56. rész - Fuss el véle?

Langyos est omlott a násznépre, mézédes boldogság lengett körbe a szellővel kergetőzve. Az égen lehetetlenül sok csillag ragyogott, mintha csak a mai napra rendeltek volna belőlük ötször annyit, mint amennyi általában látható szokott lenni. A ragadós, mámoros öröm emberről emberre terjedt, s nem volt arc, mely ne lett volna felderülve. Hangulatos élőzene adta a táncolni vágyó vendégek talpa alá a muzsikát. Amíg a hatalmas, fehér vászonsátor melletti füves placcon javában dúlt a vigasság,  alatta a beszélgetni vágyók ücsörögtek a különlegesebbnél különlegesebb étkekkel megpakolt asztaloknál. James nagyija, Irene néni is roppantmód élvezte a lagzit, pláne, hogy a maga 88 évével szinte teljesen süket volt, és a látása sem mondható már élesnek. Na de hangja! Az bezzeg volt. Harry Styles "szerencséjére" a koros hölgy pont őt választotta ki beszélgető partnerének; van ízlése. A göndör hajkoronával megáldott szívtipró már saját fürtjeit tépdeste volna kínjában. Aggódva meresztgette szemeit a tömegben megpillantott, szebbnél szebb lányok fele. Fontos dolga lenne, méghozzá halaszthatatlan hódítások várnak rá, nem pedig Irene néni eget rázó kalandjait kellene hallgatnia, mint hogy hogyan keverte össze a kapszula méretű halló készülékét a szívgyógyszerével, s tette a fülébe a gyógyszert, aztán pedig csodálkozott, hogy nem hall. A hallókészüléknek pedig korántsem a gyomrában kellett volna landolnia.

- Irene néni, mennem kellene. - szakította félbe a fiú a hölgy meséjét. Egyre feszültebb volt. Lassan egy órája itt dekkol.

A ráncos arc rosszalló vonásokba gyűrődött. - Látod fiacskám ez a ti bajotok. Hogy örökké csak rohantok. Mindig csak mennetek kell valahova.

Harry mérgesen fújt egyet; nehogy elkezdje, hogy bezzeg az én időmben csak csuhéjból készült babákkal játszhattunk. Azt sem tudtuk, mi az a tévé.

- Nem erről van szó, csak várnak a barátaim. -erőltetett udvariasságot hangjába, kényszermosollyal pofiján.

- Ó, dehogynem! Ismerlek téged Frederick, mint a rossz pénzt! Megint csak inni mész a haverjaiddal, mi?

Harry felhorkant: - De hát én Harry vagyok! -bizonygatta személyazonosságát.

- Ne beszélj már zöldségeket Frederick! Ha apád élne, biztosan jól elverne a nadrágszíjjal.

- Tudom mama, tudom. -bólogatott Harry, mert úgy vélte, jobb, ha ő most bizony Frederick lesz, mert a nagyi addig úgy sem nyugszik le, míg be nem bizonyítja az igazát.

- Na jól van te anyaszomorító! Elfáradtam. Kísérj be az ágyamba, lefekszem! -állt fel a székről. Harry nevetett volna, de helyette csak bosszankodott, amiért képtelen elszabadulni Irene nénitől.

- De hiszen az esküvőn vagyunk! -ripakodott az idős nőre, kinek a fején meglibbent az a néhány szál, vattaszerű haja.

- Jaj Frederick, hát végre megnősültél! Hívd ide a menyasszonyt, hagy nyilvánítsam ki részvétemet felé!

Öreg nyanya, de gúnyolódni még tud. Harry pattanásig feszült idegekkel ültette vissza a fonott székre. - Idehívom, várj meg itt! -kötötte lelkére művigyorral. Majd kelletlenül megpaskolta a néni vállát. Rohant volna el, mint akit kergetnek, de Irene megragadta a fiú karját öltönyénél fogva.

