2012. július 9., hétfő

34. rész: Logie Awards


Nina hétalvó volt, olyannyira, hogy odahaza még a reggeli fogalmát sem ismerte. Ennek tulajdonképpen más oka is van; például, hogy addig se kelljen az anyjával bájcsevegnie. Nem szeretett vele lenni, sosem értettek szót.
De Los Angeles megtörte a jeget. Ugyanis Nina felkelt kora hajnalban csak azért, hogy kiállhasson az erkélyre, és végignézhesse a napfelkeltét. Elszégyellte magát amiért ilyen sablonos, érzelgős dolgot művel, holott nem volt az a romantikus alkat, akit meghat egy szál vörös rózsa, gyertyafényes vacsora, vagy a csillagporos ég bámulása.
Hiába volt álmos, hiába hasogatotta feje, s kerülgette a hányinger az esti ivászat után; áhitattal figyelte a végtelenbe kúszó horizontot, ami maga volt a kéklő mennyország. A sós vízből félénken bújt elő Nap, amely éles málnaszörp színnel határolta el magát. Olykor előfordult, hogy tovatűnt a nappír az égről, s helyette aranyló sávokat rajzolt az óceánra, alá, fölé.
Mindegy. De gyönyörű volt. Ilyet még sosem látott azelőtt.
Élvezte, hogy a pirkadat hűs szellővel érkezik, s lúdbőrösre hűti meztelen karjait, lábait. Apropó láb; aggasztotta, hogy gézzel körbetekercselt lábfejjel ébredt. Őszintén? Fogalma sem volt, hogy került az ágyba, hogy sebesült meg, de arra tisztán emlékezett, hogy a Répakirály valamit nagyon "bűvészkedett" a talpával az este. Nem sok emléke maradt, csak szétkenődött pillanatképek; Louis nyájas tekintete, meg a fájdalom a talpában. Ja, meg a fürdőkád!

Louis roppantmód komor ábrázattal könyökölt a pulton, körmeit rágcsálta feszültségében. Niall gondterhelt arccal, de sokkal lazább pózban támaszkodott a konyhaszekrénynek.

- Nem ebben egyeztünk meg! Mégis hogy a francba képzeltétek, hogy csak úgy rendeztek egy bulit? -harsogta szigorúan Peter, a menedzser. Gyakran voltak ehhez hasonló, idegbeteg kirohanásai. - Házavató? Ekkora hülyeséget! Tudjátok ti, hogy a média hogy vadászik rátok? Nem nyaralni jöttetek, bármennyire is úgy tűnik. Túl sokat buliztok! Ne felejtsétek el, hogy nem ezért vagyunk itt! -kiabált indulatokkal megtelve, karjaival kalimpálva.
Liam ártatlan kiskutya képpel figyelte a pasast, ahogy csordogál halántékán a verejték, orrlukai kitágulnak, keze ökölbe szorul. Niall kezdte már nagyon unni a papolást, ennek látszatát a feltűnően nagy sóhajai és fintorai adták. Amikor aztán végre befejezte a fejmosást, ünnepélyesen elhagyta a színhelyt. A három megszidott fiú felháborodva, de fellélegzett.

- Ez volt ám a hegyi beszéd! -nyújtózott egyet Liam.

- Ja, teljesen megéheztem tőle! -motyogta Niall, miközben már félig a hűtőben kutakodott. Kivett belőle egy tálat, amin különböző felvágottakkal és szalámikkal volt körberakva. Felragyogó arccal tete le a pultra, és kezdte el enni, csak úgy.
Louis a karján felfedezett szűnyogcsípést vakargatta: - Harry és Zayn még mindig alszik? -pillantott fel a faliórára, ami ámbár állati jól nézett ki - világított, fénylett, vilogott- csak éppen erős idegzet kellett hozzá, ha valaki az időt akarta megtudni róla.

- Aha, tudod milyenek. -szólalt meg Liam, aki a tetőtől a lábazatig nyúló üvegablakokon kifele meredve szemezett a türkizes hullámokkal.

- Na jó, Louis! Muszáj tőled megkérdeznem, mert Nina nehéz eset: Van valami köztetek? - kérdezte halk csámcsogással Niall. Hangja közömbös volt, mintha csak a focimeccs állása iránt érdeklődött volna. Pedig ez komoly téma...

