58. rész - Gold Rust I.

A füst lomhán gomolygott a vörös fények homályában, a tömény konyakszag vetekedett a drága parfüm illatával. A falak sötétek voltak, rajtuk ősrégi plakátok, értékes bakelit-borítók. Halk, bódult jazz szólt, kicsit távolabb harisnyakötős lányok tekeregtek a krómcsövek körül. Ajkaik vörösek voltak, mint a vér. Harry kissé kényelmetlenül érezte magát, hisz még sosem járt efféle helyen. Ez a lány hozta őt el ide, Stacey, akivel mostanság találkozgatott.

De Göndörke rosszul volt. Fogalma sem volt mi mindent ivott meg az elmúlt órákban, de úgy érezte magát, mintha savval marták volna szét a gyomrát. Keserű volt a szája, és mindezek tetejében rémesen hasogatott a feje. Olyan erőtlenül ült a hatalmas bőrkanapén, hogy még a saját anyja sem ismert volna rá. Mellette a lány folyamatosan társalgott valakikkel, a fene sem tudja kikkel, Harry nem ismert itt senkit. Ez a tény nem is különösebben zavarta, sokkal inkább örült neki, hogy itt senkit nem érdekel, hogy ő a híres Harry Styles. Sőt, volt egy olyan megérzése, hogy ezeknek a fazonoknak halvány lila gőzük sincs róla, ki az a Harry Styles, s ez a gondolat felettéb megnyugtatta. A párbeszéd halmazból képtelen volt kivenni, miről is folyik a csevej. Egy szót sem fogott fel belőle.

- Harry, hoznál nekem egy dupla konyakot? -kúszott el tudatáig Stacey hangja, majd néhány másodperces fáziskéséssel a lány fele fordította fejét. - Nagyon kiütöttük. -jegyezte meg a rossz arcú társaság felé fordulva. - Harry? Hallod? -rázta meg vállát. A fiú óvatosan megpróbált felkelni, majd kérdően a lány felé nézett újra, várva, hogy elismételje rendelését. - Dupla konyak! -biccentett a pult felé. Harrynek hegyomlasztóan nehéz feladat volt megjegyezni ezt a két szót. Dupla. Konyak. Meglepő módon a járásával semmi gond nemvolt, amíg elért a pulthoz. Aztán egyszerre se kép, se hang. Megzakkant, s gőze sem volt, hol van, álmodik-e, vagy ébren van, hogy hány óra lehet, vagy hogy kivel jött ide egyáltalán.

- Mit adhatok? -kérdezte a pultos már harmadszorra. -Uram, jól van?

Harry minden izma megfeszült, reszketni kezdett. Maradék erejét arra fordította, hogy kibökje végre: Dupla konyak. De nem ment. Mintha megszállta volna valami az agyát. Mint a cövek állt, a pultba kapaszkodva. Dísznek jó volt. - Harry? -hallotta megint Stacey hangját. Aztán reggel lett, és éles napfény szúrta ki álmos szemeit. Otthon volt, a londoni lakásában. Cápa halkan dorombolt feje felett, aztán a fiú egy kanyargós fürtjével kezdett játszani.

- Cápa... -morogta kábán, majd hirtelen eszébe ötlött: hiszen itthon vagyok! Bár fogalmam sincs hogy kerültem haza, és hogy mitől robban szét a fejem, de itthon vagyok. Halleluja. 

Sietősen kitakarózni készült, leugrani ágyáról, de nem volt takaró, sem ágy. A földön aludt. Idegesen pattant fel, hogy először is: megvan-e a kulcsa. Pipa. Második teendő: tejeskávé magának, macskaeledel Cápának. Pipa. Jöhet a harmadik: laptopot be, internetre fel. Hála az égnek, nincs semmiféle Harry Styles botrány, pletyka vagy hasonló cirkusz. Pipa. És végül: ülni a kanapén, bevenni egy fél levél Aspirint, és várni a megváltást; hátha elmúlik ez a rémes fejfájás.

Amikor megunta a tétlenkedést, újra laptopjához ült, s Cápával az ölében gépelni kezdett:

New e-mail to: hannah_mcvay@yahoo-mail.com

Szia Hannah! Jó, oké, tudom: azt ígértem hívlak. Sajnálom, tényleg. De te vagy az egyetlen olyan csaj, akinek mindent el merek mondani, jól jönne egy közös beszélgetés. Érdekel mi van veled! Hiányzol. Írj. xx Harry

New e-mail to: jessthemess@flashmail.com

Szia szépség! Úgy sejtem ígértél nekem egy második randit. Tudod, eléggé sűrű a programom, de írd meg mikor érsz rá, és szabaddá teszem magam érted. Tudod mennyire hiányzol? Izgatottan várom, hogy keress! xx Harry

New e-mail to: gilbernet@gmail.com

Tisztelt Mr. Gilbert! Köszönöm az ajánlatát, de nem tartok igényt a Pikáns c. magazin előfizetésére a továbbiakban. Köszönettel: Harry Styles

New e-mail to: luckylucy@yahho-mail.com

Szia Lucy! Régen nem beszéltünk, mit szólnál egyik este egy vacsihoz? Aztán feljöhetünk hozzám nosztalgiázni... Mit szólsz? Mondj igent, bébi! xx Hazza

Miután végzett fontos feladataival, elvitte Cápát az állatorvoshoz. A rendelő előtt a macsek megérezte, hova is hozta őt gazdija, s veszett karmolásba kezdett, menekülés reményében. Harry kezét rongyosra tépázta volna, ha nem lép időben közbe: lekapta kabátját, és körbebugyolálta vele Cápát.