- Hova rohansz? Gyere, táncoljunk!

Louis levakarhatatlan vigyorral ült, gyertyafény világította meg arcát. Egyenesen szédült a boldogságtól, vagy talán a sok pezsgőtől. Semmi másra nem tudott gondolni, csakis arra: Nina és ő. Ő és Nina. Ők. Ketten. Együtt. Apró szavak, hihetetlenül nagy jelentéssel. Mobilja rezegni kezd zsebében, ez kiszakítja örömittas ábrándjaiból.

Az utolsó választ már észre sem vette, mivel Nina Horan egy méterre állt előtte, és a látvány lebilincselte. Megvált barackszín abroncsától, s helyette egy testhez simuló aranyban csillogó miniruhát viselt. Ezidáig James-szel táncolt, egészen felszántották a parkettet egy Michael Jackson számra, mert hiába: a táncos, az mindenhol táncos. A szöszi elfojtott boldogsággal ragadta karon újdonsült fickóját, mert az a szám (katt rá) csendült fel, amely Nina örök kedvence volt, bár sosem vallotta volna be. Lassú volt és mámorosan romantikus.

Louis nem volt oda a nyilvánosság előtti táncért,  de a mai estén még ezt a gátlását is gond nélkül levetette. Vigyorogva lépett a lány elé, karjai maguktól fonódtak vékony derekára. Lassan, esetlenül lépkedtek ide-oda, de ez egyáltalán nem zavart senkit. Olyanok voltak, mint a kamaszok és az a bizonyos első szerelem. Pusztán elégedett voltak, hogy látják egymást, hogy érintik egymást, hogy érzik egymást. Kész röhej ez a szerelem-dolog. Fújtak egymásra, karmaikat kieresztve, miközben a lehető legcifrább szitokszavakkal illették  másikat, és minden ügyes-bajos botrány után, élet s halál közt dúlva-fúlva, ezen az estén végre a két fél egy egésszé forrt. Most egymáshoz simulva táncolnak; érzéseiket bátran és annál mohóbban felvállalva. Megbabonázva mered egyik a másikra, képtelenek betelni egymás vonásaival, illatával. A dallamok szívet melengetőek, mintha csak és kizárólag kettejüknek szólna, s igazság szerint teljesen meg is feledkeznek róla, hogy ma mit is, s kiket is ünnepelnek valójában. Mert úgy érzik a mai nap az övék.

Meg sem lep senkit, hogy Niall a sültes tálba borulva falja a finomabbnál finomabb falatokat, mintha egy hete nem evett volna. De hiába a sok mennyei falat, boldogsága nem teljes. Nagyon is jól tudja, nem ezt kéne most tennie, mikor Rosie ott unatkozik egy sötét asztalnál, csak arra várva, hogy valaki felkérje táncolni.

- Miért nem kéred fel? -hallja meg Mr. Zabagép Liam hangját átszűrődni a muzsikán.

- Nekem szóltál? -fordul a hang irányába, mondhatni tele szájjal.

- Tudod, hogy mit kéne tenned!

A szöszi egy keserves sóhaj közepette ledobja a tányérra a csirkecombot. - Tudom, de mégis visszatart valami. Asszem' gyáva vagyok.

- Jó kifogás. De nincs idő kibúvókat keresni. Csak menj oda! A többi jön magától.

- Könnyű mondani. -morog- Egyszer már visszautasított, köszönöm, nem kérek többször belőle.

- Nekem mindegy. -rántotta meg a vállát közömbösnek tűnő arccal- Majd akkor más fogja felkérni. Más fogja átölelni, és más fogja randira hívni. De te csak maradj itt a csirkecomboknál, azokhoz biztosan mélyebb érzések fűznek.
Niall vette az iróniát, és már csak azért is bebizonyítom, hogy én vagyok az, aki Rosie-nak kell felindulásból a lány felé trappolt. Zavartan vette észre, minél közelebb ér hozzá, annál hevesebben lüktet szíve.

