85. rész - Hősharry

Harry nem érzett fájdalmat, mert felhevült testében még javában dolgozott az adrenalin. Két percenként felpattant ültéből; szabályosan látni lehetett, ahogy feszülnek az idegei. Miután újra- és újra leroskadt a székre -egy óriásira nyújtott sóhaj kíséretében- mindig a csuklójára pillantott, ahonnan próbálta leolvasni az időt, de karórája betört üvege semmit sem engedett láttatni. Olyankor a vele szemben ácsorgó Ninára terelte tekintetét, reményvesztetten, nyugtató szavakért fohászkodva.

- Nyugi, rendben lesz -mondta sokadszorra a szőke, és a kis fürtös újra bólintott egyet. Nina sem volt különösképpen kiegyensúlyozott lelki állapotban, s az este történtek csak tovább húzták őt a rossz irányba. Amikor elfáradt a lába, hátát a falnak döntve csúszott le mentén. Fejében zsongott a kórház sürgésének-forgásának zaja, közben pedig le sem vette szemét a fiúról. Lányosan vékony lábait nézte, fel-le mozgó mellkasát, ajkaiba maró metszőfogait, a kézfejére száradt vért.

- Mr. Styles, igaz? -állt meg egy nővér előttük. Nina érdektelen kifejezéssel emelte fel arcát, a nő ujján megcsillanó gyűrűn viszont megakadt a szeme. Egy mentaszín kő ékeskedett benne, megszólalásig hasonlított arra a bizonyos gyűrűre, melyet még Brendon húzott fel felesége ujjára. Arra a különleges gyűrűre, mely megmenekült az ékszertolvajok elől.

Harry komoran bólintott- Jöjjön velem kérem, ellátom a sebeit! -intett a folyosó vége fele. Ahogy elhúzták a csíkot, egy 30 körüli pasas tűnt fel, egyenruhában.

- Ms. Horan, addig felvehetném a vallomását? -kérdezte finom hangerőn. Nina közömbös arccal bámult a fickóra, s egy végtelenbe nyúló pillanatig legeltette szemét a fess fiatalember markáns vonásain.

- Ja, persze -rázta meg fejét, és aztán mindent elmondott. Talán több volt ez, mint egy szimpla tanúvallomás. Inkább panaszkodás volt a lélek riadalmainak csillapítására. Nina elmesélt tehát mindent, pillanatról pillanatra...

Mikor visszafordultak már kacéran csillogott a Hold felettük. Harry olyan heveny dühbe jött, hogy azt öröm volt nézni. Látszott arcán, hogy bármelyik pillanatban elordíthatja magát. A váratlan ösztön azonban olyan erősen nyomta súlyát vállára, hogy egy hang sem tudott kijönni torkán. Nina ismét kitett magáért, már ami a sportautó vezetésének stílusát illeti. Seperc ismét Croydon utcáin téptek. Füstölt és csikorgott a kocsigumi, ahogy a lány leparkolt. Harry hevesen ellenkezett, amikor Nina egyértelmű utalást tett rá, hogy ő is fel akar menni a lakásba. Persze A felbátorodott ifjú parancsa a maradásra Nina Horan egyik fülén be, a másikon ki; ezen semmi meglepő nincs. Rohantak a lépcsőházig, pechükre viszont a lift ajtaján egy cetlin azt állt: üzemen kívül. Harry megvadulva csapott rá tenyerével,  majd lépcsők százain kellett feltrappolniuk. Hármassával szedték a fokokat.

