60. rész - Szükségem van rád

A levegő szilánkosra fagyott, mégis elég lett volna egy apró szikra, hogy Zayn felhevült haragjától lángba boruljon minden és mindenki. A "rajtakapott" páros farkasszemet nézett leleplezőjükkel. Hirtelenjében egyikük sem tudott megmukkanni  csupán ügyetlen dadogásra futotta. Mindeközben egészen jelentéktelenné törpült az eset, hogy Niall csuklás közben, halk vihogásokkal támolygott ide-oda, akárcsak a flipperben a magatehetetlen golyó; hol az ajtófélfa, hol a polc széle lökte tovább. Végül a hűs kövön foglalt helyet, s onnantól csendben volt.

Zayn lesújtó pillantásokkal várta, hogy megszólaljon valamelyik általa vélt tettes, de ő is, és mindenki tudta, csakis arra vár, hogy felháborodott ordibálásba kezdjen, belefojtva ezzel a szót bárkibe, aki magyarázkodni próbál. Liam igyekezett higgadtságot erőltetni magára, mint mindig, hiszen ez volt a profilja. Megköszörülte torkát, de csupán ennyit mondhatott: - Figyelj Zayn...- a szólított máris csapkodni, s heves karlendítésekkel üvöltözni kezdett. Liam nem kapott felszólalási engedélyt, s egyébként sem az a fajta volt, aki megpróbál bárkit is túlkiabálni. További szavai süket fülekre találtak, s amint kimondta őket, el is vesztek a bradfordi fiú lármájában. Hiába tudta Bailyvel egyetemben, hogy nem volt ennek az egésznek semmiféle jelentősége; Zayn hirtelen haragú ember volt. Az a fajta, akit hagyni kell tombolni, később majd lenyugszik, és talán belátja, hogy túlreagálta, hiszen oly sokszor csinált a piciny bolhából monumentális ormányost. Vérében csak úgy izzott az alkohol, fel sem fogta bántó szavait jelentését. Nem hallgatott sem exbarátnőjére, sem legjobb barátjára. Átverve érezte magát, de minden haragjának hátterében a szakítás fel nem dolgozott fájdalma lapult; az mozgatott minden szálat.

Ezúttal legalább a tányérok a helyükön maradtak. Liamot és Bee-t néhány meg nem gondolt szitokszóval küldte melegebb éghajlatra.

Zayn maga is belátta, hogy nem teljesen helyénvaló amit tett. Utálta az érzést, mikor elcsesz valamit, s már késő visszavonni. Jelenleg semmi sem érdekelte, kivéve a tényt: megint elcseszte. Titkon érezte ő, hogy nem fogja bírni Baily nélkül. Mert neki bizony szüksége van rá. Nem fogja élvezni a reggeli kelést anélkül, hogy ne kuncogna a fülébe, hogy ne csiklandozná arcát néhány vörös hajtincs, hogy ne kelljen rá órákat várni, mire elkészül, hogy ne hallgathatná infantilis élményeit, milliónyi karkötője csörömpölését, ne érezhetné virágos parfümét. Nem akarta elképzelni a napjait ezek nélkül.

De egyelőre képtelen volt elfogadni, hogy vége. Pedig ő vetett véget mindennek. Most is csak magát sajnáltatja, miközben a szőrszálhasogató, jeges éjszakába fújja a füstöt. Mit ér bármi is nélküle? -tette fel a fájó kérdést sokadjára. A cigaretták megint rohamosan fogytak a dobozból. Leszokni is csak Bee miatt akart.

Nem, nem tudta elképzelni napjait nélküle. Nélküle, meg azok nélkül az apró kis dolgok nélkül, amik megszűnnek holnaptól. Tényleg! Mi lesz holnap? Nélküle fog felébredni, és ő a fejét veri majd a falba.

Néhány autó dudált egymásra, kicsit messzebb, egy jó nevű étteremből szűrődött ki némi élőzene. A hamutál tele van. Zayn rosszkedvűen kelt fel a nyirkos kövezetről, majd az erkélyről meghűlve lépett be lakásába. Üres. Nélküle üres.

Bár Niall a kanapén elnyúlva horkolt, valahogy minden egy csapásra olyan szürkévé vált. Mintegy mennydörgésként dübörög fel benne a bűntudat, amiért annyi bántó szót vágott Liam fejéhez. Aztán az ötlött fejébe, vajon Harry még mindig Stacey-vel mulat?

