55. rész - Éljen az ifjú pár!

-avagy a barackvirág ruha, torokban dobogó szív, és a nagy szerelmek születése-

Hetek teltek el. Hetek, melyekben mindenki izgatottan várt valamire...

Zayn rosszfiús mosolyával az arcán tárta szét karjait a Heathrow airport 2-es termináljában. A kis divat guruvá avanzsált vörös szépség szinte repült a fiú felé, hogy minél hamarabb ölelésébe bújhasson. Egyiküket sem zavarta a körülöttük gyűrűző rajongó-paparazzi csoportosulás. A fő, hogy végre együtt lehetnek.

- Hogy mennyire vártalak már! -súgta neki Zayn, s képtelen volt figyelembe venni a külvilágot. Csak Baily volt most, rajta kívül sehol senki.

- Nekem mondod!? El sem hiszem, hogy látlak! -mosolyog kislányos huncutságával, majd ajkait csókra csücsöríti, amit azonnal meg is kap. Csak úgy úsztak a szerelmes szirupban. Kéz a kézben, lelkes társalgás közepette hagyták el a csarnokot.

Nehéz elérni, hogy amikor szorult helyzetben kell valamit mondanunk, minden szó a helyén legyen. Rémnehéz. Pontosan így érzett Nina is, mert már ezerszer megbánta a hülye időkérését. Őszintén -talán először életében- megijedt. Bepánikolt, mert egy egészen új, vagy legalábbis régen nem vállalt érzés kopogtatta mellkasát, s csak arra várt, hogy kiszökhessen onnan egy bizonyos fiú szívéhez érve. Mondani könnyű, tenni nem. Legalábbis nem Ninának. Valójában nem csak az nyugtalanította, mi van, ha megint szilánkosra tör szíve, még inkább az, mi lesz ha nem képes megadni azt, amit Louis megérdemelne. Félt, hogy újra megbántja, esetleg olyat tesz, amivel megbocsájthatatlant követ el.

És végül több hetes rágódás után, és Dr. nekemelmondhatodmindentitkod-dal való beszélgetés után az utolsó porszem is tovaszáll a képből, és olyan tiszta, hogy enni lehetne róla. Már csak egy a cél. És megvalósításához mi sem tökéletesebb alkalom, mint Brendon és Sarah esküvője.

Harry! -ordított ki Gemma a szobájából, hallásra elég idegesnek tűnve.

- Mi van? -lépett be nővére szobájába felvont szemöldökkel, és nem mellesleg tök pucéran.

- A hülye macskád bemászott a szekrényem mögé! Szedd ki onnan, de nagyon sürgősen. És vegyél már fel valamit te idióta! Semmi kedvem a golyóidat nézegetni. -morgott, s közben a ruhásszekrény ajtaját rúgdosta, hátha ettől megijedt a macska, és kiszalad rejtekéréről.

- Nem hülye! Cápa a neve! És nem öltözök fel! -lázadt a göndörke, és a 'c' betűt ismételgetve próbálta kicsalogatni kedvencét. - Cápa! Ci-cicc...

Kis idő múltán a szőrmók felbukkant, s egyenesen Harry kezébe ugrott. Együtt menekültek nővére kibírhatatlan őrjöngése elől.

- Ha még egyszer meglátom itt azt a kis dögöt, kinyírom! -kiabálta utánuk

- Hé srácok, fejezzétek be! -hallatszódott fel az emeletre anyjuk dorgáló hangja.

- Gemma kezdte! -méltatlankodott Harry immár a saját szobájának ajtajából.

- Fogd be pisis! -morrant rá a lány -örökké így hívta öccsét-, aztán magára csapta az ajtót.

A Tomlinson testvérek kapcsolata viszont ennek szöges ellentéte. Mindig erősen ragaszkodtak egymáshoz. Főleg a legidősebb lágy tag, Lottie volt az, aki borzasztóan odavolt bátyjáért. Örökké Louis nyakán csüngött, kérte, hogy hagy mehessen el vele bulizni; már unta, hogy a kis ikerhúgaira kell vigyáznia. Levakarhatatlan volt, mint a tányérra száradt tejbegríz. De sajnos Lou egyre többet volt/van/lesz tőlük távol álomba illő munkája miatt, így a lányok bátyó nélkül maradnak. De ez cseppet sem gyengítette szoros kötődésüket, nem ám. Lottie mindig mindenbe beleütötte az orrát, még ha nem is rossz szándékból, hanem éppen azért, mert jót akart bátyjának. Most is; azt vette észre, hogy az ő Lou-ja Nina miatt szomorkodik, és ezt nem hagyhatta ennyiben. Telefont ragadott, majd ő leállítja ezt a Nina Horant...-gondolta.