- Ne, ne csináld! -szörnyülködött, amikor valami nedveset érzett a kezében szorongatott macska-kabát gombócon. - Nem hiszem el, hogy lepisilted a kedvenc kabátomat! -morgott vele, mire végre a doki fogadta őket.

- Szia Harry! Az oltásra jöttetek? -kérdezte a fickó az ampullákkal csörögve.

- Én aztán nem, csak Cápa! -borzongott meg az oltás szó hallatán. Végül a pórul járt kabát a legközelebbi kukában végezte. Amennyiért kitisztíttatnám, veszek egy újat. -gondolta...

Mullingar, Írország

Niall, Louis, és Mr. Horan a tévé előtt lustálkodtak, a London Lions játszott a Leicester FC ellen. Foci. A sport, amellyel a lányokat ki lehet kergetni a világból. Ellenben Nina szívesen nézte. Egy nagy korsó ír búzasörrel kiváltképp kellemes programnak tartotta.

- GÓL! -ugrott fel Niall örömtáncot járva, aztán gyorsan vissza is huppant a fotelba. Apja intézett felé egy megvető pillantást; sosem drukkoltak egy csapatnak. -Henderson megint tarolt! -csapott a karfára boldogan. Már tudta előre, hogy apja mindjárt elmeséli Louis-nak -mint be nem avatottnak- a Hendersonos sztoriját.

- Ugyan! -legyintett. - A csávó felesége sírva hívott fel, hogy nyomozzam le a férje nőügyeit. És a nőnek volt oka gyanakodni, ugyanis találtam érdekes dolgokat makulátlan, élsportoló férjecskéje körül.

- Nyomozott Henderson után? -képedt el Louis, majd poharába kortyolt. Klassz dolognak tartotta, hogy Mr. Horan magánnyomozó.

- Naná. El sem hinnék az emberek, mennyi nővel volt dolga a fazonnak. Persze egyszerre. Közben pedig úgy van beállítva, mint valami mintaférj. Ezért nem szurkolok én a London Lions-nak. -morgott. A két n betűs nevű csak unottan nézett a semmibe, mert legalább hússzor hallották már ezt a történetet. - A felzaklatott feleség persze bosszút állt. -folytatta.

- Hogyan? -érdeklődött Louis, majd maga alá húzta lábait. Olyan lelkesedéssel volt képes figyelni, mint egy kiskölyök, akinek esti mesét olvasnak.

- Biztos emlékszel, kb. egy éve tele voltak az újságok azzal, hogy Henderson összeverekedett valami kocsmában, aztán hetekig egy szép kis monokli díszelgett a szeme alatt. -Louis bólintott.- Nem volt semmiféle kocsmai balhé. A felesége felhívta a csapdába esett nőket, számukra is kiderült az igazság, a fickó pedig nem is számított rá, hogy az egyik "barátnője" bokszolni tanult, így olyat kapott az arcába, hogy azt öröm lett volna nézni. -mesélte, közben a meccs véget ért. Niall huhogott még egy sort, hogy ezzel is cukkolja apját.

- Atyaég! -kuncogott Tommo cinkosan.

- Inkább azt nyomozd ki Columbo, hova tűnt az Oreo kekszem!? -vágta csípőre a kezét Nina, majd összehúzott szemekkel Niallra sandított, aki erre ártatlan arccal behúzta a nyakát, s apjára mutatott. Apja meg vissza fiára. - Na szép. Kösz fiúk! -forgatta a szemeit a lány - Én felmegyek! 

- Megyek veled! -vágta rá Louis, majd a lány nyomába szegődött. A lépcsősor tetejéig kergette őt harci hangokat kiadva magából, aztán amint felértek, hátulról átölelte Ninát, és magához húzta. Beértek a szobába, Louis nekifutásból az ágyra vetette magát a kismillió párna közé, s jókedvűen várta, hogy a szőke ciklon ráugorjon, mint ahogy mostanában szokta. De Nina megtorpanva állt Foster ketrece felett.

- Jaj, azt nem is meséltem! -nevetett fel hangosan a fiú- Képzeld el, mikor hazaértem az esküvőről Lottie azzal fogadott, hogy... Nino! Mi a baj? -pattant fel sietve, majd aggódva a lány mellé szökkent. A szőke egy darabig csak hallgatott, felemelte kislányos arcát, s bánatosan sandított fel szempillái mögül.

- Foster... -nyöszörögte halkan. Louis nem értette, mi a baj. - Foster meghalt. -préselte ki ajkai között, alig érthetően. Louis lepetten pislogott maga elé, aztán a hörcsög ketrecének megszokott helye felé kapta fejét.

