2012. július 13., péntek

37. rész: Zöld az ég, kék a fű

Néhány szemtelenül apró pillanat erejéig Nina azt gondolta, menten megüti ezt az értelmi fogyatékos (értsd: Louist), de aztán egy kevésbé fájdalmas, de annál ragadósabb megtorlást választott. Ha már az ölében úgyis ott szerénykedett egy kisebb torta méretű sütemény, legalább legyen valami haszna; megmarkolta és élvezettel az arcába nyomta. Nem mintha ez olyan sokat rontott volna a látványán. Sőt, egész jól állt neki a szirupos habfej.
Nevetés.
Louis ujjaival lukat vájt szemeinek, aztán mint egy jóllakott macska, körbenyalta a száját.

- Hm, ez kókuszos! -bólintott elégedetten. - Honnan tudtad, hogy a kedvencem? -pislogott bájosan, majd a különféle étkekkel tarkított pólójára szegezte a tekintetét. Egy egész étlapot össze lehetett volna állítani, ha végigvizsgáljuk a mellkasát. Bár a többiek is pont ilyen "festőien" néztek ki.

- Ez nagyon nagyon nagyon nagyon nem volt jó vicc! -dorgálta meg Louist és Niallt a göndör fejű.

- Eggyel több nagyon, és megütlek. -szólt Louis rekedten.

- Majd én megütlek! Vagy inkább rád küldöm Ninát! -mutatott a lányra- Vérengző vadként fog a szerveidből  lakomázni! -fenyegette hunyorogva, pedig nem is sütött szemébe a Nap. Sőt, odakint már készülődött a vihar is.

- Bocsi, de nem eszem répán hizlalt marhát. -hőkölt hátra Nina, mire Harry úgy kinevette Louis-t, mint ahogy egy óvodás a másikat; jó hogy nem tette hozzá: bi-bi-bí, én kaptam piros kisautót, te meg nem!

- Ne csúfolj! -biggyesztette előre alsó ajkát, gyermeki sértettséggel. Addig szuggerálta a lányt, amíg az kénytelen nem volt a kókuszkrém-fedte arcból kirívó szempárba nézni. - Na, nem ütsz meg? Üss meg! -kérte könnyelműen. Nina azt a fajta lány volt, akibe kódolva volt a lázadás, így ha kérték valamire, azért se tette meg; és fordítva.

- Kösz, nem. -legyintett- Eléggé megvert téged már a sors azzal, hogy ilyen defektesnek születtél.
Az érintett ifjú elképed a nem gyenge bántáson, de mivel Nináról van szó, nem esik kétségbe: megszokta már. Ilyen a stílusa.
Épphogy válaszra nyitotta volna a száját, amikor valaki eltorzult hangon ordított fel: Itt van Brendon!

Mint a galambok a járdáról, úgy röppent szét a moslékos bagázs. Vizes-szappanos rongyok, felmosó vödrök kerültek elő, de az erőlködés hiábavaló volt. Brendon varangyos békával vetekedő szemekkel bámulta az irdatlan felfordulást. A méregdrága szőnyegek, a fényezett padló, a konyha berendezése, a selymes borítású tapéták, a csillogó ablaküvegek, függönyök - minden megsínylette a csatát, egyszerűen mindenhova jutott valamilyen elemózsia. A legbizarrabb az üvegen lefolydogáló kecsap -és remélhetőleg nem vér- volt. Na, és akkor a szagokról már inkább ne is beszéljünk!

- Mi a...fene történt itt? -ordított elmebajosan. Zayn ártatlan képpel nézett fel a padlóra száradt csokiszósz súrolásából. Valaki gyorsan szórjon elé egy nagy tál lencsét, hagy válogassa csak a kis Hamupipőke.

