29. rész: A felesleges ötödik?

- Nagyon szépen köszönjük, hihetetlenek vagytok! Jó éjt San Francisco! -kiáltotta a mikrofonba Liam. A színpadi fények kialudtak.

***

- Hát ez állati volt! -lihegte Niall felpörögve. Az 5 fiú kimerülten loholt az öltöző fele. Útközben vidáman kapdosták ki füleikből a dugókat, de a kis "fekete dobozok" leszerelése, ami a hátsójukra volt erősítve, már a szakemberek dolga volt.
Egy óra is eltelt, mire elkészültek, azonban Brendon közölte velük, hogy nem mehetnek ki a hátsó bejáratnál ácsingózó rajongótömeghez.

- De miért nem? -jött egyből Liam kétségbeesett kérdése. Ő volt leginkább oda az autogramm osztogatásért és fényképezésért. Valahogy sosem unta meg, sosem érezte tehernek a többiekkel ellentétben, akik néhanapján nem sok kedvvel tették mindezt.

- Nem tudom, a menedzsment döntése, de gondolom a tegnapi banzáj miatt kell most fokozott biztonsági intézkedéseket tenni.

- Marhaság. -puffogott Liam- Én akkor is kimegyek! -határozta el, s eltökélten el is indult a megfelelőnek vélt irányba.

- Liam, ez nem jó ötlet! -szólt utána Zayn, de elengedte a füle mellett.

- A menedzsment nyomatékosan kérte, hogy ma ne legyen autogram osztás! -próbálta visszatartani Brendon is. Liam visszafordult, besokallt:

- Tudjátok mit? Tojok a menedzsment fejére! A menedzsment elfelejti, hogy itt nekünk is lenne beleszólásunk a dolgokba. Ez a mi karrierünk! Előbb Niallt akarja háttérbe nyomni, aztán megtiltja, hogy kontaktáljunk a rajongóinkkal. Mi lesz a végén: időpont szerint be lesz osztva, mikor mehetünk a slozira, vagy mi? -hőzöngött tőle még nem látott stílusban. Annyira kikelt magából, hogy észre sem vette, közben elszólta magát.
Niall felszólalt baseball sapkája karimája alól: - Várj csak, mi az, hogy engem háttérbe akar nyomni? Mi van? -néz körbe értetlenül, s lepetten észleli az arcokon, hogy bizony csak ő nincs beavatva, akármiről is legyen szó.
Brendon mérgesen Liamre sandít.

- Mindegy, tudnia kell! -mondja Zayn Brendonnak kimeredt szemekkel.

- Gyerünk! -türelmetlenkedik a szőke.

Harry bólint egyet a többieknek, jelezve, ő elvállalja a szószóló szerepét.
- Ahogy Liam mondta, a menedzsment igyekszik legújabb - és hozzáteszem legabszurdabb- ötletét érvényre juttatni, miszerint nem illesz a képbe, és sokkal jobb lenne, ha csak gitárral kísérnéd a koncerteket.

- Mi van??? -tátja el száját Niall, s szíve összeszorul a hallottaktól. Sosem hitte volna, hogy ilyesmi történhet vele, hiszen minden olyan jól alakult eddig.

- Aztán a múltkori koncert előtt, San Joseban azt mondta, a Torn-ot egyáltalán ne énekeld. Louis egyből rávágta - itt Harry büszke mosollyal Tomlinsonra sandított- hogy akkor ő sem fogja énekelni.

- De az első ilyen próbálkozás az volt, mikor Salt Lake cityben lehalkították a mikrofonodat. -vette át a szót Louis- Harry erre még időben rájött, és szándékosan kicserélte a mikrofonját a tieddel. Emlékszel? Nem értettük, miért nem hallatszik rendesen Harry hangja az első számnál.

- Ezt nem hiszem el. -vetette magát háttal a falnak. Elkeseredve csillogott szemében a könny, de igyekezett nem elhullajtani egyet sem.

- Niall... -mondta Harry mély, búgó hangján, majd mind a négyen az ötödik köré tömörültek, és egyszerre ölelték át.

- Sosem hagynánk, hogy kitegyenek a bandából! -mondta Liam halkan.

- Fiúk! -kezdte Louis- Fogadjuk meg egymásnak, hogy soha, de soha nem hagyjuk, hogy szétszedjenek minket. A One Direction csakis így One Direction, ötünkkel.
Heves bólogatások következtek.

- Ti vagytok a legjobb barátaim! -motyogta Niall a sírástól egy cérnaszálnyira.

- Én meg mindig is fiútestvért akartam, erre hirtelen négyet is kaptam! -nevetett Zayn.