Louis meglepve kapta fel tekintetét a csípéséről. Niall tejszőke haját nézegette, és megállapította, hogy majdnem azonos árnyalatú, mint nővére haja.
Liam is kíváncsi arccal várta Lou válaszát. Az értintett láthatóan zavarba jött, mert ilyenkori szokásáshoz híven megnyalta a száját. Talán ha nincs olyan szépen lebarnulva az arca, még elpirulásának nyomai is látszottak volna.

Gyorsan Boo Bear, gyorsan füllents valamit.

- Mi? -nevetett fel kínosan- Köztünk? Mármint Ninával? Niall te ismered a nővéredet, tudod milyen természetű. Tudod mennyire ellenszenvezik velem.

- Szóval tagadod? -kérdezi Liam pimasz vigyorral. Louis mérgesen rásandít.

- Nem. -rázza a fejét, aztán rájön, hogy Liam csapdába csalta- Vagyis de. Mármint...-habogja, aztán egy reményvesztett sóhajjal zárja le a témát.

- Azért kösz, hogy elláttad a lábát tegnap. -bólint hálálkodva Niall, aztán felkapja a tálat és a teraszra igyekszik.

- Szívesen. -mosolyodik el halványan, miközben eszébe jut, ahogy a lány mámor ittasan énekelte a fürdőkádban: "Illusion never changed, into something real..."

1:20 pm

Azon ritka pillanatok egyike, mikor Ninának és Niallnek volt végre néhány nyugodt perce együtt, így meg tudták beszélni legféltettebb, testvéri dolgaikat. A bejárat felöli, göröngyös-köves lépcső legalsó fokán ücsörögtek.
Nina végig a hóbortosan repkedő sirályok útját követte a feje felett, amíg Niall elmesélt neki mindent; olyasmiket az érzéseiről, amikről csak a testvérének beszélt. De e fordítva is éppolyan igaz volt; Niall követelőzve kérte: - Most te jössz!
Nina lassú mozdulattal fordította elzsibbadt nyakát az égről a Niall nevű manóra. Féloldalas mosolyra húzódott kacér íves szája, de amint belekezdett mondandójába arca nyomasztóvá vált.

- Minden amit érzek, egyetlen nagy félelem. -mormolta maga elé- Niall, egyre többen ismernek engem. -harapott alsó ajkába, majd újra a fiúra nézett. Niall megint azt érezte, hogy Nina most nővéréből, húgává vált. Imádta ezt érezni, mert tudta, hogy tűzön és vízen is meg képes védeni.

- Nem lesz baj. -karolta át vállát, már tudta rég kimondás nélkül is, mi a gond. És bár be nem vallotta volna be a lánynak, de ő maga is tartott tőle...ismerve nővére keserű múltját.

- De lesz. Niall én láttam: tele van velem az internet. A rajongók ismernek. És előbb vagy utóbb minden ki fog derülni! Az pedig katasztrófal lesz! Saját magam nem tudok együtt élni a tudattal...

- Nino, Nino, Nino! -sorolta aggódva- Megígérem, hogy mindent megteszek, hogy megóvjalak! Nem fogom hagyni, hogy a firkászok és pletykahajhászok bármit is kiszimatoljanak. -mondta harciasan, s vadul beletúrt mindenfelé ágazó hajába.

- Kisujj-eskü? -kérdezte a lány jobb kedvre derülve, mire egymásba akasztották kisujjaikat. A part felől 3 jól öltözött fiú (értsd: nyaktól bokáig tapadós, sötétkék szörfös göncben) -név szerint: Harry, Liam és Louis- közeledett hangos nevetések közepette, szörfdeszkákkal a hónuk alatt, egymást heccelve, csurom vizesen.

- Ezek tudnak szörfözni? -kérdezte Nina Nialltól, s közben végigmérte a rugalmas anyagon átütő idomokat.

- Aha. Liam a legprofibb, de Louis és Harry is egész jók. Zayn nem tud úszni, én meg éhes vagyok.

Nina felnevetett; a fiúk észrevették az ír tesókat, majd hangos köszönésben és integetésben törtek ki.

