42. rész: Nina, mint Teréz anya?

Sziasztok kedveseim! Először is köszönöm, hogy jöttök, és olvastok, kommenteltek! Már a 4444. kattintáson is túl vagyunk! Viszont az a 10. rendszeres olvasó nem akar jönni! :D
Sebaj, itt van a 42. rész sok szeretettel! Jó szórakozást! xx: BB (igazából valamit még akartam ide írni, csak elfelejtettem)


Louis eszevesztetten hörgött, krahácsolt, különféle földöntúli hangokat hallatott. A hasát szorította, próbált némi levegőt csalni a tüdejébe.
Szenvedő arccal vette észre, hogy Nina guggol előtte, s arcát -ami aggodalommal vegyítve vizslatta az övét- alig választotta el 10 centi.

- Egyben vagy? -kérdezi felzaklatottan. Hulla fáradt volt az egész napos próbáktól, és akkor jön még ez is. Nem mintha berezelt volna; Mullingarban hetente keveredett efféle összezörrenésekbe.

A térdein pihenő fiú csak bólintott egyet légszomjával küzködve. Nina felpattant mellőle, majd hősiesen Jim felé nyargalt. Zayn még mindig állta a sarat, s éppen ezért nagyképűen oda merte vetni ellenfelének: - Csak ennyit tudsz izomagyú? Nem csoda, hogy Bee kidobott. -darálta a szavakat a párharc kellős közepén, s láss csodát: Zayn még hasfalon is találta cipőtalpával. Jim Henderson megszédülve hátrahőkölt, begörnyedt.

Zayn legszívesebben örömtáncot járt volna, mert könnyelműen azt hitte ő győzött. Baily megkönnyebbűlve omlott Malik védelmező karjaiba. És a boldogság eddig tartott, nem tovább. Jim agya elborult, a szó legvadabb értelmében, s ennek köszönhetően lerázta magáról a bárminemű fájdalmat. Baily hangosan felsikoltott, amikor meglátta a zsebkés pengéjének fenyegető csillanását kezében.

- Hé haver! -tette fel kezeit Zayn megadóan, s bátortalanul lépkedett hátra. Erre azért még ő sem gondolt, s szégyen vagy sem: félt, mint annak a rendje.

- Nina beszélj már vele! -rebegte B. könyörgően. Nem volt már jobb ötlete.

Jim eddig észre sem vette a szőkét, akiben egy piciny félelem sem volt. Rezzenéstelen vonásai magabiztosságot sugalltak.

- Szia Jim. -köszönt neki, mintha csak csevegni akart volna.

- Szia Nina. Jó látni. Hoztam neked valamit! -nyúlt zsebébe, majd egy marihuánával teletömött zacskót vett elő. A többiek arckifejezéséről inkább nem beszélnék.

- Kedves vagy. -mosolygott csordultig gúnnyal. -Dugd a seggedbe! -emelte fel hangját, majd jelezte, hogy adja át neki a kést.

- Ch, de udvariatlan vagy a régi barátoddal. -jegyezte meg, de továbbra is erősen markolta a szúróeszköz vésett nyelét.

- Nem vagy te nekem semmim. Vannak új barátaim, akikkel udvariatlan lehetek. -felelte résnyire szorított szemekkel, majd felelőtlenül közel lépett hozzá.

- Nina, ne! -hallatszott Louis féltő hangja.

A felszólítás későn érkezett, akkor, mikor már Nina is észrevette, hogy a fegyver éles vége a mellkasa fele mutat. Mindenkinek kifutott a vér az arcából, legfőképp Louis jött lázba. Hol a francban vannak Paulék? Bezzeg, mikor néhány örömtől sikítozó rajongó szalad a fiúk felé -egy ártalmatlan autogramért és fotóért- egyből körbefogják és menedékbe viszik őket. De most?

- Kicsit zavar, hogy felém tartod azt a szart! -bök fejével a nem aprócska termetű gyilkos eszköz fele, de döbbenetes módon, hangja még mindig a szokásos volt: tipikusan flegma és undok.

