81. rész - A bánat két árnyalata

Az autó rádiójából a The Smith Asleep című száma csendült fel. Harry imádta, és nem csak azóta, mióta látta a moziban Logan Lerman új filmjét. Ráadásul egy az egyben azt érezte, a dal mintha csak Jolene-nek szólna. Ez az ő dala. Halkan dúdolta, közben pedig erőt gyűjtött. Eljött. Péntek van, délután 5 óra 59 perc. A Selsdon Road 29 előtt parkol, ami egy hatalmas, kissé barokk épület. Vajon mi lehet az ódon falak mögött? Harry kissé tartott a találkozástól. A dal a végére ért, a műszerfalon lévő óra
pontosan 6 órát mutatott.

Odakint goromba szél fújt, a göndörke nem győzte hullámait óvni. Tétován lépett be mázsás fa ajtón, melynek kinyitása igencsak igénybe vette karizmait. Oldalra pillantott, odalépett a portás fülkéjéhez. Magában hálát adott az égnek, amiért a férfi nem kezdett el furcsán viselkedni, amikor felismerte a fiút.

- Elnézést, egy Jolene nevű lányt keresek. Ő hívott ide. Alacsony, sötét a haja, hófehér a bőre -magyarázta, s nem kellett túl cizellált személyleírást adnia; a férfi egyből tudta kiről van szó.

- A folyosó végén van egy lépcsősor, menj fel, ott lesz rögtön egy kék ajtó, amire az van kiírva Égszín Rajzkurzus. Ott megtalálod -bólintott mosolyogva. Harry megköszönte az útbaigazítást, aztán óvatos léptekkel megindult a templomszerű épületben. Minden egyes lépése visszhangzott. Mikor az említett kék ajtó elé ért nevetségesnek érezte magát: torka összeszorult, tenyere zsibogni kezdett, mintha egy hangyabolyba nyúlt volna. - Gyerünk! Te vagy Harry Styles, komám! -biztatta magát, majd vett vagy harmadjára is egy nagy levegőt. Visszatartott lélegzettel nyomta le a kilincset, de éppen mikor maga felé húzta volna az ajtót, az hirtelen felé lendült, s őt szinte a falhoz passzírozta. Egy tucat lármás kisgyerek tört ki rajta, s szaladt le nevetve a lépcsőn. Harry egyre kíváncsibb volt, ezért kicsit már bátrabban lépett be az ajtón. Egy hatalmas terem fogadta, kopott parkettával, halk hegedűszóval. Egy hattyúfehér hajú néni görnyedt az egyik asztal felett állva, s éppen Jolene-nel beszélgetett, aki egy piciny fasámlin ült.

- Nem így kellett volna, igaz? -kérdezte a lány félve felpillantva a hölgyre.

- Jolene, megint nagyon mohó voltál a színekkel -mondja erőtlen hangján, majd elveszi a lány előtt heverő hatalmas rajzlapot. Szemmagasságba emeli, csendben méregeti a fény felé tartva a képet. Deres kontyán meg-megcsillant az erőtlen őszi fény. Elismerően hümmögött, majd hozzátette: - szeretem, hogy nincsenek határaid a színek terén. Mintha te magad hoztad volna őket erre a világra.

- Ms. Pirova, egyetlen ecsetvonás hiányzik még -szólal meg kimért udvariassággal.

Harry érdeklődve figyelt az ajtóból.

- Igazán? Nos, lássam! -teszi le a lány elé a lapot, s szelíden mosolyog az eredményt várva. Jolene ecsetet ragad, szája búsan legörbül, miközben karórájára pillant. 6:05. Harry nem jött el. Miért is jött volna -dorgálta meg magát. Előbb a zöld, aztán a sárga, kétféle barna, s végül a fehér festékgombba köröz az ecsetjével. Ahogy a durva papírhoz érnek a színek, jól látható az eredmény: az a színpompa elevenedett meg, mely pontosan olyan volt, mint Harry olajzöld kabátja.

A laza lécek alkotta parketta hangosan megroppant a távolból kémkedő fiú alatt. Jolene gyanútlanul pillant fel a hang irányába, ám mikor szembe találkozik tekintete a fiúéval, ijedtében megrándul keze, s az egész délutáni munkája odalett egy ormótlan festékcsíkkal a közepén.