- Úgy néztek ki, mint a fókák. -szólt Niall, mire Harry ledobta deszkáját és egyszerre ölelte meg a két szőkét. Jéghideg és nedves volt az a fókabőr. Louis észrevétlenül továbbsiklott. Nina csak utána meredt (és megállapította, hogy ebben a szerelésben még formásabb a feneke), de nem ment; pedig meg akarta köszönni a talp-ellátást.

4:03 pm, a part
Eddig nem mondtuk ki nyíltan, mégis mindenkinek feltűnt már: az események főszereplője Nina. Az a lány aki dacol a saját boldogsága ellen, még ha nem is veszi észre. Két kézzel tolja el magát a legédesebb szerelmet, ezzel elzárva magát a jövőjétől. Inkább arra fordítja minden erejét, hogy önmagát marcangolja olyasmi miatt, ami már úgysem fog változni; a múlt.
Apró, céltalan léptekkel haladt a partvonalon. A szél volt az egyetlen jó dolog most, mert hűtött. A víz kitartóan dobálta lábfejére hullámait, elmosva ezzel felemás lábnyomait. A gézkötés teljesen átázott, sárban tocsogott, de nem zavarta. Csak ment és ment, közben pedig a fejében egy mondat ismétlődött: "Tu es mon tout."

- Nina?

A szólítottat arcon csapásként érte saját neve a sós levegőben, főleg mert a hangot egyből egy archoz kötötte...

- Keane? -fordult hátra, s hitetlenkedve pislogott a napba. Tényleg Keane volt az, a búsulós Keane Wilo, életnagyságban. - Te mit csinálsz itt? -örült meg, miközben lábujjai tehetetlenül belesüppedtek a forró homokszemcsék közé.

- Itt lakom. Pontosabban a város másik felén. -közölte gépiesen, mintha nem is örülne az ismerősnek.

Nina gyanakodni kezdett, főleg hogy a nyakában most is ott lógott a gigászi fényképezőgép.

- Akkor miért itt vagy? -kérdezte újra, csak másképp.
- Fotózok.

- Kiket? -vonta össze rosszallóan a szemöldökét.

- Senkiket. A tengert. -bólintott nyugtatóan, majd a lány orra alá dugta a gépet. -Nézd csak meg. -bíztatta.
- Szép képek. Hobbi?

- Olyasmi. Elég fura, hogy ti is pont itt vagytok.
- Pont itt. Pont most. -túrta hátra a szél-cincálta haját. Keane egy csíkos sortot meg egy sötétkék trikót viselt. Nem volt izmos, teljesen átlagos alkat. Arca kölykös és a szép idő ellenére még mindig túl borongós.

- Tudom, hogy... -kezdte, de valaki hirtelen megragadta vállát, és nem éppen udvarias formában maga felé rántotta.

- Zavarhatok? -kérdezte Louis. Nina felháborodva meredt L.-re.

- Valami baj van? -kérdezte Keane, mikor eszébe jutott, hogy Louis úgy tudja, hogy ő csak egy vendég San Fransiscoban, akit véletlenül pont Louisnak hívnak.

- Mondjuk az, hogy egy szemét kis paparazzi vagy! -bökött rá fenyegetően. Hogy hogy került ide, és honna jött rá erre, az talány.

- Na és? Húzz már a fenébe Louis! -dühönött Nina, majd egy kupac homokot rúgott a fiú felé. - Keane, gyere! -indult el a lány a másik irányba, de kénytelen volt megtorpanni.

- Keane? Szóval nem Louis. Szuper! -tapsolta össze tenyereit, majd lesöpörte a nadrágjára tapadt homokot.

Keane szótlanul kapkodta a fejét. Nem igen tudott mit mondani, na meg nem is akart vitába szállni egy nagyszájú brit sztárocskával.