- Igazán? -nevetett fel - Engem meg az, hogy te és Baily elfelejtéttek honnan jöttetek.

- Dehogy felejtettük. Mullingarből. Az N52-es úton balra, onnan pedig 2 km, és tádám, ott is vagy!

Normál esetben most mindenki felnevetne, de a puskaporos helyzetben csak torokszorító feszültségre futotta. Milyen érdekes: Egy hónap is bőségesen elég volt, hogy akit a barátodnak neveztél, mostanra kést szegezzen neked.  Szép kis világban élünk.
Jimet nem értékelte, hogy Nina még most is hülyét csinál belőle.

- Fog be! Tudod te, hogyan értettem. A kornyikálós öcsikéd után szaladtál, és nézzenek oda máris egy sznob kis picsa lettél. Puccos táncstúdiókban rázod, holmi pénzes médiafogás kedvéért.

Nina kislányos bájjal felkuncogott. Ő sznob? Na ne!

- Ez így igaz. De ne irigykedj! -vigyorgott, s lassan elérkezettnek látta az időt, hogy leállítsa ezt a késes-bunyós perpatvart. De egyelőre fogalma sem volt, hogyan. Azért ő sem mindenható, és lány voltánál fogva nem is Hercules.

- A kis vöröst akkor sem engedem. Az enyém! -sandított a Zayn ölelésébe kapaszkodó lány fele.

- Tudod mi a tied? -tette fel a kérdést Nina, s szinte azzal egyidőben rúgta ágyékon a fickót. Hiába, ez még mindig beválik, bármennyire is sablonos trükk. Az erőszakos férfiak elleni egyetlen esély.
A Horan lány kihasználta Jim tűrhetetlen szitokszavakkal tarkított obégatását, s gyorsan kicsavarta kezéből a veszedelmes fegyvert. És mikor érkeznek meg a hústorony őrbácsik? Most, a lehető legjobb időben.

Jimet elkapták. Mindenki más fellélegzett végre.

- Jól vagy szőke? -sereglettek Nina köré a többiek; kivéve Tommot. Ő Niall és Harry keresésére indult.

- Naná. De Zayn te rosszul festesz! -jegyezte meg mellékesen, mert a szépfiúnak felrepedt a szemöldöke és az orra is jócskán vérzett még.

- Tudom, rajzolni jobban tudok. -viccelt puszta nyugtatásképp, majd rendőrök érkeztek. Jim nem egy éjszakát fog az őrsön tölteni, s pláne azért nem, mert a világ kedvenc fiacskáit támadta meg. Olyan pert fognak a nyakába akasztani, hogy maga alá vizel; az már biztos!

- Hihetetlen, hogy valaha vele jártam. -borzong bele Baily, majd szerelmes pillantással Zayn nyakához bújik.

- Hihetetlen, hogy a barátomnak hittem. -motyogta Nina sokkal inkább magának, mint a többieknek. Aztán eszébe jutott valami. Megkérte a hadnagyot, hadd beszéljen utoljára egyet Jimmel. A pasas belement, Jim bilincsbe verve állt a lány előtt. A szinte kopaszra nyírt hajú srác elkeseredve várta, hogy Nina megint kigúnyolja.

- Kicsinállak ezért. -sziszegte felbőszülve. Nina kézfeltartással csitította.

- Hatalmas szarban vagy. De nem abban a helyzetben, hogy fenyegetőzz.

- Akkor kuss és húzz vissza a csilli-villi új életedbe. De ne feled, hogy én tudom ki vagy. -mondta jelentőségteljesen, aminek Nina nem örült. Ebből még baja származhat; nem mintha nem lenne így is elég.

- Igen Jim, tudom. -sandított oldalra, hogy lássa, hallgatózik-e valaki. - Viszont te hagytál cserben legutóbb is, de mindegy. Utoljára, ismétlem utoljára segítek neked. -vette le hangerejét, és bizalmasan közelebb lépet hozzá. Úgy teszek, mintha meg akarnálak ölelni, közben kiveszem a zsebedből a mariskával teli zacskót.

- Megvesztél? Még ajándékot is akarsz?

- Ha nem lesz az enyém, akkor a zsaruké. Válassz. Szerintem elég lesz a híres személyek elleni késes támadás vádja, nem? Vagy egy kis illegális drogcsempészet még hiányzik a repertoárodból? -suttogta.

Jimnek hirtelen leesett a tantusz. El is feledkezett a jókora anyagról a zsebében. A motozást úgysem ússza meg, most még lepasszolhatja az árut. - Miért segítenél ezek után? -kérdezte gyanakvóan.

- Nem mindegy? Egyszer barátok voltunk. Egyszer. -rántotta meg a vállát. - Meg így én is jól járok. -vigyorgott pimaszul. Jim belement a cselbe. Nina szépen elszínészkedte, hogy mennyire bántja, hogy barátjával így végződött a kapcsolatuk, s szeretetrohamát egy ölelésben mutatta ki. Jim, hogy elterelje a gyanút, s megtévessze a nem messze őrködő zsarukat- hárítani kezdte Nina közeledését, s mocskos káromkodással illette az egész One Direction-ös pereputtyot. A zsaruk nem is tétlenkedtek; félrelökték a lányt, Jim fejét a legközelebbi rendőrjárgány motorháztetőjére szorították.

Nina villámkézzel dugta bő nadrágzsebébe a "cuccot". Hiába kérdezték őt döbbenten: Te megőrültél? Miért ölelgetted azt a szemétládát? Nino nem válaszolt, nem árulta el magukat. Sőt, további titkos akcióba fogott. Előkapta mobilját és észrevétlenül körbefotózta a terepet: a megbilincset srácot, a rendőröket, az ideges fiúkat. A képek máris mentek Keane részére, azzal a szöveggel: A legfrisebb botrány. A többit a fantáziádra bízom.


Pechére mégsem sikerült teljesen észrevétlenül paparazziskodnia. Ki más, ha nem a szemfüles Tomlinson vette észre. Sőt, olyan óvatosan lopózott a lány mögé, hogy egy kis pipiskedéssel még azt is el tudta olvasni, mit ír és kinek küldi el a képeket.

- De miért? -tört fel belőle a felháborodottságba burkolt értetlenség. Nina élesen szippantotta fel orrába a hűvösödő levegőt. Kishíján kiszaltózott a szíve a helyéről, s olyannyira megijedt, hogy még dühre sem futotta. Ártatlan arcal fordult szembe leleplezőjével.

Némi szótlanság elteltével Nina kénytelen volt megszólalni: - Most gondolom azt várod, hogy megmagyarázzam. -vakarta meg orra hegyét.

- Nagyszerűen olvasol a gondolataimban. -bólintott elitélő pillantással. Bár attól tartott, megint faképnél hagyja őt a legapróbb magyarázat nélkül.

- Nem bízom benned Louis. - mondta eltöprengve, mire az említett fél vonásaiból a letörtség kezdett áradni. Ninának rögtön eszébe is jutott: hiszen a fiú megmentette őt már egy száguldó autótól, kiszedett egy szilánkot a talpából, most meg még verekedsébe is keveredett a volt haverja miatt. Megérdemelné végre, hogy beavassa néhány dologba.

Louis nem szólt semmit, látszott rajta, hogy mégegyszer gyomorszájon vágták; de ezúttal nem Jim, hanem Nina szavai.
A lány lelkiismerete nem hagyta, hogy újra hátat fordítson. El kell mondania neki. Talán megérti majd. Talán...

- Haza tudsz vinni? -kérdezte teljesen spontán. Lou szemei rendesen elkerekedtek.

- Izé, haza. -helyeselt- James odaadja a kocsiját. -indult az épület alá épített parkoló fele. Intett a lánynak, kövesse. A többiek annyira sokkosak voltak még, hogy fel sem tűnt nekik, hogy "ezek ketten" szépen hazamentek.

Louis mintha ideges lett volna; legalábbis Nina ezt szűrte le apró mozzanataiból: dobolt a kormányon tolatás közben, a rádiót feszülten kapcsolgatta, szemei nyugtalanul cikáztak az úton.
A szőke lány szórakozott melankóliával bámult ki az ablakon. Imádott utazni, de az anyósülésen ülve keserű dolgok jutottak eszébe.

- Megígéred, hogy nem mondod el senkinek? -szólalt meg hosszas csend után, már ha a háttérben nyivákoló rádiót és motorzajt annak lehet nevezni.
Louis zavartan megnyalta alsó ajkát. Lesz, ami lesz: ha Nina kéri, megteszi érte, bármi legyen is az - döntötte el.

- Megígérem. -válaszolt végre, majd egy pillanatra a lány fele fordult, aztán vissza az úttestre.

Nino vett egy eltúlzottan mély levegőt, majd hátradőlt az ülésben. Majdhogynem belefúrta hátát a párnázott kárpitba.
- Minden izgalmasnak mondható pletykát kiadtam a hírhajhászoknak, vagyis Keane-nek. Igen, tudom, hogy nem kéne. -kezdte, s szomorú mosollyal hallotta meg közben, hogy egy kedvenc Keane száma szólalt meg a rádióban. Keane? Most esett le neki, hogy a kedvenc zenekarának neve megegyezik a szerencsétlen fotós fiúéval.

- Imádom ezt a számot - mondta halkan a sofőr, majd visszatért a tárgyra: - Csak mondom: ha ezt Peterék megtudják, megnyúznak. Komolyan. Égen-földön keresik a besúgót. Timothyt vádolják. Pont ma hallottam, hogy kérdőre vonták.

Nina meglepődik. De nem ijed meg. Hagy vádolják azt a majmot. Megérdemli.
- Nem baj. -fűzi össze vékony ujjait, majd Louis profilját szuggerálja. Már megint nem borotválkozott - állapítja meg elkalandozva.

- Tessék? -ráncolja össze homlokát kérdően, s hirtelen gázra lép. Megelőztek egy Hondát.

- Itt van ez a Keane gyerek. Rengeteg pénzt kell szereznie minél hamarabb. -magyarázza, s közben ő a kocsi  váza alá folyó betont figyeli a szélvédőn keresztül.

- Hát kap is jócskán ennyi kiszivárgott információ után.

- Pontosan. Ez a cél. Remélem minél hamarabb megkapom én is a fizetésemet, így a turné végén, amit átutalhatok neki az utolsó fillérig.

- Micsoda? Azt is neki akarod adni? De mire kell ennyire? -rázza fejét, s le sem veszi szemét az útról. Erősen kapaszkodott a kormányba, minta legalábbis kiesne a kocsiból, ha nem ezt tenné.

- Várj, most jön a lényeg. -komorodik el hirtelen a hangja- Egy Elisabeth nevű lánynak gyűjtünk, életmentő műtétre. Beth rákos. -halt el hangja a sírás szélén- Képzeld csak el, hogy megtalálod a nagybetűs szerelmet, de az kínzó fertő nap, mint nap: hiszen a lány, akiért átúsznád az óceánt, haldoklik. És te csak nézed magatehetetlenül, mert nem tudsz segíteni neki. Hiába vagy ott vele, sajnos nem múlnak el gyötrő fájdalmai. Én csak... -sóhajt, mert elfogyott minden ereje, hogy befejezze  a mondatot.

Egyenletes, monoton frekvencián búgott a kocsi alattuk. Nina zaklatottan harapdálta száját; várta Tomlinson reakcióját. Nagyon várta.
A fiún beazonosíthatatlan érzelmek tűntek fel. Döbbenet, együttérzés, szomorúság. Ki tudja? Talán mind egyszerre.

Nina még hozzátette: - És ha azt kérdezed, honnan ismerem a srácot, csak annyit mondok: sehonnan. Alig ismerem. Az utcán futottunk össze.

A répakirály immáron teljesen önkívületi állapotba esett, mint akit hipnotizáltak, csak bámult kifele. Még a gázt is elfelejtette nyomni, így egyre vánszorgósabb tempóban gurultak. Csak úgy suhantak el mellettük a kocsik.

Nina a kesztyűtartó nyitópöckét babrálta.

- Nem tudom elhinni. -bökte ki végre, és a lányra szegezte csillogó kék tekintetét. - Komolyan ezt teszed? Ez...te egyszerűen... -habogta majd égnek emelte szemeit, hátha megleli a tökéletes szót, ami oda illik.

- Én egyszerűen mi?

- Csodálatos vagy. -mondta meghatottan, és kissé mindketten belepirultak.

- Ugyan, dehogy vagyok. -nevetett fel éles, nyilaló fájdalmat érezve mellkasában. Tudta jól, hogy nem az.

- Kockára teszed az előtted álló nagyszerű karriert, feladod a jóhíredet az egész világ előtt. És még nem is hozakodsz vele elő. Mi vagy te? Valami szupertitkos Teréz anya? -kérdezte  szórakozottan, s tudatában egyre csak az visszhangzott: Szerelmes vagy Lou! Szerelmes vagy Lou!

Nem jött a lánytól válasz, csak halványan elmosolyodott. Ezerféle panaszos és bíráskodó hang ordibált éppen a fejében. A saját hangját sem hallotta volna tőlük.
Az utat némán töltötték tovább. Nina néha-néha, óvatosan a fiúra sandított a szeme sarkából, akinek valahányszor ott ült szája szélén egy apró kis mosoly-szerűség. Annyi mindent akart volna kérdezni a lánytól, de őszintén félt attól, hogy bénának találná a faggatózást.

Nina száján kicsúszott egy "hú!". Kezét erőtlenül kapta homlokához.

- Baj van? -kérdezte rögtön a sofőr.

- Csak őrülten szédülök. Semmi gáz. -intett. Valójában ezt sosem szabadott félvállról venni. Nina cukorbetegsége elég veszélyes fajta. Jobban kellett volna figyelnie magára. Még akkor is, ha kezdetben marha szórakoztatónak találta, hogy a világ forgott vele. Mintha csak részeg lenne. Kellemes érzés volt, egészen addig, amíg olyan vadul nem kezdett pörögni a tér körülötte, hogy képtelen volt állóhelyzetét megtartani. Aztán a többit már kitaláljátok...

- A...

- Igen, inzulin kéne. -vágott szavába- De nyugi, hazáig kibírom. -nyugtatta kevés sikerrel, mert Tommo elszántan a gázra lépett. Eddig csak sétakocsikázó sebességgel hajtott., aminek két oka is volt: 1, Louis félt gyorsan hajtani 2, Képtelen volt a jobboldali közlekedést megszokni.

Hazaértek. Bármennyire is meglepődtek rajta, de csak ketten voltak abban a luxus hodályban. Nina elvonult a fürdőbe a tűi társaságában. Louis addig el sem mozdult az ajtó elől, míg ki nem lépett rajta a lány, és meg nem nyugtatta lelkét, hogy már minden oké a vércukrával.
A szöszi olyan leterhelt volt az utóbbi napok intenzív és kemény munkájától, hogy még arra sem vette a fáradtságot ezen az estén, hogy csípős megjegyzésekkel hárítsa Tomlinson egyébként nagyon finom közeledését.
Így hát csatlakozott a fürdő előtt ücsörgő fiúhoz. A langyos falnak dőlve, lábaikat előrenyújtva.

- Holnap nagy nap lesz. Izgatott vagy? - kérdezte Nina, s akkor döbbent rá, hogy ez volt az első olyan kérdés, amit őszinte érdeklődésből tett fel bárkinek is, amióta csatlakozott a turnéhoz.

- Nagyon. El sem tudom mondani, mennyire. -mondta mosolyogva, mert valóban nem Nina kérdésére, hanem a szíve által feltett kérdésre válaszolt, miszerint: Szerelmes vagy Ninába?!

- Figyelj Lou...-kezdte, de a Lou becenévről egyből Jenna afektáló hangja jutott eszébe, mert mindig így szólította Tomlinsont- is - tette hozzá- Louis. - mondta ki végre egybe is. A fiúban megszólalt a remény édes éneke.

- Hm? -nézett arcába.

- Most, hogy így tudod, mi ez a paparazzis dolog...eljössz velem holnap? Mármint Elisabeth-hez? Eljössz? -kérdezte, vagy inkább már kérte. Rögtön meg is bánta, hogy hagyta ezeket a szavakat kislisszanni száján. Nehogymár azt érezze Tomlinson, hogy rá van szüksége vagy ilyesmi. De attól a tudattól még furábban érezte magát, hogy egy szívességet kért "valakitől", és ezúttal nem azt, hogy : "húzz a francba!"...

Louis éppencsak nem ordított fel attól a boldogságtól, amit érzett. Legszívesebben lányosan fel-le kezdett volna ugrálni. Nem akart hinni két formás kis fülkagylójának.

-De. -vágta rá lelkesen- Persze, hogy elmegyek veled! -bólogatott, mint akinek éppen elgurult a gyógyszere. Ámbár tudta, hogy holnap egész nap be lesz skatulyázva a nagykoncerttel járó elmebaj miatt; nem izgult. Majd valahogy megoldja, akár el is szökik, ha az kell.

8:30 am
Nem túlzok, ha azt mondom, mindenkinek kicsit elment az esze. Már reggel korán ezernyi volt a teendő; a fiúknak máris jelenésük volt egy neves rádió reggeli műsorában.
- Niall, Harry! Indulunk! -kiabált be az ajtón Liam, miközben sűrűn a karórájára pillantott. Afféle "egypercetsemkéshetünk" típus volt. Gyűlölte a pontatlanságot.

- Jó, mindjárt. -bólogatott Niall. Egy fél szendvics lógott ki a szájából. Szegény még a reggelijét sem eheti meg normálisan?

- Ez elképesztő, hihetetlen, döbbenetes, káprázatos, nagyszerű, meghökkentő, lenyűgöző -darálta Harry kiabálva a szavakat, s közben úgy táncikált a hófehér zoknijában, mint akinek hangyák szaladgálnak a gatyájában. De ki tudja, lehet tényleg hangyás? Hangyás Harry, ez jó.

- Mi van, szinonima szótárt reggeliztél? -morgott Nina, aki nehezen viselte, ha reggel "korán" zajonganak körülötte.

- Öt millió követő a twitteremen! Öt millió! -visította fülig érő szájjal.

Niall nem tudott mit mondani, az előbb említett teli szája miatt, de elismerően tapsolni kezdett. Nina felvonta szemöldökét, ami homlokát csíkosra ráncolta; nem jött lázba, nem értette, mi ebben olyan nagy dolog...mondjuk egyáltalán nem volt semmiféle fogalma mi az a követő.

Hangyás Harry addig ropta az örömtáncot a fényes konyhakövön, mígnem sikeresen elhasalt; kiterült, mint egy kilapított béka az úton. Ninának végre jó kedve lett: ezt már sokkal jobban értékelte. Olyannyira feltört belőle a kacaj, hogy kishíján visszaköpte az áfonyás müzlit a tálkába.

Most már ő is tapsolni kezdett; felállva! Ingyencirkusz a reggeli mellé. Nem rossz.

- Hé, nem ér nevetni! -pukkadt meg a göndör, de boldogsága attól még lelombozhatatlan volt. Sajgó könyökét dörzsölgetve indult a tornacipőjéért, majd mikor végzett, visszabattyogott megmutatni a harci sérülést.

- Nézd meg! Bibis lett! -mutatta oda az utolsó falatokat kanalazó lánynak. - Sajnálsz? -kérdezte őzike szempillarebegtetéssel.

- Azt sajnálom, hogy nem vettem fel kamerára. -mosolygott huncut pofijával. Harry nevetve képedt el Nina kedves gonoszkodásán. Biztos volt benne, hogy ezt tőle tanulta. Feltűnt neki továbbá az is, hogy a szöszi egyre ritkábban flegma,  és egyre gyakrabban bájos. Egész megszocializálódott. Remélte ez nem csak átmeneti, mert így még imádnivalóbb volt Nina Horan.

- Te nagyon gonosz vagy! -nyomott egy puszit búcsúzóul arcára.

- A te tanítványod vagyok. -borzolta össze Harry haját, majd a mosogatóba dobta a kiürített müzlis edényt. Niall is végre befalta ennivalóját, majd pápát intve siettek el.

Mindenki tudta nélkül Nina és Louis -mint két szövetséges- megbeszélték, hogy pontban 1:00-kor találkoznak a St. Andrew kórház recepciójánál.
... és Nina csak várt, és várt. Már számolni sem tudta, hány szát ember jött-ment el mellete,amíg ő ráérőnek tűnve támaszkodott a pultnak. Komolyan aggódott, hogy Louis nem fog eljönni. Pedig megígérte.

- Biztos mindjárt itt lesz. -szólalt meg Keane az ujjait tördelve.
Nina a forgalmas folyosó hatalmas faliórájára pillantott; nem mintha nem tudná mennyi az idő, hiszen minden 10 másodpercben felpillantott a falra. 1:30. Megrázta a fejét.

- Nem jön el. -sóhajtott. Egy kis csalódottság csörömpölt bordái között. - Mindegy, mit is vártam Tomlinsontól. -vigasztalta magát. Elvégre is ez az ő saját "akciója", nem kell ide más.

Keane felment a negyedikre Ninával, majd hosszas séta után megálltak a 113- as kórterem előtt. Nina vett egy erőteljesen mély lélegzetet, hogy felkészüljön. Ideges volt, nagyon.
Keane kölykös vonásait- amelyeken kegyetlenül ott ült a tartós kín - szívhasogató érzés volt Ninának látnia.

A fiú óvatos mozdulattal nyomta le a fém kilincset. Bementek.
Nina kellemesen csalódott a helységbe érve. Nem volt olyan rémesen kórtermi hangulata, mint ahogy elképzelte. Hiányzott a levegőbőn az a nyomasztó "kórházszag", a falak kellemes barackszínűek voltak, rajtuk néhány képpel.

- Szia Beth. -köszönt Keane szelíden, hangjában mosollyal. Nina megállt az ajtóban, mintha meg lenne szeppenve. Pedig nem volt.

- Keane! -lehelte erőtlenül a lány, kinek arca még a hónál is fehérebb volt. Édenfekete haja sötét pókhálóként terült szét a fakó párnán. Tekintete reményvesztett volt, de mégis boldognak tűnt, hogy itt volt vele a fiú, akit imádott.
Aztán észrevette a szőkét a háttérben, s kérdően szegezte pillantását rá.

- Beth, ő itt Nina Horan. -mondta nyomatékkosan az 'ő' szócskát. Ebből leszűrhető volt, hogy Keane már mesélt róla. Elisabeth bólintott.

- Nem jössz közelebb? -kérdezte kedvességet erőltetve bágyadt arcára.

- Nekem most el kell szaladnom pár percre, addig ellesztek? -kérdezte a lányoktól Keane, s már nyitotta is az ajtót.

- Aha. -válaszolták szinte tökéletesen szinkronban. Az ajtó halkan becsukódott a fiú mögött, gyászos csend következett. Nina nem zavartatta magát: minden szemérmességtől mentesen szó szerint bámult a lányra. Bámulta a hálóingjét, a selymes, pár szál haját, kirepedezett száját, fakó tekintetét.

- Ha tudom, hogy jössz, kicsinosítom magam. -nevetett fel erőtlenül, s Nina szíve újra összefacsarodott.

- Jól nézel ki. -válaszolt. Szörnyen leépült volt a fiatal lány, Nina mégis szépnek látta.