- Öhm, üdv! Téged várlak, Jolene -makogja zavartan az annyira várt, mégis váratlan ifjú. A lány döbbenten dadogni kezd rajztanárának.

- Igazad van aranyom, ez a vonás még hiányzott az alkotásról -jegyzi meg jóságos mosollyal, mintha belátna az apró lány kusza gondolatai közé - Na mindegy, mára úgy is végeztünk -köszön el, s magában próbálta tartani ráncos arcára ki-kiülni akaró derűjét. Harry illedelmesen elállt az útból, s izgatottan a hölgy fele bólint. Jolene sietve pakolászni kezd, de hamar megáll cselekvésében, mikor Harry virgonc arccal odaszalad hozzá, hogy megnézze azt a bizonyos festményt.

A lány feltűnően kényelmetlenül érzi magát. Száját harapdálja, szaporán szedi a levegőt.

- Jól vagy? -pillant fel a fiú a kép minden pontját fürkészve.

- Nem kéne ezt a képet látnod -vallja be váratlanul gyorsan- Régen adtam ki ilyen rossz munkát a kezeim közül -puffog a maga finom és gyermekien gyenge stílusában. Harry kérdően égnek emeli a szemöldökét.

- Ez neked rossz munka? -fordítja a lány felé- Úgy értem, oké, az a csík a közepén kicsit indokolatlannak tűnik, de még így is káprázatos -meglepi magát azzal, hogy tud ennyire áradozni néhány színes pacáról. Közben rájön okára. Minél tovább nézte, annál több dolog jutott eszébe. Sőt, egy fiú arca rajzolódott ki a színek tengeréből. Elhűlve konstatálta észrevételét: - Úristen, ez én vagyok!

- Nem, dehogy -tiltakozott a lány, melynek hangsúlya nyilvánvalóvá tette: hát persze, hogy te vagy az!

- Bevallom eddig nem nagyon kötött le a művészet ezen formája, de ez... lenyűgöző! -őszintén beszélt, képtelen volt másképp. Még nem értette, miért van az, hogy ezzel a lánnyal másnak érzi magát. Más embernek, nem pedig a minden nőt megkapó Harry Styles-nak, akikről bármiféle béna bók vagy üres csajozós duma lerepíti a bugyit.

- Legalább ne erre a képre mondanád! -szól halkan, majd elveszi a fiú kezéből. A kukába készült dobni.

- Hé, mit csinálsz? Megőrültél? Nehogy ki merd dobni! -veszi vissza, s mellkasához szorítja. A lány aggódva összeszorítja szemeit, Harry értetlenül mered rá. Aztán elemeli a képet ingétől, amely Jolene kevert színeiben pompázik.

- Még nem száradt meg -motyogta oda halkan, elég későn.

- Most már ez a kedvenc ingem. A kép pedig kell! -nevet fel ügyet sem vetve a malőrjére. Jolene szemében némi apró szikrát lát arra utalóan, hogy kezd felengedni beteges szorongása.

- Vége az órának. Mennünk kéne - közli megfontoltan.

- Oké. -vágta rá csibészesen. A lépcsőn lefelé battyogva Harry szólalt meg újra. - Így már mindent értek, a múltkori színanalízisedről, tudod, a kabátomról.

- Igen, vissza is adom, nézd, itt van! -kotorászik zavartan reklámtáskájában.

- Nem, nem kell! Maradjon csak nálad! Amíg nálad van, van ürügyem, ha találkozni akarok veled. -mondja derűsen, de meg is bánja egyből. Nem akar ajtóstul rontani a házba, ezért hozzáteszi: - Persze, csak ha neked is van kedved. Attól csak mert én az vagyok, aki, még nem kell belemenned mindenbe, amit ajánlok -magyarázza, de nem éppen így akarta. Úgy érezte, mintha kicsit nagyképűre sikeredett volna az iménti.

- Igen -bólintott újra őzikévé válva. Harry egyszerre kétségbe esett: soha nem volt még dolga ilyen lánnyal, és éppen ezért gőze sem volt, hogy bánjon vele. Kisfiús zavarában pedig előtört belőle a komisz nőfaló; teljesen ösztönösen, melyet nem tudott kontrollálni.

Kiléptek az épületből, a kihalt járdán ácsorogva meredtek egymásra. Jolene barna szemei rettegve észlelték Styles szája szélén lapuló veszedelmes vigyort.

