38. rész: Nesze neked Nina!

A kilátás szédítő volt, egészen filmbeillő. Nina mélyet szívott a rideg, de kristálytiszta hegyi levegőből, miközben érezte, hogy Floyd kezei hátulról a derekára tekerednek. Soha nem akarta elcserélni az életét senkiével. Együtt meredtek a kéklő vonulatok fele, ahol szinte eggyé vált a föld az éggel, s ez a végtelen nagy tér ölelte körül őket; fent, a magasban. Csak ketten voltak, s senki másra nem is vágytak. Szabadság és szerelem volt a javából.
- Te vagy a mindenem. -szólalt meg óvatos halksággal a fiú; egész közel hajolva a lány füléhez.
Nina elmosolyodott. Floyd örökké ezt mondogatta; mint valami szlogent. Éjjel-nappal, ébren és álmában: Te vagy a mindenem.
- Most franciául is! -követelte kedvesen.
- Tu es mon tout. -búgta feledhetetlen hangján. A világ értük ragyogott csupán. Övék volt minden.

-Muszáj rám tehénkedned? -zsörtölődött fintorogva Jenna. Megborzongott az emberek közelségétől. Nina kábán ébredt fel a váratlan emlék-hipnózisból.

- Mi bajod? -csúszott ki száján reflexből. Haragos volt, amiért ilyen Jenna-féle nőszemélyek miatt kell visszatérnie a keserű valóságba.

- Semmi, csak kotródj odébb. Ne érj hozzám! -nyavajgott -nem zavarta, hogy egy tűt sem lehetett volna leejteni, neki tér kellett- majd erősen oldalra taszította Ninát. Ő meg amilyen peches, hát nem egy fogpiszkálókkal teletűzgélt sültes tálra tenyerelt? Feljajdult, s úgy dühbe gurult, de úgy! Mivel nem téphette meg az agyon hullámosított madárfészket a fején, kénytelen volt szavakkal visszavágni.

- Csak egyszer lennél elviselhető! Még egyszer meglöksz, a kórházba küldelek nyaralni.-sziszegte visszafogva a trágár szavakat.

- Kis hülye, olyan erősnek képzeled magad!  -sipákolt, mert még biztosan abban a hitben élt, hogy aki hangosabban ordít vissza, az mond okosabbat.

Nina sötéten felnevetett. A legutolsó ember lenne kerek-e világon akitől berezelne. Egy ártalmatlan hangyától is előbb rémül halálra, mint Jennácskától.
- Na látod, ezért pattintott le Louis is! Mert egy bugyuta kis liba vagy! -röhögött fel a maga bosszantó stílusában. Jenna agya csettintésre elborult a Louis-s téma hallatán. Hihetetlen, ami történt, de igaz. Volt szemtanú, nem is kevés: a kis hárpia minden eddig raktározott féltékeny haragját és erejét összesűrítette egy jól meglendített ütésben. Mi volt ez a reccsenés? Csak nem Nina orra?

A körülöttük állók sokkot kapva húzódtak el. Rögtön lett hely, érdekesmód. A fiúk arcáról elképedve tűnt el a jókedv, sorjában. Nem is akarták elhinni, hogy Jenna (!) vadult be. De mégis mitől? -lebegett a kérdés a levegőben.

Nina felröhögött volna kínjában. Aki ismerte balhéit, biztosra vehette volna: Nino félkézzel átplasztikázza a csaj arcát. Ha akarja. De a szőke csak megrökönyödve állt, kezét orrára szorítva. Ujjai közül vér sejlett elő.

- Na, mi az? Ennyire fájt szájhőském? Mi van, nem ütsz vissza? -jött lázba Jenna, amint megízlelte a siker ízét. Nina meg csak a vérét érezte a szájára csöpögni; finom sós.
Niall egész hófehérre sápadt; hisz volt némi elképzelése nővére harcias oldaláról. Ha ő nekiesik itt Louis volt csajának, annak gyászos vége lesz. -fordult meg fejében, s biztosra vette, hogy Nina mindjárt a falra fogja kenni a bestiát.
De...Nina csak állt, mint akit odaszögelltek. Mi lesz már? Miért nem ugrik a torkának? -kérdeznénk joggal.

A szőke -mindenki nagy szájtátására- megadóan elmenekült. Kezét el nem mozdította zsibbadó orráról. Attól tartott, ha elengedi, egy az egyben leszakadt. Sietősen fúrta át magát az egészen megritkult tömegen, s a legközelebbi mosdóba vágtázott. A csap fölé hajolt, és elgondolkodva figyelte, ahogy a vöröslő cseppek egyre csak potyognak, majd kanyargós mozdulattal végigfolynak a fehér mosdókagyló homorú felületén. Niall elborzadva rontott be, s aggódóan vizsgálta meg nővére ábrázatát a tükrön keresztül.

Niall Horan nővérkének csap fel, gondos figyelemmel mossa le testvére arcára kenődött vérfoltokat. Nem mintha Ninának nem lettek volna kezei, hogy megcsinálja magának, de hagyta, buzgó öccse hagy ápolja.

