65. rész - Otthon, édes?

(Harry és Hannah egy forgalmas kávézóban ülnek. A fürtös fiú szeretne mindent jóvátenni. Kezét a lány kézfejére csúsztatja, de az érintésre a lány megrökönyödve rejti zsebébe kezeit.)

Egész éjjel fent voltam. Képtelen voltam lehunyni a szemem. Furcsa, de csak ültem a kanapén, és néztem a sötétséget. Jól esett, mert a sötétség felettébb egyszerű találmány. Nyugodt és egyszínű. De amint feljön a Nap, minden a fejére áll. Bonyolultabb ez az élet, mint hittem. Harry nincs a legjobb formában, de ennél is jobban bánt, ami a két Horan között folyik. Azt érzem választanom kell, ki mellé állok: a szerelmem, vagy a legjobb barátom mellé. Nem tudom azért-e, mert én vagyok a legidősebb a bandában, vagy azért, mert Niall annyira egy imádni való és édes figura, de mindenképpen kötelességemnek érzem, hogy megóvjam őt a fájdalomtól. De mi a teendő akkor, ha számára hárítandó tényező éppenséggel az én mindenem, Nina?

Nem, most nem hat a tea sem. Nem nyugtat meg, nem esik jól.

A telefonom kijelzőjére sandítok, reggel van. Hát ez pazar!

Elcsoszogok az ablakig, és elrántom a sötétítőket. Vakító fény tódul be, de a nap nem süt. A napsütésről eszembe jut Nina. Az egyetlen vigaszom. Elosonok a szobámig, belesek az ajtón. Máris mintha egy mézédes álomba zuhantam volna. A szőke hajtömeg már nem teríti be az egész ágyat. Olyan nyugtató hallani békés szuszogását. Úgy beletekeredett a takaróba, mint egy múmia, az egyik lába pedig teljesen fedetlenül lóg ki a paplan alól. Legalább két-három óráig még el tudnám nézegetni, de a bebugyolált alak mocorogni kezd, előbukkan selyemfényű arca, majd rám villannak zöld szemei.

- Jó reggelt! -köszöntöm halkan, majd elhasalok mellette, az alkaromra támaszkodok.

- Lou...Louis...-mormolja miközben visszacsukja szemeit. Nem akarom egyből ezzel traktálni, de őrülten aggódom érte. - Ne haragudj rám! -kérlel, és váratlanul arcomba tolja az arcát. Illatos málna illat kúszik orromba.

- Nem haragszom. -szalad égnek szemöldököm, jelezve, mit sem értek. De ő gyászosan lesüti szemét, látom, hogy mindjárt sír! Kétségbeesek, mert képtelen vagyok nézni, mikor leszaladnak a könnycseppek az arcán. Nem sírhat! Mi a fene történhetett tegnap este? Ha sír, akkor már tudom, hogy komoly gond van. Egyszer azt mondta nekem, és sose felejtem el: " A sírás oltalmazó fájdalomként érint minden egyes alkalommal. Számomra felszabadulás, miközben megkönnyebbülve hagyom, hogy mellkasomba egyesével üssön lukat a fájdalom." Igen, néha ez az undoknak és érzéketlennek tűnő lány ilyen pontos, költői szavakkal fogalmaz. Mindig meglep.

- Hallod amit mondok? -kérdezi, mire ijedten kapom fel a fejem, de az ő ábrázata és éppolyan rémült. - Az orrod! -ugrik fel, s szinte vetődik az ágy melletti fiókhoz.

- Mi? -értetlenkedem, de abban a pillanatban valami nedveset érzek a számon. Nyelvem egyből felismeri, ez vér. Orromhoz kapok, kezem is egyből vérben úszik. Nina ipari mennyiségű zsebkendőt nyom a kezembe. Sorra gyártom a pirosra festett zsepiket.