- Nos, merre tovább Jolene? Sétáljunk? -kérdezte, de mivel nem érkezett sem válasz, sem beleegyező arckifejezés, mást talált ki. - Jut is eszembe! Van a kocsimban egy üveg olasz bor. Kicsit felmelegíthetne minket ebben a fagyos időben. Közben mesélhetnél.

- Köszönöm, de nem iszom ilyeneket -hajtotta le fejét. Tudta, hogy csapdába ejtette őt az oroszlán. Tudta, hogy hiába van menekülési útvonal, nem lenne képes elfutni előle. A kínzó kettősség, melyet iránta érzett, nem hagyta őt megmoccanni sem.

- Akkor...? -kifogyott az ötletekből.

- Van itt nem messze egy kis pub. Gyalog közelebb van. -a lány mintha a világból is kimenekülne, csak nehogy Harry Styles-szal kelljen együtt mutatkoznia. Arca savanyú volt, csillogó szemei pedig folyton a környéket pásztázták, mintha attól tartana, valaki figyeli őket.

- Ahogy óhajtja kisasszony -hajolt meg a fiú, majd megfogta a lány pici kezét. Tudta, hogy ez több, mint sok, de lépni akart; elvégre is nem létezhet lány, aki ellen akarjon neki állni. Szórakozva figyelte Jolene megfagyott vonásait, de végső soron, nem ellenkezett különösképpen. Hagyta, hogy a fürtös ifjú irányítson.

Mikor betértek az apró és rettentő sötét kocsmába, Jolene kis megkönnyebbülésére a legeldugottabb sarokban foglaltak helyet. A hely nem éppen az a fajta volt, melyekhez a világsztár szokott, de cseppet sem bánta. A vendégek vaskos rétege ugyanis 50-es alkoholista férfiakból állt, akik kettőig sem láttak már a borgőztől, másrészt pedig elmélyülten vitatkoztak egymással. A pultnál viszont egy fiatalabb, 30 év körüli nő állt, éppenséggel Jolene jól ismerte őt. A lány rögtön oda is rohant hozzá, s hullasápadt arccal kérlelte:

- Szia! Figyelj, ha apám kérdezné nem láttál itt engem. Pláne nem egy fiúval, oké? Kérlek!

- Semmi gond, Jolly! Vak, süket és néma vagyok -kacsintott rá kedvesen, megbízható nő volt- Mit isztok? -kérdezte.

- Talán abból a házi narancsszörpből kérnék két pohárral -kapaszkodott a pultba, s bizonytalanul meredt a magas nőre, aki egy üres korsót törölgetett.

- Ne csináld már Jo, egy fiúval vagy itt!

- Igaz -fordult hátra Harry fele, akinek üde tekintete még a sötét füstös levegőn keresztül is jól kivehető volt- Akkor rád bízom.

- Ez a beszéd kiscsaj! Majd kiviszem nektek! -biztatta a lányt, hogy üljön le nyugodtan.

- Ja, nem kell! Megvárom!

- Mi van, ilyen gáz a srác? Le akarod koptatni? Segítsek?

- Nem erről van szó, csak...

- Akkor meg? Na nyomás, mindjárt viszem! -intett fejével a távolba. Jolene idegesen bólintott. Tudta, hogy a vesztébe rohan, csak idő kérdése, mikor ér oda. Ha kitudódik, hogy kivel is "cimborál", annak borzalmas következményei lehetnek.

Visszaült az asztalhoz, a sarokülőke Harry-től legtávolabb eső pontjába. A fiú nem zavartatta magát, önként és dalolva csúszott a lány közelébe. Már rég bentebb volt, mint Jolene intim zónája. Jolene az asztallapot kapargatta körmével, mint egy gyerek, aki rossz fát tett a tűzre, s éppen most kap fejmosást a szüleitől.

- Két meggysört hoztam nektek! -toppan be a képbe nagy hévvel a pincérnő, ám amikor leteszi a poharakat, képtelen fékezni lepettségét: - Atya. Világ. Jolene, te...

- Sisi, megígérted, hogy vak, süket és néma leszel! -dörrent fel angyali szépségű hangján Jolene. Harry rettentően élvezte a szokatlan helyzetet.

- Jó, jó, persze. De azt nem mondtad, hogy Harry Styles az a fiú! -tátogott levegőért kapkodva.

