72. rész - Szerencsétlen fiú

Az idő kicsit lefékezett arra a néhány bizarr, de forró pillanatra. Niall úgy érezte magát, mint aki épp újjászületőben van, s bár ez felemelő érzés volt, közben mégis fájdalmas. Fájt arra gondolnia, hogy ez ő valójában, ez a csupasz lelke, mindenféle ráerőltetett máz nélkül.Szíve lágyának nem tudott parancsolni, ez pedig dühítette. De nem volt annyira haragos, mint Liam. Liam, aki a csók közben eltaszította a mellkasához bújt testet, kilökte maga alól a széket, s vérben izzó szemekkel meredt a kis szőkére, aki ártatlanabb és gyengébb már aligha lehetett volna az adott pillanatban. Hiszen ledobott magáról minden tüskét, lerázta magáról a menedzsment régóta felvetetett álcáit, és végre valaki más volt. Pontosabban az a másvalaki, aki valójában éppen önmaga volt.

- Mégis mi a fene ütött beléd?! -reccsent rá Liam. Niall megbotránkoztató megnyilvánulása tényleg meredek tett volt, erre a reakcióra azonban nem számított senki. Még maga Payne sem. - Mi a francot művelsz?! -sziszegte veszedelmes méreggel, arca ijesztően új vonásokat öltött. Úgy tűnt, bármelyik pillanatban ököllel ront szegény Niall-nak, aki semmi rosszat nem akart. Vagy lehet, hogy a "rossz" definíciója alatt Liam pontosan ezt értette?

- Nem tudom, sajnálom -habogta rekedten, s kíméletlenül rátört a sírógörcs zavarodottságában. Liam megbékíthetetlen volt...

Ott maradt késő estig a Horan-lakban, de csakis azért, mert lelkiismerete nem hagyta távozni. Megígérte, hogy ő fog rá vigyázni ma. Egyetlen szót sem szólt a szöszihez, mi több, rá sem nézett aznap már. Amikor Niall álomba pityeregte magát, eljött onnan lelkét égető zaklatottsággal.

Aztán nem beszéltek napokig. Sem egymással, sem másnak a csókról. Közös titok volt, de nem ugyanazt jelentette mindkettejüknek.

Bármilyen nehéz is volt, Niall belátta, hogy itt az ideje új fejezetet nyitnia, és ezzel el kell eresztenie örökre a régi, befejezettet. Nem önként tette, hanem szükségből, mert nem maradt más választása: végleg búcsút kellett intenie, háta mögött maradt életének. Nincs többé hátra arc. De a kijelölt út göröngyösebb volt, mint hitte.

-Niall?! -tárta szélesre apja a bejárati ajtót, borostás, fáradt arca, reményben úszott- Üdv itthon, kölyök! -köszöntötte olyan hangsúlyban, mintha apa és fia közt minden rendben lenne. Nem várt magyarázatot fiától, pedig ezer kérdése lett volna hozzá. Látta rajta, hogy Niall most éli át élete első, komolyabb lelki mélypontját, és tudta, hogy fia elég erős és érett ahhoz, hogy önként megbirkózzon vele. Niall pedig hálálkodva biccentett oda apjának, szavak nélkül is tudtára adva, hogy sajnálja. Sajnálja, hogy elcseszte, hogy hülyén viselkedett, és a leginkább, hogy: elköltözött. Hiszen ez az ő otthona is. Rájött, hogy nem is hullott szét minden, csupán átrendeződött.

Csendben ültek régi törzshelyükön, az agyonnyűtt kanapén, ahol minden este bámulták a meccset. Most is legurítottak egy korsó sört Niall kedvencéből, s  az ital szólásra bírta a fiút. Méghozzá vakmerően őszintén.

- Van itt valami -kezdte motyogva, miközben mutatóujjával a halántékát dörzsölgette- Valami nagyon komoly, amit neked merek csak elmondani. -komor kékben csillogtak szemei, mellkasa ütemtelenül emelkedett fel, s le. Apját láthatóan kiverte a víz.

- A csókra gondolsz Liammel?

- Te honnan tudsz erről? -akadt torkán a levegő, apja értetlenül rázta a fejét.

