79. rész - Styles báránya

- Te meg mi a jó édes...mit csináltál? -habogta Nina kiguvadt szemekkel, ahogy folyamatosan, legalább hatodjára is végigmérte öccse befóliázott karját. Válltól csuklóig. Ahogy megilletődött arcát nézte, egyre biztosabb volt benne, hogy ez bizony nem tréfa, nem átverés.

- Csináltattam néhány tetoválást. Harry kísért el -közölte egyszerűen. Hát persze, mert ez csak olyan, mint beugrani a KFC-be egy csirkeszárnyért.

- Meghibbantál!? -hüledezett tovább, de belátta, hogy kénytelen lesz beletörődnie. Ezt már nem csinálhatja vissza. És ha így érzi jól magát?

- Ez csak külsőség Nina, nyugi már.

- De örökre rajtad marad! -csattant fel apjuk hirtelen, aki eddig szó nélkül próbálta emészteni fia tettét.

- Na és? Nekem tetszik. Attól még az vagyok, aki voltam. Nem változott meg semmi.

- Fájt mi? -hajolt oda Louis elismerő vigyorral- Nem vagy semmi öregem! -csaptak egymás tenyerébe.

- Nem mondom, nem volt túl kellemes -nevetett fel.

- Ugye tudod, hogy most egy börtöntöltelék nővére lettem? -morgott Nina, de már csak duzzogott inkább. Ahogy látta az öccse szemébe visszaköltöző fényt és azt a huncut ragyogást, tetkók ide, vagy oda, nem is érdekelte más.

- Akkor így már nem is vagyok cuki? -kérdezte kiskutya tekintetével, teljesen odáig volt, meg vissza.

- De. Az az egyetlen szerencséd -lökte meg mellkasát, majd nyomott egy puszit arcára- És? Végül is minek is köszönhető ez a nagy kivirulás, hm?

- Semmi különös -vágta rá mosolyogva. Összeszedte magát, végre a régi volt.

- Oké. Mindegy. Csak maradj is így -kacsintott a fiúra, mert tudta, hogy nem akarja részletezni; majd kézen fogta Tomlinsont és kihúzta a konyhába. Megkérte, hogy ne szóljon apjának és az öccsének a mai rosszullétéről. Louis nem szívesen ment bele. De belement. A szerelmes bolond. Este pedig filmet néztek, kettesben, Louis lakásán.

- De most akkor kétlaki vagy. Fele cuccod itt, fele Niall-nél.

- Jó ez így. Mindkét helyen szükség van rám -öltötte ki nyelvét a lány, majd visszairányította a figyelmét a tévé képernyőjére. Valahogy már akkor sejtette, hogyan fog végződni a program. Tomlinsonnal filmet nézni ugyanis egy külön életforma. És nem is éppen nevezhető filmnézésnek. Még csak a főcím ment le, de Tommo már mocorgott a lány mellett. Hangosan ropogtatta a popcorn-t, valójában már alig maradt belőle. Elkezdődött a film, Nina érdeklődve figyelt. Louis a szoba mind a négy sarkába eltekintett. Aztán feldobta szemenként a kukoricát, próbálta szájával elkapni. Köhögni kezdett, aztán nevetett. Tovább játszott. Nina öle, haja tele volt az elvétett szemekkel.

- Nyugodj már le! -morran oda halkan, teljességgel feleslegesen.

- Háhá, nézd már azt a pasit, micsoda haj! -röhögött fel váratlanul, és feltehetően gőze sem volt arról, hogy éppen egy szomorú jelenetbe rondított bele. A pasas a felesége szemei előtt halt meg. - Ez aztán a béna tetszhalál! Jézusom, de pocsék -háborog műértéssel. Nekem kéne játszanom a szerepet!

- Csss!

- Jól van na. Befogtam -húz egy képzeletbeli cipzárt szájára, majd rövidesen újra megszólal- Ez hülye! -csap homlokára, majd nevetni kezd.

- Fogd már be, vagy a szádra ülök! -dörrent fel a lány, ezúttal veszett tekintetével is nyomatékosítva fenyegetését.

- És nekem az miért rossz? Bármelyik testrészemre ráülhetsz! -vigyorog huncutan, mire Nina tarkón csapja. -Áú!