Nina részletesen kitért minden részletre; többek között arra, hogy milyen büszke magára, amiért olyan könnyedén be tudta rúgni az ajtót - A lány roppant jól nevelten előbb csengetett és kopogott. Később viszont Jolene jajveszékelése megadta a tűzparancsot. Harry döbbenten figyelte, ahogy a lány rosszfiúsat játszik. Ennél jobban azonban nem akarta, hogy az ügybe folyjon. A kisfiús fürtök ezúttal egy mindenre elszánt, dühös férfi arcát keretezték. Jolene nevét kiabálva rohant be a lakásba. Odabent könnyfakasztóan sűrű dohányfüst homályosította a teret. Az erőszakos férfihangok nem sok jót sejtettek, Harry színre lépésével pedig elszabadult a pokol. Jolene visított, majd az ajtó fele menekült, egyenesen Nina karjaiba, aki éppen a rendőrséget hívta. A folyosó végi szobában pedig ott maradt a két éhes vad; a védelmező hősszerelmes és a kegyetlen apa. A férfi kemény vonásaiból csak úgy áradt a könyörtelenség, melynek hatására Harry szinte látta maga előtt, ahogy a sötét alakja kezet emel saját lányára. Nina tisztán hallotta, ahogy Harry felmorran, a férfi pedig kineveti. Dulakodás visszhangzik a lakásban, két pillanaton belül pedig Harry kirepült a folyosóra, szemöldöke szépen felrepedt. A szöszi már éppen közbeavatkozott volna, de Jolene olyan erősen szorította derekát, hogy nem volt szíve magára hagyni. A lány fekete haját simogatta, hátha kicsit megnyugtatja, de hiába. Harry halkan szitkozódott, mikor a férfi elégedetten kitántorgott a szobából, s mocskos vigyorral állt meg a kövön maradt fiú felett. A fiú kicsit zilált még -csupán a dühtől- aztán teljesen váratlanul elgáncsolta a pasast, ő pedig gyorsan két lábra szökkent. Megragadta a férfi ingnyakát, s annál fogva nyomta a falnak. Egymást megölni készülő tekintetek fonódtak össze; Harry összeszorította rózsaszín ajkait, lehunyta szemeit egy aprócska pillanatra, puskapor száraz torokkal nyelt egyet, majd lendült az ökle. Nina riadtan kapta tenyerét Jolene szeme elé, akinek apró testét hevesen rángatta a sírás. Az apa nem adta fel; tovább inzultálta a fiút, azt mondta, hogy egy semmirekellő, gazdag kis ficsúr, akinek fogalma sincs az igazi munkáról, és hogy ha addig él is, de meg fogja akadályozni, hogy Jolene eszét elvegye egy fiú, főleg az ilyen. Harry ökle újra lendült, kezdte magát furán érezni. A férfi arca egyre halványult szeme előtt, de fölényes mosolya még mindig jól kivehető volt. És Styles újra ütött, és újra.

Jolene a ájulás szélére zokogta magát. Minden ütés hangjánál megugrott mellkasa. Nina döbbenten figyelte az eseményeket. - Harry, állj le! -ordított rá, mire Hazza észbe kapott. Szemmagasságba emelte kézfejét, ami egyszerre remegett és úszott a vérben. Pulzusa egészen a csillagos eget súrolta, homloka tövében verejték gyöngyözött. Könnybe lábadt szemmel fordult az ajtóban álló lányok fele. Elvesztette tudatát, csak bámult Jolene-re, kinek arcán hömpölygő könnyei láttán tüdejében ragadt a levegő. Eszébe jutott, amikor őt is péppé verték a Gold Rust mögött. Eszébe jutott, akkor mennyire gyenge volt. De most ő győzött. Aztán hangos sziréna ütötte fel a fejét, rendőrök érkeztek, összefolytak az események.

Egy kis világsztári befolyással végül Harry elérte, hogy Jolene nála lakhasson, amíg a gyámügy el nem dönti, hova kerüljön. Hogy mi lesz így Jolene-nel, azt senki sem tudta. A lánynak csak az apja van, akire most valószínűleg börtönbüntetés vár. Nina után Harry-t és Jolene-t is kihallgatták. A huzavona az egész éjszakát kitöltötte, s mire végre elszabadultak a kórházból már felkelőben volt a Nap. London utcáin autózva, vakító napfény köszöntötte őket. A hangulat mégis túlontúl gyászos volt. Jolene sokkosan ült a luxusjárgány hátsó ülésén, és további sorsától rettegve hallgatta, ahogy Nina és Harry elöl susmorognak; nem nehéz kitalálni, hogy miről.

- Hát Styles, most hős voltál. De tényleg! -sandított Nina a szeme sarkából a bambuló fiúra.

- Fura érzés. Sittre vágtunk egy embert -motyogta keserűen.

- Egy olyat, akinek már rég ott lett volna a helye.

- Egy olyat, aki a családja volt ennek a lánynak! -szívta be alsó ajkát. Kamaszos arca fájdalmasan eltorzult, a napfény pont megvilágította.