- Rosie? -szólította meg kipirulva. A lány kérdően kapta rá tekintetét, majd válla elé vonta haját. - Nincs kedved...táncolni? Velem. -bökte ki végre. Izgatottan várta a lány válaszát.

- Örömmel! -pattant fel lázba borulva, majd bájos mosollyal karolt Niall karjába. A fiú ledobta zakóját, meglazította nyakkendőjét.


Louis:

Kéz a kézben szaladtunk ki a tömegből, egészen a nyugodt és üres térig. Ott aztán önfeledten elterültünk a nyirkos fűben. Hanyatt fekve bámultuk a lüktető eget. Hihetetlenül természetesen hangzott, amikor magam elé suttogtam: szeretem. De hát miért szereted? Azért, amit látok benne, és azért, amit belelátok. Nem ő álmaim nője. Jobb, mint álmaim nője, ő ugyanis valós. Nem tudom hogy történt meg, de sírni kezdtem. Pedig nevetni akartam, esküszöm. Szerencsére néhány csepp könnyet engedtem csak legurulni arcomon, többet semmiképp.

Felettébb varázslatos volt ott, és akkor. Összekulcsoltuk ujjainkat, de huzamos ideig nem néztünk egymásra. A végtelen eget fürkésztük, s közben azon töprengtem, vajon Nina mire gondol éppen.

- Mit látsz? -kérdezte váratlanul. Nem értettem, miért ezt kérdezi.

- Csillagokat. -válaszoltam egyszerűen, hangomban mosoly lapult. A szemem sarkából láttam, ahogy elvigyorodik, majd megrázza fejét.

- Nézd jobban! -kérte, s én engedelmeskedtem. Jé, tényleg! Már nem csak csillagokat láttam. Egészen sok mást. - Nos? -kérdezte újra, de saját tekintetét továbbra sem mozdította a fekete fellegekről.

- A napot, mikor beléd szerettem. -jelentettem ki félszeg mosollyal. Szerintem sejtése sincs, mikor történt mindez. Nem lepett meg; egyből rávágta:

- Az mikor volt? -érzem, hogy majd felfalja a kíváncsiság.

- Emlékszel? A turnén azt hitted eltűnt a kedvenc könyved, A tíz kicsi néger. Végig nálam volt. Los Angelesbe értünk, te pedig megláttad nálam a könyvet, és egy oltári pofonnal jutalmaztál. -idézem fel képkockáról képkockára azt a felejthetetlen pillanatot. A mellettem fekvőből hangos nevetés tör fel, mintha eddig vissza kellett volna tartania.

- Szóval ekkor szerettél belém? Komolyan? 

- Végérvényesen igen. -bólintok- De azt hiszem az elejétől fogva hatással voltál rám.

- Pedig úgy tűnt máglyára küldenél.

- A látszhat néha csal. -feleltem egy közhellyel. Sorra idéződtek fel a turné kalandjai. Mélázva hagyom, hogy magukkal sodorjanak a nem is olyan régi emlékek: minden, ami velünk történt. Nina felém fordítja arcát, én pedig képtelen vagyok már a csillagokba bámulni: én is felé fordulok. Szőke copfja hosszan kígyózik a fűben, szinte világít. Minden más sötét, mégis valós, mégis látható, szeme feketének tűnik, mégis ragyog.

- Figyelj Tomlinson... -kezdi halkan, s lepetten veszem észre, hogy ujjait játékosan végighúzza a halántékomtól az állcsontomig. Próbálom megfejteni arcát: eltűnődik, hogyan is fogalmazza meg mondandóját. Érintésére melegség járja át testem, akár egy mágus is lehetne ez a lány.

- Hm? -dünnyögöm még mindig megszűntethetetlen mosollyal.

- Köszönöm. -komolyodik el arca villámcsapásra. Automatikusan visszakérdezek: 

- De mit? 