- Figyeld a filmet inkább! -mutat a képernyő fele, majd égnek emelt szemekkel konstatálja, hogy a csemegés tál máris üres.

- De ez halál rossz film! Hogy tudod ezt nézni? Inkább monopolizzunk! -ugrált törökülésben, és egy óvodáshoz hasonló idióta hangokat produkált. Aztán Nina fülébe fúj, és élvezettel várja, hogy a lány megint felé forduljon, és befenyítse. Nina összeszorított ajkakkal bár, de nem figyelt rá. Tommo a tűzzel játszik, a lány pedig láthatóan egyre puskaporosabb. Néhány hasonló próbálkozást még ellőtt Louis, aztán egy vidám dalocska csendült fel. A fiú fejvesztve ugrott le a kanapéról, és a képernyőt kitakarva táncolni kezdett. Szó, ami szó, ezeket a mozdulatokat tanítani kéne.

- Na, ilyet még te se tudsz Nina Horan! -riszálja kerek fenekét, Nina most már egyáltalán nem ideges, csupán fetreng a nevetéstől. -Ezt csináld utánam! -ordítja megkattanva.

Ninában felébred a bosszú kisördöge és a fiúra veti magát, ahogy az amerikai fociban szokás. Pedig Louis-nál nem volt labda. Persze, nem is a labdára ment ki a játék. Sőt, a végén már kettejük csatája inkább pankrációra hasonlított. Egyik ellenfél sem tudott a másik fölé kerekedni tartósan. A nappali kegyetlenül nézett ki viaskodásuk után.

- Na, feladod Répafej? -szuszogta Nina árnyékot vetve a fiú fölé. Mindkettejüknek ugyanaz az egykori esemény jutott eszébe.

- Kénytelen vagyok -habogta levegőért küszködve, majd hirtelen lerántotta magáról a könnyű testet, miközben azt visította: SOHA! Erősen bilincselte a lány csuklóját a padlóra, csípőjén ült, nyakába csókolt. A folytatást tudjátok.

- És mit néztetek tegnap? -kérdezte Harry két falat között. Ki-kitekintgetett a gyorsétterem ablakán; odakint két tucat lány őrjöngött.

Louis felkuncogott, akár egy gonosz kis manó. Nina gyűlölködő grimaszt vágott.

- Semmit nem néztünk, ugyanis a drága barátod végigdumálta az egészet. Legközelebb karanténba fogom zárni. De lehet egy kényszerzubbony is megtenné -tűnődött Nina, míg a sültkrumplijából falatozott. Harry oda sem bagózott, a rajongók plakátjait figyelte. Aztán megejtett feléjük egy sármos vigyort, meg egy nagylelkű integetést, a tinik meg persze ettől majdnem hátast dobtak. Az igazság az volt, hogy Harry imádta, amikor az emberek valósággal sokkot kaptak a jelenlététől, vagy egyetlen apróbb gesztusától is, mint amilyen ez az egyszerű kis integetés is volt.

Niall három adag óriási sültkrumplival tért vissza. Fogta, és egy tálcára borította az összeset...

- Hát ez felettébb praktikus -nevetett fel Nina, majd öccsével egyetemben falni kezdte. Imádták ezeket a gyorséttermi vackokat.

- A reggeli inzulinod? -kérdezte Louis közelebb hajolva hozzá.

- Megvolt, uram! -szalutált a lány. Őszintén szólva, egyre kevésbé érintette rosszul, ha szóba hozta valaki a betegségét. Louis például naponta százszor tette meg, ugyanis mindig ellenőrizte, hogy a lány rendesen kezeli-e magát.

- És te mit terveztél mára, Niall? -könyökölt fel az asztalra Tommo. Nem volt éhes, csak nézte, ahogy a többiek tömik magukat a "műanyag" kajával.

- Abszolút semmit. Evést. Azt hiszem. Meg talán egy kis evést, levezetésként. Miért, ti? -nézett fel egy pillanatra teletömött pofazacskóval.

- Tudtommal nekünk sincs programunk. Esetleg meg kéne néznünk még egy filmet, nem, Nina? -vigyorgott, majd belekortyolt Harry tejes kávéjába. A lány válaszul megpöckölte Louis fülcimpáját, mire ő a Fürtöshöz bújt menedéket keresve.

