FYI

Amikor elkezdtem a blogot, arra gondoltam, hogy tök jól esne és motiválna, ha kapnék néhány véleményt, visszajelzést. Aztán sokan lettetek, persze ez nem ment egyik napról a másikra. Mostanában viszont, ahogy nézem a látogatottságot, sokkolóan lecsökkent. Nem tudom ez minek köszönhető, de talán mindegy is.
Tegnap végeztem az utolsó vizsgámmal is, úgyhogy több időm lesz blogolni elméletileg. Ami annyit jelent, hogy rövidesen a végére érünk, terveim szerint még júliusban.
Hamarosan jelentkezem, és jön Nina, Niall és a többiek. Kalandos befejezést ígérek, nagyon kíváncsi leszek, mit fogtok szólni :)

Remélem mindenkinek klasszul telik a nyár és sokat mókáztok! Legyetek jók, és keep reading! Na csók, BB

81. rész - A bánat két árnyalata

Az autó rádiójából a The Smith Asleep című száma csendült fel. Harry imádta, és nem csak azóta, mióta látta a moziban Logan Lerman új filmjét. Ráadásul egy az egyben azt érezte, a dal mintha csak Jolene-nek szólna. Ez az ő dala. Halkan dúdolta, közben pedig erőt gyűjtött. Eljött. Péntek van, délután 5 óra 59 perc. A Selsdon Road 29 előtt parkol, ami egy hatalmas, kissé barokk épület. Vajon mi lehet az ódon falak mögött? Harry kissé tartott a találkozástól. A dal a végére ért, a műszerfalon lévő óra
pontosan 6 órát mutatott.

Odakint goromba szél fújt, a göndörke nem győzte hullámait óvni. Tétován lépett be mázsás fa ajtón, melynek kinyitása igencsak igénybe vette karizmait. Oldalra pillantott, odalépett a portás fülkéjéhez. Magában hálát adott az égnek, amiért a férfi nem kezdett el furcsán viselkedni, amikor felismerte a fiút.

- Elnézést, egy Jolene nevű lányt keresek. Ő hívott ide. Alacsony, sötét a haja, hófehér a bőre -magyarázta, s nem kellett túl cizellált személyleírást adnia; a férfi egyből tudta kiről van szó.

- A folyosó végén van egy lépcsősor, menj fel, ott lesz rögtön egy kék ajtó, amire az van kiírva Égszín Rajzkurzus. Ott megtalálod -bólintott mosolyogva. Harry megköszönte az útbaigazítást, aztán óvatos léptekkel megindult a templomszerű épületben. Minden egyes lépése visszhangzott. Mikor az említett kék ajtó elé ért nevetségesnek érezte magát: torka összeszorult, tenyere zsibogni kezdett, mintha egy hangyabolyba nyúlt volna. - Gyerünk! Te vagy Harry Styles, komám! -biztatta magát, majd vett vagy harmadjára is egy nagy levegőt. Visszatartott lélegzettel nyomta le a kilincset, de éppen mikor maga felé húzta volna az ajtót, az hirtelen felé lendült, s őt szinte a falhoz passzírozta. Egy tucat lármás kisgyerek tört ki rajta, s szaladt le nevetve a lépcsőn. Harry egyre kíváncsibb volt, ezért kicsit már bátrabban lépett be az ajtón. Egy hatalmas terem fogadta, kopott parkettával, halk hegedűszóval. Egy hattyúfehér hajú néni görnyedt az egyik asztal felett állva, s éppen Jolene-nel beszélgetett, aki egy piciny fasámlin ült.

- Nem így kellett volna, igaz? -kérdezte a lány félve felpillantva a hölgyre.

- Jolene, megint nagyon mohó voltál a színekkel -mondja erőtlen hangján, majd elveszi a lány előtt heverő hatalmas rajzlapot. Szemmagasságba emeli, csendben méregeti a fény felé tartva a képet. Deres kontyán meg-megcsillant az erőtlen őszi fény. Elismerően hümmögött, majd hozzátette: - szeretem, hogy nincsenek határaid a színek terén. Mintha te magad hoztad volna őket erre a világra.

- Ms. Pirova, egyetlen ecsetvonás hiányzik még -szólal meg kimért udvariassággal.

Harry érdeklődve figyelt az ajtóból.

- Igazán? Nos, lássam! -teszi le a lány elé a lapot, s szelíden mosolyog az eredményt várva. Jolene ecsetet ragad, szája búsan legörbül, miközben karórájára pillant. 6:05. Harry nem jött el. Miért is jött volna -dorgálta meg magát. Előbb a zöld, aztán a sárga, kétféle barna, s végül a fehér festékgombba köröz az ecsetjével. Ahogy a durva papírhoz érnek a színek, jól látható az eredmény: az a színpompa elevenedett meg, mely pontosan olyan volt, mint Harry olajzöld kabátja.

A laza lécek alkotta parketta hangosan megroppant a távolból kémkedő fiú alatt. Jolene gyanútlanul pillant fel a hang irányába, ám mikor szembe találkozik tekintete a fiúéval, ijedtében megrándul keze, s az egész délutáni munkája odalett egy ormótlan festékcsíkkal a közepén.

- Öhm, üdv! Téged várlak, Jolene -makogja zavartan az annyira várt, mégis váratlan ifjú. A lány döbbenten dadogni kezd rajztanárának.

- Igazad van aranyom, ez a vonás még hiányzott az alkotásról -jegyzi meg jóságos mosollyal, mintha belátna az apró lány kusza gondolatai közé - Na mindegy, mára úgy is végeztünk -köszön el, s magában próbálta tartani ráncos arcára ki-kiülni akaró derűjét. Harry illedelmesen elállt az útból, s izgatottan a hölgy fele bólint. Jolene sietve pakolászni kezd, de hamar megáll cselekvésében, mikor Harry virgonc arccal odaszalad hozzá, hogy megnézze azt a bizonyos festményt.

A lány feltűnően kényelmetlenül érzi magát. Száját harapdálja, szaporán szedi a levegőt.

- Jól vagy? -pillant fel a fiú a kép minden pontját fürkészve.

- Nem kéne ezt a képet látnod -vallja be váratlanul gyorsan- Régen adtam ki ilyen rossz munkát a kezeim közül -puffog a maga finom és gyermekien gyenge stílusában. Harry kérdően égnek emeli a szemöldökét.

- Ez neked rossz munka? -fordítja a lány felé- Úgy értem, oké, az a csík a közepén kicsit indokolatlannak tűnik, de még így is káprázatos -meglepi magát azzal, hogy tud ennyire áradozni néhány színes pacáról. Közben rájön okára. Minél tovább nézte, annál több dolog jutott eszébe. Sőt, egy fiú arca rajzolódott ki a színek tengeréből. Elhűlve konstatálta észrevételét: - Úristen, ez én vagyok!

- Nem, dehogy -tiltakozott a lány, melynek hangsúlya nyilvánvalóvá tette: hát persze, hogy te vagy az!

- Bevallom eddig nem nagyon kötött le a művészet ezen formája, de ez... lenyűgöző! -őszintén beszélt, képtelen volt másképp. Még nem értette, miért van az, hogy ezzel a lánnyal másnak érzi magát. Más embernek, nem pedig a minden nőt megkapó Harry Styles-nak, akikről bármiféle béna bók vagy üres csajozós duma lerepíti a bugyit.

- Legalább ne erre a képre mondanád! -szól halkan, majd elveszi a fiú kezéből. A kukába készült dobni.

- Hé, mit csinálsz? Megőrültél? Nehogy ki merd dobni! -veszi vissza, s mellkasához szorítja. A lány aggódva összeszorítja szemeit, Harry értetlenül mered rá. Aztán elemeli a képet ingétől, amely Jolene kevert színeiben pompázik.

- Még nem száradt meg -motyogta oda halkan, elég későn.

- Most már ez a kedvenc ingem. A kép pedig kell! -nevet fel ügyet sem vetve a malőrjére. Jolene szemében némi apró szikrát lát arra utalóan, hogy kezd felengedni beteges szorongása.

- Vége az órának. Mennünk kéne - közli megfontoltan.

- Oké. -vágta rá csibészesen. A lépcsőn lefelé battyogva Harry szólalt meg újra. - Így már mindent értek, a múltkori színanalízisedről, tudod, a kabátomról.

- Igen, vissza is adom, nézd, itt van! -kotorászik zavartan reklámtáskájában.

- Nem, nem kell! Maradjon csak nálad! Amíg nálad van, van ürügyem, ha találkozni akarok veled. -mondja derűsen, de meg is bánja egyből. Nem akar ajtóstul rontani a házba, ezért hozzáteszi: - Persze, csak ha neked is van kedved. Attól csak mert én az vagyok, aki, még nem kell belemenned mindenbe, amit ajánlok -magyarázza, de nem éppen így akarta. Úgy érezte, mintha kicsit nagyképűre sikeredett volna az iménti.

- Igen -bólintott újra őzikévé válva. Harry egyszerre kétségbe esett: soha nem volt még dolga ilyen lánnyal, és éppen ezért gőze sem volt, hogy bánjon vele. Kisfiús zavarában pedig előtört belőle a komisz nőfaló; teljesen ösztönösen, melyet nem tudott kontrollálni.

Kiléptek az épületből, a kihalt járdán ácsorogva meredtek egymásra. Jolene barna szemei rettegve észlelték Styles szája szélén lapuló veszedelmes vigyort.

- Nos, merre tovább Jolene? Sétáljunk? -kérdezte, de mivel nem érkezett sem válasz, sem beleegyező arckifejezés, mást talált ki. - Jut is eszembe! Van a kocsimban egy üveg olasz bor. Kicsit felmelegíthetne minket ebben a fagyos időben. Közben mesélhetnél.

- Köszönöm, de nem iszom ilyeneket -hajtotta le fejét. Tudta, hogy csapdába ejtette őt az oroszlán. Tudta, hogy hiába van menekülési útvonal, nem lenne képes elfutni előle. A kínzó kettősség, melyet iránta érzett, nem hagyta őt megmoccanni sem.

- Akkor...? -kifogyott az ötletekből.

- Van itt nem messze egy kis pub. Gyalog közelebb van. -a lány mintha a világból is kimenekülne, csak nehogy Harry Styles-szal kelljen együtt mutatkoznia. Arca savanyú volt, csillogó szemei pedig folyton a környéket pásztázták, mintha attól tartana, valaki figyeli őket.

- Ahogy óhajtja kisasszony -hajolt meg a fiú, majd megfogta a lány pici kezét. Tudta, hogy ez több, mint sok, de lépni akart; elvégre is nem létezhet lány, aki ellen akarjon neki állni. Szórakozva figyelte Jolene megfagyott vonásait, de végső soron, nem ellenkezett különösképpen. Hagyta, hogy a fürtös ifjú irányítson.

Mikor betértek az apró és rettentő sötét kocsmába, Jolene kis megkönnyebbülésére a legeldugottabb sarokban foglaltak helyet. A hely nem éppen az a fajta volt, melyekhez a világsztár szokott, de cseppet sem bánta. A vendégek vaskos rétege ugyanis 50-es alkoholista férfiakból állt, akik kettőig sem láttak már a borgőztől, másrészt pedig elmélyülten vitatkoztak egymással. A pultnál viszont egy fiatalabb, 30 év körüli nő állt, éppenséggel Jolene jól ismerte őt. A lány rögtön oda is rohant hozzá, s hullasápadt arccal kérlelte:

- Szia! Figyelj, ha apám kérdezné nem láttál itt engem. Pláne nem egy fiúval, oké? Kérlek!

