3. fejezet 18. rész: Éjszaka az őrsön

Bár fájó szívvel hagyták hátra Chicago nyüzsgő utcáit, mégis örömittasan érkeztek meg Denver városába, ahol éppolyan óriási szeretettel és rajongással várták őket az emberek. (mondjuk őket hol nem úgy várják, nem igaz?) Mivel itt csak másfél napot fognak tölteni, nem látták indokoltnak egy újabb hotelbe költözést, ezért a kényelmes turnébuszokban töltötték az éjszakát. Azaz pont, hogy nem töltötték...

Harry Styles cimboránk okos kis buksija ugyanis kieszelte, hogy lógjanak el este valahova titokban. Be a városba, bulizni. Harry az ötletével először Ninának állt elő, majd bevették az akcióba Josht, Sandyt, Niallt, Liamet és még néhány vállakozókedvű táncost. Zayn maga alatt volt Bailynek okozott fájdalom miatt, Louist és Jennát pedig senki sem látta délután óta, így ők be sem lettek avatva. (Hála égnek-gondolta Nina, mert jelen esetben mindhármukat a háta közepére kívánta) Remek mókának indult, ártalmatlan kis rosszalkodásnak tűnt. Mi baj lehetne?- gondolták. Fogalmuk sem volt, micsoda felelőtlenséget követnek el azzal, hogy meglógnak, s főként, hogy mindezt a biztonsági embereik nélkül teszik(!).

Szürkületkor indultak el, s cseles módon külön-külön osontak ki a mélygarázsból (hogy ne legyen feltűnő), ahol a buszok parkoltak. A 3 bandatagnak különösen jó érzés volt, végre őrök folytonos tapogatása és terelgetése nélkül, önfeledten sétálni a számukra idegen utcákon. Denver klassz hely: ezt egyből megállapították. Aztán egyszer csak besötétedett, a fények pedig kigyúltak.

Sandy ismerte a várost nagyjából, így tudott is egyből egy pöpec kis helyet a centrumban. Harry titkon reménykedett -persze hiába- hogy hátha nem ismerik fel, hátha el tud majd vegyülni, és átlagos kamasz módjára szórakozhat egy jót a barátaival. Csakhogy barátai sem voltak átlagosak. Vagy legalábbis a rajongók szemében nem.

A klub csordultig telt fiatalokkal, egy tűt sem lehetett volna leejteni a tömegben. A zene erőszakosan lüktetett, italt kérni szinte lehetetlennek tűnt. Sandy volt az egyetlen 21 év feletti, ezért ő szerzett mindenkinek. Elsőre felismerték őket, először csak pár tucat lány, majd egyre többen és többen lettek, s a fiúk csak azt vették észre, hogy körülöttük fullasztóan összetömörödött a tömeg.

- Mintha kezdenénk kicsit sokan lenni. -ordította Liam Niallnek, de a ricsajtól alig értették egymás szavát.

Hirtelen több száz erőszakos lány tolongott mellettük. A helyzet egyre jobban eldurvult, lassan irányíthatatlanná vált a tömeg. Lökdösni és rángatni kezdték a fiúkat. Ninát szerencsére még nem sokan ismerték fel, így neki volt esélye egyedül kikeveredni a tömegből, de nem tette. Valahogy meg akarta menteni a fiúkat az elfajult eseményektől. Niall aggódva kapkodva a fejét, amiről időközben kedvenc baseball sapkáját is lekapta valamelyik idióta kiscsaj. Voltak olyannyira magukon kívül lévő fiatalok is, akik meg akarták csókolni kedvencüket, vagy legalábbis minimum leszakítani róluk a pólót, nadrágot, amit csak értek. Nina kezdett felbőszülni, látva, ahogy a fékezhetetlen hisztéria testi sértésbe fajul. Előbújt belőle agresszív oldala (a védelmező anyatigris), miként látta, hogy öccséről épphogy nem letépik pólóját. Teljesen elborult az agya, és ököllel esett neki a körülötte levőknek. Megragadta Niall karját, s húzni kezdte maga fele, s közben rúgott, ütött, aki csak akadályozta ebben. Kisvártatva megérkeztek a kidobók is, rögtön erősítést hívva a harci helyzethez.
A megvadult tömeget a biztonságiaknak is nagy erőfeszítésükbe telt lecsillapítani, s közben a botrány kiváltóit igyekeztek minél gyorsabban kimenekíteni a klubból.