- Mi van Lou, ver az asszony? -ölelte át cimboráját a göndör fejű- Feljöhetnétek hozzám. Megvan az az új mozgás szenzoros játék. Tudjátok, az a táncos. -mesélte kisgyermeki lelkesedéssel. Nina szeme látványosan felcsillant. - A-a. Veled nem játszom -mutatott a lányra- Neked komoly előnyeid vannak, nem lenne fair.

- Nemár Fürti, tényleg félsz tőlem? Félsz kiállni és veszteni? -cukkolta. A szájából kilógott egy szál sültkrumpli, úgy vonogatta fel-le szemöldökét. Louis szája a füléig szaladt.

- Nem, nem! Ch, dehogy! -vágott sértett arcot.

Louis azt súgta a fülébe: - Ne izgulj Hazza, csak a szája nagy. Ahhoz a játékhoz ő túl szabad-szellemű.

- Igazán Répapa? Akkor téged is várlak egy párbajra! Te, te csípőtekerés és fenékrázás ördöge, te.

- El sem merem képzelni, mit művelhettek ti kettesben -kerekedtek el Styles szemei, benne huncut fénnyel.

- Srácok én most nem csatlakozom, apa ma megy vissza Mullingarbe, el akarok tőle köszönni.

- Este azért átugorhatnál egy italra, vagy valami.

- Oké, majd csörgök. Nina...

- Hm?

- Te nem köszönsz el tőle?

- Nem. Add át szívélyes üdvözletem.

- Nina... -szólt rá Harry és Louis pont egyszerre.

- Mit Nináztok itt? Tudom, hogy így hívnak -forgatta szemeit- Nem érzem úgy, hogy a kapcsolatom vele tökéletesen helyrejött volna. Ennyi az egész. Egy kis idő kell még nekünk. Ne szóljatok bele! -zsörtölődött.

- Ahogy óhajtja hölgyem -rántotta meg vállát Harry egykedvűen, aztán megint kirévedt a lányokra.

- Indulhatunk? -kérdezte aztán Nina, s szemére tolta napszemüvegét.

-Nina, vedd már le a lábadat a dohányzóasztalról! -szólt rá Harry, ahogy elsuhant a konyha felé. A lány gúnyosan felkuncogott. Louis a játékkonzolt bütykölte össze.

- Legalább dohányzol is?

- Dehogy! Nem mérgezem magam ilyenekkel -rikácsolta a tányércsörgéseket túlkiabálva.

- Ilyenekkel -bólintott a lány vigyorogva, de ezt persze Fürti nem láthatta. Rosszalkodni támadt kedve, ezért előhúzott zsebéből egy szálat, majd meggyújtotta. Louis-nak ideje sem volt ráförmedni, reagálni vagy bármit is szólni, mert Harry tátott szájjal vetődött a lány felé.

- Mi a fenét csinálsz? Dobod azt ki, de azonnal! -igazi kis hisztériává vált.

Nina pontosan ezt a reakciót akarta kicsalni belőle. Szeretett játszani vele (is).

- Jól van na, ne legyél már olyan kis idegbeteg. Lazulj el!

- Dohányzó asztalnák hívják, de attól még ebben a lakásban nem gyújt rá senki! -kalimpált, miközben rohant az ablakhoz- Úristen, micsoda szag! Gyorsan, Louis, ne csak állj már ott! Segíts kinyitni az összes ablakot, ha már a barátnőd ilyen romlott.

- Esetleg szóljak az épületben minden lakónak, hogy nyisson ki minden létező ablakot? -gúnyolódott Nina. Louis elnyomott egy halk kacajt, hogy Hazza ne hallja meg. Hiába tartották viccesnek, a kis göndör ilyenben nem ismert tréfát.c

- Marha jópofa vagy! -hunyorgott rá megvetően, majd elszaladt a fürdőbe és egy flakon wc-illatosítóval tért vissza.

Louis és Nina egymást szuggerálták, vajon melyikük pukkad ki előbb a nevetéstől. Nina vesztett, de aztán már Louis is a hasát fogta.

- Slozi szagúra fújod a nappalidat? Ennél még a bagófüst is jobb -kelt fel a kanapéról a lány, majd vigasztalóan átölelte hátulról a rendmániás kis hárpiát. Louis is csatlakozott az összeboruláshoz, csakhogy szánt szándékkal olyan lendülettel tette mindezt, hogy a végén egy földön kötöttek ki, s úgy festettek, mint egy nagy embergombolyag.

