62. rész - Moments

Sziasztok! Először is egy bejelentés: csináltam egy twitter csatornát, mint BB, így ha ott követtek, láthatjátok, mikor kerül fel új rész; illetve előfordulhat hogy ott kérem ki a véleményeteket (persze, csak ha követtek) Szóval twitter név: BailyBenson, FOLLOW!!! :)
Köszönöm nektek, hogy a ritkán hozott részek ellenére is sokan itt vagytok még velem. A jövő héten lesz két vizsgám, de amint azokon túljutok, megígérem hogy rész-eső fog hullani rátok! :) Továbbá köszönöm a 40 követőt! Olvassátok sok szeretettel a 62. részt, és külön felhívom a figyelmeteket, hogy nagyon figyelmesen olvassátok, ugyanis össze-vissza ugrálok az időben, úgyhogy a dátumok fontosak! xx BB

Szeptember 3.

Nina és Keane  igazi, könnyes búcsút vesz egymástól. "Hiányozni fogsz" -súgják egymásnak, miközben mindkettejük szívéből kihasad egy jókora darab. Maguk sem tudták, miért kedvelték meg egymást ennyire. Ez amolyan előre megírt sors-dolog -gondolta Nina, bár nem is igazán hitt ezekben. Keane hálásan öleli meg a szöszit, vállába rejti savanyú arcát, miközben azt kívánja, bárcsak vele maradhatna. Ő az egyedüli, aki fontos maradt számára. Búcsút intenek, Nina mázsássá vált mellkassal indul el poggyászával a megfelelő terminálba. Semmit sem sejt abból, ami odahaza fogja várni... Odafent  a bársonyos felhők felett elnyomta az álom. Végre kikapcsolt az agya, és nem sanyargatta magát az újra-és újra visszajátszott emlékképekkel. Hiszen az elmúlt napok Nina számára is éppolyan fájdalmasan, lassan, és nehezen teltek, mint az összetört paparazzi fiúnak. Ha valaki, hát a szőke lány aztán át tudta érezni, mit is érez most a fiú. Egészen belebetegedett maga is, holott neki kellett volna a lelket tartani Keane-ben. Azt érezte, mintha semmi sem ért volna véget. Mintha a régi élete már soha többé nem engedné őt szabadon.

Szeptember 4.

Megérkezett az ősz. S bár Los Angeles időjárásán alig, Londonén annál inkább megérződött. Nina könnyelműen, egy szál pólóban lép ki kora reggel a Heathrow reptér csarnokából, s szó szerint arcon vágja a hideg szél, és még néhány falevél is a hajába akad. -Milyen jól fog ez mutatni majd az újságokban- gondolja egy pillanatra, ahogy a körülötte sündörgő fotósokra néz. Fog egy taxit, amilyen gyorsan csak tud. Az út alatt előhalászott egy pulóvert bőr batyujából. A sors keze talán, hogy pont az a meleg, sötétkék pulcsi akadt elsőként a kezébe, amelyet titokban csent el Louis szekrényéből. "-Olyan puha ez a pulcsi, nem akarod nekem adni?" Egy apró, bordó szívecske díszelgett a balján. "- Nem, ez a kedvenc pulcsim!" Nina elvigyorodik, miközben felhúzza, s elképzeli, ahogy a fiú égen-földön keresi a ruhadarabot. Louis-s illata van.

Augusztus 29.

"Még érzem szirup-édes ajkai ízét a számban, hallom önfeledt kacaját fülemben, érzem ujjaim közt elsiklani selymes hajtincseit, s csak hófehér arca az, melyet szemem előtt látok...Ez a fájdalom aligha fog megerősíteni. Ez megölt."

Hófehér rózsák hullanak alá a cseresznyefából készült koporsóra. Langyos szellő fúj, mézédes virágillatot hoz magával, mely vigasztalóan kúszik be az emberek orrába , a nap élénken süt, sugarai szikrázva törnek át a fák levelein, s ragyognak be mindent. A természet nem gyászol, egy szokott, fülledt nyári nap a mai, s ez azt az érzést kelti, mintha Beth nem is halt volna meg. Keane is ezzel áltatja magát, talán ez a hamis remény tartja még egyben összeroppanni készülő csontjait. Nina végighúzza kezét befont haján, majd támogatóan Keane-be karol. Öltönyének mandzsettáját birizgálja, nem mer a fiú könnytől pirult arcára nézni. Hiába minden mély lélegzet, sűrű pislogás... a sírás fojtogatja, s nem kegyelmez, amíg meg nem adja magát.