- Semmi gond, Jolly! Vak, süket és néma vagyok -kacsintott rá kedvesen, megbízható nő volt- Mit isztok? -kérdezte.

- Talán abból a házi narancsszörpből kérnék két pohárral -kapaszkodott a pultba, s bizonytalanul meredt a magas nőre, aki egy üres korsót törölgetett.

- Ne csináld már Jo, egy fiúval vagy itt!

- Igaz -fordult hátra Harry fele, akinek üde tekintete még a sötét füstös levegőn keresztül is jól kivehető volt- Akkor rád bízom.

- Ez a beszéd kiscsaj! Majd kiviszem nektek! -biztatta a lányt, hogy üljön le nyugodtan.

- Ja, nem kell! Megvárom!

- Mi van, ilyen gáz a srác? Le akarod koptatni? Segítsek?

- Nem erről van szó, csak...

- Akkor meg? Na nyomás, mindjárt viszem! -intett fejével a távolba. Jolene idegesen bólintott. Tudta, hogy a vesztébe rohan, csak idő kérdése, mikor ér oda. Ha kitudódik, hogy kivel is "cimborál", annak borzalmas következményei lehetnek.

Visszaült az asztalhoz, a sarokülőke Harry-től legtávolabb eső pontjába. A fiú nem zavartatta magát, önként és dalolva csúszott a lány közelébe. Már rég bentebb volt, mint Jolene intim zónája. Jolene az asztallapot kapargatta körmével, mint egy gyerek, aki rossz fát tett a tűzre, s éppen most kap fejmosást a szüleitől.

- Két meggysört hoztam nektek! -toppan be a képbe nagy hévvel a pincérnő, ám amikor leteszi a poharakat, képtelen fékezni lepettségét: - Atya. Világ. Jolene, te...

- Sisi, megígérted, hogy vak, süket és néma leszel! -dörrent fel angyali szépségű hangján Jolene. Harry rettentően élvezte a szokatlan helyzetet.

- Jó, jó, persze. De azt nem mondtad, hogy Harry Styles az a fiú! -tátogott levegőért kapkodva.

- Üdvözletem, széphölgy! -biccentett Harry, és tudta, hogy ezzel végképp lehengerli a nőt.

Jolene egyre nyugtalanabbul dobolt lábával a földön. Sisi végre lekopott, sokkos állapota azonban nem múlt el. Harry Styles az ő kis poros sörözőjében!?

A fiú elkacarászott egy darabig a történésen, aztán a lány felé fordult. Jolene a szeme sarkából sandított csak rá, aztán gyorsan vissza is bámult az asztalon pihenő poharakra.

- Sör? Nem azt mondtad, hogy te nem iszol ilyeneket?

- Narancs szörpöt akartam.

Harry öblös kacajt hallatott. Jolene addig-addig küszködött saját korlátaival, mígnem elég kurázsit gyűjtött, s viszonozta a fiú pillantását. Annyira elgyengült, hogy Harry nőértő szenzorai egyből jelezték: most csapj le rá!

- Voltál már szerelmes, Jolly? -kérdezte arcátlanul a lányra irányítva fegyverének csövét; aki bár lehetetlenül érzékeny, gyenge és ártatlan volt, de nem hülye: pontosan tudta, hogy szorul nyaka körül a hurok. De aztán szöget ütött fejébe egy újszerű gondolat; mi van, ha hibázni akar? Mi van, ha nem bánja, hogy Harry levadássza?

Helyén volt az esze, és tisztában volt azzal, hogy minden védőpáncéljától megfoszthatják őt, csupán néhány hajszálon múlott. S a szálakat maga az ellenség, a vonzó bestia, Harry mozgatta.

Jolene dadogva felelt: - Nem, azt hiszem. -összevonta szemöldökét, koncentrálni akart, ha már el kell buknia a játszmában, legalább ne a legelején tegye. A rafinált fürtös pontosan célzott, minél zavarba ejtőbb kérdésekkel rukkolt elő.

- Nem volt még egy fiú sem, aki tetszett?

- N..nem.

- Én tetszem neked? -kérdezte piszkosul közel hajolva a füléhez, annyira, hogy ajkai súrolták a lány fülcimpáját.

- Nem gondoltam, hogy eljössz -vett egy feszítően mély levegőt, s próbálta csillapítani teste minden porcikájaának reszketését.

- Mert te nagyon tetszel nekem. Nagyon-nagyon.

- Te ittál már meggysört? Én még sosem -nyöszörögte az ájulás szélén kapaszkodva.

- Tudom, hogy okos vagy. És gyönyörű, és különleges -Harry nem fogta vissza magát, óvatosan a lány combjára tette a kezét. Valamiért mocskosul élvezte, ahogy rettegni látta áldozatát. Gyámolításra szorult, és tudta, hogy ő ezt megadhatná neki.

- Tudom, hogy minden lányt megszerzel magadnak, de engem nem akarhatsz. Én nem vagyok az eseted. A te világod és az én világom olyan, mint a fekete és a fehér.

- Jó párosítás?

- Nem. Egymást kioltó ellentét.

- Szóval lekoptatsz? Menjek el örökre? -húzódott el a göndör hajú gazfickó, aki biztos volt ördögi terve sikerében.

- Ne! -lehelte könyörögve, mellyel nem csak Harry-t, de magát is meglepte.

- Akkor kedvelsz? -húzta ajkait sunyi vigyorra.

- Van, aki nem kedvel? -a lány hangja ekkora csuklott el végérvényesen. Harry keze feljebb csúszott a lány combján, majd egy lassú, ostorozóan lágy csókot készült a lány arcára hinteni. Jolene úgy érezte, mintha lángrózsák perzselnék alulról a talpát. Harry szinte hallani vélte a kis árva lélek elszántan dörömbölő szívzaját, ezért megálljt parancsolt indulatainak. Megtorpant, és visszahúzódott saját térfelére.

- Sajnálom. Túl erőszakos vagyok, igaz?

Sötétedett, Jolene-nek pedig haza kellett mennie. Apja szigorú volt, sehova sem engedte el lányát egyedül a rajzkurzuson kívül. Harry terepjárónájál váltak el.

- Lehet róla szó, hogy még találkozzunk? -kérdezte magabiztosnak tűnve.

- Gyere el a dzsekidért kedden -rántotta meg a vállát a lány, majd összehúzta magán bordó kabátját.

- Rendben van -villantotta ki fehér fogait, majd beszállt az autóba, és elhajtott. Egyenesen vissza London központjába, Niall lakásához.

Becsengetett. Niall nyitott ajtót, s olyan illata volt, mintha egy egész drogériányi parfümöt magára borított volna.

- Szia Nialler! -intett, majd fintorgva hátrahőkölt- Fú, te jó ég! -legyezett orra előtt.

- Ellenállhatatlan illatom van, tudom -borzolta meg Styles hajkoronáját. Mindenki imádta túrni a kócos, de ikonikus fürtöket.

- Inkább kiállhatatlan -gúnyolódik félmosollyal arcán- Nina itt van?

- Itt, de... -engedi be barátját az ajtón.

- De? -kérdezi.

- Nagyon ki van, tudod, Louis miatt.

- Gondoltam. Azért is jöttem, hogy ne legyen egyedül. Tudtommal te elmész itthonról ma este. -vonogatta szemöldökét huncutan.

- Kitől tudod?

- A randipartneredtől.

- Liam fecsegett?

- M-hm. Szurkolok nektek, tubicáim! -hülyéskedett, mire Niall vállon ütötte. Harry elgondolkodó mosollyal mérte végig. Csak most esett le neki, hogy Niall már a banda kis ártatlan manója többé, ezt erősíti arcán virító sötétszőke borostája, jókora bicepszei, monumentális tetoválásai. Klasszabb csávó lett, kibe a férfiasodás úgy csapott, mint derült égből a villám.

- Nem randi lesz, csak végre kristálytisztává tesszük a dolgainkat, közben pedig megiszunk valamit. Ja, később pedig nektek is jönnötök kell!

- Hova?

- Zaynékhez. Úgyhogy addig verj életet a nővérembe, és akkor ott találkozunk 10 körül.

- Nem egyszerű a feladat, de ne legyen a nevem Harry Hazza Harold Istencsászár Styles, ha ezt ne tudnám megoldani.

- Helyes! Na, én indulok is! -kapta fel sötétbarna dzsekijét, majd fütyörészve kilépett az ajtón. Odalent már várta őt Liam, aki úgy tervezte hetekre elvonul minden és mindenki elől, hogy kitalálja mit akar, hogy szeret-e viszont, hogy elég bátor-e, hogy végigharcolja magát azon az egyre világosabb úton, melyet tudta, neki jelölt ki az élet. Úgy vélte, ha Niall megteszi érte, ő miért ne tenné meg magáért. Vagy inkább Niallért.

Niall büszkén mutogatta meg barátjának tetoválásait, aki köpni-nyelni sem tudott. Látta, hogy Niall végre rendben van, tudja mit akar, és nem fél többé érzéseitől. Szorosan ölelte magához a szöszit, és örömittasan hagyta, hogy az a kamaszos pillangóverdesés egyre erőseb legyen gyomra tájékán.

- Ne haragudj, hogy olyan durva voltam veled. Szinte röhejesnek érzem magam, amiért csak most ébredtem rá, hogy meleg vagyok -vallott színt vonakodva Liam.

- Nem vagy röhejes, oké? -fogta meg vállát- És felejts el azt, hogy szégyellned kéne magadat bármi miatt is.

- De ugye nem baj, ha lassan haladunk? Túl gyorsan jött az egész, még kicsit azért magammal is hadban állok. Azt viszont tisztán érzem, hogy...

- Mit?

- Hát hogy te...szóval, hogy szeretlek téged. Jobban és másképp, mint a másik négy tökfilkót.

- Legszívesebben kiugranék a bőrömből -rázta fejét nevetve. Liam odadobott neki egy bukósisakot, majd felült a motorra. Niall kérdő vigyorral vette fel fejére, majd torkát szorító boldogsággal ült fel Liam mögé. A motor csattogása mégsem tudta túlszárnyalni a két egymásra talált szív hangos dobogását.

- Nina? -lépet beljebb a nappaliban Harry, ledobta kabátját, aztán a lány keresésére indult. Válasz nem jött. Aztán meglelte őt Niall ágyáról lelógva aludni. Szeme alatt fel nem száradt könnyek csillogtak. - Nino! -szólítgatta kedvesen, mire a lány az orra hegyét kezdte el mozgatni, mint valami nyuszi. Harry mosolyogva simogatta meg a lány szőke haját. - Nina!

- Louis? -mormolta félálomban- Louis? Visszajöttél? -pattantak ki hirtelen szemeit, majd kábán próbálta beazonosítni a fürtösfejűt.

- Nem, Harry vagyok.

- Ó, szia.

- Átjöttem kicsit, nem baj? -suttogta.

- Nem, dehogy -duruzsolta elfeküdt haját kisöpörve az arcából, majd felült.

- Tudtad, hogy az öcséd és Liam összejött?

- Igen. Annyira nagy kő esett le a szívemről, hogy Liam is úgy érez Niall iránt. Ha visszautasítják, akkor egy világ omlott volna össze benne, és akkor gőzöm sincs, én tudtam volna-e tartani benne a lelket. Nem hiszem.

