49. rész - Mese a múltból

Halihó pajtik! Azt hallottátok, hogy Niall apukája írt egy smst Harrynek, hogy figyeljen oda Nialler-re mert gyakran túlzásba viszi az alkoholt; két sör és már jól van :D Állítólag az Olimpia záró után is rendesen beivott a szöszi,  és olyankor olyan dolgokat fecseg, amiket utána megbán.
A másik érdekes hírem, hogy Louis valami oknál fogva sietett erre a V fesztiválra, és jóval átlépte a megengedett sebességet vezetés közben, és elkapták gyorshajtásért. Hát ez mi már?! Pont Lou-t? :D

Előre is bocsi, ez rövid lett, de csak mert az idő megint szorította a torkomat. A következő már megint normális mennyiségű lesz, és igyekszem sietni vele, okidoki? Puszi mindenkinek!

***

Teljes nevén Floyd Auben. Az Auben francia név. Floyd apja francia volt, édesanyja brit. A fiú szülei szörnyű viszonyban voltak, folyton veszekedtek, ütötték-rúgták egymást, s mindennek egy szem fiuk itta meg levét, kit hol ide, hol oda ráncigáltak, mint holmi marionett bábut.

Kemény, keserű gyerekkorban cseperedett fel. Apja nem volt rossz ember, csak hirtelen haragú. Gyakran csattant keze fia arcán, legtöbbször ok nélkül. Floyd mégis éppúgy ragaszkodott apjához, mint hozzá gyengéd anyjához. Így tanult meg Floyd Auben anyanyelvi szinten franciául. A brit angolt is francia akcentussal beszélte.

Igazi csirkefogó volt, mindig a világ miértjei után kutakodott, imádta a természetet, az állatokat, a virágokat. Imádott anyja kipirult arcára csókot nyomni, imádta figyelni apja ceremónikus szivarozását a verandán, imádta a női parfümöket. Nem volt jelenség a világegyetemben, ami ne érdekelte volna. Apja tiltása ellenére anyja titokban zongoratanárhoz járatta. Floydnak nem volt könnyű felnőnie, sokszor szenvedett hiányt ételből, ruhákból; de sosem érezte a dolgok súlyát. Megtanulta becsülni azt, amije volt. A mának élt, a nap minden egyes percét csordultig kihasználva, hogy minél többet megtanuljon az őt körülvevő környezetről. Igazi különc volt, amióta csak megszületett, s éppen ilyen csodabogár maradt még akkor is, mikor már sármos kamasszá érett. De élete 19. évében váratlanul, értelmetlen gyorsasággal meghalt...

Floyd 16, Nina 15 éves volt, mikor először találkoztak. Egy szeles, borongós kedd délután volt. Mindketten elzárást kaptak iskola utánra. Floyd összeverekedett egy kötekedő felsőbbévessel, Nina visszafeleselt a tanárnak. Aznap csak kettejükre várt a büntetés. Nina duzzogva rajzolgatott a krémsárga padra, s közben a mellette levőben ücsörgő fiúra sandított olykor. Floyd vigyorogva nézte a kézfején felrepedt bőrt; arra gondolt, hogy apja milyen büszke lesz rá. Végre tett valami férfiasat. Játszi élvezettel figyelte a kiserkenő vért, aztán lenyalta bőréről. Szeme sarkából feltűnt neki a barátságtalan arcú szöszi.  Azelőtt soha nem látták egymást, valahogy sosem keresztezteződtek útjaik. Egészen addig a napig.

Nem voltak barátaik, hát lettek egymáséi. Különös kapcsolat volt, amely apránként vérlázítóan őszinte szerelembe simult, és onnan nem volt többé megállás. Nem volt még két ember, aki így összeillet volna. Bár polgárpukkasztó életmódjukkal erős ellenszenvet váltottak ki iskolatársaik és tanáraik körében. Nina szülei pedig egyre csak tiltották lányukat a fiútól; mondani sem kell: olaj volt a tűzre.

Kéz a kézben szegültek ellen mindennek, ami nem tetszett nekik, hágták át a szabályokat, nevették ki saját életüket. Megtanultak élni, igazán.

"Nincs annál jobb érzés, mint mikor átléphetek a társadalom által felállított korlátokat. Szabályt szegni annyi, mint drogokhoz nyúlni.  Függővé tesz." 

Vad és szenvedélyes kapcsolatuk sosem ingott meg. Különös, varázslatos összhang volt köztük; nem akart ak semmit a világon, csak együtt lenni. Annyi, de annyi dolog volt amit együtt csináltak; bajból bajba keveredtek; folyton a tilosban mászkáltak. Veszettül boldogok voltak. Aztán egy nap minden véget ért. Nagyon hirtelen, megsemmisítve mindazt, amit eddig életnek hívtak. 

Nina Horan-nek nem pusztán azt kellett volna feldolgoznia, hogy elvesztette az igazi szerelmet. Nem is csupán azt, hogy meghalt egy szemtelenül fiatal fiú. Mindez apróságnak bizonyult ahhoz a feltevéshez képest, miszerint miatta halt meg Floyd Auben. Miatta. Miatta. Miatta!

2009. január 5. 

Mullingarbe beköszöntött az igazi tél. Zimankós hideg volt, az utakat vaskos jégpáncél burkolta. Nina és Floyd vidáman énekelték a kocsiban bömbölő Man in the mirror-t. Túl szerelmesek voltak. Nina folyton csókot lopott a volán mögött ülő fiútól. Az egyik csók azonban a végzetet okozta; az volt az utolsó. A fiú mire újra az útra sandított már késő volt. Minden rettentő gyorsan zajlott; képtelenség volt helyesen cselekedni. A szembe sávból hangos dudaszó hasította át mindkettejük dobhártyáját. A kocsi élesen befarolt, a jégtükrön haláltáncot járva pördült meg. A dudaszó nem maradt abba egészen egy elviselhetetlen éles csörömpölésig.  Az autó ripityára tört, a vezető fél péppé zúzódott...

Nina élte csak túl. Éppen hogy. Emlékei legmélyebb rétegeibe égett az a látvány, ami elé tárult, mikor magához tért. Sokszor még ma is hallotta azt a kibírhatatlan dudaszót.

Gyilkosnak érezte magát, s a bűntudat szörnyű dolgokra kényszerítette a lányt. Niall egyszer vérbe fagyva talált rá nővérére. Később jöttek a gyógyszer túladagolások, végül egy pszichiáter, Dr. Ketsberg segítette ki -ha nem is teljesen- a lányt a kegyetlen lelki traumából. Nina családjának lelki állapota épp annyira tropára ment a lány halálvágya miatt. Azóta Niall felvértezett apatigrisként óvja nővérét. Mindennél jobban szereti őt, és kis híján beleroppant ő maga is, mikor nővére teljesen kifordult önmagából. Szörnyen nehezére esett Ninát gyógyítgatnia, miközben ő maga is belebetegedett az egészbe. Aztán jött az X-faktor, és úgy tűnt, a dolgok lassan megoldódnak, a sebek bevarasodnak, a megtépázott lelkek felisszák a könnyeket, s jön a megváltást hozó szivárvány. És jött is, nevén: One Direction. Innen már ismerős a sztori.

- Te sem tudtál aludni? -huppant le Harry a Louis melletti bárszékre. Tudja jól, hogy kérdése felesleges, hiszen barátja gyűrt vonásai ordítottak arról, hogy egyetlen pillanatra sem hunyta le szemét az éjjel.

- Nem. -feleli gyászos rövidséggel. Harry megérti, ha Lou nem akar beszélgetni. Éppen ezért nem is szólalt meg többször; bambán iszogatta kakaóját. Furcsán érezte magát, mert jobban megviselte a tegnapi eset, mint várta. Egy kicsit ő is nővérének érezte a szőkét, na meg Tommo baját is szinte sajátjaként élte át. Ráébredt időközben, hogy Tomlinson nem tréfált, mikor azt mondta: neki csak Nina kell, senki más. Tényleg szerelmes.

