7. fejezet 66. rész: Horan-háború

(ajánlott zene itt)
(Harry töprengve végignyalt alsó ajkán, aztán nagy levegőt véve felnézett a lányra. Hálaégnek; nem figyelt rá, éppen a levesében kergette a betűtésztát. Büntetlenül nézegetheti megnőiesedett arcvonásait. Nem volt többé kislány. Hannah megérezhette a rajta legeltetett szempárt, mert mint egy rémült őz, úgy kapta fel fejét a fürtössel szemben. Cinkos pillantást küldött felé, mire Harry jólesően elvigyorodott.)

Apja nem tudott róla, hogy lánya hazalátogat. Kora reggel volt, és Nina egy szemernyit sem aludt. Fél éjszakát a reptéren töltötte, a másik felét pedig már a repülőn. Kialvatlanságának hála nyúzott volt. Fáradtsága azonban nem is annyira fizikailag, sokkal inkább lelkileg terhelte meg. Úgy érezte mintha megint kicsúsztak volna a kezéből a dolgok. Ha nem lenne borotvaéles memóriám, már fel sem tudnám sorolni mennyi minden történt ezalatt a röpke fél év alatt. -gondolta- Még ki sem hevertem teljesen, hogy majdnem eldobtam magamtól az életemet, miközben egy ilyen Louis Tomlinson féle alak elrabolta a szívem, egy újabb halálhírrel kellet megküzdenem, aztán hirtelen minden körülöttem, és a tánccsapatom körül forog, próbák ezreivel, és a koktélcseresznye a habon: Niall. Soha nem vesztünk össze komolyan. Sosem mondott rám ilyeneket. Sosem emelte fel a hangját, és sosem beszélt még senkivel ilyen mélyről jövő gyűlölettel. Szeretném azt hinni, hogy megint csak a tébolyult elmém viccelt meg, vagy csak egy rossz álomba cseppentem. -ezek jártak fejében, miközben egy kavicsot rugdosott maga előtt a kertváros békés utcáin kanyarogva. Vállát nem csak a táskája nyomta, hanem az a terhelő tudat, vagy inkább rágalom, miszerint ő tehet arról, hogy szülei elválnak. Ez nem az a szokásos súly volt, melyet mindig is könnyűszerrel cipelt törékeny vállain. Ez szabályosan a földbe döngölte, átszakítva alatta a betont is akár. De persze hiába mindenféle legyengülés, szíve hevesen dobogott, agya vészjóslóan fecsegett össze-vissza fejében, megállás nélkül. Egy percre sem volt nyugta. -Elegem van abból, hogy örökké kusza életemben kell a csomókat bogozni, s ami leomlott, önerőből újraépíteni. Unom, unom, unom. Mikor lehet végre nyugtom? Mikor jön el a pillanat, mikor végre nem kell semmivel sem törődnöm, csak szimplán élni. De...-nagyot sóhajtott, s ezzel kifújta az eddig benntartott párás, mullingari levegőt. Az ismerős családi házakat nézegeti, melyek a szűk utca mindkét oldalán, szorosan egymás mellett sorakoznak. Néha megáll kicsit, jobban szemügyre veszi a környéket, mintha nem ebben az utcában nőtt volna fel. Tény, hogy rég volt az az idő, mikor öccsével egész nap az utcán rohangáltak, fát másztak, bújócskáztak akár a szomszédok kerítésein bemászva is. Mindenki ismerte a Horan gyerekeket.

Nina egy szépen faragott kapuhoz ért, s miközben elhaladt mellette végighúzta kezeit a faléceken, és nem bánta, hogy tenyerébe néhány szálka szúródott. Aztán megtorpant, s várakozóan dugta be kezét két deszka közötti résen.

- Zérusz! -kiabálta, majd füttyszóval hívta a kutyát- Zérusz! Gyere!

A hatalmas termetű, medveölő sehol. A lány csalódottan húzta vissza kezét, majd észrevette, hogy a virradat erőtlen napsugarai előtűnnek a ködös égbolt alól.

Beletörődve tovább sétált, megpróbálva kitisztítani fejét. Aztán a fehér ajtó elé ért. -Rég jártam itt, otthon. Egészen nosztalgikus hangulatba jöttem.- A néhány, vörös gránit lépcsőt figyelte. Feljebb emelte fejét, megcsodálta az ablakokat, a fával burkolt homlokzatot. Az egész végtelenül álomszerű volt. Összerándult gyomra, amint szép, és annál sokkal rosszabb emlékek kaptak szívébe. -Ideje hazaérni. -döntötte el, s becsengetett. Idegesen figyelte az ajtó üvegbetétjén keresztül, ahogy az előszobában feltűnt egy alak. -Apa!- kiállt fel egy gyermeki hang, s ez megmagyarázhatatlan okoknál fogva sírásra kényszeríti a lányt, de mégis sikerül visszatartania, ahogy apja nyakába ugrik. A férfi rendesen meglepődött, nem csak a váratlan érkezéstől, hanem Nina váratlan reakciójától. Ki tudja, van már ezer éves is annak, hogy a lánya megölelte.

...

- Azért elég aggasztó, hogy ez a családi drámázás ébresztett rá arra, apámmal mindvégig jobban kellett volna bánnom. Észre sem vettem, hogy folyton engem próbált védeni, mindig kiállt mellettem anya előtt, és éppen ezért veszekedtek folyton.

Az evőeszközök csörgése nem hagyta a lányt tovább gondolkozni.

- Na, ízlik? -kérdezi Celine kíváncsian, majd bekapta a villájára szúrt falatot.

- Aha, isteni. -felelte őszintén, majd lopott pillantásokkal jobban szemügyre vette a nő külsejét. Széles szája van, vékony szemöldöke, csokoládébarna, vállig érő, dús haja. Jól néz ki. Aztán az ebédet habzsoló apjára sandított. Rég látta ilyen boldognak.