Legnagyobb döbbenetükre korántsem ért ezzel véget az őrület. Ugyanis fogalmuk sem volt, hogy időközben Brendon és a többiek tövig rágták körmeiket az eltűnt fiatalok miatt, s persze egyből a rendőrséghez fordultak segítségért.
Így amint kikeveredtek a diliházzá vált szórakozóhelyről, piros-kék fényekben úszó rendőrautókban ülve folytathatták a városnéző körútjukat.
- Jól vagy? -fordult Nina lihegve öccséhez.
- Naná. -bólintott határozottan, majd lepetten vette észre, hogy polója háromfelé szakadt, s úgy néz ki, mint amit a kutyák szájából húztak ki. A mellette ülő Harry sem volt különb. Az egyik válla teljesen fedetlen volt, ugyanis a pólója nyaka egészen az ujjáig hiányzott. A fürtös sokkosan ült. Meg sem mert szólalni.
- Ki fognak minket nyírni. Bocs srácok. -motyogta mély hangján.
- Hülye vagy? -ütötte felkaron Niall, vidámsággal hangjában, amire Harry értetlenül kapta fel fejét. - Baromi nagy poén volt! -vigyorgott a szöszi.
- És baromi veszélyes. -vonta össze szemöldökét Harry rosszallóan, mint amikor a tanítónéni összeszídja a rossz diákot.
- Na és? Lazulj már! -biztatta Nina is, és  vigyorogva hajtotta hátra a fejét. A helyzet nagyon hasonlított azokra a balhékra, amiket még odahaza a rossz társaságba keveredve csinált. Legalább valami izgalmas esemény történt, mielőtt elhagyja az Egyesült Államokat- gondolta magában.

A denveri kapitányság elé parkolt a kocsi, Brendon, Louis és Zayn már az épület előtt vártak. Harryék amint kiszálltak a rendőrautókból, odarohantak a pótapjukként kezelt férfihez, kinek arca majdnem szétfeszült az idegtől. Harry egyből magyarázkodni kezdett.
- Ne haragudj kérlek, nem akartuk, hogy ez legyen! -meredt Brendonra boci szemekkel.
Zayn közben kétségbeesett arcjátékkal néma jelekkel kommunikált Liammel. Ez biztosan valami bevált titkos kódrendszer köztük.
- Mégis mi a fene ütött belétek? -kiabált dühösen Brendon, majd orrnyergére szorította ujjait - Melyik idióta ötlete volt, mi? -kérdezte magából kikelve. Sosem beszélt még ilyen modorban velük. De ezúttal érthető volt, felelős volt a kiskorúakért, s pláne a három sztárpalántáért.
Louis persze ismételten nem bírta visszatartani ellenszenvét, majd undorral arcán Ninára bökött ujjával:
- Ki másnak jutna eszébe ilyesmi, mint ennek a hibbant libának?
Nina ökölbe szorította kezét, s nagy hévvel rontott Louisnak. Liam és Niall még éppen időben, az utolsó utáni pillanatban rántották vissza a lányt, aki törékeny és karcsú testalkata ellenére, olyan erőben volt, mint egy díjbirkózó. Louist váratlanul érte a lány harcias kirohanása (bár mint tudjuk nem ez az első eset), de nem hőkölt hátra.