Nina Horan békésen és nyugodtan feküdt a széles ágyon. Álmában is sírt, arca mégis kipihentté simult. Niall idegesen várta, hogy felébredjen. Egész éjjel vigyázott rá, hason fekve, a sötét falat bámulva hallgatta, ahogy nővére felnyöszörög olykor-olykor. Kemény éjjel volt, túl kemény. Niall kialvatlanul és nyúzottan festett. 

Pedig milyen gyönyörű szép reggel virradt: a forró nyári napfény csalfán betűzött a nyitva hagyott erkélyajtón. Egyenesen a szőke lány arcára, amiről felszárította a fájdalom utolsó könnyes nyomát is. 

Nina bátortalanul nyitotta ki szemét, de csak résnyire. Szivárványos fényfoltokat vélt a szoba falán felfedezni.

-Meghaltam? -kérdezte nagyot nyelve, mert észrevette, hogy öccse szorosan mellette fekszik.

- Nem. -felelte egy halovány vidámsággal a hangjában.

- Kár. -mondta nyersen a lány, majd Nialler fele fordult. Meglepődött öccse szokatlanul pocsék ábrázatán.

Niall szaggatva, nehézkesen vett egy mély levegőt; kissé bele is szédült: - Ugye velem maradsz? -kérdezte könnybe lábadt szemekkel, mert eszébe jutott, mikor anno esténként könyörgött Istennek, hogy ne vegye el tőle a testvérét. Tudta magáról, hogy nem tudná feldolgozni.

Nina savanyúan lesütötte szemeit. Nem válaszolt.

- Jó reggelt Niall! -jött szembe vele Rosie a folyosón. Aggódva mérte végig a szöszit. - Niall?

- Ja, jó reggelt Rosie. Szia. -motyogta. Nem igazán volt észnél. Rosie ezt egyből észrevette.

- Hé, minden oké lesz vele. Erős lány! -biztatta kedvesen, de szavai nevetségesen naivak voltak. Főleg, hogy fogalma sem volt Nina teljes múltjáról.

Niallnél eltört a mécses. Nem akarta; pont nem a lány előtt, akiért még mindig odavolt...de megtörtént. Visszafordíthatatlan lavina indult el szegény kölyökben, s mint kisfiú az anyukájához, úgy temette arcát a lány virágillatú ölelésébe. 

- Kezdődik elölről! -dadogta a sírástól csukladozva- Nem akarom elveszíteni! -nyöszörögte, s ebbe Roro szíve kegyetlenül belesajdult. Fogalma sem volt, hogyan nyugtathatná meg, végül ösztönei átvették az irányítást. Aprón, finoman megcsókolta a fiú remegő ajkait, majd keserédes mosollyal letörölte könnyeit.

- Gyere együnk valamit, addig megnyugszunk, jó? -javasolta, s ő legalább próbált higgadt maradni, bár ez nehéz volt, tudván éppen előbb csókolta meg Niall Horant.

- Jó. -szipogta megadóan, s kissé elvarázsolva érezte magát. - De félek egyedül hagyni őt!

- Felküldjük hozzá Harryt, vagy Damient. Ne izgulj! -karolta át derekát, és a lépcső fele húzta.

Ninát nehezen fogadták be a turné környezetébe; különc volt, nagyszájú és mogorva. Nem is gondolta volna, hogy megszeretik majd őt az emberek, azt meg végképp nem, hogy ő maga is megszereti őket... és mégis. Most szinte mindenki érte aggódik. Vajon mihez kezd ezek után, hogy legféltettebb titka napvilágra került? Saját maga szembe tud végre nézni múltjával? Ráébred végre, hogy itt van valaki, aki végzetesen szereti őt? És arra ráébred, hogy már rég nem Floydról van szó, mikor szíve nyugtalanul dübörögni kezd...Sikerül felülkerekednie önmagán, leküzdi a rá leselkedő depressziót, vagy végelgyengülésében újra legyőzi bűntudata és a gyász? Nina Horan, mi lesz veled?