2012. november 27., kedd

61. rész - Augusztus 27.

Furcsa, hogy az ember mennyire érzékennyé válik, ha szeretteiről van szó; puszta ösztönök megsúgják, ha valakivel baj van. Hát pontosan ez az ösztönös rossz megérzés hömpölygött bennem egész nap, kezdődött mindez egy rémálommal a repülőn, aztán szokatlan módon nem találtam sehol az öcsémet, majd Bee könnyei záporoztak nyakamba. És eztán jött csak az igazi fekete leves, ha az eddigiek nem lettek volna elég aggasztóak.

Bárgyú képpel meredtem hol Niallre, hol Hazzára, hol Louis-ra, de mintha egyikük sem akart volna megszólalni. Mintha mindannyian valami főben járó, megbocsájthatatlan titkot őrizgetnének. Peter feje szabályosan paradicsom-piros lett a dühtől.

- Valaki mondjon már valamit! -sziszegte a férfi, majd dühösen rám szegezte gyilkoskék pillantását: - Neked pedig már rég Jamesnél kellene lenned! Nyomás! -mutatott az ajtó fele, jelezve ez most csak az öt fiúra, s rá tartozik. Bár közvetve, de ő is a főnököm, mégsem hallgattam rá. Nekem ne parancsolgasson. Jogom van itt lenni. Ráadásul beszédem van az öcsémmel, ugyanis látom rajta, hogy nyúzott, s ennek oka kell legyen.

- Még maradok! Beszélnem kell Niall-lel. -jelentem ki ellentmondást nem tűrve, majd összefonom karjaimat a mellkasom előtt. Jelentőségteljesen említett öcsémre pillantok, s elveszem arca tanulmányozásában. Rémes: most először nem tudok róla olvasni. Közömbös ábrázattal néz engem, aztán mintha egyáltalán nem lenne rám kíváncsi elfordítja fejét. Kétkedve felvonom szemöldököm. Hallom, ahogy kattog a falióra másodpercmutatója, Niall csámcsog a rágógumijával, Peter a kezében szorított toll végét nyomogatja. Végül Harry-re terelődik a szó. Mindenki elhűlve hallgatja botrányos történetét. Kik lehettek azok az állatok, akik így helyben hagyták a fürtöst? Közben a másik irányba emelem tekintetem, s az összeütközik Tomlinson égkék szempárjával; újra szerelembe esek, a tejszínhabos boldogságban mégsem merülök el, ugyanis vonásai keserűen titkolózóak. Hirtelen másra sem tudok gondolni, csak arra az egyre: mi bánthatja? Biztosan történt valami azalatt a pár óra alatt, amíg nem voltunk együtt. Tomlinson mindenféle engedélykérés és szó nélkül kiterel az üres folyosóra.

Farkasszemet néztem vele. Tudta, hogy látom rajta, titkol valamit. S, hogy az a valami nem jó hír. De egyelőre semmi különösre nem gyanakodtam. Talán nem stimmel minden az új albumuk előkészületeivel, Harry miatt ilyen, vagy összekapott az anyukájával valami apróságon? Ugyanis Tommo extra érzékeny volt, ha az anyukájáról volt szó. Szabályosan rajongott érte, olyan tiszteletre méltóan és lovagiasan bánt vele. Bármilyen nézeteltérésük is volt egymással, képes volt a nap 24 órájában önmagát marcangolni miatta. Imádtam őt ezért (is). Ilyesmikre gondoltam, s közben képtelen voltam levenni szemem az arcáról. Két kezembe fogtam, elvigyorodtam szúrós borostáján: - Süni! -jegyeztem meg egy néma kacajjal. Ő is elmosolyodott, de éreztem, hogy az a valami, nem ereszti. El akarja mondani nekem, de nem tudja hogyan. Talán ő nem is vette észre, de én láttam: borúsan összevonta két szemöldökét. Még mindig nem mondott semmit, még mindig...Meglepett saját türelmességem, melyet csakis mostanság tudtam ilyen szintre emelni. Ha vele voltam, úgy éreztem van időm. Van időm várni, akármennyit is kelljen. Aztán lassan elfordította fejét oldalra, kibújt kezeim fogásából, s a folyosó fénylő kövezetére fordította tekintetét. Tettem egy lépést hátra, de ő reflexből a kezemért nyúlt, s elrejtette sajátjában. Finoman magához húzott, azt akarta, hogy bújjak ölelésébe. Jólesően engedelmeskedtem, ugyanakkor elérkezett a pont, mikor kezdtem szépen, fokozatosan kétségbe esni. Valami nagy a baj... -harsogott fel a felismerés kobakomban, s ezt csak tovább erősítette Louis megvadul szívritmusa, melyet pólóján keresztül hallottam. Szíve dübörgése lebuktatta. Aggódva pillantottam fel: - Mi történt? -kérdeztem.
Egy darabig megint hezitált, de belátta, hogy itt az ideje megszólalni. Ez a csendjáték nem tarthat a végletekig.

- Nagyon csúnyán összevesztem Harryvel. Szerinte nem vagyok jó barát. -motyogta, miközben a farmeringem gallérját gyűrögette. Valójában ez az ő farmeringe volt, de nekem adta, mert szerinte rajtam jobban áll.

- Harry ilyet mondott? De mégis miért? -képedek el a tényen, s ha nem tőle hallanám, el sem hinném. Sőt, ki is nevetném az illetőt.

- Sok baromságot egymás fejéhez vágtunk. De olyan önző! Tudom, hogy az a baja, hogy kevesebbet időt töltök vele.

- Miattam? -szegezem mutatóujjam magamra.

- Persze, hogy miattad. Miattad van minden. -rázza meg fejét mérgesen, miközben eszébe jut még valami, de nem mondja el, mi.

-Beszéljek vele? Biztos nem gondolta komolyan! Ti nem lehettek rosszban! -dobbantok lábammal, majd rezegni kezd a mobilom a farzsebemben. Bár nem hinném, hogy farzsebnek hívják, amikor a nadrágom ülepepe kis híján a térdemig ér. James az. Bátran felveszem a mobilt, a fickó pedig a köszönést mellőzvén, ennyit ordít bele: HOL VAGY MÁR!? Louis is hátrahőköl erre, s közben int kezével, hogy menjek nyugodtan a dolgomra. - Már itt vagyok. -duzzogok az ideges tánctanárnak, majd nem túl illedelmes módon bontom a vonalat.

