63. rész - Miattad!

Az ünnepek alatt is legyetek résen, mert hozni fogok új részt! Pihenjetek sokat, egyetek jókat, legyetek a számotokra fontos emberekkel! A legboldogabb születésnapot a legdiliseb, legszexibb Louis Tomlinsonnak! <3  És persze: Nagyon boldog karácsonyt nektek, imádott olvasóimnak!!! BB

Az egyébként világos bútorzatú, fénnyel teli nappali most feketébe volt borulva, hála a sötétítőfüggönyöknek. Megfizethetetlen nyugalom áradt a lakás minden négyzetcentijéből. Nina egészen megbódult ettől a felemelő otthon-érzettől, ettől az imádni való csendtől. Persze nem honolt töretlen némaság, mely nyomasztó lehet egy idő után. Nem. Harry halk szuszogása, és az akvárium vízkeringetőjének finom zöreje töltötte be a teret. 

Nina édesen elvigyorodott, amikor meglátta a széles kanapén, pokrócrengetegbe bugyolált fiút. Louis némán artikulálva intett neki, hogy kövesse őt, de csendben. Nina virgonc örömmel bólintott, s lábujjhegyen lopózva követte Tomlinsont. A fiú szándékosan megtorpant a folyosón, olyan hirtelen, hogy a szorosan sarkában osonó lány óhatatlanul is nekiütközött. Tommo és Nina is alig tudta halkan intézni kacaját. A fiúban áramütést keltett Nina érintése, majd jólesően a hátához vonta a szőkeséget. Aztán végre beértek a hálószobába, ami mára már Nináé is éppannyira volt, mint Louis-é. Nina behajtja maga mögött az ajtót, majd nekidőlve megjegyzi, miközben Tommo elveti magát az ágyon: - Szóval ő az?! Vele csalsz engem? -bök hüvelykujjával a nappali fele, majd magára. Louis Shrek Csizmás kandúrjának szívet olvasztó tekintetével válaszol. - Mindegy, legalább az ízlésed pazar! -nevet fel a lány, s közben kidugott nyelvébe harap. Louis nem tudja magát türtőztetni, felpattan helyéről, és az ajtóhoz szorítja áldozatát. Nem szól semmit, csak csókol. Nina szintúgy. A fiú borotvahabja Nina arcára kenődik. Prüszkölve nevetnek fel megint egymással szemben. Louis letörli Nina szakállát, majd befejezi reggeli rutinját a fürdőben. Visszatérve, puha, borostátlan arccal Ninát a párnázott ablakpadozaton találja kezében két bögre teával. 

- Yorkshire...- szimatol a levegőbe Répafi, és elégedett szökdécsel a lány mellé. A gőzölgő italok szürcsölése közben végre beszélgetni kezdenek. Nina hirtelen, egyből a közepébe csap:

- Sajnálom, hogy önzőnek hívtalak. Én voltam az, nem te. De tudod ugye, hogy nem gondoltam komolyan? -pillant sármos párjára. - Azt viszont mindennél komolyabban gondolom, hogy te vagy a legaranyszívűbb ember a világon. -jelenti ki büszkén. Louis lepetten megnyalja a száját, méz ízét érzi.

- De hát miért én? 

- Mert odaadtad a szíved egy magamfajta förtelmes nőszemélynek. Meg sem érdemlem. -rázta fejét gondterhelten, s az jutott eszébe, hogy mennyit fejlődött; régen sosem mert, tudott, vagy akart ilyen témákról beszélni senkivel. Most meg? Csak úgy árad belőle ez a fajta gyengédség.

- Te kis lélekpolitikus! Azt elfelejtetted, hogy ez is kettőn áll, mint mindig, minden. A szívemért cserébe birtoklom a tiedet. 

Nina gúnyosan grimasszal égnek emelte zöld tekintetét: - Na és azzal ugyan mire mész Rómeó?

- Még csak nem is sejted mire... -válaszolt sejtelmes mosollyal, majd legurított pár kortyot.

- Oké, megadom magam. -húzódott halk kacajra szája, miközben felemelte tenyerét.