Másnap reggel, 8:00

A gép elemelkedik a dublini reptér kifutópályájáról, s perceken belül Nina a tejszínhabos felhőket csodálhatja. Keze el nem ereszti a mellette levő fiúét, kinek haja elfeküdt, de még így is roppant sármos. Nina percekig nevetett rajta, amikor reggel meglátta. Most megint irány London, irány a munka.

A felhők aztán szertefoszlottak, egyenletes szürkeség következett. Ninát elálmosította, s pár percen belül Tommo vállának dőlt elnehezült feje. Mindenfélét álmodott  Álmodott megboldogult hörcsögéről, Niallról, több tonna répával megrakott teherautóról. De aztán hirtelen színre lépett Keane és Elisabeth. Egy lidérces mese vette kezdetét.

- Elnézést, hozhatok önöknek valamit? -kérdezte az utaskísérő hölgy illendő halksággal, majd mikor felismerte Louis-t, lepetten elmosolyodott, de próbált nem zavarba jönni.

- Igen, két cappuccinot kérnék, de az egyik legyen cukormentes. -kérte kedvesen, mire a nő bólintott, majd eltűnt. Louis boldogan figyelte a vállán pihenő szőke hajzuhatagot, és angyali arcú, szuszogó tulajdonosát. Kiegyensúlyozottnak érezte magát, amilyennek még soha életében nem. Boldog volt a fiúkkal is, de a szerelem az mégiscsak szerelem. Teljes volt a puzzle. Amíg a habos italokat várta, figyelte ahogy a lány mellkasa egyenletesen mozog, közben pedig ujjára fel-és letekert egy szőke tincset. Pár perc múlva Nina hirtelen felriadt álmából, s akkorát ugrott, hogy azzal Tommora is a szívbajt hozta.

- Jesszusom, azt akarod, hogy bepisiljek? -kapott szívéhez a fiú. Nina egy darabig csak pislogott mire felfogta, hogy álmodott, s hogy éppen egy repülőn utazik.

- Parancsoljanak. -lépett elő a semmiből a stewardess, két habos tetejű műanyag pohárral a kezében.

- Köszönjük! -vette el a gőzölgő italokat a dögös ifjú, kinek mosolyától a legtöbb nő összerogyni készült- A tied cukormentes. -tette bele a pohártartóba Nina fele fordulva.

Nina egy hálás pillantást vetett a fiúra: - Köszi. -mondta halkan, de látszott rajta, hogy agya valahol egészen máshol jár.

- Nino? Kivele! -emelte fel kérdően szemöldökét- Mi a baj? -billentette oldalra fejét egy kölyökkutyus kíváncsiságával.

A lány elmosolyodott azon, hogy Lou mennyire ismeri már arca minden rezzenését. Pedig általában el tudta rejteni rosszkedvét. - Elisabeth-ékkel álmodtam. Nagyon rossz volt. -motyogta legörbült szájjal, miközben újra szeme elé villantak a friss álom emlékképei.

- Beth fel fog épülni. Nem történhet másképp. -mondta Tommo, de közben maga sem hitt benne, ezt hanglejtése tisztán tükrözte. Nina elkeseredve harapdálta a száját. - Szeretnél elmenni hozzá? - a lány szeme felcsillant, majd bólogatni kezdett. Louis képzeletben megveregette saját vállait ötlete miatt, hiszen hirtelen eltűnt az aggodalom nagy része a lány arcának minden szegletéről.

- Nem tehetek róla, de a szívemhez nőttek. Annak a szegény fiúnak szüksége van Beth-re! Annyira szörnyű látni, hogy hiába minden, a pénz, a kezelések... nem történik semmi. Mi a fene baja van a világnak? Miért a jókat kell büntetni?  -emelte fel hangját, s észre sem vette, hogy tőle hangos a fedélzet utastere. Néhány utas szigorú pillantásokkal jutalmazta.

- Css! -simított végig csupasz karján- Nem tehetsz ennél többet! Az élet mindig is ilyen volt, de ezt pont neked kell magyaráznom? Naponta szenvednek ártatlanok milliói. De mindenkit te sem menthetsz meg.

- Tudom, és igazad van. -fordult az ablak fele egy pillanatra, hátha megnyugtatják az újra előbukkanó fehér mázos fellegek, de nem. Egyetlen dolog, amely megnyugvást biztosított számára az valójában ez a srác volt. A srác, és azok a védelmező-oltalmazó karjai. Így hát mohón Louis ölelésébe fúrta magát. Mi sem esett ennél jobban.