- Tommo, leszel szíves kivenni a könyöködet a bordáim közül! -nyögte legalulról a házigazda.

Kicsivel később, amikor Harry már csak ötpercenként szimatolt a levegőbe azzal a megjegyzéssel -fúj, még mindig érzem a füstöt- végre készen állt a plazmatévé és a hozzá kötött program arra, hogy játékosai megmutassák kivételes táncképességeiket. Lehet, nem ártott volna, ha valaki videóra veszi, ahogy Harry kidugott nyelvvel, a képernyőre mered, s azért izzad, hogy követni tudja a lépéseket, amíg mellette Nina szinte csukott szemmel, már-már unatkozva zsebeli be az összes pontot a fürtös elől.

- Hé, szöszi! 2 óra! -tapsolt Louis, majd a lány felé iramodott az inzulinos dobozkával a kezében.

- Akkor vedd át a helyemet! Harry még téged sem tud megverni.

- Nana! Mi az, hogy még engem sem? Annyi bónusz pontot fogok összeszedni, amennyit te sem táncoltál volna össze galambom! -kacsintott rá kacéran, aztán színre lépett. Nina nem akart lemaradni egy percről sem, látni akarta, ahogy az ő Répakirálya beveti gyilkos mozdulatait. Amikor visszaért a fürdőből, azt látta a képernyőn, hogy a Harry neve melletti számok egyre csak emelkednek; nem csoda. Louis még csak véletlenül se úgy mozgott, ahogy kellett volna. Tarkóra kulcsolt kézzel csípőkörzéseket csinált, ellenben a göndör egyre inkább ráérzett a ritmusra.

- Cseszd meg, két percre sem mentem el, és elveszted nekem a játszmát? Atyavilág Louis, itt nem improvizálni kell.

- Hűtsd le magad, csak irigy vagy a kreativitásomra -intette le barátnőjét- Ha az érzékelő felismerné végre az egyedülállóan szexi mozgásomat, nincs az Nina Horan vagy Harry Styles, aki legyőzzön ebben a játékban.

A párbajt így persze Hazza nyerte, aki még a vacsora alatt is végig azzal hencegett, milyen király is ő. Tény, főzni nagyon tudott.

- Na jó, emelem kalapom a szakácsra! - bólogatott Nina rágás közben.

- Cápának mi baja? -kérdezte Louis váratlanul, s a konyhakövön elterülő szőrmókra mutatott. Harry idegesen ugrott le mellé. Kislányos hisztériával állapította meg, hogy a macska beteg, láza van, nem vizes az orra, biztos el fog pusztulni.

- Nem kell egyből eltemetni ezt a szegény kis állatot! -csitította Nina a fiút, aki elkeseredve simogatta cicáját. Végül törölközőbe bugyolálta, és rohant is vele a dokihoz. Louis a konditerembe, Nina a táncterembe nyargalt.

Mindenki nagy megkönnyebbülésére a kis Cápának se macska- se kutya baja sem volt. Csupán valami rosszat evett, de a dokitól távozva már egészen virgonc volt. Ha te vagy Harry Styles, néhány métert sem tehetsz meg úgy London utcáin, hogy ne állják utadat csillogó szemű lányok. A fürtök hercegének persze nem volt szíve őket csak úgy otthagyni, persze: megállt néhány szóra, fotóra. Hat-hét lány állta körbe, minddel pózolt, türelmesen. Csak úgy sorozták őt a kérdések, az egyik lány azonban -az egyetlen, aki nem ment oda hozzá képért- csak annyit kérdezett: - Elégedett vagy az életeddel? -kérdése elveszett az egymást túlkiabálni próbáló lányok közt; s Styles pont ezért hallotta meg; törékeny és halk hangja lágyan kúszott fülébe. Babonázó tekintetével a hang tulajdonosát kereste. Aztán meglátta őt. Sok szép lányt látott már, de Harry őt nem sorolta volna közéjük. Akkor és ott, hirtelen legalábbis nem tudta hova tenni a lány kísértetiesen különleges arcát, s a különös attitűdöt, ami körbelengte. Alacsony, cérnavékony lábú kis tünemény volt. Szinte elnyelte őt a tömeg, mégis úgy kilógott belőle, mint senki más.

