59. rész - Gold Rust II.

(ajánlott muzsika)
Zayn feszülten dobolt ujjaival a bőrfotel karfáján. A negyedik elszívott cigaretta után sem tudott ellazulni. Vele szemben egy fekete, kopasz pasas pöfékelt fogai közé harapott szivarjával. Sűrű füstöt eregetett, résnyire húzott szemei percek óta Zayn arcára meredtek, ami nem különösebben hatott nyugtatólag a fiúra.

- Nem tetszik ez a hely nekem. -aggodalmaskodott, s bármennyire is ki volt akadva a szakítás miatt, furcsa félelem tépázta idegeit. Hiába a félmeztelen rúdtáncosok, a zene, az alkohol -egyszóval minden amit egy hímnemű ember szórakozásnak nevezhet- Zayn egyre csak feszengett, és képtelen volt ellazulni. Harry igyekezett elhessegetni feleslegesnek vélt pánikját, s mindeközben észre sem vették, hogy Niall bizony veszélyesen kezdi elveszteni önkontrollját.

- Nem megyünk át inkább a London's Riverbe? -kérdezte meg sokadjára a bradfordi rosszfiú, de sajnálatos módon kellett észre vennie, hogy Niallt innen már csak kb. cipelni lehetne, két lábán járni nem fog tudni egy darabig. De az igazi bonyodalom akkor kezdődött csak, mikor megjelent minden baj forrása: Stacey. Harry nagyon örült a lánynak, csókkal köszöntötték egymást, aztán eltűntek...

Mindkettejüket furcsa érzés töltötte el, amikor egymást ölelve feküdtek Nina ágyán; ott, ahol minden végigsöpört már: tomboló szerelem, halálvágy... Olyan érzések voltak ezek, amelyeket lehetetlenség lett volna definiálni, nem voltak se jók, se rosszak. Újak voltak, mintha mindeddig erre vártak volna. A tudat, amely egyre jobban gyökeret vetett szívükben, hogy itt vannak egymásnak, mindent megváltoztatott. Tudták, hogyha ezt érzik, nincs többé amitől félnének. A boldogság ez volt. Ez a tudat. Egyikük sem szólalt meg, némán csókolták egymást.

- Mit szólsz egy jó kis vígjátékhoz? -guggolt le Liam a DVD állvány elé.

- Az jó lesz. -bólogatott Baily a kanapén gubbasztva, majd kifújta az orrát. - Kösz, hogy eljöttél Liam. Csak te vetted fel a telefont, senki mást nem tudtam elérni. Zayn gondolom most leissza magát valahol, lehet, hogy Harry társaságában, Nina biztos Louis-val, Niall meg Rosie-val tölti az estét. Neked nem lett volna valami programod? -kérdezte bűnbánóan, amiért idehívta a fiút.

- Nem, dehogy. Szívesen jöttem. Jól elleszünk. -mosolygott- Horrorra akadva? -emelt fel egy lemeztokot.

- Jöhet! -derült jobb kedvre Baily. Nem fért a fejébe, hogy Liam hogy lehet ennyire jólelkű és önzetlen?

Azonban a mozizás közben az összetört lány képtelen volt a filmre figyelni, összekuszálódott érzései kétségbeesetten próbáltak valamibe, vagy inkább valakibe kapaszkodni...Átkarolta a fiú vállát, s ráhajtotta fejét. Olyan jól esett most lelkének a törődés, bár nem gondolta volna, hogy pont Liamtól fogja ezt megkapni. Egy darabig csak figyelte a fiút, ahogy láthatóan egyre nagyobb erőfeszítéseket tesz afelé, hogy szemeit a képernyőn tudja tartani. Végül a Vörös arca már olyan intim közelségből figyelte Liamét, hogy a srác kénytelen volt felé fordulni. A tágas helység négy sarkába eldugott hangfalakból csak úgy dőlt a hangos ordibálás, a film folyamatos zajai, de mindez kevés volt, hogy elnyomja a hirtelen jött romantikus hangulatot. Liam nem akart, tényleg nem akart semmi olyasmit, Baily viszont nem hagyott neki választási lehetőséget. Gyámolításra vágyott, könyörgő szemekkel hajolt Liam ajkaihoz. Liam kővé dermedt, fogalma sem volt, mit tehetne. Nem volt szíve eltolni magától Bee-t. Meg sem hallották, hogy időközben hazajött a ház ura, oldalán egy nagyon kiütött Niallal.

- Ti meg mi a jó büdös francot csináltok? -szólalt meg felháborodva, minden egyes szót ízesen megnyomva. A páros ijedten rebbent szét, mint az járdáról a galambok, amikor egy bicikli hajt közéjük.

(ajánlott muzsika2)

Stacey Harry ölébe fészkelte magát, s megállíthatatlanul csókolta. Hevesen markolt göndör fürtjei közé, néha elhúzódott szájától, de csak annyira, míg beleszívott cigarettájába. Bármilyen hihetetlen is, ezúttal Harry volt az, aki megálljt parancsolt a felfűtött érzelmeknek. Magát is meglepte ezzel.

- Stacey, állj... -hümmögte kikerülve a további csókokat. Úgy érezte éppen most szakad két pólusra tudata: hallotta az ördögöt, amint azt súgja fülébe: Mi ütött beléd? Hiszen kívánod őt. Ne fogd vissza magad, miért tennéd? De rögtön vissza is vágott egy eddig még nem ismert, figyelmeztető hang, talán az angyal?!: Hallgass a szívedre. Nincs szükséged erre az olcsó szórakozásra. Élvezed, hogy mindenkit megkapsz? Ugye, hogy nem?

- Hazza, mi bajod?

- Semmi, bocs. Csak most ez nem megy. -mondta ki a szavakat idegenkedve. Majdnem felnevetett saját magán. Stacey megértette. Szó nélkül leszállt a fiúról, majd mellé húzott egy széket, s a támlának támaszkodva, fordítva ült rá.

- Nem is vetted észre, mit tettem a múltkor a zsebedbe? -kérdezte bizalmasan felnézve vastag szemöldöke mögül. Az ajkait kezdte rágni belülről.

- Micsoda? Nem... -ráncolta össze szemöldökét.

- Nézd, sajnálom. Kérlek ne akadj ki, de... -habogta szokatlan idegességgel.

- De mi?! -meredtek ki Harry szemei.

- Belekevertelek valamibe, amibe nem kellett volna.

- A frászt hozod rám! Mondd már el végre, mit műveltél? -hajolt közelebb, arca rosszallóan elkomorult. Stacey ujjait kezdte ropogtatni, nagyon nehezére esett bevallani vétkét. Mire éppen szólásra nyitotta volna vörös ajkait, egy sebhelyes arcú srác robbant be a képbe.

- Stacey, Stacey, jönnöd kell! Itt vannak! Gyorsan! -hadarta idegesen, s sürgetően megragadta a lány karját.  Harry csak kapkodta a fejét. Úgy tűnt, a lánynak nincs más választása. Bocsánatkérően nézett a fürtösre.

- Harry, én sajnálom! -mondta teljes kétségbeesésében.

- Hé, Sta...Várj, mi ez az egész? -pattant fel ültéből a fiú, de a lány nem állhatott meg. Nem maradt több ideje.

- Csak add oda nekik, ami a zsebedben van! -kiáltotta vissza a kellemes zenén keresztül. A fiú egy pár pillanatig erőszakosan győzködte magát arról, hogy a lány biztos csak részeg  és össze-vissza beszél. De aztán tényleg veszélyt neszelt. Az éjszakai bárban hirtelen megfagyott a levegő. A zene mintha lehalkult volna, a táncoslányok félve fejtették le végtagjaikat a sztriptízrudakról. Sötét öltönyös, rosszarcú fazonok jelentek meg. Harry tisztán hallotta, ahogy az egyik azt kérdezi a pultostól: - Egy Harry Styles nevű fiút keresek. A választ azonban már nem hallotta. Érezte, ahogy egyszerre elsötétül szeme előtt a világ, erei vadul lüktetni kezdenek bőre alatt. Semmit sem értett, de biztos volt benne, hogy nagy veszélyben van. Nem túl nagy ész kellett ahhoz, hogy rájöjjön: ezek az alakok nem autogramot jöttek kérni.

Gőze sem volt, hogyan tovább. Annak az egynek örült, hogy viszonylag sötét, eldugott sarokban ült. Egyetlen ötlete maradt csak; felhívni azt az embert, akire mindig számíthatott. Eddig. Louis-t.