- Hajtsd hátra a fejed! -utasít aggódva, mintha legalábbis életveszélyben lennék. Nina csak segíteni akar, de nem is tudja, hogy éppenséggel rosszat mondott. Másképp cselekszem, előre döntöm a fejem. Szinte hallom anya hangját a fejemben: "Ha hátrahajtod a fejed, lenyeled a vért, és rosszul leszel. Mindig előre, előre kell hajtani a fejedet! Ha nem akar elállni a vérzés, borogasd a nyakad és a homlokod." A szöszi elborzadva figyeli, ahogy az ágy végén, előregörnyedve próbálom elállítani a vérzést. Olyan riadtan figyel, akár egy kislány. Óvatosan leguggol elém, én le, ő felnéz rám.

- Nyugi, túlélem. -vigyorodom el közben. Meg se szólal, csak bámul hatalmas szemeivel rám. Szinte kibukik a kérdés belőlem: - Mit nézel? De visszafogom. Porcelánbaba arcát figyelem, s gőzöm sincs, mire gondol, de nem is bánom. Jobb, hogy nem látok a  fejébe. Hirtelen aztán elszalad, és a hangosan zenélő telefonommal tér vissza. One day baby we'll be old...

- Anyukád az. -néz rám kérdően, mire én a mobilért nyújtom karom. Felveszem.

- Lou! Felébresztettelek?

Hiányzott már a hangja.

- Nem, dehogy! Már a kórházban vagy? -kérdezem, mert a háttérzajok nagy sürgölődésre adnak utalást.

- Igen, csak azért hívtalak, mert az anyai ösztönöm ezt súgta. -hadar, de hallom hangjában a mosolyt; majd hallom azt is, ahogy odaszól valakinek: - Azt a 2-es kórterembe!

- Minden rendben veled?

- Ezt én kérdezem! Fura a hangod.

- Ja nem, dehogy, miattam ne izgulj! -nevetek fel kissé kényszeresen, miközben egy véres zsepit gyűrögetek.

- Talán a homlokomra van írva, hogy pancser? Mi nem oké? Ninával van valami? -találja fején az egyik szöget a sok közül. Hiába, anya még ilyen messziről is érzi, ha baj van. Nem bírom ki, hogy ne sóhajtsak fel.

- Ő jól van, csak tudod...-vakarom meg tarkóm- a szülei válnak. -sandítok körbe a szobám, és hálát adok, hogy nincs bent Nino.

- Hú. -hallom a döbbent reakciót.

- Nina ezt jól kezelné, csakhogy Niall teljesen kiborult. Konkrétan megtagadja a saját nővérét. Harry pedig -tudod meséltem- belekeveredett ebbe a balhés társaságba, akik összeverték, most pedig feltűnt az egykori csaja. Szerencsére Zayn és Liam jól van.

- Jaj szívem... nem akarod itthon kipihenni magad? Nem neked kell mindenkinek a problémáját megoldanod.

- Anya, a barátaimról van szó. Nem pihenhetek. Nem ülhetek ölbe tett kézzel. -magyarázom ingerülten, de a szokatlan indulat nem neki szól.

- Értem. -feleli csalódottan.

- Tudom, régen voltam otthon. Nagyon hiányoztok. A lányok is...Fizzy ugye nem rontott le matekból?

- Ó, lerontásról szó sincs! -csattan fel váratlanul- Bukásra áll!

- Micsoda? -emelem el orromtól a zsepit, és észreveszem, hogy végre már nem vérzik.

- Fizzyvel most nem lehet bírni. Mindenért csak háborog, semmi sem jó neki. Lottie pedig folyton csavarog. Mindig azt mondják, bezzeg Louis-nak nem kell tanulnia, bezzeg Louis-nak nem kell rendbe tennie a szobáját, bezzeg Louis-val nem veszekedek.

 Anya hozzáteszi: - Persze, hogy nem veszekedek Louis-val, hiszen sosincs itt!

Ez fájt, de jogos volt. Némán morajlik a vonal. Meg kellene szólalnom, de nem megy. - Jay, a 6-osban infúziót kéne cserélni! -kiabál valaki az éterbe. - Most le kell tennem. Vigyázz magadra fiam.