- Talán megúsztad törés nélkül. -tapogatta meg finoman a lány vékonyan ívelt orrcsontját. A lány felszisszen, majd bánkódva Niall kéklő szemeibe vezeti a sajátját. - Miért csináltad? -kérdezte- Azaz, hogy miért nem csináltad? Ismerlek. Máskor már rég ököllel estél volna az illetőnek.

- Nem is tudom -hunyorgott- Talán csak...-kereste a szavakat, majd felsóhajtott- Elegem van abból, hogy egy őrjöngő, agresszív vadállatnak hisznek. A tűrőképeségem majdnem megpattant a feszülésben, de kibírtam. Láttad! Elviseltem az ütést, megtorlás nélkül. -magyarázta lehangolva. Egyúttal gyengének is érezte magát emiatt; mintha Jenna erősebb lenne. Ugyan kérlek, ez badarság!

- Komolyan? Tényleg ezért csináltad? Merő bizonyításból? -hitetlenkedett Niall, s közben büszkén elmosolyodott. - Nagyszerű ember vagy, és aki ezt nem látja, az egy pancser! -próbálta feldobni a lecsorbult hangulatot.  Részben sikerült is: Nina erőtlenül elmosolyodott. Orra immár lilában és kékben pompázott. A vérzés nem akart múlni, a zsebkendő pirosra váltott.
Niall védelmező testtartással kísérte ki Ninát a mosdóból, amikor valaki hirtelen elfutott az ajtóból. Már az embert a mosdóban is kihallgatják?

Az biztos, hogy a botrány miatt Niall már nem találkozott Kobe Bryant-tal, és Jenna sem tette zsebre amit kapott ezért; mind Petertől, mind a fiúktól. Hát Jen, ha Louis-t így akarod visszaszerezni, megsúgom: a lehető legpocsékabb úton jársz!

Az aréna VIP ki-bejárójánál már ott parkolt menetre készen a 1D-s pereputty mikrobusza.

- Niall! Nina hol van? -kiabálta Spencer, a sofőr. A többiek már bent ültek a kocsiban. A szöszi srác semmit-tudóan széttárta karját: - Azt mondta a kocsihoz jön.

Az égbolt eddigi morgásai után rendesen felkapta a vizet, és dühöngve robajlott egyet. A nagy csattanástól Zayn ugrott egyet ültében. Louis tettre készen kiugrott az ülésről, majd az égre pillantott. Ha valami igazán félelmetes és megállíthatatlan tud lenni, akkor az a természet felülmúlhatatlan ereje volt. A felhők feketén hömpölyögtek egymásra borulva, a szél egyre erőszakosabban kezdett fújni.

- Most azonnal indulnunk kell! -sürgette őket Spencer ismét, de szavai nem nyerhettek értelmet, amíg Nina nem kerül elő.

- Hol lehet? A francba is! -idegeskedett Niall; nem hiába: az első esőcseppek félénken hullani kezdtek odafentről.

- Szálljatok már be! -kérte megint a férfi. Louis elszántan Niall fele fordult.

- Niall, te szállj be, és menjetek vissza a partra. Én megkeresem Ninát, és hazamegyünk taxival.

- Nem hagyhatom itt! Mi van ha nem találod meg? -pánikolt be, ami igen ritkán fordult elő vele.

Az ég ceremónikus feldörrenésével jelezte; most kezdődik a műsor: jön az emlegetett vihar. (kötelező aláfestő effekt, kattints erre a linkre és úgy olvass tovább)


- Megtalálom, bármi áron! Bízz bennem! -jelentette ki határozottan. Niall nagy nehezen, de belement. Könyörgő tekintettel meredt barátjára, amíg beszállt az autóba, ami aztán villámgyorsan elhajtott. Louis futva indult vissza az épületbe. Néhány kifaggatott szemtanú szerint egy hosszú, szőke hajú lány rontott ki a főbejáraton pár perce...
Hát ez remek: nemhogy esik, máris szakad az eső.
A záporozó csapadék fátyolként tompította a város csillogó fényeit; sűrű pára nyomta le a fülledt levegőt.

Tomlinson megrögzötten rohant végig az ázott aszfalton. A forgalom elhalóban volt, embereket aligha lehetett látni az amúgy mindig nyüzsgő járdákon.
- Hol vagy, hol vagy? Merre vagy Nina? -súgta maga elé egyre feszültebben, szemei megállás nélkül cikáztak  a sötét út mentén. Óriási kő zuhant le a szívéről, amikor a távolból kiszúrt egy szőke hajkoronát- sprintelni kezdett a célirányba.

Nina fura lány volt - ehhez kétség sem fért. Franc se tudja milyen oknál fogva, de arra vágyott most, hogy rongyosra áztassa az eső. Behunyt szemekkel kapaszkodott egy táblába, fejét fáradtan az oszlopnak döntötte. Reszketett a jéghideg víztől, ami eláztatta a haját, pólóját, mindenét. Lagymatag undorral az arcán dúdolt valamit.
"Tu es mon tout." -visszhangzott fejében. Meghitt melankóliával hallgatta gondolatai aláfestőzenéjét: az egyre vadabbul zuhogó esőt.
Messziről tocsogó és gyors léptek hasítottak dobhártyájába. Valaki a nevét kiabálja?!

