52. rész - Kórházasdi

"Nincsenek jó híreim. Az állapota válságos, mesterséges kómában kell tartanunk. Kérem készüljenek fel a legrosszabbra."

Amikor az idő felbecsülhetetlen mértékben lelassul, olyan mintha egy helyben sürgölődne-forgolódna. Tétovázásával hasogatja tűrőképességünk legkietlenebb peremeit; mint ahogy az ember minden egyes szörszálhasogató másodpercet idegeit tépdesve hallgat, amint egy ádász faliórán dobhártya szaggatóan kattog a mutató előre, s minden egyes kattanással közelebb kéne kerülnünk a célhoz, melyre megfeszült testtel várunk, de valahogy mégsem teljesül be sosem. Ez a folyamat az őrületig tart. Louis esetében éjjeli 1 óra 34 percig. Akkor tűrőképessége egy csattanással összeömlik, és elhagyva minden józan ítélőképességét randalírozni kezd a kihalt kórház rideg folyosóin.

Egy felháborodott nővér próbálja rendre inteni, hogy fejezze be a hangoskodást. Hiába kiabál, nincs itt egy orvos sem aki bármiféle információval szolgálhatna számára; az intenzív osztályra pedig végképp nem teheti be a lábát. De Louis Tomlinson nem ismer lehetetlent, főleg akkor nem, ha Nináról van szó.

Egy olcsó akcióvígjátékba is elment volna a jelenet, ahogy kileste az ügyeletes orvos-rezidensek öltözőjét, aztán mikor tiszta volt a levegő, észrevétlenül besurrant. Pár perc múlva mi történik? Egy magas, jóképű, szemtelenül fiatal "doktor" sétálgat a folyosón, aki kísértetiesen emlékeztet a nőneműek szívét világszerte megdobogtató Louis Tomlinsonra.

Igazság szerint olyan tétován ténfereg, mint akinek fogalma sincs, hogy hol van. Pizsomának is beillene kórházkék nadrágja, avval a jellegzetes hátulgombolós felsőrésszel. A tökéletes jelmez kedvéért még egy szájtakarót is felhelyezett, mint aki éppen egy műtétről szabadult. Cseles vagy Tommo, és ezen felül nagyon bátor is...

Az intenzív felé tartva csupán egy nővérrel futott össze, de sikeresen megúszta a lebukást. Bár tény, hogy kiverte egy pillanatra a víz, amikor a nő elég érdeklődve meredt rá, de végül mázlija volt, mert továbbcsoszogott kávéját szürcsölgetve.

Sasszemekkel körbenéz, nem látja-e senki, majd benyit a mázsás fémajtón. A zajtalan kórterembe lépve feszültté válik, mert minden olyan halálosan csendes, csak az életben tartó gépek monoton pittyegése, és a lélegeztetők vészjósló szelelő hangját hallani. Minden túl nyugodt, túl mozdulatlan, egy elszigetelt világba csöppent.

Tommo gombóccal a torkában fürkészi az ágyakat, hogy megtalálja őt. Lassan, bizonytalan léptekkel halad végig a vénákhoz, gyomorhoz, kiválasztó szervekhez futó vezetékek hálójában fekvő betegek között, mígnem elér a legutolsó ágyhoz. Nináéhoz. Louis kővé dermedve bámulja a lány betakart testét, élet nélküli arcát. Végigszemléli az őt körbevevő, misztikusan változó számokat, görbéket, egyenletes csipogást produkáló műanyag vagy éppen króm csodamasinákat, melyek működése nélkülözhetetlen a mindig életerős lány szervezetének.

Kómában van. Lélegeztetik. Louis próbálja magát túltenni eme sokkoló tényeken. Próbál megnyugodni, hiszen Nina mellkasa egyenletesen süllyed és emelkedik a takaró alatt. De miért érzi mégis azt, mintha soha többé nem nyitná már ki gyönyörű szemeit?...túl békésen pihen; aggasztóan nyugodtan.

Tomlinson képtelen türtőztetni magát, és veszi a bátorságot -még ha kézfeje csillapíthatatlanul remeg is- hogy megfogja Nina jéghideggé hűlt kezét, melyből kiáll a rögzítőtapasszal ellátott branül. Könnybe lábad a szeme, és nem tud ellene tenni.

- Miért velem történik ez? -súgja a hűvös levegőbe. Száját harapdálja kínjában, de többé el sem akarja ereszteni a lány kezeit.

Váratlanul egy nővér lép be; arca szigorú.

- Maga mit keres itt? -kérdezte hivatalos hangon, aztán észreveszi Lou orvosi ruházatát, na meg talán el is bűvölték őt a fiú kék szemei- Elnézést, Dr...- Louisban megállt a vérkeringés, de igyekezett higgadt maradni; talán újra megússza.

- Dr. Toml... -akadt meg- Tomson. -bólintott az ágy mellől teljesen hétköznapi arckifejezéssel.

- Ó, akkor biztos ön az új rezidensünk, igaz? -mosolygott kacéran a nő.

- Igen, én vagyok. -közölte ártatlanul, s igyekezett nem felismerhetővé válni, ezért gyorsan vissza is fordult szerelme ágya felé.

- Én már itt sem vagyok. Majd később! -majd csábos pillantásokat lövellt Tommo fele, mielőtt kilépett a teremből.

Ezek után kijárna nekem egy Oscar. -gondolta derűsen, de ez a jókedv csak halovány fátyol volt a sok rémült feltételezés közepette. Órákig ücsörgött a lányt őrizve, majd megszólalt a mobilja. Ijedten vette fel a telefont, attól tartott felébreszt valakit; de sajnos az itt tartózkodók közül senki sem volt olyan állapotban.

- Mi van Hazza? -förmedt a készülékbe.

- Ezt én akartam kérdezni! Hol vagy? Most értem a kórház elé!

- Itt vagy? -döbbent le- Hajnali 4-kor? -tátogott még mindig lepetten.

- Amint hallottam mi történt, repcsire ültem. Ugye minden rendben, nem súlyos igaz? -kérdezgette megjátszott naivsággal, de összerándult a gyomra, mert Louis nem válaszolt, ami egyértelműen azt jelentette, hogy nincs rendben semmi, tehát súlyos. - Máris bent vagyok! -szakította meg ezzel a mondattal a vonalat. Louis szélsebesen kicaplatott a folyosóra, s észre sem vette, hogy elsuhant Niall mellett, aki édesen szunyókált legalább három ülést elfoglalva.

Harry álmos arccal, elfeküdt tincsekkel kódorgott a labirintusnak tűnő folyosókon. Aztán mikor szembejött vele egy szimpatikusnak vélt orvos, megállította útbaigazításért.

- Elnézést, meg tudná nekem mondani, hol fekszik Nina Horan. -kérdezte diszkrét hangerőn, ahogy egy kórházban illik. A doki ha tréfás kedvében lett volna, azt feleli: ágyban uram, ágyban. De jellegzetes hajformáját és összetéveszthetetlen tekintetét Harry egyből kiszúrta. Először talán hülyének hitte magát, vagy csak azzal áltatta magát, hogy csak hasonlít Louisra. Meg amúgy is: Louis miért lenne orvosjelmezben? Aztán ding, felvillant a kis villanykörte göndör buksija felett, és kiguvadt szemekkel ragadta vállon álcázott barátját. - Louis? -kérdezte hitetlenkedve, mire a leleplezett orvos megadóan levette a száját takaró kendőt. - Te mi a... -habogott fürtike.

- Css! -tapasztotta tenyerét Harry ajkaira. - Csak fogd be, oké? -parancsolta szigorúan.

- Ember, neked elment az eszed? Nincs még Halloween! -hőbörgött, és elképzelni sem tudta, mi a fene folyik itt.

- Csak így juthattam be az intenzív osztályra. Nina élete egy hajszálon múlik. Látnom kellett, nem érted? -dühöng az elkeseredettség hangján. Észre sem veszi, hogy egy forró könnycsepp gurgulázik le arcán. Feltehetőleg, ha észre veszi, egyből letörli bőréről. Harry viszont fájdalmas képpel nézi ezt végig; közben pedig kifut a vér belőle az 'intenzív osztály' hallatán.

- Tudom, hogy nem hiszel nekem, de én hiszek benne, hogy felépül. Tudod milyen erős! -próbálja vigasztalni, majd megöleli.

- Én már nem hiszek ebben Harry. Nem merek. -mondja rekedt hangján, majd hangos csoszogó léptek sürgetik ölelkezésük befejeztét. Lou villámgyorsan letörli nedves arcát, majd visszahelyezi szájtakaróját. Szerencséjükre csak egy másik látogató sétál el mellettük.

- Levehetnéd ezt a hacukát. Nem kéne bajba kerülni. -okoskodik Harry, s közben idegesen nézelődik a csempézett folyosón; hol Louis, hol a maga mögötti teret fürkészi.

Louis alig észlelhetően felkacag: - Mi történt veled. Te ne akarnál bajba kerülni? -vonja fel egyik szemöldökét.

Végül Louis visszaöltözött, és sármos dokiból sármos énekessé változott. Nem történt semmi, újabb lélekörlő percek, órák vánszorogtak tova, egy ráérős csiga sebességével. Időközben kireggeledett és benépesedett az éjszakára kísértetiessé szellemült épület. Pontosan 11:11 perckor Louis-t egy ismeretlen számról keresik, a vonal túloldalán nem más, mint Keane Wilo várakozott. Ha Nina hallotta volna, hogy a fiúnak ezúttal milyen kirobbanóan jó kedve volt! Csupa jó hír volt, amit Louis-val közölt: Elisabeth kezelése elkezdődött, az első műtét komplikációk nélkül lezajlott. Csak úgy csillogott hangjában a remény. Louis örült ennek. Örült, hogy segíthetett ő is. Örült, hogy van akikkel történnek még jó dolgok... Aztán, mint várható volt; Keane Nina hangját szerette volna hallani: "Nincs ott a közeledben Nina? Valamiért napok óta nem érem el mobilon." Tomlinson kénytelen előállni a borzalmas történtekkel, amelyeken hallatán Keane ledöbben. Lesokkolva kíván minden jót, és Tommo lelkére köti, hogy amint van valami fejlemény értesítse őt.

Délután 4:34 perckor egy szokatlanul nagy darab, ősz hajú doktor csigázza fel Niall Horan és Harry Syles reményeit: "Most ébredezik a mély-altatásból, bemehetnek hozzá." Harry egy ötéves kisfiú rémületével bújik Niallhoz; szorosan követi őt végig a kórtermeken, mintha csak az árnyéka lenne. Niall elszántan lép be az osztályra. Nem hatja meg a többi beteg, céltudatosan lépdel nővére ágyához. 

- Nino! -súgja neki finoman. A lány szeme változatlanul csukva van.

- Aggasztó ez a lélegeztetőgép! -sopánkodik Harry, s közben mindenfele forgatja a fejét; a lányra kapcsolt gépeket, és az azokból tekergőző csöveket, vezetékeket fürkészi. Ilyeneket eddig még csak nővére kedvenc sorozatában, a vészhelyzetben látott.

Niall elengedi a füle mellett barátja baljós megjegyzését. Eldöntötte magában már, hogy nem fogja többé hagyni, hogy elússzon a remény, bizony hinnie kell benne, hogy minden rendbe jön. Amíg ez átfutott agyán, nővére szemhéja már mozogni kezdett, s lassan résnyire nyílt. A két fiú áhítattal pislogott rá, idegeiket nem kímélve, lélegzetvisszafojtva várták a nagy pillanatot. 

A csillogó zöld szempár végre életre kelt, erőtlenül kúszott tekintete Niallról Harryre. 

