27. rész: A mentaszín gyűrű

Brendon hatalmas lépésre szánta el magát. Jegygyűrűt akart vásárolni. A fiúk ujjongva fogadták a hírt, mely szerint a férfi elszánta magát, s végre megkéri barátnője kezét. Bekísérték őt a boltba, s Brendon kérésére Nina is velük tartott; mondván, kell egy női szem is. Az ékszerüzlet talán a legdrágább volt mind közül, már a küszöb is apró kristályokkal volt kirakva. Ninának felfordult a gyomra ennyi csillogástól, és felesleges fényűzéstől.

- E kettő között vacillálok. Mit gondoltok? -kérdezte Brendon, mire minden fiú mást mondott. - Nina, szerinted? -hívta segítségül a női véleményt. Nina nem tetszését kifejező arccal vizsgálta a két ékszert. Őszintén egyiket sem tartotta elég különlegesnek egy jegygyűrűnek. Azon kívül, hogy mindkettő annyiba került, mint egy kisebb családi ház, és minkettőnek egy pofátlanul nagy gyémánt virított a közepén, semmi figyelemreméltó. Tipikus, méregdrága, tucat.
Nina vette a bátorságot, hogy önálló véleményével befolyásolja a férfit, ezért félretolta a két potenciális gyűrűt, és az üvegezett pult mögött, egy harmadikra mutatott.

- Az ott! -bökött rá megörülve, mert érezte, hogy ez lenne a tökéletes. Bár nem ismerte Brendon nőjét, remélte , hogy nem egy sznob liba.

- Azt? -kérdezte lepetten, majd kérésére az eladó udvariasan kivette a bársonypárnából, hogy közelebbről megcsodálhassák. A gyűrű maga vékony volt, kecses és finom. Morzsányi kövecskék ültek végig a karikában, s közepén egy valamivel nagyobb, különös alakzatú foglalatba ékelt, halovány mentaszín égkő ült. Olyan színe volt, mint a legegzotikusabb tengerpart vizének. Az ember szerelembe esett, ha a finomra csiszolt kristályba nézett. Hol csillogott, hol tükröződött, hol mattnak tűnt.

- De hát ez nem is jegygyűrűnek való! -hőzöngött Harry, aki az egyik nagy gyémántos aranyra szavazott.

Nina kénytelen volt bevetni zseniális érvelőképességét.
- Igazán Harry? Ezt honna tudod? Mert a filmekben mindig ilyet vesznek? - húzta provokáló vigyorra száját. Niall közben közelebbről is megvizsgálta Nina által javasoltat.

- Nem csak azért! -védekezett sértetten, majd a saját jelöltjéhez húzta Brendont. - Nézd meg ezt az elegáns stílust. Ennek egy nő sem tud ellenállni. Klasszikus, de mégis lenyűgözően figyelemreméltó. Száz méterről is kiszúrja az ember...

- Szemét. -fejezte be a mondatot Nina-  Majd jól megvakulnak az örökös csillogásától. -grimaszolt, majd ő is kampányolni kezdett. - Brendon, tied a döntés. Kérted a véleményem, hát tessék. Én nem azt mondom, hogy nem mondana igent, ha az aranyat vennéd. Sőt, biztos vagyok benne, hogy az is tetszene neki. De ez! -fogta kezébe a gyűrűt, majd óvatosan felhúzta vékony ujjára, s kecsesen felemelte a kezét. - Nézd csak meg. Nem hívalkodó, mégis egyből megakad rajta a szemed. Szolidnak tűnhet, de látod, hogy nem az! Valamiért különlegesebb, mint a többi. Talán a színe, a vonalai.

- Ez tényleg káprázatos! -helyeselt Liam, mire Harry megpukkadva kiöltötte rá a nyelvét. Nina érvelésben megint győzni, Brendon pedig már dönteni látszott.

- Bocsi Harry. De Sarahnak valami egyedi jár. Olyan, amire nem számít. És az Nináé. -bólintott mosolyogva, közben belátta, hogy jó döntést hozott. Az eladó magyarázni kezdte milyen páratlan a benne levő égkő, és hogy mennyire jól döntöttünk. Na igen, ezt már tudjuk. Mondjon újat.