- Veszel nekem egy új hörcsögöt? -nyafogott tőle ritkán hallhatóan. Tomlinson a lány hajába nevetett.

- Neked bármit. -rántotta meg vállát, majd megcsókolta feje búbját.

Londonban...

Harry Styles nem nézett ki rosszabbul, mint most: orra belilulva, szemöldöke felrepedve, szája besebesedve, szeme alatt színes monoklik. Talán néhány bordája is megrepedt, gyomra felborulva, térde, bokája feldagadva. Szabályosan úgy érezte magát, mint akin áthajtott egy úthenger, vagy inkább kettő. A leghétköznapibb dolgok, melyeket észre sem vesszük, hogy cselekedjük, kegyetlen fájdalommá váltak számára: beszéd, pislogás, nyelés, hallás, a levegővétel, a mozgás. Mindenhol nyílalt, lüktetett, hasogatott.

Egy sötét hajú lány aggódva fürkészte Göndörke lesápadt, fáradt arcát. Haja -vicces- de még most is remekül állt. Harry érezte a lány kezét arcán, hallotta rég nem halott hangját.

- Harry, hahó! Nézz már rám! -parancsolta dühösen a hang. A fiú próbált engedelmeskedni.

- Hannah? -nyitotta ki végre szemeit, s bágyadt tekintete még így is lenyűgözte a lányt. Harry nem hitt a szemének, nagyon régen nem látták egymást. - Meghaltam? -kérdezte még mindig hunyorogva.

A lány megadóan felkuncogott, mire Harry fájdalmasan elvigyorodott: - Nem, még élsz. -rázta meg fejét a lány a hajába kapva. - Mid fáj? -szűkített össze szemeit, s anyáskodva a fiú homlokára tapasztotta tenyerét.

Hazza kicsit habozott a válasszal: - Mindenem. -vallotta be őszintén és egyszerűen, közben pedig észrevette, hogy Cápa mászkál a hasán. Erőt gyűjtött, hogy megsimogassa. - Nem mintha zavarna, de hogy kerülsz ide?

- Erre jártam, nem lényeg. -rántotta meg vállát, mintha tényleg semmi oka nem lenne, hogy itt van. - Inkább neked kéne mesélned! Mi a francért vertek kis híján agyon? -kérdezte a gondolattól elsápadva. Nem arra számított, hogy régi barátját összeverve látja viszont ennyi idő után.

- Nem tudom, rosszkor voltam rossz helyen.  -füllentett ő is, mert így kényelmesebb volt, mint elárulni az igazságot, ami ennél jóval összetettebb volt.

- Aha, világos. -bólintott a lány megjátszva, hogy ő az a fajta, aki megelégszik ennyivel. - Talán egy éve is van, hogy utoljára láttalak, de te is tudod jól, hogy ismerlek Stlyes, mint a tenyeremet. Megtisztelnél annyival, hogy nem nézel hülyének? -fújta ki a levegőt hangosan, s Hazza megkönnyebbült: Hannah mit sem változott.

- Persze, hogy nem nézlek. De visszatérhetnénk erre kicsit később? -kért időt tekintettel megcincált állapotára, óvatosan megpróbált oldalára fordulni egy kiadós, gyógyító alvás reményében, de a megmoccanásnak szinte már a tudata is fájt, így hangos felszisszenések árán sikerült csak pózt váltania. Hannah gyanakvóan végigmérte a fiút, de aztán zöld szemei fogságába esett. Megint.

- Addig akkor beugrom a városba. -jegyezte meg halkan.

- Mire felébredek ugye itt leszel majd? -kapott a fiú a lány kezéért, s könyörgő arccal meredt rá. Megállapította: Hannah külseje sem változott semmit. Éles, karakteres vonásai pontosan olyan szemtelenül vonzóak voltak, mint régen. Nem voltak hosszú, dús szempillái, csókos, rózsaszín ajkai, selymes haja, nagy mellei, karcsú csípője. Nem volt rajta semmi olyan, ami egy fiúnak általában tetszeni szokott: szája vékony volt, s cserepes, szemöldöke kusza, arca szeplős. Mégis volt benne, rajta valami, ami Styles szegényes és legtöbbször perverz fantáziáját bizony megdolgoztatta. Fogalma sem volt, miért.