- Ne beszélj így róla! -ordított Niall Louisra. A mindig kedves ír srácot alaposan ki lehetett hozni sodrából az ilyesmivel. Nővérét sérthetetlennek tartotta. Harry is felszólalt, elárulva az igazat:
- Louis, az én ötletem volt. -mondta komoly arccal, majd félénken Brendonra nézett. Mindketten döbbent arccal próbálták felfogni a hallottakat. Louis zavarában egy lábra állt, s fehér tornacipője orrával megvakarta lábszárát.
- Kérj tőle bocsánatot - mondta Niall Louisnak, miközben fejével a dühben forrtyogó nővérére mutatott. Nem tudott túllépni a nővérére tett sértésén.
- Bocsánat. -mondta gúnyosan, bolhafingnyi őszinteségtől mentesen, majd szemeit forgatva a mikrobusz fele indult, mint aki jól végezte dolgát.
- B*zd meg te p*cs! -kiabálta utána Nina, s furán hatottak a bájos arcú lány szájából a trágár szavak.
- Na jó, mindenki higgadjon le! Ezt még megbeszéljük! -utasított Brendon, s indulni akartak, de ekkor egy vészjósló arcú zsaru állt meg előttük.
- Elnézést Mr. Tarboro, de... -kezdte a pasas. Nina haragja elszállt, s halvány mosollyal arcán állapította meg magában, hogy ez a zsernyák pontosan olyan, mint az amerikai filmbéliek. Nagyhasú, alacsony, köpcös, már csak egy kerek, cukormázos fánk hiányzott a kezéből. Apropó fánk! -rezzent össze Nina az emlékeitől.
- Biztos úr, már mindent elrendeztünk. Elmehetünk? -kérdezte Brendon, már sokkal higgadtabb hangon.
-Igen, mehetnek. -bólintott- De van önök között egy bizonyos Nina Horan?

- Én vagyok az. -jelentette ki határozottan Nina, de hangja magában rejtett némi aggodalmat.

- Kérem nyújtsa előre a karját! - mondta, s Nina csak a bilincs kattanó hangjára eszmélt fel. Sokkot kapott,a szó teljes értelmében, amint a pasas közölte: Letartóztatom testi sértés okozásáért. Most bemegyünk az örsre. -közölte unottan. Rajta kívül mindenki lefagyott. Niall szája szó szerint tátva maradt. Brendon idegesen dadogni kezdett, próbált megállapodni a rend őrével, de hiába. Az éjszakát mindenkében egy csinos kis cellában kell töltenie. A távolban várakozó Louis arca is lebénult, amikor észrevette, hogy Nina csuklóján csillogott a bilincs.

Nina szemszögéből...

- Én vagyok az. -jelentettem ki határozottan, de hangom magában rejtett némi aggodalmat.
- Kérem nyújtsa előre a karját! - mondta, s én csak a bilincs kattanó hangjára eszméltem fel. Sokkot kaptam,a szó teljes értelmében, amint a pasas közölte: "Letartóztatom testi sértés okozásáért. Most bemegyünk az őrsre."
Mindenki lefagyott. Niall szája szó szerint tátva maradt. Brendon idegesen dadogni kezdett, próbált megállapodni a rend őrével, de hiába. Az éjszakát mindenkében egy csinos kis cellában kell töltenem. Még a távolban várakozó Louis arca is lebénult, amikor észrevette, hogy csuklómon milyen kecsesen csillogott a bilincs.

Képtelen voltam elhinni, hogy ez velem történik. Úgy látszik nem csak az ír rendőrökkel nem jövök ki jól. De igazság szerint, nem is ez az amitől borzasztóan érezem magam. Hanem mert megint velem van kalamajka. Kénytelen vagyok Louisnak igazat adni: " Hibbant liba" vagyok. Legközelebb odakötözöm magam egy székhez, mondjuk úgy 20 évre. Addigra talán felnövök, és remélhetőleg megtanulom kontrolálni a zabolátlan agressziómat. Bár jobban belegondolva, lehet nem lesz elég az a 20 év.

- De Nina nem csinált semmit! Hiszen próbált megvédeni minket, azok a lányok majdnem agyontapostak minket. Látja a ruhánkat? -mutatott Niall az ő, és Harry megtépázott ruházatára.

- Igen, tudom mi történt. De a hölgy az egyik szemtanú szerint dúrván megsebesített egy embert. A lányt agyrázkódással kórházba kellett szállítani.

A hallottaktól egészen magamba roskadtam. Borzalmasan szégyelltem magam. Hogy a fenébe vagyok ilyen harcias?

Harry tenyerét homlokára tapasztotta, s kétségbeesve rángatta meg Brendon karját: -Brendo, csinálj már valamit! -könyörgött hisztérikusan; ki nem néztem volna Harryből az ilyesmit.

- Sajnálom, nem tehetünk mást. Tekintettel, hogy Ms. Horan még nem felnőttkorú, ha a sértett nem emel vádad, akkor holnap kiengedjük. De a szüleit vagy a gyámjait mindenképpen értesítenünk kell.

- Uhh. -nyögtem fel, és teljesen kiborulva kaptam volna homlokomhoz, csakhogy összebilincselt kezeim ezt nem engedték. Idegesen rángatnikezdtem a fém szerkezetet.