- Helyes, akkor én kérdezek: mi történt LA-ben ezalatt az egy hét alatt? Hogy van Keane? És főleg: Te hogy vagy?

- Minden részlet érdekel? -kérdezte Nina, s ez valamiért rossz érzést váltott ki Louis-ból, de azért helyeslően bólintott egyet. - Hát jó. -vett egy hatalmas adag levegőt- Önfejűen itt hagytalak. Nehogy azt hidd, hogy nem bántott a dolog, de egy erősebb késztetés mégis arra ösztökélt, hogy mennem kell. És igaza lett. Ha nem vagyok akkor Keane mellett...ha nincs aki nyújtsa a kezét felé...-habogta megakadva, de egyik mondatot sem tudta befejezni. Louis egy amolyan 'nincs semmi baj' érintéssel próbálta megnyugtatni. - Na mindegy. Életem legszörnyűbb repülőútja után csak még rosszabb következett. Keane a reptéren várt, elmentünk hozzájuk. Visszaköltözött a családja házába, ugyanis egyetlen dollárja sem maradt, ráadásul a szerkesztőségből is kirúgták. A szülei nagyon kedvesen fogadtak, a nővére szobájában laktam, aki Európában él, ott alapított családot. Másnap volt a temetés. -itt elhalkult, várt vagy fél percet, s csak azután tudta folytatni. Louis felét sem tudta átérezni, vagy elképzelni, mit élt át a lány. - Az utána elkövetkező napokon pedig csak szimplán gyógyulgattunk. Vagyis csak én, Keane nem volt, és nem is lesz képes. Durva, hogy ezt mondom, de elhinni sem tudod, mennyire gyenge. Egy hajszálon kapaszkodik, alatta pedig feneketlen üresség. Tudod Lou, rájöttem, hogy az élet ilyen. Tartogat olyasmiket mindenki számára, amelyeket aztán nem ért, teljen el bármennyi idő. Sosem fogom megérteni, mi vitt rá, hogy idegenként megszeressem Keane-t, de biztosan nem véletlen. Hiszen most, hogy ismerem, tudom, hogy olyan ember, aki megérdemli, hogy az utolsó csepp verejtékemig küzdjek érte, hogy legalább egy pillanatra könnyíteni tudjak lelkén. -Nina az ablaknak dönti fejét- Visszatérni Los Angelesbe olyan volt, mintha egyúttal az időbe is visszamentem volna. Minden, ami ott történt élesen felelevenedett szemem előtt, képkockáról képkockára, kacajról sírásra, minden illat, szín, és érzés életre kelt bennem. Esténként kénytelen voltam 5-6 mérföldet kocogni és gyalogolni, hogy eljussak arra a partra, ahol annyi mindent átéltünk már, és ami gyökeres változásokat hozott. Órákig csak sétáltam a hűs homokban, miközben odaképzeltelek a feszes szörfruhádban, amint a homokváramba hasalsz. -vigyorodott el. Mint aki befejezte a mesélést felsóhajtott, és a fiú arcát fürkészte. Bármennyire is ismerte már minden vonását, s azok rejtett mondanivalóját, azt biztosan nem tudta leolvasni Louis mire gondolt akkor. Arra, hogy soha nem szabad megbántania ezt a lányt. Soha! Mi több, jobban kell rá vigyáznia, mint a saját életére. Sosem veszítheti el. - Mit nézel így? -bukott ki Ninából a kérdés. Louis elhessegette belső hangjait, és úgy tett, mintha semmi különös nem zajlott volna le kobakjában, s szívében egyaránt.

- Következő kérdés: - Hova tűnt a hajad? -fogta kezébe Nina éppen csak vállig érő haját. Imádta azt a méteres szőke hajzuhatagot, ami leért egészen a derekáig, amire mindig ráfeküdt este, ami reggelente csiklandozta a bőrét, amibe belefúrhatta arcát. De most? Nincs többé. A válla alatt hopp, egyszer csak véget ér a szőkeség.

- Nem tetszik? -ijedt meg Nina, s aggódva összeráncolta homlokát.

- Dehogynem! -vágja rá- Csak nem számítottam erre. Most még fiatalabbnak tűnsz. 