- Miről honnan tudok? Azt mondtam, csupa fül vagyok. Bármit elmondhatsz! -támasztotta meg alkarját térdén, s bizalmasan előredőlt. Niall felsóhajtott, majd kinevette saját magát. Megőrültem -nyugtázta újra.

- Hát jó. -túrt szőke hajába- Az van, hogy...én azt hiszem szeretek valakit. Mármint úgy. Érted. -makogott a szavakat esetlenül forgatva. Niall tudta, mi lesz apja reakciója, ezért meg is akarta előzni, de nem ment. Megmukkanni sem bírt.

- Hiszen ez nagyszerű fiam! -húzódott boldog vigyorra a férfi szája, és a levegőben meglengette öklét, mintha  a kedvenc focicsapata épp most rúgta volna be a győztes büntetőt. - És hogy hívják a szerencsés hölgyet? -bámult Niall-re várakozó örömmel, aki látványosan elborzadt a gondolattól, hogy most válaszolnia kellene. - Hogy hívják a szerencsés hölgyet? -ismételte meg magát lehervadó mosollyal.

- Fiú -bökte ki lángra gyúlt képpel.

- Mi?

- Egy szerencsétlen fiú -erősítette meg apja rosszat sejtő kétségeit. Azt kívánta bárcsak megnyílna a kanapé  alatta, és elnyelné valami borzalmasan mélységbe. De ehelyett szembe kellett néznie apjával. Szeméből pedig ha tetszik, ha nem, olvasás nélkül is kitűnt a döbbenet. Nem is szimpla döbbenet volt, hanem csalódottság és hitetlenség.

Szép munka Niall, te aztán le tudod dermeszteni az embert. Robert sokkosan ült, köpni-nyelni sem bírt. Erre számított a legkevésbé, nyilván.

- Bátor kis fickó vagy -fújta ki a levegőt a férfi, majd a nagyszülei régi bárszekrényének komódjára sandított- Itt az ideje, hogy elfüstöld az első ánizspipádat!

- Nem fura, hogy te vagy Louis Tomlinson? -kérdezte Nina egy váratlan pillanatban. Csípőjén érezte, hogy ott pihen Tommo kézfeje. Ezzel már nem is volt olyan ijesztő az éjszaka sötétsége.

Louis reakciója csak halk, de folyamatos kuncogás volt; többek közt ezt is imádta a lányban: váratlan, spontán kérdései voltak. - Most mi van? Annyira vicceset kérdeztem?

- Ühüm -helyeselt, majd közelebb fészkelte magát a lányhoz. Az ágy megrengett alattuk. - Valójában volt időm megszokni, hogy én vagyok Louis Tomlinson, azt már kevésbé, hogy ez a fickó ilyen híres.

- Mert jó hangod van.

- Sok embernek van jó hangja.

- Mert jóképű vagy.

- Nina..

- És mert világszínvonalú a... a...hátsód! -nevetett fel nyelvébe harapva. Cserébe Tommo jól megcsikizte a lány hasát, mire az ütni-vágni kezdett a tér minden irányába.

- Ki ne rúgd a fogam! -figyelmeztette a mókamester egy-egy csatakiáltás közben.

- Ne bánts Louis! -hahotázott a lány, úgy fetrengve, mint akinek hangyák mászkálnak a gatyájában. Répafi nem kegyelmezett, ezért Nina bevetette titkos fegyverét. Erőt gyűjtött, majd kivédte a támadó kezeket. Lerúgta a bokájára tekeredett takarót, s Louis csípője fölé kerekedett.

- Há! Én vagyok felül! -húzta ki magát diadalmasan.

- Attól még meg tudlak csikizni! -vigyorgott gonoszan, a sötétből kiragyogtak fehér fogai. Nina tudta, hogyan állíthatja le a kis harcost. Még mielőtt Lou bármit tehetett volna a lány a szájára tapadt, és kíméletlen csókcsatára invitálta ellenfelét. Levegővételnyi időt sem hagyott.

A teraszról négy kőlépcső vezetett az udvarra. Itt ücsörögtek a mogorva őszben, szürkületkor, ánizs dohányt tömve a pipába. Niall tudta, hogy apja ezt egy jelentős pillanatra tartogatta. Még ha egyikük sem éppen ilyen pillanatra gondolt. A gyufa sercent, a pipa füstölt. Niallé volt az első slukk. Bátran, igen meggondolatlanul lélegzett bele, majd rögtön fulladozni is kezdett tőle. Kis híján kiköpte a tüdejét, amin apja jót kacagott.