- Dehogy halt meg! Biztosan csak beteg, vagy alszik. -hessegette el optimizmusával a gyászos hangulatot, majd felbátorodva a ketrechez lépett. Felnyitotta tetejét, majd a hörcsögöt szólítgatta. - Biztos csak alszik. -mondogatta, de hangja megfeszült. Nina tudta, hogy nem él már.

- Meghalt! -nyafogott újra, majd könnyes szemeit lehunyva megrázta a fejét, mintha nem akarna beletörődni, hogy kiskedvence már az örök vadászmezőkre távozott. Hisz annyi mindent megosztott vele: bánatot főként, de a nehéz időkben sokszor ő volt az egyedüli élőlény, akit a közelébe engedett, s akinek őszintén elmesélt mindent.

Louis nem tudott mit mondani. Sajnálkozva leszegte fejét, majd visszacsukta a ketrec fedelét. Beharapta alsó ajkát. Hogyan vigasztalhatná meg Ninát?

- Ő is itt hagyott. El sem búcsúzhattam tőle. -motyogta, de már sokkal nyugodtabb hangnemben. Mintha egy csapásra megvigasztalódott volna. De az is lehet, hogy belátta: mindenkit el kell egyszer engednünk magunk mellől. S ő most abban a könnyű helyzetben van, hogy kapott maga mellé egy Louis nevű fiút, kinek jelenléte minden fájdalmat el tud mulattatni.

- Nem kellett búcsú neki. Foster tudta jól, hogy imádod őt. - mondta halkan füléhez hajolva. Napról napra szerelmesebbnek érezte magát, képtelen volt elhinni, hogy Ninában ekkora kincsre lelt. Imádta a lányt tetőtől a kislába ujjáig, a morcoskodását, a gyerekességét, a fintorait, a lazaságát, az őszinteségét, a gúnyolódásait. Hiába tudta az agya, hogy Nina tele van hibákkal, valahogy egyet sem látott belőlük. Tökéletesnek látta őt, egyre és egyre csak.

A lány könnyben úszó tekintete megnyugvást talált, amint a fiú tengerkék szemeibe nézett. Minden könnyűnek tűnt, s éppen ezért elmosolyodott.

- Imádom a hegyes kis szemfogaidat! -szólalt meg Nina, majd dobott egy apró puszit a fiú szájára, ő pedig megjátszott vonakodással fogadta azt, mint mikor a nagyi a kis unokája arcán összecsípi a bőrt.

Másnap, London
Szokványos módon zuhogott az eső. Komoran kopogott az ablaküvegen.

- Szóval vége? -szólalt meg remegő hangon Baily, ezzel megtörve a élettelen csendet. Zayn már az ajtóban állt, üres tekintettel nézett vissza a lányra.

- Vége. -mondta röviden, majd becsapta a lakás ajtaját maga mögött.

Minden túlontúl nyugodttá vált. Baily mélyeket próbált lélegezni, igyekezett tartani magát, egyben tartani lelkét, visszatartani könnyeit, fenntartani büszkeségét. Ennyivel vége lenne? Végignézett a krémszínű csempéken, s bágyadtan ábrándozott el a pohárszilánkok csillogásába veszve. Pár perce még ordításoktól, és üvegszilánkok csörömpölésétől volt hangos a lakás. Az indulatok nem fértek meg egymás mellett, felgyülemlettek, majd megsemmisítő csapást mértek mindarra, ami egykor szép volt. Ami a mindent jelentette két fiatal, bolond szív számára. 

Baily keze ökölbe szorult; hiszen ő elég erős, hogy megbirkózzon ezzel egyedül. Képes túlélni mindezt függetlenül bárki segítségétől. Nem kell neki Zayn. -Ezzel a hamis gondolattal áltatta magát, majd végiglépdelt magassarkújában a szilánkrengetegen. Minden egyes roppanás éles fájdalommal hasított fejébe, s egyre csak azt tudatosította benne: vége, vége, vége. Leengedte vörös copfját, majd lerogyott szürke kanapéjára. Zokogásban tört ki.

Zayn lüktető erekkel lépett ki a mogorva időbe. Szürkület volt már, és halvány lila gőze sem volt, mihez kezdjen. Legszívesebben egy hatalmasat ordított volna, ha nincs megint a képébe tolva legalább 5 fényképezőgép. De a fotóhajhászokat még a ronda eső sem tántorítja vissza. Zayn mobilt ragadott, majd Harry-t tárcsázta.

- Csá Hazza, mit csinálsz? Rám férne néhány kör ital.
- Szia! Baj van?
- Majd elmesélem. Tudsz valami eldugott helyet?
- Aha, van ötletem. Niall is velünk tart, nagyon ki van borulva.
- Niall? Vele meg mi történt?
- Ne akard tudni, én sem tudom... Figyelj Zayn szerintem gyere fel hozzám, amikor tudsz. Aztán elmegyünk inni hármasban.
- Király. Akkor ott. -nyomta ki a készüléket sóhajtva, majd leintett egy taxit. Még utoljára bemutatott egyet a paparazziknak, aztán sarat csapkodva elhajtott a kocsi.

Folyt. köv...