Gyalog mennek haza a szívfacsaró szertartásról. Egyikük sem tud megszólalni, a néma másodpercek azonban egyre megterhelőbbek. Egy kietlen, sziklás part felé haladnak, s jólesően állnak meg pihenni egy kicsit. Semmivel sem törődve huppannak le a kavicsos, hínáros homokba, s pecekig csak figyelik a habokat a partvonalon fel-lekúszni. Végül Keane megtöri a beállt csendet, s ezzel mintha ezernyi sebet tépne fel egyszerre.

- Köszönöm. -sóhajtja, de olyan halk a szava, hogy azt rögtön el is nyeli a sós levegő.
- Nincs miért. -jön a hasonló stílusú válasz. Nina kibontja fonatát, hagyja, hogy lobonca kedvére játsszon a légmozgásban.
- Neked meddig tartott? -kérdezi olyan kínkeserves arccal, mely láttán bárki átélheti fájdalmát akár csak egy pillanatra is.
Néhány sirály száll le eléjük, nem úgy tűnnek, mint akik félnének az emberektől. Nina szemöldöke automatikusan összerándult a kérdéstől. Nem létezett rosszabb érzés számára, mint Floyd-ra gondolni. Azaz Floyd elvesztésére. De ezúttal nem foglalkozhatott magával, neki most is erősnek kell látszódnia.
- Még véget sem ért. -vallja be elfúlva, s elfelejti közben, hogyan kell lélegezni.
Keane szipogva felnevet, bátorkodik Nina felé fordítani fejét.
- Ha elég erős vagy, talán megúszod egy-két évvel. -teszi hozzá a lány, s hiába: szavai kíméletlenül őszinték. Minek szépítse a dolgot?
- Nem -rázza meg fejét- Én nem vagyok olyan erős, mint te. -morogja a fiú, s barna tekintetét újra elengedi a türkizkék vízfelszínen.

Szeptember 3.

Niall három kerek napja nem mozdult ki nővérével közös lakásból. Egy vaskos fotóalbumot lapozgat a kanapén gubbasztva. Nosztalgiázva nézegeti a régi képeket, köztük megannyi polaroiddal, barna foltos, szakadt képekkel. Előkerült a fénykép róla, és az első gitárjáról. Biscuitról, a kutyájáról, még az ovis farsangról is, mikor sárkánynak öltöztették be.

Telefonja kitartóan rezeg a dohányzóasztalon, ötpercenként kétszer.

Louis fejére csapja pulcsijának kapucniját, s morcosan mered a képébe tolt objektívekbe. Zaynnel karöltve szállnak be Peter sötétített üvegű terepjárójába. Tomlinson száját rágva tépelődik: felhívja-e Ninát, vagy sem? Azt akarta bemagyarázni magának, hogy haragszik rá, márpedig haragszik rá. De az összes próbálkozás csúfos kudarcba fulladt, s a harag helyett sokkal inkább aggodalmat, féltést, és hiányt érzett. Csak nevetett magán: hogy tud így megbolondítani egy lány? Számtalanszor visszagondolt arra, hogy nem is olyan régen még utálta őt, mert csak úgy betört az életébe. Nem kopogott, vagy kérdezte meg, bejöhet-e. Pimasz, undok, nagyszájú és modortalan egy lány volt, aki örökké csak bajt hozott mindenki nyakára. Ajtóstul rontott életébe. Utálni akarta őt ezekért, meg azért is, mert képtelen volt nem rá gondolni minden egyes percben háromszor. A helyzet az, hogy minél inkább próbálta nem kedvelni, nem foglalkozni vele, pont az ellenkezőjét érte el. És aztán már rég nem volt visszaút: megmásíthatatlanul szerelmes lett Ninába.

