59. rész - Gold Rust II.

(ajánlott muzsika)
Zayn feszülten dobolt ujjaival a bőrfotel karfáján. A negyedik elszívott cigaretta után sem tudott ellazulni. Vele szemben egy fekete, kopasz pasas pöfékelt fogai közé harapott szivarjával. Sűrű füstöt eregetett, résnyire húzott szemei percek óta Zayn arcára meredtek, ami nem különösebben hatott nyugtatólag a fiúra.

- Nem tetszik ez a hely nekem. -aggodalmaskodott, s bármennyire is ki volt akadva a szakítás miatt, furcsa félelem tépázta idegeit. Hiába a félmeztelen rúdtáncosok, a zene, az alkohol -egyszóval minden amit egy hímnemű ember szórakozásnak nevezhet- Zayn egyre csak feszengett, és képtelen volt ellazulni. Harry igyekezett elhessegetni feleslegesnek vélt pánikját, s mindeközben észre sem vették, hogy Niall bizony veszélyesen kezdi elveszteni önkontrollját.

- Nem megyünk át inkább a London's Riverbe? -kérdezte meg sokadjára a bradfordi rosszfiú, de sajnálatos módon kellett észre vennie, hogy Niallt innen már csak kb. cipelni lehetne, két lábán járni nem fog tudni egy darabig. De az igazi bonyodalom akkor kezdődött csak, mikor megjelent minden baj forrása: Stacey. Harry nagyon örült a lánynak, csókkal köszöntötték egymást, aztán eltűntek...

Mindkettejüket furcsa érzés töltötte el, amikor egymást ölelve feküdtek Nina ágyán; ott, ahol minden végigsöpört már: tomboló szerelem, halálvágy... Olyan érzések voltak ezek, amelyeket lehetetlenség lett volna definiálni, nem voltak se jók, se rosszak. Újak voltak, mintha mindeddig erre vártak volna. A tudat, amely egyre jobban gyökeret vetett szívükben, hogy itt vannak egymásnak, mindent megváltoztatott. Tudták, hogyha ezt érzik, nincs többé amitől félnének. A boldogság ez volt. Ez a tudat. Egyikük sem szólalt meg, némán csókolták egymást.

- Mit szólsz egy jó kis vígjátékhoz? -guggolt le Liam a DVD állvány elé.

- Az jó lesz. -bólogatott Baily a kanapén gubbasztva, majd kifújta az orrát. - Kösz, hogy eljöttél Liam. Csak te vetted fel a telefont, senki mást nem tudtam elérni. Zayn gondolom most leissza magát valahol, lehet, hogy Harry társaságában, Nina biztos Louis-val, Niall meg Rosie-val tölti az estét. Neked nem lett volna valami programod? -kérdezte bűnbánóan, amiért idehívta a fiút.

- Nem, dehogy. Szívesen jöttem. Jól elleszünk. -mosolygott- Horrorra akadva? -emelt fel egy lemeztokot.

- Jöhet! -derült jobb kedvre Baily. Nem fért a fejébe, hogy Liam hogy lehet ennyire jólelkű és önzetlen?

Azonban a mozizás közben az összetört lány képtelen volt a filmre figyelni, összekuszálódott érzései kétségbeesetten próbáltak valamibe, vagy inkább valakibe kapaszkodni...Átkarolta a fiú vállát, s ráhajtotta fejét. Olyan jól esett most lelkének a törődés, bár nem gondolta volna, hogy pont Liamtól fogja ezt megkapni. Egy darabig csak figyelte a fiút, ahogy láthatóan egyre nagyobb erőfeszítéseket tesz afelé, hogy szemeit a képernyőn tudja tartani. Végül a Vörös arca már olyan intim közelségből figyelte Liamét, hogy a srác kénytelen volt felé fordulni. A tágas helység négy sarkába eldugott hangfalakból csak úgy dőlt a hangos ordibálás, a film folyamatos zajai, de mindez kevés volt, hogy elnyomja a hirtelen jött romantikus hangulatot. Liam nem akart, tényleg nem akart semmi olyasmit, Baily viszont nem hagyott neki választási lehetőséget. Gyámolításra vágyott, könyörgő szemekkel hajolt Liam ajkaihoz. Liam kővé dermedt, fogalma sem volt, mit tehetne. Nem volt szíve eltolni magától Bee-t. Meg sem hallották, hogy időközben hazajött a ház ura, oldalán egy nagyon kiütött Niallal.