- Azt hiszem Nina, mi tényleg egy nagy család vagyunk.

- Miért?

- Mert álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ötünk közül ketten is a saját nemükhöz vonzódnak. És mikor kiderült, egy kicsit sem botránkozott meg egyikünk sem. Magától értetődő volt, hogy elfogadjuk őket így is, mi több nem is rágódtunk ezen, hiszen csak az fontos, hogy nagyon boldogok most.

- Igen, azt hiszem ez erről szól -bólintott egyetértve, de valahogy nem tudott teljesen örülni öccsének úgy, hogy közben tudta, szerelme szenved.

- Figyelj csak, Nina... -nyalt végig alsó ajkán a fürtös szépfiú- Louis ugye nem keresett? -kérdezte keserűen.

- Nem. Nem is fog. Tudod borzasztóan érzem magam. Itt ülök tétlenül, és nem tudok neki segíteni. A legrohadtabb érzés.

Harry szemei bánkódva cikáztak Nina arcán.

- Megpróbáljuk felhívni?

- Értelmetlen.

- De hallani akarom a hangját!

- Te tudod, hívd fel, én ma legalább háromszor hívtam, és nem vette fel. Sok sikert! -biccentett, majd hátradőlt az ágyon, s a hófehér párnák rejtekébe dugta fejét. Harry a mobilján pötyögött, majd várt, s reménykedve halgatta a kicsöngő vonal idegtépdeső búgását.

- Vedd fel tesó, vedd fel, vedd fel!

- Szia -szólt bele teljesen váratlanul egy fásult, szétrepedt hang. Ez aligha hasonlított Louis-éra.

-Tommo?! Úristen! Hogy vagy? -dadogta ügyetlenül keresgélve a szavakat. Nina elnyílt ajkakkal, hatlmasra tágult szemekkel ült fel az ágyon, s a telefon felé kapadozott.

- Hogy lehetnék? -kérdezte halkan.

- Figyelj öregem, fogadd őszinte részvétemet. Bocs, hogy zaklatlak, csak nagyon aggódunk érted, és borzasztóan éreztem magam, amikor megtudtam, mi történt, és még csak elköszönni sem tudtam tőled.

- Kösz Harry, de semmire sem megyek vele.

Nina már-már kitépte Styles kezéből a mobilt. - Add már ide! -ordított rá.

- Nina is ott van? -kérdezte ridegen.

- Igen, és mindjárt kitépi a kezemb...

- Haló!

- Louis! -sóhajtott bele a lány erőltetetten. A néma vonalban is tisztán érezte a fiú mértéktelen fájdalmát. Felbugyogó könnyeit itta, nem tudott mit mondani.

- Megmondtam, hogy ne keressetek! Nem értitek? -üvöltötte teljesen kiforudulva önmagából. Hangja torz és hullámzó volt.

- Én csak...-kapott szájához.

- Te csak mi? -recsegte olyan távolságtartóan, mintha egy idegennel beszélne éppen.

- Átérzem a kínodat! Hidd el, hogy enyhülni fog, csak légy kitartó. -mondta szenvedő arccal Harry-re meredve.

- Nem! Fogalmad sincs milyen érzés! Vele nőttem fel! Apám helyett is apám volt. Ezt ne merészeld a te kis Floydod vagy Elisabeth-ecskéd elvesztéséhez hasonlítani. -fakadt ki újra. A kegyetlen szavaktól Nina is zokogni kezdett. Hiába tudta, hogy a fiú nem tudja, mit beszél, hiszen csak a gyász műveli ezt vele; akkor sem számított efféle hátbatámadásra.

- Szeretlek Louis! -mondta a lány szétfoszló hangon, de a vonal akkora már bontva volt, szaggatottan sípolt. Doncasteri ágya tövében ücsörgő Tomlinson pedig némán bömbölt, gyűlölte a világot, s magát, amiért nem tudta leküzdeni a szörnyet, mely előtört belőle. A veszteség tudata percről percre a földhöz vágta, megtiporta. Kettős hatalom irányította kiürült lelkének kusza darabkáit. Egyszerre akart szembeszállni bánatával, s meghalni a gyötrő szenvedés alatt. Néha álomba sírta magát, néha zokogva ébredt, s olykor ökölbe szorult kezekkel állt az ablak előtt, attól tartva, hogy kiszabadul belőle minden megbúvó düh, s ő nem állíthatja meg saját magát. Nem értette miért kellett elveszítenie nagyapját. Egyenesen fuldoklott ettől a fatális igazságtalanságtól, s őrjöngött, akár egy elmebeteg, amiért nem csinálhat semmit az érdekében, hogy visszahozza őt. Ennél sebezhetőbb még sohasem volt. Képtelen volt lenyugodni, s tudta, hogy húgai a földszinten is hallják, ahogy ő siratja a visszafordíthatatlant.

- Komolyan ezt mondta Louis? -sopánkodott Harry, s képtelen volt napirendre térni. A gyász ennyire kifordítja magából az embert? Nina összeszorított szemekkel bólogatott, s kérlelően kitárta karjait a fiú fele, aki rögvest oda is sietett hozzá, s szoros öleléssel vigasztalta.

- Nem akarom őt ilyen állapotban hagyni. -motyogta orra alatt.

- Figyelj, az lenne a legjobb, ha kicsit kikapcsolnánk. Zayn és Baily meghívott minket! Átmehetnénk este -javasolta azzal a 'minden rendben lesz' hanglejtésével.

- Jó -törölte meg arcát, s igyekezett lerázni róla az elkeseredettséget. Azt hitte, ha másról beszélget Harry-vel, akkor majd nem fog Tomlinsonra gondolni. - Na és mi van ezzel a Jolene-nal? Ő az új préda? 

- Nem, ez most komoly, azt hiszem. Vagyis remélem.

- Ja, úgy, mint Hannah? -vigyorodott el pimasz grimasszal, de mégis búsuló tekintettel.

- Az más volt! -artikulált kényesen- Ő gyerekkori barátom, én meg azt hittem ez biztos alap, hogy legyen köztünk valami. Azt hittem passzolunk, de rájöttem, hogy túl jó barát ahhoz, hogy elveszítsem őt a hülye fellángolásom miatt. 

- Ráadásul ő Leslie-t választotta.

- Kösz, Nina, hogy emlékeztetsz -öltötte ki rá a nyelvét. Őszintén: jókora tüskét hagyott a csilliárd lány szívtiprójának szívében, hogy Hannah nem őt választotta.

- Louis! -törte rá szobája ajtaját az anyja- Kivel kiabálsz? -meredt rá tükrös szemekkel.
- Mindenkivel, tudod? -préselte ki remegő ajkai közül. Ugyanott ült átkarolt térdekkel, ahol 4 órával ezelőtt is. És csak meredt előre, kék szemein keresztül kémlelve a semmit.
- Nem eszel velünk? Csináltam gombás rántottát -kérdezte óvatosan.
- Hagyjál már békén! Nem akarok enni! -csattant fel újra, s nyaka élén kirajzolódtak ütőerei.
- Enned kell! -erősködött a nő. Louis kábán felszisszent.
- Miért? Az visszahozza nagyapát? -nézett anyjára üres tekintettel.
- Nem.
- Akkor nem kérek enni. Csak egyedül akarok lenni -ismételte magát sokadjára, majd lüktető halántékára szorította ujjait. El akart menni Briggbe, a tóparti kis weekend házhoz, oda akart ülni a stégre, a víztükröt bámulva, oda akart menni, és a nyikorgó hintaágyba ülni, ringatózni, a világot okolni, bánkódni. Oda, ahol még ottmaradt néhány darab nagyapjából. Oda akart ülni kopott kempingszékébe, meg akarta fogni újra a dohányszagú szivaros dobozkáját, melyekbe kiskölyökként mindig színes kavicsokat gyűjtött. Meg akarta bosszulni a világnak, amit vele tett, amit elvett tőle. Mindenkit okolni akart a stégen ülve. Közben pedig fel akarta égetni a fa házikót, el akarta süllyeszteni a stéget. El akarta veszteni tudatát, mulasztani égető szívfájdalmát. Hallgatni akarta órákig a hintaágy nyikorgását, ringatni akarta magát, s tábortüzet gyújtani. Fel akart szaladni a tó mögötti dombra, s lelkesen nevetve le is akart onnan rohanni. Briggbe akart menni. Csakhogy...megmoccanni sem tudott. Izmai mereven egy ponthoz rögzítették testét, s lelkét egyaránt. A tragédia nem eresztette, rabjává vált.

Aznap este.

Az együttérzés persze őszintén megvolt, de Zayn és Baily, Niall és Liam és még Harry sem tudott teljesen magába omlani úgy, mint Nina. Na igen, mindenkinek megvolt a maga sorsfordító öröme most, kivéve a Horan lányt.

- Azért ahhoz képest, hogy visszavonultunk, hogy túltegyük magunkat a felkavaró eseményeken, szóval ahhoz képest még több dolog történt. De már sokkal jobb dolgok -állapította meg Niall, miután mosolyogva végigmérte Baily gömbölyödni kezdő pocakját.

Nina bánkódva sandított öccsére, aki elszégyellve magát, megsimogatta nővére vállát.

- Olvastátok a mai lapokat? -kérdezte Zayn Baily-t mellkasához vonva.

- Én nem olvasom azokat a szarokat! -morgott Liam ökölbe szorult kézzel. Nagyon fel tudta húzni magát a média mocskolódásain.

- Miért, mi a legújabb képzetük? -kérdezte Harry göndör hajtincseit simítgatva, majd hátradőlt a kanapé támlájának.

- Imidzs váltásra, szerelmi bánatokra gyanakodnak, de a legjobb, hogy kezdik az emberek fülébe ültetni a bogarat, hogy fel akarunk oszlani -mondja Zayn a végére bosszússá váló hangon.

- És a baba buliról tudnak már? -kérdi Niall.

- Még nem -húzza fel orrát a vöröske. Zaynre sandít, mindketten tudják, hogy azt a nyilvánosság tudtára hozni nagy csata lesz. De a háború csak akkor kezdődik majd, ha Zayn családja elé kell állni az újsággal, akik nem zárták szívükbe annyira a Mullingari vöröskét.
- Louis-ról tudtok valamit? -kérdezte Zayn váratlanul, mire Niall és Harry is szapora fejrázásba kezdett, némán tátogó szájukról azt lehetett leolvasni: - Ne, ne!
A tabutémára történő figyelmeztetés későn érkezett, Nina pedig inkább felpattant és London rideg estéjének levegőjébe vetette magát.

2 héttel később...

Baily kismamáknak szóló könyvekkel veszi körbe magát. Liam elmondja a családjának, hogy Niall-lel van együtt. Mr. Horan titkolózik. Nina egyetlen éjjel sem tud rendesen aludni. Zayn teljesen leszokik a dohányzásról. Niall új tetkót akar. A média jóllakott. Louis magányos. Harry Jolene után koslat. Jolene nem adja vissza Harry kabátját. Keane Londonba készül. Baily éjjel-nappal eszik. Louis mindenkit elmar maga mellől. Peter aggódik a csapat miatt. Nina élő adásban mondja meg a Starshine-ról a véleményét. Nem sokkal később Ninát kirúgják. Keane megérkezik Londonba. Baily kismama ruhákat tervez egy neves divatcégnek. Zayn egészséges táplálkozásra neveli Bee-t. Harry élvezi a játékot Jolene-nal. Liam meghívja Niallt Wolverhamptonba. Nina kibékül apjával. Keane fotósorozatot készít Nináról. Jolene még mindig bújtatja érzelmeit. Louis-ról senki sem tud semmit. Az E-motion élére újra Timothy kerül. A rajongók világszerte petíciót nyújtanak be, hogy a fiúcsapat térjen vissza a munkába. Nina felhívja anyját, és megkérdezi hogy van. Niall összeköltözik Liammel. Nina belekotnyeleskedik apja nyomozásába...