(ajánlott muzsika: Jordin Sparks: Battlefield)

Louis eközben egyre jobban unatkozott. Néha ki-kipillantott a bolt előtt ácsorgó három lányra, akik végig fotózták őket mobiljukkal, s amikor valamelyik fiú tekintetét elkapták kuncogásba, és izgatott motyogásba kezdtek. Louis kedvesen odaintegetett nekik, de egyszerre jéggé dermedtek vonásai. Eltorzult arca éppen kiáltásra készült, de egy hang sem jött ki a torkán a sokktól. Olyasmi történt, ami egy szempillantás alatt megfagyasztotta a vérkeringést mindenkiben.

Nina képtelen volt felfogni, amit lát, hisz az egész olyan tipikus volt, mint a filmekben. Három símaszkos alak rontott az üzletbe. Az eladónak már nem volt lehetősége a riasztó gombot megnyoni. A kirakat üvege milliónyi apró szilánkként szállingózott a levegőben, mint az apró jégkristályok.

- Mindenki a földre! -recsegte az egyik, s ha hangja nem lett volna elég vérfagyasztó, akkor mindhárman előkaptak egy-egy méretes kézifegyvert, hogy engedelmességre bírják az ott tartózkodókat. Az egész túl gyorsan történt. Brendon akart valamit tenni, de a fegyverekkel szemben érthető, hogy egyből inába szállt a bátorsága.
A hat fiú remegve vetette el magát a földön, Zayn egy imát motyogott az orra alatt, valami behatározhatatlan nyelven. Úgy hangzott, mint valami titkos szektanyelv. Harry olyan hisztérikus arcot vágott, akár egy kisfiú, amikor a doktor injekcióstűvel közelít felé.
A fiúcsapat tagjai rettegve néztek egymásra. Jóllehet azok a tekintetek annál is többet rejtettek magukban, mint szeretetet, bátorítást, féltést és barátságot.
Nina lábai kövé váltak, képtelen volt megmoccanni. Egyedül csak ő állt még.

- Feküdj már le! -könyörgött Niall kétségbeesve.

Nina hallotta, de nem fogta fel öccse szavait. Az egyik fickó még mindig az üveglappal elhatárolt felületek összezúzásán "ügyeskedett". A legmagasabb észrevette a szőke lányt. Nina meg sem lepődött, amint egy pisztoly csövével nézett farkasszemet. Hiszen ez várható volt: újabb dolog, amit az akciófilmekből tudunk, így könnyen kikövetkeztethető volt.
Nina csak töredék annyira félt, mint a földön lapuló emberek. Még az is megfordult a fejében - másodpercek ezreléke alatt- hogy ma jött el a végzete. Talán ez az övé. A lényeg, hogy a fiúknak ne essen baja. Egy, mert kedvelte őket, kettő, mert öccse is köztük volt, és három, mert a világ összes tinilánya depressziós lenne, ha bármelyik bandatagnak baja esik...

Nina tényleg ezeken gondolkodott, de a rohadék hamar félbeszakította az elmélkedését, mikor egy vaskos kar, erőszakos szorítását érezte a nyakán. Mit a nyakán? A nyomástól a vállai és a háta is összeroppanni készült! A pasas egyik kezét a szájára tapasztotta, a másik, fegyvert fogóval pedig elérte, hogy a lány meg se merjen rezzenni. Nina belátta: ha akar sem tud megmoccanni. Érezte, hogy a nyakán egyre erősödő nyomástól lüktet a vére. A fejében, a szívében, mindenütt...

Niall elfúlva felnyüszít a látványra. Mindenki reszket a félelemtől. Mi fog most történni?

Közben azt harsogja a harmadik, a hullaszínűre sápadt eladónőnek: - Pakolj bele mindent a pult alól! -majd egy tarisznyát dobott oda neki.
A negyven körüli nő alázattal teljesíti a parancsot. Muszáj neki, ha kedves az élete.

