78. rész - Zaily

Bee pedikűrözés közben kedvenc James Morrison dalát hallgatta. A címe I won't let you go volt. Nem biztos, hogy éppen rosszat tett a dal azzal, hogy kíméletlenül megríkatta a lányt. Zokogott, reszketett válla, ez már mindennapos volt. Kiejtette kezéből a körömlakkos üvegcsét, a bézs szőnyegen pedig egy pink folt terült el. És ekkor csengettek. Vészjóslóan visszhangzott az igencsak üres lakásban. Bee a főbérlőjére gondolt, esetleg arra a szimpatikus szomszéd lányra, akivel összeismerkedett. Ám amikor kitárta az ajtót, saját maga árnyékává vált. Tüdeje gyáván összeszorult, szíve verdesett csak elszántan.

- Szia. -köszönt a fiú halkan, olyan szelíden. Hogy mit érzett, azt senki, még ő maga sem tudta. Egyetlen biztos támpontja volt csupán: szerette Baily-t. Jobban, mint ahogy azt be merte vallani magának.

- Hogy találtál rám? -kérdezte a lány letörölve az iménti könnyeit. Zayn keserűen lesütötte szemét; gyűlölte magát, magát okolta azokért a kisírt szemekért.

- Bejöhetek? -lépett beljebb. A lány bólintott, majd mély levegőt véve becsukta mögötte az ajtót. Kicsit állt még így, a kilincset szorongatva, aztán megfordult.

- Tessék.

- Én...én annyi mindent szeretnék mondani.

Valójában egy őrületes káosz tombolt fejében, és akárhogy is erőltette, egyetlen értelmes mondatot nem tudott kinyögni. Pedig el akarta mondani a lánynak, hogy mennyire sajnálja, hogy bántotta őt. Sosem fogja megbocsájtani magának, hogy kezet emelt rá. Sosem fogja megbocsájtani magának, hogy kidobta őt a lakásából, és magára hagyta a legnehezebb pillanatban. Amit tett, azzal megszűnt Baily számára, mint az a férfi, akit ténylegesen a társának nevezett. Legalábbis Malik ezt gondolta.

- Van értelme? -tette csípőre kezét Baily, majd a falnak dőlt, és erőtlenségének köszönhetően kénytelen volt lecsúszni a mentén. A bradfordi azon nyomban mellé vetődött, s térdre ereszkedve figyelte őt.

- Nem tudom -súgta maga elé.

Baily váratlanul cselekedett. A fiú csokoládészín arcához hajolt, és lassú, de tüzes csókot nyomott ajkaira. Mindkettőjük feje beleszédült a pillanatba, aztán Bee elhúzódott, és annyit mondott:

- Menj el!

Zayn leforrázva pislogott a lány vizes tekintetébe.

- Kérlek menj el! -kérte újra, elcsukló hangon. A fiú szólásra nyitotta száját, de gyorsan össze is szorította ajkait. Nem tudta mire vélni; menjen el most, vagy örökre, vagy ez megint amolyan női fordított logika, s valójában ez az jelenti, maradnia kéne. Gőze sem volt mi lenne a helyes, egyet azonban tisztán felismert: nem akarja megint magára hagyni a kis vöröst.

- Nem. Nem megyek el -jelentette ki határozottnak szánva, de már rég nem volt az a magabiztos kisugárzású, sármos szupersztár, akit a külvilág ismert.

- Azt mondtam menj el, Malik! -lökte meg gyengén mellkasát; nem azért mert így tervezte, hanem mert nem volt többre ereje - Már semmi nem köt össze minket! -emelte fel hangját, de a dac sehol sem volt belőle. Zayn fülét megcsapta a "semmi" szó különös nyomatéka. Gyanakodó tekintetét Baily hasán felejtette.

- Hogy-hogy semmi? -mélyült el hangja. Ez pontosan azt jelentette, hogy Zayn jól leírható letargiába zuhant. Hiába volt kellemesen barna arca, valósággal elsápadt, ajkai remegni kezdtek, szemei le-lecsukódtak.

- Ahogy mondtam. Úgyhogy mehetsz is -kelt fel a földről, és az volt a szándéka, hogy kinyitja neki az ajtót. De a fiú meg se moccant. Mintha valami eltört volna benne. Mintha nem lett volna semmi, ami összetartja. Képtelen volt észhez térni. Baily egy végtelen pillanatig állt előtte, s várta, hogy végre feltápászkodjon. Aztán már ő is aggódni kezdett.

- Zayn. Hallod? Zayn! Jól vagy!?

A fiú semmi reakciót nem mutatott. Mintha -se kép, se hang- elszakadt volna a külvilágtól.