- Nem kell vele beszélned. Majd megbékül, ha akar. Én biztos nem fogok bocsánatot kérni. -rángatta vállait sértődötten, visszatérve a félbemaradt témára. - Te meg menj már! Így is elkéstél! Itt az ideje, hogy magaddal is foglalkozz, ne csak más bajaival. -dob egy puszit a levegőbe, aztán elsétál a másik irányba, ráérősen. Miért érzem úgy, hogy még mindig nyomasztja valami?
Nézem eltűnő alakját, amint aztán belép a liftbe. Mikor azonban betoppanok a megbeszélt helyre, Jamesen kívül sehol senki. Hát persze, elszúrtam, megint, én. Miután megkapom a fejmosást, engedélyt kérek egy kis önálló táncgyakorláshoz. Szerencsémre pont üres a kis tükrös terem. Tudom, hogy a tánc az, amire most szükségem van.

Peter atyai szigorral parancsol Styles-ra, hogy kötelező jelleggel be kell mennie a kórházba megnézetnie magát. Sőt, nem tűrt ellentmondást: márpedig Harrynek mától kezdve testőrökkel kell mindenhová járnia. Louis felajánlotta, hogy bekíséri a kórházfóbiás Fürtöskét a jónevű St. Joseph Hospitalba. A Tomlinson-Styles viharfelhő nem vonult el, mégis elmesélték egymásnak személyes titkaikat. Harry Hannah felbukkanásáról mesélt, Louis pedig Elisabeth halálhíréről. Innentől kezdve tudták jól, hogy ők még haragban is törődnek egymással. A sértettség apró tüskéje azonban még szúrta szívüket. Aztán együtt, a paparazzi támadással harcolva visszatértek a Sycoba. Tartottak egy amolyan bandaépítő beszélgetést, ámbár ebben az ötödik láncszem, a szőke kobakú Niall nem igazán vett részt. Persze, hogy feltűnt ez mindenkinek, de bárki kérdezte őt, nem adott értelmes választ. Valami nagy a gáz vele- állapította meg Liam, s erre Zayn is helyeselt. Peter aztán apai-lelki segély szerepköreibe bújva félrehívta az ír fiút, s megpróbálta kiszedni belőle mi lapul furcsa viselkedése mögött.

Lezuhanyoztam, s újraszellemülten szökdécseltem végig a 4. emelet B folyosóján, egyenesen a fiúk klubhelysége felé. Utamat azonban keresztezte péppé zúzott képű Stylesé.

- Nina, figyu! -köszörülte meg torkát, s megállt előttem.

- Kivele! -böktem állammal felé, s közben copfba fésültem ujjaimmal a hajam. A halántékán levő sebet figyeltem, ami a szeme alatt dagadó monoklival folytatódott. Létezik ember, akit a sérülései még helyesebbé tesznek? Úgy tűnik igen. Ennél már csak Louis-nak állna jól a bevert arc. Mikre nem gondolok! Bárki merne csak egy ujjal is hozzérni, kitekerném rögtön a nyakát.

- Szóval sajnálom... -morogta az orra alatt, de nem értettem pontosan mire érti. Kérdően meredtem rá, s közben feszültté váltam attól, hogy pontosan úgy habozik, s kutat a megfelelő szavak után, mint Louis tette pár órával ezelőtt. Gyanakodni kezdtem.

- Mit is? -kérdeztem vissza ártatlanul, közben pedig elvigyorodtam, s minden előbbi kellemetlen gondolatom elszállt, ugyanis a háttérben láttam felénk közeledni szexi Tommot.

-Hát tudod...Elisabeth. Szegény lány. -húzta el a száját, s én csak értetlenül pislogtam rá. - Ilyen fiatalon meghalni. -csóválta fejét elkeseredve, majd biztatóan megsimogatta a vállam. Nem akartam hinni a fülemnek, s éppen ezért zavartan felnevettem. Igazi balféknek éreztem magam, mint aki nem érti a viccet, de mégis nevet rajta. A cipőm orrán állapodott meg a tekintetem, s próbáltam értelmes magyarázatot találni Harry szavaira. Immáron Louis is ott állt a göndörke mellett, s csak annyit hallottam, hogy azt mondja elhaló hangon: - Harry...


- Mi van, te nem mondtad el neki? -döbben le Mr. hadirokkant, mire Louis kiabálni kezd vele. Nem hallom őket, pedig ott állnak előttem, s tőlük zeng a színes kövezetű folyosó. Érzem, ahogy a vér besűrűsödik az ereimben, elnehezülnek a végtagjaim, a látóterem beszűkül  s csak elhalványult foltokat látok magam előtt. Váratlanul ér, amikor forró nedvességet érzek az arcomon lecsorogni. A saját nevem hallom két fiú hangszínén is, meg akarok kapaszkodni valamelyikőjükben, vagy akármiben, ami nem mozog körülöttem, de nem látok semmi biztos pontot. Homályos a tér, én pedig kétségbeesve próbálok meg kiszabadulni sokkos állapotom rabságából. Nem megy. Érzem, hogy valaki megfogja a karom. Hozzáér az arcomhoz. De én futni kezdek. Csak tudnám merre. Mintha még soha nem jártam volna itt, labirintussá válnak a folyosók. Minden ajtó és kanyar egyforma. Egy hűvös, csempézett helységben kötök ki, sejtésemre ez a női mosdó. Jólesően döntöm fejem a falnak, iszom könnyeimet. Sikíthatnékom támad, mégsem teszem. Lou kérlelő hangja szűrődik be a vaskos ajtón. Nincs erőm megszólalni. Ő viszont cselekszik, s mit sem zavarja, hogy a női mosdóba ront. Felém hajol, de hisztizni kezdek. Meg akarom tőle kérdezni, miért nem mondta el, s hogy mikor történt? Könnyen lehet, hogy csak hüppögök a könnyeimtől, de egyetlen értelmes szavam sincs. Hallom ahogy csitít, érzem, ahogy letörli könnyeim, és végre látom is. Látom angyali arcát, s én persze, hogy nem haragszom rá. Csak fáj, hogy újra fáj. Mintha a régi, sanyargató érzések mégsem tűntek volna el belőlem nyomtalanul. Félek, talán minden kezdődik elölről, de ez a lehetetlen gondolat csupán egy röpke másodpercre fordul meg fejemben; amint Louis megszólal, köddé válik: - Sajnálom Nino. Úgy sajnálom. -suttogja, s egy pillanatra tenyerébe temeti arcát. Aztán felsóhajt, és a plafont kezdi el bámulni. 