Egy titkos stúdiónál álltak meg. Odabent Liam és Harry már javában gyakorol, fel is énekelték egy vadi új dal első pár versszakát. Louis-val, és bradfordi macsóval azonban nem lehet most hatékonyan dolgozni: egyikük sem jár a földön. Louis bambán szürcsöli szokásos Yorkshire teáját, Zayn pedig csupán úgy tesz, mint aki a dalszöveget tanulja éppen, közben pedig mobilján pötyög.

Szeptember 4. 

Nina széltől kipirult arccal pattan ki az összetéveszthetetlen londoni fekete taxiból. A sofőr segíteni akar neki a nehéznek tűnő csomagjával, de a lány gyorsabb, könnyedén vállára kapja a terhet. (Na igen, ebben gyakorlott volt) Fizet, majd újabb fényképvadászok között szlalomozva ér be az emeletes épületbe. Rutinosan nyomja meg a 12-es gombot a liftben. A felfelé úton kénytelen-kelletlen szembe találkozik magával. Még mindig nem érti, minek tükör egy liftbe? Talán csakis Zayn Malik miatt? Megtapogatja a los angelesi napfényben lesült arcát, aztán megakad szeme a nyakában lógó láncon. Lesüti szemét, s markába zárja a láncon függő hegyi kristályt. Nina Horan az a fajta kivételes lány volt, aki nem szeretett ékszereket hordani fülbevalóin, és egykori szájkarikáján kívül. Ez a lánc azonban az első, és az egyetlen, amit hordani fog. Visszagondolt:

- Szeretném, ha elfogadnál tőlem valamit. -jelenti ki Wilo idegesen, s nagyon ügyelve elővesz valamit a zsebéből. Egy selyemfényű skatulyát.

- Elfogadni? -rökönyödik meg Nina, mert elképzelni sem tudja, mit akarhat a fiú. Adni bármit is, mikor már semmije sincsen...?!

Nina megpillantja a láncot, végén az aranyfoglalatba illesztett hosszúkás kristállyal. Végtelenül egyszerű és tiszta ékszer volt. Látványától azonban megmagyarázhatatlan okból görcsbe rándul a gyomra. Képtelen ellenkezni, Keane könyörgő szemekkel nyújtja felé, a lány pedig elfogadja. Egy ideig forgatja ujjai között, figyeli ahogy a velük ellentétben végtelenül boldog napsugarak megtörnek rajta.

- Beth kabalalánca volt. -teszi hozzá soká. Hallani, ahogy halott szerelme nevét kimondva sírhatnék szorítja torkát. Nina szelíden felkapja fejét, és habogni kezd: - Ezt nem adhatod nekem! Ez egy emlék.

- Egy idegen voltál, mégis vérig küzdöttél az életéért. Azt akarom, hogy ez nálad legyen. -motyogja lesütött szemhéjjal; fel sem mer nézni. - Kérlek. -teszi hozzá halkan, bár tudja, hogy ezúttal Ninát nem kell győzködnie.

- Mindig rajtam lesz. -bólint, s egészen meghatódik az ajándéktól. - De hé! -fogja meg a fiú reszkető vállát- Beth mindig veled lesz! -súgja oda a szőke, s Keane szívére tapasztja tenyerét.

- Kedveském! Nem te jöttél a 12.-re? -szólal meg a lánnyal szemben Ambroise Cendrillon, aki a 13. szinten lakik, pontosan Louis lakása felett. Jól ismerte már Ninát, gyakran összefutottak a liftben. A hölgy behatárolhatatlan korú volt. Haja ősz, ráncai mélyek, mégis olyan fiatalos kisugárzása volt, na és azok a ruhák, amikben járt-kelt! Nina csak "Bunda néni'-nek hívta a háta mögött, ugyanis a milliomos hölgy előszeretettel viselt mindenféle állatszőrt magán. Louis egyenesen borzongott tőlük. Bunda néni azonban nem véletlenül ilyen gazdag. Egy francia gróf utolsó élő unokája, nem kis örökséggel bankszámláján.