- Én mindig itt voltam neked. Te hagytál magamra minden egyes alkalommal. -bukott ki belőle régóta érlelt sértettsége. Harry bűnbánóan összeszorította ajkait, és nem szólt semmit. Nem akarta ezt hallani. Hannah susmorgott egy sort Leslie-vel, aztán elhagyta a lakást. A kis herceg tervei a regeneráló alvásról seperc alatt meghiúsúltak, nem csak a folyamatosan jelenlévő fájdalmai miatt, hanem mert agya úgy elkezdett pörögni, mint a búgócsiga. Zakatolt a masina, benne Stacey-vel és a kokainos botránnyal, Hannah-val és régi cimborájával Leslie-vel. A nagy morfondírozást végül a csengő éktelen hangos, idétlen dallama hasította ketté. Leslie kérdően meredt Harryre, miközben az ajtó túloldaláról Louis hangja harsogta vidámat: Itt Tommo!

- Beengednéd légyszi? -kérte Harry fakó hangon. Hirtelen három embernek is milyen fontos lett.

- Persze. -bólintott a fekete bőrű srác, miközben végigsimított rövidre nyírt haján. Harry hallotta, amint Lou belép, majd lepett csevejt vág le Leslie-vel, akivel össz-visz egyszer volt szerencséje találkozni, még az X-faktor legelején. Váratlanul előtörtek belőle nosztalgikus vágyai, amik eszébe juttatták vele az egykori, holmes chapeli időket. Leslie és Hannah voltak a legjobb barátai. Rájuk tényleg mindig számíthatott. De jött az új élet, új lehetőségekkel, s azt hitte, elmúltak ezek az idők. Úgy látszik mégsem múlt el örökre, hiszen mindketten itt vannak. De miért pont most? Talán ez egy jel? Pont akkor, amikor csalódnia kell kebelcimborájában, Louis Tomlinsonban. Az ábrándozás akkor ér véget, mikor a Répakirály kedves hangja beszűrődött a nappaliba, amint Cápára pirít: - Hé te gonosz kis szőrmók! -ugrott fel a fiú felszisszenve, amikor a macska csupán játékosságból Lou lábának esett, s óhatatlanul a csupasz lábfejébe mélyesztette apró, de tűhegyes karmait. Aztán hallhatóan még váltott pár szót Leslie-vel, közben valami szatyrokkal csörög a folyosón, majd bekiabálja:  - Hé Hazza, hoztam neked fagyasztott joghurtot a Ben & Jerry's-ből.  És igen, málnahabbal, ahogy szereted! -hangjában most is ott lapul a jókedv és az örök virgoncság, hiszen mit sem sejt még barátja esti kalandjairól- De mielőtt megkérdeznéd, nem, nem kértem el neked a kiszolgálólány mobilszámát. -kuncogott egyet. Harry komoran meredt maga elé. - Hé Fürtike! -szökdécselt be a modern bútorzatú nappaliba, mikor is egy foltosra, sebesre zúzott Harry Styles köszönt vele szembe. - Mi a... -tátogott kiguvadt szemekkel, s úgy állt ott, mint akit odaszögelltek. Harry nem szólalt meg, végül is mit mondhatott volna? Kivárta, amíg Lou befejezi néma habogását. - Mi a franc történt veled? -kérdezte pánikba esve, s látszott ahogy kék szemeibe kétségbeesés szökött.

- Csak elcsúsztam egy banánhéjon. -felelte közönyösen- Nem elég egyértelmű? -mutatott arcára, de összerándultak vonásai a hirtelen mozdulat okozta kellemetlen érzéstől.

- De mégis kik, és hol, és... -sorolta zaklatottan kérdéseit, s arcán még mindig tisztán kivehető volt: nem akar hinni szemének.

- Hagyjuk már ezt! -csattant fel nemvárt módon a fején utánozhatatlan fürtöket viselő fél. - Ne játszd már meg, hogy hirtelen ennyire fontos lettem!

- Mi van? -fintorodott el Louis lepett mit sem értéssel.