- Oda kell mennem hozzá! -nyerem vissza a hangom, s máris előhalászom a mobilom, hogy felhívjam Francot, foglaljon le nekem a lehető leghamarabbi gépre egy jegyet, ami Los Angelesbe repít. Én aztán nem értek az ilyenekhez. Louis kikapja a szappan formájú kütyüt a kezemből. Vehemensen utánakapok, de erősen markolja. - Add ide! -parancsolom dühösen, majd eltüntetem arcomról a pityergés utolsó nyomait is. 

- Lassíts egy kicsit! Nem mehetsz oda csak úgy! -háborodik fel, látom, teljesen kiakad az ötletemtől. Ezúttal nem szívesen ellenkezem, hiszen nem akarok összetűzésbe kerülni vele; de nem hagy más megoldást. Oda. Kell. Mennem. 

- Miért ne mehetnék? Egy okot mondj! -túrom hátra hajam, s közben kitartóan próbálom ujjait lefeszegetni a telefonról. Aligha sikerül, de nem adom fel.

- Nem csak egyet tudok mondani. Neked munkád van itt. Ráadásul Niall-lel sem oké minden. És engem sem hagyhatsz itt. -sorolja, miközben hangja feszes, szavai kimértek. Talán igaza van, de akkor, ott ezt nem ismerem fel. Megint makacs öszvérré válok, csak a saját célom lebeg előttem. 

- Niallnek semmi baja. -rázom meg fejem, hiszen mi baja lehetne? - A munka megvár. És remélem te is. -nézek rá jelentőségteljesen. Akkor még eszembe sem ötlik, hogy Baily-nek is szüksége lehet rám.

Kicsit arrogánsra, de annál őszintébbre sikeredik reakciója: Persze, hogyne várnék. Én akár várhatok is. Most csupán mellékszereplő vagyok. -bólint.

Felcsattanok: - Mi a fene bajod van? Miért vagy ilyen önző?

- Én már csak ilyen vagyok. -rántja meg vállát, mint aki beletörődött, hogy önzőnek nevezték. Pedig nem az. Mégsem nem cáfolta alaptalan kijelentésemet. Megadóan elengedte a mobilom, én pedig kivehettem végre a kezéből. Hagyta, hogy elsétáljak. Én pedig elsétáltam.

Koromsötét, csillagtalan az ég aznap este. Augusztus 27-én. Mi lesz most Keane Wiloval? -ez járt egész végig a fejemben. Senkije sincsen. Azt kívántam bárcsak megnégyszerezhetném magam. Hogy miért? Mert bevallom, nem tiszta lelkiismerettel hagyom itt a megbántott Louis-t, az összetört Baily-t, s a rám számító tánccsapatot. De a szívem egyértelműen tudta, hogy helyes, amit teszek. Keane mellett most a helyem. Nem számít, hogy ehhez a világ végére kelljen is mennem. Egy apró poggyásszal a vállamon lépek be a Heathrow Airportra. Nem tudom nem észrevenni a mellettem, előttem, mögöttem loholó fotósokat. Milyen irritáló! Igyekszem a lezárt terminálhoz jutni minél hamarabb. Aztán úgy elsüllyedek a melankóliában, hogy azon kapom magam, rég a fedélzeten ülök, mellettem pedig egy rémes pacsuliszagú nő fészkelődik. Valami könyvet olvas, ami feltételezhetően egy humoros regény, mert olykor fel-felkuncog. 
Duzzogni támad kedvem, amiért én nem tudok jókat kuncogni. De nem irigylem mástól a jókedvet. Unatkozva hátradőlök, a kényelem adott, aludni mégsem sikerül. A hosszú út testileg-lelkileg lefáraszt. Közben felfedezem Keane-ében saját sorsomat. Túlzottan átérzem fájdalmát, olyannyira, hogy hányingerem van. Végül a takaros kis mosdó vécékagylója felett görnyedve állapodok meg, s kénytelen vagyok útjára engedni, ami kikívánkozott belőlem. Csak érnénk már oda!

"Gyűlöllek Augusztus 27." -írta ki twitter üzenőfalára Louis. Az aggódó rajongók persze lázasan bombázták üzeneteikkel, s próbálták kitalálni, vajon miért írta ezt ki a Répakirály. Rögtön szárnyra is kapott a pletyka, mely szerint nem lehet eme üzenetnek más oka: Louis és Nina szakítottak. A légből kapott feltételezésre óriási mozgalom, és twitter trend özön indult meg.

- Figyelsz te rám egyáltalán Louis? -kérdezi dorgáló hangon valaki. Tommo felkapja fejét a hangra; Brendon az. A férfi csokoládébarnára barnult a mézes hetein. Arca kisimult, szemei boldogak. 

- Ja, igen. Bocsánat. Mit is mondtál? -mosolyodik el elnézés reményében. 

- Csak azt kérdeztem, minden rendben-e? 
Liam közben melléjük húz egy puffot, és társulva a csevejhez ült le. 

- Azt nem mondanám. -húzta el száját, mire Liam lepetten hozzáért vállához.

- Mi történt Tommo? -érdeklődött apai aggodalommal barátságos arcán.

- Sikeresen összebalhéztam Harryvel, és Ninával is. Aggaszt, hogy Nina egyedül ment L.A-be, aggaszt, hogy mi van, ha Harry támadói még mindig rá leselkednek. És aggaszt Niall is. Beszélt vele valaki azóta?

- Peter-nek nem mondott semmit. Én is próbálkoztam. Félszavakban válaszol, de nem hajlandó elárulni semmit. Komolyan aggódom érte. -közli Liam, s közben igyekszik megnyugodni, ezért a halántékát masszírozza.

- Rosie-val nem beszéltél még. Talán ő tudja. -javasolja Brendon, de a két fiú egyszerre rázza meg a fejét. Biztosak benne, ha ők nem tudják, Rosie sem tudja. 

- Idehívom. Még egyszer megpróbálom. -harapdálja száját Louis, majd odaszól a sarokban ücsörgő szöszinek, aki kifejezéstelen arccal a körmét rágcsálja.

- Hé Nialler, gyere ide egy percre! -int neki játékosan, igyekezve minden lazaságát beleadni. Niall csak megrázza fejét. Louis idegesen Liamre sandít, majd eltökélten felpattan helyéről, s Niall felé nyargal. Akkor hegy megy Mohamedhez.