- Szia anya. -teszem le én is. Nina a végszóra már az ajtóban táncikál.

- Minden rendben? -kérdezi sürgetően.

- Hát persze. -bólintok töprengve. Tudom, hogy nem hitte el. Mire újra ráemelném tekintetem, már nincs ott. Kitrappolok a nappaliba.

- Hova mész? -kérdezem lepetten, hiszen kabátját veszi.

- Később mindent elmagyarázok  de James most hívott. Valami nagy híre van, ami nem telefontéma. A rumlit pedig helyrehozom, ígérem! -darálja a szavakat, kilincset ragad, de megtorpan és visszafordul. Aztán újra az ajtó irányába indul, de megint megáll.

- Neked meg mi bajod? -kérdezem őszinte pánikkal. Mintha bedilizett volna...

- Szerinted is lelki nyomorék vagyok? -tör ki belőle visszafojtott kérdése. Szerintem ekkorára még nem nyíltak ki a szemeim, mint most.

- Miért gondolnám azt? Nina ez... -emelem fel a kezem- Mi a fene ez? Nem gondolod, hogy el kellene mondanod?

- De. -bólogat, s a szája szélét harapdálja- Este. Oké?

- Jó. -szorítom össze csalódottan a szám.

- Louis? -nyöszörög békítően.

- Tessék? -pillantok fel, és képtelen vagyok a mogorvát játszani. Ártatlan tekintete mosolyt csal a számra, pedig tiltakozom ellene.

- Megcsókolsz? -dönti oldalra a fejét, s közben egyik lábáról a másikra váltja súlypontját. Megadom magam.

Nos, ez a reggel is igazán átlagosan telt, nem igaz? Megesz az aggodalmam, fejfájás kínoz, étvágytalan és kialvatlan vagyok. Fogalmam sincs, mihez kezdek. Aki ismer, tudja, hogy a legrendetlenebb fickó vagyok mind közül, de most frusztrál a kupi, a szilánkok,a virágföld... Mindent eltűntetek, szerencsésen meg is vágom a kezem egy cserépdarabbal. Lassan vérutánpótlásra lesz szükségem, ha így folytatom.

Nem szándékozom kimozdulni a lakásból, ezért kénytelen vagyok összeütni valami ehetőt magamnak...Elvégre ez csak főzés, nem varázslat.

fél óra múlva feladom, és Mr. konyhatündért hívom.

- Hazza?

- Mi a pálya Tommo?

- Mit is mondtál máskor, a hagymát addig pirítjuk, amíg sötétbarna nem lesz? -kérdezem őszinte tudatlansággal. Bár van egy sanda gyanúm, hogy ez megégett.

- Tessék? -nyerít- Sötétbarna? Te barom, szétégetted! -ripakodik rám félig nevetéstől fuldokolva.

- Tudtam! -vágom rá büszkén, hiszen erre tippeltem én is.

- Egyáltalán tettél alá olajat?

- Olajat? Az is kellett volna?... -biggyesztem le a számat, miközben a füstölgő serpenyő fele sandítok szemem sarkából. Hallom ahogy Harry homlokon csapja magát.

- Lou, a főzés olyan, akár a varázslat. Ezt nem lehet csak így ripsz-ropsz összecsapni. -magyarázza lassan, vontatottan. Égnek emelem szemem...hát akkor mégis csak varázslat?

- Jól van Hókuszpók, akkor ugorj fel hozzám, és bűvészkedj nekem valami kevésbé feketét, és ehetetlent. -javaslom okos ötletem.

- Miért nem ugrasz le a Nando's-ba? Szobafogságban vagy? -hülyéskedik.

- Nem vagyok olyan hangulatban. Várom, hogy Nina hazajöjjön.

- Logikus -gúnyolódik- Bocs öreg, de most éhen maradsz. A reptéren vagyok.