- Ó semmi, csak meg akartam köszönni, hogy számíthattam rád! -vetette oda szemrehányóan, s érezte, hogy egyre inkább forr a feje a dühtől, ami kitörni készül belőle. Rég nem érzett ehhez foghatót. Louis rosszat sejtve leült egy fotel karfájára, fejét rázva reagált; még mindig nem értette, mi a baja az örökké laza és huncut fiúnak. Harry ezen szótlanságon csak még jobban felkapta a vizet, s tudta, hogy olyanokat fog most Tomlinson fejéhez vágni, amit még maga is megbán; de nem érdekelte az adott pillanatban. El akarta mondani, hogy mennyire csalódott. - Nem rémlik, hogy hívtalak? Kétszer is szükségem lett volna rád! Mindkétszer tettél rám nagy ívben, az utóbbi esetben pedig tényleg vészhelyzet volt. De nem, te Ninát választottad. Én hülye, azt hittem bármikor számíthatok rád.

- Szóval pocsék barát vagyok? Mert nem vettem fel a mobilt hajnali egykor? -kérdezte elkeseredett undoksággal.

- Remekül ráéreztél mondanivalóm lényegére. -gúnyolódott tovább felsőbbrendű stílusban, de jól látszott rajta is: bántja a dolog, de nagyon. A kanapé kárpitját kezdte el csipkedni.

- Tudod jól, hogy Mullingarben voltam. Nem tudtam volna odamenni, akárhol is voltál. -fonta össze karjait csíkos pólója előtt.

- Akkor ott, abban a helyzetben nem gondolkodtam. Nem jutott eszembe, hogy nem vagy Londonban. Ösztönösen téged hívtalak. De te kinyomtad a telefont, és vissza sem hívtál. Látom, hogy a fontossági listád legaljára kerültem. -nézett egyenesen Tommo szemeibe.

Louis megálljt parancsolva a további szófecsérlésnek, felemelte mutatóujját: - Szóval, ha jól értem egy nyamvadt telefonhíváson vagy besértődve?

- A szándék a lényeg. Nem erre valók a barátok? Hogy a bajban őket hívod? - rebbentette meg szemöldökét egy pillanatra. Hangja mélyebben dörmögött, mint valaha.

- Sajnálom. -ráncolta homlokát a fiú, s közben meztelen lábfejét nézegette. Bűntudata volt, s nem nagyon akart ennek hangot adni, de jogosnak találta Harry sértettségét.

- Hát én is. -nevetett fel borús flegmasággal, majd kitakarta magát. - Tudod, örülnék neki, ha nem felejtenéd el, hogy mindig itt voltam neked. Megkaptad Ninát, és most ő a csilli-villi új játékod, aki mindennél fontosabb. Pedig az a csaj szétcincálta a lekedett, szórakozott az érzéseiddel, s ki tartotta benned a lelked? Én.

- Ó, szóval féltékeny vagy rá? Te normális vagy? Irigyled tőlem, hogy végre megtaláltam azt a lányt, akit mindig is kerestem? -villant fel a felismerés szemeiben, amellyel Styles elevenébe talált.

- Féltékeny? Én? Te hülye vagy! Csak azt hittem, hogy azok után, amik után keresztülsegítettelek, ennyit megérdemlek.

- Te egoista seggfej! Nem látod, hogy most is csak magadat isteníted? Persze, a barátok mintaképe vagy, aha. Felhánytorgatni a néhai jócselekedeteidet, na, azt nagyon tudod. Esetleg ne avassalak szentté azonnal? -gurult dühbe Répafi is.

- Ne, inkább húzz innen a francba, rohanj a drogos, dilis barátnőd karjaiba.

- Ezt szívd vissza! -képed el ökölbe szorult kezekkel, s közelebb lép a kanapén fekvő sérülthöz.

- Mert mi lesz, ha nem? Talán már arra sem emlékszel, hogy pont te voltál, aki drogosnak nevezte? -vágott vissza elégedetten. Louis jól láthatóan összeszorította fogait.

- Mekkora szemét vagy! Jobbulást! -köpte oda az utolsó szavakat, aztán mint aki se lát, se hall elviharzott. Harry szájába harapva húzta be nyakát az ajtó becsapódására. Borzalmasan érezte magát. Nem akart összeveszni a legjobb barátjával, nem akart barátnőjére sem sértő megjegyzéseket tenni, de valahogy kicsúszott. Tudta jól, hogy ritkán dühös, de ha az, annak nyomós oka van. Még a kokainos balhét sem tudta neki elmesélni, s emiatt űrt érzett gyomrában. Abban a pillanatban azonban eltűnt minden létező életkedve, s e érzések hatása alatt simogatta Cápát, aki az ölében dorombolt szüntelen.