- Jó reggelt Bund...Mrs. Cendrillon! -ébredt fel Nina melankóliájából- De igen! Köszönöm! -hadarja, s gyorsan kiszökken a becsukódni készülő fémlapok között. Ledobja megfájdult válláról mázsás csomagját, majd egy kis tétovázás után izgatottan nyomja meg a csengőt  Dallamát már kívülről fújva dúdolja azzal szinkronban, s egészen hülyének érezi magát ettől. Nem találta okát, de: jókedve volt. Nagyon hiányzott már neki ez a buta Répakirályfi. De nem hazudhatott: jót tett neki ez a "kis kiruccanás". Ki kellett kicsit szabadulnia innen, hogy szabadon átgondolhasson mindent, nyugalomban. Egyszerre volt Keane, és saját lelki támasza. Mindezt Londonban - a tornyosuló zűrök közepette- nem tudta volna megtenni. A következményektől pedig nem tartott. James mérges lesz, Louis meg megbékül. Minden rendben lesz, nem?

Szeptember 3.

A mai dalfelvétel nem sokat ért, a fiúk dekoncentráltak, szétszórtak voltak. Ráadásul Niall elérhetetlen, és nélküle végképp nem halad a munka. Zayn megfázott, pihentetnie kell a torkát, Harry pedig örül, ha fájdalom nélkül levegőhöz jut. Frank, az énektanár, és Peter is jobbnak látta, ha hazaküldi a fiúkat, s pár napra olyan kényszerpihenő félét rendel el.

- Hé Louis, várj egy kicsit! -szólt Harry a távozni készülő fiú után. 

- Hm? -fordult vissza, s türelmesen megvárta, míg Hazza sántikálva beérte őt. Neheztelt a fürtösre, s ezen érzését nem is próbálta leplezni. 

- Szeretnék veled beszélgetni...valami nyugodt környezetben, ha lehet. -mormolta, s közben reflexszerűen a szemöldöke fölötti sebtapaszhoz kapott. Tommo habozott egy kis ideig, komoran és szigorúan méregette az agyonvert fiút. Vonásai azonban egyszerre meglágyultak, amint azt válaszolta: - Feljössz hozzám? -emelte meg vállait.

Harry imádta Louis lakását. Otthonosan érezte magát nála. Most azonban feszengve ül kedvenc kanapéján. Teát szürcsölnek percekig, mire Harry végre megszólal.

- Figyelj Louis! -teszi le az üvegbögrét az asztalra- Én nem tudom ezt tovább csinálni. Nem lehetne, hogy kibékülünk? -kérdezi aggódva, s könyörgő kutyustekintetére Louis elneveti magát. Egy nemlétező szöszt csíp ujjai közé válláról, majd a levegőbe pöcköli.

- Te dobtál ki a lakásodból, miután elsoroltad bűnlajstromomat, és Ninát dilisnek nevezted. -emlékezteti, de furcsamód mosolyogva. Mintha csak egy jelentéktelen kis vita lett volna.

- Igen, tudom. -húzódik vigyorba Harry szája is. - Bevallom, oké? Féltékeny voltam. Te vagy a legjobb barátom, és kevesebb időt vagy velem. Engem is meg lehet valahol érteni, nem? -szívja be bűnbánóan alsó ajkát. Louis elgondolkodva mered a szőnyegre.

- De. Ne haragudj, hogy pácban hagytalak. Nem akarom, hogy úgy érezd már nem vagy olyan fontos, mint Nina előtt. Csak kicsit zűrös pár hónapon vagyok túl. -magyarázza.

- Oké, mindketten hibáztunk, és egymáson vezettük le a feszültséget. -foglalja össze a lényeget nagyon bölcsen a göndör. Ép kezét nyújtja egy pacsira, Louis pedig máris hülyéskedni kezd. -Itt a kezem nem disznóláb! -rikkantja, majd belecsap. Röhögnek egy sort, aztán Harry visszaevez a komoly témák felé. 

- Beszéltél Ninával? Mikor jön vissza? -kérdezi gyanútlanul, mit sem sejtve arról, hogyan váltak el Louis-val.