- Minek? -lepődök meg

- Hannah tegnap visszament Holmes Chapel-be, én meg utána. Amúgy meg holnap van anyu szülinapja.

- Tényleg. Oké, akkor jó utat! Csók Anne-nak!

- Kösz átadom, szia!

Éhes vagyok.

Unatkozom.

A leggyakrabban hívott nevek listáját görgetem mobilomban: Liam már két napja hazautazott Wolverhamptonba. Niall kezelhetetlen. Zayn?

Kicsöng.

- Csá Louis! -hallom vidám hangját.

- Hé szépfiú, mit csinálsz? Nekem semmi programom.

- Én Mullingarban vagyok, tudod...

- El is felejtettem, Baily családjánál? Szenilis vagyok.

- Nyugi, a 65 évedből kettőt letagadhatsz. -nevet.

- Akkor vágódj be Bensonéknál, majd csörögj! -köszönök el kedvetlenül, de kedvesen.

- Úgy lesz, csácsá!

Egészen hihetetlen. Mindenki hazament. De sebaj, Nina még itt van nekem... ugye?! Fel kell őt hívnom.

- Hol vagy? -kérdezem, s izgatottan járkálok a konyhában fel-alá.

- A Sycoban.

- És mikor jössz?

- Két órás edzést már lenyomtunk, most pedig... -Nina gyere már!- kiabál valaki a háttérből- Kaptunk egy ajánlatot. -teszi hozzá sietve.

- Micsodát?

- Az X-faktortól. -feleli, de érdekes módon egy szemernyi lelkesedéssel sem.

- Uram atyám! -kezdek ugrálni, szám fülig ér.

- De nem akarom elfogadni. -szeli félbe örömömet.

- Mi? Miért?

- Majd elmondom. Mit csinálsz most? Nem hoznál be valami normális kaját, éhen halok! -panaszkodik.

- Te is? Én is. Akkor indulok!

- Szia!

Lakás-zár feloldva. Mégis megyek. Ha az a lány hív, én megyek bárhova, minden feltétel nélkül.

Nem rég jöttem rá: rendkívüli élményt nyújtanak a leghétköznapibb dolgok is, ha a megfelelő emberek csinálják őket. Mint ma együtt ebédelni Ninával. Bár a körülmények elég viccesek. Egy fülledt, tükrös táncteremben, edzőcipők festői ölén. De kit izgat. Vele bárhol jó. És még én nyafogtam, hogy éhes vagyok? Akkor Nina valószínűleg éhezett, mert úgy tömi magába a szecsuáni-csirkét, mint aki egy hete nem evett. Imádom, hogy sosem finomkodik, nem illedelmeskedik. Úgy eszik, ahogy neki jól esik, s a látvány szinte engem is jóllakat. Nézem közben csapzott copfját, dekoltázsán előtűnő kulcscsontjait, izzadságtól fénylő bőrét.

- Isten vagy, hogy kínait hoztál. -nyalja végig ujjait.

- Az istennők jutalma. -vigyorodom el, és lenyelem az utolsó falatot - Tele vagyok.

- Tényleg? Én nem! -rázza meg fejét- Akkor megehetem a maradékod? -bök a papírdobozom fele. Nem tudok nem nevetni. Le sem tagadhatná, hogy Niall és ő testvérek.

- Csak rajta! -csókolom meg arccsontját, amíg áthajol a térfelemre. Hálálkodva felpillant rám. - Niall még mindig nem beszél veled? -kérdezem teljesen véletlenül.

Nina megáll a rágásban, majd tele szájjal, savanyú képpel azt válaszolja: - Bár ne hoztad volna fel ezt a témát.

- De mi történt tegnap? Mi ez az egész? Van okom aggódni?

- Őőő, izé... nincs. -rázza meg a fejét titkolózva.

- Szóval?

- Tegnap este, amíg te Harry-vel voltál, én elmentem megint Niallhoz.