Esteledik, gyengül a fény, az ég alja babakékbe és pasztell rózsaszínbe borul. A levegő kellemesen üdítő, Londonon erőt vesz a finoman hűvösödő, augusztus végi este. A hangulatos tea- és kávéházak csordultig telnek, a történelmi sétálóutcákon csak úgy hömpölyögnek az emberek; londoniak, turisták. Louis dühösen kapkodja lábait, s igyekszik ügyet sem vetni az arcába villanó vakukra. Egy pillanatra próbál elgondolkodni azon, vajon miért ennyire érdekes őt fényképezni, aztán eszébe jut, hogy ő bizony Louis Tomlinson, s akár tetszik, akár nem; ez egy ilyen élet. Gondolatai azonban hamar visszazökkennek borús kedve kiváltó okára. Miközben újra- és újra visszahallja Harry robosztus hangján: Látom, hogy a fontossági listád legaljára kerültem meg hogy Ki tartotta benned a lelked? Én. Dühös is volt rá, miközben marcangolta a bűntudat.

A paparazzik folyamatosan kérdezgetik őt a legcifrább pletykákról, de meg sem hallja azokat. Észre sem veszi, hogy szinte már fut, a fényképvadászok pedig -úgy tűnik- egyenesen menekülnek előle, miközben igyekeznek hátra-hátrafordulni egy-egy képért. Végül sikerül fognia egy taxit. A fényképezőmasinák hatalmas objektívjei a taxi ablakának koccannak, a vakuk még mindig megállíthatatlanul szikráznak. Louis sürgeti a sofőrt. A Syco Music épületében kéne már lennie. Útközben hívást kap, a kijelzőn Keane neve áll.

Eközben...

Nina félszegen rúgja le lábáról tornacipőjét, majd eldob minden táskát és csomagot, amik eddig karját húzták. - Csá Niall! Megjöttem! -kiabálja be, de nem érkezik válasz. Kíváncsian belopózik a nappalinak nevezett kuplerájba, de csupán öccse holmijait találja szerteszét. Joystickja a dohányzó asztal alatt, cipői a szoba legkülönbözőbb pontjain, egy tál csipsz kiborulva, és egy bögre vélhetően megromlott tej a kanapé karzatán. Fura, Niall mobilja is itthon van. De vajon ő merre?

Ekkor csengetnek  Baily az, ki zokogásban kitörve omlik Nina karjaiba. Szemei fáradtak, karikások, könnytől kipirultak. Nina megtud mindent, amiről lemaradt. Közben eszébe jut, hogy neki ma még jelenése van James előtt, aki a Starshine néhány nagykutyájának akarja őt bemutatni. 

- Bayz, ne haragudj, de lassan mennem kéne a Syco-ba. -pillant a falon függő digitális órára.

- Kérlek Nino, maradj még egy kicsit! Szükségem van rád! -szipogta kendőzetlen őszinteséggel, s ez felettébb meghatotta a szőkeséget. Nem tudott nemet mondani. Sőt, még abba is könnyedén beleegyezett, hogy a vöröske nála aludjon pár napig, amíg nem talál magának valami lakást. Tudta, hogy a mai pofavizit meghatározó lehet táncos karrierje szempontjából, de eszébe sem jutott előtérbe helyezni ezt, szemben legjobb barátnőjével. Minden odaadásával vigasztalta Bee-t, forró csokit főzött neki, miközben az idő vészesen telt, s a mobilján sorra gyűltek a nem fogadott hívások James-től. 

- Köszönöm, hogy itt vagy nekem! -mosolyodott el Baily lelkileg kimerülve- Nem kéne már menned? Nem akarlak feltartani. -szerénykedett, közben pedig a nyakában levő lánc medálját forgatta ujjai között.

- Jaj, hülye vagy! Nem tartasz fel. A munka megvár, nemigaz? -füllentett, s megrántotta vállát. Pedig valójában ez a munka nem az a munka, amely megvárta a Horan lányt...Nina pulcsit ragadott, betakarta a kanapén eldőlt barátnőjét, s már rohant is. 