- A gyűrű! -jut Nina eszébe. Nem vihetik el! Mit húz fel így Brendon a szerelme ujjára? Ilyet nem talál máshol, maximum olyat, amilyenre Harry rá akarta beszélni.

Hihetetlen, de igaz. Ninának tényleg ez volt most a legnagyobb gondja. Cseppet sem az az elhanyagolható semmiség, hogy lassacskán kiszorul belőle a szusz, na meg, hogy egy halálos eszközt nyomtak a halántékához. Elment az esze, hogy azon a fogkrémszínű vacak ékszeren aggódik?

- A csaj túsz! Bárki megpisszen, vagy felkel a földről, kinyírom! -fröcsögte hangosan a pacák. Az már más kérdés, hogy a bolt előtt elsétálók, mit vettek észre az egészből, és hogy egyáltalán miért nincsenek sehol valami biztonságiak, rendőrök, akármik???

- Kérem ne bántsa! -szólalt meg Niall halkan,  hangja rezonált volt, szemei kínzó rettegésben könnyeztek.

- Niall, csak maradj ott. -préselte ki Nina a ajkai közül fulldokolva. Attól tartott egyedül, hogy öccse hősködni kezd, hogy megmentse őt.

Mindenki egy hangos puffanásra kapta fel a fejét. Az eladónő vérző fejjel terült el a fényesre vaxolt kövön. Harry reflexből azt suttogta maga elé: Istenem!

- Pofa be! -dörrent fel az fickó

Nina feje kezdett lilulni. Már-már azt kívánta, inkáb lőjék le, mert a megfullasztás nagyon kegyetlen módszer. Testében feléledt a túlélő ösztön -nincs mit tenni- rángatózni kezdett, hogy kiszabaduljon a férfi nem éppen szeretetteljes karjaiból. Ennek pedig nem lettek túl rózsás következményei. Ráadásul a szorítás csak erősödött.

Nina agya búcsút intett a lánynak, amikor meghallotta a fegyver kakasának kattanó hangját. Mily' édes muzsika ez egy lány fülének, aki előtt még ott állna az egész élete. Mintha a mi Nina Horanünk kezdte volna kapisgálni, hogy egy hajszálon múlik az élete. A gondolat nem volt számára ismeretlen. Régi-régi, fájdalmas emlékek felszínre hozták a hasonlóságot. Nina megint érzi. Hogy itt neki annyi. Lassan átértékelődik minden. Ilyenkor rendkívüli folyamatok zajlanak le bőre alatt. (és most nem ara gondolok, hogy szíve áttépni készült mellkasát, hogy vadul pezsgett a vére, vagy hogy szervezete oxigénért fohászkodott)

Nina tekintete összetalálkozik öccséével, aztán véletlenül Louiséval. A szem a lélek tükre, és ez igaz! Nem véletlenül. Csak legyen merszed abba a bizonyos tükörbe nézni...ahol nem magadat látod majd. Vagy ki tudja? A kék és zöld szemek egymást falják. Louis görcsösen összevonja szemöldökét, úgy érezte, biztosan beleőrülne, ha bántanák Ninát. Nina hitetlenkedve olvassa le ezeket az érzéseket a fiú arcáról. Újra és újra leolvassa róla, képtelen elhinni, hogy jól látja, amit lát. Jól?

Ekkor bizony bombát robbantanak a lányban; nem is akármekkorát. Ami mindent letaszít, s csak a legértékesebb kincset hagyja érintetlenül. A szívét. Milliónyi keserű törmelékre hullik előbb az őt körülölelő fal, aztán széthasad rajta védőpáncélja is. A megviselt, meztelen szíve, az maradt csak; aminek elég lenne egy bársonyos szellő, s széjjeltörne.

Mind tudjuk, vagy legalábbs szeretnénk elhinni: Vihar után szivárvány. Robbanás után édes megnyugvás. Mámoros felismerés. Nina dühössé válik saját újdonsült érzéseitől. Nem, nem, nem. - szajkózza magában, és Louisról egyből Floyd jut eszébe. Aztán meg az apja. És végül az eltűnt Tíz kicsi néger...