- Itt Nina. -szólt bele egyszínű hangon a lány. A háttérből hangos zsivaly szűrődött el egészen Doncasterig, vélhetően éppen egy táncpróba zajlik.

- Szia, Lottie Tomlinson vagyok. -mutatkozott be, s kíváncsian fülelt, mit szól ehhez a Horan lány. Nina gyanútlanul és meglepett kedvességgel (!) szólalt meg.

- Szia! Hogy-hogy felhívtál?

- Először is: akárhol is vagy, arrébb tudnál menni, mert akkora ott a hangzavar, hogy alig hallak.

- Ó, persze. -válaszolt, majd egy ajtócsapódás után végre zajtalanná vált a vonal. - Már jobb? Hallgatlak!

- Nem kertelek. Kérnék tőled egy szívességet.

- Oké, mondd csak! -szuszogott a lány, nyilván mert épp az előbb dobott két szaltót Franco válla fölött.

- Sokat olvastam rólad a neten. Bár nem ismerlek személyesen, de nem akarom, hogy bántsd Louis-t.

Nina lábai betonná kövültek. Csak pislogott az éterbe, és várta, hogy végre képessé váljon kinyögni valami hallható reakciót...de nem ment. Lottie persze folytatta is: - Fogalmad nincs róla, hogy Louis ki is valójában. Ha azt hiszed jó ember, akkor tévedsz, mert még annál is jobb! És nem érdemli meg, hogy játszadozzon vele bárki is. Neked adta a szívét, úgyhogy ne tétovázz, mert ezzel kínzod őt! -hadarta vékony hangján a súlyos szavakat, s az erős kontraszt e kettő közt elég megrendítő eredményt produkált.

- Figyelj, én nem aka...

- Ne merd összetörni a szívét! Vagy szeresd vagy engedd el végleg, de óvatosan! Csak döntsd el végre mit akarsz! -fejezte be meglehetősen fenyegetőre sikerült kérelmét, de arra biztosan nem számított, hogy közben Louis betoppan a szobájába: - Lottie!? Te meg mit művelsz? -kérdezte a mondat elején még abban reménykedve, hogy nem Nina és az ő ügyébe avatkozott bele, de a végére már biztos volt benne, hogy hugicája pontosan azt teszi; beleavatkozik.

Nina döbbenten hallotta meg a vonal túlfeléről annak a bizonyos fiúnak a hangját. Észre sem vette, hogy pánikszerűen megnyomta a hívás befejezése gombot.

- Add ide a mobilt! -nyúlt Tommo a húga kezében szorongatott masináért. Egy kisebb harc után végül megkaparintotta, majd mikor félve beleszólt - Nina?, már csak a megszakadt vonal ütemes sípolása fogadta.

- Köszönés nélkül letette? -emelte fel szemöldökét a lány, aztán bátyja arcát jobban megfigyelve rájött, hogy most tényleg galibát csinált.

- Mit mondtál neki? -förmedt rá magából kikelve- Nem hiszem el, hogy ezt tetted.

- A végét hallottad. Az volt a lényege. -rántota meg vállát, és igyekezett legangyalibb tekintetét elővenni.

- Nem, nem dőlök be a nagy kék szemeidnek! Ezúttal túllőttél a célon! Ez nem a te dolgod, oké? -mutatott rá mérgesen hunyorogva.

- Nem akarom, hogy rossz kedved legyen. Én csak megmondtam neki, hogy ne szarakodjon! -fonta össze karjait sértődötten.

Louis színésziesen eltátotta száját: - Igazán? Egy: megbeszéltük, hogy nem használsz csúnya szavakat. Kettő: Ha nem tűnt volna fel nagy fiú vagyok, és van saját életem! Tudod mit? A te marhaságaid nélkül is van elég bajom! - Louis amint kimondta mindezt, máris túl kegyetlennek érezte viselkedését, hiszen Lolo még csak egy kislány. Lottie porcelánbabára emlékeztető arca bánatos vonásokba simult, mely akarva-akaratlanul belekapott volna még a legkegyetlenebb ember szívébe is. Könnybe lábadt szemei láttán Louis nem bírta ki, hogy ne ölelje magához.