- Gőzöm sincs. -köszörüli meg a torkát, és morcosan keresztbe fonja karjait mellkasa előtt. Harry pontosan látja, hogy érzékeny terepre merészkedett, de már csak kíváncsiságból is tovább firtatja.

- Összevesztetek, vagy mi? -vonja fel szemöldökét magyarázatot várva. 

Tommo megadóan elmeséli: - Mikor megtudta, hogy Elisabeth meghalt még aznap oda akart repülni. Teljesen ki volt borulva, és nem érdekelte semmi. Hiába, tényleg egy csomó embernek lett volna rá szüksége, többek közt nekem is. Önzőnek nevezett, és szó nélkül el is repült.

Harry jó tündér keresztanya szerepé bújik: - Ugyan! Te is tudod milyen forrófejű és makacs. Neki valamiért borzasztóan fontos Keane és Beth. És azt is tudod jól min ment keresztül. Erős lány, de a gyász mindenkit megingat. Ő így dolgozza fel. Amint összeszedi magát, és jobban lesz, visszajön. Te vagy a mindene. 

Louis oldalra billenti fejét: - Köszi Harold.

Szeptember 4. 

Baily Benson megint kapkod. Most tényleg nem késhet, most tényleg nem hibázhat. Ruhatervei összegöngyölve egy lila csőszerű fémtartóban. Néhány hónapnyi utazgatás, és lázas ceruzakoptatás eredménye lapul a papírlapokon, s most dől el minden: a grafitvonalakból kézzel fogható, viselhető ruhadarabok születnek-e?

Persze; amikor az ember a legjobban siet, akkor ütközik a legtöbb akadályba. Baily soha életében nem izgult ennyire, bár ez nincs túl jó hatással mindig elbűvölő kisugárzására. Ügyetlenkedik, elejti kulcscsomóját, beragad retikülje cipzárja, odacsukja egy hajtincsét a liftajtóhoz. És ha azt hitte, hogy ez nem az ő napja, akkor még nagyon naiv volt; ugyanis a fekete leves csak eztán következett. Ahogy kilép az utcára szemerkélni kezd az eső. Az ég szürke, rettentő lehangoló. Baily mostanra már hozzászokott az utcán őt fényképezőkhöz. Mi több, élvezte is. De nem ma. Minél hamarabb le kell intenie egy taxit, ami többnyire rövid szoknyáinak köszönhetően könnyen szokott menni. De nem ma. Egy sem akart megállni, közben pedig azt veszi észre, mintha egyre több ember gyűlne köré. Egy lábra állva kukucskál ki az úttestre, mire észbe kap egy kisebb lányhad környékezi meg. 

- Hé Baily! -hall egy gúnyos hangot, majd még egyet, s még kettőt. A vörös szépség lepetten kapja oldalra fejét, előbb jobbra, majd balra, végül a háta mögé les: mindenhol dühös lányok. Nem értette mi folyik itt. Sietnie kell, mi ez?!

- Te szemét kis ribanc! 

- Összetörted Zayn szívét. Most miattad szomorú.

- Ha az 1D-t bántod, minket bántasz.

- Hova sietsz ennyire? Liam-re is rámászol, hogy aztán összetörd a szívét?

Jöttek az efféle, s cifrább vádak. Bee csak értetlenül kapkodja tekintetét, s kétségbeesve próbál odébbállni, de ez aligha sikerül. Körbevették. 

- Ti miről beszéltek? -ennyit tud kinyögni zavarában, s közben az idegesség egyre elhatalmasodik rajta a ruhatervekre gondolva. Ebben a pillanatban azonban valaki megragadja a kezében szorongatott lila rudat, kitépi ujjai közül. Mások a szoknyáját kezdik el rángatni, van aki a kardigánját tépdesi válláról, és selymes loknijaiban is idegen kezek durvaságát véli felfedezni. Pánikba esik, mikor rájön minek is lett az áldozata, miközben a paparazzók vígan kattintgatnak, ahelyett, hogy segítenének neki. Valaki aztán kibontja a lila tokot, és gúnyos kacajjal lobogtatja a levegőben a ruhaterveket. Baily-ben megáll az a bizonyos ütő.