- Üdvözletem, széphölgy! -biccentett Harry, és tudta, hogy ezzel végképp lehengerli a nőt.

Jolene egyre nyugtalanabbul dobolt lábával a földön. Sisi végre lekopott, sokkos állapota azonban nem múlt el. Harry Styles az ő kis poros sörözőjében!?

A fiú elkacarászott egy darabig a történésen, aztán a lány felé fordult. Jolene a szeme sarkából sandított csak rá, aztán gyorsan vissza is bámult az asztalon pihenő poharakra.

- Sör? Nem azt mondtad, hogy te nem iszol ilyeneket?

- Narancs szörpöt akartam.

Harry öblös kacajt hallatott. Jolene addig-addig küszködött saját korlátaival, mígnem elég kurázsit gyűjtött, s viszonozta a fiú pillantását. Annyira elgyengült, hogy Harry nőértő szenzorai egyből jelezték: most csapj le rá!

- Voltál már szerelmes, Jolly? -kérdezte arcátlanul a lányra irányítva fegyverének csövét; aki bár lehetetlenül érzékeny, gyenge és ártatlan volt, de nem hülye: pontosan tudta, hogy szorul nyaka körül a hurok. De aztán szöget ütött fejébe egy újszerű gondolat; mi van, ha hibázni akar? Mi van, ha nem bánja, hogy Harry levadássza?

Helyén volt az esze, és tisztában volt azzal, hogy minden védőpáncéljától megfoszthatják őt, csupán néhány hajszálon múlott. S a szálakat maga az ellenség, a vonzó bestia, Harry mozgatta.

Jolene dadogva felelt: - Nem, azt hiszem. -összevonta szemöldökét, koncentrálni akart, ha már el kell buknia a játszmában, legalább ne a legelején tegye. A rafinált fürtös pontosan célzott, minél zavarba ejtőbb kérdésekkel rukkolt elő.

- Nem volt még egy fiú sem, aki tetszett?

- N..nem.

- Én tetszem neked? -kérdezte piszkosul közel hajolva a füléhez, annyira, hogy ajkai súrolták a lány fülcimpáját.

- Nem gondoltam, hogy eljössz -vett egy feszítően mély levegőt, s próbálta csillapítani teste minden porcikájaának reszketését.

- Mert te nagyon tetszel nekem. Nagyon-nagyon.

- Te ittál már meggysört? Én még sosem -nyöszörögte az ájulás szélén kapaszkodva.

- Tudom, hogy okos vagy. És gyönyörű, és különleges -Harry nem fogta vissza magát, óvatosan a lány combjára tette a kezét. Valamiért mocskosul élvezte, ahogy rettegni látta áldozatát. Gyámolításra szorult, és tudta, hogy ő ezt megadhatná neki.

- Tudom, hogy minden lányt megszerzel magadnak, de engem nem akarhatsz. Én nem vagyok az eseted. A te világod és az én világom olyan, mint a fekete és a fehér.

- Jó párosítás?

- Nem. Egymást kioltó ellentét.

- Szóval lekoptatsz? Menjek el örökre? -húzódott el a göndör hajú gazfickó, aki biztos volt ördögi terve sikerében.

- Ne! -lehelte könyörögve, mellyel nem csak Harry-t, de magát is meglepte.

- Akkor kedvelsz? -húzta ajkait sunyi vigyorra.

- Van, aki nem kedvel? -a lány hangja ekkora csuklott el végérvényesen. Harry keze feljebb csúszott a lány combján, majd egy lassú, ostorozóan lágy csókot készült a lány arcára hinteni. Jolene úgy érezte, mintha lángrózsák perzselnék alulról a talpát. Harry szinte hallani vélte a kis árva lélek elszántan dörömbölő szívzaját, ezért megálljt parancsolt indulatainak. Megtorpant, és visszahúzódott saját térfelére.

- Sajnálom. Túl erőszakos vagyok, igaz?

Sötétedett, Jolene-nek pedig haza kellett mennie. Apja szigorú volt, sehova sem engedte el lányát egyedül a rajzkurzuson kívül. Harry terepjárónájál váltak el.

- Lehet róla szó, hogy még találkozzunk? -kérdezte magabiztosnak tűnve.

- Gyere el a dzsekidért kedden -rántotta meg a vállát a lány, majd összehúzta magán bordó kabátját.