80. rész - Légvár

-avagy mi történt Louis-val?

Csak álltam ott, mint egy nagy rakás szerencsétlenség, könnyfátyolon keresztül pislogva, mert éppen a szemem láttára fosztottak meg jobbik felemtől. Torkomban ragadt riadt hangom, és még csak annyit sem tudtam mondani: szeretlek, vagy hogy ne menj, maradj.

Ahogy Louis átlépett azon a küszöbön, úgy tűnt, mintha egyszerre az életemből is kilépett volna. Az ajtót pedig becsukta maga mögött, szépen, halkan. Keserűen bámultam a becsukott ajtót. Nem mondtam el neki, de tudnia kellett volna, hogy most nagyon szükségem van rá, jobban, mint bármikor, pont ezért most nem hagyhat itt. Hagy legyek végre önző, hagy legyen enyém az, ami begyógyítja minden sebemet.

Buta kislány. Hiszen magamra maradtam, megint. Nem tudtam másra gondolni, csupán arra, hogy vajon mennyi idő kell neki? Mennyi nyugtalan éjszakába fog kerülni, amíg távol lesz tőlem?

A válaszok nélkül maradt kérdések felpiszkáltak, undorodtam az élettől, betelt a poharam.

aznap, előbb...

James irodájában ücsörögtem. Iderendelt engem, de a fickó még sehol. Illik, nem illik, odasétáltam az íróasztalához, és egy kis kutakodás után megtaláltam a határidő naplóját. Kíváncsiságom és rossz előérzetem nem hagyott más választást. Lapozgatni kezdtem, aztán elkerekedett szemekkel megállapodtam egy oldalon. Ekkora benyitott a notesz gazdája, a főnököm.

- Itt is va...te meg mit csinálsz? -tátotta el száját. Mellesleg igazán jól nézett ki ma, óceánkék ingjén apró háromszögek díszelegtek.

- Unatkoztam. -közöltem nyugodtan, mintha semmi érdekeset nem találtam volna.

Láttam a pasas arcán, hogy kicsit töpreng, aztán beadta a derekát, és inkább a tárgyra tért.

- Csüccsenj le, jó néhány dolgot meg kell tárgyalnunk -közölte tenyereit összedörzsölve, majd két pohár vizet töltött. Engedelmesen ledobtam magam a forgós fotelba, s kitörni készültem.

- Tehát?

- Kezdem egy jó hírrel. -nyomta kezembe a poharat. Érdeklődve ráemeltem tekintetem- A C-street ajánlott egy igen komoly szerződést. Ismered a céget, igaz?

El kellett szomorítsam, gőzöm se volt arról, mi a franc az: - Nem igazán.

- Laza, kényelmes, de extrém ruhákat gyártanak az utcai stílus nevében. Bő ülepű nadrágok, passzos haspólók, trikók, baseball sapkák, ilyesmik. Egész Angliában népszerűek -magyarázta, majd megigazította ezüst karóráját sötét szőrzetű csuklóján.

Mindez hiába hangzott izgalmasan máson sem kattogott az agyam, mint amit előbb olvastam. Egyre dühösebb voltam, hogy pancsernak néz.

- És mégis mi az ajánlatuk? -kérdeztem abban a reményben, hátha elterelem figyelmemet kicsit, amíg idő előtt fel nem robbanok.

- Egy vagon holmit kapnátok tőlük teljesen ingyen, szponzorálnának titeket, cserébe csak kicsit át kellene billenteni a marketingeteket a külsőtök felé. Is. Azt hiszem ezzel nem is lesz gond, hiszen mindannyian fiatalok, szépek, csinosak vagytok, a gönceitekre pedig a fél világ irigykedni fog.

- Ha jól értem, akkor ez már eldőlt. Nincs beleszólásom, igaz?

- Miért, szerinted ez nem nagy üzlet?

- De, biztos az -bólogattam gúnyos vigyorral- Csak éppen teszek az üzletre, a marketingre meg a szponzorokra. Azt hittem, te igazi táncos vagy.

- Ezt nem értem. Az vagyok! -kelt fel ültéből, aggodalmas ráncokba szaladt homloka.

- Ha az lennél, nem ez hajtana. Bizonyára engem is túlsztároltatok, van hova fejlődnöm, de igazi táncos vagyok, mert képzeld: egy fikarcnyit sem izgat más, magán a puszta táncon kívül. Ez már rég nem arról szól, ahogy te is mondtad; a külsőnk felé kellene fordítani a figyelmet? A külsőnk felé?

- Na, nyugodj meg! -intett kezével- Tudom, és igazad van. Nem modellek vagytok, hanem művészek. Viszont ha tetszik, ha nem, nincs más út. Nina, ez a 21. század. Nem egy londoni gettó 1980-ból.

- Hidd el, hogy nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy melyik században élünk. Pont ezért le merném fogadni, hogy ez a C-street marhaság is csak arra megy ki, hogy az amerikai turnén az ő rongyaikban feszítsünk, és akkor majd az elvakult amcsik rohannak a boltba ezekért a ruhadarabokért. Szánalmas.

Nem terveztem ennyire őszintére a figurát, de kit hülyítek: én nem tudok némán bólogatni. Ezzel viszont jól láthatóan felpaprikáztam James-t is, ugyanis ilyenkor szokott a konyakhoz fordulni. Most is töltött magának, aztán elsötétült arccal nézett rám egy darabig. Nagyot nyeltem, éreztem, hogy ütött az órám.

- Ha már szóba hoztad a turnét... Decemberben indulna. Ahhoz viszont kompromisszumokat kellene kötnünk.

Tudtam jól, hogy kompromisszum alatt azt érti: ők dirigálnak, én pedig engedelmesen azt csinálom, amit kérnek.

- Ha azt hiszed beállok a sorba lehajtott fejjel, nem ismersz engem.

A fickó mély levegőt vett, sajnálkozva lehunyta szemét, engem pedig ez csak tovább tüzelt.

- Mit olvastál a kalendáriumomban?

- Sajnos túl sokat -hangom elcsuklott, magam sem értem hogyan.

- Nézd, tudnod kell, hogy bár én vagyok a főnököd, vagy inkább mentorod, de nem én vagyok legfelül.

- Tudom, csak egy másik marionett bábu vagy -szökött ki a számon, mire kissé megsértődött. Még bele sem kortyolt poharába, megittam előle én. Még egyet töltöttem, s éppolyan hévvel le is döntöttem. Marta torkomat, de nem bántam.

- Nina, nem véletlenül téged állítottunk az E-motion élére. Különleges talentumod van, új lépések pattannak ki a fejedből, s azonnal mozdulatlánccá is állnak.

- James, ha hagyod, hogy a Starshine menedzsmentje ezt csinálja velem, akkor nem ismerlek többé.

- Nem hozhatsz ilyen helyzetbe! Hát még mindig nem látod át? Semmi, de semmi beleszólásom nincs. De elismerem, mi hibáztunk. Amikor aláírtuk a Starshine-nal a szerződést, s megalakult a tánccsapat, észre sem vettük, hogy  minden irányítást kiadtunk a kezünkből. Az E-motion jövője csakis rajtuk múlik.

- Egy tucat öltönyös bájgúnáron? -nevettem fel kísértetiesen- Gyűlölöm ezt a világot. Hazug és képmutató.

- Csupán naiv voltál, ha azt hitted, csak és kizárólag a táncé a főszerep - a falnak dőlt, kedvetlenül pislogott ki az ablakon. Haragudtam rá, bár az eszem tudta, hogy ő nem tehet semmiről. És azt is láttam, hogy megkedvelt engem.

- Én kérek elnézést, hogy a tánckarommal a táncnak akartam élni. De ostoba vagyok! -ráztam fejem. Már nem dühöngtem, inkább csak sajnáltam, hogy elúszott az álmom; olyan volt, mint egy légvár. S épp most eresztett le, velem a tornyán.

- Arról van szó, hogy túl erős egyéniség vagy ebbe a világba. Nem illesz bele, mert örökké lázadsz, s kiállsz az akaratodért. Becsüllek ezért. De itt nem maradhatsz így.

- Nyisd ki a füled! A csapat az enyém, a tagjai a barátaim, akik mellettem állnak. És nem ti rúgtok ki engem, hanem én lépek ki ebből a fertőből. És teszek a menedzsmentre! A nevemet pedig nem fogják elfelejteni ebben az életben, ugyanis viszem magammal a csapatomat is!

- Ne csinálj hülyeséget! Hidd el, hogy ezeknek az embereknek jóval több és hatásosabb fegyverük van ellened, mint fordítva.

- Le mersz becsülni?

- Isten ments! Csak ismerem a módszereiket. Nem akarhatod, hogy háborút indítsanak ellened. Kérlek! -kivételesen meggyőző volt ellágyuló hangja, szeme pedig őszinte jóakaratot tükrözött vissza.

(zene itt)

Próbáltam félretenni az ügyet. Próbáltam örülni annak, hogy Bee és Zayn szirupos boldogságban úszik, hogy Niall majd kicsattan az élettől, és hogy Harry csillogó szemekkel koslat egy lány után. Egy régi, romos, üres panelépület tetején ücsörögtem. A kilátás már megért egy misét, épp csak a lélegzetem nem állt el. Néztem a pontoknak tűnő autókat, embereket, a vonallá vékonyuló Big Bent, a képbe kék horizontként beékelődő folyót. Megint joint-ot szívtam, annak ellenére, hogy nem szabadna. A régi, rossz szokásaim nem akarnak múlni; lehet nincs is semmiféle új Nina. Végig a régi maradtam. Most minden nyugodt volt. Ilyenkor egy tucat érzelmes közhely töri rám az ajtót, de azt nem akartam. Tébolyultan cikáztak gondolataim, bele-beleszédültem.

Az alkohol és a füst izének párosa már félig elfeledett, mégis életre kelő emlékeket csalogatott elő. Emlékeket, melyekre nem akartam emlékezni, de nem volt sehol sem a 'törlés' feliratú gomb.

Észre sem vettem, amikor elfeküdtem a nedves aszfalton. Szürke, sovány pamacsokként ringatóztak a felhők odafent. Egyszerre mindenkire gondoltam, aki hiányzott: Louis, apa, Niall, Keane, és...Floyd.

De nem vertem át magam: Louis-ra volt a legjobban szükségem. Rá, aki tudtam, hogy most könnyeiben úszik a repülőgép ablakából kibámulva. Talán ő is ezeket a szürke, sovány pamacsokként ringatózó felhőket nézi?

Utáltam, hogy szemem sarkából fürgén szaladtak ki a könnycseppek. Utáltam, ha sírok. Utáltam, hogy megint rohadt gyenge vagyok. Nélküle az vagyok, és ezt utáltam. Ha itt lenne most, elég erős lennék, és őt is megvigasztalnám, még ha nem is tudnám. Mindenemet feláldoznám, ha azzal enyhíthetem fájdalmát.

Szemeimmel követtem a  felhők útját. Elképzeltem, ahogy felhívom most Tomlinsont, ő pedig jókedvűen belerikkantja a telefonba:

- Itt a kistérségi szeretetszolgálat, miben segíthetek?