02:39 am

Micsoda éjszaka!
Nina még a hűs tus alatt is az eseményeken töprengett. Nem is csoda, mindenkit megviselt a nem mindennapi "élmény". Nina égett odabent, de hiába zúdította magára a jéghideg vizet, nem segített; csak annyit ért el vele, hogy reszketni kezdett.
Újra-és újra látta maga előtt az egészet: Ahogy a fojtogatós pasas a kijárat felé hátrál vele, ahogy a másik kettő is, ahogy Niall majdnem elájul ezt látva, ahogy végül a fickó teljes erőből visszalöki az ajtóból, ahogy elrohannak a zsákmánnyal, ahogy mindenki szinte bőgni tudna a megkönnyebbüléstől, ahogy végül Nina boldogan rohan oda Brendonhoz:

- Megvan Brendon! -sikította volna, de csak rekedt suttogásra futotta. A fiúk döbbenten gyűltek a földön kúszó lány köré, aki egyáltalán nem akart jelentőséget tulajdonítani annak, hogy z imént még egy fegyver csöve támaszkodott buksiján, s hogy ő volt a leginkább veszélyben, túsz lévén.

- Mi van meg? -kérdezte a férfi még mindig sokkosan. Senki sem értette mi baja a lánynak. Nina kislányos ujjongással nyújtotta előre markát, majd lassan kinyitotta. Tenyerében ott ült a gyűrű! Csodával határos módon nem vették észre a rablók a pulton, s elsodorták a fosztogatás közben. Nina még a puskaporos helyzetben kiszúrta ezt, ott csillogott a szilánkok közt, remek kis kamélon ez az ékszer.
Brendon eszelős tekintettel vigyorodott el. Nina talán most lopta be igazán a szívébe magát. 

A víz monoton csobogott. Újabb friss emlékképek vetültek a fürdőszoba csempéjére: Amikor Niall remegő kezekkel fogta arcon nővérét, amikor Louis boldogan az égnek emelte a szemét, amikor mindannyian megölelték egymást, amikor Niall és Liam odaszaladt az éppen észhez térő eladóhoz, amikor végre megérkeztek a rendőrök, és sajnos az újságírók és a fotósok is, amikor Harry úgy bámult egész hazaúton Ninára, mint egy Istenre...

Louis a fotelra dobta takaróját, egy répa alakú plüssfigurát szorongatva ült le, és várt. Mozdulatlanul, és szótlanul.
Nina nyirkos hajjal, vizes combokkal lépett ki a helységből. Édes málnaillat kúszott a tágas szobába. Louis áhitattal nézte őt, fogalma sem volt, mit mondhatna. Nina el akarta űzni a megfeszült hangulatot:

- Komolyan egy répát szorongatsz? -nevetett fel, a fiúra talán először. Louis elmosolyodott a lány jókedvén. Nem értette, hogy kezeli ilyen lazán és könnyedén az este történteket.

- Figyi, ideköltöztem a fotelba, tied az ágy. Oké? -nézett szelíden, majd fehér pólója nyaka alá nyúlt, és megigazította magán.

- Ugyan, nem kell... - zavarodott meg Nina, s kissé kínosnak érezte a fiú gesztusát
- Jól elvagyok a foteban. Tényleg. -győzködte, még ha nem is volt őszinte.

Louis felkelt, félredobta a répát. Nina gondolkodást tettetve hajába túrt.
- Szeretném, ha az ágyon aludnál. -jelentette ki a fiú, miközben lassan közeledett hozzá.

Ninán felülkerekedett ösztönös gúnyolódása: - Hiszen én csak egy háttértáncos vagyok. -juttatta eszébe Louis Nináról tett nagyképű megjegyzését. - Te meg ugye a híres Louis Tomlinson. -csúsztatta mosolyát féloldalasba a lány.

- Igen, én vagyok. Személyesen. -bólintott csibészesen, olyan csibészesen, ahogyan még Harry sem tudná.