- Vedd fel, vedd fel. Gyerünk Tomlinson! Ne csináld! -sziszegte idegesen, amíg hallgatta, ahogy kicsöng, kicsöng, kicsöng. - Mi lesz már!?

Louis morcosan nyúlt az éjjeliszekrényen vibráló mobilért. Pechére levert közben róla ezt-azt: Nina és Niall gyerekkori fényképét, Nina mobilját, egy csomag zsepit és egy műanyag zsiráfot is. Ezek után inkább feladta.

- Vedd csak fel. -zilálta Nina a mellkasába.

- Eszem ágában sincs.  -csókolt finoman kulcscsontjára. A vibrálás igen földöntúli hangokat produkált a fa éjjeliszekrény felületén.

- Vedd fel!

- Nem érek rá. -kuncogott Louis.

- Louis! -kérte.

- Jó. -adta meg magát, majd miután egy sort bajlódtak a kitakarózással, Louis végre megkaparintotta a rezgő masinát. - Jaj, Harry az. -nyavalygott. - Biztos valami nőügy. Majd holnap. -rántotta meg a vállát, majd egy könnyű mozdulattal kikapcsolta a telefont. Nina önfeledt kacajjal húzta vissza a fiút a takaró alatti fülledt térbe.

Harry tudatába áramütésszerűen csapott a monoton sípolás. Louis visszautasította hívását. Nem maradt több ideje, sürgősen kellett cselekednie. De mégis hogyan meneküljön el innen, anélkül, hogy észrevegyék? Könnyű: sehogy.

Óvatosan az egyik sztriptíztáncoshoz lopódzott, és halkan a fülébe súgta: - Nem tudnál kijuttatni innen valami hátsó kijáraton? A lány félve meredt a fiúra, majd egy koromsötét irányba bökött a fejével. -ennyit tett csupán.

- Hé főnök, az nem ő? -szólalt meg az egyik,  mire Harry pánikszerűen rohanásba kezdett. A táncoslányok öltözője felé menekült. Más esetben kedvére lett volna, hogy félmeztelen lányok között van, de ezúttal nem volt lehetősége élvezni a felettébb kellemes látványt. Hanyatt-homlok rohant keresztül a bódító parfümfelhőn, csipkés harisnyakötőkbe akadva és neccharisnyákban botladozva. Már késő volt, a kemény alakok a nyakában lihegtek. Egy bizarr sikátorra nyíló ajtón rontott ki. A hideg levegő égetve töltötte meg tüdejét. Tudta, hogy csapdába került, s a tudatra szíve a torkáig ugrott. Próbált a megfejtésre akadni..."Csak add oda nekik, ami a zsebedben van!" -emlékezett vissza Stacey szavaira. Kapkodva kapott zsebéhez; előbb a farmerja zsebeit kutatta át, aztán a dzsekije következett. Csak a pénztárcája és a mobilja volt nála. Ja, meg egy Orbit. Na jó, meg egy csomag óvszer. Mégis melyik kell ezek közül nekik? 

- Hé, nézd már! Itt van a kis féreg! -hallotta meg valaki hangját a sikátor egyetlen menekülőútja felől. Oké, csapdába esstél, gyorsan Harry! Találj ki valamit!

- Édes, Jó Istenem. Bocsásd meg bűneimet, bocsásd meg, hogy annyi lánnyal kavartam, bocsásd meg, hogy azt hazudtam ma Rosie-nak, hogy tetszik a pulcsija, bocsásd meg azt is, amikor eltörtem véletlenül Louis szemüvegét, és aztán ráfogtam Paulra. Esküszöm megjavulok, és nem eszek többé tejkaramellát reggelire, csak most az egyszer még ments meg Istenem! Kérlek, kérlek! -fohászkodott halkan hadarva. Az éjjel leple alatt alig vette észre a felé közeledőket, de azt már megérezte, amikor mellkasánál fogva egy erős nyomás préselte a falnak.

- Stacey mondta, hogy elvettél valamit, ami a mienk. Most szépen ideadod, és akkor nem esik bántódása annak a kislányos pofidnak.

- Akkor hazudott. Fogalmam sincs miről beszélsz. -préselte ki magából a szavakat. Nem szívesen ismerte be magának: félt.

- Játszadozhatnánk is, de kinőttem már belőle. Vagy visszaadod szépen a kokót, vagy kicsinállak! -ordította arcába egy magas férfi. Borsmenta parfümje volt, karjai ki sem látszottak tetoválásai alól.

- Kokó? Tessék? -kerekedett el zöld szeme, nem ért rá azzal foglalkozni, hogy a fickó úgy szorítja a nyakát, hogy kis híján elroppantja légcsövét; agya ezerrel pörgött, mígnem bevillant minden. Kokain? Stacey csempészte zsebébe az anyagot! (a fene sem tudja miért) A gond csak annyi: abba a kabátjának a zsebébe rejtette, amelybe Cápát bugyolálta, amelyet a macska bepiszkolt, és amelyet aztán kénytelen volt kidobni.
- Bassza meg! -suttogta maga elé, pedig nem szándékozta ezt tenni. - Nincs nálam! Esküszöm! -tört ki belőle a jajveszékelés, mert biztos volt benne, hogy nem fognak neki hinni. Ezek nem olyan emberek. Ezek olyanok, akik ütnek, mielőtt kérdeznének.

A torkát szorongató megerősítést várva fordult egyik társa felé, aki elvigyorodva bólintott: - Hazudik.

- Nem! -bömbölte Harry, de többre aligha telt volna tőle, ugyanis behúzott neki valaki. Mélyről jövő öklendezésbe kezdett, összegörnyedni azonban nem tudott. Még mindig a falhoz préselve tartották őt az erős karok.

- Mi legyen vele főnök?

- Leckéztessétek meg! Büdös kölyök. -köpött egy éleset a földre, aztán elsétált. Harry-nek bolhányi ereje sem maradt, hogy tiltakozzon. Eleinte fel-felordított fájdalmában, az ütések a legkülönbözőbb pontjain érték. Érezte, ahogy arca újra és újra találkozik a betonnal, a fallal, vagy egy cipőtalppal. Saját vére bugyogott fel szájában. Egy idő után már nem is zavarta annyira, hogy éppen pépesre verik, ugyanis nem érzett már semmit. A fickók nagyon belemelegedtek a dologba, ahol érték, verték. Egy idő után azonban megunták a mozdulatlan test rugdosását, ami tehetetlenül feküdt a nedves aszfalton. Néhány kegyelemrúgással és nyálköpettel búcsúzva eltűntek, mint akik jól végezték dolgukat. A vér feketén ivódott be a hűvös kövezetbe. A Göndör számára megszűnt az idő, a tér vagy bármi más. Fogalma sem volt, hogy él-e még egyáltalán. Kérdésére azonban választ kapni bizonyult, amikor valaki pofozgatni kezdte arcát, s a hozzá tartozó hangot is elég ismerősnek vélte felfedezni.

- Hazza, öregem, hallasz? Haver ne szórakozz, nyisd ki a szemed!

Harry hümmögött egy sort mély tónusú hangján.

- Hálaégnek! -sóhajtott fel az idegen- Figyelj, fel kéne kelned! Tudom, hogy nehéz, de segítek! Itt vannak a zsaruk! Gyorsan!

- Hm? -morgott újra, s közben igyekezett kinyitni szemeit. Mikor sikerült, két hatalmas piros edzőcipővel találta szembe magát. Nem volt kedve megmoccanni, nem volt ereje élni. 

- Hazza, gyerünk! -ragadta meg két kar, s érezte, amint felfele húzza testét. - Kapaszkodj belém! -sürgette a hang, s közben felismerte tulajdonosát, gyerekkori barátját, Leslie-t. 

- Nem tudok lábra állni. -nyöszörögte szegény fürtös. Leslie maga is elborzadt néhány pillanat erejéig barátja véres arcán. Szörnyen festett. - Leslie? Te mit...te mit kere...

- Css, majd megdumcsizzuk később a részleteket, miközben kifestjük egymás körmét és klassz frizurákat csinálunk a másiknak. -hülyéskedett a fiú, s közben próbálta Harry-t feltűnésmentesen elvonszolni az út túloldalán várakozó taxiig. Nem volt túl egyszerű feladat.

- Uram, nem kellene egy mentőt hívni? -fordult hátra a sofőr, hogy jobban szemügyre vegye az élőholtra vert fiút. 