Én meg lenyelve kuncogásomat azt mondom:

- Egy családi kiszereléses szeretetet szeretnék rendelni, ha lehetne házhoz szállítással. Most.

Látom, ahogy lelassított filmes mosollyal menyalja alsó ajkát, aztán válaszol csak.

- Nos, ha nem te vagy Nina Horan, akkor nem segíthetek.

- Egész véletlenül én vagyok az.

- Ó. Hát akkor mire várok? Repülök, galambom!

Azon kapom magam, hogy nevetek, közben sós könnyem ízét érzem számban. Tanakodom, hogyan éljem túl, amíg újra nincs itt? Nem mondta, de tudom, hogy két hónapba is telhet, mire lábra áll. Nem hagyta, hogy segítsek. Magányra vágyott, csak én nem.

Csörögni kezd mobilom, lángra gyúlt szívvel kapom elő, de kijelzőt olvasva kihűl lelkem: csak Harry az. Megfontolom, hogy felvegyem-e. Felveszem.

- Haló. -rekedt a hangom megint.

- Most hallottam csak, mi történt. Louis már haza is ment? -a fürtös hangja mélyebb volt, mint a Csendes-óceán.

- Haza.

- De, de... mikor történt ez? Mit mondott neked?

Kérdései annyira elgondolkodtatnak, hogy el is feledkezem arról, hogy nem válaszoltam rájuk. Négykézláb az épület tetejének széléhez kúszom. Felelőtlenül lenézek a mélybe, nehéz fejem lefele húzna. Körmeim berepedtek, olyan erősen kapaszkodtam a betonperembe. A méterekkel odébb heverő mobilomból halkan hallom, ahogy Harry ordít: - Nina! Nina ott vagy?

Hát persze, hogy itt vagyok. Itt. A légváram tetején, ami egyre vészesebb gyorsasággal ereszt le. Félek a földetéréstől, mert tudom, hogy összetörhet.

- Bocs, itt vagyok Harry. -mászom vissza a veszélyes határtól, törökülésben állapodok meg.

- Mit tudsz Tommoról?

- Semmit.

- Mi?

- Semmit.

- Ezt hogy érted?

- Úgy, hogy nem mondott semmit. Fogta magát, és elment.

- Ez komoly? De ránk van szüksége! Tudod milyen érzékeny valójában! Egyedül nem fog kimászni ebből.

- Ismerem. Ki fog.

- Nem, nem fog.

- De ki fog. Erős. Tudja, hogy szeretjük.

- Fel akartam hívni, de ki van kapcsolva. Peternek is csak egy sms-t írt. Nagyon féltem.

- Tudom Harry. Én is.

79. rész - Styles báránya

- Te meg mi a jó édes...mit csináltál? -habogta Nina kiguvadt szemekkel, ahogy folyamatosan, legalább hatodjára is végigmérte öccse befóliázott karját. Válltól csuklóig. Ahogy megilletődött arcát nézte, egyre biztosabb volt benne, hogy ez bizony nem tréfa, nem átverés.

- Csináltattam néhány tetoválást. Harry kísért el -közölte egyszerűen. Hát persze, mert ez csak olyan, mint beugrani a KFC-be egy csirkeszárnyért.

- Meghibbantál!? -hüledezett tovább, de belátta, hogy kénytelen lesz beletörődnie. Ezt már nem csinálhatja vissza. És ha így érzi jól magát?

- Ez csak külsőség Nina, nyugi már.

- De örökre rajtad marad! -csattant fel apjuk hirtelen, aki eddig szó nélkül próbálta emészteni fia tettét.

- Na és? Nekem tetszik. Attól még az vagyok, aki voltam. Nem változott meg semmi.

- Fájt mi? -hajolt oda Louis elismerő vigyorral- Nem vagy semmi öregem! -csaptak egymás tenyerébe.

- Nem mondom, nem volt túl kellemes -nevetett fel.

- Ugye tudod, hogy most egy börtöntöltelék nővére lettem? -morgott Nina, de már csak duzzogott inkább. Ahogy látta az öccse szemébe visszaköltöző fényt és azt a huncut ragyogást, tetkók ide, vagy oda, nem is érdekelte más.

- Akkor így már nem is vagyok cuki? -kérdezte kiskutya tekintetével, teljesen odáig volt, meg vissza.

- De. Az az egyetlen szerencséd -lökte meg mellkasát, majd nyomott egy puszit arcára- És? Végül is minek is köszönhető ez a nagy kivirulás, hm?

- Semmi különös -vágta rá mosolyogva. Összeszedte magát, végre a régi volt.

- Oké. Mindegy. Csak maradj is így -kacsintott a fiúra, mert tudta, hogy nem akarja részletezni; majd kézen fogta Tomlinsont és kihúzta a konyhába. Megkérte, hogy ne szóljon apjának és az öccsének a mai rosszullétéről. Louis nem szívesen ment bele. De belement. A szerelmes bolond. Este pedig filmet néztek, kettesben, Louis lakásán.

- De most akkor kétlaki vagy. Fele cuccod itt, fele Niall-nél.

- Jó ez így. Mindkét helyen szükség van rám -öltötte ki nyelvét a lány, majd visszairányította a figyelmét a tévé képernyőjére. Valahogy már akkor sejtette, hogyan fog végződni a program. Tomlinsonnal filmet nézni ugyanis egy külön életforma. És nem is éppen nevezhető filmnézésnek. Még csak a főcím ment le, de Tommo már mocorgott a lány mellett. Hangosan ropogtatta a popcorn-t, valójában már alig maradt belőle. Elkezdődött a film, Nina érdeklődve figyelt. Louis a szoba mind a négy sarkába eltekintett. Aztán feldobta szemenként a kukoricát, próbálta szájával elkapni. Köhögni kezdett, aztán nevetett. Tovább játszott. Nina öle, haja tele volt az elvétett szemekkel.

- Nyugodj már le! -morran oda halkan, teljességgel feleslegesen.

- Háhá, nézd már azt a pasit, micsoda haj! -röhögött fel váratlanul, és feltehetően gőze sem volt arról, hogy éppen egy szomorú jelenetbe rondított bele. A pasas a felesége szemei előtt halt meg. - Ez aztán a béna tetszhalál! Jézusom, de pocsék -háborog műértéssel. Nekem kéne játszanom a szerepet!

- Csss!

- Jól van na. Befogtam -húz egy képzeletbeli cipzárt szájára, majd rövidesen újra megszólal- Ez hülye! -csap homlokára, majd nevetni kezd.

- Fogd már be, vagy a szádra ülök! -dörrent fel a lány, ezúttal veszett tekintetével is nyomatékosítva fenyegetését.

- És nekem az miért rossz? Bármelyik testrészemre ráülhetsz! -vigyorog huncutan, mire Nina tarkón csapja. -Áú!

- Figyeld a filmet inkább! -mutat a képernyő fele, majd égnek emelt szemekkel konstatálja, hogy a csemegés tál máris üres.

- De ez halál rossz film! Hogy tudod ezt nézni? Inkább monopolizzunk! -ugrált törökülésben, és egy óvodáshoz hasonló idióta hangokat produkált. Aztán Nina fülébe fúj, és élvezettel várja, hogy a lány megint felé forduljon, és befenyítse. Nina összeszorított ajkakkal bár, de nem figyelt rá. Tommo a tűzzel játszik, a lány pedig láthatóan egyre puskaporosabb. Néhány hasonló próbálkozást még ellőtt Louis, aztán egy vidám dalocska csendült fel. A fiú fejvesztve ugrott le a kanapéról, és a képernyőt kitakarva táncolni kezdett. Szó, ami szó, ezeket a mozdulatokat tanítani kéne.

- Na, ilyet még te se tudsz Nina Horan! -riszálja kerek fenekét, Nina most már egyáltalán nem ideges, csupán fetreng a nevetéstől. -Ezt csináld utánam! -ordítja megkattanva.

Ninában felébred a bosszú kisördöge és a fiúra veti magát, ahogy az amerikai fociban szokás. Pedig Louis-nál nem volt labda. Persze, nem is a labdára ment ki a játék. Sőt, a végén már kettejük csatája inkább pankrációra hasonlított. Egyik ellenfél sem tudott a másik fölé kerekedni tartósan. A nappali kegyetlenül nézett ki viaskodásuk után.

- Na, feladod Répafej? -szuszogta Nina árnyékot vetve a fiú fölé. Mindkettejüknek ugyanaz az egykori esemény jutott eszébe.

- Kénytelen vagyok -habogta levegőért küszködve, majd hirtelen lerántotta magáról a könnyű testet, miközben azt visította: SOHA! Erősen bilincselte a lány csuklóját a padlóra, csípőjén ült, nyakába csókolt. A folytatást tudjátok.

- És mit néztetek tegnap? -kérdezte Harry két falat között. Ki-kitekintgetett a gyorsétterem ablakán; odakint két tucat lány őrjöngött.

Louis felkuncogott, akár egy gonosz kis manó. Nina gyűlölködő grimaszt vágott.

- Semmit nem néztünk, ugyanis a drága barátod végigdumálta az egészet. Legközelebb karanténba fogom zárni. De lehet egy kényszerzubbony is megtenné -tűnődött Nina, míg a sültkrumplijából falatozott. Harry oda sem bagózott, a rajongók plakátjait figyelte. Aztán megejtett feléjük egy sármos vigyort, meg egy nagylelkű integetést, a tinik meg persze ettől majdnem hátast dobtak. Az igazság az volt, hogy Harry imádta, amikor az emberek valósággal sokkot kaptak a jelenlététől, vagy egyetlen apróbb gesztusától is, mint amilyen ez az egyszerű kis integetés is volt.

Niall három adag óriási sültkrumplival tért vissza. Fogta, és egy tálcára borította az összeset...

- Hát ez felettébb praktikus -nevetett fel Nina, majd öccsével egyetemben falni kezdte. Imádták ezeket a gyorséttermi vackokat.

- A reggeli inzulinod? -kérdezte Louis közelebb hajolva hozzá.

- Megvolt, uram! -szalutált a lány. Őszintén szólva, egyre kevésbé érintette rosszul, ha szóba hozta valaki a betegségét. Louis például naponta százszor tette meg, ugyanis mindig ellenőrizte, hogy a lány rendesen kezeli-e magát.

- És te mit terveztél mára, Niall? -könyökölt fel az asztalra Tommo. Nem volt éhes, csak nézte, ahogy a többiek tömik magukat a "műanyag" kajával.

- Abszolút semmit. Evést. Azt hiszem. Meg talán egy kis evést, levezetésként. Miért, ti? -nézett fel egy pillanatra teletömött pofazacskóval.

- Tudtommal nekünk sincs programunk. Esetleg meg kéne néznünk még egy filmet, nem, Nina? -vigyorgott, majd belekortyolt Harry tejes kávéjába. A lány válaszul megpöckölte Louis fülcimpáját, mire ő a Fürtöshöz bújt menedéket keresve.

- Mi van Lou, ver az asszony? -ölelte át cimboráját a göndör fejű- Feljöhetnétek hozzám. Megvan az az új mozgás szenzoros játék. Tudjátok, az a táncos. -mesélte kisgyermeki lelkesedéssel. Nina szeme látványosan felcsillant. - A-a. Veled nem játszom -mutatott a lányra- Neked komoly előnyeid vannak, nem lenne fair.