- Igen, Keane. -vallotta be a lány- De mit lepődsz meg, szerinted úgyis hazug vagyok. És most legalább elmondhatod, hogy: Nekem igazam volt. -gúnyolódott egyre haragosabb arccal. Nem bírta hova tenni a felszabaduló indulatait. Érezte, hogy még néhány ilyen eset ezzel a Louis-val, és olyat fog tenni,amit maga is megbán. Tisztában volt vele, hogy nem normális, amiért ekkora dühöt érez iránta... de nem tudta kezelni.
Keane érezte, hogy még baja lehet belőle, ha magára haragítja Louis Tomlinsont, meg az egész tiniőrületet kiváltó One Direction tagokat.
- Hé, figyelj nyugi, komolyan. Nem azért jöttem, hogy rólatok készítsek fotókat. -szólalt meg végre, de ahogy elnézte Tomlinson kéken szikrázó szemeit, látta, hogy esélytelen bármit is megmagyaráznia neki.

- Na persze. Inkább kopj le, mielőtt szólok a biztonsági embereinknek. -közölte vészjoslóan. Nina homlokon csapta magát; ez megőrült- gondolta.

- Ez egy kiba*ott szabad strand, ami tudtommal nem a One Direction tulajdona. Vagy de? -kérdezte Nina higgadtnak tűnve. Louis arca meglágyult.

- Nem, de akkor sem kéne a nyakunkra hoznod az ilyen vakus vérszívókat. -sandított az ártatlan fiúra, majd úrias méltósággal odébb állt.

- Seggfej. -sziszegte Nina halkan, majd bocsánatkérően Wilora szegezte tekintetét.

- Ki akarsz engesztelni? -kérdezte egy pindurka jókedvvel a hangjában. Nina habozás híján igent mondott. - Akkor gyere el ma velem a Logie Awards-ra!

6:12 pm, nappalinak csúfolt csarnokméretű szoba, amely szépségszalonná változott.
Josh és Nina videójátékoztak, míg az öt fiúnak elegáns külsőt varázsoltak a stylistok, fodrászok. Zayn egyre aggódóbb arccal figyelte, ahogy a haját próbálják tökéletesíteni, de az egyik gonosz tincs képtelen engedelmeskedni a hajlakknak.

- Tudod, hogy te leszel a legszexibb? -harapott fülébe Baily, mire a szépfiú szája füléig ért.

- De azt még nem meséltem! Mit mond a szőke nő a villanypászornak? -kérdezi Harry lelkes vigyorral. Ő már csinos kis öltönyében feszített.

- Harry, ezt már legalább háromszor mesélted! -sopánkodott Niall, majd végigsimított öltözetén. Rosie ábrándosan legeltette szemét a szöszin, majd mikor Niall észrevette, gyorsan elkapta tekintetét róla. Nők...

- Kinyírlak! -harsogta vérszomjasan Josh, miközben lázasan mozgatta ujjait a joystickon. Nemkülönben Nina. A tévén ijesztő, hörgő szörnyek löveltek egymás felé fénygolyókat. Izgalmas játék, biztos az; csak gyomrod legyen hozzá.

- Ne olyan nagy mellénnyel doboskám! -dugta ki oldalra nyelvét a női játékos, majd pajkosan mellkason ütötte a fiút. Louis szemei sacc per kábé olyan fénylövedékeket szórtak feléjük, mint azok a digitális lények.

- A kocsi megérkezett. Mikor készültök el? -toppant be Peter Brendonnal egyszerre.

- Ha Zaynen múlik, holnap. - vigyorgott Niall, Liam is elejtett egy: 'hehe'-t.

- Nagyon vicces Horan, de ehhez a hajkoronához idő kell. Nem véletlenül lesz olyan dögös. -öltötte ki nyelvét. Baily képtelen volt nem Malikot bámulni.

Louis meg tudott volna görbíteni egy merőkanalat hiszijében. Semmi kedve nem volt elmenni a vörös szőnyegre vigyorogni, miközben ezek ketten (alias Nina és Josh) mennyein érzik magukat együtt! Őszintén kezdett hallucinálni, s látni maga előtt, ahogy egymás karjaiban turbékolnak, akár egy nyamvadt galambpár.

- Indulnotok kell! -ordított be a hangzavarba Brendon, majd telefonálni kezdett.
- Császtok! -köszönt el Harry az ott maradtaktól, majd jétékos kedvében vállon harapta Louist, aki rosszkedvűen hárította a göndörkét, majd fülébe súgva felvázolta neki gyanúját. Végre aztán Zayn is csatlakozott; kocsiba szálltak, s csak egy nagy adag Armani parfümfelhőt hagytak hátra.