- Sajnálom, nem úgy értettem. Nagyon fontos vagy nekem, tudod? Csak meg kell értened, hogy felnőttem, és vannak dolgok amik csak rám tartoznak. Neked is lesznek majd. -magyarázta a lány haját simogatva. - De azért borzasztó jól esik ám, hogy aggódsz értem. -mosolyodik el a végén halványan. Lottie bocsánatkérően arcon puszilta.

augusztus 15. London, a nagy nap

Baily sikítozva ugrott Nina nyakába, amikor meglátta őt. Rengeteg megebszélnivalójuk lett volna, hisz jóformán a szöszke feldobta a pacskerét, és legjobb barátnője nem tudott vele ott lenni eme élet-halál kérdésben. Baily-t a mai napig bántotta a dolog, de kárpótlásul hozott egy meglepetést Ninának...

- Azt hiszem ez lesz az, London Brookhill 213, Grimmers hotel. Zayn azt mondta ide foglalt nekünk egy szobát.

- Még most sem vagyok biztos benne, hogy akarok menni erre az esküvőre. -vonta össze aggódva a szemöldökét Nina.

- Ó drágám! -vigyorodott el a kis vörös- Teljesen normális, hogy pánikba estél! -simogatja meg arcát, s közben úgy beszél, mintha egy kisbabának gügyögne. Közben egy komor arcú férfi kinyitja nekik az aranykilincses üvegkapukat. Egy tágas és elegáns előcsarnokba érnek. Parfümillat tartja fogva a lányok orrát.

- Jóhogy pánikba estem! Fogalmam sincs hogyan állok majd a szeme elé...

- Hogyan? Hát gyönyörűen! -kacsint rá kacéran, s ebből már Nina jól sejti, Bee megint kitalált neki valami maskarát.

- Baily Benson és Nina Horan néven. -válaszol közben Nina a recepciós kérdésére, kinek a nevek hallatára felderül az arca. Rögtön csomagfutár után csettint, a lányok pedig néhány szükséges információ után elindulak a lift felé. Nina feszültebb aligha lehetne. Pár óra múlva ott lesz vele egy légtérben, belenézhet a szemébe, akár mondhat is neki valamit, akár boldog is lehetne vele. Csak rajta múlik, senki máson.

- Atya ég! -sikítja el magát B. majd lerúgja tűsarkait és a hatalmas franciaágyra veti magát. Vörös hajának hurkái címplara illően szétterülnek a krémszínű huzaton. Nina félszegen áll egy helyben, mintha nem tudna belépni az ajtón. Figyelmét az óriási ablakok előtt álló állványon díszelgő ruha köti le.

- Ez kié? -kérdi, miközben becsukja az ajtót maga mögött. Kérdésére Bee felpattan és ujjongva körülsétálja a bámulatba ejtő ruhakölteményt, melynek aprócska, rövid, mégis habos abroncsa olyan, mintha barackszín szirmok fednék.

- Reméltem, hogy megkérded. -énekelte operaénekesnőket megszégyenítően. Csak úgy áradt belőle a jókedv, szinte már idegesítően örült. - Ebből a gyönyörűségből egy van a világon. Martha Sissy az egyik legzseniálisabb tervező az Egyesült Államokban. Ennek a ruhának vicces a története, mert Martha fia egy divatbemutató utáni partin rámstartolt. Tisztában volt vele, hogy van barátom, mégsem adta fel. Másnap reggel a hotelszobámban várt ez a ruhacsoda. -mesélte lelkesen, majd szenvedéllyel végigsimított annak pántnélküli mellrészén. - Ezt fogod ma viselni. -tette hozzá a legfontosabb infót. Nina szemei kidülledtek.

- Nekem van ruhám, köszi. -szabadkozott, s közben máris bőröndjében kereste a holmit. - Itt ni! -dobta oda Bayz kezeibe a gyűrött, egyszerű fekete ruhát. A kritikus felhúzta orrát, majd úgy meredt Ninora, mintha főben járó bűnt követett volna el.

- Ezt? Megvesztél? Ez pocsék! Már ez a műselyem is kiborít, és ezek a strasszok?! Nem, nem. -rázta fejét, majd a ruhát markolva az ablakhoz libbent. Egy könnyed mozdulattal kidobta a 12. emeletről.

- Kinyírlak vörös! -sziszegte Nina, majd duzzogva összefonta karját mellkasa előtt...

Végül Nina csak beadta a derekát. Más választása nemigen volt. Hagyta magát kisminkelni, bekölnizni, megfésülni. Elkényesztetett hercegnőnek érezte magát, de kivételesen élvezte.

- És miért nem te veszed fel a ruhát?

- Viccelsz? Nem megy a hajam színéhez! -közölte úgy, mintha ez egyértelmű lett volna. - Tudom ezzel nem kárpótollak, amiért nem voltam melletted akkor... de szeretném, ha ma elvarázsolnál mindenkit, de legfőképp egy srácot. -kuncogott, miközben a lány szőke lófarkát fésülte selymesre.

- Jaj Bee, tudod, hogy nem tartozol kárpótlással. Én nagyon örülök, hogy végre megtaláltad a munkát, amely boldoggá tesz. -mondta a szöszi, miközben saját arcát nézegette a tükörben. Aztán hirtelen elkerekedtek zöld szemei, s egészen megakadt a levegő útja a tüdejébe menet; Bayz a ruha hátánál bajlódott a fűzővel. - Nem...-nem lesz ez kicsit szoros? -préselte ki nehézkesen a szavakat.

- Dehogy! Pont passzol. -bólintott izgatottan B., majd vállon ragadta a lányt, s körbeforgatta. Elismerően tapsikolni kezdett, majd a tükörbe mutatott: - Látod? Álomszépek vagytok együtt.

- Együtt? -vonta fel egyik szemöldökét.

- Te és Martha ruhája. Olyan vagy benne, mint egy angyal.

Nina elmosolyodott. Vajon Louis-nak is tetszik majd? Vajon meg tudja békíteni? Vagy egyáltalán lesz elég mersze odaállni elé, és azt mondani: Szeretlek, te bolond!

Zayn megérkezett Bayzért, így Nina magára maradt kicsit. Csak ott állt a tükörfal előtt, és ezredszerre is elképzelte, mi fog vele történni. Ma végre megteszi, amit már rég  meg kellett volna. Az ablakhoz sétált, kihajolt, mélyeket lélegzett -már amennyire a fűző engedte- és arra gondolt, mennyi mindenen ment keresztül alig két hónap alatt. Élete gyökeresen megváltozott.

Egy kopogtatás töri meg meghitt gondolatait. Az ajtóban egy inas áll, és közli: Niall Horan lent várja a hallban.

- Hát akkor gyerünk! -bólintott maga elé, s magabiztosnak tűnve ért öccse színe elé. Nina elvigyorodott láttán, mert igazán remekül festett fekete öltönyében. Meg sem mukkant, csak szorosan magához ölelte öcsikéjét. Bár Niall elképedt arca árulkodó volt, mégsem mondta ki hangosan, amit gondolt: sosem látta még nővérét ilyen szépnek. Az autóban ülve már biztossá vált Nina tudatában: nincs visszaút. Rémesen ideges volt. Úgy érezte menten elordítja magát. Izzadt a tenyere, és feltűnően sokszor fújta ki -hangosabbnál hangosabban- a benntartott levegőt.

- Jól vagy? Izgulsz? -faggatta Niall féloldalas mosollyal kipirult arcán.

- Nem, nem vagyok jól. Igen izgulok. Izgulok, hogy menten idehányok, megfulladok a szoros ruhámban, hogy elesek ezeken a hülye magas sarkakon, hogy leöntöm a ruhámat, hogy Louis visszautasít, hogy megtámadnak az ufók, hogy rám esik a csillár ésatöbbi. -hadarta, hátha a fecsegés kicsit oldja a feszültségét, amely egyre elviselhetetlenebbé vált, s kezdett eluralkodni rajta.

Niall hangosan felnevetett, majd bíztatóan megfogta a lány kezét.

London jellegzetes látképe mentén suhant el a fehér terepjáró, amelyben utaztak. Vicces volt, mert a hatalmas ülés 89%-át Nina ruhakölteményének habos abroncsa foglalta el. Niall meg is jegyezte: - Gyönyörű ruha, de szólhattál volna, hogy rendeljek még egy kocsit külön neki.