- Rendben van -villantotta ki fehér fogait, majd beszállt az autóba, és elhajtott. Egyenesen vissza London központjába, Niall lakásához.

Becsengetett. Niall nyitott ajtót, s olyan illata volt, mintha egy egész drogériányi parfümöt magára borított volna.

- Szia Nialler! -intett, majd fintorgva hátrahőkölt- Fú, te jó ég! -legyezett orra előtt.

- Ellenállhatatlan illatom van, tudom -borzolta meg Styles hajkoronáját. Mindenki imádta túrni a kócos, de ikonikus fürtöket.

- Inkább kiállhatatlan -gúnyolódik félmosollyal arcán- Nina itt van?

- Itt, de... -engedi be barátját az ajtón.

- De? -kérdezi.

- Nagyon ki van, tudod, Louis miatt.

- Gondoltam. Azért is jöttem, hogy ne legyen egyedül. Tudtommal te elmész itthonról ma este. -vonogatta szemöldökét huncutan.

- Kitől tudod?

- A randipartneredtől.

- Liam fecsegett?

- M-hm. Szurkolok nektek, tubicáim! -hülyéskedett, mire Niall vállon ütötte. Harry elgondolkodó mosollyal mérte végig. Csak most esett le neki, hogy Niall már a banda kis ártatlan manója többé, ezt erősíti arcán virító sötétszőke borostája, jókora bicepszei, monumentális tetoválásai. Klasszabb csávó lett, kibe a férfiasodás úgy csapott, mint derült égből a villám.

- Nem randi lesz, csak végre kristálytisztává tesszük a dolgainkat, közben pedig megiszunk valamit. Ja, később pedig nektek is jönnötök kell!

- Hova?

- Zaynékhez. Úgyhogy addig verj életet a nővérembe, és akkor ott találkozunk 10 körül.

- Nem egyszerű a feladat, de ne legyen a nevem Harry Hazza Harold Istencsászár Styles, ha ezt ne tudnám megoldani.

- Helyes! Na, én indulok is! -kapta fel sötétbarna dzsekijét, majd fütyörészve kilépett az ajtón. Odalent már várta őt Liam, aki úgy tervezte hetekre elvonul minden és mindenki elől, hogy kitalálja mit akar, hogy szeret-e viszont, hogy elég bátor-e, hogy végigharcolja magát azon az egyre világosabb úton, melyet tudta, neki jelölt ki az élet. Úgy vélte, ha Niall megteszi érte, ő miért ne tenné meg magáért. Vagy inkább Niallért.

Niall büszkén mutogatta meg barátjának tetoválásait, aki köpni-nyelni sem tudott. Látta, hogy Niall végre rendben van, tudja mit akar, és nem fél többé érzéseitől. Szorosan ölelte magához a szöszit, és örömittasan hagyta, hogy az a kamaszos pillangóverdesés egyre erőseb legyen gyomra tájékán.

- Ne haragudj, hogy olyan durva voltam veled. Szinte röhejesnek érzem magam, amiért csak most ébredtem rá, hogy meleg vagyok -vallott színt vonakodva Liam.

- Nem vagy röhejes, oké? -fogta meg vállát- És felejts el azt, hogy szégyellned kéne magadat bármi miatt is.

- De ugye nem baj, ha lassan haladunk? Túl gyorsan jött az egész, még kicsit azért magammal is hadban állok. Azt viszont tisztán érzem, hogy...

- Mit?

- Hát hogy te...szóval, hogy szeretlek téged. Jobban és másképp, mint a másik négy tökfilkót.

- Legszívesebben kiugranék a bőrömből -rázta fejét nevetve. Liam odadobott neki egy bukósisakot, majd felült a motorra. Niall kérdő vigyorral vette fel fejére, majd torkát szorító boldogsággal ült fel Liam mögé. A motor csattogása mégsem tudta túlszárnyalni a két egymásra talált szív hangos dobogását.

- Nina? -lépet beljebb a nappaliban Harry, ledobta kabátját, aztán a lány keresésére indult. Válasz nem jött. Aztán meglelte őt Niall ágyáról lelógva aludni. Szeme alatt fel nem száradt könnyek csillogtak. - Nino! -szólítgatta kedvesen, mire a lány az orra hegyét kezdte el mozgatni, mint valami nyuszi. Harry mosolyogva simogatta meg a lány szőke haját. - Nina!