- Nemár Fürti, tényleg félsz tőlem? Félsz kiállni és veszteni? -cukkolta. A szájából kilógott egy szál sültkrumpli, úgy vonogatta fel-le szemöldökét. Louis szája a füléig szaladt.

- Nem, nem! Ch, dehogy! -vágott sértett arcot.

Louis azt súgta a fülébe: - Ne izgulj Hazza, csak a szája nagy. Ahhoz a játékhoz ő túl szabad-szellemű.

- Igazán Répapa? Akkor téged is várlak egy párbajra! Te, te csípőtekerés és fenékrázás ördöge, te.

- El sem merem képzelni, mit művelhettek ti kettesben -kerekedtek el Styles szemei, benne huncut fénnyel.

- Srácok én most nem csatlakozom, apa ma megy vissza Mullingarbe, el akarok tőle köszönni.

- Este azért átugorhatnál egy italra, vagy valami.

- Oké, majd csörgök. Nina...

- Hm?

- Te nem köszönsz el tőle?

- Nem. Add át szívélyes üdvözletem.

- Nina... -szólt rá Harry és Louis pont egyszerre.

- Mit Nináztok itt? Tudom, hogy így hívnak -forgatta szemeit- Nem érzem úgy, hogy a kapcsolatom vele tökéletesen helyrejött volna. Ennyi az egész. Egy kis idő kell még nekünk. Ne szóljatok bele! -zsörtölődött.

- Ahogy óhajtja hölgyem -rántotta meg vállát Harry egykedvűen, aztán megint kirévedt a lányokra.

- Indulhatunk? -kérdezte aztán Nina, s szemére tolta napszemüvegét.

-Nina, vedd már le a lábadat a dohányzóasztalról! -szólt rá Harry, ahogy elsuhant a konyha felé. A lány gúnyosan felkuncogott. Louis a játékkonzolt bütykölte össze.

- Legalább dohányzol is?

- Dehogy! Nem mérgezem magam ilyenekkel -rikácsolta a tányércsörgéseket túlkiabálva.

- Ilyenekkel -bólintott a lány vigyorogva, de ezt persze Fürti nem láthatta. Rosszalkodni támadt kedve, ezért előhúzott zsebéből egy szálat, majd meggyújtotta. Louis-nak ideje sem volt ráförmedni, reagálni vagy bármit is szólni, mert Harry tátott szájjal vetődött a lány felé.

- Mi a fenét csinálsz? Dobod azt ki, de azonnal! -igazi kis hisztériává vált.

Nina pontosan ezt a reakciót akarta kicsalni belőle. Szeretett játszani vele (is).

- Jól van na, ne legyél már olyan kis idegbeteg. Lazulj el!

- Dohányzó asztalnák hívják, de attól még ebben a lakásban nem gyújt rá senki! -kalimpált, miközben rohant az ablakhoz- Úristen, micsoda szag! Gyorsan, Louis, ne csak állj már ott! Segíts kinyitni az összes ablakot, ha már a barátnőd ilyen romlott.

- Esetleg szóljak az épületben minden lakónak, hogy nyisson ki minden létező ablakot? -gúnyolódott Nina. Louis elnyomott egy halk kacajt, hogy Hazza ne hallja meg. Hiába tartották viccesnek, a kis göndör ilyenben nem ismert tréfát.c

- Marha jópofa vagy! -hunyorgott rá megvetően, majd elszaladt a fürdőbe és egy flakon wc-illatosítóval tért vissza.

Louis és Nina egymást szuggerálták, vajon melyikük pukkad ki előbb a nevetéstől. Nina vesztett, de aztán már Louis is a hasát fogta.

- Slozi szagúra fújod a nappalidat? Ennél még a bagófüst is jobb -kelt fel a kanapéról a lány, majd vigasztalóan átölelte hátulról a rendmániás kis hárpiát. Louis is csatlakozott az összeboruláshoz, csakhogy szánt szándékkal olyan lendülettel tette mindezt, hogy a végén egy földön kötöttek ki, s úgy festettek, mint egy nagy embergombolyag.

- Tommo, leszel szíves kivenni a könyöködet a bordáim közül! -nyögte legalulról a házigazda.

Kicsivel később, amikor Harry már csak ötpercenként szimatolt a levegőbe azzal a megjegyzéssel -fúj, még mindig érzem a füstöt- végre készen állt a plazmatévé és a hozzá kötött program arra, hogy játékosai megmutassák kivételes táncképességeiket. Lehet, nem ártott volna, ha valaki videóra veszi, ahogy Harry kidugott nyelvvel, a képernyőre mered, s azért izzad, hogy követni tudja a lépéseket, amíg mellette Nina szinte csukott szemmel, már-már unatkozva zsebeli be az összes pontot a fürtös elől.

- Hé, szöszi! 2 óra! -tapsolt Louis, majd a lány felé iramodott az inzulinos dobozkával a kezében.

- Akkor vedd át a helyemet! Harry még téged sem tud megverni.

- Nana! Mi az, hogy még engem sem? Annyi bónusz pontot fogok összeszedni, amennyit te sem táncoltál volna össze galambom! -kacsintott rá kacéran, aztán színre lépett. Nina nem akart lemaradni egy percről sem, látni akarta, ahogy az ő Répakirálya beveti gyilkos mozdulatait. Amikor visszaért a fürdőből, azt látta a képernyőn, hogy a Harry neve melletti számok egyre csak emelkednek; nem csoda. Louis még csak véletlenül se úgy mozgott, ahogy kellett volna. Tarkóra kulcsolt kézzel csípőkörzéseket csinált, ellenben a göndör egyre inkább ráérzett a ritmusra.

- Cseszd meg, két percre sem mentem el, és elveszted nekem a játszmát? Atyavilág Louis, itt nem improvizálni kell.

- Hűtsd le magad, csak irigy vagy a kreativitásomra -intette le barátnőjét- Ha az érzékelő felismerné végre az egyedülállóan szexi mozgásomat, nincs az Nina Horan vagy Harry Styles, aki legyőzzön ebben a játékban.

A párbajt így persze Hazza nyerte, aki még a vacsora alatt is végig azzal hencegett, milyen király is ő. Tény, főzni nagyon tudott.

- Na jó, emelem kalapom a szakácsra! - bólogatott Nina rágás közben.

- Cápának mi baja? -kérdezte Louis váratlanul, s a konyhakövön elterülő szőrmókra mutatott. Harry idegesen ugrott le mellé. Kislányos hisztériával állapította meg, hogy a macska beteg, láza van, nem vizes az orra, biztos el fog pusztulni.

- Nem kell egyből eltemetni ezt a szegény kis állatot! -csitította Nina a fiút, aki elkeseredve simogatta cicáját. Végül törölközőbe bugyolálta, és rohant is vele a dokihoz. Louis a konditerembe, Nina a táncterembe nyargalt.

Mindenki nagy megkönnyebbülésére a kis Cápának se macska- se kutya baja sem volt. Csupán valami rosszat evett, de a dokitól távozva már egészen virgonc volt. Ha te vagy Harry Styles, néhány métert sem tehetsz meg úgy London utcáin, hogy ne állják utadat csillogó szemű lányok. A fürtök hercegének persze nem volt szíve őket csak úgy otthagyni, persze: megállt néhány szóra, fotóra. Hat-hét lány állta körbe, minddel pózolt, türelmesen. Csak úgy sorozták őt a kérdések, az egyik lány azonban -az egyetlen, aki nem ment oda hozzá képért- csak annyit kérdezett: - Elégedett vagy az életeddel? -kérdése elveszett az egymást túlkiabálni próbáló lányok közt; s Styles pont ezért hallotta meg; törékeny és halk hangja lágyan kúszott fülébe. Babonázó tekintetével a hang tulajdonosát kereste. Aztán meglátta őt. Sok szép lányt látott már, de Harry őt nem sorolta volna közéjük. Akkor és ott, hirtelen legalábbis nem tudta hova tenni a lány kísértetiesen különleges arcát, s a különös attitűdöt, ami körbelengte. Alacsony, cérnavékony lábú kis tünemény volt. Szinte elnyelte őt a tömeg, mégis úgy kilógott belőle, mint senki más.

Harry nem tudott a feltett kérdésre választ adni. Hogy kérdezhet ilyet tőle egy idegen? Ráadásul nehéz volt mondani rá bármit is. Másodsorban lekötötte figyelmét a kis különc külleme. Szép volt- nem volt szép? Harry Styles csávában ragadt. Idétlenül makogni kezdett, aztán igyekezett szaporázni lépteit, s kitörni az ember-gyűrűből. A lányok búcsút intettek nagy boldogan. Harry vissza-visszasandított a távolodó tömegre.

- Jolene! Gyere már! -kiabálták páran az út szélén ácsorgó lánynak. Harry és az ő tekintete még utoljára összeütközött, aztán a fiú beszállt az autójába. 

- Szóval Jolene -mondta ki hangosan a fiú, s különös jókedv járta át mellkasát a név csengésére. A karma, a sors, véletlen, vagy éppenséggel Harry Styles végzete volt az a bestia, mely úgy intézte, hogy ez a Jolene nevű furcsaság addig-addig bambuljon még a járda patkáján egyensúlyozva, amíg egy szélebes busz el nem süvít előtte, és le nem fröcsköli vízzel. Mit fröcskölte...tetőtől talpig saras vízben pompázott a lány. Styles-ba villámcsapásként ütött a lehetőség felismerése: kipattant a volán mögül és odarohant az ázott madárkához.

- Ne haragudj, Jolene, igaz?

A szóban forgó lány szemében jeges rémület cikázott. Arca könyörgő volt, mintha a fürtös macsó éppen az életére törne. Jóllehet Jolene ismert már más Styles fajtákat; és bizony féltette életét...Harry lepetten lépett közelebb.

- Csak láttam, hogy bőrig áztál. Nem szívesen hagynálak itt így október lábszárán. Gyere, elviszlek! -intett az út mentén parkoló járgány felé.

- Kösz, nem fontos -rázta fejét kedvesen, de jól láthatóan reszketett. Illedelmes akart lenni, azon felül, hogy olyan félelem járta át minden rezdülését, akár egy riadt őzikének. Harry csak most vette észre, milyen éden fekete haja volt, méghozzá kísértetiesen fehér porcelános bőrrel hangsúlyozva. 

- Nem gond, úgy sincs dolgom. Hagy segítsek! -kérte, és már maga is elképedt azon, hogy mennyire ragaszkodott a tervéhez. Szinte kérlelte. Jolene végignézett magán, halványkék babaruháján, amelyből folyamatosan csöpögött a víz, s amely igazából olyan volt, mintha a 19. századból származna.

- Jó, köszönöm. -egyezett bele halkan, s szégyenlősen lesütötte a szemét -tudta, hogy nem elég erős ahhoz, hogy legyen más választása is. A fürtös lelkesen trappolt el az anyósüléshez, s nyitotta ki a lánynak az ajtaját. Addigra persze már kiszúrta, hogy az út túloldaláról fényképezőgépek kattognak rájuk. Erre Jolene riadtan fordult el a másik irányba, s csúszott le az ülésen úgy, hogy  feje búbja szinte már ki sem látszott.

Harry Cápát ketrecestől a hátsó ülésre tette, aztán indultak is. Minden tévhittel ellentétben Mr. Nőcsábász egészen megilletődött a szótlan és félénk lánytól. Megszokta már, hogy mindenki odavan érte, hogy a lányok szinte önként ajánlják fel magukat.