10:34 pm, Villa Florence

Amint belépett Nina a hotelszobába, meglepő látvány fogadta: a földön egy darab fiú ruha sem hevert! Sőt! Az ágy is be volt vetve! Nina gyanakodni kezdett, aztán kis idő múltán rádöbbent: Louis kiköltözött a szobából. De kihez? Mivel válaszként nem kapott isteni sugallatot, ezért nem is rágódott többet a kérdésen: kit érdekel? Legalább nyugalom van. -gondolta.
Nem érdekelte az se, hogy a stáb színe-java még itt-ott mászkál, szórakozik,eszik-iszik. Pihenni akart, ki akarta kapcsolni az agyát végre, de inkább kevesebb, mint több sikerrel. Megszólalt ugyanis a lelkiismerete, akivel rég nem volt mát beszélőviszonyban. De most felbukkant, és olyanokat szajkózott: Nem szégyelled magad? Miért kellett értelmetlenül megbántani azt a fiút? Mit ártott ő neked? Azon kívül, hogy előitélekkel kezelt, de ez nem alaptalan és nem is új a számodra. És a legfőbb kérdés: miért nem fogadod végre el, hogy valójában megfogott valami a srácban? Mi a francért igyekszel őt minél messzebb lökni magadtól? Lásd már be, hogy nem tudod gyűlölni őt!

A fiúk úgy döntöttek egy kis sörrel öblítik le a feldúlt érzelmeket. Niallnek kiváltképp szüksége volt most néhány adagra. Harry két pohártól már vigyorgott, mint a tejbetök, Louisnak csak szimplán jobb kedve lett, Liam inkább kólát ivott, Zayn pedig egy pohárral bírt csak meginni, mert valójában nem szerette a sört. Niall már a negyedik körnél járt, de semmi nem változott rajta, elvégre is ír. Bírta a sörmennyiséget rendesen.
Mindez Harry (és immáron Louis) lakosztályában történt.

- Niall! -tört be az ajtón valaki- Rosie sír! Gyere már!
A fiú sörét hátrahagyva pattant fel, s hősiesen sietett a lányhoz.

- Rosie? -kérdezte a fiú aggódva, azzal az imádnivaló ír akcentusával. Óvatosan közelített a lányhoz, mintha attól tartott volna, ha túl gyorsan teszi vagy hirtelen, akkor elszalad, mint egy riadt őzike.

- Ne Niall, nem akarok róla beszélni! -szipogva takarta el arcát a külvilágtól.

- Nem kell róla beszélned. Csak gondoltam jó ilyenkor, ha érzed, hogy van aki melletted áll, és el akarja mulasztani a bánatodat. -magyarázta kedvesen, s közben lekapta fejéről baseball sapkáját, majd vigasztaló mozdulattal a lány fejére tette. Rosie letörve, de elmosolyodott. Most pontosan átélte ugyanazt, mint Niall pár napja. Azzal a különbséggel, hogy ő Niallt hagyta magában keseregni, de jelen esetben a fiú szó nélkül rohant hozzá segíteni. Bűntudata volt mindettől, s közben képtelen volt nem a szöszi kék szemeit nézni.

- Köszi. Rendes tőled. -bólogatott a lány, s közben ujjai közé fűzte haját, majd egy határozott mozdulattal hátratúrta az arcába lógó tincseket. Látszott, hogy ért a hajápoláshoz, mert eszméletlen dús és selymes haja volt.

- Fontos ember vagy számomra. -mondta könnyedén, s közben azon drukkolt, hogy sikerüljön megvigasztalnia, bármi is a baja, mert alig volt dolog, amit nhezebben viselt volna, mint mikor sírni látott egy lányt.
Rosie a szavak hallatán felismerte nyilvánvaló érzéseit, s ettől nevetni támadt kedve. Hiszen kit érdekel Sandy, mikor itt van ez a fiú, aki úgy törődik vele, mint egy hercegnővel. Bár nem érezte magát halálosan szerelmesnek Niall iránt, mégis valami belső ösztön az ajkai felé vonzották abban a szent pillanatban. Niall mintha megijedt volna, fejével hátrahőkölt.

- Ro, bocs, de ez nem megy. Úgy értem... én tényleg szeretlek, de úgy érzem, most csak bűntudat vezérel. -hajtotta le fejét.
Közben képzeletben pofon vágta magát, amiért ilyen hülye volt. Visszautasítani egy csókot!? Ráadásul pont Rosietól? Butaságnak tűnt, mégis ezt kellett tennie. Így helyes. -vélte.

A lány fülig elvörösödött, majd bátortalanul bólintott. Egyetértett Niallel, igaza volt. Teljesen.

Fojtogatóan fülledt, meleg volt az éjszaka. De nem ezért nem tudott aludni Nina, hiszen a lakosztály kellemesen hűs volt. A lány hiába tudta, hogy Louis már nem fog itt aludni, ő mégis az alvásra aligha alkalmas fotelt válaszotta. Fetrengett, mocorgott, sehogy sem volt jó. Nem csak a fotel miatt. Úgy öszességében nem hagyták gondolatai pihenni. Annyi baj volt, és annál kevesebb megoldás rájuk. Na meg aztán ott voltak a zajok, amik hol a folyosóról, hol a szomszédos szobákból szűrődtek át. Mindenki fent kukorékolt, ugyanis tudták, hogy hajnalban turnébuszra szállnak, akkor meg minek aludni addig?