- Nem, nem. Arra semmi szükség. Én kezeskedem érte. Csak hajtson már! -sürgette Leslie a taxist, majd bepattant az anyósülésre. 

- Várjunk csak...ez nem annak a híres fiúbandának az énekese? A lányom fala tele van a képével! -döbbent le a pasas. Leslie csak a szemeit forgatta; nem annyira volt úgy odáig Harry új életétől, amely miatt megszakadt barátságuk. 

- De ő az. Na és? El ne mondja senkinek ezt az egészet, oké? Ha kiderül, velem gyűlik meg a baja. -fenyegette szelíd arccal, így inkább kérés volt. 

- Jól van, ne aggódj. Nem szólok senkinek. De azért nem értem. Mit keres ez a fiatal fiú egy ilyen bűnös helyen? A Gold Rust egész London leghírhedtebb lebuja. 

- Na látja, ezt én is szeretném tudni. -rázta a fejét a fekete srác, közben pedig apai aggodalommal fordult hátra Harry-hez, aki olyan békésen pihent, mintha legszebb álmait aludná.

58. rész - Gold Rust I.

A füst lomhán gomolygott a vörös fények homályában, a tömény konyakszag vetekedett a drága parfüm illatával. A falak sötétek voltak, rajtuk ősrégi plakátok, értékes bakelit-borítók. Halk, bódult jazz szólt, kicsit távolabb harisnyakötős lányok tekeregtek a krómcsövek körül. Ajkaik vörösek voltak, mint a vér. Harry kissé kényelmetlenül érezte magát, hisz még sosem járt efféle helyen. Ez a lány hozta őt el ide, Stacey, akivel mostanság találkozgatott.

De Göndörke rosszul volt. Fogalma sem volt mi mindent ivott meg az elmúlt órákban, de úgy érezte magát, mintha savval marták volna szét a gyomrát. Keserű volt a szája, és mindezek tetejében rémesen hasogatott a feje. Olyan erőtlenül ült a hatalmas bőrkanapén, hogy még a saját anyja sem ismert volna rá. Mellette a lány folyamatosan társalgott valakikkel, a fene sem tudja kikkel, Harry nem ismert itt senkit. Ez a tény nem is különösebben zavarta, sokkal inkább örült neki, hogy itt senkit nem érdekel, hogy ő a híres Harry Styles. Sőt, volt egy olyan megérzése, hogy ezeknek a fazonoknak halvány lila gőzük sincs róla, ki az a Harry Styles, s ez a gondolat felettéb megnyugtatta. A párbeszéd halmazból képtelen volt kivenni, miről is folyik a csevej. Egy szót sem fogott fel belőle.

- Harry, hoznál nekem egy dupla konyakot? -kúszott el tudatáig Stacey hangja, majd néhány másodperces fáziskéséssel a lány fele fordította fejét. - Nagyon kiütöttük. -jegyezte meg a rossz arcú társaság felé fordulva. - Harry? Hallod? -rázta meg vállát. A fiú óvatosan megpróbált felkelni, majd kérdően a lány felé nézett újra, várva, hogy elismételje rendelését. - Dupla konyak! -biccentett a pult felé. Harrynek hegyomlasztóan nehéz feladat volt megjegyezni ezt a két szót. Dupla. Konyak. Meglepő módon a járásával semmi gond nemvolt, amíg elért a pulthoz. Aztán egyszerre se kép, se hang. Megzakkant, s gőze sem volt, hol van, álmodik-e, vagy ébren van, hogy hány óra lehet, vagy hogy kivel jött ide egyáltalán.

- Mit adhatok? -kérdezte a pultos már harmadszorra. -Uram, jól van?

Harry minden izma megfeszült, reszketni kezdett. Maradék erejét arra fordította, hogy kibökje végre: Dupla konyak. De nem ment. Mintha megszállta volna valami az agyát. Mint a cövek állt, a pultba kapaszkodva. Dísznek jó volt. - Harry? -hallotta megint Stacey hangját. Aztán reggel lett, és éles napfény szúrta ki álmos szemeit. Otthon volt, a londoni lakásában. Cápa halkan dorombolt feje felett, aztán a fiú egy kanyargós fürtjével kezdett játszani.

- Cápa... -morogta kábán, majd hirtelen eszébe ötlött: hiszen itthon vagyok! Bár fogalmam sincs hogy kerültem haza, és hogy mitől robban szét a fejem, de itthon vagyok. Halleluja. 

Sietősen kitakarózni készült, leugrani ágyáról, de nem volt takaró, sem ágy. A földön aludt. Idegesen pattant fel, hogy először is: megvan-e a kulcsa. Pipa. Második teendő: tejeskávé magának, macskaeledel Cápának. Pipa. Jöhet a harmadik: laptopot be, internetre fel. Hála az égnek, nincs semmiféle Harry Styles botrány, pletyka vagy hasonló cirkusz. Pipa. És végül: ülni a kanapén, bevenni egy fél levél Aspirint, és várni a megváltást; hátha elmúlik ez a rémes fejfájás.

Amikor megunta a tétlenkedést, újra laptopjához ült, s Cápával az ölében gépelni kezdett:

New e-mail to: hannah_mcvay@yahoo-mail.com

Szia Hannah! Jó, oké, tudom: azt ígértem hívlak. Sajnálom, tényleg. De te vagy az egyetlen olyan csaj, akinek mindent el merek mondani, jól jönne egy közös beszélgetés. Érdekel mi van veled! Hiányzol. Írj. xx Harry

New e-mail to: jessthemess@flashmail.com

Szia szépség! Úgy sejtem ígértél nekem egy második randit. Tudod, eléggé sűrű a programom, de írd meg mikor érsz rá, és szabaddá teszem magam érted. Tudod mennyire hiányzol? Izgatottan várom, hogy keress! xx Harry

New e-mail to: gilbernet@gmail.com

Tisztelt Mr. Gilbert! Köszönöm az ajánlatát, de nem tartok igényt a Pikáns c. magazin előfizetésére a továbbiakban. Köszönettel: Harry Styles

New e-mail to: luckylucy@yahho-mail.com

Szia Lucy! Régen nem beszéltünk, mit szólnál egyik este egy vacsihoz? Aztán feljöhetünk hozzám nosztalgiázni... Mit szólsz? Mondj igent, bébi! xx Hazza

Miután végzett fontos feladataival, elvitte Cápát az állatorvoshoz. A rendelő előtt a macsek megérezte, hova is hozta őt gazdija, s veszett karmolásba kezdett, menekülés reményében. Harry kezét rongyosra tépázta volna, ha nem lép időben közbe: lekapta kabátját, és körbebugyolálta vele Cápát.

- Ne, ne csináld! -szörnyülködött, amikor valami nedveset érzett a kezében szorongatott macska-kabát gombócon. - Nem hiszem el, hogy lepisilted a kedvenc kabátomat! -morgott vele, mire végre a doki fogadta őket.

- Szia Harry! Az oltásra jöttetek? -kérdezte a fickó az ampullákkal csörögve.

- Én aztán nem, csak Cápa! -borzongott meg az oltás szó hallatán. Végül a pórul járt kabát a legközelebbi kukában végezte. Amennyiért kitisztíttatnám, veszek egy újat. -gondolta...

Mullingar, Írország

Niall, Louis, és Mr. Horan a tévé előtt lustálkodtak, a London Lions játszott a Leicester FC ellen. Foci. A sport, amellyel a lányokat ki lehet kergetni a világból. Ellenben Nina szívesen nézte. Egy nagy korsó ír búzasörrel kiváltképp kellemes programnak tartotta.

- GÓL! -ugrott fel Niall örömtáncot járva, aztán gyorsan vissza is huppant a fotelba. Apja intézett felé egy megvető pillantást; sosem drukkoltak egy csapatnak. -Henderson megint tarolt! -csapott a karfára boldogan. Már tudta előre, hogy apja mindjárt elmeséli Louis-nak -mint be nem avatottnak- a Hendersonos sztoriját.

- Ugyan! -legyintett. - A csávó felesége sírva hívott fel, hogy nyomozzam le a férje nőügyeit. És a nőnek volt oka gyanakodni, ugyanis találtam érdekes dolgokat makulátlan, élsportoló férjecskéje körül.

- Nyomozott Henderson után? -képedt el Louis, majd poharába kortyolt. Klassz dolognak tartotta, hogy Mr. Horan magánnyomozó.