Harry nem tudott a feltett kérdésre választ adni. Hogy kérdezhet ilyet tőle egy idegen? Ráadásul nehéz volt mondani rá bármit is. Másodsorban lekötötte figyelmét a kis különc külleme. Szép volt- nem volt szép? Harry Styles csávában ragadt. Idétlenül makogni kezdett, aztán igyekezett szaporázni lépteit, s kitörni az ember-gyűrűből. A lányok búcsút intettek nagy boldogan. Harry vissza-visszasandított a távolodó tömegre.

- Jolene! Gyere már! -kiabálták páran az út szélén ácsorgó lánynak. Harry és az ő tekintete még utoljára összeütközött, aztán a fiú beszállt az autójába. 

- Szóval Jolene -mondta ki hangosan a fiú, s különös jókedv járta át mellkasát a név csengésére. A karma, a sors, véletlen, vagy éppenséggel Harry Styles végzete volt az a bestia, mely úgy intézte, hogy ez a Jolene nevű furcsaság addig-addig bambuljon még a járda patkáján egyensúlyozva, amíg egy szélebes busz el nem süvít előtte, és le nem fröcsköli vízzel. Mit fröcskölte...tetőtől talpig saras vízben pompázott a lány. Styles-ba villámcsapásként ütött a lehetőség felismerése: kipattant a volán mögül és odarohant az ázott madárkához.

- Ne haragudj, Jolene, igaz?

A szóban forgó lány szemében jeges rémület cikázott. Arca könyörgő volt, mintha a fürtös macsó éppen az életére törne. Jóllehet Jolene ismert már más Styles fajtákat; és bizony féltette életét...Harry lepetten lépett közelebb.

- Csak láttam, hogy bőrig áztál. Nem szívesen hagynálak itt így október lábszárán. Gyere, elviszlek! -intett az út mentén parkoló járgány felé.

- Kösz, nem fontos -rázta fejét kedvesen, de jól láthatóan reszketett. Illedelmes akart lenni, azon felül, hogy olyan félelem járta át minden rezdülését, akár egy riadt őzikének. Harry csak most vette észre, milyen éden fekete haja volt, méghozzá kísértetiesen fehér porcelános bőrrel hangsúlyozva. 

- Nem gond, úgy sincs dolgom. Hagy segítsek! -kérte, és már maga is elképedt azon, hogy mennyire ragaszkodott a tervéhez. Szinte kérlelte. Jolene végignézett magán, halványkék babaruháján, amelyből folyamatosan csöpögött a víz, s amely igazából olyan volt, mintha a 19. századból származna.

- Jó, köszönöm. -egyezett bele halkan, s szégyenlősen lesütötte a szemét -tudta, hogy nem elég erős ahhoz, hogy legyen más választása is. A fürtös lelkesen trappolt el az anyósüléshez, s nyitotta ki a lánynak az ajtaját. Addigra persze már kiszúrta, hogy az út túloldaláról fényképezőgépek kattognak rájuk. Erre Jolene riadtan fordult el a másik irányba, s csúszott le az ülésen úgy, hogy  feje búbja szinte már ki sem látszott.

Harry Cápát ketrecestől a hátsó ülésre tette, aztán indultak is. Minden tévhittel ellentétben Mr. Nőcsábász egészen megilletődött a szótlan és félénk lánytól. Megszokta már, hogy mindenki odavan érte, hogy a lányok szinte önként ajánlják fel magukat.

- Nagyon szép neved van -szólalt meg véletlen Harry, de jó nagy marhának érezte magát. Jolene persze egyből fülig vörösödött, úgy festett, mintha lángra kapott volna sápadt arca. - Nos, merre is laksz? -kérdezte aztán, s izgatottan várta, hogy végre meghallhassa a lány lúdbőrcsalogatóan finom hangját.

- South Croydon-ban.

Harry lepetten kifújta a levegőt: - Azt hittem Londonban. Croydon elég messze van.

(- Te mondtad, hogy van időd.) - Majd hazamegyek vonattal. -mondta az ablak felé fordulva.