- Nagyon szép neved van -szólalt meg véletlen Harry, de jó nagy marhának érezte magát. Jolene persze egyből fülig vörösödött, úgy festett, mintha lángra kapott volna sápadt arca. - Nos, merre is laksz? -kérdezte aztán, s izgatottan várta, hogy végre meghallhassa a lány lúdbőrcsalogatóan finom hangját.

- South Croydon-ban.

Harry lepetten kifújta a levegőt: - Azt hittem Londonban. Croydon elég messze van.

(- Te mondtad, hogy van időd.) - Majd hazamegyek vonattal. -mondta az ablak felé fordulva.

- Arról szó sem lehet. Ne aggódj semmi miatt, én vagyok most a sofőröd -vigyorgott a göndörke, közben óvatosan a lányra sandított a szeme sarkából. Még mindig nem fért a fejébe, hogy lehet ilyen ártatlan és csendes valaki. Olyan volt, mint egy rabul ejtett angyal. Styles jól kivette, hogy Jolene nem szívesen szólal meg, és tudta, ha beszél hozzá, azzal csak még jobban ráijeszt, valahogy mégis annyi kérdőjel megfogalmazódott benne, hogy képtelen volt befogni a száját.

- Megkérdezhetem hány éves vagy? Csak mert olyan fiatalnak tűnsz. -tudta, hogy kissé tolakodó a kérdés.

- (Te beszélsz, a kis fürtjeiddel, meg a kemény 18 éveddel?) - 17 múltam. -vágta rá halkan, és érződött a reménykedés benne, hátha nem kell többet kommunikálnia.

Harry elégedetten hümmögött. - Fázol? -kérdezte, de meg sem várta a választ, be is kapcsolta a fűtést. - Londonban nem tanácsos sokáig az út szélén időzni -osztotta meg bölcsességét, de kezdte úgy érezni, hogy komplett idiótát csinál magából azzal, hogy jóformán magának beszél. Lopott pillantásokkal leste a lány esetleges reakcióit. Aztán Harry ráeszmélt, hogy ez a lány okosabb, mint ahogy mutatja. Le merte volna fogadni, hogy bár nem beszél, a fejében ezernyi lármás hang forrong, s mindent amit ő mond neki, az bizony eljut a lány tudatáig, gondolatokat ébreszt benne. Éppen ezért újra megszólalt:

- Egyébként meglepett, amit kérdeztél tőlem. Hogy elégedett vagyok-e az életemmel. Ilyet még senki sem kérdezett tőlem azelőtt. Senkit sem érdekelt még ez. Téged érdekel? -büszke volt magára, amiért sarokba szorította a lányt, s válaszadásra késztette.

- Nem tudom.

Fürtös nem erre a válaszra készült. Ettől függetlenül viszont egyre jobban nyomasztotta, hogy a lány semmiféle vonzódást nem mutat szerény személye irányába.

- Mondd csak...Jolene! -végignyalta alsó ajkát, szemeit résnyire szűkítette, de egyelőre az utat bámulta- Félsz tőlem?

A lány ázott tincseit sodorgatta, s egyenesen megszédült a kérdéstől. Ha eddig zavarban volt, hát akkor most legszívesebben a kocsi elé vetette volna magát. Alig hallhatóan csak annyit tudott kipréselni apró, de vastag ajkai közül: - Én...nem -hangja nem volt már törékeny; mert szilánkosra tört. Hazza nyugtalanul fordult utasa felé, egész rosszul érezte magát, amiért ilyen helyzetben hozta a lányt. De ki hibáztatja őt; Jolene furcsa. Nagyon furcsa.

Az út hátralevő részét csupán a kocsi búgása töltötte ki. A némaság annyira nem is volt nyomasztó, inkább érdekes. Harry azon töprengett végig, vajon van benne valami rémisztő? Hiába tudta, hogy túl merész volt tőle csak úgy elfuvarozni egy idegen lányt, mégsem tudott lemondani az általa nyújtott újszerű érzésről. Mert a törékeny kis teremtés különösen sok érzelmet csalt ki belőle. És nem olyanokat, amelyeket akármelyik Harry-nek tetsző lány ki tud váltani a magafajta sztárocskából. Végül is azt hitte egészen a mai napig, hogy bárkit megkaphat. Erre jön ez a Jolene, aki egyenesen borzong tőle, s rosszul van, ha hozzá kell szólnia. Neki pedig pont ez a fajta kihívás kell. Vigyázz Jolene, úgy tűnik te vagy a legújabb préda!

(zene itt!)

- Brighton Road, ugye? -kérdezte, s le is parkolt. Nem akarta megkérdezni, pontosan melyik ház az; azzal lehet, hogy elkergette volna a lányt, úgy, hogy az sikítva rohan hazáig. (és nem Hazza-ig)

- Igen, itt jó lesz -motyogta, s bár még javában gurult az autó, ő már nyúlt is az ajtó kallantyújáért.

- Hé, hé! Várj már! -állította le a motort gyorsan, majd sietve segített kinyitni a lánynak az ajtót. Azokkal a vézna kis karjaival nem csoda, hogy alig bírta megmozdítani a terepjáró vaskos szárnyát.

- Köszönöm, hogy elhoztál. -nyögte ki nehézkesen, természetesen végig a földet bámulva.

- Nagyon szívesen. Örülök, hogy megismerhettelek -mondta erőtlen mosollyal, hiszen ez minden volt, csak nem megismerés; nevén kívül semmit sem tudott meg róla. Nagyon bántotta férfi hiúságát, hogy a lány mindjárt kilép az életéből, és még csak egy halovány kis jelet sem mutat annak irányába, hogy talán egyszer még szívesen találkozna a fiúval. Általában túl büszke szokott lenni, hogy ő kezdeményezzen egy lány fele, ez esetben viszont kivételt kellett tennie, ha nem akarta örökre elveszteni ezt a 19. századi porcelánbabát.

- Szia -fordult meg, de Harry ösztönösen keze után kapott. Eltátotta száját, mennyire pici keze volt. Elveszett Styles lapátszerű mancsában. Jolene halálra vált arccal nézett végre Harry zöld szempárjába. Ha most nem ájul el, akkor soha.

- Mi a baj? -kérdezte nyugtatóan mély hangján a fürtös, míg egészen elkalandoztak gondolatai, ahogy a lány -szinte- fekete szemeibe csodálkozott.

(- Ne érj hozzám!) - Semmi, semmi tényleg -dadogta arcába omló vizes hajával.

- Akkor miért reszketsz?

(- Mert...) - Csak fázom -szólt elhaló hangon, mert a fiú keze még mindig a kezét fogta. Különöset érzett, ambivalens érzelmek lejtettek táncot gyomra felett. Styles valójában nagyon is vonzotta az erőtlen lányt, aki mégis tudta, hogy jobb, ha óvakodik tőle, ha megbújik inkább, és csak az ágya feletti poszterekről csodálja. Így élőben, hús-vér emberként a legaljasabb kábítószerként hatott rá.

- Még mindig csurom víz vagy, hát persze -állapította meg nagy okosan, majd sietve levette olajzöld dzsekijét, s a lány hátára terítette. Jolene démonian sötét szemei gombszemekké kerekedtek.

- De hát a kabátod! -rebegte, mintha a fiú éppen a saját szívét kínálta volna fel neki.

- Igen, nem a te méreted, de legalább nem kapsz tüdőgyulladást hazáig. 

Nahát, hogy ez a Harry milyen lovagias is tud lenni.

- Nagyon szép a színe. -simított végig rajta- Mint az a kézzel szőtt takaró, amit a nénikém csinált.

Harry értetlenül mosolygott. Jolene magától megszólalt! És még folytatta is: - Tudod milyen ez a szín? -pillantott fel kormos szempillái alól; Harry a fejét rázta.

- Mint az olivabogyó, a tükörponty és a gesztenyeméz.

Harry változatlanul nem értett semmit, de éppen ezért nagyon tetszett neki ez az egész. Jolene teljesen más volt, ahogy a kabát színét körbeírta; hirtelen háttérbe szorult az a feszes burok, ami körbevette, megnyílt, s adott magából egy kis darabot a fiúnak. Erre mikor maga Jolene is rájött, gyorsan elhallgatott, mint aki elszégyellte magát azért, amit mondott.

- Ez fantasztikus -ismerte el a fiú, s képtelen volt nem álmélkodva méregetni a lányt, akiről tudta már, olyan, mint egy csiszolatlan gyémánt. Tudta, hogy nagy kincset talált, de ha birtokolni szeretné, vagy fürödni fényében, akkor sokat kell még csiszolnia rajta. - Szeretnék még veled lenni -vallja be a fiú, s rögtön szájába is kap, attól tartva, hogy ez a mondat túl nyomulósra sikeredett. S talán valóban: Jolene óvatosan hátrálni kezdett, de végül annyit még hozzátett: - Péntek este 6, Selsdon Road 29.

Harry köpni-nyelni sem tudott. Ez meglepetés volt a javából. Mire feleszmélt, Jolene már sarkon fordult. Styles kabát és józan ész nélkül maradt.

78. rész - Zaily

Bee pedikűrözés közben kedvenc James Morrison dalát hallgatta. A címe I won't let you go volt. Nem biztos, hogy éppen rosszat tett a dal azzal, hogy kíméletlenül megríkatta a lányt. Zokogott, reszketett válla, ez már mindennapos volt. Kiejtette kezéből a körömlakkos üvegcsét, a bézs szőnyegen pedig egy pink folt terült el. És ekkor csengettek. Vészjóslóan visszhangzott az igencsak üres lakásban. Bee a főbérlőjére gondolt, esetleg arra a szimpatikus szomszéd lányra, akivel összeismerkedett. Ám amikor kitárta az ajtót, saját maga árnyékává vált. Tüdeje gyáván összeszorult, szíve verdesett csak elszántan.

- Szia. -köszönt a fiú halkan, olyan szelíden. Hogy mit érzett, azt senki, még ő maga sem tudta. Egyetlen biztos támpontja volt csupán: szerette Baily-t. Jobban, mint ahogy azt be merte vallani magának.

- Hogy találtál rám? -kérdezte a lány letörölve az iménti könnyeit. Zayn keserűen lesütötte szemét; gyűlölte magát, magát okolta azokért a kisírt szemekért.

- Bejöhetek? -lépett beljebb. A lány bólintott, majd mély levegőt véve becsukta mögötte az ajtót. Kicsit állt még így, a kilincset szorongatva, aztán megfordult.

- Tessék.

- Én...én annyi mindent szeretnék mondani.

Valójában egy őrületes káosz tombolt fejében, és akárhogy is erőltette, egyetlen értelmes mondatot nem tudott kinyögni. Pedig el akarta mondani a lánynak, hogy mennyire sajnálja, hogy bántotta őt. Sosem fogja megbocsájtani magának, hogy kezet emelt rá. Sosem fogja megbocsájtani magának, hogy kidobta őt a lakásából, és magára hagyta a legnehezebb pillanatban. Amit tett, azzal megszűnt Baily számára, mint az a férfi, akit ténylegesen a társának nevezett. Legalábbis Malik ezt gondolta.

- Van értelme? -tette csípőre kezét Baily, majd a falnak dőlt, és erőtlenségének köszönhetően kénytelen volt lecsúszni a mentén. A bradfordi azon nyomban mellé vetődött, s térdre ereszkedve figyelte őt.

- Nem tudom -súgta maga elé.