- Naná. El sem hinnék az emberek, mennyi nővel volt dolga a fazonnak. Persze egyszerre. Közben pedig úgy van beállítva, mint valami mintaférj. Ezért nem szurkolok én a London Lions-nak. -morgott. A két n betűs nevű csak unottan nézett a semmibe, mert legalább hússzor hallották már ezt a történetet. - A felzaklatott feleség persze bosszút állt. -folytatta.

- Hogyan? -érdeklődött Louis, majd maga alá húzta lábait. Olyan lelkesedéssel volt képes figyelni, mint egy kiskölyök, akinek esti mesét olvasnak.

- Biztos emlékszel, kb. egy éve tele voltak az újságok azzal, hogy Henderson összeverekedett valami kocsmában, aztán hetekig egy szép kis monokli díszelgett a szeme alatt. -Louis bólintott.- Nem volt semmiféle kocsmai balhé. A felesége felhívta a csapdába esett nőket, számukra is kiderült az igazság, a fickó pedig nem is számított rá, hogy az egyik "barátnője" bokszolni tanult, így olyat kapott az arcába, hogy azt öröm lett volna nézni. -mesélte, közben a meccs véget ért. Niall huhogott még egy sort, hogy ezzel is cukkolja apját.

- Atyaég! -kuncogott Tommo cinkosan.

- Inkább azt nyomozd ki Columbo, hova tűnt az Oreo kekszem!? -vágta csípőre a kezét Nina, majd összehúzott szemekkel Niallra sandított, aki erre ártatlan arccal behúzta a nyakát, s apjára mutatott. Apja meg vissza fiára. - Na szép. Kösz fiúk! -forgatta a szemeit a lány - Én felmegyek! 

- Megyek veled! -vágta rá Louis, majd a lány nyomába szegődött. A lépcsősor tetejéig kergette őt harci hangokat kiadva magából, aztán amint felértek, hátulról átölelte Ninát, és magához húzta. Beértek a szobába, Louis nekifutásból az ágyra vetette magát a kismillió párna közé, s jókedvűen várta, hogy a szőke ciklon ráugorjon, mint ahogy mostanában szokta. De Nina megtorpanva állt Foster ketrece felett.

- Jaj, azt nem is meséltem! -nevetett fel hangosan a fiú- Képzeld el, mikor hazaértem az esküvőről Lottie azzal fogadott, hogy... Nino! Mi a baj? -pattant fel sietve, majd aggódva a lány mellé szökkent. A szőke egy darabig csak hallgatott, felemelte kislányos arcát, s bánatosan sandított fel szempillái mögül.

- Foster... -nyöszörögte halkan. Louis nem értette, mi a baj. - Foster meghalt. -préselte ki ajkai között, alig érthetően. Louis lepetten pislogott maga elé, aztán a hörcsög ketrecének megszokott helye felé kapta fejét.

- Dehogy halt meg! Biztosan csak beteg, vagy alszik. -hessegette el optimizmusával a gyászos hangulatot, majd felbátorodva a ketrechez lépett. Felnyitotta tetejét, majd a hörcsögöt szólítgatta. - Biztos csak alszik. -mondogatta, de hangja megfeszült. Nina tudta, hogy nem él már.

- Meghalt! -nyafogott újra, majd könnyes szemeit lehunyva megrázta a fejét, mintha nem akarna beletörődni, hogy kiskedvence már az örök vadászmezőkre távozott. Hisz annyi mindent megosztott vele: bánatot főként, de a nehéz időkben sokszor ő volt az egyedüli élőlény, akit a közelébe engedett, s akinek őszintén elmesélt mindent.

Louis nem tudott mit mondani. Sajnálkozva leszegte fejét, majd visszacsukta a ketrec fedelét. Beharapta alsó ajkát. Hogyan vigasztalhatná meg Ninát?

- Ő is itt hagyott. El sem búcsúzhattam tőle. -motyogta, de már sokkal nyugodtabb hangnemben. Mintha egy csapásra megvigasztalódott volna. De az is lehet, hogy belátta: mindenkit el kell egyszer engednünk magunk mellől. S ő most abban a könnyű helyzetben van, hogy kapott maga mellé egy Louis nevű fiút, kinek jelenléte minden fájdalmat el tud mulattatni.

- Nem kellett búcsú neki. Foster tudta jól, hogy imádod őt. - mondta halkan füléhez hajolva. Napról napra szerelmesebbnek érezte magát, képtelen volt elhinni, hogy Ninában ekkora kincsre lelt. Imádta a lányt tetőtől a kislába ujjáig, a morcoskodását, a gyerekességét, a fintorait, a lazaságát, az őszinteségét, a gúnyolódásait. Hiába tudta az agya, hogy Nina tele van hibákkal, valahogy egyet sem látott belőlük. Tökéletesnek látta őt, egyre és egyre csak.

A lány könnyben úszó tekintete megnyugvást talált, amint a fiú tengerkék szemeibe nézett. Minden könnyűnek tűnt, s éppen ezért elmosolyodott.

- Imádom a hegyes kis szemfogaidat! -szólalt meg Nina, majd dobott egy apró puszit a fiú szájára, ő pedig megjátszott vonakodással fogadta azt, mint mikor a nagyi a kis unokája arcán összecsípi a bőrt.

Másnap, London
Szokványos módon zuhogott az eső. Komoran kopogott az ablaküvegen.

- Szóval vége? -szólalt meg remegő hangon Baily, ezzel megtörve a élettelen csendet. Zayn már az ajtóban állt, üres tekintettel nézett vissza a lányra.

- Vége. -mondta röviden, majd becsapta a lakás ajtaját maga mögött.

Minden túlontúl nyugodttá vált. Baily mélyeket próbált lélegezni, igyekezett tartani magát, egyben tartani lelkét, visszatartani könnyeit, fenntartani büszkeségét. Ennyivel vége lenne? Végignézett a krémszínű csempéken, s bágyadtan ábrándozott el a pohárszilánkok csillogásába veszve. Pár perce még ordításoktól, és üvegszilánkok csörömpölésétől volt hangos a lakás. Az indulatok nem fértek meg egymás mellett, felgyülemlettek, majd megsemmisítő csapást mértek mindarra, ami egykor szép volt. Ami a mindent jelentette két fiatal, bolond szív számára. 

Baily keze ökölbe szorult; hiszen ő elég erős, hogy megbirkózzon ezzel egyedül. Képes túlélni mindezt függetlenül bárki segítségétől. Nem kell neki Zayn. -Ezzel a hamis gondolattal áltatta magát, majd végiglépdelt magassarkújában a szilánkrengetegen. Minden egyes roppanás éles fájdalommal hasított fejébe, s egyre csak azt tudatosította benne: vége, vége, vége. Leengedte vörös copfját, majd lerogyott szürke kanapéjára. Zokogásban tört ki.

Zayn lüktető erekkel lépett ki a mogorva időbe. Szürkület volt már, és halvány lila gőze sem volt, mihez kezdjen. Legszívesebben egy hatalmasat ordított volna, ha nincs megint a képébe tolva legalább 5 fényképezőgép. De a fotóhajhászokat még a ronda eső sem tántorítja vissza. Zayn mobilt ragadott, majd Harry-t tárcsázta.

- Csá Hazza, mit csinálsz? Rám férne néhány kör ital.
- Szia! Baj van?
- Majd elmesélem. Tudsz valami eldugott helyet?
- Aha, van ötletem. Niall is velünk tart, nagyon ki van borulva.
- Niall? Vele meg mi történt?
- Ne akard tudni, én sem tudom... Figyelj Zayn szerintem gyere fel hozzám, amikor tudsz. Aztán elmegyünk inni hármasban.
- Király. Akkor ott. -nyomta ki a készüléket sóhajtva, majd leintett egy taxit. Még utoljára bemutatott egyet a paparazziknak, aztán sarat csapkodva elhajtott a kocsi.

Folyt. köv...

57. rész - Nem rúd, hanem bot

(ajánlott muzsika: EZ!)

Furcsa érzéssel kellett szembesülnie Ninának: jól esett élni. Szimplán lélegezni, enni, letusolni, tüsszenteni, ilyesmik. Ha az ember szerelmes, minden apróság felértékelődik, és már-már giccsesen szépnek tűnik az egész mindenség. Esténként vigyorogva hajtotta a fejét Mr. Hózentrógli vállára, mert tudta bizony jól; tartozik valahova, valakihez. Rém jó érzés végre nem elveszettnek és elcseszettnek lenni. -gondolta folyton. Mert hinni a jövőben. Voltak céljai. Minden jól alakult. Még a Tomlinson családot is volt szerencséje megismerni.