Rosszallóan hátradőlök: - Mondtam, hogy ne menj el hozzá egy darabig!

Felháborodva mered rám: - Nem, nem mondtad!

- De tudtad, hogy ezt mondtam volna. Persze süket gyereknek néma az anyja.

Furcsán néz: - Az nem úgy van, hogy néma gyereknek, anyja sem érti a szavát? -harap szájába, nehogy felnevessen.

- Jó tök mindegy, ne menősködj, hogy te mennyire otthon vagy a szólások terén. Én direkt átköltöttem. -fintorgok színlelve egy kis sértettséget.

- Ez közmondás. -okít megint, elvörösödöm. Egy kicsit még szórakozik rajtam, aztán megint elkomorul, és folytatja: - Azért mentem el hozzá, mert beszéltem apámmal, és ő elmondta a igazat. Anyám teljesen teletömte Niall fejét. De meg se hallgatott, és mondott rám valamit. Nagyon bántót. -hajtja le fejét.

- Azt, hogy lelki nyomorék? -kérdem, mire ő rémülten felkapja fejét, s szinte könyörög:

- Ki se mondd többé!

- Nina, lassan kezdenünk kéne! -kiabál oda Timothy, miközben karkörzéseket végez. Valamiért még mindig nem békültem meg a fiúval.

- Itt maradsz a próbán? -kérdi csillogó szemmel.

- Nem, azt hiszem beszélnem kell valakivel. -mondom elszántan.

- Ne, kérlek! Nem hallgat senkire. Csak rontanál a helyzeten! -tiltakozik hevesen, látom, hogy nagyon megviselte a dolog.

- Jó. Nem teszek semmit. Megkeresem Peter-t.

Nina bólint, és elkísér a B épületbe, végig a labirintusos folyosókon. Közben észreveszi a vágást a kezemen, elmesélem neki bajos takarításomat. Ő pedig elmeséli, hogyan kapott szerződést a híres tehetségkutatótól, attól a műsortól, amelynek mindent köszönhetek. Ahol minden elkezdődött. De ő úgy beszél róla, mintha valami átok lenne.

- Hiszen ez hatalmas lehetőség Nina! -rázom meg vállát, de örömöm rögtön le is hervad arcomról, mert látom, hogy ő nem lelkes. Gyenge, és erőtlen a mosolya.

- Igen, tudom. -bólint kurtán, majd felnéz rám kifestetlen, szőke szempillái alól. Úgy néz rám, mintha tőlem várna megoldást, mégis hátrébb lép. Tudom, hogy rendíthetetlen büszkesége nem engedi, hogy bárki is segítsen neki; egyedül akar harcolni. Persze; rég nem a munkáról szól ez. Csakis Niallról.

- Este találkozunk? -kérdezem máris kivirulva a gondolattól. Még midig nehéz kordában tartanom fel-feltörő rajongásom iránta.

- Találkozunk. -int búcsút egy levegőbe dobott csókkal, majd futásnak ered.

Este van. Elégedett vagyok. Elkezdtem írni egy dalt. Nem szokásom, de most megihletett ez a sok esemény. De legfőképp az elmúlt nyár. Azért, mert akkor változott meg végérvényesen minden. Kiteljesedett az életem, és nem, nem tartom túlzásnak ezt a kijelentést. Már nincs nyár, és ezt jól érzem minden emberben. A dal címe: Nyári szerelem. A kedvenc részem: Bárcsak most egyedül lehetnék, ha találnánk valami búvóhelyet...Tegyünk úgy utoljára, mint legelőször; nyomd meg a gombot, és tekerj vissza mindent.

- Megjöttem! -szólal meg az édes hang, fáradtan. Felugrom, félredobom a tollat, a papírt, szinte repülök az előtérbe.

- Végre! -ujjongok.

- Előbb zuhanyzok! -tapasztja tenyerét a számra, megállítva ezzel neki címzett csókjaimat. Addig visszatérek a dalszöveghez, és újabb sorokat körmölök: Ne mondd ki, ami az ajkaidon van! Ne nézz így rám! Csak ígérd meg, hogy emlékezni fogsz, mikor a szürke égre nézel.