- A bilincset nem mellőzhetnénk? Nem tömeggyilkos vagyok! -dobbantottam dühösen a cipőmmel. Sok dolgot képtelen vagyok elviselni, és az elsők közt volt a szabadságom korlátozása című műsor. Pont, amit odahaza anyám művelt/ próbált. És még most itt is...

- Kérem, jöjjön velem. fogott karon a köpcös, akinél még én is magasabb voltam. Duzzogva lépdeltem mellette, s még gyorsan visszanéztem Niallékre.

- Nino ne! -nyújtotta utánam karját öcsém, s a szívem egyenesen összeszorult. Arckifejezéséről egy gyerekkori emlék jutott eszembe: Úgy 5 éves lehettem, és a nagyinak volt egy tacskója, Rocky, aki olyan bánatos arcot vágott (már ha a kutyák képesek arckifejezésekre) -amikor elszakították tőle kicsinyét-, amit a mai napig nem hevertem ki.

Harry leguggolt, s fejét tenyereibe temette. Csak egy nagy fürtkupac látszott belőle a sötétben.

Bocsánatkérően Brendonra sandítottam, majd jelentőségteljesen Niallre emeltem tekintetemet- búcsúzóul. Azt súgtam magamban neki: Ne aggódj miattam öcsi. Elég ha én aggódok magam miatt.

A cella sötét volt, fáztam. Uram atyám, el sem akarom képzelni, milyen arcot fognak vágni a szüleim, amikor meghallják majd a telefonban, hogy a lányuk a denveri őrs hűvös cellája kényelmét élvezi, csak mert tök mellékesen agyrázkódást okozva egy lánynak, kórházi pihenőre küldte. Anya reakciója talán egy kisebb idegroham lesz, azt már megszoktam, mikor már olyan apróságokon is kiakadt, ha nem raktam vissza a hűtőbe a tejet. Na de apu? Ő mindig támogatott, pedig nem éppen szolgáltam rá. Most viszont alapból haragszik rám, és még ez is... ha most nem tagadnak ki a családból akkor soha.

A morfondírozásomból egy hivatalos hang zökkentett ki. Megállt a madárkalitka méretű fogdám előtt, majd kinyitotta a zárat. Egy pillanatra megcsillant szememben a reménysugár, talán kiengednek, de gyorsan elcsorbult a lelkesedés, amint egy nagy tányér pépes trutyi került a sarokban álló kis asztalkára."Egyen egy kicsit" Hm, nagyon guszta. Mégis mit gondolnak ezek? Jóízűen megvacsorázok egyedül? Nincs rosszabb, mint egyedül enni. Legalább az a kis dagi rendőr ideülhetne velem falatozni.

Inkább csak azon az ágynak nevezett kis porzsákon ücsörögtem, miközben tehetetlenül hagytam, hogy borzalmas érzések törjenek rám. Egyszer-egyszer egy kis halvány fénysugár hatolt át a rácsok közt, de mire reménykedni kezdtem volna, mindig ki is aludt.

Nem maradt jobb dolgom: megzavarodott gondolataimba merültem, reménytelenül várva a reggelt. De mintha nem akart volna telni az idő. Időközben beláttam, bármennyire is szeretnék az Up All Night turnéban maradni, mindenkinek (kivétel nélkül) jobb lesz, ha eltűnök. A táncosok könnyen pótolják a távozásommal okozott űrt (lásd: Jennácska), Timo és én sosem voltunk igazán egy pár, Louis és Jenna alapból utál, Brendon válláról felszabadul egy nagy adag teher, Niall pedig önfeledten élvezheti a turnét. Nem kell az idióta nővérért felelnie többé. Nem akarok többé szégyent hozni rá. Így is csak azt hoztam rá, amióta itt vagyok, elég ebből. Talán már az sem érdekel, ha hazaérve a szobámba leszek zárva minden táncbeli élvezettől megfosztva. Még azt is megérdemelném.