- Hát ez valami rémes -hörögte könnybe lábadt szemekkel- És én erre vártam mióta.

- Látod ilyen az élet. Sokszor hajlamosak vagyunk túlértékelni dolgokat, amiket nem ismerünk igazán, aztán nagy csalódás a vége. Közben pedig észre sem veszed, hogy elsiklottál az apró, de annál lényegesebb dolgok mellett.

- Mire célzol?

- Majd rájössz magadtól is. -pöfékelt a férfi, láthatóan élvezve, ahogy gomolyog a fűszerszagú füst a sötétben, s egy újabb bölcsességet mondhatott fiának, amin remélhetőleg majd elgondolkodik néhanapján. Niall kikapta kezéből a szépen faragott pipát.

- Kérek még! -erősködött, persze apja ismerte már ezt a hangsúlyt.

- Nem, nem kérsz. Neked most egy csendben hallgató apára van szükséged -bólintott egyet, majd magára bökött: - Ez lennék én -mondta, majd visszavette a dohánytömlőt. Végre jó apa akart lenni.

- Mindig jó apa voltál ám -vallotta be, mintha csak a férfi gondolatai közt olvasott volna.

- Nem tudom, Niall -szegte le fejét- Az jut eszembe, hogy annyiszor jöttél oda hozzám a dolgozószobába, és kérdezted, hogy mikor megyünk ki végre focizni. Mindig azt feleltem: majd, ha ezt befejeztem. De sosem fejeztem be.

Niall tekintete elrévedt az udvar szépen gondozott növényvilágán. Apja szavai egyszerre megidézték a múltját. Azt, amiért most keseregve rajong, de tudja, vissza már nem kapja.

- Mindegy is, most itt leszek -karolta át fia egyre szélesedő vállát- Segíteni fogok. -motyogta- Bár könnyebb lenne, ha most is csak fociznom kéne veled. -tette hozzá viccnek szánva, de nem nevetett sem ő, sem Niall.

Bár a szöszi tudta, hogy apja most bármit megtenne, hogy könnyítsen terhén, de mégis, ahogy nézte segítőkész ábrázatát, míg feltehetően legbelül pánikolva hajhászta gondolatait, arra jutott: nincs ember, aki le tud szállni a másik lelkének mélyére. Végül vett egy mély levegőt, benntartotta, és beszélni kezdett.

- Egyáltalán nem így képzeltem az életemet -fancsali képpel konstatálta a kijelentése okozta fájdalmat- Ez...ez már megmásíthatatlan. A saját nememhez vonzódom. Nem értem, hogy nem vettem észre hamarabb. Talán tudat alatt mindig is ott lapult bennem ez a hajlam, de ezidáig erőszakkal elfojtottam. Annyira szánalmas vagyok -fakadt ki, tenyereibe hajtotta arcát.

- Ha most azt hiszed szégyellem, hogy a fiam meleg, és azt várod, hogy ordibálni kezdjek veled, akkor nagyot tévedsz. Nincs abban semmi hogy éppen a saját nemedhez vonzódsz. Senki sem ítélhet el emiatt, érted? Attól te, te vagy.

- Én nem merem elmondani senki másnak -remegett meg hangja. Tök mindegy -gondolta- Most már tudja a titkom, amit a szavak csak felfedtek, de nem oldottak meg.

- Előbb fogadd el önmagad. Aztán a többi megy magától. Tudom, be vagy tojva. Mindenki fél az ismeretlentől. De ha akarod, végig ott leszek melletted.

Louis lehetetlenül mélyen tudott aludni.És persze lehetetlen pózokban. Ezúttal is Nina combjai köré sikerült fonnia lábait, a fene sem tudja hogyan. A lányt ez cseppet sem zavarta, ugyanis mindent tudott volna csinálni, éppen nem aludni. Baily járt a fejében. Szegény Baily...Milyen zaklatott volt. Teljesen kiborult.

- Gyerünk Benson, bökd ki!

- Én...

- Ne csináld ezt!