Brigg, North Lincolnshire
- Itt minden olyan nyugodt. El sem hinnéd, mennyire jó itt. Itt. Veled. Ezt azért kihangsúlyoznám. -motyogta a lány a stégen ülve, miközben meztelen lábaival játékosan kavarta a vizet. Tommo csúnyán nézett rá, majd a pecabotjáért nyúlt.

- Elijeszted a halakat. Éhen akarsz halni? -morgott játszi kioktató hangon, de képtelen volt mindezt komoly arccal tenni.

- Nem, bocsi. -húzta be a nyakát a lány, majd kikapta lábait a vízből, a fiú kempingszéke mögé lépett, és átölelte nyakát; pusztán kárpótlásból.

Lou elmosolyodott. - Hoznál ide egy kis csontit? -kérte, miközben egy kétségbeesett csalihalacskát igyekezett a horogra rögzíteni. Amíg Nina a műanyag dobozka után kutakodott a parton, a fiú gyors kapás reményében lendítette botját messze-messze, s csalija a sima víztükörben landolt. - Szegény kishal -állapította meg a lány, közben pedig a fiú kezébe nyomta az ismeretlen tartalmú dobozt.

Több száz kis kukac nyüzsgött odabent, s amint erre a lány is rádöbbent, felsikított.

- Fúj, vidd innen! Mi a szent szar ez? - toporgott elborzadva, viccesnek vélt grimasszal.

- Te még sosem horgásztál? Az íreknél ez nem divat? -vonta fel szemöldökét megvetően (mintha valami főbenjáró bűnt követett volna el a lány), de szemei huncutan csillantak fel, ami nem sok jót sejtetett. A fiú a vödröcskébe markolt; Nina ekkor már tudta: jobb, ha menekül. Hátrálni kezdett, le a stégről.

- Nem, nem divat. -jelentette ki bizonytalanul, s egyre csak figyelte -undorral arcán- hogy a srác felé tart az izgő-mozgó kis lényekkel a kezében. - Ne közelíts! -kérte tenyerét felemelve, vagy inkább fenyegetőzött.

- Ugyan már Nina! Csak aranyos kis kukacok! Nem bántanak! -vigyorgott pimaszul.

- Az a szerencséjük. Meg ne próbáld idehozni! Hallod!? Louis! -ordította a végére, s közben veszettül rohanni kezdett. Mókás látvány lehetett, ahogy a lányok bálványa Tomlinson, egy maréknyi kukaccal kergeti szíve választottját, aki visítva menekül előle. Túlontúl romantikus jelenet, nem? A nagy hajszának végül mégsem lett könnyen vége. Hála a párás, nedves időjárásnak a salak kellően csúszott. Isten nem ver bottal, vagy mondhatnám azt is: aki másnak vermet ás...Louis bár félelmetesen gyors futó, a természet mégis kitolt vele. A sár fityiszt mutatva folyt el talpa alatt, eredményül pedig magára rántotta a fiút. Platty. Még az arca is kapott. Nina lihegve állt meg, mert feltűnt neki, hogy üldözője lemaradt. Amint aztán észrevette, hogy a sárban dagonyázik, hangos hahota tört fel torkából. Majdhogynem bepisilt a nevetéstől, amikor Tommo kiemelte arcát a iszaptengerből.

- Szépségápolás természetesen? -préselte ki nagynehezen, mert éppencsak nem fulladt meg a jókedvtől. Vihogva csapkodta térdét. A franc tudja mióta nem nevetett ennyit.

- Úgy tudom a sárpakolás jót tesz a bőrnek. -dohogta undorral az arcán, s közben azt sem tudta, hogy tápászkodjon fel két lábra.

- Aha, a malacok sem véletlenül hemperegnek benne. -röhögött fel újra a szöszi, s közben egyre csak csodálta a gyönyörűséges sár-fiút. - Na jó, add a kezed. - nyújtotta oda jobbját nagylelkűen, amit már abban a másodpercben vissza is vont volna, de késő. Louis megrántotta karját, Nina pedig ölébe zuttyant, méretes sárplecsniket az égbe lőve. Teljes volt az idill: sárcsata, csókcsata...

Keith Tomlinson aranylelkű, fehérhajú öregúr volt. Büszke volt unokájára, de még mennyire! Kevés dolgot imádott annyira, mint egy szem fiú unokájával Briggben horgászni. A csendes kis tóparton volt a családnak egy kis hétvégi üdülője, ahová a Tomlinsonék generációk óta járnak. Ezt a tradíciót 15 éve üzik ők ketten, de idén az öreg Tomlinson, és a fiatal Tomlinson is ragaszkodott az ír leányzó társaságához. Keith bácsi odavolt a csípős nyelvű lányért. Pontosan értette, unokája mit szeret benne. Bár horgászni azt nem tudott, Louis megpróbálkozott a harci feladattal: majd ő megtanítja Ninát a mesterségre.

- Jó, szóval itt fogom meg a rudat? -kérdezte teljesen laikusként. Louis marha jókat szórakozott azon, hogy Ninának őszintén gőze sincs az egészről. Viszont a lány tényleg tettre kész volt, és meg akarta tanulni a pecázás alapvető fortélyait.

- Azt botnak hívják aranyom, és nem, nem ott fogod meg. -rázta fejét széles vigyorral, majd a lány kezét a helyes pontra fonta. Nem akarta kinevetni őt, de ez egyre nehezebb volt. Főleg akkor, mikor a lány megpróbálta belendíteni a damilt.

- Megtennéd, hogy ahelyett, hogy könnyesre röhögöd magad, inkább segítesz? -morgott a lány, s vehemensen tekerni kezdte az orsót. - ezt már megtanulta hogy kell.

- Hát persze, hogy segítek! Mondjuk kezdhetnénk azzal, hogy a horogra teszünk is valamit, mert azért a halak sem annyira hülyék, hogy a csupasz kampóra döfjék magukat. -közölte komolyságot színlelve arcán, de erős önfegyelem kellett, nehogy kipukkadjon a kitörni készülő nevetéstől, ezért inkább köhögést színlelve segített magán. Nina ettől függetlenül érezte a gúnyt hangjában. - Az nem rúd, hanem bot. -színészkedett fintorogva, elmélyített hangon, Louis-t parodizálva. A fiú jót nevetett ismét. Már olyan sokadszorra, hogy biztosra vette: az összes halat elriasztották a környékről. Aztán meg...nem is Nina lett volna, ha nem szúrja szét ujját a horoggal. Végül csak összehozták, és a pecabotok tettre készen pihentek az állványon. A fiatalok addig kellemesen elütötték az időt. Monopolyztak ugyan, de Lou mérgében feldöntötte az egész táblát, mert annyira felmérgelte magát, amiért Nina felvásárolta utolsó két gyárát is. Aztán ki tudja messzebbre köpni a meggymagot című játék következett, aminek Louis kis híján megvakulása vetett véget, ugyanis a fiú mutatni akart Ninának valamit, éppen mikor a szöszi nőiesen a messziségbe akarta lőni szájával a magocskát. Így összekuszálódott agyában a sorrend, és véletlenül a Répakirály felé fordulva lövellte ki a magot, egyenesen a szemének. Még néhány ilyen megmozdulás, és a mai napnak csúnya sírás lesz a vége. De egyelőre csak zokogásig kacagás érte őket.

Hiába tombol az augusztus, az időjárás rideg és hűvös volt. Nina egy kockás plédbe bugyolálta magát, és leült a stégre. A vízen lebegő úszót figyelte...ebből ma már nem lesz halvacsora- gondolta lemondóan. Abban a pillanatban azonban a narancssárga végű szerkentyű fürgén mozgolódni kezdett a víztükrön. Nina majdnem felsikoltott örömében, majd igyekezett visszaemlékezni, hogyan is magyarázta neki a csíkos pólós, mit is kell tennie ilyenkor. Megragadta a botot, és fejvesztve tekerni kezdte az orsót. Izgatottan figyelte, amint a horogra akadt áldozata rángatja a damilt.