- Ti meg mi a jó büdös francot csináltok? -szólalt meg felháborodva, minden egyes szót ízesen megnyomva. A páros ijedten rebbent szét, mint az járdáról a galambok, amikor egy bicikli hajt közéjük.

(ajánlott muzsika2)

Stacey Harry ölébe fészkelte magát, s megállíthatatlanul csókolta. Hevesen markolt göndör fürtjei közé, néha elhúzódott szájától, de csak annyira, míg beleszívott cigarettájába. Bármilyen hihetetlen is, ezúttal Harry volt az, aki megálljt parancsolt a felfűtött érzelmeknek. Magát is meglepte ezzel.

- Stacey, állj... -hümmögte kikerülve a további csókokat. Úgy érezte éppen most szakad két pólusra tudata: hallotta az ördögöt, amint azt súgja fülébe: Mi ütött beléd? Hiszen kívánod őt. Ne fogd vissza magad, miért tennéd? De rögtön vissza is vágott egy eddig még nem ismert, figyelmeztető hang, talán az angyal?!: Hallgass a szívedre. Nincs szükséged erre az olcsó szórakozásra. Élvezed, hogy mindenkit megkapsz? Ugye, hogy nem?

- Hazza, mi bajod?

- Semmi, bocs. Csak most ez nem megy. -mondta ki a szavakat idegenkedve. Majdnem felnevetett saját magán. Stacey megértette. Szó nélkül leszállt a fiúról, majd mellé húzott egy széket, s a támlának támaszkodva, fordítva ült rá.

- Nem is vetted észre, mit tettem a múltkor a zsebedbe? -kérdezte bizalmasan felnézve vastag szemöldöke mögül. Az ajkait kezdte rágni belülről.

- Micsoda? Nem... -ráncolta össze szemöldökét.

- Nézd, sajnálom. Kérlek ne akadj ki, de... -habogta szokatlan idegességgel.

- De mi?! -meredtek ki Harry szemei.

- Belekevertelek valamibe, amibe nem kellett volna.

- A frászt hozod rám! Mondd már el végre, mit műveltél? -hajolt közelebb, arca rosszallóan elkomorult. Stacey ujjait kezdte ropogtatni, nagyon nehezére esett bevallani vétkét. Mire éppen szólásra nyitotta volna vörös ajkait, egy sebhelyes arcú srác robbant be a képbe.

- Stacey, Stacey, jönnöd kell! Itt vannak! Gyorsan! -hadarta idegesen, s sürgetően megragadta a lány karját.  Harry csak kapkodta a fejét. Úgy tűnt, a lánynak nincs más választása. Bocsánatkérően nézett a fürtösre.

- Harry, én sajnálom! -mondta teljes kétségbeesésében.

- Hé, Sta...Várj, mi ez az egész? -pattant fel ültéből a fiú, de a lány nem állhatott meg. Nem maradt több ideje.

- Csak add oda nekik, ami a zsebedben van! -kiáltotta vissza a kellemes zenén keresztül. A fiú egy pár pillanatig erőszakosan győzködte magát arról, hogy a lány biztos csak részeg  és össze-vissza beszél. De aztán tényleg veszélyt neszelt. Az éjszakai bárban hirtelen megfagyott a levegő. A zene mintha lehalkult volna, a táncoslányok félve fejtették le végtagjaikat a sztriptízrudakról. Sötét öltönyös, rosszarcú fazonok jelentek meg. Harry tisztán hallotta, ahogy az egyik azt kérdezi a pultostól: - Egy Harry Styles nevű fiút keresek. A választ azonban már nem hallotta. Érezte, ahogy egyszerre elsötétül szeme előtt a világ, erei vadul lüktetni kezdenek bőre alatt. Semmit sem értett, de biztos volt benne, hogy nagy veszélyben van. Nem túl nagy ész kellett ahhoz, hogy rájöjjön: ezek az alakok nem autogramot jöttek kérni.

Gőze sem volt, hogyan tovább. Annak az egynek örült, hogy viszonylag sötét, eldugott sarokban ült. Egyetlen ötlete maradt csak; felhívni azt az embert, akire mindig számíthatott. Eddig. Louis-t.

- Vedd fel, vedd fel. Gyerünk Tomlinson! Ne csináld! -sziszegte idegesen, amíg hallgatta, ahogy kicsöng, kicsöng, kicsöng. - Mi lesz már!?

Louis morcosan nyúlt az éjjeliszekrényen vibráló mobilért. Pechére levert közben róla ezt-azt: Nina és Niall gyerekkori fényképét, Nina mobilját, egy csomag zsepit és egy műanyag zsiráfot is. Ezek után inkább feladta.