Nina akcióba lendült. Észrevehetetlenül eltűnt, majd szépen elsétált a megbeszélt helyre. Késett 5 percet; sosem volt pontos ember. Keane annál inkább, de nem hánytorgatta fel.
Keane Wilo ugyanis azt eszelte ki -csak hogy Ninát szórakoztassa- hogy beviszi a lányt a kulisszák mögé (vagy inkább elé), mintha ő is fényképész lenne. Keane csendes fiú létére igen rafinált volt. Ninának is szerzett egy elég komoly tudással bíró gépet, és egy engedélyt a díjátadón való kattingatásra. Sima ügy. A dolog pikantériáját az adta, hogy a Logie Awardson van jelenése a One Directionnek is. Minő menő malőr!

Nina szoros kontyba fogta haját -ahogy ritkán hordta- hogy minél kevesebb feltűnést keltsen könnyen kiszúrható szőke sörényével. Nem szabadott lebuknia, hiszen könnyűszerrel ő is a kamerák áldozatává válhat. Éppen ezért még egy Bruno Mars-féle napszemüveget is felvett. Biztos álca.

- Ha esetleg szükség lenne rá, akkor Lucia Westwood a neved, oké?

- Oké főnök! -kacsintott rá a lány napszemüvege mögül.

Este volt. Az Angel's Palace előtt 1 km-es körzetben akkora tömeg uralkodott, hogy egy kósza tűt sem lehetett volna leejteni. A vörös szőnyeg peckesen feküdt az épület bejáratánál. Bársony kötélkorlát, kisebb hadseregnyi őr és megannyi éhes fotós. Nina mindig Keane mögé bújt, nem akart feltűnni senkinek. Nem kis várakozás után özönleni kezdtek a hírességek. Nina szinte senkit nem ismert közülük, pedig olyan nevek suhantak végig méregdrága ruhakölteményekben, mint: Katy Perry, Rihanna, Adele, Nicki Minaj, Taylor Swift és még sorolhatnám. De voltak ott fickók is bőven: Taylor Lautner, Will Smith, Justin Bieber (na, őt még Nina is felismerte, de csak Niall miatt.) Usher, Justin Timberlake...

- Azért néha lőhetnél egy-két képet, mert feltűnő lesz, hogy paparazzi voltadnál fogva egy képet sem készítesz. -mondta Keane miközben megállás nélkül kattogott a gépe; katt, katt, katt.

- De nem értek hozzá. -sziszegte halkan- És közben szeme elé tartotta a gépet, mintha éppen egy kép készítésén fáradozna.

- Dehogynem! Csak nyomod a gombot, ennyi az egész! Ha azt akarod, hogy a sztár a te gépedbe mosolyogjon, csak ordíts oda a nevét, minél hangosabban! -magyarázta, majd a gyakorlatban is bemutatta: - Katy! Katy! -ordította, ami a stílusától nagyon eltérő viselkedés volt. De bevált, Katy Perry két röpke pillanatra feléjük nézett, s Keane remek fotót tudott csinálni róla.

Aztán megérkezett a One Direction is. Nina felkészült: remek fotókat akart lőni. Belenézett a masina kis ablakába, másik szemével pedig hunyorgott. Közben képtelen volt abbahagyni a kuncogást. Villogtatta vakuját, a fiúk pedig csak úgy szikráztak a szőnyegen. Egymást átkarolva állták a kötelező sarat. Szépfiúkhoz illően mosolyogtak, s hol ide, hol oda néztek a villámtengerben.



Nina ki akarta próbálni Keane trükkjét; elváltoztatta hangját kicsit és elkiabálta magát:

- Harry!

A kis herceg bájosan odafordult, majd Zayn vállán átnyúlva, megbökte Louist. Ninát kiverte a víz, hogy felismerték. De nem. Louis is vigyorgott, így Nina újabb képeket kattinthatott el. Végül már az objektív csak Louisra zoomolt, s észre sem vette, hogy már a 15. képen is ugyanaz az egy bandatag van...






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése