37. rész: Zöld az ég, kék a fű

Néhány szemtelenül apró pillanat erejéig Nina azt gondolta, menten megüti ezt az értelmi fogyatékos (értsd: Louist), de aztán egy kevésbé fájdalmas, de annál ragadósabb megtorlást választott. Ha már az ölében úgyis ott szerénykedett egy kisebb torta méretű sütemény, legalább legyen valami haszna; megmarkolta és élvezettel az arcába nyomta. Nem mintha ez olyan sokat rontott volna a látványán. Sőt, egész jól állt neki a szirupos habfej.
Nevetés.
Louis ujjaival lukat vájt szemeinek, aztán mint egy jóllakott macska, körbenyalta a száját.

- Hm, ez kókuszos! -bólintott elégedetten. - Honnan tudtad, hogy a kedvencem? -pislogott bájosan, majd a különféle étkekkel tarkított pólójára szegezte a tekintetét. Egy egész étlapot össze lehetett volna állítani, ha végigvizsgáljuk a mellkasát. Bár a többiek is pont ilyen "festőien" néztek ki.

- Ez nagyon nagyon nagyon nagyon nem volt jó vicc! -dorgálta meg Louist és Niallt a göndör fejű.

- Eggyel több nagyon, és megütlek. -szólt Louis rekedten.

- Majd én megütlek! Vagy inkább rád küldöm Ninát! -mutatott a lányra- Vérengző vadként fog a szerveidből  lakomázni! -fenyegette hunyorogva, pedig nem is sütött szemébe a Nap. Sőt, odakint már készülődött a vihar is.

- Bocsi, de nem eszem répán hizlalt marhát. -hőkölt hátra Nina, mire Harry úgy kinevette Louis-t, mint ahogy egy óvodás a másikat; jó hogy nem tette hozzá: bi-bi-bí, én kaptam piros kisautót, te meg nem!

- Ne csúfolj! -biggyesztette előre alsó ajkát, gyermeki sértettséggel. Addig szuggerálta a lányt, amíg az kénytelen nem volt a kókuszkrém-fedte arcból kirívó szempárba nézni. - Na, nem ütsz meg? Üss meg! -kérte könnyelműen. Nina azt a fajta lány volt, akibe kódolva volt a lázadás, így ha kérték valamire, azért se tette meg; és fordítva.

- Kösz, nem. -legyintett- Eléggé megvert téged már a sors azzal, hogy ilyen defektesnek születtél.
Az érintett ifjú elképed a nem gyenge bántáson, de mivel Nináról van szó, nem esik kétségbe: megszokta már. Ilyen a stílusa.
Épphogy válaszra nyitotta volna a száját, amikor valaki eltorzult hangon ordított fel: Itt van Brendon!

Mint a galambok a járdáról, úgy röppent szét a moslékos bagázs. Vizes-szappanos rongyok, felmosó vödrök kerültek elő, de az erőlködés hiábavaló volt. Brendon varangyos békával vetekedő szemekkel bámulta az irdatlan felfordulást. A méregdrága szőnyegek, a fényezett padló, a konyha berendezése, a selymes borítású tapéták, a csillogó ablaküvegek, függönyök - minden megsínylette a csatát, egyszerűen mindenhova jutott valamilyen elemózsia. A legbizarrabb az üvegen lefolydogáló kecsap -és remélhetőleg nem vér- volt. Na, és akkor a szagokról már inkább ne is beszéljünk!

- Mi a...fene történt itt? -ordított elmebajosan. Zayn ártatlan képpel nézett fel a padlóra száradt csokiszósz súrolásából. Valaki gyorsan szórjon elé egy nagy tál lencsét, hagy válogassa csak a kis Hamupipőke.

- Máris eltakarítjuk. -rebegte valaki halkan, a kanapé mögül.
Niall a felmosóval bajlódott, vagy inkább keringőzött, nem lehetett eldönteni. Az biztos, hogy csak egy kendő kéne a fejére, és tökéletes takarítónő lenne, ha nem is hatékony.

Azt hiszem mindenki lelki békéjének érdekében nem írom le, Brendon miképp díjazta a kajacsata ötletét. Miután kitombolta magát a fickó, látványosan lehiggadt. Közben néhányan azon haldokoltak a nevetéstől hogy Dan orrába szorult egy mazsola. Na igen: ő biztosan hősiesen harcolt.

Nina és Harry a teraszon végzett károkat próbálta helyre állítani. Mit ne mondjak, elég minimális sikerrel. A lány hamar megunta a dolgot, és inkább a a piros vizű medencébe lógatta lábait.

- Nem segítenél? -nyögte Harryke, amint éppen az egyik nyugágyat próbálta A pontból a B-be tolni. A szőke szíve nem esett meg; hátrafordult, ásított egyet, beleszívott a bagójába, aztán odalökte: - Nem. Boldogulsz egyedül is. Hiszen ti férfiak olyan erősek vagytok.
A fürtös begurult -mármint dühbe- és hisztérikus karlóbálással a lányhoz caplatott.

- Nem hiszem el, hogy itt füstölsz, ahelyett, hogy valami hasznosat tennél. -morgott lehetetlenül mélyen, miközben a torlódó hamut figyelte a szál végén.

A lány melankolikus arccal hunyta le a szemét, majd értelmetlenül széles vigyorgásba kezdett.

- Lazulj Hazza! Csüccsenj ide! -csapott a barna csempéjű peremre jókedvűen. Harry tarkóját kezdte vakarni: Ennek elment az esze?

- Te betéptél vagy mi? Romokban  a ház, te meg...te füvezel? -hökkent meg kisfiús rémülettel arcán.

- Füvet sose legelj, csak szívj! -motyogta dallamosan. - Na gyere már! Nem harapok! -kérlelte. Harry leküzdötte fenntartásait, és hagyta győzni kíváncsiságát.

- És ha Brendon vagy Peter meglát? -aggodalmaskodott.

- Semmi pánik! -hessegette el a fiú kétségeit- Gyere, kapsz egy slukkot!

- Mi? Én? Nem, én nem... -kalimpált tenyerével.

- Tessék? -emelte fel hangját viháncolva- Még nem próbáltad ki? Te komolyan nem szívtál még füvet? -meredt rá.

- Csss, ne ordíts! -tette mutatóujját szája elé- Nem erről van szó. -rázta meg haját, majd kezével eligazította a szemébe lógó fürtöket.

- De, de! Pontosan erről, még nem próbáltad. -bólogatott- Akkor itt az ideje! -nyújtottá át a kábító eszközt. Na mi történt, a mindig bátor Harry Styles talán berezelt?

- Nem is tudom. Ez...nem veszélyes? -ráncolta homlokát, s közben egyre jobban érdekelte milyen hatása van.

- Veszélyes? Ugyan komám. Ezek szerint még köszönőviszonyba sem voltál a veszéllyel. -oktatta ki, majd bátorítóan átkarolta a fiú vállát. - Bízz bennem, kutya bajod sem lesz tőle. -kacsintott kacéran, amit sanszos, hogy pont a kis hajas hercegtől tanult el.
A srác kicsit azért húzta még az időt, végiggondolta a lehetséges eredményt, és aztán felelősségtudat híján rábólintott. Letojta, ha hamar megöregszik emiatt, de a kíváncsiság nevű kis szörnyecske addig bökdöste az oldalát, hogy nem maradt más választása.

- Ennyire tele a pelus? -kérdezte Nina nevetve, mire Harry elszántan megrázta a fejét; majd ő bebizonyítja milyen tökös gyerek, noha ebben nem kételkedett senki, lévén, hogy fiú. Nem?
Szóval azt akartam mondani, hogy merő bizonyítási vágyból, mert én vagyok Harry és 'húdekeményvagyok'; olyan mélyeket szipákolt a cigiből, amelyeket egy tapasztalt füves sem merne megkockáztatni. Nina rémült vidámsággal kapta ki a felbuzdult gyerek szájából; mikor sorozatban a negyedik szippantásra készült.

- Lassabban kölök! Megőrültél! Nem meggybefőtt ez, hogy befald mind! -morgott rá, majd elfogyasztotta a kis mohó elől a maradékot. Kicsit félve sandított rá, miközben folyton azt kérdezgette tőle: -Na, jól vagy? Nincs hányingered?

- Tök jól vagyok. -felelte mindig ugyanolyan hangsúlyban, de egyre lassabban, egyre halkabban. Szemei kifejezéstelenül imbolyogtak a víztükör felszínén. Szája görcsös mosolyban állt meg.

- Harry, minden oké? -rázta meg a vállát Nina, majd elnyomta a csikket.

- Ühüm. -hümmögte, s tisztán látszott az arcán az eufória.

Nina arra gondolt aztán, ha ez Peter vagy a kis herceg anyukája fülébe jut, hogy ilyesformán megrontotta a tinisztárt, tutira máglyára küldik. De végül is? Neki már úgyis mindegy. -gondolta.

És akkor most jönne az a közhely, hogy ne fessél ördögöt a falra, se máshova, mert akkor megjelenik, vagy ha nem is az ördög, de valami ahhoz hasonló borzalom.
- Hé, nincs lazsálás! -ugrott le a lépcsőn Tomlinson, gumipapucsa hangosan csattant a kövön. Lám-lám, megfürdött, de még mindig kókuszillata volt.

Harry képtelen volt uralkodni magán, hangosan felnevetett, és Louis fele nyújtotta karját. Minden olyan furcsán másnak és képlékenynek tűnt számára: mintha a ház egy nagy gömb fagyi volna, és olvadozna; mintha a medence hűs vize indaként tekeredne lábszárára, mintha Louis-nak valami eszméletlenül vicces  arca lenne.

- Mit csináltok? -tette fel gyanakvóan kérdését. Nina nem válaszolt. Harry meg nem bírt, csak prüszkölt a nevetéstől.

- Lo..Lou...Louis -dadogta viháncolva- Eszméletlen vagy, hagyd abba! -hahotázott, s közben a combját csapkodta.

- Mit hagyjak abba? Ez milyen játék? -mosolygott zavartan. Harry bizarrul hülye volt, ami nem újdonság, de ez most mégis más, mint a szokott.

- Hát, hogy ilyen arcot vágsz! -tört ki sírásban a nevetéstől. Valódi örömkönnyek voltak.

- De nem is vágok semmilyen arcot! -hőzöngött, majd közelebb lépett. Valamiért jól sejtette: Nina belevitte a rosszba a kicsi Stylest. - Te füvet adtál neki? -képedt el, s ahogy már látta, jól tippelt, dühösen összetúrta saját haját.

- Ne dramatizáld túl! -nyugtatta Nina, de Lou pattogni kezdett (csak képletesen, bár kár, hogy nem a formás kis hátsóján)

- Mit ne dramatizáljak túl? Menten keresztbe lenyellek! -toporgott mérgében egy és ugyanazon helyen, mint egy megőrült ringlispíl.

- Louis, gyere légyszi! -szólt ki valaki bentről. A fickó répás pólóban, elítélő pillantások után visszakocogott. Harry lassan észhez tért, és csak egy jót röhögött a történteken.

Fogadd el, ha híresség vagy, egy csomó dolgot kell tenned, amihez nincs kedved, és persze egy csomó olyat megtehetsz, amiről eddig csak álmodni mertél. Így történt meg az, hogy az 5 hódítót elhívták egy Lakers-meccsre. Ezúttal egy nyafogás sem hallatszott, hogy : "Jaj, már megint menni kell valahova!" Lelkesen készülődtek, fütyörészve öltözködtek.
Senkit sem zavart továbbá, hogy az időjárás veszedelmesen rémisztő kezdett lenni...

9:56 pm, The LA Lakers ArenaFantasztikus mérkőzés volt; hozzáértők szerint. Az ellenfél a nem kisebb hírű Boston Celtics volt. Ninát nem annyira kötötte le a kosárlabda, mint sport, de szívesen elnézegette a toronydaru magasságú játékosokat. Szerinte olyan viccesen vetődtek a palánk felé. A játszma végén rendeztek egy kisebb állófogadást, kötelező bájvigyorgást, jópofizást -nevezzük, aminek kedvünk tartja. Ez amolyan presztízs dolog.

A terembe valamiért irdatlan sokan nyomultak. Vagy a fenséges hidegtálak illata, vagy a roppant fontos emberek, játékosok miatt...Ki tudja. A kellemetlenül nagy tömeg lomhán és tehetetlenül morajlott ide-oda.

- Szóljatok, ha látjátok Kobe-ot! -kiabálta Niall a hangzavarban.

- Milyen kolbit? Te megint csak ennél? -húzta fel Nina az orrát, de elnevette magát a mondata végére. Jól tudta, Niall kiről beszél.

- Nem te dinnye, Kobe Bryant, a csapatkapitány!

- Nyugi, ha jön, észreveszed, mert lebontják előtte majd a plafont, hogy beférjen.

Niall csak felnevetett, tudjátok olyan "niallosan". Mindenki össze-vissza motyogta a mellette levőnek, akit óhatatlanul is oldalba lökött, állon vágott, vagy netán tán megtaposta kicsit a lábfejét: "jaj, sajnálom, elnézést!". De lassan már mondani sem kellett, mert képtelenség volt lökdösődni, csak passzírozódtak az emberek magatehetetlenül, mint a szőlőprésben szegény kis szőlőszemek...