Sütött a nap London külvárosában. A kocsi leparkolt, megérkeztek az uticélhoz. Egy hatalmas füves placc állt itt közepén egy templommal. Egyszerű volt, épp ettől elegáns. Az udvaron egy óriási fehér sátor állt. Niall faképnél hagyva nővérét rohant barátai elé; még jó, hogy megígérte Ninának, hogy vele marad, amíg beérnek a forgatagba. Ennyit erről...

Nina bátortalanul fogadta el a sofőr kezét, amint kinyitotta neki a hátsó ajtót.

- Köszönöm. -mosolyodott el halványan, majd homlokára tapasztotta tenyerét, nem-e lázas; az előbb tényleg azt mondta egy idegennek, hogy köszönöm? Egyedül kell bevonulnia ebben a meglehetősen figyelemfelkeltő ruhában.

Vékony, hosszú lábai, amelyek mindig olyan magabiztos spontaneitással kezdtek táncra a legváratlanabb pillanatokban, lázadva minden ellen és fittyet hányva a gravitációra, most esetlenül és remegve lépkedtek egymás után, lassan, nagyon óvatosan. Mintha attól félne, hogy bármelyik lépésnél beszakadhat alatta a talaj, és mélyre nyeli a föld. Pedig gyönyörű, meztelen lábak voltak ezek, melyek a szív parancsára vitték előre a lány kecses testét. Az abroncs éppen csak combközépig ért, befújt alá a langyos szellő. A levegőnek levendula illata volt, a csuda sem tudja hogyan. A tömeg békés és boldog volt. Mindenkin páratlan ruhaköltemények, kalapok, gyöngysorok ékeskedtek. Próbálta lenyeli a torkában ragadt szorongást. Egyszerre reszketett a félelemtől, s a vágytól.

Mindenkinek nem lehet jó. Zayn folyton folyvást Bee-t ölelte magához, Niall Rosie-nak csapta a szelet, Liam édesen elcsevegett minden ismerős-ismeretlen rokonnal, Harry a nőnemű vendégek kínálatát mérte fel, Louis pedig megpróbálta, de csak próbálta jól érezni magát. Semmi kedve nem volt a drága pezsgőbe kortyolni, amit már legalább egy órája a kezében szorongatott. Mosolya őszintétlen volt, egy cseppet sem akart most ünnepelni. Végig a torkában dobogott a szíve: mikor ér ide Nina? S, ha itt lesz... történni fog valami? Őszintén? Szerelmesszívű Tomlinson egészen belebetegedett a hiábavaló harcba, s mikor Nina azt mondta még idő kell neki, hogy lezárja a múltat, azt hitte vége. Game over. Floyd már sosem fogja békén hagyni a lányt, ő pedig nem akar felesleg harmadik lenni. Nem ment el az esze, nem fog egy halott emberrel harcolni. Jobb, ha lovagiasan odébbáll. Neki már nincs helye Nina szívében...

Nina izzadt ujjait morzsolgatta tenyerébe hajtogatva, amint végiglépdelt az ismeretlen arcok közt. Sietve kapkodta tekintetét ide-oda, és egyre csak pánikolt, amiért egyetlen ismerőst sem látott. Hol van mindenki? -dühöngött halkan, s közben tehetetlenül megtorpant az embertömeg közepén. Érezte magán az egyre szaporodó pillantásokat, ami nem igazán oldotta feszültségét. Kivételesen megnyugodott, mikor Harry jellegzetes mély hangját hallotta meg háta mögül felbúgni. Nina kapkodva fordult felé, és kiáltotta nevét.

- Harry! -intett neki, mire a fiú elképedve lépett elé. Látszott, hogy megbabonázódott kissé; tetszését kifejezve füttyentett egyet.

- Hatásos ruci. -vigyorgott pajzánul, s az efajta pimasz-perverz Styles reakció kicsit lazított a lány pattanásig feszült idegein. - Na jó, most aztán tényleg irigylem Louis-t. -billentette oldalra fejét, és egyáltalán nem zavartatta magát; nem igyekezett kicsit sem, hogy diszkréten stírölje a lány combjait, térdeit, bokáját. Ő már csak ilyen: Harry. 

A szöszi gyomra az L betűs név hallatán a magasba ugrott, és bukfencezett egyet. Feltűnően kezdte kapkodni a levegőt. 