- Ezt te családnak hívod? -reccsent rá Nina, nem akarta, hogy a fürtös magát okolja- Talán ha te nem vagy, és úgy veszíti el az apját, akkor magára marad. De már itt vagy neki te -próbálta hangerejét lejjebb venni.

- Nagyon kedvelem őt, Nina. Tudod? -mosolyodott el végre, göndör tincsei közé fűzte hosszú ujjait.

- Láttam a saját szememmel is -csörögni kezdett a mobilja- Niall!? Hajnali 6 van, öreg! Tessék? Te honnan tudsz erről? Apától? Nem, mindenki jól van, nyugi!

- Ne telefonálj már vezetés közben! -dorgálta meg Harry, majd kikapta kezéből a telefont- Nialler? Aha. Nem. Igen. Ühüm. Oké. Rendben. Jó. Igen. Szia!

- Veled aztán egy élmény lehet telefonon beszélni! -hülyéskedett Nina, hátha kicsit oldja a kisherceg feszült hangulatát.

- Inkább azt mondd, hogy beadtad-e magadnak az inzulinodat? -fonta össze karjait mellkasa előtt.

Nina szemei szabályos golyókká kerekedtek, mint két zöld üveggolyó.

- Már te is kezded? -fúrta körmeit a bőr kormányba.

- Niall kérdezte. Tudom, Louis szokott mindig ilyen szigorúan ellenőrizni.

- Ne. Mondd. Ki. A. Nevét.

- Azt hittem már rég túl vagy azon, ahogy viselkedett -szemöldökét kétkedve ráncolta össze.

- Túl vagyok azon, azon túl... -duzzogott, közben pedig igyekezett mélyeket lélegezni a szúró érzés ellen, ami az "azon" szó váltott ki. Gyűlölte, ha van mit rejtegetnie.

- Nekem mindegy, csak ne balhézzatok, jó? Együtt vagytok csak elviselhetőek -ezt most ő szánta viccnek, a végén halkan fel is kacagott. Nina lemondóan felnyögött.

Jolene szája tátva maradt. Természetesen sejtette, hogy Harry káprázatos helyen lakik. Ezerszer elképzelte gyerekes kis álmodozásai során, milyen lehet Harry Styles lakása, milyen színű lehet Harry Styles szeme közelről, milyen lehet érintése, milyen lehet az illata...hát tessék, Jolene; ezek nem találgatások és ábrándok többé. A valóság. Nina azzal jött, ő nem álmos, így lement valami harapnivalóért.

- Megágyaztam neked az egyik szobában, ha megfelel. -lépett Harry a lány mögé, miután jól megcsodálta Jolene haját, amely fekete fátyolként takarta be hátát.

- Igen, köszönöm -rezzent meg a nem várt hangtól, majd szégyenlősen hátrafordult. 

- Gyere, megmutatom! -intett a fürtös kedvesen, és előre ment. Jolene gyáván és távolságtartón követte. Egy tágas, homokszín falú szobába vezette. Az ágyon minden hófehér volt. Az élénklila sötétítőfüggönyök puhán világítottak az odakinti napfényáradattól. - A fürdőt már Nina megmutatta. Bármire van szükséged, csak szólj Haroldnak! -kacsintott huncutan. Jól sejtette, hogy Jolene reakciója az lesz megint, hogy fülig elvörösödik. Harry magára akarta hagyni a lányt, hagy pihenjen kicsit, hagy szokja az új környezetet. Jolene óvatosan oldalgott be a puha szőnyegre, majd leült a frissen megvetett ágyra, és keserűen lesütötte szemeit. Próbált végre valahára egyenletesen lélegezni, de a megmásíthatatlan tény nem engedte, miszerint: a préda a vadász fogságába esett. Hiszen itt ül egy gyönyörű ágyon, Harry Styles luxuslakosztályában. Mi ez, ha nem totális öngyilkosság?

- Nagy kérés lenne, hogy ideülj mellém egy kicsit? -valahogy kiszökött száján bátor, de annál felelőtlenebb vágya.

- Mi? Nem, dehogy! -csodálkozóba esett, majd aggódva odasietett hozzá. Nem akarta, mégis megtette; végigsimított a lány porcelánfehér bőrén, és azt súgta: - Megígérem, hogy nem esik többé bántódásod.

- Köszönöm, amit értem tettél -sóhajtotta ügyetlenül.