- Nina?! -ujjongott a hang, majd tulajdonosa merészen közel lépett a szólítotthoz. Louis éppúgy festett, mint Nina. Inge átlátszóvá vált, és makacsul felsőtestéhez tapadt. Orra hegyéről és szemöldökének ereszéről fürgén pötyögtek a cseppek.

- Mit akarsz? -mormolta résnyire nyitva szemeit, de tekintete továbbra sem kereste meg a fiúét. Csak meredt a semmibe.

- Téged. -bökte ki hirtelen, aztán észbe kapott, hogy igencsak kétértelmű ami mondott (még ha igaz is) - Gyere, menjünk haza! -tette hozzá kedvesen, majd előre nyújtotta karját.

- Nem. Jó itt. -felelte. Arca azon felét, amelyet a srác láthatott volna a rátapadt haja elfedte előle.

Louis rettegve észlelte, hogy hamarosan ki fog belőle özönleni a lány iránti minden érzése. Le fogja leplezni saját magát.

- Miért csinálod ezt? Mi a fene bajod a világgal? -törtek ki belőle az oly rég megfogalmazódott kérdések. Kicsit durvább hangvételűre sikerült, mint ahogy tervezte.

Nina végre Tomlinson felé fordult, aki lemerevedve vette észre orra véraláfutásait, ami a zöld és kék minden árnyalatában pompázott.
- Úristen! -csak ennyit reagált, majd akarva-akaratlanul a lány sérüléséhez nyúlt. Nina morcosan elfordította fejét, nem szorult sajnálkozásra. Elvégre is, ez csak egy játékos kis nyakleves volt ahhoz képest, amilyen pofonokat kapott már az élettől. Tényleg.
Louis-t cseppet sem zavarta, hogy még mindig nincs gőze se, mi a baja a szöszinek. Vele, a világgal, magával, mindenkivel. Azt tudta csupán, hogy bármi is komorítja el, ő segíteni akar. Segíteni, nem számít, milyen áron.
- Nino! -simított végig tincsekké sodródott haján. A lány félénken összerezzent; mind az érintéstől, mind a megszólítástól: pontosan olyan volt ez a 'Nino!', mint azelőtt. Mintha csak ő mondta volna. Nina érzékei szerint megállt az idő, remegő végtagokkal figyelte, ahogy Louis Tomlinson arcának bőrét érzi halántékán. Elérkezett az a pont, mikor szegény lány kusza gondolatai tovahussantak a viharral együtt, megfeledkezve mindenről -hagyta, hogy megtörténjen, ami meg akar történni.

Felvillant az ég boltozata. Lilán.
Louis fehér inge üdítően férfias illatokat árasztott magából, pláne vizesen.

Nina egy gyengéd érintést érzett az állán, aztán a tarkóján, és a többire már nem is emlékezett. A fiúban azért lapult néhány kétség, ugyanis Nina kiszámíthatatlan: attól tartott, bármelyik pillanatban orrba vágja, vagy tökön rúgja. De mázlijára nem így lett...
A lány ijedt őzikévé vált a fiú sosem érzett közelségétől. Most vette észre igazán, hogy mennyivel magasabb nála, hogy milyen különleges kék a szeme, milyen lehetetlenül szexi a szája. Már nem volt ideje vagy ereje arra, hogy megemberelje magát, és védőburkot vonjon maga köré. Se maga miatt, se a fiú miatt, hisz' nem akarta ilyen kegyetlenül, az utolsó pillanatban ellökni magától. Ha eddig hagyta, most már végig kell "játszania".
Csakhogy ez nem, nem csupán egy játszma volt. Valami több, nem sok, de földet rengető. Köztudott, hogy Nina örökké a gyengesége ellen harcolt. Nem engedheti meg magának, hogy ereje megcsappanjon, főként nem szerelem és hasonló kegyetlen dolgok által. De ezúttal ellentmondott szilárd elveinek, felrúgta azokat, legalább is pár röpke percre. Kinevette saját magát, és jólesően hagyta, hogy legyengüljön Mr. Louis Tomlinson miatt. 
A kék szemek talán először meredtek ilyen szerelmesen a zöldekbe. Először...

Ismét villámlott, majd durrant egyet az ég, szívrohamot hozva kettejükre. Louis képtelen volt tovább húzni saját idegeit. Most, vagy soha - hangzott el a jelmondat a fejében, s a lány finom ajkaihoz érintette sajátját. Nem vadul, vagy felhevült szenvedéllyel. Aranyosan, védelmezően, tele törődéssel.
Ninának esélye sem volt zavarba jönni, mert érzékszervei bódultan bolondultak a történés minden egyes pillanatáért. Végre igazán őszinte érzéssel viszonzott egy csókot. A magányos utcán: eggyé váltak, együtt áztak, együtt borzongtak, testük egyszerre remegett. Lassú és rövid csók volt. Árulkodóan romantikus.