Valaki kopogtatott az ajtón. Nina állt hozzá közelebb, ezért kinyitotta. Niall volt az. A folyosón beszélgettek. (nem mintha elhangzott volna bármi olyasmi, amit Louis ne hallhatott volna.)
Tudjátok vannak olyan emberek, akik örökké azt szajkózzák a családtagjaiknak, hogy szeretlek, de valójában nem bizonyítják. A szeretlek szó kiváltja náluk a sziát, a bocsánatot, a hogy vagyot. Éppolyan értéktelenné vált a szó, mint egy elinflálódott bankjegy.
Niall? Ő is folyton azt mondogatja nővérének: Szeretlek! De valahogy másképp teszi. Érzékenységgel a hangjában. Ugyanis Niall nagyon is kimutatja. Nem csak mondja, teszi is. De hát nem is tudná nem tenni. A szeretet nem ilyen. Csak jön. Szívből.

- Oké, akkor jó éjt Nina! -búcsúzik el Niall.

- Neked is öcskös. Szeretlek. -mondta Nina halkan. Nina pedig pontosan az az ember volt, aki sosem mondta ezt. Ha mondta, akkor az nagyon értékes volt.

- Én is szeretlek. - válaszolta lepetten.

Nina különöset érzett amiért hosszú idők után, megint kimondta ezt a szót. Azon tűnődött, vajon mikor fogja Niallön kívül másnak is mondani? Mikor?
Lelombozódva, kedvetlenül állt meg a szoba közepén, Louis előtt néhány lépéssel. A fiú észrevette, hogy a lány legbelül nagyon is érzékeny, s talán jól jönne neki valaki, akivel megoszthatná zavart gondolatait. Rosszul hitte: Nina gyűlölt az érzéseiről beszélni, mert azt kiszolgáltatottságnak vette.

- Minden rendben? -kérdezte Louis finom halksággal.

Nina kétkedve nézett fel rá. A szobában csak egy kis asztali lámpa fénye világított. Louis kék szemei feketének tűntek, most nem csillogtak olyan kéken, mint az ékszerboltos merénylet alatt. Azt a pillantást soha nem fogja tudni Nina kiverni a fejéből.

- Nem. -válaszolja röviden, de őszintén. Louis nem erre a válaszra számított. Erre nem tud mit mondani, nincs B terve. Inkább ösztönösen cselekszik: közel lép a lányhoz, majd finoman az ágy fele tereli.

- Jó nekem a fotel is. -ismétli megint, de fizikai erővel nem tiltakozik. Hagyja, hogy az ágyig navigálják.

Nina arra gondolt elpanaszolja a fiúnak -mert nagyon nyomta a szívét - hogy elveszett a Tíz kicsi néger. Aztán inkább szótlanul párnára hajtja a fejét, mert úgy véli: Louist ez úgy sem érdekelné, nem is olvasta soha, nem értheti miért ilyen fontos.

Louis küldetését teljesítve visszasétál új "fekhelyéhez", de egyszerűen képtelen kényelmes pózt találni az alváshoz. Ninát nem csak, hogy idegesíti a szűnni nem akaró mocorgás, de valójában kicsit meg is esik a szíve rajta. Tudja jól, hogy egy percet sem tud majd aludni azon az ülőkén, hiába puha és párnázott. Ninának feltételezhetően azért volt kényelmes (egy ideig) mert alacsonyabb és hajlékonyabb a fiúnál, így könnyűszert maga alá hajtogatta lábait. Na de Louis?

- Gyere az ágyra. -ült fel a lány a lámpafényben. Sokkal inkább kijelentette, mint kérte. Louis udvariaskodásból hárított, de valóban megörült az ajánlatnak.

- Ó nem, nem. Remekül elszunyálok itt. Komolyan.

- Persze, azért fészkelődsz 5 perce. Mint egy bolhás kutya.

- He?

- Semmi. Csak gyere ide! -forgatta szemeit a lány.