- Terhes vagyok. -tört ki belőle hisztérikusan a sírás, de nem olyan lármásan és idegesítően. Nagyon halkan, de annál hevesebben. Nina arca egyszerre tűzbe borult, de ugyanakkor valami furcsa megnyugvás is végigcikázott benne. Hirtelen nem is tudta, most hogy reagáljon. Ennek a hírnek általában örülni szokás, nem? Nina gyanakvó természete rosszat sejtetett vele, mintha tudná, hogy ez még nem minden.

A visszajátszott jelenet egy csapásra keresztülvágta valami hang. És mocorgás. Louis az.

- Nem, nem. -motyogta alig érthetően, majd felült, kitakarózott, és az ajtó irányába lépkedett.

- Mi? -kérdezte Nina, de nem kapott választ. Ebből már sejtette: Lou megint alvajár.

- Holnap lesz, jaj! Még meg kell...

Nina szájára tapasztotta a tenyerét, nehogy hangos röhögőgörcsbe kezdjen. Gyorsan felpattant fektéből, és Louis mellé szökkent. Tudta, mit kell ilyenkor tennie.

- Louis! -énekelte halkan a nevét- Gyere, menjünk vissza az ágyba, jó?

- Igen, de kérek csokis kekszet is -duruzsolta. Ember még nem látott ennél édesebb jelenetet.

- Rendben, de alvás! -súgta halkan a lány, majd óvatosan próbálta visszaterelgetni az ágy felé a kis holtkórost.

- Nem, nem.

- Mi nem?

- Holnap karácsony! Ajándékot kell vennem a gyerekeknek!

Nina nem bírta, földöntúli hangokat hallatott, amely abból született  hogy igyekezett nem kipukkadni. Szerencsére Répafit betakargatva, az gyorsan vissza is szenderült. A Horan lány viszont változatlanul éberen bámult a sötétben. Tudta a teljes igazságot Baily-ről, azt is tudta, mit tervez a vöröske. Tudta, hogy ebbe nem szólhat bele, mégsem bírta tétlenül nézni, ahogy véghezviszi őrült tervét. Ráadásul a munkába hajszolja magát, és örökké azt hazudja mindenkinek, hogy a rosszulléte csak gyomorrontás.

Másnap. Londont vad szélvihar tépázza. Nina Louis lakásában készülődött a délutáni táncpróbára. Törölközőbe csavarva terült el a puha, bevetetlen ágyon. Lepődve tapasztalta, hogy 5 nem fogadott hívása van Baily-től. Kapkodva tárcsázott, de a vonal foglalt volt. Újra, és újra próbálta hívni, míg egyszerre beleszólt valaki, akinek a hangja kicsit sem hajazott legjobb barátnője csilingelő hangszínére. Az anyja volt az.

- Nina?

- Anya?

- Tudtommal igen.

- Nem is téged akartalak hívni.

- Nem lep - vagy hat meg.

- A banya szó közvetlenül Baily neve után van a mobilomban, biztos félretárcsáztam.

- Kedves és tisztelettudó maradtál, te csakis a bájos lányom lehetsz.

- Ja, sajnos. Na szia!

- Várj!

- Tessék.

- Amúgy hogy vagy?

- Mit érdekel az téged? Nem kell eljátszanod ezt a nehéz szerepet. Amúgy sem áll jól.

- Esélyt sem hagysz? 

- Nem hinném. Egyébként is, ha anyai tanácsra szorulok, akkor már van kihez fordulnom.

- Ugyan kihez? Apád új ribancához?

- Louis anyukájáról van szó. Te sosem voltál olyan, mint ő. Tudod, a minap felhívott engem. Engem, érted? Érdeklődött hogy vagyok, azt mondta szívesen segít, ha tud bármiben. Felajánlotta, hogy akármikor felhívhatom, ha gondom van. Akár a fiával, akár otthon, akár a munkában. Törődik velem, pedig alig ismer.

- Szóval szeret Teréz anyát játszani, hm.

- Irigykedj nyugodtan, abban profi vagy. 

- Jobb, ha most leteszem.

- Végre egyetértünk - a vonal megszakadt.

Nina nem volt büszke arra, ahogyan beszélt az anyjával. De legalább őszinte volt. Nem csinált úgy, mintha minden rendben lenne köztük. (ellenben öccsével pontosan úgy viselkedett) És tudta, hogy jelen pillanatban ő lenne az utolsó ember, akinek elmesélne egy morzsányit is azokból, amik újabban nyomják a lelkét. 