- Hol van? -kérdezte szájába harapva, úgy volt vele: essen végre túl rajta, mint egy foghúzáson, történjen ahogy a sors akarja. Hazza válaszul a helyes irányba mutatott, majd huncutan fel-le kezdte emelgetni szemöldökét. Nina meglátta a fiút hátulról, életnagyságban. Ott állt tőle pár méterre, Zaynnel beszélgetett éppen. A mindig magabiztos, flegma és laza lány ennél rosszabbul aligha lehetne: OTT VAN! Ő AZ! Habozott, várt, tétlenül állt, és segítségért könyörögve nézett vissza a fürtöskére. 

- Ne rám nézz! Nem én vagyok akit keresel! Menj oda hozzá! Nyomás! -bökött állával előre, közben pedig kacéran mosolygott. Várta már, hogy végre ezek ketten egymásra találjanak. Mindketten jócskán megérdemlik a boldogságot. Eleget szenvedtek a másikért.

(aláfestő muzsika:  ♫ )

- Na jó. Indulok. -motyogta a lány, pusztán, hogy magát biztassa. Tisztán érezte, ahogy szíve tébolyultan dübörög, fűzőjét felszakítani akarva. Ki és belégzés, szépen, fokozatosan! - utasította magát. Lábai megindultak, egyre gyakrabban kellett nyelnie, ahogy közelebb, és közelebb ért ahhoz a bizonyos fiúhoz. Útja során oldalra nézett párszor, látta, ahogy egyre több ismerőse tűnik fel, s mind őt nézi. Mintha mindenki végig itt lett volna: Josh, Sandy, Dan, Jon, Daisy, Baily, Liam, James, Frank, Timo, Rosie, Katie...

Hát eljött a pillanat. Egy karnyújtásnyira van mindentől, ami mostanra fontossá vált. Itt áll mögötte, egy fiú mögött, akinek létezése mindent felértékelt. Életet adott Ninának. Ő az, aki még úgy is akarta a lányt, hogy megismerte a valódi énjét, a múltját, minden pocsék szokását. Kibírhatatlan viselkedése ellenére vért izzadva dolgozott, hogy megnyerje szerelmét. Ő az, ő Nina Horan kirakósának utolsó, hiányzó darabja. Végig ő volt az. Vele lesz teljes a kép, készen lesz.

Tétován megtorpant a szőke, hogy szólítsa meg? Vagy hozzáérjen, esetleg vetődjön elé, omoljon karjaiba, lökje fel, rúgja bokán? Hihetetlen bénának érzi magát, még maga is beismeri. A száját rágja, sóbálvánnyá vált.

Zayn észreveszi  a háttérben teketóriázó Ninát, elmosolyodik, felé villantja barna szemeit, s erre Louis hátrafordul. Bumm. Mintha dinamitot robbantatottak volna mellkasában. A kék szemek remény vesztve pislognak Ninora, a sármos fiú arca kedvetlen, de a lány látványa, jelleme, és a mostani, különösen ámulatba ejtő kinézete megkövetelte, hogy Louis eltátsa a száját. Hiába próbálta megzabolázni érzelmei kimutatását, hiába döntött úgy, hogy nem fogja érdekelni...Hiába.

- Szia! -köszönt halkan és bizonytalanul a tündéri babaarc tulajdonosa. Tisztán úgy érezte, hogy elfolyik körülötte az ember-rengeteg, a padló imbolyogni kezd csinos cipellője alatt, arca egyenesen lángra lobban, az a fránya fűző pedig még szorosabbra húzza magát melle körül. Félénken pislogott hatalmas szempilláival a fiú ellenállhatatlan tekintetébe. Milyen szexin fest sötét ezüstszürke öltönyében. -gondolja egy kósza pillanat erejéig, s közben szépen apránként eltűnik az őrületbe kergető izgalma, helyette csiklandós vidámság, és türelmetlen vágyak kelnek szárnyra teste minden szegletében. 

A fiú elfelejt köszönni; némán nézi a lányt. Arca megbántottságáról árulkodott, mégis zavarba jött. Úgy érezte megint csalódni fog. Pedig nem így lett. Nina egy nagyon váratlan pillanatban közel lépett hozzá, vészesen, bódítóan közel. Ettől mindketten megrészegültek, s ekkor megtörtént, amire már mindenki áhítozva várt. 