- Keane is ezt mondogatja.

Nina egy kis támla nélküli széket húzott az ágy mellé, majd lehuppant rá. - Most is fáj? -kérdezte halkan, mintha félne a választól. Pedig tudta előre.
Elisabeth keserűen lesütötte szemét, miközben felelt: - Mindig fáj. Mindenütt. De leginkább a szívem Keane miatt.

- Sosem fog elengedni.

- Tudom. De bele fog roppanni ebbe az egészbe.

- Ezért vagyok itt. Segítek. -fogta meg Eli kezét a szőke; magára sem ismert. A különös kedvesség és empátia -egy idegen lánnyal szemben- forró szeretetet hintett a levegőbe. Beth kínlódva nyeldeste könnyeit, aztán egyesével lefutottak hamvas arcán.

- Ki vagy te? -kérdezte felülve, és finoman megragadta Nina vállát.


- Nina Horan. -mutatkozott be, s nem tudott nem elmosolyodni. Áldás volt lelkének, hogy végre valami igazán fontosat és nagy dolgot tehet. És nem magáért, hanem más emberekért. Eddig sosem érzett ehhez foghatót: úgy vélte, végre kezd önmagához visszatérni oly sok év után. És tudta, hogy félelmetes ereje van, ha valamit igazán akar!

- Csak úgy felbukkantál a semmiből, és... -motyogta levegőért kapkodva- Nem hozhatsz ekkora áldozatot értem, értünk!

- Dehogynem! Nem engedem, hogy itt hagyd Keane-t. Azt már nem, szépen leéled vele az életed! -parancsolta. - Nem tudok semmit az életről, csak azt, hogy a szerelem benne a legnagyobb ajándék. És ti megkaptátok ezt.

Valaki megmoccant az ajtónál. Keane már egy ideje hallgatta őket. Most először volt szemében némi életkedv. Némi.

Eközben kicsit máshol...

- De hova akarsz menni ilyenkor? Randid van? -kérdezgette Harry, miközben a rádió épülete előtt őrjöngő rajongóhad fele tartottak egy szűk folyosón.

- Nem, csak... most nem mondhatom el. De Ninához van köze. -sziszegte füléhez hajolva.

- Már nem érsz oda egyre.

- Miért, mennyi az idő? -kérdezte lepetten, s félve hunyorgott a választól.

- Fél kettő. -húzta oldalra aggódva a száját.

- A franc essen bele! -túrta oldalra haját- Elcsesztem. -dühöngött, közben kiértek a szabad levegőre. Döbbenetes sikolyeső zúdult fülükbe.

- Próbáld meg felhívni. Talán megvár, vagy megérti. Gyerünk! -biztatta Harry, majd kedves pofiját elővarázsolva odalépett néhány lány mellé. Megkezdődött a vakuvillogás, aláírás adogatás.

A rajongók nem vették túl jó néven, hogy az ő Boo Bear-jük nem velük foglalkozik, hanem ehelyett telefonálgat. De Louis-nak nem kedveztek az égiek, ugyanis Nina nem vette fel. Kikapcsolta a telefonját mielőtt Beth szobájába lépett, ugyanis nem akarta, hogy vinnyogni kezdjen a mobil. Ez egy kórház; ennyi udvariasság azért volt benne.

Egy szigorú tekintetű nővér lépett be a hűs szobába. Némán letett egy tálcát az éjjeliszekrényre. Az ebédnek szánták. De Beth rá se nézett. Már a szagáról tudta, hogy megint ugyanazt kapja: rántott sajtot. A lány szerint inkább rántott biciklikerék, mint sajt. Látogatói hiába kérlelték, egyen egy kicsit. Még a fájdalom elleni bogyókat sem volt hajlandó bevenni.

Nina úgy volt vele: Tomlinson vagy felültette vagy csak nagyon pipogya.
Louis meg úgy volt vele: el kell jutnia abba a kórházba, hogy Nina lássa: ő mindig vele van; vele akar lenni...