- Ennyivel tartoztam azok után, hogy úgy neked estem a kocsiban -dörgölte meg szemét, majd kis habozás után kezeit lassan a lány felé nyújtotta. Nagyon megfontoltan és észrevehetően, hogy a lányt biztosan ne lepje meg egy hirtelen érintés. Mintha szappanbuborékból volna bőre, Harry úgy vonta el a sötét tincseket a lány nyakától. Azt a színjátszó véraláfutást kereste, amit tudtával ő okozott. Jolene háta mögé dobta haját segítségül.

- Azt nem te csináltad. Te sosem bántottál.

- Azt akarod mondani, hogy azt is az apád tette veled? Akkor az a seb a karodon...-döbbent rá hirtelen az igazságra, s egyszerre megkönnyebbült. Lassan összeállt a kép, hogy Jolene miért sietett mindig úgy haza, hogy miért nem akarta, hogy bárki is meglássa őt Harry-vel, hogy miért olyan szorongó és zárkózott. Minden teljesen világos volt már.

- Sajnálom, hogy belekevertelek, de csak te voltál, aki segíthetett. Éppen ezért hagytam a kocsidban a pénztárcámat. Tudtam, hogy visszajössz és reméltem, hogy talán véget ér ez a rémálom.

Harry elképedve hallgatta a lány törékeny hangját, ami berepedt ajkai közül jött ki. Legszívesebben magához ölelte volna, jó erősen, mélyen hajába szippantott volna, ajkait arcának almácskáira nyomta volna, és halkan dúdolt volna neki valamit, miközben lágyan ringatózik vele karjai közt, amíg mindkettőjüket el nem nyomja a lágy álom.

- Szeretted őt? -kérdezte végül.

- Azt hittem.

- Hányszor bántott?

- Minden egyes nap. Nem szeret engem, tudom. Csak azért voltam hasznára, mert árvasági pótlékot kapott értem, és főzni, mosni kellett rá.

Harry összeszorította szemhéját, nem akart csúnyát mondani.

- Mától más lesz. Új életed lesz. Talán kezdhetnéd ezt egy alapos alvással -paskolta meg a takarót.

- Erősen kétlem, hogy képes leszek aludni, de megpróbálom -motyogta orra alatt, Harry az álla alá nyúlt, és felemelte arcát, hogy szemébe nézhessen.

- Megengeded, hogy adjak egy léleknyugtató Harry-ölelést? -mosolya nem csibészes, inkább gondoskodni akaró volt. Jolene félve bólintott, majd átadta magát a várt varázslatnak. Aztán pedig megjegyezte magának: a szeme olyan zöld, mint az esőerdő színei, érintése, mint a bársony; puha és csiklandozó, illata pedig olyan, mint egy üdítő nyári zápor, édes és még kicsit fűszeres is. Mindezek már nem csak találgatások és ábrándok többé. Ez maga a valóság.

Harry is elbattyogott szobájába, és furcsa gondolatok közepette, ruhástól nyomta el az álom megvetetlen ágyán. Mire Nina visszaért felpakolva étkekkel, néma, álmatag csend honolt a lakásban. Éppen ő is kedvet érzett egy kis bóbiskolásra, mikor rezegni kezdett mobilja. 

- Igen, tessék! -szólt bele halkan, miközben az erkély felé sétált, melyet egy hatalmas üveg tolóajtó választott el a nappalitól.

- Jó reggelt művésznő! -harsogta bele egy hivalkodóan nagyképű hang. Nina rájött ki az; Dave Dixon, a Starshine vezérigazgatója.

- Miben segíthetek? -kérdezte undok hangon, bár szíve szerint azonnal letette volna.

- Talán helytelenül jártunk el, mikor kiiktattunk az E-motionből. Lenne számodra egy nagyon érdekes ajánlatom, persze csak ha még érdekel a tánckarod. Azt javaslom beszéljünk róla. Be tudnál jönni? Leköteleznél. -búgta rámenős stílusában, Nina szinte látta maga előtt a bájgúnár pasas hülye pofáját. Viszont az, hogy mit akar, mindenképpen felkeltette érdeklődését, s visszaadta a reményét. Még sincs veszve minden? Ezzel a lendülettel ledobott a konyhapultra mindent, fogta a Porsche slusszkulcsát, és eltűnt.