- Louis? -mormolta félálomban- Louis? Visszajöttél? -pattantak ki hirtelen szemeit, majd kábán próbálta beazonosítni a fürtösfejűt.

- Nem, Harry vagyok.

- Ó, szia.

- Átjöttem kicsit, nem baj? -suttogta.

- Nem, dehogy -duruzsolta elfeküdt haját kisöpörve az arcából, majd felült.

- Tudtad, hogy az öcséd és Liam összejött?

- Igen. Annyira nagy kő esett le a szívemről, hogy Liam is úgy érez Niall iránt. Ha visszautasítják, akkor egy világ omlott volna össze benne, és akkor gőzöm sincs, én tudtam volna-e tartani benne a lelket. Nem hiszem.

- Azt hiszem Nina, mi tényleg egy nagy család vagyunk.

- Miért?

- Mert álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ötünk közül ketten is a saját nemükhöz vonzódnak. És mikor kiderült, egy kicsit sem botránkozott meg egyikünk sem. Magától értetődő volt, hogy elfogadjuk őket így is, mi több nem is rágódtunk ezen, hiszen csak az fontos, hogy nagyon boldogok most.

- Igen, azt hiszem ez erről szól -bólintott egyetértve, de valahogy nem tudott teljesen örülni öccsének úgy, hogy közben tudta, szerelme szenved.

- Figyelj csak, Nina... -nyalt végig alsó ajkán a fürtös szépfiú- Louis ugye nem keresett? -kérdezte keserűen.

- Nem. Nem is fog. Tudod borzasztóan érzem magam. Itt ülök tétlenül, és nem tudok neki segíteni. A legrohadtabb érzés.

Harry szemei bánkódva cikáztak Nina arcán.

- Megpróbáljuk felhívni?

- Értelmetlen.

- De hallani akarom a hangját!

- Te tudod, hívd fel, én ma legalább háromszor hívtam, és nem vette fel. Sok sikert! -biccentett, majd hátradőlt az ágyon, s a hófehér párnák rejtekébe dugta fejét. Harry a mobilján pötyögött, majd várt, s reménykedve halgatta a kicsöngő vonal idegtépdeső búgását.

- Vedd fel tesó, vedd fel, vedd fel!

- Szia -szólt bele teljesen váratlanul egy fásult, szétrepedt hang. Ez aligha hasonlított Louis-éra.

-Tommo?! Úristen! Hogy vagy? -dadogta ügyetlenül keresgélve a szavakat. Nina elnyílt ajkakkal, hatlmasra tágult szemekkel ült fel az ágyon, s a telefon felé kapadozott.

- Hogy lehetnék? -kérdezte halkan.

- Figyelj öregem, fogadd őszinte részvétemet. Bocs, hogy zaklatlak, csak nagyon aggódunk érted, és borzasztóan éreztem magam, amikor megtudtam, mi történt, és még csak elköszönni sem tudtam tőled.

- Kösz Harry, de semmire sem megyek vele.

Nina már-már kitépte Styles kezéből a mobilt. - Add már ide! -ordított rá.

- Nina is ott van? -kérdezte ridegen.

- Igen, és mindjárt kitépi a kezemb...

- Haló!

- Louis! -sóhajtott bele a lány erőltetetten. A néma vonalban is tisztán érezte a fiú mértéktelen fájdalmát. Felbugyogó könnyeit itta, nem tudott mit mondani.

- Megmondtam, hogy ne keressetek! Nem értitek? -üvöltötte teljesen kiforudulva önmagából. Hangja torz és hullámzó volt.

- Én csak...-kapott szájához.

- Te csak mi? -recsegte olyan távolságtartóan, mintha egy idegennel beszélne éppen.

- Átérzem a kínodat! Hidd el, hogy enyhülni fog, csak légy kitartó. -mondta szenvedő arccal Harry-re meredve.

- Nem! Fogalmad sincs milyen érzés! Vele nőttem fel! Apám helyett is apám volt. Ezt ne merészeld a te kis Floydod vagy Elisabeth-ecskéd elvesztéséhez hasonlítani. -fakadt ki újra. A kegyetlen szavaktól Nina is zokogni kezdett. Hiába tudta, hogy a fiú nem tudja, mit beszél, hiszen csak a gyász műveli ezt vele; akkor sem számított efféle hátbatámadásra.