- Jólvan vénség, ne izgulj, visszanő, mint a gyíkok farka. -paskolta meg arcszesztől illatozó arcát, de az ifjú igyekezte hárítani.Olyanok voltak, mint két rossz gyerek. 

- De miért vágattad le?

- Örökké ráfeküdtél éjszaka, emlékszel? Nem egy rózsás érzés. -nevetett fel kacéran- A táncban is zavart már. De nem ezek a fő okok.

- Hát akkor? Talán a te titkos szeretődnek így tetszik? -hülyéskedett tovább- Rosie vágta le?

- Mrs. Wilo.

- Keane anyja?

- IQ betyár vagy. 

- Na, de most komolyan! Miért?

- Egyik este véletlen benyitottam a fürdőbe, amikor ő volt bent, köntösben állt a tükör előtt, és a haját nyisszantgatta. -mutatta, kezéből ollót formálva, s a nő mozdulatait utánozva- A kád szélére ültetett, én pedig csak figyeltem őt, és gyönyörű arcát. Elmesélte, hogy mindig maga vágja a haját. Azt is mondta, hogy számára  a hajvágás fontos cselekvés. Közben egyfajta változást érez magában is. Sokszor ezek az apró újítások, esetleg visszaállítások azok, amelyekre szükségünk van, hogy egy kicsit könnyebben vegyük az akadályokat. Látjuk a változást, és rájövünk, hogy kár keseregni bármin is, hiszen minden elmúlik, s jön valami más. Jobb, vagy rosszabb, kit érdekel, majd kiderül. 

- Talán filozófus a néni? -kérdezte foghegyről Louis

- De igaza van! Szavai nagy hatással voltak rám, és mivel akkor éppen egy lelki tengeralattjárónak éreztem magam, kaptam a lehetőségen, hogy ez megváltozzon. Levágtuk a hajam. És mielőtt reklamálnál a pulcsid miatt is, közlöm, hogy felesleges: úgysem adom vissza! -öltötte ki nyelvét

- Tessék? De Nino! -nyavalygott kislányosan, persze csak színészi képességeit csillogtatva.

- Á, szia Harry! -integetett Nina a fiúnak, ki kómásan hunyorogva dugta be fejét az ajtón.

- Földöntúli hangokat hallottam kiszűrődni innen. De látom, csak Louis az. -morogta rekedten, majd szorosabbra vonta maga körül a plédet, és visszacsoszogott aludni.

Nina visszatért a pulcsis témára: - Azért csentem el, hogy velem legyél, akkor is, ha nem vagy velem. Ráadásul olyan az illata, mint neked! -magyarázta- Nem kérheted, hogy visszaadjam. -rázta fejét szaporán, amit Louis kezei fékeztek meg, s látszott rajta, hogy erősen hezitál. - Na, kérlek! -könyörgött, s hogy biztosan elég meggyőző legyen érve, lecsapott Louis ajkaira. Átfogta tarkóját, miközben Tommo végigsimított dekoltázsán, de megtorpant a keze a pulcsi alatt észlelt láncon.

- Hát ez? -kérdezte mit sem értve, hiszen tudta jól, hogy a szöszi sosem hord ékszert, pláne nem nyakláncot. Éppen ezért sosem vett neki.

- Keane adta nekem. Beth-é volt. -válaszolta előhúzva a láncot. Louis kezébe véve csodálta meg. Nem is kért több magyarázatot mellé, minden érthető volt. Ez nem csak egy ékszer a lány számára. - Most, hogy a hajam, ruhám, és kiegészítőimet is kitárgyaltuk, mesélhetnél te is!  Ahogy látom Harry bébivel minden a régi.

- Aha. Más nem is történt. -rántotta meg vállát, de olyan furán tette mindezt, hogy nem volt az a hülye ember, aki ne vette volna észre, hogy rejteget valamit. 

- Aha. Más nem is történt. -kelt fel ültéből a lány, s átköltözött az ágyra. Türelmesen várt. 

- Az öcséd...

- Mi van Niall-lel? -kapta fel a fejét

- Nincs jól. Valami nagy baja van, de ennél többet senki sem tud. Nem vesz telefont, nem nyit ajtót, nem jön el a megbeszélt helyekre. Nem szól senkihez, és nem engedi senkinek, hogy segítsen.