- Zayn! -rázta meg vállát, s újra sírásban tört ki. A fiú vontatottan emelte fel fájdalomtól perzselő pillantását.

- Mi van a babánkkal? -hangja olyan halovány és ingatag volt, mintha nem is az ő torkán jött volna ki.

Baily habozott a válasszal. Úgy tervezte határozott és kemény lesz, mikor bejelenti, mire készül. De most, ahogy Zayn azt mondta "babánk", minden elhatározása romba dőlt, s minden más értelmet nyert. El kellene mondania, mit tervez. A fiúnak joga van tudni.

- Nem lesz olyan, hogy a babánk. Holnap befekszem a kórházba, ez a baba nem fog megszületni -saját szavai olyan ridegnek tűntek, mintha egy idegen mondta volna. Baily hirtelen egy szívtelen hárpiának érezte magát; nem is fért a fejébe, hogy akarhat ilyet tenni.

Egész egyszerűen rettegett Zayn reakciójától. Pedig nem tört ki belőle megint a vadállat, vagy  bármi félelmetes. Kőszobor arccal meredt a lány bizonytalan ábrázatába, csalódottan, szárnyaszegetten. Tompán fénylettek csak szemei, az arca élén legördülő könnycsepp azonban fényesen csillogott. Kövér könnycsepp volt ez, belesűrítve minden eddigi fájdalmával.

- Nem teheted ezt! -rázta fejét sajnálkozva, s nagy ívben tett férfi hiúságára. Még mindig ott térdelt a hideg kövön, dzsekije szélét szorítva markában. Nem volt hajlandó beletörődni a hallottakba - Nem ölheted meg a saját gyerekedet! A gyerekünket! Baily, az istenért! -vágta öklét a földhöz. Majdnem annyira rémisztően festett, mint amikor abban a hitben törte a lányra a lakásajtót, hogy felszarvazták. Azzal a különbséggel, hogy most nem tűnt olyan erősnek, sőt. A Benson lány szíve pedig átvette a gyeplőt; Malik mellé guggolt, nedves homlokára tapasztotta tenyerét: - Zayn, te lázas vagy! Tűzforró a bőröd! -riadt meg hirtelen, s előbukkant belőle a gondoskodó barátnő.

- Dehogy, semmi bajom -nyöszörögte a falnak döntött fejjel- Baily, kérlek! Könyörgöm! Minden olyan tökéletes lenne! -zilált.

- Késő. Döntöttem.

- Nem dönthetsz egyedül! Én ragaszkodom ehhez a babához! Ő az én vérem is! -erősködött, lázától egyre inkább ragyogott barna szeme.

- Hátrahagynád az egész életedet? Zayn semmit sem értesz!

- Akkor magyarázd meg! Rajta! -a fiú immár jól kivehetően reszketett.

- Jézusom, hogy ráz a hideg! Gyere a nappaliba! -nyújtotta felé kezét, s felhúzta a földről. Ahogy kezeik összekulcsolódtak, riadtan néztek össze. Baily ráparancsolt a fiúra, hogy feküdjön a kanapéra, és még be is takargatta.

Vörös tincseit sodorgatva, idegesen járkált fel-alá, miközben beszélt. Zavart gondolatait képtelen volt logikai sorrendbe rendezni.

- Zayn nem bíztál bennem. Egyből elhitted, hogy megcsaltalak. Tudod te, milyen félelmetes voltál, amikor a torkomnak estél? Mintha nem is te lettél volna. Neked szüljek gyereket? Teljesen más világban élsz, nem lennél jó apja. Fiatalok vagyunk, Zayn. Én pedig nem érzem magam felkészültnek, hogy egyedül neveljek fel egy gyereket. Ez nem játék, ez egy emberélet. Ez egy megmásíthatatlan kötelék, és felelősséggel fogunk tartozni valakiért. És egymásért. Mindezt hogy képzelted? Ráadásul -arról már ne is beszéljünk- hogy a családod, finoman szólva nem kedvel engem. Nem illek a képbe, Zayn. Én pedig ezt igyekszem elfogadni. Kitettél a lakásodból, mégis van hol laknom, szóval boldogulok egyedül is. Ne akard megnehezíteni a helyzetet. Így is eléggé az. Tudom, hogy én is hibáztam, hogy nem mondtam el egyből, meg hogy Ninát is belekevertem. De nagyon féltem. Tudtam, hogy az életedet gyökeresen megváltoztatná ez a gyerek. Pedig te imádod ezt az életet. Én pedig nem akarom, hogy bármire is rákényszerülj - a végén kifújta a levegőt. Mintha végre egy kicsit könnyebbnek érezte volna magát, bár probléma, az volt dögivel.