- És mondd csak Nina, mi újság az E-motionnal? -kérdezte Celine, miután visszatért a konyhából egy kosárral kezében. - Hoztam még néhány fokhagymás cipót, még meleg. -tette le Robert elé, aki mohón belemarkolt. Nina szívesen válaszolt, mert tudta, hogy Celine-t tényleg érdekli ez, nem azért kérdezi, hogy bevágódjon nála.

- Éppen tegnap kaptunk egy szerződési ajánlatot az X-faktortól. -vetette oda lazán, de erre már apja is felkapta fejét.

- Tényleg? Azt a kutyafáját! -törölte meg száját a férfi, majd lelkesen a barátnőjére sandított.- Szóval ti lesztek a háttértáncosok a műsorban? -kérdezte izgatottan, lánya fiatalos arcát nézegette.

- Csak ha aláírom a megállapodást. -bólogatott kedvetlenül, majd poharát kezdte el forgatni ujjai közt.

- Nem írtad még alá? Mire vársz? Azt hittem mindig is ilyesmire vágytál. -rázta fejét értetlenkedve.

- Én csak arra vágytam, hogy szabadon táncolhassak. De ez a műsor épp az ellenkezője. Megmondják melyik héten mit táncoljunk, milyen zenére, milyen ruhában. Rosszul vagyok tőle. Ráadásul...-lökte odébb villáját- képesek vagyunk a saját lábunkon is megállni. Nem vagyunk ilyen show műsorokra szorulva. Nem háttértáncosok vagyunk! -fújtatott bosszankodva, de heves reakciója vélhetően nem csupán az ajánlatnak szólt. Apja homloka ráncba futott, szólásra nyitotta száját, de aztán meggondolta magát. Nina igyekszik témát váltani: - Amikor elsétáltam reggel Mrs. Cormac háza előtt, Zérusz nem jött oda a kapuhoz. Ugye nincs semmi baja? -kérdezte aggódva. Apja arca komor maradt, ez rossz jel.

- Zérusz pár hónapja elpusztult. Öreg kutya volt már, tudod jól. -közölte szelíd hangon.

- Köszönöm a vacsorát. -sütötte le szemét, majd elvitte a tányérját. Celine együtt érzően lebiggyesztette száját, s összenéztek Roberttel.

- Nem mondtad el neki, hogy holnap...?

- Nem, látom rajta, hogy így is eléggé zaklatott. -csóválta fejét- Úgy érzem megváltozott. Mármint jó irányba. Tudod régen nem ilyen volt. Szinte sosem evett velünk, örökké valahol császkált a barátaival. És persze táncolt. Igazi lázadó volt, nem hallgatott senkire, az anyja hiába bűntette meg. Olaj volt a tűzre. -mesélte.

- És Niall? Vele is voltak gondok?

- Dehogy! Épp ez a meglepő. Fiú létére sosem került bajba. Nem úgy mint Nina, akit nem egyszer hozott haza a rendőrség. Szerencse, hogy a legtöbb mullingari zsaru jó cimborám.

- Apropó, hogy állsz a nyomozással?

- Css! -szorította mutatóujját szájára- Hallkabban! Nem akarom, hogy Nina meghallja. A nyakamat rá, hogy ebbe az ügybe bele akarna avatkozni.

- Tőlem nem tud meg semmit.

- Köszönöm. -nyomott egy csókot arcára- Hihetetlen milyen jól fogadott téged. Féltem, hogy ki fog borulni.

- Úgy örülök, hogy elfogadta, hogy veled élek. Pedig jogosan akadhatna ki, hiszen nem is tudott rólam, és hazaérve egy vadidegent talál, aki a házában lakik.

-Tele van meglepetéssel. Magam sem ismerem ki. De azt tudom, hogy minden őrültsége ellenére nagyszerű lány. Tényleg.

- Tudom Rob. És alig várom már, hogy jobban megismerjem. -simított végig a férfi kézfején, majd elkezdte leszedni a terítéket.

- Segítek édes! -ugrott fel Robert is.

Nina tele hassal battyogott fel az emeletre. A legutóbbi emléke erről a bükkfa lépcsősorról az, amikor hazaértek öccsével a turnéról, s ő már akkor tudta, mit fog magával tenni...Furcsa, hogy azóta már semmi pénzért nem adná fel életét, történjen bármilyen szörnyűség. Erősebb lett, mint volt. Beérve szobájába -aminek ajtaján az "Amit hajszolunk, az távolodik" és a "Maradj kint!" felszólítás díszelgett- végre nem fogta el keserű szorongás. Bár még mindig felelevenedett szeme előtt az a nap, mikor Louis itt állt az ágya előtt, reszketett a keze a rémülettől, és azt merészelte mondani, hogy: szereti.

Szórakozottan körbefordult, megcsodálta szobáját. Végül átsétált a szemközti szobába, testvére egykori birodalmába. Vicces, mintha még mindig itt lakna. Ruhái szanaszét, füzetlapok, erősítő kábelek széthagyva. Olyan érzése támadt Ninának ezt látva, minta most is az a gimis fiú lenne, aki délután 10 perc alatt összecsapja a leckéjét, aztán gitárt kap a hátára, és siet a haverjaihoz.

Nina elméjében nem élt Niall Horan, a világsztár képe, csupán egy imádni való  baba kék szemű fiúé, akivel mindent megosztott, aki mindig kiállt mellette, aki feltétel nélkül szerette őt. Niall sosem kereste benne a hibát, sosem hagyta magára. Talán túl sokat is törődött nővérével.

Most viszont valami új kezdődött. Felnőttek. Niall éppen holnap lesz 19. - Fel kéne őt hívnom? Biztosan nem hatja meg a szülinapi köszöntőm, rám csapná a  telefont. Tényleg békén kellene hagynom. Én próbáltam...ő elküldött. Tiszteletben fogom ezt tartani. Miközben lehuppant öccse összegyűrt ágyneműjére, azon aggódott, vajon el is akar innen költözni? -Biztos, hogy anya mellet akar lenni, apát és engem pedig látni sem bír. Főleg engem. Csak tudnám miért. Baromira idegesít.

- Hé Louis! -szól cérnavékony hangján Daisy, már vagy harmadszorra. Louis nem tud ráfigyelni, éppen szendvicseket készít.