- Mi van veled tesó? -kérdi óvatosan, s reménykedve pislog a szöszire, aki mindig életvidám, jókedvű és éhes. De órák óta nem kért enni, és ez már önmagában is gyanúsan rosszat sejtet. 

- Semmi nincs, oké? Lekopnátok végre? Mindenki itt anyáskodik felettem. -vágta rá hirtelen, s egyszerre síri csend lett a klubhelyiségben  A szöszi könnyeit visszaküzdve viharzott ki az ajtón, ahonnan csak annyit ordított vissza: - Hazamentem! 
Sokkosan pislogott egymásra a megmaradt négy sztárocska, Brendon, Peter és Peter asszisztense Dorothy is. 

- Most mit csináljunk? -kérdezte a levegőbe Zayn.

- Valahogy segítenünk kell neki! -nyöszörgött Harry egy párnakupac alól

- De nem hagyja! -tapasztotta homlokára tenyerét Liam. 

Louis magában ezt a kérdést fogalmazta meg: - Augusztus 27, miért csinálod ezt velünk?


"Sosem hittem, hogy a lelkem ennyire érzékeny, hogy ennyire instabil. Mi történik velem? Miért fordulok el azoktól, akik szeretnek, és akik segíteni akarnak? Nem, nem tudnak segíteni. A nővéremet pedig látni sem akarom. Miért érzem ezt? Miért érzek haragot, ha rá gondolok?"

2012. november 18., vasárnap

60. rész - Szükségem van rád

A levegő szilánkosra fagyott, mégis elég lett volna egy apró szikra, hogy Zayn felhevült haragjától lángba boruljon minden és mindenki. A "rajtakapott" páros farkasszemet nézett leleplezőjükkel. Hirtelenjében egyikük sem tudott megmukkanni  csupán ügyetlen dadogásra futotta. Mindeközben egészen jelentéktelenné törpült az eset, hogy Niall csuklás közben, halk vihogásokkal támolygott ide-oda, akárcsak a flipperben a magatehetetlen golyó; hol az ajtófélfa, hol a polc széle lökte tovább. Végül a hűs kövön foglalt helyet, s onnantól csendben volt.
Zayn lesújtó pillantásokkal várta, hogy megszólaljon valamelyik általa vélt tettes, de ő is, és mindenki tudta, csakis arra vár, hogy felháborodott ordibálásba kezdjen, belefojtva ezzel a szót bárkibe, aki magyarázkodni próbál. Liam igyekezett higgadtságot erőltetni magára, mint mindig, hiszen ez volt a profilja. Megköszörülte torkát, de csupán ennyit mondhatott: - Figyelj Zayn...- a szólított máris csapkodni, s heves karlendítésekkel üvöltözni kezdett. Liam nem kapott felszólalási engedélyt, s egyébként sem az a fajta volt, aki megpróbál bárkit is túlkiabálni. További szavai süket fülekre találtak, s amint kimondta őket, el is vesztek a bradfordi fiú lármájában. Hiába tudta Bailyvel egyetemben, hogy nem volt ennek az egésznek semmiféle jelentősége; Zayn hirtelen haragú ember volt. Az a fajta, akit hagyni kell tombolni, később majd lenyugszik, és talán belátja, hogy túlreagálta, hiszen oly sokszor csinált a piciny bolhából monumentális ormányost. Vérében csak úgy izzott az alkohol, fel sem fogta bántó szavait jelentését. Nem hallgatott sem exbarátnőjére, sem legjobb barátjára. Átverve érezte magát, de minden haragjának hátterében a szakítás fel nem dolgozott fájdalma lapult; az mozgatott minden szálat.
Ezúttal legalább a tányérok a helyükön maradtak. Liamot és Bee-t néhány meg nem gondolt szitokszóval küldte melegebb éghajlatra.
Zayn maga is belátta, hogy nem teljesen helyénvaló amit tett. Utálta az érzést, mikor elcsesz valamit, s már késő visszavonni. Jelenleg semmi sem érdekelte, kivéve a tényt: megint elcseszte. Titkon érezte ő, hogy nem fogja bírni Baily nélkül. Mert neki bizony szüksége van rá. Nem fogja élvezni a reggeli kelést anélkül, hogy ne kuncogna a fülébe, hogy ne csiklandozná arcát néhány vörös hajtincs, hogy ne kelljen rá órákat várni, mire elkészül, hogy ne hallgathatná infantilis élményeit, milliónyi karkötője csörömpölését, ne érezhetné virágos parfümét. Nem akarta elképzelni a napjait ezek nélkül.
De egyelőre képtelen volt elfogadni, hogy vége. Pedig ő vetett véget mindennek. Most is csak magát sajnáltatja, miközben a szőrszálhasogató, jeges éjszakába fújja a füstöt. Mit ér bármi is nélküle? -tette fel a fájó kérdést sokadjára. A cigaretták megint rohamosan fogytak a dobozból. Leszokni is csak Bee miatt akart.
Nem, nem tudta elképzelni napjait nélküle. Nélküle, meg azok nélkül az apró kis dolgok nélkül, amik megszűnnek holnaptól. Tényleg! Mi lesz holnap? Nélküle fog felébredni, és ő a fejét veri majd a falba.
Néhány autó dudált egymásra, kicsit messzebb, egy jó nevű étteremből szűrődött ki némi élőzene. A hamutál tele van. Zayn rosszkedvűen kelt fel a nyirkos kövezetről, majd az erkélyről meghűlve lépett be lakásába. Üres. Nélküle üres.
Bár Niall a kanapén elnyúlva horkolt, valahogy minden egy csapásra olyan szürkévé vált. Mintegy mennydörgésként dübörög fel benne a bűntudat, amiért annyi bántó szót vágott Liam fejéhez. Aztán az ötlött fejébe, vajon Harry még mindig Stacey-vel mulat?

Másnap reggel, 8:00
A gép elemelkedik a dublini reptér kifutópályájáról, s perceken belül Nina a tejszínhabos felhőket csodálhatja. Keze el nem ereszti a mellette levő fiúét, kinek haja elfeküdt, de még így is roppant sármos. Nina percekig nevetett rajta, amikor reggel meglátta. Most megint irány London, irány a munka.
A felhők aztán szertefoszlottak, egyenletes szürkeség következett. Ninát elálmosította, s pár percen belül Tommo vállának dőlt elnehezült feje. Mindenfélét álmodott  Álmodott megboldogult hörcsögéről, Niallról, több tonna répával megrakott teherautóról. De aztán hirtelen színre lépett Keane és Elisabeth. Egy lidérces mese vette kezdetét.