- Ms. Horan!  Ms. Horan! -szólítgatott egy mély hang. Lustán ásítottam, nagyot nyújtóztam, majd nagy lendülettel oldalamra hemperedtem volna, de leborultam az "ágyról". Na igen, túlzottan hozzászoktam már a hotelszobák hatalmas franciaágyaihoz. Fáradtan pislogtam a földön ülve, kis idő kellett mire rájöttem, hogy mi történt. Pár másodperc alatt az agyam is betöltött, és mesteri logikával következtettem ki, hogy már reggel van. Lassú, öreges mozdulattal kászálódtam fel, majd türelmetlenül vártam, amíg az egyik rendőrtiszt a ketrecem zárjával bénázik. Közben egy szőke és egy barna göndör hajkupac érkezett elém.

- Nina! Minden oké? -kérdezték szinte teljesen egyszerre, majd egymásra néztek és elnevették magukat. Micsoda nagy összhang.

- Persze, mi bajom lehetne. Ez ötcsillagos ellátás volt -mutattam a cellára, miután végre kinyílt az ajtaja. A két srác egyből a nyakamba ugrott. Dehogy haragudtam Harryre. Rá ki az az elvetemült aki tud?

Kisétáltunk az irodába, visszakaptam a papírjaimat; Brendon arca már sokkal higgadtabb volt, mint az este. Legnagyobb meglepetésemre Louis is ott várt, egy asztalon ülve. Na ő minek jött ide, arról halvány lila gőzöm sincs.

Arcán halvány mosoly ült, amit nem tudtam mire vélni. Ez meghibbant? Amikor észrevett, arca még mindig kedvesen ragyogott felém. Teljesen összezavarodtam tőle.
- Túlélhető volt az éjszaka? -kérdezte együtt érzően. Golflabda méretűre dülledtek a szemeim, és legszívesebben ráordítottam volna: - Hé ember! Összekeversz valakivel, én vagyok az Nina, tudod, akit annyira utálsz!

De ehelyett, csak egy fáradt bólintásra futotta tőlem. Niall szeretetéhesen átkarolt, s el sem engedett, amíg be nem szálltunk a mikrobuszba. Csodával határos módon, megúsztuk a paparazzi támadást. Az úton Harry századszorra is bocsánatot kért tőlem. Hát nem édes?
- Jaj Nina, tényleg sajnálom, hogy belerángattalak ebbe!
- Fürtös hagyd már ezt abba! Tudod, hogy nem a te hibád! Csak magamnak köszönhetem.
- Ebben van valami. -helyeselt Louis. Hála égnek, mégsem kattant be, újra a régi!
- Louis fejezd már be! -morrant rá Niall- Ma van velünk utoljára, legalább még most bírd ki, hogy nem cseszegeted! -szaladt ki a "titok" Niall száján. Mérgesen sandítottam az öcsémre. Tud ő titkot tartani, csak sajnos sokszor kicsúszik ez az a száján.
- MI?! -csattant fel Louis és Harry is.
- Jennácska nem mondta? -kérdeztem Louistól gúnyosan- Pedig pont azért kell hazamennem, mert visszaáll táncolni. -közöltem hűvösen, majd sajnálkozva Harryre sandítottam. Teljesen maga alatt volt - már ahogy az arckifejezéséből kiolvastam.
- Niall miért nem mondtad el? -kérdezte szemrehányóan Harry.
Niall nem válaszolt. Sőt, az út hátralevő részében senki sem szólalt meg...

Niall egész nap nővérével akart lenni, de nem tehette. Dedikálásra kellett menniük.

A bőröndjeim útra készen sorakoztak a buszban. A fiúk éppen csak visszaérnek, hogy elbúcsúzhassak tőlük. Közben elővettem az apró, bőrkötésű kis noteszemet, majd gyöngybetűket formázva írni kezdtem...

"Szörnyű érzés arra gondolni, hogy pár órán belül már egy repülőn fogok ücsörögni, egyedül, ami nagyon messze repít innen. Fura, de úgy érzem, ez a kis csapat, erre a két hétre családommá vált. Sokan nem kedvelnek benne, de éppannyian meg igen. Ezalatt az idő alatt, nem lettem okosabb, bölcsebb, de valamire azért rájöttem. De ezt semmi pénzért nem mondanám el a fiúknak: megszerettem őket. Igen, még Louist is, akivel csak kellemetlen emlékeim vannak. De az Isten tudja miért, ő is hiányozni fog. Te jó ég Nina Horan, bediliztél!"