- Szeretlek Louis! -mondta a lány szétfoszló hangon, de a vonal akkora már bontva volt, szaggatottan sípolt. Doncasteri ágya tövében ücsörgő Tomlinson pedig némán bömbölt, gyűlölte a világot, s magát, amiért nem tudta leküzdeni a szörnyet, mely előtört belőle. A veszteség tudata percről percre a földhöz vágta, megtiporta. Kettős hatalom irányította kiürült lelkének kusza darabkáit. Egyszerre akart szembeszállni bánatával, s meghalni a gyötrő szenvedés alatt. Néha álomba sírta magát, néha zokogva ébredt, s olykor ökölbe szorult kezekkel állt az ablak előtt, attól tartva, hogy kiszabadul belőle minden megbúvó düh, s ő nem állíthatja meg saját magát. Nem értette miért kellett elveszítenie nagyapját. Egyenesen fuldoklott ettől a fatális igazságtalanságtól, s őrjöngött, akár egy elmebeteg, amiért nem csinálhat semmit az érdekében, hogy visszahozza őt. Ennél sebezhetőbb még sohasem volt. Képtelen volt lenyugodni, s tudta, hogy húgai a földszinten is hallják, ahogy ő siratja a visszafordíthatatlant.

- Komolyan ezt mondta Louis? -sopánkodott Harry, s képtelen volt napirendre térni. A gyász ennyire kifordítja magából az embert? Nina összeszorított szemekkel bólogatott, s kérlelően kitárta karjait a fiú fele, aki rögvest oda is sietett hozzá, s szoros öleléssel vigasztalta.

- Nem akarom őt ilyen állapotban hagyni. -motyogta orra alatt.

- Figyelj, az lenne a legjobb, ha kicsit kikapcsolnánk. Zayn és Baily meghívott minket! Átmehetnénk este -javasolta azzal a 'minden rendben lesz' hanglejtésével.

- Jó -törölte meg arcát, s igyekezett lerázni róla az elkeseredettséget. Azt hitte, ha másról beszélget Harry-vel, akkor majd nem fog Tomlinsonra gondolni. - Na és mi van ezzel a Jolene-nal? Ő az új préda? 

- Nem, ez most komoly, azt hiszem. Vagyis remélem.

- Ja, úgy, mint Hannah? -vigyorodott el pimasz grimasszal, de mégis búsuló tekintettel.

- Az más volt! -artikulált kényesen- Ő gyerekkori barátom, én meg azt hittem ez biztos alap, hogy legyen köztünk valami. Azt hittem passzolunk, de rájöttem, hogy túl jó barát ahhoz, hogy elveszítsem őt a hülye fellángolásom miatt. 

- Ráadásul ő Leslie-t választotta.

- Kösz, Nina, hogy emlékeztetsz -öltötte ki rá a nyelvét. Őszintén: jókora tüskét hagyott a csilliárd lány szívtiprójának szívében, hogy Hannah nem őt választotta.

- Louis! -törte rá szobája ajtaját az anyja- Kivel kiabálsz? -meredt rá tükrös szemekkel.
- Mindenkivel, tudod? -préselte ki remegő ajkai közül. Ugyanott ült átkarolt térdekkel, ahol 4 órával ezelőtt is. És csak meredt előre, kék szemein keresztül kémlelve a semmit.
- Nem eszel velünk? Csináltam gombás rántottát -kérdezte óvatosan.
- Hagyjál már békén! Nem akarok enni! -csattant fel újra, s nyaka élén kirajzolódtak ütőerei.
- Enned kell! -erősködött a nő. Louis kábán felszisszent.
- Miért? Az visszahozza nagyapát? -nézett anyjára üres tekintettel.
- Nem.
- Akkor nem kérek enni. Csak egyedül akarok lenni -ismételte magát sokadjára, majd lüktető halántékára szorította ujjait. El akart menni Briggbe, a tóparti kis weekend házhoz, oda akart ülni a stégre, a víztükröt bámulva, oda akart menni, és a nyikorgó hintaágyba ülni, ringatózni, a világot okolni, bánkódni. Oda, ahol még ottmaradt néhány darab nagyapjából. Oda akart ülni kopott kempingszékébe, meg akarta fogni újra a dohányszagú szivaros dobozkáját, melyekbe kiskölyökként mindig színes kavicsokat gyűjtött. Meg akarta bosszulni a világnak, amit vele tett, amit elvett tőle. Mindenkit okolni akart a stégen ülve. Közben pedig fel akarta égetni a fa házikót, el akarta süllyeszteni a stéget. El akarta veszteni tudatát, mulasztani égető szívfájdalmát. Hallgatni akarta órákig a hintaágy nyikorgását, ringatni akarta magát, s tábortüzet gyújtani. Fel akart szaladni a tó mögötti dombra, s lelkesen nevetve le is akart onnan rohanni. Briggbe akart menni. Csakhogy...megmoccanni sem tudott. Izmai mereven egy ponthoz rögzítették testét, s lelkét egyaránt. A tragédia nem eresztette, rabjává vált.