- Elnézést, hozhatok önöknek valamit? -kérdezte az utaskísérő hölgy illendő halksággal, majd mikor felismerte Louis-t, lepetten elmosolyodott, de próbált nem zavarba jönni.

- Igen, két cappuccinot kérnék, de az egyik legyen cukormentes. -kérte kedvesen, mire a nő bólintott, majd eltűnt. Louis boldogan figyelte a vállán pihenő szőke hajzuhatagot, és angyali arcú, szuszogó tulajdonosát. Kiegyensúlyozottnak érezte magát, amilyennek még soha életében nem. Boldog volt a fiúkkal is, de a szerelem az mégiscsak szerelem. Teljes volt a puzzle. Amíg a habos italokat várta, figyelte ahogy a lány mellkasa egyenletesen mozog, közben pedig ujjára fel-és letekert egy szőke tincset. Pár perc múlva Nina hirtelen felriadt álmából, s akkorát ugrott, hogy azzal Tommora is a szívbajt hozta.

- Jesszusom, azt akarod, hogy bepisiljek? -kapott szívéhez a fiú. Nina egy darabig csak pislogott mire felfogta, hogy álmodott, s hogy éppen egy repülőn utazik.

- Parancsoljanak. -lépett elő a semmiből a stewardess, két habos tetejű műanyag pohárral a kezében.

- Köszönjük! -vette el a gőzölgő italokat a dögös ifjú, kinek mosolyától a legtöbb nő összerogyni készült- A tied cukormentes. -tette bele a pohártartóba Nina fele fordulva.

Nina egy hálás pillantást vetett a fiúra: - Köszi. -mondta halkan, de látszott rajta, hogy agya valahol egészen máshol jár.

- Nino? Kivele! -emelte fel kérdően szemöldökét- Mi a baj? -billentette oldalra fejét egy kölyökkutyus kíváncsiságával.

A lány elmosolyodott azon, hogy Lou mennyire ismeri már arca minden rezzenését. Pedig általában el tudta rejteni rosszkedvét. - Elisabeth-ékkel álmodtam. Nagyon rossz volt. -motyogta legörbült szájjal, miközben újra szeme elé villantak a friss álom emlékképei.

- Beth fel fog épülni. Nem történhet másképp. -mondta Tommo, de közben maga sem hitt benne, ezt hanglejtése tisztán tükrözte. Nina elkeseredve harapdálta a száját. - Szeretnél elmenni hozzá? - a lány szeme felcsillant, majd bólogatni kezdett. Louis képzeletben megveregette saját vállait ötlete miatt, hiszen hirtelen eltűnt az aggodalom nagy része a lány arcának minden szegletéről.

- Nem tehetek róla, de a szívemhez nőttek. Annak a szegény fiúnak szüksége van Beth-re! Annyira szörnyű látni, hogy hiába minden, a pénz, a kezelések... nem történik semmi. Mi a fene baja van a világnak? Miért a jókat kell büntetni?  -emelte fel hangját, s észre sem vette, hogy tőle hangos a fedélzet utastere. Néhány utas szigorú pillantásokkal jutalmazta.

- Css! -simított végig csupasz karján- Nem tehetsz ennél többet! Az élet mindig is ilyen volt, de ezt pont neked kell magyaráznom? Naponta szenvednek ártatlanok milliói. De mindenkit te sem menthetsz meg.

- Tudom, és igazad van. -fordult az ablak fele egy pillanatra, hátha megnyugtatják az újra előbukkanó fehér mázos fellegek, de nem. Egyetlen dolog, amely megnyugvást biztosított számára az valójában ez a srác volt. A srác, és azok a védelmező-oltalmazó karjai. Így hát mohón Louis ölelésébe fúrta magát. Mi sem esett ennél jobban.

- Veszel nekem egy új hörcsögöt? -nyafogott tőle ritkán hallhatóan. Tomlinson a lány hajába nevetett.

- Neked bármit. -rántotta meg vállát, majd megcsókolta feje búbját.

Londonban...
Harry Styles nem nézett ki rosszabbul, mint most: orra belilulva, szemöldöke felrepedve, szája besebesedve, szeme alatt színes monoklik. Talán néhány bordája is megrepedt, gyomra felborulva, térde, bokája feldagadva. Szabályosan úgy érezte magát, mint akin áthajtott egy úthenger, vagy inkább kettő. A leghétköznapibb dolgok, melyeket észre sem vesszük, hogy cselekedjük, kegyetlen fájdalommá váltak számára: beszéd, pislogás, nyelés, hallás, a levegővétel, a mozgás. Mindenhol nyílalt, lüktetett, hasogatott.
Egy sötét hajú lány aggódva fürkészte Göndörke lesápadt, fáradt arcát. Haja -vicces- de még most is remekül állt. Harry érezte a lány kezét arcán, hallotta rég nem halott hangját.

- Harry, hahó! Nézz már rám! -parancsolta dühösen a hang. A fiú próbált engedelmeskedni.

- Hannah? -nyitotta ki végre szemeit, s bágyadt tekintete még így is lenyűgözte a lányt. Harry nem hitt a szemének, nagyon régen nem látták egymást. - Meghaltam? -kérdezte még mindig hunyorogva.

A lány megadóan felkuncogott, mire Harry fájdalmasan elvigyorodott: - Nem, még élsz. -rázta meg fejét a lány a hajába kapva. - Mid fáj? -szűkített össze szemeit, s anyáskodva a fiú homlokára tapasztotta tenyerét.

Hazza kicsit habozott a válasszal: - Mindenem. -vallotta be őszintén és egyszerűen, közben pedig észrevette, hogy Cápa mászkál a hasán. Erőt gyűjtött, hogy megsimogassa. - Nem mintha zavarna, de hogy kerülsz ide?

- Erre jártam, nem lényeg. -rántotta meg vállát, mintha tényleg semmi oka nem lenne, hogy itt van. - Inkább neked kéne mesélned! Mi a francért vertek kis híján agyon? -kérdezte a gondolattól elsápadva. Nem arra számított, hogy régi barátját összeverve látja viszont ennyi idő után.

- Nem tudom, rosszkor voltam rossz helyen.  -füllentett ő is, mert így kényelmesebb volt, mint elárulni az igazságot, ami ennél jóval összetettebb volt.