- Louis! -visítja az ikerpár másik tagja, Phoebe, aki éppen a tányért pereme mentén pörgeti az asztalon. Gyermeki kuncogásoktól visszhangzik az egész földszint.

- Louis, mondtam, hogy segítek! -sóhajt Lottie az asztalon könyökölve.

- Nem kell, mindjárt kész vagyok! -kiabál ki a konyhából, majd elnyom egy halk káromkodást, ugyanis a hófehér pólóját sikeresen összekeni a málnalekvárral. Ezer fele áll a feje, ráadásul késésben van.

- Akkor boldogulni fogsz velük Lou? -kukkant be anyja a boltíven, munkába készülve.

- Persze anya, nem nagy ügy. -rántja meg vállát féloldalas mosollyal. A nő vidáman bólint, majd búcsúpuszit nyom mind a négy lánya homlokára, közben pedig hozzáteszi: - Szót fogadni a bátyátoknak!

- Oké. -éneklik kórusban az ikrek, miközben egymás pólóját rángatják, mígnem Daisy fenékre huppan a kövön. Lottie fejcsóválva nevet fel a legkisebbeken, Fizzy leszidja őket: -Ellopom azt az éneklő új barbitokat, ha rosszalkodtok! A válasz erre csak egy kiöltött nyelv Phoebe részéről, Daisy pedig folytatja a tányérral való szórakozást.

- Louis nézd mit tudok! -ordítja.

- Mindjárt...-szól ki a konyhából, s hallatszik hangján, hogy éppen nagyon benne van a reggeli elkészítésének munkálataiban.

- Daisy, hagyd abba! -parancsol rá most már Lottie is.

- Daisy, hagyd abba! -utánozza kényesen.

- Phoebe! Ne rohangálj már, reggelizünk! -morog Fizzy

Louis kapkodva keni a zsemléket, közben fel sem tűnik neki, hogy sajtot tett a lekváros tetejére. Egyre jobban feszülnek meg idegei, amint hallja, ahogy odakint lármáznak, s öt másodpercenként a nevét sikítja valamelyik lány.

- Louis gyere már! -zúgolódik most már Fizzy is, aki ütemesen dobol tornacipőjével az asztal lábán.

- Fizzy ne dobolj már! -kéri Lottie a körmét rágcsálva, majd dühösen kifújja a levegőt, mert elborult az agya Daisy engedetlenségétől. - Daisy, azonnal leteszed azt a tányért! -rúgja ki maga elől a széket, de mire leállíthatná kishúgát, a tányér önálló életre kap, és éktelen nagy csörömpöléssel törik darabokra a földön.

- Most nézd meg mit csináltál! Anya mérges lesz! -ripakodik rá Lottie, és kicsit sem tűnik úgy, mint az a bájos kislány, aki ő valójában volt. Talán bal lábbal kelt. Louis hanyatt-homlok loholt be a konyhából, majd csípőre tett kézzel mérte fel a kárt.

- Mi a fene folyik itt? -kérdezi vallatóan, mint egy szigorú bíró. Mindhárom lány a megszeppent Daisy-re mutat, aki bármelyik pillanatban elkezdhet sírni. Louis képtelen játszani a szigorú felnőtt szerepét.

- Mutasd, nem vágtad meg magad? -guggol le a kislányhoz, majd megvizsgálja kezét. Daisy szidást várva rázza meg a fejét- Jól van. Semmi baj, anya észre sem fogja venni. De legközelebb nem játszol a tányérral, oké? Látod, ez történik, ha nem fogadsz szót a nővéreidnek. -magyarázza neki jóságosan. Aztán véletlen a faliórára téved a szeme: - A francba! -csúszik ki száján, majd mikor a lányok lepetten szegezik rá tekintetüket, gyorsan a saját szájára csap: - Akarom mondani: El fogunk késni! -pattan fel, és a konyhába lohol.

- Louis nincs időnk enni! -sürgeti Fizzy.

- Oké, gyorsan elcsomagolom nektek tízóraira. -hadarja.

- Kijött a formájából. -súgja oda Fizz Lolónak, aki egyetértve bólogat. A lányok közben dzsekit húznak, de az ikrekkel karöltve ez megint egy kész cirkusz.

- Indulhatunk! -csatlakozik hozzájuk Louis is, majd lekapja a falon függő kocsikulcsot.

- Juhú! -sivít Phoebe, majd Daisyvel szinkronban táncolva lépnek ki az ajtón.

- Neked meg mi a fene van a pólódon? -bök fejével Lottie rózsaszínes folt felé.

- Konyhai baleset. -lihegi, majd a kezébe nyomja a papírzacskóba csomagolt szendvicseket. Fizzy egyből magához vette a sajátját, s sietve mérte végig a tasakot. Louis mindig írt rá mindegyik húgának valami vicces üzenetet. De ezúttal csak egy szimpla, üres papírzacskó volt...

- Mindenki bekapcsolta az övét? -kérdezte Tommo kapitány a fedélzeten. A motor indulásra készen búgott.

- Igen! -válaszolta szinte egyszerre Fizzy, Daisy és Phoebe.

- Aha. -mormolta Lottie is, majd kifele tekintgetett az ablakon.

Na persze az út sem telt csendesen. Együtt énekelték a One Thing-et, s az ikrek kérésére pedig Louis is beszállt a kornyikálásba, de persze direkt hamisan. Lottie viszont undokoskodott inkább, és nem vett részt a vidám dalolásban. Tommo orvosolni próbálta a problémát, amelyhez színészi képességei sem jöttek rosszul: - Úristen Lolo, neked meg mi...mi a fene van az arcodon? -kérdezte döbbenten, s a visszapillantóból próbálta elkapni húga tekintetét.

- Mi? Mi van vele? -ijedt meg, s kétségbeesve hajol a két ülés közé, hogy lássa magát a tükörben. Louis-ból és húgaiból egyszerre tör ki a nevetés, mikor Lottie rájön, hogy csak vicc volt.

- Idióta! -nevet fel végre ő is, és karon üti a sofőrt.