- Vedd csak fel. -zilálta Nina a mellkasába.

- Eszem ágában sincs.  -csókolt finoman kulcscsontjára. A vibrálás igen földöntúli hangokat produkált a fa éjjeliszekrény felületén.

- Vedd fel!

- Nem érek rá. -kuncogott Louis.

- Louis! -kérte.

- Jó. -adta meg magát, majd miután egy sort bajlódtak a kitakarózással, Louis végre megkaparintotta a rezgő masinát. - Jaj, Harry az. -nyavalygott. - Biztos valami nőügy. Majd holnap. -rántotta meg a vállát, majd egy könnyű mozdulattal kikapcsolta a telefont. Nina önfeledt kacajjal húzta vissza a fiút a takaró alatti fülledt térbe.

Harry tudatába áramütésszerűen csapott a monoton sípolás. Louis visszautasította hívását. Nem maradt több ideje, sürgősen kellett cselekednie. De mégis hogyan meneküljön el innen, anélkül, hogy észrevegyék? Könnyű: sehogy.

Óvatosan az egyik sztriptíztáncoshoz lopódzott, és halkan a fülébe súgta: - Nem tudnál kijuttatni innen valami hátsó kijáraton? A lány félve meredt a fiúra, majd egy koromsötét irányba bökött a fejével. -ennyit tett csupán.

- Hé főnök, az nem ő? -szólalt meg az egyik,  mire Harry pánikszerűen rohanásba kezdett. A táncoslányok öltözője felé menekült. Más esetben kedvére lett volna, hogy félmeztelen lányok között van, de ezúttal nem volt lehetősége élvezni a felettébb kellemes látványt. Hanyatt-homlok rohant keresztül a bódító parfümfelhőn, csipkés harisnyakötőkbe akadva és neccharisnyákban botladozva. Már késő volt, a kemény alakok a nyakában lihegtek. Egy bizarr sikátorra nyíló ajtón rontott ki. A hideg levegő égetve töltötte meg tüdejét. Tudta, hogy csapdába került, s a tudatra szíve a torkáig ugrott. Próbált a megfejtésre akadni..."Csak add oda nekik, ami a zsebedben van!" -emlékezett vissza Stacey szavaira. Kapkodva kapott zsebéhez; előbb a farmerja zsebeit kutatta át, aztán a dzsekije következett. Csak a pénztárcája és a mobilja volt nála. Ja, meg egy Orbit. Na jó, meg egy csomag óvszer. Mégis melyik kell ezek közül nekik? 

- Hé, nézd már! Itt van a kis féreg! -hallotta meg valaki hangját a sikátor egyetlen menekülőútja felől. Oké, csapdába esstél, gyorsan Harry! Találj ki valamit!

- Édes, Jó Istenem. Bocsásd meg bűneimet, bocsásd meg, hogy annyi lánnyal kavartam, bocsásd meg, hogy azt hazudtam ma Rosie-nak, hogy tetszik a pulcsija, bocsásd meg azt is, amikor eltörtem véletlenül Louis szemüvegét, és aztán ráfogtam Paulra. Esküszöm megjavulok, és nem eszek többé tejkaramellát reggelire, csak most az egyszer még ments meg Istenem! Kérlek, kérlek! -fohászkodott halkan hadarva. Az éjjel leple alatt alig vette észre a felé közeledőket, de azt már megérezte, amikor mellkasánál fogva egy erős nyomás préselte a falnak.

- Stacey mondta, hogy elvettél valamit, ami a mienk. Most szépen ideadod, és akkor nem esik bántódása annak a kislányos pofidnak.

- Akkor hazudott. Fogalmam sincs miről beszélsz. -préselte ki magából a szavakat. Nem szívesen ismerte be magának: félt.

- Játszadozhatnánk is, de kinőttem már belőle. Vagy visszaadod szépen a kokót, vagy kicsinállak! -ordította arcába egy magas férfi. Borsmenta parfümje volt, karjai ki sem látszottak tetoválásai alól.

- Kokó? Tessék? -kerekedett el zöld szeme, nem ért rá azzal foglalkozni, hogy a fickó úgy szorítja a nyakát, hogy kis híján elroppantja légcsövét; agya ezerrel pörgött, mígnem bevillant minden. Kokain? Stacey csempészte zsebébe az anyagot! (a fene sem tudja miért) A gond csak annyi: abba a kabátjának a zsebébe rejtette, amelybe Cápát bugyolálta, amelyet a macska bepiszkolt, és amelyet aztán kénytelen volt kidobni.
- Bassza meg! -suttogta maga elé, pedig nem szándékozta ezt tenni. - Nincs nálam! Esküszöm! -tört ki belőle a jajveszékelés, mert biztos volt benne, hogy nem fognak neki hinni. Ezek nem olyan emberek. Ezek olyanok, akik ütnek, mielőtt kérdeznének.