-Hé Nina, itt vagy? -nyitott be a buszba Niall. Mint akit rajtakaptak valami bűnös tetten, úgy dobtam el a tollat, s csúsztattam zsebembe a noteszt.
- Megjöttetek? -kérdeztem halkan, és igen feleslegesen. Nyilván nem a szellemét látom.
- Megpróbáltam beszélni Jamesszel, még utoljára. -rázta a fejét, jelezve, hogy eredménytelen volt próbálkozása.
- Ó te tökfej! Ne aggódj annyit! Nem örökre válnak szét útjaink. -nyugtattam, de közben bőghetnékem támadt.
- Tudom -hajtotta le fejét, majd azzal egyidőben fel is kapta, mint akinek támadt egy ötlete. - Gyere a buszunkhoz, adok valamit! -ugrott le, majd én is követtem. Az 5 tinibálvány turné busza sokkal hosszabb és szélesebb volt. Niall felugrott rá, s megkért hogy várjam meg kint. Hát oké.
Közben nem tudtam nem meghallani, hogy bent miről beszélgetnek.
- Niall jól vagy? -hallottam meg Louis hangját. Nem tudom miért de érdeklődve közelebb léptem a buszajtóhoz.
- Nem, nem vagyok jól. -mormolta rosszkedvűen, miközben valamit nagyon keresett. A hangokból ítélve.
- Mi lenne, ha mind az öten odamennénk Brendonhoz vagy Jameshez? Együtt talán meggyőzhetnénk őket, hogy Nina maradhasson!
- Ez jó ötlet! -csillant fel Harry szeme, s lelkesen Louisra sandított.
- Várj, várj! -állította le őket Niall, s Louis fele fordult. - Te nem is kedveled őt. Mi okod lenne rá?
Louis habozott a válasszal, s oldalra simította haját. Meggondolatlanul nekitámaszkodott belülről az ajtónak, mielőtt szóra nyitotta száját.
- Azért, mert tudom neked mennyire sokat jelent. -válaszolta őszintén.

Niall lepetten meredt Louisra. Közben én türelmetlené váltam, (mint mindig), és jobbnak láttam, ha én megyek be, hogy elbúcsúzzam tőlük, mert ezek estig is eltrécselnek. Gyanútlanul nyúltam az ajtó kinyitásért felelős kallantyúért, de legnagyobb meglepetésemre egy csíkos pólós fiú zuhant felém. De persze tudjátok, én jó kondiban vagyok, és a reflexeim is jól szuperálnak, így időben elkaptam Louist. Te jó ég, ennek nem fordítva kéne lennie? Ez így nagyon nem romantikus!
Niall lányosan felsikoltott, Louis meg próbált észhez térni, s megnézni ki a megmentője, akit mellesleg majdnem agyonnyomott.
- Atya ég! Eszel te rendesen?! -szorítottam még mindig a pillekönnyű fiút, és furcsamód nem akartam elengedni, ezért kénytelen volt az ölelésemben szembefordulni velem. Mindketten kicsit ledöbbentünk arcunk közelségétől. Louis néhány percig zavarba jőve fürkészte tekintetemet, majd miután észbe kaptam, hogy talán ideje lenne elengedni, gyorsan hátrébb lépett tőlem egy lépést. (pedig mostam fogat, tényleg)
- Hékás! -rikkantott nevetve Harry, miután megnyugodott, hogy barátjával nem történt semmi baj. - Valaki szóljon a biztonságiaknak, Louis Tomlinsonra rátámadt egy elvetemült rajongó! -bohóckodott a fodros hajú.
A lármára Zayn és Liam is leugrott a járműről, és hasukat fogva nevettek Louis szerencsésen végződő szerencsétlenségén.
- Legalább most az egyszer jókor voltam jó helyen. -mondtam Louisnak nevetésem elfojtva, s ő is elvigyorodott.
Niall közben reménykedett, hogy ennek a kis vicces incidensnek köszönhetően a két haragos, alias Louis uraság és én talán nem egymásra köpködve (persze nem szó szerint) válunk el.
Liamnek támadt egy nagyon "okos" ötlete:
- Hé, ha Nina nem maradhat a tánccsoportban, akkor ajánljuk be testőrnek!
Harry felnevetett. A jó kis hangulatban egészen megfeledkeztem arról, hogy perceken belül indulnom kell...