Nina barackrózsaszín ajkait Tomlinson szájára nyomta. Nem túl erőszakosan, de éppen annyira, hogy egyértelműen tudassa vele: döntött. Választott. Egyszerre minden megváltozott. Minden. Végérvényesen. Tomlinsonnak ledöbbennie sem volt ideje, a csók fogva tartotta, a mennyországba repítette. Mindketten lehunyták szemeiket, és csak a pillanat varázsának éltek szüntelen. Nina karjai a boldogságtól felzaklatott fiú nyaka köré fonódtak, s ehhez hasonlóan Tommo kezei a lány vékony dereka köré. Nina szédült a boldogságtól, nem akarta elhinni, mindez megtörténik; éppen most. Micsoda bátorságpróba, és ő kiállta bizony. A vendégsereg üdvrivalgásban tört ki, tapsvihar és füttykánon ütötte fel a fejét. Hiszen nem is ők az ünnepelt pár...vagy mégis ők azok?! 

Tudod mit? Megérte az évekig tartó depresszió és napi szenvedés. Nagyon is megérte, mert ennél aligha kaphatnék nagyobb ajándékot. Bátraké a szerencse. A szerencséseké a szerelem. A szerelmeseké a világ. -Nina.

Harry szemébe könny szökött, melyet igyekezett gyorsan eltüntetni onnan. Irigyelte Tomlinsont, hiszen megtalálta a lányt. Nem csak egy újabb felszedett csaj volt, ahogy az ő kapcsolataiban. Mindenki tudta, hogy ez igazi szerelem.

Mikor nyughatatlan ajkaik elváltak egymástól, Nina a fiú fülébe súgta: - Szeretlek. Visszavonhatatlanul. -olyan jól esett  végre kimondania, s nem is sejtette még milyen jól esett ezt hallania Louis-nak. Soha életében nem volt még ilyen őszinte, erős és megingathatatlan az érzésében. Pontosan tudta előre, hogy ezzel a répazabálóval kevés lesz az együttlét. Semennyi ölelés vagy csók nem lesz elég vele. Megrémítette ez a halálos vonzalom, mégsem félt többé. Nevetni akart. Vele. 

- Louis? -kérdezte Nina, mert Mr. Nagy Ő nem mondott semmit a lány sokkoló vallomására. 

- Ne haragudj, csak...nem merem elhinni. Várok. -jelentette ki kifejezéstelen arccal. A tömeg némán figyelte a jelenetet.

- Mire? -szökött égnek szőke szemöldöke.

- Arra, hogy csörögjön az ébresztőm: "I dance around this empty house..." -énekelte halkan a minden napot indító dalt. - Five, four, three, two, one... FUN!

- Te a Funhouse-ra kelsz? -nevette el magát a lány. Legszívesebben fel-le ugrált volna, akár egy megszállott rajongó. 

- Örök nóta. -rántotta meg a vállát féloldalas vigyorral- Hú, sajnálom, de szóhoz sem jutok. -fújta ki a levegőt elpirulva, s közben feltűnt, hogy a köréjük gyűlt bámészkodó sereg lassan oszolni kezd. 

- Meglepődtél, igaz? -kérdezte a szőke angyal, majd huncutan az alsó ajkába harapott.

Louis szaporán bólogatott. - Oké, egy utolsó kérdés: Részeg vagy? 

- Nem, vízöntő. -nevetett fel az előbbinél hangosabban, amely látványra Louis szíve megolvadt, mint a gyertyaviasz. Nina még sosem nevetett ennyire elbűvölően. Mi ez? Mágia?

- Tudod, hogy kinyírsz? -nevette el magát Répakirály is- De nem számít, mert én vagyok itt ma a legboldogabb ember. 

- Szerintem meg inkább én. -cáfolta meg magabiztos kijelentését Nina.

- Hidd el, te is tévedsz néha. -gúnyolódott Lou. Nina játszi haraggal felhúzta orrát, amitől pontosan olyan volt reakciója, mint húgának, Lottie-nak általában, ha valami nem tetszik a kisasszonynak.

- De nem most. -ingatta fejét összeszorított ajkakkal. Ó, ne: máris veszekednek? Pedig alig két perce alkotnak egy csapatot. Nem, nincs több véres vita. - Bocsi, hogy pár hete...tudod a liftben, amikor időkérésre hivatkoztam. Az beszariság volt, tudod?