- Aha, világos. -bólintott a lány megjátszva, hogy ő az a fajta, aki megelégszik ennyivel. - Talán egy éve is van, hogy utoljára láttalak, de te is tudod jól, hogy ismerlek Stlyes, mint a tenyeremet. Megtisztelnél annyival, hogy nem nézel hülyének? -fújta ki a levegőt hangosan, s Hazza megkönnyebbült: Hannah mit sem változott.

- Persze, hogy nem nézlek. De visszatérhetnénk erre kicsit később? -kért időt tekintettel megcincált állapotára, óvatosan megpróbált oldalára fordulni egy kiadós, gyógyító alvás reményében, de a megmoccanásnak szinte már a tudata is fájt, így hangos felszisszenések árán sikerült csak pózt váltania. Hannah gyanakvóan végigmérte a fiút, de aztán zöld szemei fogságába esett. Megint.

- Addig akkor beugrom a városba. -jegyezte meg halkan.

- Mire felébredek ugye itt leszel majd? -kapott a fiú a lány kezéért, s könyörgő arccal meredt rá. Megállapította: Hannah külseje sem változott semmit. Éles, karakteres vonásai pontosan olyan szemtelenül vonzóak voltak, mint régen. Nem voltak hosszú, dús szempillái, csókos, rózsaszín ajkai, selymes haja, nagy mellei, karcsú csípője. Nem volt rajta semmi olyan, ami egy fiúnak általában tetszeni szokott: szája vékony volt, s cserepes, szemöldöke kusza, arca szeplős. Mégis volt benne, rajta valami, ami Styles szegényes és legtöbbször perverz fantáziáját bizony megdolgoztatta. Fogalma sem volt, miért.

- Én mindig itt voltam neked. Te hagytál magamra minden egyes alkalommal. -bukott ki belőle régóta érlelt sértettsége. Harry bűnbánóan összeszorította ajkait, és nem szólt semmit. Nem akarta ezt hallani. Hannah susmorgott egy sort Leslie-vel, aztán elhagyta a lakást. A kis herceg tervei a regeneráló alvásról seperc alatt meghiúsúltak, nem csak a folyamatosan jelenlévő fájdalmai miatt, hanem mert agya úgy elkezdett pörögni, mint a búgócsiga. Zakatolt a masina, benne Stacey-vel és a kokainos botránnyal, Hannah-val és régi cimborájával Leslie-vel. A nagy morfondírozást végül a csengő éktelen hangos, idétlen dallama hasította ketté. Leslie kérdően meredt Harryre, miközben az ajtó túloldaláról Louis hangja harsogta vidámat: Itt Tommo!

- Beengednéd légyszi? -kérte Harry fakó hangon. Hirtelen három embernek is milyen fontos lett.

- Persze. -bólintott a fekete bőrű srác, miközben végigsimított rövidre nyírt haján. Harry hallotta, amint Lou belép, majd lepett csevejt vág le Leslie-vel, akivel össz-visz egyszer volt szerencséje találkozni, még az X-faktor legelején. Váratlanul előtörtek belőle nosztalgikus vágyai, amik eszébe juttatták vele az egykori, holmes chapeli időket. Leslie és Hannah voltak a legjobb barátai. Rájuk tényleg mindig számíthatott. De jött az új élet, új lehetőségekkel, s azt hitte, elmúltak ezek az idők. Úgy látszik mégsem múlt el örökre, hiszen mindketten itt vannak. De miért pont most? Talán ez egy jel? Pont akkor, amikor csalódnia kell kebelcimborájában, Louis Tomlinsonban. Az ábrándozás akkor ér véget, mikor a Répakirály kedves hangja beszűrődött a nappaliba, amint Cápára pirít: - Hé te gonosz kis szőrmók! -ugrott fel a fiú felszisszenve, amikor a macska csupán játékosságból Lou lábának esett, s óhatatlanul a csupasz lábfejébe mélyesztette apró, de tűhegyes karmait. Aztán hallhatóan még váltott pár szót Leslie-vel, közben valami szatyrokkal csörög a folyosón, majd bekiabálja:  - Hé Hazza, hoztam neked fagyasztott joghurtot a Ben & Jerry's-ből.  És igen, málnahabbal, ahogy szereted! -hangjában most is ott lapul a jókedv és az örök virgoncság, hiszen mit sem sejt még barátja esti kalandjairól- De mielőtt megkérdeznéd, nem, nem kértem el neked a kiszolgálólány mobilszámát. -kuncogott egyet. Harry komoran meredt maga elé. - Hé Fürtike! -szökdécselt be a modern bútorzatú nappaliba, mikor is egy foltosra, sebesre zúzott Harry Styles köszönt vele szembe. - Mi a... -tátogott kiguvadt szemekkel, s úgy állt ott, mint akit odaszögelltek. Harry nem szólalt meg, végül is mit mondhatott volna? Kivárta, amíg Lou befejezi néma habogását. - Mi a franc történt veled? -kérdezte pánikba esve, s látszott ahogy kék szemeibe kétségbeesés szökött.

- Csak elcsúsztam egy banánhéjon. -felelte közönyösen- Nem elég egyértelmű? -mutatott arcára, de összerándultak vonásai a hirtelen mozdulat okozta kellemetlen érzéstől.

- De mégis kik, és hol, és... -sorolta zaklatottan kérdéseit, s arcán még mindig tisztán kivehető volt: nem akar hinni szemének.

- Hagyjuk már ezt! -csattant fel nemvárt módon a fején utánozhatatlan fürtöket viselő fél. - Ne játszd már meg, hogy hirtelen ennyire fontos lettem!

- Mi van? -fintorodott el Louis lepett mit sem értéssel.

- Ó semmi, csak meg akartam köszönni, hogy számíthattam rád! -vetette oda szemrehányóan, s érezte, hogy egyre inkább forr a feje a dühtől, ami kitörni készül belőle. Rég nem érzett ehhez foghatót. Louis rosszat sejtve leült egy fotel karfájára, fejét rázva reagált; még mindig nem értette, mi a baja az örökké laza és huncut fiúnak. Harry ezen szótlanságon csak még jobban felkapta a vizet, s tudta, hogy olyanokat fog most Tomlinson fejéhez vágni, amit még maga is megbán; de nem érdekelte az adott pillanatban. El akarta mondani, hogy mennyire csalódott. - Nem rémlik, hogy hívtalak? Kétszer is szükségem lett volna rád! Mindkétszer tettél rám nagy ívben, az utóbbi esetben pedig tényleg vészhelyzet volt. De nem, te Ninát választottad. Én hülye, azt hittem bármikor számíthatok rád.