Niall azt hitte -természetesen rosszul- hogy párnája mögé bújhat a problémák elől. Meleg, puha, kényelmes búvóhelynek tűnt. Abban bízott, ha ágyban marad, s feje búbjáig húzza a takarót, akkor nem érheti baj, akkor megmenekül. Ezek a feltételezések csupán addig tartottak, amíg valaki nem kezdett el megállíthatatlanul dörömbölni az ajtón. Hangosan puffogott rajta ökle. A vehemens látogató csakis nővére lehetett. -Niall, nyisd ki! -kiabálta türelmetlenül. A fiú összegömbölyödött a takaró alatt, s párnájába fúrta fejét, mit sem törődve azzal, hogy így aligha kap levegőt. Nina kis híján lukat ütött az ajtóba, s az sem érdekelte, hogy már sajog a keze tőle. Elvégre ez az ő lakása is. Balszerencséjére viszont odabent hagyta kulcsát. - Kész röhej, hogy az embert a saját öccse nem engedi be a saját lakásába. -morgott orra alatt, miközben a csengőn könyökölt. Nina egyre dühösebb lett. Ha Niall-nek valami baja van, akkor mondja el, sírja ki magát a vállán, és kész. De mi a fene ez az elvonulósdi? -töprengett közben. Teljesen idegen szokás ez öccsétől, éppen ezért kezdte Nina is egyre komolyabban venni. Ennek eredményeképp egyre csak gyűlt benne a feszültség, s a végén már fel sem tűnt neki, hogy szabályosan cipőtalppal rugdossa azt a szerencsétlen ajtót. - Niall! Niall! -ordította, s közben érezte, hogy nyakán megfeszül az ér.
Niall nem tehetett mást. Be kellett engednie, különben Nina tényleg betöri a bejáratot. Végre kinyitotta az ajtót, s az éktelen lárma abbamaradt. Nina meghökkenve pislogott be. Öccse még csak rá sem nézett. Megfordult és szépen, komótosan igyekezett visszacsoszogni szobájába. Hátulról érzelem mentesnek, és érdektelennek tűnt, de mindkét keze ökölbe szorulva súrolta combját. Még fogait is összeszorította, mintha tartana attól, hogy megszólal. (kötelező aláfestő muzsika: itt)
- Mi a fene van veled? -támadja le Nina egyből, s utánairamodik, de megtorpan, mikor Niall mégis felé fordul. Szemeiben mindent felfedezni: csalódottságot, reménytelenséget, de leginkább szokatlan haragot. Ninának elképzelése sem volt róla, mi történt öccsével, amitől ilyen, de a testvére volt. És látta rajta, látta bőrének minden centiméterén, arcának összes rezzenésén, hogy széttépi a düh és az indulat. Ez aligha lehetne hihetetlenebb...-gondolta Nina. Hiszen ezen megnyilvánulások pontosan rá illetek, nem pedig Niallre. Sosem látott hasonlókat öccsén. Ninának szörnyen rossz érzései támadnak: Niall úgy nézi őt, mint aki bármelyik pillanatban torkának eshet. Miért őt nézi öccse ilyen gyűlölködve?
- Azt kérdeztem, mi a bajod? -vonja össze szemöldökét a lány, majd a szétütött kezét kezdi el simogatni.
- Még van merszed megkérdezni? -sziszegi foga között. Hófehér arca vörösben lángol. - Miért teszel úgy, mintha semmi sem történt volna? -emeli fel hangját. Nina nem ismer testvérére, és rosszabb, hogy gőze sincs miről beszél. Habozás nélkül rá is vágja:
- Te miről beszélsz? Fogalmam sincs. Mondd már el! -tette csípőre kezét, s képtelen volt elnyomni bunkó beszédstílusát.