- Máris eltakarítjuk. -rebegte valaki halkan, a kanapé mögül.
Niall a felmosóval bajlódott, vagy inkább keringőzött, nem lehetett eldönteni. Az biztos, hogy csak egy kendő kéne a fejére, és tökéletes takarítónő lenne, ha nem is hatékony.

Azt hiszem mindenki lelki békéjének érdekében nem írom le, Brendon miképp díjazta a kajacsata ötletét. Miután kitombolta magát a fickó, látványosan lehiggadt. Közben néhányan azon haldokoltak a nevetéstől hogy Dan orrába szorult egy mazsola. Na igen: ő biztosan hősiesen harcolt.

Nina és Harry a teraszon végzett károkat próbálta helyre állítani. Mit ne mondjak, elég minimális sikerrel. A lány hamar megunta a dolgot, és inkább a a piros vizű medencébe lógatta lábait.

- Nem segítenél? -nyögte Harryke, amint éppen az egyik nyugágyat próbálta A pontból a B-be tolni. A szőke szíve nem esett meg; hátrafordult, ásított egyet, beleszívott a bagójába, aztán odalökte: - Nem. Boldogulsz egyedül is. Hiszen ti férfiak olyan erősek vagytok.
A fürtös begurult -mármint dühbe- és hisztérikus karlóbálással a lányhoz caplatott.

- Nem hiszem el, hogy itt füstölsz, ahelyett, hogy valami hasznosat tennél. -morgott lehetetlenül mélyen, miközben a torlódó hamut figyelte a szál végén.

A lány melankolikus arccal hunyta le a szemét, majd értelmetlenül széles vigyorgásba kezdett.

- Lazulj Hazza! Csüccsenj ide! -csapott a barna csempéjű peremre jókedvűen. Harry tarkóját kezdte vakarni: Ennek elment az esze?

- Te betéptél vagy mi? Romokban  a ház, te meg...te füvezel? -hökkent meg kisfiús rémülettel arcán.

- Füvet sose legelj, csak szívj! -motyogta dallamosan. - Na gyere már! Nem harapok! -kérlelte. Harry leküzdötte fenntartásait, és hagyta győzni kíváncsiságát.

- És ha Brendon vagy Peter meglát? -aggodalmaskodott.

- Semmi pánik! -hessegette el a fiú kétségeit- Gyere, kapsz egy slukkot!

- Mi? Én? Nem, én nem... -kalimpált tenyerével.

- Tessék? -emelte fel hangját viháncolva- Még nem próbáltad ki? Te komolyan nem szívtál még füvet? -meredt rá.

- Csss, ne ordíts! -tette mutatóujját szája elé- Nem erről van szó. -rázta meg haját, majd kezével eligazította a szemébe lógó fürtöket.

- De, de! Pontosan erről, még nem próbáltad. -bólogatott- Akkor itt az ideje! -nyújtottá át a kábító eszközt. Na mi történt, a mindig bátor Harry Styles talán berezelt?

- Nem is tudom. Ez...nem veszélyes? -ráncolta homlokát, s közben egyre jobban érdekelte milyen hatása van.

- Veszélyes? Ugyan komám. Ezek szerint még köszönőviszonyba sem voltál a veszéllyel. -oktatta ki, majd bátorítóan átkarolta a fiú vállát. - Bízz bennem, kutya bajod sem lesz tőle. -kacsintott kacéran, amit sanszos, hogy pont a kis hajas hercegtől tanult el.
A srác kicsit azért húzta még az időt, végiggondolta a lehetséges eredményt, és aztán felelősségtudat híján rábólintott. Letojta, ha hamar megöregszik emiatt, de a kíváncsiság nevű kis szörnyecske addig bökdöste az oldalát, hogy nem maradt más választása.