Egy órányi nemalvás után a lány feladta. Felkötötte összehempergett haját, aztán néhány szál cigarettával ujjai között kisétált a medencéhez. Miközben rossz szokását űzte a szokásos problémák hömpölyögtek fejében: az eltűnt Agatha Christie könyv, Timothy szemétségei, a lesifotósok támadása, Louis, Jenna, Niall... a végén már csak nevek pörögtek szeme előtt, s ezzel egyre duzzasztva a gondok tengerét. Lassan szökőár lesz belőle, ha így folytatjuk...- gondolta.

Nina érdeklődve kapta fel fejét két ismerős hangra. Jenna és Louis a medence szélénél állva társalgott; Nina nem győzte hegyezni a fülét, hogy elcsípje a szavakat.

- Ne nézz már hülyének Jenna! Tudom jól, hogy te adtad ki Nináról a félhamis, eltúlzott információkat a firkászoknak! -hallatszott a fiú ingerült hangja.

- Most mit véded azt a dilist? Te magad is mondtad, hogy zakkant. Az újságírók kérdezted, én meg elmondtam a véleményem.

Nina számára új infókat tud meg: dilis és zakkant. Louis szerint is. (?!)

- Véleményed? Az igazság kifordítása neked vélemény? Jenna, megkérlek utoljára, hogy fejezd be ezt a lejárató kampányt! Nem érsz el vele semmit! -emelte fel hangját, s egész férfiassá vált ettől.

- Ó, dehogynem. Elvett téged tőlem, ezt nem ússza meg! -sziszegte a bestia, s közben hullámos hajába túrt folyton-folyvást.

Nina már nagyon unta ezt a 'lecsaptadJennakezérőlLouist' témát. Főleg azért, mert semmi valóság alapja nem volt. Ezek mind megőrültek?

- Te vagy a dilis, nem ő. Te magad intézted el, hogy elveszíts engem! -mutatott nyomatékosan a lányra, kinek hiába volt csábos külseje, Louis csak egy szánalmas csajt látott benne.

- Az nevet, aki utoljára nevet! -rázta meg fejét, s azt hitte nagyon okosnak látszik ettől az elkopott közhelytől.

- Engem felejts el! -vetette oda félvállról, majd faképnél készült hagyni exbarátnőjét. A mi Louisunk legnagyobb döbbenetére lábait az első lépés után kigáncsolták, és egy hatalmas hasassal landolt a vízben. A víz nagyot fröccsent, egészen magasra, ki a medence szélére.

Jenna elégedetten elvigyorodott, majd dobott egy puszit Louis fele. A fiú levegőért kapkodva jött fel a vízfelszínre, majd a dühtől forrva oldalra simította szemére tapadó haját.

Nina egész jól szórakozott. Végre egy színvonalas műsor, és ingyen van! Igaz, egy pillanatra megfordult fejében, hogy odalép a fiúhoz kisegíteni őt a medencéből, de ezt az ötletét gyorsan el is hessegette. Közömbös arccal nyomta el az utolsó szálat is, majd indulni készült, mikor egészen véletlenül, az egyik bokorban valami furcsát vett észre.
Mert az elég furcsának mondható, ha a bokorból egy fényképezőgép fél felkarnyi objektívje kukucskál ki, nem? A szöszi villámsebességgel rohant a zöld növény fele, akár a gepárd a levadászandó zebra után. Louis csak egy elsuhanó alakot vett észre, miközben pólójából próbálta kicsavarni a vizet.

- Hé, ki van ott? -kiabálta futtában a szőke, s a feltehetőleg lesifotós szaporán menekülni próbált. Szerencsére a bokor ágas-bogas szerkezete nem eresztette olyan könnyen foglyát. Nina elkapta, s dühös vehemenciájával (amit már párszor megmutatott) rángatta ki rejtekéről az alakot.

A rajtaütött félve, a rajtaütő hitetlenkedve pislogott egymásra.

- Te? -kérdezte Nina röviden, mert több nem jutott eszébe.

- Én sajnálom... -habogta komoran, s bűnbánóan legörbítette száját.

- Sajnálhatod is! Marha nagy pácba kerülhetnél, ha akarnám! -fenyegette a fiút, de szavainak tudta, hogy nincs alapja. Esze ágában sem volt beköpni a paparazzo-növendéket. Valamiért alapból sajnálta őt. - Most már legalább a nevedet áruld el! -kérte Nina, s hangja nem tűrt ellentmondást. A fiú vakmerően elárulta kilétét:

- A nevem Keane Wilo. -nyújtotta oda izzadt mancsát. Louis víztől csöpögve, de egyre féltékenyebben szuggerálta őket a távolból.