- Azt nem kérhetem, hogy bocsáss meg nekem azért, amit tettem. És te sem kérheted, hogy bocsássak meg azért, hogy eltitkoltad a terhességed. De mindenkinél jobban szeretlek Bee. És ezt nem változtatja meg semmi.

A végszóra London rámondta az áment: hangosan zuhogni kezdett.

- Iszonyatosan meg vagyok rémülve. Nem tudom, mihez kezdhetnék -ült le a szemben levő fotelra.

- Hadd tegyelek boldoggá! Legyünk mi a legboldogabbak!

- Ezek után? -remegett meg hangja, ahogy elfojtva felnevetett.

- Igen. Írjuk meg az első fejezetet. Te, én, és a kicsi -mutatott a lány hasára.

- Fogalmad sincs, mit beszélsz, vagy hogy mire vállalkozol -emelte égnek szemeit keserűen, majd kiszaladt a konyhába, s egy pohár vízzel és lázcsillapítóval tért vissza. - Ezt vedd be! -nyomta kezébe, majd előkapott egy puha plédet, és betakarta vele a fiút.

- Megsülök, Bee.

- Nem érdekel. Úgy remegsz, hogy majdnem kiverted a fogad a pohárral.

- Figyelj... -halkult el- Ide ülnél? -mutatott maga mellé. Baily óvatosan engedett a kérésnek.

- Hm?

- Arra kérlek, hogy bízz bennem. Tudom, tudom. Elég vakmerőnek hangzik. De én lennék a legboldogabb ember a világon, ha Baily Bensontól lenne egy lányom.

- Lányod?

- Vagy fiam.

- Zayn, ez...

- Ne, css! -tette mutatóujját a lány szája elé- Ne öld meg a babánkat! Ő a mienk. Én pedig a legjobb és legszexibb apuka leszek a világon! Mindenben, érted? Mindenben melletted leszek, végig! Ha kell minden egyes éjjel én fogok felkelni, ha sír, én fogom tisztába tenni, büfiztetni! Gondoskodni akarok a gyerekemről.

- És a karriered? És az én karrierem? -fogta meg a fiú jéghideg és nyirkos kezét.

- Hidd el, mindkettőnké rendben lesz. De nem lehetünk ennyire önzők. Le kell mondanunk néhány dologról.

- A karrierünk elején vagyunk. Ha nem építünk fel valamit, akkor miből akarunk életünk végéig megélni?

Zayn elvigyorodott. Elvigyorodott, mert fénykönnyű öröm járta át minden porcikáját, ahogy Baily azt mondta: "életünk végéig". A gondolat, hogy vele lehet, erősebb volt bármely fájdalomcsillapítónál.

- Emiatt aggódsz? Bee, most azonnal vehetnék neked egy kacsalábon forgó villát a Bahamákon. A pénz nem számít. A One Directionről pedig nem kell lemondanom. Majd jöttök velünk a turnéra, külön buszunk lesz, meg minden. A kicsinek mindene meglesz, és sosem fogjuk magára hagyni. Te pedig bármikor tervezheted a ruháidat. Megoldunk mindent -hadarta lelkesen.

- Biztos vagy benne? Tényleg ezt akarod? -kérdezte egyre szélesebb mosollyal bájos arcán.

- Ennél biztosabb semmiben sem vagyok. Tényleg -bólogatott, s könnybe lábadt szemmel felnevetett - Olyan jó, hogy vagy nekem! -azzal megcsókolta, édesen, ragaszkodóan. Baily szíve egy csapásra, nem volt többé csatatér. Újjáépült, közepén a bradfordi macsóval.

- Jaj ne. Ne mosolyogj így! -kuncogott fel a lány- Eláll a lélegzetem, amikor így mosolyogsz.

"A boldogság béklyó, áfonyaillatú teher."

Az örömkönnyek egy új holnapra virradóan felszáradtak, az ablakokon betörő fénycsóvák mézszínűre festették a hófehéren csillogó konyhát, amelyben Baily lekváros pirítóst majszolt a kedvenc tejeskávéja társaságában. Zayn egy enyhébb influenzával küszködött, de ennek ellenére nem is igazán volt gyenge, ugyanis borostával szőtt arca majd kicsattant az élettől. Nevetve táncolta be magát a konyhába, felkapta a lányt, megpörgette, majd a homlokától egészen a csípőjéig puszik sorozatával lepte el. És amíg Baily kedvenc James Morrison számát hallgatták, mámoros örömben fürdőztek minden egyes pillanatban. Zaynnek nagyon tetszett ez a kis lakás. Sokkal békésebb és kedvesebb volt a hangulata, mint az ő hatalmas belvárosi lakosztályáé. Így hát eldöntötték; itt kezdik el életük leggyönyörűbb szakaszát...