- Szóval pocsék barát vagyok? Mert nem vettem fel a mobilt hajnali egykor? -kérdezte elkeseredett undoksággal.

- Remekül ráéreztél mondanivalóm lényegére. -gúnyolódott tovább felsőbbrendű stílusban, de jól látszott rajta is: bántja a dolog, de nagyon. A kanapé kárpitját kezdte el csipkedni.

- Tudod jól, hogy Mullingarben voltam. Nem tudtam volna odamenni, akárhol is voltál. -fonta össze karjait csíkos pólója előtt.

- Akkor ott, abban a helyzetben nem gondolkodtam. Nem jutott eszembe, hogy nem vagy Londonban. Ösztönösen téged hívtalak. De te kinyomtad a telefont, és vissza sem hívtál. Látom, hogy a fontossági listád legaljára kerültem. -nézett egyenesen Tommo szemeibe.

Louis megálljt parancsolva a további szófecsérlésnek, felemelte mutatóujját: - Szóval, ha jól értem egy nyamvadt telefonhíváson vagy besértődve?

- A szándék a lényeg. Nem erre valók a barátok? Hogy a bajban őket hívod? - rebbentette meg szemöldökét egy pillanatra. Hangja mélyebben dörmögött, mint valaha.

- Sajnálom. -ráncolta homlokát a fiú, s közben meztelen lábfejét nézegette. Bűntudata volt, s nem nagyon akart ennek hangot adni, de jogosnak találta Harry sértettségét.

- Hát én is. -nevetett fel borús flegmasággal, majd kitakarta magát. - Tudod, örülnék neki, ha nem felejtenéd el, hogy mindig itt voltam neked. Megkaptad Ninát, és most ő a csilli-villi új játékod, aki mindennél fontosabb. Pedig az a csaj szétcincálta a lekedett, szórakozott az érzéseiddel, s ki tartotta benned a lelked? Én.

- Ó, szóval féltékeny vagy rá? Te normális vagy? Irigyled tőlem, hogy végre megtaláltam azt a lányt, akit mindig is kerestem? -villant fel a felismerés szemeiben, amellyel Styles elevenébe talált.

- Féltékeny? Én? Te hülye vagy! Csak azt hittem, hogy azok után, amik után keresztülsegítettelek, ennyit megérdemlek.

- Te egoista seggfej! Nem látod, hogy most is csak magadat isteníted? Persze, a barátok mintaképe vagy, aha. Felhánytorgatni a néhai jócselekedeteidet, na, azt nagyon tudod. Esetleg ne avassalak szentté azonnal? -gurult dühbe Répafi is.

- Ne, inkább húzz innen a francba, rohanj a drogos, dilis barátnőd karjaiba.

- Ezt szívd vissza! -képed el ökölbe szorult kezekkel, s közelebb lép a kanapén fekvő sérülthöz.

- Mert mi lesz, ha nem? Talán már arra sem emlékszel, hogy pont te voltál, aki drogosnak nevezte? -vágott vissza elégedetten. Louis jól láthatóan összeszorította fogait.

- Mekkora szemét vagy! Jobbulást! -köpte oda az utolsó szavakat, aztán mint aki se lát, se hall elviharzott. Harry szájába harapva húzta be nyakát az ajtó becsapódására. Borzalmasan érezte magát. Nem akart összeveszni a legjobb barátjával, nem akart barátnőjére sem sértő megjegyzéseket tenni, de valahogy kicsúszott. Tudta jól, hogy ritkán dühös, de ha az, annak nyomós oka van. Még a kokainos balhét sem tudta neki elmesélni, s emiatt űrt érzett gyomrában. Abban a pillanatban azonban eltűnt minden létező életkedve, s e érzések hatása alatt simogatta Cápát, aki az ölében dorombolt szüntelen.

Esteledik, gyengül a fény, az ég alja babakékbe és pasztell rózsaszínbe borul. A levegő kellemesen üdítő, Londonon erőt vesz a finoman hűvösödő, augusztus végi este. A hangulatos tea- és kávéházak csordultig telnek, a történelmi sétálóutcákon csak úgy hömpölyögnek az emberek; londoniak, turisták. Louis dühösen kapkodja lábait, s igyekszik ügyet sem vetni az arcába villanó vakukra. Egy pillanatra próbál elgondolkodni azon, vajon miért ennyire érdekes őt fényképezni, aztán eszébe jut, hogy ő bizony Louis Tomlinson, s akár tetszik, akár nem; ez egy ilyen élet. Gondolatai azonban hamar visszazökkennek borús kedve kiváltó okára. Miközben újra- és újra visszahallja Harry robosztus hangján: Látom, hogy a fontossági listád legaljára kerültem meg hogy Ki tartotta benned a lelked? Én. Dühös is volt rá, miközben marcangolta a bűntudat.
A paparazzik folyamatosan kérdezgetik őt a legcifrább pletykákról, de meg sem hallja azokat. Észre sem veszi, hogy szinte már fut, a fényképvadászok pedig -úgy tűnik- egyenesen menekülnek előle, miközben igyekeznek hátra-hátrafordulni egy-egy képért. Végül sikerül fognia egy taxit. A fényképezőmasinák hatalmas objektívjei a taxi ablakának koccannak, a vakuk még mindig megállíthatatlanul szikráznak. Louis sürgeti a sofőrt. A Syco Music épületében kéne már lennie. Útközben hívást kap, a kijelzőn Keane neve áll.



Eközben...

Nina félszegen rúgja le lábáról tornacipőjét, majd eldob minden táskát és csomagot, amik eddig karját húzták. - Csá Niall! Megjöttem! -kiabálja be, de nem érkezik válasz. Kíváncsian belopózik a nappalinak nevezett kuplerájba, de csupán öccse holmijait találja szerteszét. Joystickja a dohányzó asztal alatt, cipői a szoba legkülönbözőbb pontjain, egy tál csipsz kiborulva, és egy bögre vélhetően megromlott tej a kanapé karzatán. Fura, Niall mobilja is itthon van. De vajon ő merre?

Ekkor csengetnek  Baily az, ki zokogásban kitörve omlik Nina karjaiba. Szemei fáradtak, karikások, könnytől kipirultak. Nina megtud mindent, amiről lemaradt. Közben eszébe jut, hogy neki ma még jelenése van James előtt, aki a Starshine néhány nagykutyájának akarja őt bemutatni. 

- Bayz, ne haragudj, de lassan mennem kéne a Syco-ba. -pillant a falon függő digitális órára.