Estefele Nina és Celine ketten maradnak a Horan-házban. Celine végletekig kíváncsi, és egy csomó dolgot meg akar tudni a lányról, ezért a vacsorakészítésnél a segítségét kérte.

- Nina? -sétált oda hozzá a nappaliba, ahol a lány unottan bámulta a tévét. Éppen A leggyengébb láncszem című műsort nézte.

- Tessék. -kérdezte el sem mozdítva tekintetét a képernyőről.

- Nincs kedved segíteni a konyhában? Elkélne még két kéz.

- Nincs kedvem, de segítek. -ült fel kényelmes helyzetéből, s a távirányítóért nyúlt, hogy kikapcsolja a masinát. - Úgy sincs jobb dolgom.

- Az őszinteséged a helyén van. -jegyzi meg vigyorogva, majd eltűnt a konyhában. Na igen, ez Nina Horan.

- Oké, mit csináljak? Pucoljak krumplit? Túl bonyolult feladatot ne adj, mert nem vagyok egy konyhatündér! -dőlt a pultnak. Celine elfojtott egy mosolyt enyhén rúzsozott száján.

- Arra gondoltam, megdagaszthatnád a tésztát. Túrós-medvehagymás lepényre gondoltam vörösboros hagymaágyon. -közölte lazán, mire Nina szemei elkerekedtek. De hiszen ő nem tud tésztát dagasztani.

- Ezzel bajba leszel...én nem...

- Nyugi, nem egy nagy durranás. Egyszer mindent meg kell tanulni. -kacsint rá jókedvűen, majd máris edények, és alapanyagok után kutat. Nina beadja derekát, ám legyen; dagasszunk tésztát!

Celine az előkészülő munkálatok alatt máris csevejbe vonja a lányt, de nem csak faggat, mesél magáról is.

- Honnan értesz ennyire a konyhaművészethez? Ezek az ételek...első osztályúak. -vallja be Nina, s eszébe jut  az ebéd, meg apja habzsolása. Celine felkuncog, mielőtt válaszolna.

- A London Tower étteremben dolgoztam, mint főszakács. -feleli még mindig olyan jó kedéllyel, mint aki már túl van három pohár vörösboron. Nina azt a reakciót hozta, amelyre a nő számított. Egy ideig csendben gondolkodott, végül is; nem mindennap eheti az ember otthon azt, amit a London Towerben szolgálnak fel kövér összegekért.

- Akkor apám megfogta az Isten lábát veled. -viccelt Nina, pedig nem szokása.

Jól kijöttek egymással, Nina nem érezte vallatásnak, vagy kényszernek azt, ahogy Celine-nel 'kérdezz-felelek'-et játszott. A lány magát is meglepte azzal, hogy teljesen nyíltam, és körítés nélkül tudott beszélni bármiről, ami a magánéletét illeti egy olyan emberrel, akit ma látott először.

- Apád mesélte, hogy együtt vagy Louis Tomlinsonnal. -mondta a nő felcsillanó szemmel.

- Így van. -helyeselt boldogan, mert ez volt az a téma, amelyről a legnagyobb életvidámsággal tudott beszélni. Ez Celine is észrevette, ezért kérte, hogy meséljen róla. Nina cserfes kislánnyá változva hadarta azt a tengernyi dolgot, amit imád Louis-ban; azaz: mindent.

- Úgy irigyellek, hogy ilyen fiatal vagy! Az az öt srác...egek ura! Imádom őket! -ujjongott, már amennyire egy felnőtt nő rajonghat egy fiúcsapatért.

- Mi az, te is directioner vagy? -kérdezte nyelvébe harapva.

- Viccelsz? Még szép!

- És ki a kedvenced?

- Nem kérdezhetsz ilyet! -tátja el a száját nevetve- Mindannyian annyira édesek. Talán Liam. Bár Zayn sötét szemei... vagy inkább Louis! Jaj, nem, Harry, a fürtös! Ő kell! -sorolta, de Niall nevét szándékosan nem hozta fel. -Kedves tőle, de ettől még egész nap ő jár a fejemben.

- Oké, feladom! -csapott dühösen a pultra a lány, majd letörölte a verejtéket a homlokáról- Ez mindennek kinéz, csak éppen tésztának nem! Ez az izé ragadós és nyúlós. -dühöngött a masszára meredve. Celine nyugtatóan végigsimított a lány hátán: - Semmi baja, jól csináltad. Csak még nincs kész. -mondta napsugaras hangján, majd Nina mögül irányította a kezeit, megmutatva a hatékony mozdulatot. Nina zavartan elmosolyodott, ahogy a nő meleg és puha kezei hozzáértek csuklóihoz. Valamiféle belső megnyugvást érzett, olyasmit, mint mikor egy kisgyerek megvigasztalódik anyja karjaiban. Amikor tudja, hogy bármilyen nagy baj  is történhet, mellette semmi rossz nem érheti.

- Végállomás! -kiabálta eltorzított hangon Tommo, amint az iskola elé értek. A lányok elköszöntek, majd kiszálltak. Viszont olyasmi történt, amire nem számítottak. Öt-hat fotós állta útjukat, s merészen lövöldöztek hatalmas lencséjű gépeikkel. A lányoknak még sosem volt ilyenben részük. Azt sem tudták, mit csináljanak. Megijedtek, megtorpantak. Lottie próbált ura lenni a helyzetnek, de az ikrek annyira megijedtek a hatalmas alakoktól, hogy kénytelen volt velük foglalkozni. Louis éppen indulni készült, mikor még vetett húgai felé egy utolsó pillantást, s a látványra nem kicsit sápadt le. Nem volt kérdés: azonnal kipattant a kocsiból, nem törődve azzal, hogy itt tilos parkolni. FUCK OFF I'M LOUIS THE FUCKING TOMLINSON! -valami ilyesmi szintű dühöt érzett. Hogy merészelnek ráijeszteni ezek a semmirekellő fotósok az ő testvéreire?