- Ennyire tele a pelus? -kérdezte Nina nevetve, mire Harry elszántan megrázta a fejét; majd ő bebizonyítja milyen tökös gyerek, noha ebben nem kételkedett senki, lévén, hogy fiú. Nem?
Szóval azt akartam mondani, hogy merő bizonyítási vágyból, mert én vagyok Harry és 'húdekeményvagyok'; olyan mélyeket szipákolt a cigiből, amelyeket egy tapasztalt füves sem merne megkockáztatni. Nina rémült vidámsággal kapta ki a felbuzdult gyerek szájából; mikor sorozatban a negyedik szippantásra készült.

- Lassabban kölök! Megőrültél! Nem meggybefőtt ez, hogy befald mind! -morgott rá, majd elfogyasztotta a kis mohó elől a maradékot. Kicsit félve sandított rá, miközben folyton azt kérdezgette tőle: -Na, jól vagy? Nincs hányingered?

- Tök jól vagyok. -felelte mindig ugyanolyan hangsúlyban, de egyre lassabban, egyre halkabban. Szemei kifejezéstelenül imbolyogtak a víztükör felszínén. Szája görcsös mosolyban állt meg.

- Harry, minden oké? -rázta meg a vállát Nina, majd elnyomta a csikket.

- Ühüm. -hümmögte, s tisztán látszott az arcán az eufória.

Nina arra gondolt aztán, ha ez Peter vagy a kis herceg anyukája fülébe jut, hogy ilyesformán megrontotta a tinisztárt, tutira máglyára küldik. De végül is? Neki már úgyis mindegy. -gondolta.

És akkor most jönne az a közhely, hogy ne fessél ördögöt a falra, se máshova, mert akkor megjelenik, vagy ha nem is az ördög, de valami ahhoz hasonló borzalom.
- Hé, nincs lazsálás! -ugrott le a lépcsőn Tomlinson, gumipapucsa hangosan csattant a kövön. Lám-lám, megfürdött, de még mindig kókuszillata volt.

Harry képtelen volt uralkodni magán, hangosan felnevetett, és Louis fele nyújtotta karját. Minden olyan furcsán másnak és képlékenynek tűnt számára: mintha a ház egy nagy gömb fagyi volna, és olvadozna; mintha a medence hűs vize indaként tekeredne lábszárára, mintha Louis-nak valami eszméletlenül vicces  arca lenne.

- Mit csináltok? -tette fel gyanakvóan kérdését. Nina nem válaszolt. Harry meg nem bírt, csak prüszkölt a nevetéstől.

- Lo..Lou...Louis -dadogta viháncolva- Eszméletlen vagy, hagyd abba! -hahotázott, s közben a combját csapkodta.

- Mit hagyjak abba? Ez milyen játék? -mosolygott zavartan. Harry bizarrul hülye volt, ami nem újdonság, de ez most mégis más, mint a szokott.

- Hát, hogy ilyen arcot vágsz! -tört ki sírásban a nevetéstől. Valódi örömkönnyek voltak.

- De nem is vágok semmilyen arcot! -hőzöngött, majd közelebb lépett. Valamiért jól sejtette: Nina belevitte a rosszba a kicsi Stylest. - Te füvet adtál neki? -képedt el, s ahogy már látta, jól tippelt, dühösen összetúrta saját haját.

- Ne dramatizáld túl! -nyugtatta Nina, de Lou pattogni kezdett (csak képletesen, bár kár, hogy nem a formás kis hátsóján)

- Mit ne dramatizáljak túl? Menten keresztbe lenyellek! -toporgott mérgében egy és ugyanazon helyen, mint egy megőrült ringlispíl.

- Louis, gyere légyszi! -szólt ki valaki bentről. A fickó répás pólóban, elítélő pillantások után visszakocogott. Harry lassan észhez tért, és csak egy jót röhögött a történteken.