Syco Music, 6:58 pm

A fiúk megbeszélésére egyedül Liam ér be időben. Hiszen ő már csak ilyen precíz, megbízható figura. Egy órája már, hogy ücsörög a barna forgós fotelban, s Peter dühöngését hallgatja. A férfi 5 percenként hívogatja felváltva a négy hiányzó csirkefogó valamelyikét. Végül egy órás késéssel, ha ezt még lehet annak nevezni, betoppan Zayn, oldalán Niallel. Peter kirohanása után a fiúk közt megfagy a levegő. Eddig efféle még sosem történt. Mindannyian érezték, hogy a mai nap más, mint a többi. Augusztus 27. Zayn végül bocsánatot kér Liamtől. 

(ajánlott zene)

Louis mellkasába némi rossz érzés szökik, amint megnyomja a hívás fogadása gombot. Füléhez emeli a lapos ketyerét, és félénken beleköszön: - Szia. - hosszú perceknek tűnik a várakozás, mire a túlsó félen is megszólal a hang: - Louis...

Tomlinson már biztos benne, hogy rossz hírt fog hallani. Fájóan összeráncolja szemöldökét, mintha nehezére esne megkérdezni: - Hogy vagytok? - egy darabig csak saját hangját hallja visszhangozni a vonalban, mintha senki sem lenne a túlvégen.

Keane egy szaggatott sóhajt hallat, érezhető, ahogy kétségbeesetten próbál erőt gyűjteni, hogy válaszolhasson. Louis gyomra hirtelen görcsbe rándul, ugyanis sejti a választ. Retteg tőle. 

A taxi robog tovább.

Niall megunja a tétlen várakozást, a folyosóra száműzi magát, majd telefonál. 

- Anyu? Nem, nem a te hibád! Kérlek nyugodj meg! Anya, hallod? Ne csináld ezt, szükségem van rád! -sírja el magát, de amint kibuggyannak szeméből a könnyek, gyorsan le is törli azokat. 

Louis idegesen pislog ki az ablakon. A vonal túlsó feléről pöszmörgés hallatszik, majd végre megszólal a bús képű fiú, bús hangja: - Vége.

Louis agya pánikba esve kapkod, keresi a "vége" szó jelentését. Vége. Vége? Levegő után kapkod, hogy megkérdezhesse: Minek van vége? A kocsi közben lassulni kezd. 

- Meghalt. -hallja meg a szót egészen halkan. Egy pillanatig nem is biztos benne, hogy jól hallotta. Deja vu kúszik minden porcikájába, az a fajta deja vu, amit soha nem akart újraélni, amely olyan volt, mint egy visszatérő rémálom. Egyetlen szó lángba borított most mindent. Nem hallhatott meg! -motyogja a fiú halkan, pedig nem akarta. Keane néma zokogását véli hallani, s érzi, ahogy szíve apránként összefacsarodik. 

- Uram, megérkeztünk! -szólal meg a sofőr sokadjára, de Louis csak most hallotta meg. Hangjára összerezzen, s ijedtében leteszi a mobilt. Érzi, ahogy remeg a keze. Igyekszik higgadt maradni, kifizeti az utat, s semleges arckifejezéssel kipattan a járműből. A Syco Music tükrös felhőkarcolóként töri meg London jellegzetes, történelmi látképét. Az előtte elterpeszkedő téren járókelők sokasága csordogál, ahogy Louis keresztülvágtat rajtuk mindenféle nemzetségű szófoszlány kúszik fülébe: olasz, francia, svéd, spanyol.

Szeme kis híján könnybe lábad amíg a liftben ácsorog: hogyan fogja elmondani Ninának? 

Ő érkezik meg utolsóként. Még Harry is bevánszorgott, szemén napszemüveggel. Peter tajtékzik, de mindez most semmit nem jelent. Louis feszengve pillant a falon függő naptárra: augusztus 27. Micsoda rémes egy nap.

Louis látja Niall, Liam és Zayn arcán, hogy vele egyetemben sejtésük sincs, mi a fene történt Harry-vel. De mielőtt szót kapna a fürtös, fülsértő robajjal tör be a ajtón valaki: Nina. Peter rosszallóan mered rá, s megjegyzi: James már égen-földön keres. A lány elengedi füle mellett, majd egyik döbbenetét a másik követi: előbb Niallt vonja kérdőre, majd Harry-n képed el. Aztán Louis fele fordul kérdően, mintha tőle várná mindennek a magyarázatát. A fiú azonban képtelen elrejteni savanyú arcát.

- Na jó! Elmagyarázná nekem valaki, mi a fene baja van ma mindenkinek? -csapta le laptopja tetejét Peter, majd számon kérő szigorral meredt körbe a fiatalokon.