- Nem, mondtam, hogy... -szajkózta, mire Nina:

- Kérlek! -ejtette ki telt ajkai közül halkuló hangon. Kérlelve nézett Répafiúra. Hát szerintetek ellen tudott állni a kísértésnek? Nem, és nem azért mert Nina gyönyörű volt és kívánatos. Sok lány az, bár ha most megkérdezed Louist, más lenne a véleménye.

- Jó. -bólintott egy aprót, majd nesztelenül a lány mellett termett. Az ágy másik felén.

Nina közben szomorkásan pislogott maga elé, a szoba sarkába. Máris máshol jártak a megfékezhetetlen gondolatai. Louis vízszintesbe helyezte magát, majd karjával Ninát is visszaterelte ebbe a helyzetbe.

Csend.

Békés arccal figyelték egymásét. Kivételesen nem zavarta egyiküket sem, hogy arcpirítóan közel fekszenek (!) egymáshoz. Karjaik összeértek.

- Nem mondod el? -kérdezte L., remélve a lány végre kibújik burkából, vagy legalább kicsit megnyílik előtte. Louis nem tudta, mindenkivel, vagy csak vele ilyen elutasító a szőkeség.

Nina bocsánatkérően megrázta a fejét.

- Olyan jó, hogy nem esett semmi bajod. -ismerte be a fiú, de kezdte azt érezni, hogy magát alázza csak őszinte vallomás-morzsáival.

- Csalánba nem üt a mennykő. -suttogta keserédes hangon.

- Hülye vagy. -váltott át normál hangerőre Louis, ezzel felszakítva az eddigi halk, suttogós hangulatot. Louis csak viccnek szánta...

- Te még hülyébb. Hidd el. - vágta rá a lány rekedten. Aj-jaj, ennyit a meghitt nyugalomról. Már kezdődik is a csata.

- Utálom az ír akcentusodat.

- Én meg a brit akcentusodat.

- Szőke!

- Sötét!

- Rekedt hangú!

- Mikiegér hangú!

Louis meglepődött: tényleg mikiegér hangja lenne? Elvigyorodott Nina bántónak szánt megjegyzésén. Nem tudott megsértődni, ezért inkább a következő beszólása más volt:

- Szép vagy. -jelentette ki mosollyal hangjában.

Elégedetten vette észre a sötét ellenére, hogy a lány aggódva a szájába harap.

- Igen, szép vagyok. -mosolyodott el huncutan. (Éljen, kirakták a fehér lobogót!)

Ezzel visszaállt a kezdeti, merengős állapot. Több, mint tíz percig némán feküdtek. Az egyik arra várt, hogy a másik elaludjon. De mindketten éberen bámulták a plafont.

- Remélem nincs semmi komoly baja a nőnek. Ömlött a fejéből a vér. -szólalt meg morfondírozva Louis.

- Tudom. -sóhajtott Nina

- Mondd csak, hogy voltál végig olyan higgadt? -kérdezte. Gyávának érezte magát, amiért ő fiú létére, ott lapult engedelmesen a kövön.

- Az voltam?

- Úgy tűnt.

- Akkor majd a pánik biztos később jön ki rajtam. -mondta jelentőségteljesen.
Louis a lány felé fordította fejét, s mivel ezt ő is észrevette, követte példáját.

Már megint csak az a szótlan bámulás...
Nina egészen váratlanul -maga sem tudta milyen indíttatásból- tenyerét a fiú feszes mellkasára tapasztotta. Louis érezhetően ledöbbent. Nem érdekelte, illik-e vagy sem, ösztöne azt súgta: öleld át, légy vele óvatos, gyengéd! És így is lett. Nina egy kellemesen kemény és feszes karizmot látott átlibbenni saját teste felett. Louis gondoskodóan átkarolta, Nina pedig fittyet hányt elveire: arcát az illatos mellkasba fúrta. Ajkain érezte a srác ütemtelen szívritmusát, mialatt finom simítások érték aranyfényű haját. Aztán egyik kezével Louis tarkójába kapaszkodott.

Nina azt gondolta: Na, ez aztán az "egy ágyban az ellenséggel".

Mégis olyan jóleső érzéssel aludt el, mint még soha...