Fogadd el, ha híresség vagy, egy csomó dolgot kell tenned, amihez nincs kedved, és persze egy csomó olyat megtehetsz, amiről eddig csak álmodni mertél. Így történt meg az, hogy az 5 hódítót elhívták egy Lakers-meccsre. Ezúttal egy nyafogás sem hallatszott, hogy : "Jaj, már megint menni kell valahova!" Lelkesen készülődtek, fütyörészve öltözködtek.
Senkit sem zavart továbbá, hogy az időjárás veszedelmesen rémisztő kezdett lenni...

9:56 pm, The LA Lakers ArenaFantasztikus mérkőzés volt; hozzáértők szerint. Az ellenfél a nem kisebb hírű Boston Celtics volt. Ninát nem annyira kötötte le a kosárlabda, mint sport, de szívesen elnézegette a toronydaru magasságú játékosokat. Szerinte olyan viccesen vetődtek a palánk felé. A játszma végén rendeztek egy kisebb állófogadást, kötelező bájvigyorgást, jópofizást -nevezzük, aminek kedvünk tartja. Ez amolyan presztízs dolog.

A terembe valamiért irdatlan sokan nyomultak. Vagy a fenséges hidegtálak illata, vagy a roppant fontos emberek, játékosok miatt...Ki tudja. A kellemetlenül nagy tömeg lomhán és tehetetlenül morajlott ide-oda.

- Szóljatok, ha látjátok Kobe-ot! -kiabálta Niall a hangzavarban.

- Milyen kolbit? Te megint csak ennél? -húzta fel Nina az orrát, de elnevette magát a mondata végére. Jól tudta, Niall kiről beszél.

- Nem te dinnye, Kobe Bryant, a csapatkapitány!

- Nyugi, ha jön, észreveszed, mert lebontják előtte majd a plafont, hogy beférjen.

Niall csak felnevetett, tudjátok olyan "niallosan". Mindenki össze-vissza motyogta a mellette levőnek, akit óhatatlanul is oldalba lökött, állon vágott, vagy netán tán megtaposta kicsit a lábfejét: "jaj, sajnálom, elnézést!". De lassan már mondani sem kellett, mert képtelenség volt lökdösődni, csak passzírozódtak az emberek magatehetetlenül, mint a szőlőprésben szegény kis szőlőszemek...






14 megjegyzés:

  1. Ez ő hogy is mondjam. Nem akarlak megbántani, de nem a legizgalmasabb rész amit tőled eddig olvastam. jó egy kis füves cigi, meg minden, de holmarad a megszokott izébizé. Jaj jaj. a kis irónő nem aludta ki magát.:D Jó csak hülyülök. Legalább őszinte voltam. Remélem nincs harag..:$ Igaz Nina poénjai az elején louissal eléggé királyak voltak. Na de azért mégis na. Siess a következő résszel, amiben most már tényleg várom azt az amonózus jelenetet!!!:D Pusza.
    UI: Kicsit rövid a komi? Igen mert este van én meg fáradt vagyok. Na siess Baily Beson!:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm az őszinteséget továbbra is ;D De tudok róla, hogy nem lett izgalmas, nem is akartam annak. Képzeld csak el milyen dög uncsi és kiszámítható lenne már ha minden részben történne valami hú de nagy dolog, ráadásul -én még mindig ezt vallom- baromi hiteltelen lenne. Amúgy én is őszinte leszek: nekem azért tetszik ez a rész, mert fogalmazásügyileg könnyen jött. Nem okozott fejtörtést :) Amúgy kialudtam magam, azzal nincs gond :D Ha meg fáradt vagy, akkor inkább te aludd ki magad Smiley :)) xx Puszillak!