- Hé, hé mi folyik itt? -loholt oda ideges képpel. Tudta, hogy ezek itt miatta jöttek, s ezzel most meg is kapták amit akartak. - Húzzanak a húgaimtól! -lökte meg vállával az egyiket, ahogy a lányokhoz verekedte magát. - Mi a francot képzelnek magukról? Vidd a képemből a hülye gépedet! Hallod? -hadonászott, s közben igyekezett mind a négy lány köré védőpajzsot vonni.

Daisy-nek gyakran voltak pánikroham szerű reakciói bizonyos stresszhelyzetekben. Az orvos szerint nem kell komolyabban aggódni, ezt kinövi majd, Louis-t mégis szíven ütötte a dolog. Ahogy Daisy-re nézett, látta rajta, hogy most is efféle rohama van, kitágultak a pupillái, és nyöszörögve kapadozott Louis pólószélébe. A fiú leguggolt, s az ikrek tudták mi a dolguk. Phoebe a hátára csimpaszkodott, Daisy-t felvette karjaiba. Lottie és Fizz pedig a fiú szoros közelében maradva lépdelt be az épületbe. Körülöttük mindenki megállt, úgy figyelték a Tomlinsonok bevonulását, mintha valami nemzetközi esemény lenne.

- Köszi Lou! -nyomott puszit Daisy a fiú halovány borostájára, s példáját a másik három lány is követte.

- Azért ragadjon rátok valami tudás, ne csak a kosz. -csikizte meg Phoebe-t, majd búcsút intett nekik. A kocsijáig vezető úton újra összetalálkozott a kedves fotóhajhászokkal, de ezúttal rájuk sem hederített.

Délután a lányokért is ment, akik virgoncabbak voltak, mint valaha, s kis híján kipukkadtak a nevetéstől, mikor meglátták, hogy Louis micsoda "maskarát" öltött magára a kedvükért. Egy röhejes, fekete műbajuszt viselt, napszemüveggel, és egy szalmakalappal.

- Nos, hogy telt a napotok kicsikéim? -hülyéskedett, megint valamilyen fura karakter szerepébe bújva.

- Jól! De legközelebb nem kérek sajtos-lekváros kenyeret! -fintorgott Fizzy, majd a szendvics különös ízvilágára gondolva látványosan megrázta magát.

- Az enyém finom volt! -bökdöste Phoebe Fizz oldalát.

- Phoe hagyjál már! -csapott kezére. Louis szó szerint a bajusza alatt somolygott.

Robert estére hazaért, de egészen a bokájáig ért álla, mikor látta, hogy Nina a konyhában tevékenykedik Celine-nel, ráadásul nevetgélve.

- Nina, talán beteg vagy? -kérdezte gyanakvó mosollyal, mire Nina csak kedvesen megrántotta vállát.

- Ínycsiklandó illatokat érzek! -szimatol a fickó a levegőbe, irattartóját a fotelba hajítja. Nina kisiet a konyhából, s apja elé szökken.

- Apa, beszélhetnénk négyszemközt? -kérdi diszkréten, s az előszobába int fejével. A férfi rosszat sejtően bólint, és követi lányát.

- Kivele!

- Hát tudod, csak azt akarom mondani, hogy...-egy tincset igazít füle mögé- köszönöm, hogy itt vagy nekem. És kérlek ne haragudj, amiért annyi bajt hoztam már a fejedre. Nem érdemelted meg. -nem szívesen, de vallja be. A magas, széles hátú fickó meghatódva felkacag, s egészen zavarba is jön, mikor lánya a homokszínű hajába túr: - Jóképű vagy apa. -állapítja meg ábrándos mosollyal arcán.

Másnap délelőtt

Louis-nak ezúttal nem húgai fuvarozása volt a feladata; egy méretes bevásárlólista várta a pulton. Szívesen tette, fiú létére imádott vásárolni. A fürdőszobatükörben legalább fél órán át igazgatta a haját: -Állj már meg te haj! Ne oda menj! Így! -dühöngött tükörképének. Aztán persze úgy felhúzta magát ezen a hiúsági kérdésen, hogy mérgében két kézzel rontott hajának, s ahol érte, összeborzolta. - Hm, jó lett! -lepődött meg az eredményt látva. Az ajtón kilépve leellenőrizte a haját az előszobatükörben, majd a kocsi vezetőoldalának ablakában is. Jókedvűen dúdolt a rádióval, aztán kedvesen megállt néhány rajongónak.

- Mit csinálsz itthon Louis? Nina nem jött veled? Jól megvagytok? -sorolták a vegyes korú lányok kérdéseiket, s közben megállás nélkül cinkosan vihogtak.

- Hiányzott a családom. Nem, nem jött, ő is hazament. Kösz, jól megvagyunk. -válaszolt udvariasan minden kérdésre, majd a bevásárlókocsival rollerezve berobogott a hipermarketbe. A listán szereplő összes holmit gyorsan megtalálta, már csak egy hiányzott. Körbetekintett, a polcok feletti hatalmas kartontáblákon futtatta végig szemeit. - Konzervek! Ez lesz az! -olyan nagy hévvel fordult meg kocsistól, hogy már nem tudott lefékezni, mikor észrevette, hogy valaki pont az útban áll. Hangosan koccantak a fémkosarak.

- Jaj, elnézést! -kapott homlokához a lány.

- Nem, az én hibám! Sajnálom! -hebegte Tomlinson.

A lány szemei látványosan elkerekedtek, s valami titkos érzelem futott végig arcán: - Te jó ég, Louis? -kérdezte lepetten felnevetve. A fiú egy csapásra beazonosította a hangot és az arcot.

- Lana? Úristen, de régen láttalak! -tátotta el ő is a száját kicsit, s ajkai szédítően sármos mosolyra húzódtak.

- Nekem mondod? -dobta válla elé barna haját- Hogy vagy? Hogy-hogy itthon? -kérdezi fülig érő szájjal.

- Hát tudod, néha azért itthon is kell lenni. Jól vagyok, köszönöm! Hú, de jó látni...Úgy megváltoztál, a hajad, a...-mutogatott a szavakat keresve, amiket végül nem talált meg, s viselkedése inkább volt egy zavarban levő tini fiúé, mint a mindig laza Louis Tomlinsoné. A lány elpirulva lehajtotta fejét, majd vett egy adag bátorságot, és mosolyba burkolva arcát újra felnézett.

- Te sem vagy már a régi. Mármint külsőre. -jegyzi meg kicsit sóvárogva- Férfi lettél.

Tomlinson azt feleli frappáns válasz híján: - Te meg kész nő! -nevet fel kivillantva hófehér fogait- Na, örülök, hogy így tisztáztuk a nemi hovatartozást! -igazítja meg dzsekijét magán.

- Uh, nekem most mennem kell, mutat hüvelykujjával a pénztár fele.

- Ja, persze menj csak. -bólogat, miközben régi emlékek jutnak eszébe a lányról. -Figyi Lana! -szól utána mégis, mire a lány ártatlan kíváncsisággal fordul vissza- Még pár napig itt leszek Doncasterben, van kedved valamikor beszélni? -kérdezi kicsit félve a reakciótól, s közben végigsimít homlokán.

- Naná! Tök jó ötlet! -bólint lelkesen- Szia! -int egyet.

- Szia! -köszön el a fiú is, s még pillanatokig csak réved mosolyogva a lány után, aki néhány éve még az első, nagy szerelmet jelentette. Louis 17 volt, Lana 16. Nyugodt és kellemes kamaszévek voltak azok. Furcsa, hogy mennyi régi barátjával nem találkozott azóta, amióta Londonhoz van kötve a One Direction miatt.

Aznap délután

Nina ténylegesen megfeledkezett az összes fejét hasogató problémáról, és már-már úgy érezte magát, mintha új családja lenne. Celine elment Longfordba. Apa-lánya délután következett. Csokis almakarikákat eszegetve bámulták a tévét, jó kis program volt. Mindketten úgy érezték, kapcsolatuk kezd egészen olyan bensőségessé, és igazivá válni, mint anno, mikor Nina még csak pici kislány volt, és nem az a balhés kamaszlány, aki aztán lett.

Robert volt a távirányító őre, s még mindig meghökkent, ha a plazmatévé felületéről lánya arca köszönt vissza. Mint most.

"Nina Horan az X-faktorban?" -állt a figyelemfelkeltő alcím a képernyő alján, míg a lila inges srác ilyeneket mondott: ...és tánckara, az E-motion lehetséges, hogy a hamarosan induló, X-faktor 6 széria háttértáncosa lesz. James Ferra, az E-motion menedzsere megerősítette a BBC News-nak, hogy az X-faktor szerződést akar kötni a csapattal. Nos, már csak Louis Tomlinson barátnőjén múlik, láthatjuk-e az egyre népszerűbb tánckart a tehetségkutatóban.

- Fogd már be, te lila inges pingvin! -morgott a képernyőre a lány.

- Most miért? Nézd ott vagy! -kiált fel apja, amint bejátszanak egy videót még az Up All Night turnéról.

- Hurrá. -forgatja vigyorogva a szemét.

- Olyan büszke vagyok rád! Fantasztikus, amit elértél!

- Ha rajtad múlik ez már hamarabb megtörtént volna. Te nem fogtál vissza a tánctól. -dohog, s közben újabb nassolni valóért nyúl az asztalhoz. Bár nem kellene többet ennie a cukorszintje miatt. - Ez az utolsó! -teszi hozzá, mert érzi magán apja tekintetét. A férfi arca azonban rosszkedvűen eltorzul, érthetetlen okokból. Aztán megszólal a csengő, s az apa úgy rezzen össze, mintha ez lenne a világ leghangosabb és legijesztőbb ajtócsengője.

- Celine már haza is jött? Vagy te vársz valakit? -kérdezte a lány eldőlve a kanapén, s kényelmesen kinyújtóztatta lábait.

Apja nem válaszolt, merev háttal, nehézkesen lépdelt ki az előszobába, mint aki karót nyelt. Nina nem gyanakodott semmi rosszra. Fülét hegyezve hallgatta az ajtó csukódása utáni hangokat. Apja mormogásán kívül még két hangfoszlány ütötte fülön; a visszhangzástól és az üvöltő tévétől azonban nem hallotta tisztán kik azok. Kikapcsolta a készüléket, majd éppen talpra szökkent, mikor a nappaliban megjelent az anyja, és mögötte Niall. Nina szó szerint úgy érezte, minden vér a fejébe tódult. Mintha egy lidérces álomba csöppent volna, amelyből bárhogy igyekszik is, nem tud felébredni. Persze hogy nem, hisz ez a nyers a valóság.

- Szia...Nina. -köszön halkan anyja; vélhetően egyikük sem számított a másikra. A lány a hirtelen sokktól fel sem fogja mi folyik itt, anyjáról egyelőre tudomást sem vesz; Niall-ra mered zöld szemeivel. Furcsa, hogy ők így négyen egy család voltak. Viszont Nina tudta, hogy ennek így kellett történnie, sosem érezte magát a család fontos, és pótolhatatlan tagjának. Most azonban más volt a helyzet, még ha szokatlan is, de jó értelemben más; Celine és apja mellett megnyugvást érzett, melyet most anyja betoppanása egyből felborított.

Niall közönyösen emelte tekintetét nővéréről apjára, majd félvállról bejelentette: - Felmegyek, és összekapom a cuccaimat.

Nina tudta: beigazolódott sejtése, öccse elköltözik. Valami mélyen a szívébe mart.

Anyja szótlanul követte fiát, majd mint valami cinkos kettes szövetség, eltűntek az emeleten. Nina idegesen rágcsálta a száját, majd nem bírta tovább benntartani véleményét, és indulatait, amelyek varázsütésre szabadultak fel benne.

- Apa, ezek meg mit keresnek itt? Te hagyod ezt? Hagyod, hogy anya irányítsa Niallt?

- Nem tudtam, hogy Niall is jön. Nem akartam neked előre szólni, láttam, hogy enélkül is teljesen ki voltál bukva. -szabadkozott a férfi, és idegesen járkált fel-alá.