Mi. Ez. Az. Egész. Kérdezem magamtól. Cserben hagyva érzem magam. Forrongva nézem a lány útlevelét. Kinyitom.

Aztán megtömött táskáira téved a tekintetem. Gyomron vág egy érzés, éppen azért, mert Ninánál kiszámíthatatlanabb ember nincs a világon. Meghökkenve lép be a képbe, mint akit éppen lopáson kaptak.

- Louis... -sóhajtja, de dühösebb vagyok annál, mintsem hogy hagyjam magam újra elnémítani.

- Mit művelsz? Hova mész? Miért zárkózol újra el? -hangerőm még engem is meglep- Nem akarok egy újbóli 'majd elmondom később' dumát!

- Apám válik. -mondja közönyösen, és én ettől csak jobban tűzbe jövök.

- Tényleg? Ezt az egyet tudom én is.

- Apámmal kell lennem most. Itt az idő, hogy végre törődjek vele is.

- Vele is? Mert kivel törődsz még? Velem nem annyira!   Úgy érzem magam, mint egy akadály Nina Horan kalandos életében. Nem akarok többé kívülálló lenni. -úgy fújtatok, mint aki kilométereket futott. Kicsit meg is bánom a heves kitörésem.

- Úgy érzed nem törődöm veled?

- Úgy.

- Sajnálatos. Azt hiszem te pedig elfeledkeztél a családodról. Neked is mellettük lenne a helyed.

- Kösz a tippet. Lefoglaltak a drámáid.

- Pazar!

- Az.

Hirtelen elém lép, és olyan szenvedélyesen csókol meg, hogy elfeledkezem mindenről. Minden harag, és indulat egy suhintásra eltűnt. Ajkai forróak, szempillái csiklandozzák arcomat. Érzem tarkómon ujjbegyeit. Elválunk egymástól.

- Akkor induljunk. Te Mullingar, én Doncaster fele.

- Rendbe hozok mindent, jó?

- Csak, ha vigyázol magadra!

Louis késő éjszaka érkezik. Húgai már régen alszanak. Még csak nem is sejtik, ki fogja őket várni a reggelinél. Nina gépe másnap, kora reggel landol. Még sosem érzett ilyet: várta, hogy hazaérjen. Talán abban reménykedett kis naiv szíve, hogy odahaza minden megoldódik majd? Louis édesanyja szinte fia nyakába ugrott örömében. Hajnalig beszélgettek, csendben suttogva a konyhában. Efféle anya-fia kapcsolat nem létezik még egy. Ninát azonban újabb meglepetések -hogy jó, vagy rossz, még nem tudta eldönteni- érték. Robert mindent kitálalt, kendőzetlen őszinteséggel. Nem szépít, vagy keres mentséget: megcsalta a feleségét. Aztán önként bevallott mindent neki, de Nina anyja nem kegyelmezett, és azonnali válópert akart. Celine, aki azóta is Roberttel él élettársi viszonyban, a vártak ellenére teljesen más. Kedves és megértő, nyitott mindenre, és imád fecsegni. Nina anyjával ellentétben egy igazi tünemény a nő. Őszinte, mégsem undok, vagy modortalan, mint ahogy Nina. A lányt kellemes csalódásként érte az új anyuka. Bűntudata volt, de máris azt érezte, hogy kedveli ezt a nőt, százszor annyira, mint az őt világra hozót. Apját sem ítélte el tette miatt. Büszke volt rá, amiért felvállalta igaz érzéseit, és mindent kockára tett a saját szabadságáért. Nem várt, édes nyugalom érte. Most kezdi csak igazán felfogni, mit is jelentett a családja, mikor éppen széthullani készül?

Viszont egy új kérdés járt fejében, mely simogatva vigasztalta: Mit is jelenthet az új családja?