- Arról szó sem lehet. Ne aggódj semmi miatt, én vagyok most a sofőröd -vigyorgott a göndörke, közben óvatosan a lányra sandított a szeme sarkából. Még mindig nem fért a fejébe, hogy lehet ilyen ártatlan és csendes valaki. Olyan volt, mint egy rabul ejtett angyal. Styles jól kivette, hogy Jolene nem szívesen szólal meg, és tudta, ha beszél hozzá, azzal csak még jobban ráijeszt, valahogy mégis annyi kérdőjel megfogalmazódott benne, hogy képtelen volt befogni a száját.

- Megkérdezhetem hány éves vagy? Csak mert olyan fiatalnak tűnsz. -tudta, hogy kissé tolakodó a kérdés.

- (Te beszélsz, a kis fürtjeiddel, meg a kemény 18 éveddel?) - 17 múltam. -vágta rá halkan, és érződött a reménykedés benne, hátha nem kell többet kommunikálnia.

Harry elégedetten hümmögött. - Fázol? -kérdezte, de meg sem várta a választ, be is kapcsolta a fűtést. - Londonban nem tanácsos sokáig az út szélén időzni -osztotta meg bölcsességét, de kezdte úgy érezni, hogy komplett idiótát csinál magából azzal, hogy jóformán magának beszél. Lopott pillantásokkal leste a lány esetleges reakcióit. Aztán Harry ráeszmélt, hogy ez a lány okosabb, mint ahogy mutatja. Le merte volna fogadni, hogy bár nem beszél, a fejében ezernyi lármás hang forrong, s mindent amit ő mond neki, az bizony eljut a lány tudatáig, gondolatokat ébreszt benne. Éppen ezért újra megszólalt:

- Egyébként meglepett, amit kérdeztél tőlem. Hogy elégedett vagyok-e az életemmel. Ilyet még senki sem kérdezett tőlem azelőtt. Senkit sem érdekelt még ez. Téged érdekel? -büszke volt magára, amiért sarokba szorította a lányt, s válaszadásra késztette.

- Nem tudom.

Fürtös nem erre a válaszra készült. Ettől függetlenül viszont egyre jobban nyomasztotta, hogy a lány semmiféle vonzódást nem mutat szerény személye irányába.

- Mondd csak...Jolene! -végignyalta alsó ajkát, szemeit résnyire szűkítette, de egyelőre az utat bámulta- Félsz tőlem?

A lány ázott tincseit sodorgatta, s egyenesen megszédült a kérdéstől. Ha eddig zavarban volt, hát akkor most legszívesebben a kocsi elé vetette volna magát. Alig hallhatóan csak annyit tudott kipréselni apró, de vastag ajkai közül: - Én...nem -hangja nem volt már törékeny; mert szilánkosra tört. Hazza nyugtalanul fordult utasa felé, egész rosszul érezte magát, amiért ilyen helyzetben hozta a lányt. De ki hibáztatja őt; Jolene furcsa. Nagyon furcsa.

Az út hátralevő részét csupán a kocsi búgása töltötte ki. A némaság annyira nem is volt nyomasztó, inkább érdekes. Harry azon töprengett végig, vajon van benne valami rémisztő? Hiába tudta, hogy túl merész volt tőle csak úgy elfuvarozni egy idegen lányt, mégsem tudott lemondani az általa nyújtott újszerű érzésről. Mert a törékeny kis teremtés különösen sok érzelmet csalt ki belőle. És nem olyanokat, amelyeket akármelyik Harry-nek tetsző lány ki tud váltani a magafajta sztárocskából. Végül is azt hitte egészen a mai napig, hogy bárkit megkaphat. Erre jön ez a Jolene, aki egyenesen borzong tőle, s rosszul van, ha hozzá kell szólnia. Neki pedig pont ez a fajta kihívás kell. Vigyázz Jolene, úgy tűnik te vagy a legújabb préda!

(zene itt!)

- Brighton Road, ugye? -kérdezte, s le is parkolt. Nem akarta megkérdezni, pontosan melyik ház az; azzal lehet, hogy elkergette volna a lányt, úgy, hogy az sikítva rohan hazáig. (és nem Hazza-ig)

- Igen, itt jó lesz -motyogta, s bár még javában gurult az autó, ő már nyúlt is az ajtó kallantyújáért.