- A szüleink válásáról, te szerencsétlen! -lépett közelebb, s homlokához kapta kezét. Szemei könnyben csillogtak. Nina lábai a földbe gyökereztek. Ezernyi kétségbeesett hang kezdett el lármázni fejében, de egyiknek sem hallotta szavát. Elváltak? - Elváltak? -szökött ki száján halk kérdése, s bambán próbált kijózanodni a szívet facsaró döbbenettől. Nina sokszor érezte már ezt a lehetetlenül fájó érzést: amikor közölnek veled valamit, valami olyat, amelyről sosem hitted, hogy megtörténhet, amiről sosem gondoltad, hogy igaz lehet, s agyad fuldokolva tiltakozik, hogy a tény tudatodba furakodjon. Be akarod zárni a kapukat, de késő. Füleid nem csalnak, szemeidből nem hiába záporozik a könnytenger. Nina már nem is volt dühös, sokkal inkább elveszett. Válaszokat akart kapni a miértekre. Kábán nyögött ki annyit: - Nekem miért nem szóltak? Magyarázatot akarok, miért tették? -túrt hajába, szeme elől a fejtetőjére simítva azt.
Niall elcsukló hangon nevetett fel, szeméből kiszaladtak az eddig visszafojtott könnyek: - Magyarázatot akarsz? Hát megmondom én neked! Miattad! Miattad tették! Te vagy az oka ennek is! Mindennek! Anya azt mondta, mindig összevesztek apával rajtad. Az a sok balhé körülötted folyton megosztotta véleményüket. Örökké veszekedtek, mikor nem láttuk. A rendőrségi ügyeid, az öngyilkossági kísérleted... ezekkel is csak lökted, és lökted őket el egymástól. A szörnyű önzésed, és elviselhetetlen életstílusod kiborította őket, és te mit sem törődtél ezzel.
- Mi? -tátogta Nina, hiszen képtelen lett volna a hallottak után erőt gyűjteni ahhoz, hogy megszólaljon.
- Tönkretetted a házasságukat! Tönkretetted a családunkat! Éppen ezért te sem vagy többé a nővérem! Gyűlöllek! -kiabált heves karmozdulatokkal, s közben megállíthatatlanul zokogott. Tétovázott kicsit, majd könnyeit dacosan letörölve hozzátette: - Az lenne a legjobb, ha fognád a cuccaidat, és elhúznál innen! -mutatott az ajtó felé undorral az arcán. Mást nem is mondott, zilálva besietett a szobájába, és magára csapta az ajtót. Nina biztos volt benne, hogy a saját szívzörejét hallja. Vett egy keserű lélegzetet, majd a nappaliba dobott hátizsákjáért indult. Összekapkodta a szobájában heverő néhány holmit - szerencsére alig volt berendezkedve. Néhány ruha, és pár mindennapi holmi: egy Ray Ban, két könyv, egy Nintendo DS, és egy fénykép, egy notesz, és néhány filc. Ennyi volt csupán holmija. Remegő kezekkel csukta be maga mögött az ajtót, amit pár perce még eltökélten be akart rúgni. Nina a hátára kapta farmer hátizsákját, s eszébe jutott, hogy odalent a kocsiban Louis várja őt. Megállt a lépcsőházban és megvárta, amíg elmúlik a torkát szorító sírhatnék. De nem múlt. Hideg könnycseppek futottak le arcán, hiába akarta megakadályozni. Sűrűn pislogott, legyezte magát, nagyokat sóhajtott. Kész, indulásra: műmosollyal lépett ki az ajtón, és fürgén kerülgette az orra előtt folyamatosan felbukkanó fotósokat. Mintha minden tökéletes volna, úgy szált be Tomlison mellé.
- Na, beszéltetek? -kérdezi kíváncsian, s közel hajol a lányhoz. Nina elfordítja az arcát, s hálát ad a sötétítettek ablaküvegnek. - Nino...hé. -tűnik fel Louis-nak, hogy valami nincs rendben. Óvatosan maga felé irányítja a lány nedves arcát. Tommo elképed: - Te sírsz? -hangsúlya olyan, mintha azt kérdezte volna: neked három lábad van?
Nina tiltakozva megrázza fejét, s keserű mosolyával újabb könnyek szöknek ki szeméből. Angyali vonásai rémisztően komorak.
- Nino ne csináld ezt! -nyöszörgi a barna hajú, majd feszengve végigsimít szemöldökén: - A frászt hozod rám!