- Louis! Hé! Fogtam valamit! -ordított az üdülő verandáján sertepertélő fiúnak, aki azon nyomban rohanni kezdett az eseményekre felkapva fejét. - Na ehhez mit szólsz, öregem? -hencegett a lány, s közben ujjongva várta, hogy végre kiemelhesse a vízből kapását. Súlyra méretes halnak tűnt. Louis kétkedve figyelte barátnőjét, ahogy a bottal bíbelődik, s kicsit talán félt is: egy órája még a pecabot nevét se tudta, s erre máris fog egy halat, jó maga veterán pecás pedig semmit?

A lány büszke mosolya egykettőre lehervadt. A híres nagy fogás nem annyira tűnt halszerűnek. Sokkal inkább egy koszos alsónadrág volt, mindenféle hínárral körbefonva. Louis egyenesen könyörgött az égieknek, hogy ne tegyék ezt vele, meg fog halni: ha most torkaszakadtából röhögni kezd, Nina kinyírja. Szegény, milyen csalódott az arca. Tomlinson próbál meg sem nyikkanni. Szelíden lefeszíti a lány ujjait az ádáz bot nyeléről, majd félreteszi.

- Nézd a jó oldalát, legalább kapásod volt. Nem hal, na és? -vigasztalta huncut vigyorral. Nina lebiggyesztette száját, majd mindent tudóan a halálosan jóképű Tomlinson felé fordult: - Oké. Nevess ki! Nevesd magad halálra, csak tessék! -tárta szét karjait, s a végére már ő maga sem volt bosszús, viccesnek találta a szituációt. A fiú mintegy bocsánatkérésként, amiért kénytelen kinevetni, a lány nyakához bújt, és halkan, de huzamos ideig kuncogott és kuncogott. Imádni való páros, de tényleg.

Estére viszont ténylegesen hal kinézetű jószágok sülnek a nyárson. Tommo papa 3, Louis 2 keszeget fogott. Büszke is volt magára, de nagyon.

Az első sült Nináé lett, akit korgó hasa sürgetett mohón befalni a vacsoráját. Nina nem csak a vörösbortól nézte olyan bódultan a ropogó tűz másik felén ücsörgő Tommót, aki akkor éppen a filézőkéssel munkálkodott.  Egy bottal piszkálgatta a parazsat, s közben az jutott eszébe, hogy milyen kevés idő alatt változott meg gyökeresen minden. Mintha az elvesztegetett idő be akarta volna pótolni önmagát. A lángnyelvek fényei lobogva simogatták a fiú arcát, aki megérezte magán Nina tekintetét, ezért kacéran felpillantott rá a tűzcsápokon keresztül.

- Finom volt? - kérdezte, a lány bólogatott, majd szorosabbra húzta magán a takarót. Tommo papa közben mesélni kezdett valamit. Félelmetesen jó történetei voltak, sosem volt egy, melyet Tommo kétszer halott volna. Mindig volt egy-egy új sztorija.

Késő este, a nyikorgó ágyon, törökülésben egymással szemben kanasztáztak; ők ketten. Az öreg Tommo a földszinti rekamién durmolt, földöntúli hangokat kiadva magából. Odakint vérfagyasztó csend honolt, a víz koromfekete szakadékká változott. A parázs álmosan pislákolt még, csakúgy, mint az az apró villanykörte az emeleti kisszobában.

- Nyertem! -tette le utolsó két lapját a lány; egy bubit és egy jokert. Tommo gondolkozva felhúzta orrát. A fiú megint tökéletes színészi képességeit elővéve játszotta a sértettet. Barna hajába túrt, felemelt fővel fordította oldalra fejét.

- Csak hagytam, hogy nyerj. -közölte műközönnyel.
Nina nem szállt be ezúttal a szócsatába, csak összeborzolta a fiú haját, aki azonnal viszonozta is a gesztust. A nap végén a két szénakazalhoz hasonlító hajkorona tulajdonosa együtt hajtotta fejét párnára.

Másnap reggel indulni kellett. Louis-nak a szokásos megbeszélésre, Ninának a szokásos edzésére. Mindketten elfoglalt emberek, s még nem tudni a sok munkát hogyan sikerül majd összeegyeztetniük csillapíthatatlanul tomboló szerelmükkel. De ha már a zabolátlan szerelemnél tartunk ott van Niall és Rosie esete. Bár nyilvánvaló mindenki számára, hogy odavannak a másikért, valamilyen úton-módon mindig összekuszálják maguk körül a szálakat. Macska-egér hajszát vívnak egymással, az idővel, a munkájukkal, ráadásul egyikük sem szeretné, hogy rájuk akaszkodjon a média, s máson se csámcsogjanak az emberek, mint kettejük kapcsolatán. Egyszóval szerencsétlenkednek, egyikük mindig visszatáncol egy-egy lehetőségből, holmi bizonytalankodásból. Zayn és Bee között sem haladnak a dolgok zökkenőmentesen. A pár mindig is ismert volt örökös drámázásáról, de mostanában egyre válságosabbnak látszik helyzetük: mindennapossá vált viták és sértett telefonhívások, melyeket egyre nehezebb és fárasztóbb tisztázni, ha az embert Zayn Maliknak, vagy a hasonlóképpen elfoglalt Baily Bensonnak hívják. Harry mostanság egy Burberry modellel randizgat, de senki sem ijed meg, hogy bármi komolyra kellene gyanakodni. Hiszen Harry szereti kiélvezni, amit az élet kínál neki; főleg ha nőkről van szó. Brendon és újdonsült felesége Sarah a mézes heteit tölti valami nyelvtörő nevű szigeteken a világ másik felén. És van itt még egy szerelmi páros és az ő könnyfakasztó történetük: Keane és Elisabeth...

- Nagyon jó! -csapta össze két kezét Nina, majd oldalra szökkenve kiállt a koreográfiából, míg a csapattagok megállás nélkül folytatták. A zene veszettül lüktetett, a vizes palackok egyre csak ürültek. - 10 perc múlva jövök, addig Timo te irányítasz! -kacsintott a fiúra, majd feltűnt neki, hogy a padon rezegni kezd mobilja. Termoszt és telefont ragadott, majd kilépett a próbaterem ajtaján. Lihegve, mégis felszikrázó örömmel szólt a készülékbe, miután észrevette, hogy a Keane név áll a kijelzőn. 

- Szia Key! -köszönt bele lelkesen.

- Nina... -hallotta a fiú tompa és szakadozó hangját. Nem tűnt vidámnak, sőt! Sokkal komorabb és keserűbb volt, mint általában. Nina egész egyszerűen összerezzent, borzasztó megérzései támadtak.

- Mi van Wilo? Mondj már valamit, a frászt hozod rám! -sürgette a lány, s közben észre sem vette, de fel-alá járkált két méteres távokban.

- Elisabeth nagyon rosszul van. -közölte reszketve. Egy egész nagy kontinens választotta el kettejüket, a vonalon keresztül mégis tisztán hallatszott, hogy halkan zokog, a készülék pedig remeg a fiú markában.

- Micsoda? Hogy érted ezt? Hiszen a műtétek jól sikerültek! Ez nem lehet! -emelte fel hangját, de fel sem tűnt számára, hogy kis híján ordít a telefonba.

- Nem tudom mi történt...az orvosok nem tudják a további operációkat elvégezni, mert válságba került az állapota. Én...nem tudom, nem tudom mit tehetnék Nina. -habogta el-elcsukladozva. Nina szíve görcsbe rándult. Szörnyen érezte magát, mert semmi okosat, hasznosat, vagy bölcset nem tudott mondani az összeroppanás szélén álló fiúnak. Keane Wilo nem ezt érdemli. -dühöngött belső hangja.

- Nyugodj meg Keane. Nem lesz baj, megígérem. Fel fog épülni, tudom! -biztatta, de felnevetett volna, mert maga sem hitt szavaiban. Végül kétségbeesett biztatások közepette tették le a telefont. Nina úgy érezte megszédült abban a szent pillanatban. Izzadt hátával a falnak dőlt, és lehunyta szemeit. Nem, nem, nincs baj. -magyarázta magának elkeseredve. Nem akarta hagyni, hagyni, hogy Keane szavai őt is magával ragadják, és elsodorja a pánik.
Felzaklatva kapta tekintetét újra a kijelzőre, ugyanis a masina újra vibrálni kezdett. Louis.

- Baj van? -kérdezte rögtön, mindenféle köszönés, vagy felesleges udvariasság helyett. A lány lepetten kérdezett vissza:

- Honnan tudtad? -igazított pár tincset a fejtetőjére.