- Itt vagyunk Nino, semmi baj sincs! -motyogja Niall teljesen meghatódva. A szívét nyomó mázsás kő éppen most esett le onnan. Harry megmukkanni sem bír/mer, csak vigyorog, mint a vadalma. Nina szólásra nyitná száját, ha lenne ereje beszélni, vagy ha éppen száját-orrát nem fedné a lélegeztető szerkezet. A fiúknak menniük kell, ez nővéri utasítás. A folyosón hagyott Louis éppen felébredt mély álmából, és kedve a nem túl rózsásnál is rózsátlanabb. Kis híján a srácok torkának ugrik, amiért nem keltették őt fel. "Egy napja nem aludtál, teljesen kimerültél. Nem ébreszthettünk fel. Ráadásul Ninának sem biztos, hogy jót tett volna a látványod."

Másnap.

Harrynek vissza kell utaznia Holmes Chapelbe. Niall és Louis a múlt éjjelt már végre nem a kórház folyosóján töltik, hanem Nialléknál. Reggel viszont versenyfutásban rohantak be látogatóba. A rémálmok gyötörte éjszaka után derű borul rájuk, ugyanis remek hírekkel szolgál a doktor. Nincs intenzív osztály, nincs lélegeztető, nincs élet-halál közti lebegés. Nina Horan felülkerekedett, és rohamos felépülést produkál. A srácok szinte örömtáncot járnak. Közös megegyezés alapján Niall megy be először felmérni a lány testi-lelki gyógyulásának fázisát.

- Hogy vagy? Jobban? Ugye jobban? Tudtam, hogy túléled! Annyira aggódtunk érted! Az orvosok szerint csoda, hogy a szervezeted ezek után még regenerálódni tudott. -hablatyolt a szöszi, és képtelen volt lehiggadni. Annyira boldog volt, hogy madarat is fogathattak volna vele.

Nina még gyenge volt, levert, sápadt és sovány. De élt, és ennél jelenleg semmi sem volt fontosabb. Nehézkesen, de sikerült megszólalnia.

- Szeretlek. -de inkább csak szája formálta meg a betűket, hang nemigen társult hozzá. Niall szelíden elmosolyodott, sajnálta, hogy nem tudja megölelni testvérét a sok vezetéktől. Végül beütött a ménkű, ugyanis Nina így folytatta: - Hol...

- Nino, ne beszélj. Gyenge vagy még! 

- Hol van? -ugrott össze kétségbeesetten két szemöldöke.

- Kicsoda? -billentette oldalra fejét.

- Louis. Hívd ide! Louis-t akarom! 

Niall nem kicsit döbbent le, és legelső gondolata az volt: jaj ne, ugye nem akar újra kiborulni? De aztán nem tudta nem észrevenni a lány ragaszkodó, szeretetéhes arcát. A Horan fiú készségesen intézkedett.

- Hé Lou! -kocogott oda hozzá a folyosón.

- Na? Mi az? Milyen állapotban van? -faggatta körmeit rágcsálva. Teljesen odavolt.

- Jól van. De neked kell meggyőződnöd róla most azonnal, ugyanis -nem fogod elhinni- téged akar látni! 

Louis pillanatok múlva sem meri elhinni a hallottakat. Tényleg igaz lenne? Végre sikerült, amiről álmodott? Nina beengedi őt a szívébe? - Ezektől a mézédes gondolatoktól fütyörészni támadt kedve, s egyúttal jótékony izgatottság borzolta fel a kedélyeit. Túl szép, hogy igaz legyen; na meg: Nina Horan egy medúza. Gyönyörű, de érinthetetlen. Ráadásul kiszámíthatatlan és szeszélyes, mint a tavaszi időjárás... Mindenesetre Louis szívébe újra eleven élet szökött. 

Kamaszfiús idegességgel fonta rá ujjait a króm kilincsre, majd egy bátorító sóhaj után benyitott.

(Sajnálom skacok, hogy ilyen rövid lett, de most ennyire futotta. Hozom most már hamarabb a következőt, kitartás!)