- Tudom. 

- Hé! -ütötte vállon- Több együttérzést! -húzta résnyire szemeit, de a megjátszott színészkedésnek újabb kacaj lett a vége. - Már rég tudnom kellett volna, hogy nekem te lettél kitalálva. Pedig nem szándékoztam szerelembe esni. Pláne nem egy Louis Tomlinsonba. -vigyorgott gonoszan.

Louis nagy igazságot mondott ki: - A szerelembe hullás nem elhatározás kérdése. Egyszerűen csak lecsap magatehetetlen áldozataira. De azt hiszem boldog áldozatok vagyunk. És hogy tudd, én sem hittem, hogy pont egy Nina Horan lesz a mindenem. C'est la vie. -mondta tökéletes francia kiejtéssel az örök bölcsességet; szemtelenül vonzóan.

- Egy kis figyelmet kérnék! -szólt a mikrofonba egy hófehér pódiumról a friss férj, Brendon. - Először is köszönöm mindannyiótoknak, hogy eljöttetek. Ez életünk -nézett feleségére- első közös napja. Mától végleg összekötöttük életünket, ez a mi nagy napunk. -kezdte eképp beszédét. Nina kirontott a tömegből, és egy egészen eldugott asztalsor mögé rohant, abroncsa kecsesen ringatózott csípője körül. (ajánlott muzsika: ♫) Sosem érezett ilyen fojtogatóan sok szeretet magában, és maga felé sem. Szökőárként sodorta magával a hirtelen jött boldogság, és egész egyszerűen nem tudta kezelni azt a régen viszont nem látott érzést, mely egyre azt tudatja vele, hogy imádja az életét. Végre megint szerethet, és viszont szeretik. Megérdemli ezt egyáltalán? -tette fel magának a kérdést, s közben tehetetlenül hagynia kellett, hogy könnyek csúszdázzanak le hamvas arcán. A falnak dőlt, végignézett magán. Mennyi ideje nem látta magát szépnek! 

Összerezzen, mikor hirtelen az ő kezeit érzi nedves arcán. 

- Nino! -mondja halkan, ijedten. Óvatosan megemeli a szépséges arcot, látni a akarja a kristály zöld szemeket, mert még mindig attól fél, hogy holnapra minden visszaváltozik a régivé; hogy csak egy kegyetlen tréfa volt az egész, egy lidérces álom, amely csak arra vár, hogy az átvert alanyt csúful kinevethesse, kigúnyolhassa, amiért el merte hinni egy pillanat erejéig is, hogy ez a valóság. - Mi a baj? -kérdezte lefelé görbült szájjal.

- Esküszöm semmi. -rázta fejét szaporán, de még ekkor is újabb, és újabb könnycseppek gurultak végig arcán, a fiú kézfejéhez érve. - Csak...-szuszogott zaklatottan- túl boldog vagyok. Félek, hogy beleőrülök. - Louis arca jóságosan felderült, és olyan felszabadultan mosolyodott el, amelyet nincs nő, aki kibírna ép ésszel. Nina sem bírta ki: ahogy a fiú halántékán összeráncolódott a bőr... egy férfi imádni való kisfiúvá változott. Oda és vissza volt tőle. A mosolya, a mosolya egy igazi áldás.

- Ha tudnád, hogy mennyire élek-halok a mosolyodért. -suttogta maga elé, pedig nem is akarta kimondani. Tommo zavarba jött. - Louis? -kérdezte Nina csendesen, megszeppenve.

- Igen? - biccentette oldalra fejét, falták egymást a kék-zöld tekintetek. Éhesen, és csillapíthatatlan étvággyal.

- Megcsókolsz? -kérte, szinte könyörögte. Tommo feltétel nélkül, szíves-örömest engedelmeskedett. Finoman hatolt a lány formás ajkai közé nyelvével, kezét tarkójára csúsztatta. Nina gyámoltalan tinilányként hagyta, hogy az ő hercege azt tegyen, amit csak akar. De Louis úriember maradt, mint mindig. Mikor elhúzódott a lány illatos arcától, félve, először csak az egyik szemét nyitotta ki, majd ezután lepett vigyorral, már sokkal bátrabban a másikat is: 

- Mégsem álom. Ez a valóság! -újságolta el felfedezését, majd homlokát Nináénak döntötte.