- Nem, én ezt nem tudom végignézni. Ha kell a két puszta kezemmel állítom meg az öcsémet! Nem sétálhat ki az életünkből! -dobbantott pucér lábfejével a szőnyegen, s bőszen fontolgatta, mit is kéne tennie vagy mondania, hogy helyretegye öccse elvakult elméjét. Szabályosan őrölték idegeit az eltelt percek, mire végre lejöttek az emeletről. Úgy vonultak, mintha soha, semmi közük nem lett volna egymáshoz. Nina anyja azonban mégsem bírta ki, hogy ne kérdezze meg lányától:

- Nina, minden rendben veled? -hangja bosszantóan ártatlan és kedves volt. Ninát rázta a düh. Gyomra morzsányira töpörödött, s nyelni sem bírt a biztos tudattól: a háború éppen most kezdődik...

- Van képed ezt kérdezni? -szűkül össze szeme, s ádáz tekintetét gyűlölködve fúrja anyja zöld szemeibe. Képtelen volt rá úgy tekinteni, mint régen. Nem tudta, hogy egyáltalán szereti-e még ezt a nőt? Csak egy szánalmas embert látott maga előtt, aki képes a saját gyerekei szemébe hazudni, aki képes aljas hazugságokkal a maga kedvére irányítani az eseményeket. De ennek vége, nem nyerhet többé. Ez a nő nem tenné lányáért tűzbe a kezét. - Azt hiszed megúszod? Azt hiszed karba tett kézzel végignézem, hogy átmosod Niall agyát? -sziszegte, s közben egyre közelebb merészkedett hozzá. Niall dühösen összeszorította állkapcsát. Az önkontroll pengeéles peremén egyensúlyozott.

- Nina, nyugodj már meg! -kérte apja jóságos hangján, de saját maga is belátta immár, hogy ezúttal elkerülhetetlen a dráma. Hamarosan vérontás következik, még ha a szó nem is teljes jelentésében.

- Nem! -vágta rá hevesen, majd háta mögé dobta haját- De mielőtt kiderülne mindenki számára az igazság, hagy kérdezzelek meg, édes, drága, egyetlen jóanyám: mégis...mit vétettem neked, hogy sosem álltál mellém? Hogy sosem vigasztaltál meg, sosem támogattad egyik vágyamat sem?

Niall szemellenzőként vonja tenyerét szeme elé. Hiába is próbál kimaradni a harcból, bizony ő is hadvezér itt. Nina türelmesen várt anyja bárminemű válaszára, vagy reakciójára, de az a néhány pillanat óráknak tűnt, melyek alatt ötször körbefordult a szoba vele. Tele volt a bakancsa azzal, hogy most is ő az egyetlen, aki kiáll a saját véleményéért, és bátran szembeállít bárkit a könyörtelen tényekkel. Most is csak ő forr a méregben, s mindenki más lapít, mint nyúl a fűben. Sikítani akart, vagy egyszerűen csak levegővé válni. Jóllehet, Niall is hasonlókat érzett legbelül, de ő mindenesetre remekül eljátszotta, hogy egyáltalán nem érdekli már nővére létezése. Ez a látvány azonban a lánynak jobban fájt mindennél. Nagyon fájt.

- Anya, induljunk! -kérte nyomatékosan Niall, de hangja elveszett a pattanásig feszült csendben.

- Lehetetlen... -súgja Nina maga elé, majd buzdítóan apjára néz; mondjon már valamit.

- Niall, biztos, hogy el akarsz költözni? Annyira szeretném, hogy maradj! -szólalt végre meg Rob. Kemény és érdes hangja selymessé lágyult. Szemei szinte könyörögtek fiához.

- Biztos. Teszek rá, hogy mit szeretnél! -rántotta meg a vállát, az ajtó irányába fordult, majd eszébe jutott még valami- Majd ti jól meglesztek itt ketten, minket pedig hagyjatok békén.

Nina fejében a szikra futótűzként lobbant lángra, s égetett fel minden feleslegesen megmaradt kérdőjelet. Hát persze, az anyja nem mondta el, hogy a válás igazi oka az volt, hogy apja megcsalta őt. Niall mit sem tud erről. Ninának elege lett a ködösítésből, azt akarta, hogy ne legyen több titok és rejtett hazugság.

- Niall! -ordított a lány öccsére- Anya irányít, nem veszed észre? Teljesen vak vagy? -lépett hozzá félelmetesen közel, de Niall nem hátrált.

- Nina, ne cirkuszolj megint! -fogta meg anyja a lánya karját, s hátrébb próbálta vonni Nialltól. Nina persze kirántotta magát a rideg fogásból. Borzongott attól a nőtől, aki az anyjának hívja magát.

- Nem Maura, a lányomnak igaza van! -szállt ezzel a háborúba Robert is, s Ninának különösen nagy löketet adott, hogy nem azt mondta "lányunknak" hanem azt: "lányomnak". - Hibáztam, de nem hazudtam. És a fiamnak pláne nem hazudnék.

- Robert hagyd ezt! -rázta a nő a fejét, és egyre idegesebb lett. Jól vette észre: sarokba lett szorítva. Csak abban reménykedhetett, hogy Niall mellé áll, akin látványosan megjelentek a zavartság jelei.

- Mi a fenéről beszéltek? -túrt bele felfele szárított szőke hajába.

- Arról, hogy... -kezdte Robert, de Maura közbevágott.

- Niall én ezt nem bírom hallgatni, induljunk! -kérte Maura, abban reménykedve még megszökhetnek. De Nina túl temperamentumos volt ahhoz, hogy hagyja csendben elsunnyogni anyját.

- Niall te tényleg azt hiszed, hogy anyáddal Nina miatt válunk? -kérdezte Rob összevont szemöldökkel, mert nem akarta elhinni, hogy Niall, aki mindig olyan tiszta fejű és értelmes gyerek volt, most hogy hihet egy ilyen feltételezésnek?

- Nem hiszem, tudom. És furcsa, hogy te ezek után még őt véded! -fintorog gúnyosan, nővérére rá se bír nézni.

- Mást nőt szeretek Niall! -emelte fel férfias hangját, s a fiú egyből kővé dermedt.