Baily váratlanul cselekedett. A fiú csokoládészín arcához hajolt, és lassú, de tüzes csókot nyomott ajkaira. Mindkettőjük feje beleszédült a pillanatba, aztán Bee elhúzódott, és annyit mondott:

- Menj el!

Zayn leforrázva pislogott a lány vizes tekintetébe.

- Kérlek menj el! -kérte újra, elcsukló hangon. A fiú szólásra nyitotta száját, de gyorsan össze is szorította ajkait. Nem tudta mire vélni; menjen el most, vagy örökre, vagy ez megint amolyan női fordított logika, s valójában ez az jelenti, maradnia kéne. Gőze sem volt mi lenne a helyes, egyet azonban tisztán felismert: nem akarja megint magára hagyni a kis vöröst.

- Nem. Nem megyek el -jelentette ki határozottnak szánva, de már rég nem volt az a magabiztos kisugárzású, sármos szupersztár, akit a külvilág ismert.

- Azt mondtam menj el, Malik! -lökte meg gyengén mellkasát; nem azért mert így tervezte, hanem mert nem volt többre ereje - Már semmi nem köt össze minket! -emelte fel hangját, de a dac sehol sem volt belőle. Zayn fülét megcsapta a "semmi" szó különös nyomatéka. Gyanakodó tekintetét Baily hasán felejtette.

- Hogy-hogy semmi? -mélyült el hangja. Ez pontosan azt jelentette, hogy Zayn jól leírható letargiába zuhant. Hiába volt kellemesen barna arca, valósággal elsápadt, ajkai remegni kezdtek, szemei le-lecsukódtak.

- Ahogy mondtam. Úgyhogy mehetsz is -kelt fel a földről, és az volt a szándéka, hogy kinyitja neki az ajtót. De a fiú meg se moccant. Mintha valami eltört volna benne. Mintha nem lett volna semmi, ami összetartja. Képtelen volt észhez térni. Baily egy végtelen pillanatig állt előtte, s várta, hogy végre feltápászkodjon. Aztán már ő is aggódni kezdett.

- Zayn. Hallod? Zayn! Jól vagy!?

A fiú semmi reakciót nem mutatott. Mintha -se kép, se hang- elszakadt volna a külvilágtól.

- Zayn! -rázta meg vállát, s újra sírásban tört ki. A fiú vontatottan emelte fel fájdalomtól perzselő pillantását.

- Mi van a babánkkal? -hangja olyan halovány és ingatag volt, mintha nem is az ő torkán jött volna ki.

Baily habozott a válasszal. Úgy tervezte határozott és kemény lesz, mikor bejelenti, mire készül. De most, ahogy Zayn azt mondta "babánk", minden elhatározása romba dőlt, s minden más értelmet nyert. El kellene mondania, mit tervez. A fiúnak joga van tudni.

- Nem lesz olyan, hogy a babánk. Holnap befekszem a kórházba, ez a baba nem fog megszületni -saját szavai olyan ridegnek tűntek, mintha egy idegen mondta volna. Baily hirtelen egy szívtelen hárpiának érezte magát; nem is fért a fejébe, hogy akarhat ilyet tenni.

Egész egyszerűen rettegett Zayn reakciójától. Pedig nem tört ki belőle megint a vadállat, vagy  bármi félelmetes. Kőszobor arccal meredt a lány bizonytalan ábrázatába, csalódottan, szárnyaszegetten. Tompán fénylettek csak szemei, az arca élén legördülő könnycsepp azonban fényesen csillogott. Kövér könnycsepp volt ez, belesűrítve minden eddigi fájdalmával.

- Nem teheted ezt! -rázta fejét sajnálkozva, s nagy ívben tett férfi hiúságára. Még mindig ott térdelt a hideg kövön, dzsekije szélét szorítva markában. Nem volt hajlandó beletörődni a hallottakba - Nem ölheted meg a saját gyerekedet! A gyerekünket! Baily, az istenért! -vágta öklét a földhöz. Majdnem annyira rémisztően festett, mint amikor abban a hitben törte a lányra a lakásajtót, hogy felszarvazták. Azzal a különbséggel, hogy most nem tűnt olyan erősnek, sőt. A Benson lány szíve pedig átvette a gyeplőt; Malik mellé guggolt, nedves homlokára tapasztotta tenyerét: - Zayn, te lázas vagy! Tűzforró a bőröd! -riadt meg hirtelen, s előbukkant belőle a gondoskodó barátnő.

- Dehogy, semmi bajom -nyöszörögte a falnak döntött fejjel- Baily, kérlek! Könyörgöm! Minden olyan tökéletes lenne! -zilált.

- Késő. Döntöttem.

- Nem dönthetsz egyedül! Én ragaszkodom ehhez a babához! Ő az én vérem is! -erősködött, lázától egyre inkább ragyogott barna szeme.

- Hátrahagynád az egész életedet? Zayn semmit sem értesz!

- Akkor magyarázd meg! Rajta! -a fiú immár jól kivehetően reszketett.

- Jézusom, hogy ráz a hideg! Gyere a nappaliba! -nyújtotta felé kezét, s felhúzta a földről. Ahogy kezeik összekulcsolódtak, riadtan néztek össze. Baily ráparancsolt a fiúra, hogy feküdjön a kanapéra, és még be is takargatta.

Vörös tincseit sodorgatva, idegesen járkált fel-alá, miközben beszélt. Zavart gondolatait képtelen volt logikai sorrendbe rendezni.

- Zayn nem bíztál bennem. Egyből elhitted, hogy megcsaltalak. Tudod te, milyen félelmetes voltál, amikor a torkomnak estél? Mintha nem is te lettél volna. Neked szüljek gyereket? Teljesen más világban élsz, nem lennél jó apja. Fiatalok vagyunk, Zayn. Én pedig nem érzem magam felkészültnek, hogy egyedül neveljek fel egy gyereket. Ez nem játék, ez egy emberélet. Ez egy megmásíthatatlan kötelék, és felelősséggel fogunk tartozni valakiért. És egymásért. Mindezt hogy képzelted? Ráadásul -arról már ne is beszéljünk- hogy a családod, finoman szólva nem kedvel engem. Nem illek a képbe, Zayn. Én pedig ezt igyekszem elfogadni. Kitettél a lakásodból, mégis van hol laknom, szóval boldogulok egyedül is. Ne akard megnehezíteni a helyzetet. Így is eléggé az. Tudom, hogy én is hibáztam, hogy nem mondtam el egyből, meg hogy Ninát is belekevertem. De nagyon féltem. Tudtam, hogy az életedet gyökeresen megváltoztatná ez a gyerek. Pedig te imádod ezt az életet. Én pedig nem akarom, hogy bármire is rákényszerülj - a végén kifújta a levegőt. Mintha végre egy kicsit könnyebbnek érezte volna magát, bár probléma, az volt dögivel.

- Azt nem kérhetem, hogy bocsáss meg nekem azért, amit tettem. És te sem kérheted, hogy bocsássak meg azért, hogy eltitkoltad a terhességed. De mindenkinél jobban szeretlek Bee. És ezt nem változtatja meg semmi.

A végszóra London rámondta az áment: hangosan zuhogni kezdett.

- Iszonyatosan meg vagyok rémülve. Nem tudom, mihez kezdhetnék -ült le a szemben levő fotelra.

- Hadd tegyelek boldoggá! Legyünk mi a legboldogabbak!

- Ezek után? -remegett meg hangja, ahogy elfojtva felnevetett.

- Igen. Írjuk meg az első fejezetet. Te, én, és a kicsi -mutatott a lány hasára.

- Fogalmad sincs, mit beszélsz, vagy hogy mire vállalkozol -emelte égnek szemeit keserűen, majd kiszaladt a konyhába, s egy pohár vízzel és lázcsillapítóval tért vissza. - Ezt vedd be! -nyomta kezébe, majd előkapott egy puha plédet, és betakarta vele a fiút.

- Megsülök, Bee.

- Nem érdekel. Úgy remegsz, hogy majdnem kiverted a fogad a pohárral.

- Figyelj... -halkult el- Ide ülnél? -mutatott maga mellé. Baily óvatosan engedett a kérésnek.

- Hm?

- Arra kérlek, hogy bízz bennem. Tudom, tudom. Elég vakmerőnek hangzik. De én lennék a legboldogabb ember a világon, ha Baily Bensontól lenne egy lányom.

- Lányod?

- Vagy fiam.

- Zayn, ez...

- Ne, css! -tette mutatóujját a lány szája elé- Ne öld meg a babánkat! Ő a mienk. Én pedig a legjobb és legszexibb apuka leszek a világon! Mindenben, érted? Mindenben melletted leszek, végig! Ha kell minden egyes éjjel én fogok felkelni, ha sír, én fogom tisztába tenni, büfiztetni! Gondoskodni akarok a gyerekemről.

- És a karriered? És az én karrierem? -fogta meg a fiú jéghideg és nyirkos kezét.

- Hidd el, mindkettőnké rendben lesz. De nem lehetünk ennyire önzők. Le kell mondanunk néhány dologról.

- A karrierünk elején vagyunk. Ha nem építünk fel valamit, akkor miből akarunk életünk végéig megélni?

Zayn elvigyorodott. Elvigyorodott, mert fénykönnyű öröm járta át minden porcikáját, ahogy Baily azt mondta: "életünk végéig". A gondolat, hogy vele lehet, erősebb volt bármely fájdalomcsillapítónál.

- Emiatt aggódsz? Bee, most azonnal vehetnék neked egy kacsalábon forgó villát a Bahamákon. A pénz nem számít. A One Directionről pedig nem kell lemondanom. Majd jöttök velünk a turnéra, külön buszunk lesz, meg minden. A kicsinek mindene meglesz, és sosem fogjuk magára hagyni. Te pedig bármikor tervezheted a ruháidat. Megoldunk mindent -hadarta lelkesen.

- Biztos vagy benne? Tényleg ezt akarod? -kérdezte egyre szélesebb mosollyal bájos arcán.

- Ennél biztosabb semmiben sem vagyok. Tényleg -bólogatott, s könnybe lábadt szemmel felnevetett - Olyan jó, hogy vagy nekem! -azzal megcsókolta, édesen, ragaszkodóan. Baily szíve egy csapásra, nem volt többé csatatér. Újjáépült, közepén a bradfordi macsóval.

- Jaj ne. Ne mosolyogj így! -kuncogott fel a lány- Eláll a lélegzetem, amikor így mosolyogsz.

"A boldogság béklyó, áfonyaillatú teher."

Az örömkönnyek egy új holnapra virradóan felszáradtak, az ablakokon betörő fénycsóvák mézszínűre festették a hófehéren csillogó konyhát, amelyben Baily lekváros pirítóst majszolt a kedvenc tejeskávéja társaságában. Zayn egy enyhébb influenzával küszködött, de ennek ellenére nem is igazán volt gyenge, ugyanis borostával szőtt arca majd kicsattant az élettől. Nevetve táncolta be magát a konyhába, felkapta a lányt, megpörgette, majd a homlokától egészen a csípőjéig puszik sorozatával lepte el. És amíg Baily kedvenc James Morrison számát hallgatták, mámoros örömben fürdőztek minden egyes pillanatban. Zaynnek nagyon tetszett ez a kis lakás. Sokkal békésebb és kedvesebb volt a hangulata, mint az ő hatalmas belvárosi lakosztályáé. Így hát eldöntötték; itt kezdik el életük leggyönyörűbb szakaszát...