- Hogy harcoltál értem. -süti le szemét, mintha valami kínos titkot vallott volna be. Nem értem. De mielőtt bármit is reagálhatnék, vagy elhessegetném felesleges bűntudatát, folytatja: - Nem érdemeltem meg a törődésedet. -mondja, mire tiltakozóan felmordulok- Tartozom néhány vallomással, mert sokszor oktalanul bántottalak, és nem mondtam igazat. Például, mikor a közös éjszakánk után azt mondtam nem jelentett semmit. A szemedbe kellett hazudnom, láttad volna milyen arcot vágtál. Vagy amikor azt vágtam a fejedhez, hogy sosem fogod helyettesíteni Floydot. -motyogja, s megszeppent modora teljesen új nekem; még sosem volt ilyen. A Floyd név hallatán azonban még mindig görcsbe rándulok. 

- Nem...-vonom össze szemöldököm- Tudom, azaz csak képzelem mennyire nehéz lehetett egy ilyen múltat rejtegetve élni. Nem tartozol bocsánatkéréssel vagy elszámolással.

- Miért vagy ilyen jó? 

- Mert boldoggá teszel.

- Alig tudom elhinni. Egyáltalán nem tudom elhinni, mi mindent megtettél értem. Régen halott lennék, ha te nem vagy. 

Szavaira kellemetlen nyilallás hasít mellkasomba. Tényleg csoda, hogy él. - Csakis önző érdekből tettem. -felelem, mire huncut fintorral felhúzza orrát. 

- Louis? 

- Igen, Nina?

- Én akkor szerettem beléd, amikor azt kérdezted  illuminált állapotban: - Megmutassam a répaültetvényem?

Egyszerre nevetjük el magunkat. Közelebb kúszik hozzám, arcát nyakamhoz rejti. Átölelem csupasz hátát, érzem, hogy fázik. Meleg lehelete bársonyosan cirógatja bőröm. Arra gondolok, végre minden tökéletes. Maradjon így.

Niall az a típusú fiú, aki hiába szereti az alkoholt, nem igazán bírja. Így történt meg könnyen az eset, hogy egy-két pohár pezsgő után feltűnően megjött a bátorsága, már ami a nőügyeket illeti.

- Figyelj Roro, pihenjünk kicsit. -kérte imbolyogva, s közben félrehúzta táncpartnerét  egy homályos sarokba.

- Oké, minden rendben? Nem akarsz leülni? -kérdezte nevetve, s választ sem várva tolt rogyadozó térdei alá egy széket.

- Figyelj én nem akarok kertelni. Én még mindig nagyon kedvellek, de nem akarom, hogy megint visszautasíts. -hadarta elharapott szóvégekkel, olyan erős ír akcentussal, hogy ember legyen a talpán, aki ezt megérti. De Ro megértette. Lepett mosoly virágzott fel keleties arcán.

- Nem foglak. -bólintott.

- Nem? -kerekedtek el a fiú baba kék szemei. Nem volt benne biztos, hogy jól értette-e, vagy csak hallucinált.

- Nem. -ismételte, majd fürgén a csodálkozó szőkeség szájához hajolt.

Liam órákig telefonált valakivel, aztán senki sem látta az éjszaka folyamán, nyomtalanul eltűnt, mint a kámfor. Zaynt és Bailyt pedig utoljára akkor látták, mikor hangos vihogás közepette a bokrok közé szaladtak. A nap vesztese -nem találja ki senki- az aranyérmes nőcsábász, Mr. Fürtöske volt, aki kelletlenül táncolt Irene nénivel, s közben majdhogynem felrobbant dühében. 

Végül elült a sok botrány a híres fiúbanda körül, a veszekedés, hazugságok, titkok mind a múlté lettek, a szerelmes szívek egymásra találtak. A lényeg ebben áll. Tanulság? A szerelem egy hülyeség, élvezd az utolsó csepp véredig...

Itt a vége?