- Mi? -csúszott ki száján a döbbenet rövid kérdőszava, majd megerősítést várva az anyja fele fordult.

- Hogy fordíthattad a fiadat a lányod ellen csak azért, hogy megóvd azt a fene nagy büszkeségedet? -szinte már lángolt az arca a dühtől. Maura kénytelen beismerni tettét:

- Jó, igen, hazudtam. -nézett fiára- Apád azzal fogadott egy nap, hogy már nem szeret. Én meg már rohantam is egy válóperes ügyvédhez.

Nina elégedetten fújta ki a levegőt: - Végre felnyílik Niall szeme. Biztos belátja majd, hogy totál feleslegesen volt így kibukva rám. (ajánlott zene)

A fiú azonban tágra nyílt szemekkel bámult anyjára. Mintha nem tudta volna eldönteni, most haragudjon vagy ne. Végül elfúló hangon megszólalt, s elnyúlt arccal kérdezte apjától: 

- Hogy tehetted ezt vele? Hogy tehetted tönkre az életét? -ajkai már meg-megremegtek. A férfi ledöbbent, Nina agya újfent elborult. Nem tudta elhinni, hogy még mindig az anyját védi.

- Na jó, ebből elég! Nem hagyom, hogy apát hibáztasd!

- Nem csak őt, téged is hibáztatlak!

- Ó, igazán? Talán elfelejtetted, mennyire haragudtál anyára, mikor azt hazudta, hogy nem akarok a turnétokhoz csatlakozni? 

- Most komolyan ezzel jössz? Ez régi, lejárt lemez. -csóválta fejét gúnyosan, s egyre elszántabban forgatta ki nővére szavait.

- És képzeld, tudok még régebbit! De nem hinném, hogy arra is ilyen arrogánsan reagálsz majd! -tolta arcát vészesen közel öccséhez. 

- Nina, ne! -hallotta apja intő hangját, de egyik fülén be...

- Ahhoz mit szólsz, ha azt mondom, hogy volt egy ikertestvéred!?

Niall kissé összegörnyedt a lehetetlennek tűnő szavaktól. Nina bátran folytatta: - Noelnek hívták, egyévesen azonban meghalt, mert szívműködési rendellenességei voltak. Ez ugye nem lejárt lemez? 

- Megígérted, hogy nem mondod el neki! -szorította ökölbe a kezét apja, majd a múltból visszaköszönő fájdalmakat újra megélve, felesége arcát fürkészte.

- Ha már titok, legyen még egy! -szólalt meg hirtelen Niall, s mintha egy csapásra lerázta volna magáról az iménti sokkoló tényeket, nem hagyta, hogy eluralkodjon rajta a reszkető gyengeség. Még legalábbis nem. A két felnőtt feszülten meredt egymásra, majd Niallra, vajon mit akarhat mondani? Ugye nem azt...? - Te sem tudsz mindent Nina! Itt az ideje, hogy tisztában legyél valamivel. Tévedésből vagy a világon. -mondta eltompult hangon, mert igaz, ami igaz: ezeket a szavakat kegyetlenül nagy erőfeszítések árán tudta csak kibökni.

Szilánkosra fagyott csend következett.

- Miket beszélsz? -futottat ki suttogva a szavak Nina torkából, melyet csillapíthatatlanul mardosni kezdett a sírás.

- Jól hallottad. -kegyetlenkedett a fiú, mintha nem a melegszívű Niall lenne az, hanem egy érzéketlen robot- Nem tervezett gyerek voltál, apa azt akarta, hogy anya vetessen el, de már késő volt akkor. Egy becsúszott baki vagy, egy nem kellő teher. És úgy látszik ezt a szerepet a mai napig kiválóan hozod. 

Nina tenyere nagyot csattant öccse arcán, bele is sajdult kézfeje. Baba arcából kiáramlott minden vér, szíve a torka tetején lüktetett.

- Én is utállak! -lökte oda mintegy végszóként, s ezzel az utolsó ágyúgolyó is eldörrent. Csak sebesültek maradtak a csatatéren, egy pedig hirtelen haldokolni kezdett; Niall kék szemei könnytől ragyogtak, tenyerét zsibogó, pipacsvörösre változott arcára szorította. Nem tudott tovább talpon maradni, s ezzel elvesztette a háborút. A földre rogyott, teljes arcát temette kezeibe, s jól hallhatóan zokogni kezdett. A látvány a valaha átélt legrosszabb. Vállai rázkódtak, mellkasa szinte rángatózott a szabálytalanul vett és kifújt levegőtől. Meglehet ez nem csupán az előbbi pofon, a titkok, és az egész válási perpatvar eredménye. Akkor jött ki minden ezidáig dédelgetett feszültség és feldolgozatlan élmény, mióta híres ember lett. Amióta több millió ember szereti őt, amióta bejárta a világot, amióta kapott négy legjobb barátot, amióta majdnem elvesztette nővérét, amióta nap, mint nap meg kell küzdenie az utálkozókkal és a kritikákkal, a folytonos szerepléssel. És végül...amióta széthullott a családja, nincs már menedék, ahova elbújhat a sztárvilágtól. Amióta azt vágta nővére fejéhez, hogy gyűlöli őt, elmarta maga mellől az utolsó embert a családjából, aki talán egy emberként is a családja volt, és lehetett volna. Fogalma sem volt immár, miért állt rendíthetetlenül anyja pártjára...Már teljesen másképp látta a helyzetet: kilátástalannak. Anyja és apja egyaránt része volt a döntésnek, miszerint elválnak. Csak dühös volt, hogy elveszti azt, ami minden fontosnak bölcsője, s ezt a tragédiát reflexből a "család" fekete báránya címet viselő Ninára aggatta. Észérvek nélkül, vakon hitt benne, hogyha Nina nem olyan lenne, amilyen, most is létezne a békében és szeretetben élő családja.

Egyik megállapítás sem volt helyes.

Az igazság az

hogy

mindkét Horan gyerek szülei titkainak hálójába ragadt. Mindketten egyenrangú áldozatok.