- Hé, hé! Várj már! -állította le a motort gyorsan, majd sietve segített kinyitni a lánynak az ajtót. Azokkal a vézna kis karjaival nem csoda, hogy alig bírta megmozdítani a terepjáró vaskos szárnyát.

- Köszönöm, hogy elhoztál. -nyögte ki nehézkesen, természetesen végig a földet bámulva.

- Nagyon szívesen. Örülök, hogy megismerhettelek -mondta erőtlen mosollyal, hiszen ez minden volt, csak nem megismerés; nevén kívül semmit sem tudott meg róla. Nagyon bántotta férfi hiúságát, hogy a lány mindjárt kilép az életéből, és még csak egy halovány kis jelet sem mutat annak irányába, hogy talán egyszer még szívesen találkozna a fiúval. Általában túl büszke szokott lenni, hogy ő kezdeményezzen egy lány fele, ez esetben viszont kivételt kellett tennie, ha nem akarta örökre elveszteni ezt a 19. századi porcelánbabát.

- Szia -fordult meg, de Harry ösztönösen keze után kapott. Eltátotta száját, mennyire pici keze volt. Elveszett Styles lapátszerű mancsában. Jolene halálra vált arccal nézett végre Harry zöld szempárjába. Ha most nem ájul el, akkor soha.

- Mi a baj? -kérdezte nyugtatóan mély hangján a fürtös, míg egészen elkalandoztak gondolatai, ahogy a lány -szinte- fekete szemeibe csodálkozott.

(- Ne érj hozzám!) - Semmi, semmi tényleg -dadogta arcába omló vizes hajával.

- Akkor miért reszketsz?

(- Mert...) - Csak fázom -szólt elhaló hangon, mert a fiú keze még mindig a kezét fogta. Különöset érzett, ambivalens érzelmek lejtettek táncot gyomra felett. Styles valójában nagyon is vonzotta az erőtlen lányt, aki mégis tudta, hogy jobb, ha óvakodik tőle, ha megbújik inkább, és csak az ágya feletti poszterekről csodálja. Így élőben, hús-vér emberként a legaljasabb kábítószerként hatott rá.

- Még mindig csurom víz vagy, hát persze -állapította meg nagy okosan, majd sietve levette olajzöld dzsekijét, s a lány hátára terítette. Jolene démonian sötét szemei gombszemekké kerekedtek.

- De hát a kabátod! -rebegte, mintha a fiú éppen a saját szívét kínálta volna fel neki.

- Igen, nem a te méreted, de legalább nem kapsz tüdőgyulladást hazáig. 

Nahát, hogy ez a Harry milyen lovagias is tud lenni.

- Nagyon szép a színe. -simított végig rajta- Mint az a kézzel szőtt takaró, amit a nénikém csinált.

Harry értetlenül mosolygott. Jolene magától megszólalt! És még folytatta is: - Tudod milyen ez a szín? -pillantott fel kormos szempillái alól; Harry a fejét rázta.

- Mint az olivabogyó, a tükörponty és a gesztenyeméz.

Harry változatlanul nem értett semmit, de éppen ezért nagyon tetszett neki ez az egész. Jolene teljesen más volt, ahogy a kabát színét körbeírta; hirtelen háttérbe szorult az a feszes burok, ami körbevette, megnyílt, s adott magából egy kis darabot a fiúnak. Erre mikor maga Jolene is rájött, gyorsan elhallgatott, mint aki elszégyellte magát azért, amit mondott.

- Ez fantasztikus -ismerte el a fiú, s képtelen volt nem álmélkodva méregetni a lányt, akiről tudta már, olyan, mint egy csiszolatlan gyémánt. Tudta, hogy nagy kincset talált, de ha birtokolni szeretné, vagy fürödni fényében, akkor sokat kell még csiszolnia rajta. - Szeretnék még veled lenni -vallja be a fiú, s rögtön szájába is kap, attól tartva, hogy ez a mondat túl nyomulósra sikeredett. S talán valóban: Jolene óvatosan hátrálni kezdett, de végül annyit még hozzátett: - Péntek este 6, Selsdon Road 29.

Harry köpni-nyelni sem tudott. Ez meglepetés volt a javából. Mire feleszmélt, Jolene már sarkon fordult. Styles kabát és józan ész nélkül maradt.