A torkát szorongató megerősítést várva fordult egyik társa felé, aki elvigyorodva bólintott: - Hazudik.

- Nem! -bömbölte Harry, de többre aligha telt volna tőle, ugyanis behúzott neki valaki. Mélyről jövő öklendezésbe kezdett, összegörnyedni azonban nem tudott. Még mindig a falhoz préselve tartották őt az erős karok.

- Mi legyen vele főnök?

- Leckéztessétek meg! Büdös kölyök. -köpött egy éleset a földre, aztán elsétált. Harry-nek bolhányi ereje sem maradt, hogy tiltakozzon. Eleinte fel-felordított fájdalmában, az ütések a legkülönbözőbb pontjain érték. Érezte, ahogy arca újra és újra találkozik a betonnal, a fallal, vagy egy cipőtalppal. Saját vére bugyogott fel szájában. Egy idő után már nem is zavarta annyira, hogy éppen pépesre verik, ugyanis nem érzett már semmit. A fickók nagyon belemelegedtek a dologba, ahol érték, verték. Egy idő után azonban megunták a mozdulatlan test rugdosását, ami tehetetlenül feküdt a nedves aszfalton. Néhány kegyelemrúgással és nyálköpettel búcsúzva eltűntek, mint akik jól végezték dolgukat. A vér feketén ivódott be a hűvös kövezetbe. A Göndör számára megszűnt az idő, a tér vagy bármi más. Fogalma sem volt, hogy él-e még egyáltalán. Kérdésére azonban választ kapni bizonyult, amikor valaki pofozgatni kezdte arcát, s a hozzá tartozó hangot is elég ismerősnek vélte felfedezni.

- Hazza, öregem, hallasz? Haver ne szórakozz, nyisd ki a szemed!

Harry hümmögött egy sort mély tónusú hangján.

- Hálaégnek! -sóhajtott fel az idegen- Figyelj, fel kéne kelned! Tudom, hogy nehéz, de segítek! Itt vannak a zsaruk! Gyorsan!

- Hm? -morgott újra, s közben igyekezett kinyitni szemeit. Mikor sikerült, két hatalmas piros edzőcipővel találta szembe magát. Nem volt kedve megmoccanni, nem volt ereje élni. 

- Hazza, gyerünk! -ragadta meg két kar, s érezte, amint felfele húzza testét. - Kapaszkodj belém! -sürgette a hang, s közben felismerte tulajdonosát, gyerekkori barátját, Leslie-t. 

- Nem tudok lábra állni. -nyöszörögte szegény fürtös. Leslie maga is elborzadt néhány pillanat erejéig barátja véres arcán. Szörnyen festett. - Leslie? Te mit...te mit kere...

- Css, majd megdumcsizzuk később a részleteket, miközben kifestjük egymás körmét és klassz frizurákat csinálunk a másiknak. -hülyéskedett a fiú, s közben próbálta Harry-t feltűnésmentesen elvonszolni az út túloldalán várakozó taxiig. Nem volt túl egyszerű feladat.

- Uram, nem kellene egy mentőt hívni? -fordult hátra a sofőr, hogy jobban szemügyre vegye az élőholtra vert fiút. 

- Nem, nem. Arra semmi szükség. Én kezeskedem érte. Csak hajtson már! -sürgette Leslie a taxist, majd bepattant az anyósülésre. 

- Várjunk csak...ez nem annak a híres fiúbandának az énekese? A lányom fala tele van a képével! -döbbent le a pasas. Leslie csak a szemeit forgatta; nem annyira volt úgy odáig Harry új életétől, amely miatt megszakadt barátságuk. 

- De ő az. Na és? El ne mondja senkinek ezt az egészet, oké? Ha kiderül, velem gyűlik meg a baja. -fenyegette szelíd arccal, így inkább kérés volt. 

- Jól van, ne aggódj. Nem szólok senkinek. De azért nem értem. Mit keres ez a fiatal fiú egy ilyen bűnös helyen? A Gold Rust egész London leghírhedtebb lebuja. 

- Na látja, ezt én is szeretném tudni. -rázta a fejét a fekete srác, közben pedig apai aggodalommal fordult hátra Harry-hez, aki olyan békésen pihent, mintha legszebb álmait aludná.