Harry egy barna fotelban ücsörög, krémszínű ingben. Louis a falnak dőlve nyomkodja mobilját már vagy 10 perce; Lara-nak írogatja bocsánatkérő üzeneteit. Répafi is igazán elegáns ma. Szürke öltönyt visel, habfehér inggel. Szemöldöke öt másodpercenként az égbe szökken, majd jön a fejcsóválás. A sokgombos készülékkel veszekszik, abban bízva, ha erősebben bök rá ujjával, vagy ha egyszerre 6 gombot lenyom, működni fog.

- Louis, ne morogj már! -kéri Harry, majd nagyokat sóhajtozik. Hátrahajtja göndör fejét, nézi a plafont egy ideig, majd újra sóhajt egy sort. Zayn türelmesen állja, ahogy Rosie megigazgatja ébenfekete hajkreációját. 

- Mullingar és Wolverhampton? -kérdezi Louis fel sem nézve.

- Liam előbb dobott egy sms-t, mindjárt ideér -szólalt meg Zayn. 

A hangulat nem volt az igazi. Harry volt a legfeszültebb. Mint akiben áramot járatnak, úgy ült ott. 

- Hé Hazza, minden oké? -lépett oda Tommo bizalmasan.

- Ühüm -mondta cseppet sem hihetően, mert közben megállás nélkül kopogott cipője sarkával, ami igazából mindenkit kezdett idegesíteni.

- Bökd ki, mert fel fogsz robbanni -javasolta féloldalas vigyorral

- Nem lehet - préselte ki összeszorított ajkai közül- Titokban kell tartanom. Lou megrázta a fejét, mint aki megbotránkozik.

- Te tudsz titkot tartani? -lepődik meg, majd újra elneveti magát. De most nem sikerül oldania a hangulatot. Harry két malomkő közt őrlődik, aztán látványosan vizslatni kezdi két alkarját; egyiken a 'Things I can', a másikon a 'Things I can't' feliratú tetoválás. 

- Nem szabadna elmondanom.

- Ha a bandából kapcsolódik valakihez, akkor el kell árulnod! Egy család vagyunk.

- Igen Louis, tudom. De...-hangosan nyelt egyet- ez nagyon furcsa. 

- Mindjárt itt lesz egy csomó puccos angol, akikkel majd kezet rázni meg bájcsevegni kell. Nem bírom ki addig! -cincogta

- Jó, jó -forgatta szemeit, majd gyanakodva körbetekintett- Niall és Liam a múltkor.

- Múltkor?

- Csókolóztak. Érted? És még csak nem is részegen. 

Louis-nak tátva maradt a szája, és úgy fürkészte Harry zöld szemeit, mintha meg akarná benne találni a huncutságot, amiről rájön, hogy átverés az egész. De Fürtös olyan arcot vágott, mint akinek a golyóit szorongatják. 

- Ne, ez nem lehet. Biztos? Honnan veszed?

- Liamtól. Véletlen elszólta magát. Ő nem meleg, azt mondta. De...fura volt és dühös. 

- Nem akarom elhinni. Nem csak hülyéskedett?

- Csak neked jutna az eszedbe ilyennel poénkodni Lou. Liam nem ilyen.

- Sziasztok! -toppant be Liam egy vörösbor színű ingben. Fagyos csend állt be, Hazza és Tommo túl egyszerre hallgatott el, s túl egyszerre kapta fejét az ajtón belépő fiú fele. 

- Megjöttem! -bukkant fel mögötte Nialler is. A titok annyira nem volt titok többé. Liam dermedt műmosollyal fordult meg: - Szia Niall! 

- Szia Liam! -köszönt vissza hasonlóan zavartan. 

- Most mi van? -kérdezte Zayn, mert ő sem volt azért sem hülye, sem vak annyira, hogy ne vegye észre barátain: valami susmus van a háttérben. De választ már nem kapott tőlük, mert mobilja rezegni kezdett a mellette levő kis asztalka üveglapján. 

- Baily az - nyújtotta oda Rosie, majd még elvégzett néhány apró finomítást Zayn haján.

- Hi Bee! Mi? Úristen! De szóltál valakinek? Hogy én? De..Jó, máris indulok! Tarts ki! 

- Mi történt? -kérdezte mindenki kórusban.