- Rossz érzésem támadt. Minden oké? -faggatta kitartóan, hangja sürgető volt.

- Nem annyira. Idejössz?

- Persze. A Nando's-ban vagyok Niallel, 10 perc és ott leszek. Kitartasz addig?

- Kénytelen leszek. -mosolyodott el látatlanban, majd minden spirituszát és lendületét elvesztve nyomta ki a telefont, s a földre csücsült.

Nina bambulva nézegette az alkarján éktelenkedő hegeket. Tudta, hogy bármire képes, éppen ezért sziklaszilárd elképzelés született fejében: amint lehet -mondjuk már holnap- Los Angelesbe kell repülnie. Keane-nel kell lennie. Nem tehet mást. Bár terve ingatag volt, hiszen most aztán lenne dolga, munkája. Fogalma sem volt, hogy nem ez lesz az egyetlen dolog, ami útját állja majd...

- Két Peri-Peri pitában, és egy indiai saláta, igaz? -kérdezte egy fekete srác a kasszánál. Niall hevesen bólogatott, és felsorolt még vagy 3 különböző menüt a pult feletti tábláról. Hiába, ha a szöszi a Nando's-ba téved... - Louis te kérsz még valamit? -fordult hátra. A fiú megrázta a fejét, aztán mobiljáért kutakodott farmerja zsebében. SMS érkezett Harrytől: Figyi Lou, azt hiszem gáz van. Most azonnal segítened kell!

56. rész - Fuss el véle?

Langyos est omlott a násznépre, mézédes boldogság lengett körbe a szellővel kergetőzve. Az égen lehetetlenül sok csillag ragyogott, mintha csak a mai napra rendeltek volna belőlük ötször annyit, mint amennyi általában látható szokott lenni. A ragadós, mámoros öröm emberről emberre terjedt, s nem volt arc, mely ne lett volna felderülve. Hangulatos élőzene adta a táncolni vágyó vendégek talpa alá a muzsikát. Amíg a hatalmas, fehér vászonsátor melletti füves placcon javában dúlt a vigasság,  alatta a beszélgetni vágyók ücsörögtek a különlegesebbnél különlegesebb étkekkel megpakolt asztaloknál. James nagyija, Irene néni is roppantmód élvezte a lagzit, pláne, hogy a maga 88 évével szinte teljesen süket volt, és a látása sem mondható már élesnek. Na de hangja! Az bezzeg volt. Harry Styles "szerencséjére" a koros hölgy pont őt választotta ki beszélgető partnerének; van ízlése. A göndör hajkoronával megáldott szívtipró már saját fürtjeit tépdeste volna kínjában. Aggódva meresztgette szemeit a tömegben megpillantott, szebbnél szebb lányok fele. Fontos dolga lenne, méghozzá halaszthatatlan hódítások várnak rá, nem pedig Irene néni eget rázó kalandjait kellene hallgatnia, mint hogy hogyan keverte össze a kapszula méretű halló készülékét a szívgyógyszerével, s tette a fülébe a gyógyszert, aztán pedig csodálkozott, hogy nem hall. A hallókészüléknek pedig korántsem a gyomrában kellett volna landolnia.

- Irene néni, mennem kellene. - szakította félbe a fiú a hölgy meséjét. Egyre feszültebb volt. Lassan egy órája itt dekkol.

A ráncos arc rosszalló vonásokba gyűrődött. - Látod fiacskám ez a ti bajotok. Hogy örökké csak rohantok. Mindig csak mennetek kell valahova.

Harry mérgesen fújt egyet; nehogy elkezdje, hogy bezzeg az én időmben csak csuhéjból készült babákkal játszhattunk. Azt sem tudtuk, mi az a tévé.

- Nem erről van szó, csak várnak a barátaim. -erőltetett udvariasságot hangjába, kényszermosollyal pofiján.

- Ó, dehogynem! Ismerlek téged Frederick, mint a rossz pénzt! Megint csak inni mész a haverjaiddal, mi?

Harry felhorkant: - De hát én Harry vagyok! -bizonygatta személyazonosságát.

- Ne beszélj már zöldségeket Frederick! Ha apád élne, biztosan jól elverne a nadrágszíjjal.

- Tudom mama, tudom. -bólogatott Harry, mert úgy vélte, jobb, ha ő most bizony Frederick lesz, mert a nagyi addig úgy sem nyugszik le, míg be nem bizonyítja az igazát.

- Na jól van te anyaszomorító! Elfáradtam. Kísérj be az ágyamba, lefekszem! -állt fel a székről. Harry nevetett volna, de helyette csak bosszankodott, amiért képtelen elszabadulni Irene nénitől.

- De hiszen az esküvőn vagyunk! -ripakodott az idős nőre, kinek a fején meglibbent az a néhány szál, vattaszerű haja.

- Jaj Frederick, hát végre megnősültél! Hívd ide a menyasszonyt, hagy nyilvánítsam ki részvétemet felé!

Öreg nyanya, de gúnyolódni még tud. Harry pattanásig feszült idegekkel ültette vissza a fonott székre. - Idehívom, várj meg itt! -kötötte lelkére művigyorral. Majd kelletlenül megpaskolta a néni vállát. Rohant volna el, mint akit kergetnek, de Irene megragadta a fiú karját öltönyénél fogva.

- Hova rohansz? Gyere, táncoljunk!

Louis levakarhatatlan vigyorral ült, gyertyafény világította meg arcát. Egyenesen szédült a boldogságtól, vagy talán a sok pezsgőtől. Semmi másra nem tudott gondolni, csakis arra: Nina és ő. Ő és Nina. Ők. Ketten. Együtt. Apró szavak, hihetetlenül nagy jelentéssel. Mobilja rezegni kezd zsebében, ez kiszakítja örömittas ábrándjaiból.

Az utolsó választ már észre sem vette, mivel Nina Horan egy méterre állt előtte, és a látvány lebilincselte. Megvált barackszín abroncsától, s helyette egy testhez simuló aranyban csillogó miniruhát viselt. Ezidáig James-szel táncolt, egészen felszántották a parkettet egy Michael Jackson számra, mert hiába: a táncos, az mindenhol táncos. A szöszi elfojtott boldogsággal ragadta karon újdonsült fickóját, mert az a szám (katt rá) csendült fel, amely Nina örök kedvence volt, bár sosem vallotta volna be. Lassú volt és mámorosan romantikus.

Louis nem volt oda a nyilvánosság előtti táncért,  de a mai estén még ezt a gátlását is gond nélkül levetette. Vigyorogva lépett a lány elé, karjai maguktól fonódtak vékony derekára. Lassan, esetlenül lépkedtek ide-oda, de ez egyáltalán nem zavart senkit. Olyanok voltak, mint a kamaszok és az a bizonyos első szerelem. Pusztán elégedett voltak, hogy látják egymást, hogy érintik egymást, hogy érzik egymást. Kész röhej ez a szerelem-dolog. Fújtak egymásra, karmaikat kieresztve, miközben a lehető legcifrább szitokszavakkal illették  másikat, és minden ügyes-bajos botrány után, élet s halál közt dúlva-fúlva, ezen az estén végre a két fél egy egésszé forrt. Most egymáshoz simulva táncolnak; érzéseiket bátran és annál mohóbban felvállalva. Megbabonázva mered egyik a másikra, képtelenek betelni egymás vonásaival, illatával. A dallamok szívet melengetőek, mintha csak és kizárólag kettejüknek szólna, s igazság szerint teljesen meg is feledkeznek róla, hogy ma mit is, s kiket is ünnepelnek valójában. Mert úgy érzik a mai nap az övék.

Meg sem lep senkit, hogy Niall a sültes tálba borulva falja a finomabbnál finomabb falatokat, mintha egy hete nem evett volna. De hiába a sok mennyei falat, boldogsága nem teljes. Nagyon is jól tudja, nem ezt kéne most tennie, mikor Rosie ott unatkozik egy sötét asztalnál, csak arra várva, hogy valaki felkérje táncolni.

- Miért nem kéred fel? -hallja meg Mr. Zabagép Liam hangját átszűrődni a muzsikán.

- Nekem szóltál? -fordul a hang irányába, mondhatni tele szájjal.

- Tudod, hogy mit kéne tenned!

A szöszi egy keserves sóhaj közepette ledobja a tányérra a csirkecombot. - Tudom, de mégis visszatart valami. Asszem' gyáva vagyok.