- Azt add vissza! Kérlek! -könyörög, de szavai senkit sem hatnak meg. A papír szakadásának könyörtelen lármája hasít dobhártyájába. 

- Egyszer biztos sokra viszed ezekkel. -vihog az egyik gömbölyded arcú lány, miután a földre hajítja a fecniket- De nem ma! 

Baily már meg sem érzi, hogy haja szálai csomóban tépődnek ki fejbőréből, meg sem hallja, hogy saját tervezésű kardigánjának cérnái hogy pattannak el. Lehunyja szemeit, mert a vakuk élesen villannak szemébe. Hideg, saras vizet érez arcán, és ruháján mindenhol, majd néhány lökdösés után beáll a "csend". Csak a londoni közlekedés zsongó zajai, autókürtök, fékcsikorgások maradnak.

Bee a lábánál elterülő víztócsában megpillantja saját tükörképét, mellette pedig egyik szoknyaterve apró darabkáját; szétázva, sarasan. Felemeli, és markába rejti. Elsírja magát. Nem a mai nap miatt sír. Hanem a mai nap előtti összes nap miatt. Kárba veszett minden. Oda a munkája és a szerelme is. S mindez közszemlére is kerül. Lehetne rosszabb?

Szeptember 5.
- Szia! -köszön Zayn összeszorult szívvel, ideges szorongással mellkasában. Végigméri az ajtóban ácsorgó lányt. Pontosan erre a lepett arca számított.
Bee megrökönyödve pislog a fiúra, majd észbe kap, s összehúzza fedetlen dekoltázsán selyem köntösét.
- Szia. -süti le szemét, és kíváncsian várja, hogy fény derüljön a fiú látogatásának okára.
- Bocs, hogy csak így rád török. Tök korán van még, de nem tudtam tovább várni. -kap tarkójához, majd meleg tekintetével akaratán kívül megbabonázza a lányt. Bee zavarba jön.
- Mégis mivel? -szökik ki száján hirtelen, és nagyon türelmetlenül.
- Láttam az újságokat, amit tegnap műveltek veled azok a lányok...-csóválja fejét, majd félve felpillant seprűszerű szempillái alól. - Jól vagy? -ettől a kérdéstől azonban elég idiótán érzi magát.
- Persze. Királyul vagyok. -bólint, s pár másodpercig sikerül csupán könnyeit visszatartania. Megfagy a pillanat, Zayn nem engedheti meg, hogy sírjon. Nem tudná nézni. Finoman lecsókolja arcáról a nedvességet, majd zavartalanul ajkaihoz csúsztatja övéit.

Szeptember 4. 

Nina türelmesen ácsorog az ajtó előtt. Fülét az ajtóra tapasztja, még a lélegzetét is visszafogja. Csoszogást hall bentről.

- Ki lehet az ilyenkor? -slattyog Lou majmos mamuszában, és répamotívumokkal díszített pizsamanadrágjában végig a nappalin. Harry félálomban hümmög a kanapéról. - Remélem nem valami nőd! -bök a fürtösre, de az a füle botját sem mozdítja. A csengő újra felcsilingel. - Jó, jó! Nyitom már! -morog, s kattan a zár- De sürgős. -teszi hozzá halkan, de Nina ezt is hallja. Izgatottan ropogtatja ujjait, megfeszült idegekkel hallgatja, ahogy mind a négy ajtózár kipattan. Nyílik az ajtó. Face to face. Nina visszafojthatatlan örömmel pillantja meg Tomlinsont, akinek arca csupa borotvahab. Akár a mikulás is lehetne.

- Jó reggelt! -köszön a lány, s közben felnevet. 

- Te...? -ejti ki borotváját mancsából.

- Mi az, rosszkor jöttem? Nem tudtad elbújtatni a szeretődet? -viccel élénken csillogó szemekkel, s hetykén csípőre vágja a kezét.

- Nem, csak...levágattad a hajad? Hé, az az én pulcsim? Mikor jöttél, nem is mondtad, hiányoztál, szeretlek. -hadarja listáját, majd habszakálla mögül felragyog ellenállhatatlan mosolya.