Aznap este.

Az együttérzés persze őszintén megvolt, de Zayn és Baily, Niall és Liam és még Harry sem tudott teljesen magába omlani úgy, mint Nina. Na igen, mindenkinek megvolt a maga sorsfordító öröme most, kivéve a Horan lányt.

- Azért ahhoz képest, hogy visszavonultunk, hogy túltegyük magunkat a felkavaró eseményeken, szóval ahhoz képest még több dolog történt. De már sokkal jobb dolgok -állapította meg Niall, miután mosolyogva végigmérte Baily gömbölyödni kezdő pocakját.

Nina bánkódva sandított öccsére, aki elszégyellve magát, megsimogatta nővére vállát.

- Olvastátok a mai lapokat? -kérdezte Zayn Baily-t mellkasához vonva.

- Én nem olvasom azokat a szarokat! -morgott Liam ökölbe szorult kézzel. Nagyon fel tudta húzni magát a média mocskolódásain.

- Miért, mi a legújabb képzetük? -kérdezte Harry göndör hajtincseit simítgatva, majd hátradőlt a kanapé támlájának.

- Imidzs váltásra, szerelmi bánatokra gyanakodnak, de a legjobb, hogy kezdik az emberek fülébe ültetni a bogarat, hogy fel akarunk oszlani -mondja Zayn a végére bosszússá váló hangon.

- És a baba buliról tudnak már? -kérdi Niall.

- Még nem -húzza fel orrát a vöröske. Zaynre sandít, mindketten tudják, hogy azt a nyilvánosság tudtára hozni nagy csata lesz. De a háború csak akkor kezdődik majd, ha Zayn családja elé kell állni az újsággal, akik nem zárták szívükbe annyira a Mullingari vöröskét.
- Louis-ról tudtok valamit? -kérdezte Zayn váratlanul, mire Niall és Harry is szapora fejrázásba kezdett, némán tátogó szájukról azt lehetett leolvasni: - Ne, ne!
A tabutémára történő figyelmeztetés későn érkezett, Nina pedig inkább felpattant és London rideg estéjének levegőjébe vetette magát.

2 héttel később...

Baily kismamáknak szóló könyvekkel veszi körbe magát. Liam elmondja a családjának, hogy Niall-lel van együtt. Mr. Horan titkolózik. Nina egyetlen éjjel sem tud rendesen aludni. Zayn teljesen leszokik a dohányzásról. Niall új tetkót akar. A média jóllakott. Louis magányos. Harry Jolene után koslat. Jolene nem adja vissza Harry kabátját. Keane Londonba készül. Baily éjjel-nappal eszik. Louis mindenkit elmar maga mellől. Peter aggódik a csapat miatt. Nina élő adásban mondja meg a Starshine-ról a véleményét. Nem sokkal később Ninát kirúgják. Keane megérkezik Londonba. Baily kismama ruhákat tervez egy neves divatcégnek. Zayn egészséges táplálkozásra neveli Bee-t. Harry élvezi a játékot Jolene-nal. Liam meghívja Niallt Wolverhamptonba. Nina kibékül apjával. Keane fotósorozatot készít Nináról. Jolene még mindig bújtatja érzelmeit. Louis-ról senki sem tud semmit. Az E-motion élére újra Timothy kerül. A rajongók világszerte petíciót nyújtanak be, hogy a fiúcsapat térjen vissza a munkába. Nina felhívja anyját, és megkérdezi hogy van. Niall összeköltözik Liammel. Nina belekotnyeleskedik apja nyomozásába...