      Törlés
    2. Nagy a valószínűsége, hogy nem fogom ki aludni magam addig amíg nem hozod azt a bizonyos részt, úgyhogy lehet nyaralás előtt hulla fáradt leszek.. x'D

      Törlés
  2. Hát elég fura lett...jó értelemben:$ Úgy látom Nináék soha sem lesznek jóba egy ideig megint:(
    De megint csak dicsérni tudlak:D ügyesvagy nagyooon:D Puszika(K)♥ és várom a folytatást:P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom mit jelent az, hogy fura jó értelemben :D De köszönöm a dicséretet :) És annyit talán megsúghatok, de csak neked, hogy rosszul sejted...:PP

      Puszillak Niki <33 Igyekszek, hisz tudod :)

      Törlés
    2. Tudom:D
      rosszul sejtem?? hűha..mik lesznek még itt vajon??:P

      Törlés
  3. Szerintem ez is jó lett mint a többi és így lesz csak igazán érdekes. Nagyon ügyes vagy így tovàbb!!!<3 én annak nagyon örülök hogy ilyen hamar hozod az új részeket!!

    VálaszTörlés
  4. :DD szupika^^ siess a kövivel:)

    VálaszTörlés
  5. Nemár, hogy Harry-t belevitte a rosszba. Szegény olyan ártatlan volt eddig... most meg egy bűnöző lett a szememben. XD Na jó neem, de most nem bírom annyira Ninát amiért ezt tette. "Bocsi, de nem eszem répán hizlalt marhát./Eléggé megvert téged már a sors azzal, hogy ilyen defektesnek születtél." Hát ezeken jót nevettem. Esküszöm, hogy tőled fogok tanácsokat kérni mivel vágjak vissza, ha piszkál valaki. De most komolyan! Honnan jönnek neked ezek? Tudom: a fejedből, de nekem valahogy még ha erőlködnék sem jönnének ilyenek. Összességében ez most egy kicsit rövid lett, bár teljesen megértelek mivel az utóbbi időben minden nap volt rész és ez egy kicsit lefárasztja az embert. (legalább is engem lefárasztana) Szóval csak azt akarom mondani, hogy néha egyszer-egyszer becsúszik egy ilyen, de ettől még ugyan olyan jó marad a történet! Azt hiszem csak ennyit akartam. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van amúgy, nem is volt szimpi dolog Ninától :/ A beszólások meg tényleg csak véletlenül jönnek. Van hogy teljesen hirtelen, csak úgy egy csapásra, néha előfordul hogy kicsit belegondolok -és ezt tudom neked is tanácsolni- hogy kinek akarok beszólni, és annak az illetőnek milyen tulajdonságait lehetne kicikizni :D Ennyi tanácsom van, meg az, hogy ne erőltesd ha nem jön, és akkor jönnie kell :D Hú, nagyon bölcs vagyok mondhatom :P Igazából azért lett rövidebb, mert ha belevettem volna még egy dolgot, akkor már túl hosszú lett volna :'D így elvágtam ketté :DD Na mindegy, nekem még mindig tetszik ez a rész :D És köszönöm, hogy írtáál <333

      Törlés
  6. @ Niki: Bizony, hogy rosszul :P Vagyis félig, na majd meglátod :)

    @Névtelen: Köszönöm szépen, és örülök, hogy azért ez is tetszett :)) Hát igen, igyekszem nem sokáig váratni titeket :) Puszi <3

    VálaszTörlés
  7. Tetszik a rész, nagyon!! Louval remélem hamarosan megfognak már békélni egymással :D hogy őszinte legyek a kép után vártam hogy írjál aztán látom hogy semmi írás... az őrületbe kergetsz ezzel :D füves cigi nagyon rossz. nem értem Ninát miért szívja, oké a hatásáért, de szerintem jobb ha nem szívná, szívjon cigit, de ne füves cigit :D Remélem Lou le tudja szoktatni róla, vagy valami jó hatással lesz Ninára :)))) siess a következővel! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. háhá, te nagyon édes vagy :D Reméljük leszokik róla, mert bizony rossz dolog! És hallelujah, hogy azért neked is tetszett a nem túl izgalmas rész :)
      Nagyon sietek, mert itt többen már ki vannak éhezve valami izgalomra...szóval hozom hamar! :P
      PUSZILLAK!

      Törlés