- Kérlek Nino, maradj még egy kicsit! Szükségem van rád! -szipogta kendőzetlen őszinteséggel, s ez felettébb meghatotta a szőkeséget. Nem tudott nemet mondani. Sőt, még abba is könnyedén beleegyezett, hogy a vöröske nála aludjon pár napig, amíg nem talál magának valami lakást. Tudta, hogy a mai pofavizit meghatározó lehet táncos karrierje szempontjából, de eszébe sem jutott előtérbe helyezni ezt, szemben legjobb barátnőjével. Minden odaadásával vigasztalta Bee-t, forró csokit főzött neki, miközben az idő vészesen telt, s a mobilján sorra gyűltek a nem fogadott hívások James-től. 

- Köszönöm, hogy itt vagy nekem! -mosolyodott el Baily lelkileg kimerülve- Nem kéne már menned? Nem akarlak feltartani. -szerénykedett, közben pedig a nyakában levő lánc medálját forgatta ujjai között.

- Jaj, hülye vagy! Nem tartasz fel. A munka megvár, nemigaz? -füllentett, s megrántotta vállát. Pedig valójában ez a munka nem az a munka, amely megvárta a Horan lányt...Nina pulcsit ragadott, betakarta a kanapén eldőlt barátnőjét, s már rohant is. 


Syco Music, 6:58 pm

A fiúk megbeszélésére egyedül Liam ér be időben. Hiszen ő már csak ilyen precíz, megbízható figura. Egy órája már, hogy ücsörög a barna forgós fotelban, s Peter dühöngését hallgatja. A férfi 5 percenként hívogatja felváltva a négy hiányzó csirkefogó valamelyikét. Végül egy órás késéssel, ha ezt még lehet annak nevezni, betoppan Zayn, oldalán Niallel. Peter kirohanása után a fiúk közt megfagy a levegő. Eddig efféle még sosem történt. Mindannyian érezték, hogy a mai nap más, mint a többi. Augusztus 27. Zayn végül bocsánatot kér Liamtől. 

Louis mellkasába némi rossz érzés szökik, amint megnyomja a hívás fogadása gombot. Füléhez emeli a lapos ketyerét, és félénken beleköszön: - Szia. - hosszú perceknek tűnik a várakozás, mire a túlsó félen is megszólal a hang: - Louis...
Tomlinson már biztos benne, hogy rossz hírt fog hallani. Fájóan összeráncolja szemöldökét, mintha nehezére esne megkérdezni: - Hogy vagytok? - egy darabig csak saját hangját hallja visszhangozni a vonalban, mintha senki sem lenne a túlvégen.
Keane egy szaggatott sóhajt hallat, érezhető, ahogy kétségbeesetten próbál erőt gyűjteni, hogy válaszolhasson. Louis gyomra hirtelen görcsbe rándul, ugyanis sejti a választ. Retteg tőle. 
A taxi robog tovább.

Niall megunja a tétlen várakozást, a folyosóra száműzi magát, majd telefonál. 
- Anyu? Nem, nem a te hibád! Kérlek nyugodj meg! Anya, hallod? Ne csináld ezt, szükségem van rád! -sírja el magát, de amint kibuggyannak szeméből a könnyek, gyorsan le is törli azokat. 

Louis idegesen pislog ki az ablakon. A vonal túlsó feléről pöszmörgés hallatszik, majd végre megszólal a bús képű fiú, bús hangja: - Vége.
Louis agya pánikba esve kapkod, keresi a "vége" szó jelentését. Vége. Vége? Levegő után kapkod, hogy megkérdezhesse: Minek van vége? A kocsi közben lassulni kezd. 
- Meghalt. -hallja meg a szót egészen halkan. Egy pillanatig nem is biztos benne, hogy jól hallotta. Deja vu kúszik minden porcikájába, az a fajta deja vu, amit soha nem akart újraélni, amely olyan volt, mint egy visszatérő rémálom. Egyetlen szó lángba borított most mindent. Nem hallhatott meg! -motyogja a fiú halkan, pedig nem akarta. Keane néma zokogását véli hallani, s érzi, ahogy szíve apránként összefacsarodik. 

- Uram, megérkeztünk! -szólal meg a sofőr sokadjára, de Louis csak most hallotta meg. Hangjára összerezzen, s ijedtében leteszi a mobilt. Érzi, ahogy remeg a keze. Igyekszik higgadt maradni, kifizeti az utat, s semleges arckifejezéssel kipattan a járműből. A Syco Music tükrös felhőkarcolóként töri meg London jellegzetes, történelmi látképét. Az előtte elterpeszkedő téren járókelők sokasága csordogál, ahogy Louis keresztülvágtat rajtuk mindenféle nemzetségű szófoszlány kúszik fülébe: olasz, francia, svéd, spanyol.

Szeme kis híján könnybe lábad amíg a liftben ácsorog: hogyan fogja elmondani Ninának? 

Ő érkezik meg utolsóként. Még Harry is bevánszorgott, szemén napszemüveggel. Peter tajtékzik, de mindez most semmit nem jelent. Louis feszengve pillant a falon függő naptárra: augusztus 27. Micsoda rémes egy nap.
Louis látja Niall, Liam és Zayn arcán, hogy vele egyetemben sejtésük sincs, mi a fene történt Harry-vel. De mielőtt szót kapna a fürtös, fülsértő robajjal tör be a ajtón valaki: Nina. Peter rosszallóan mered rá, s megjegyzi: James már égen-földön keres. A lány elengedi füle mellett, majd egyik döbbenetét a másik követi: előbb Niallt vonja kérdőre, majd Harry-n képed el. Aztán Louis fele fordul kérdően, mintha tőle várná mindennek a magyarázatát. A fiú azonban képtelen elrejteni savanyú arcát.
- Na jó! Elmagyarázná nekem valaki, mi a fene baja van ma mindenkinek? -csapta le laptopja tetejét Peter, majd számon kérő szigorral meredt körbe a fiatalokon.

2012. november 11., vasárnap

Bocsánat

Nem tudom mikor lesz új rész, ne haragudjatok. Most összejött minden. Ja, és ugyebár itt van az új album is, amitől személy szerint egy idiótává változtam, mert lehetetlen nem megbolondulni tőle :) Nos, ahogy egy falatnyi időm lesz végre leülni írni, lesz rész, addig pedig hallgassatok sok Take me home-ot. Megpróbálom hamarosan hozni a részt.
Legyetek jók, xx BB