- Jó kifogás. De nincs idő kibúvókat keresni. Csak menj oda! A többi jön magától.

- Könnyű mondani. -morog- Egyszer már visszautasított, köszönöm, nem kérek többször belőle.

- Nekem mindegy. -rántotta meg a vállát közömbösnek tűnő arccal- Majd akkor más fogja felkérni. Más fogja átölelni, és más fogja randira hívni. De te csak maradj itt a csirkecomboknál, azokhoz biztosan mélyebb érzések fűznek.
Niall vette az iróniát, és már csak azért is bebizonyítom, hogy én vagyok az, aki Rosie-nak kell felindulásból a lány felé trappolt. Zavartan vette észre, minél közelebb ér hozzá, annál hevesebben lüktet szíve.

- Rosie? -szólította meg kipirulva. A lány kérdően kapta rá tekintetét, majd válla elé vonta haját. - Nincs kedved...táncolni? Velem. -bökte ki végre. Izgatottan várta a lány válaszát.

- Örömmel! -pattant fel lázba borulva, majd bájos mosollyal karolt Niall karjába. A fiú ledobta zakóját, meglazította nyakkendőjét.


Louis:

Kéz a kézben szaladtunk ki a tömegből, egészen a nyugodt és üres térig. Ott aztán önfeledten elterültünk a nyirkos fűben. Hanyatt fekve bámultuk a lüktető eget. Hihetetlenül természetesen hangzott, amikor magam elé suttogtam: szeretem. De hát miért szereted? Azért, amit látok benne, és azért, amit belelátok. Nem ő álmaim nője. Jobb, mint álmaim nője, ő ugyanis valós. Nem tudom hogy történt meg, de sírni kezdtem. Pedig nevetni akartam, esküszöm. Szerencsére néhány csepp könnyet engedtem csak legurulni arcomon, többet semmiképp.

Felettébb varázslatos volt ott, és akkor. Összekulcsoltuk ujjainkat, de huzamos ideig nem néztünk egymásra. A végtelen eget fürkésztük, s közben azon töprengtem, vajon Nina mire gondol éppen.

- Mit látsz? -kérdezte váratlanul. Nem értettem, miért ezt kérdezi.

- Csillagokat. -válaszoltam egyszerűen, hangomban mosoly lapult. A szemem sarkából láttam, ahogy elvigyorodik, majd megrázza fejét.

- Nézd jobban! -kérte, s én engedelmeskedtem. Jé, tényleg! Már nem csak csillagokat láttam. Egészen sok mást. - Nos? -kérdezte újra, de saját tekintetét továbbra sem mozdította a fekete fellegekről.

- A napot, mikor beléd szerettem. -jelentettem ki félszeg mosollyal. Szerintem sejtése sincs, mikor történt mindez. Nem lepett meg; egyből rávágta:

- Az mikor volt? -érzem, hogy majd felfalja a kíváncsiság.

- Emlékszel? A turnén azt hitted eltűnt a kedvenc könyved, A tíz kicsi néger. Végig nálam volt. Los Angelesbe értünk, te pedig megláttad nálam a könyvet, és egy oltári pofonnal jutalmaztál. -idézem fel képkockáról képkockára azt a felejthetetlen pillanatot. A mellettem fekvőből hangos nevetés tör fel, mintha eddig vissza kellett volna tartania.

- Szóval ekkor szerettél belém? Komolyan? 

- Végérvényesen igen. -bólintok- De azt hiszem az elejétől fogva hatással voltál rám.

- Pedig úgy tűnt máglyára küldenél.

- A látszhat néha csal. -feleltem egy közhellyel. Sorra idéződtek fel a turné kalandjai. Mélázva hagyom, hogy magukkal sodorjanak a nem is olyan régi emlékek: minden, ami velünk történt. Nina felém fordítja arcát, én pedig képtelen vagyok már a csillagokba bámulni: én is felé fordulok. Szőke copfja hosszan kígyózik a fűben, szinte világít. Minden más sötét, mégis valós, mégis látható, szeme feketének tűnik, mégis ragyog.

- Figyelj Tomlinson... -kezdi halkan, s lepetten veszem észre, hogy ujjait játékosan végighúzza a halántékomtól az állcsontomig. Próbálom megfejteni arcát: eltűnődik, hogyan is fogalmazza meg mondandóját. Érintésére melegség járja át testem, akár egy mágus is lehetne ez a lány.

- Hm? -dünnyögöm még mindig megszűntethetetlen mosollyal.

- Köszönöm. -komolyodik el arca villámcsapásra. Automatikusan visszakérdezek: 

- De mit? 

- Hogy harcoltál értem. -süti le szemét, mintha valami kínos titkot vallott volna be. Nem értem. De mielőtt bármit is reagálhatnék, vagy elhessegetném felesleges bűntudatát, folytatja: - Nem érdemeltem meg a törődésedet. -mondja, mire tiltakozóan felmordulok- Tartozom néhány vallomással, mert sokszor oktalanul bántottalak, és nem mondtam igazat. Például, mikor a közös éjszakánk után azt mondtam nem jelentett semmit. A szemedbe kellett hazudnom, láttad volna milyen arcot vágtál. Vagy amikor azt vágtam a fejedhez, hogy sosem fogod helyettesíteni Floydot. -motyogja, s megszeppent modora teljesen új nekem; még sosem volt ilyen. A Floyd név hallatán azonban még mindig görcsbe rándulok. 

- Nem...-vonom össze szemöldököm- Tudom, azaz csak képzelem mennyire nehéz lehetett egy ilyen múltat rejtegetve élni. Nem tartozol bocsánatkéréssel vagy elszámolással.

- Miért vagy ilyen jó? 

- Mert boldoggá teszel.

- Alig tudom elhinni. Egyáltalán nem tudom elhinni, mi mindent megtettél értem. Régen halott lennék, ha te nem vagy. 

Szavaira kellemetlen nyilallás hasít mellkasomba. Tényleg csoda, hogy él. - Csakis önző érdekből tettem. -felelem, mire huncut fintorral felhúzza orrát. 

- Louis? 

- Igen, Nina?

- Én akkor szerettem beléd, amikor azt kérdezted  illuminált állapotban: - Megmutassam a répaültetvényem?

Egyszerre nevetjük el magunkat. Közelebb kúszik hozzám, arcát nyakamhoz rejti. Átölelem csupasz hátát, érzem, hogy fázik. Meleg lehelete bársonyosan cirógatja bőröm. Arra gondolok, végre minden tökéletes. Maradjon így.

Niall az a típusú fiú, aki hiába szereti az alkoholt, nem igazán bírja. Így történt meg könnyen az eset, hogy egy-két pohár pezsgő után feltűnően megjött a bátorsága, már ami a nőügyeket illeti.

- Figyelj Roro, pihenjünk kicsit. -kérte imbolyogva, s közben félrehúzta táncpartnerét  egy homályos sarokba.

- Oké, minden rendben? Nem akarsz leülni? -kérdezte nevetve, s választ sem várva tolt rogyadozó térdei alá egy széket.

- Figyelj én nem akarok kertelni. Én még mindig nagyon kedvellek, de nem akarom, hogy megint visszautasíts. -hadarta elharapott szóvégekkel, olyan erős ír akcentussal, hogy ember legyen a talpán, aki ezt megérti. De Ro megértette. Lepett mosoly virágzott fel keleties arcán.

- Nem foglak. -bólintott.

- Nem? -kerekedtek el a fiú baba kék szemei. Nem volt benne biztos, hogy jól értette-e, vagy csak hallucinált.

- Nem. -ismételte, majd fürgén a csodálkozó szőkeség szájához hajolt.

Liam órákig telefonált valakivel, aztán senki sem látta az éjszaka folyamán, nyomtalanul eltűnt, mint a kámfor. Zaynt és Bailyt pedig utoljára akkor látták, mikor hangos vihogás közepette a bokrok közé szaladtak. A nap vesztese -nem találja ki senki- az aranyérmes nőcsábász, Mr. Fürtöske volt, aki kelletlenül táncolt Irene nénivel, s közben majdhogynem felrobbant dühében. 

Végül elült a sok botrány a híres fiúbanda körül, a veszekedés, hazugságok, titkok mind a múlté lettek, a szerelmes szívek egymásra találtak. A lényeg ebben áll. Tanulság? A szerelem egy hülyeség, élvezd az utolsó csepp véredig...

Itt a vége?