87. rész - A szülinap

- Louis?! - siklott ki száján a név, mely körül gondolatai örökösen forogtak, s meghallva saját hangján, szívébe ezernyi félelem és kétség döfte tőrét.

- Szia -mondta halkan, mintha nem is lett volna önmaga. Hangszíne egész más volt. Sötét alakját elnyelte az este, testének csak körvonala látszott. Nina hirtelen megmukkanni sem bírt, ugyanis éppen csillapodott az előbbiek miatti düh, ahogy döbbenete igyekezte a háttérbe szorítani. Egy végeláthatatlan pillanatig meredtek egymásra, vagyis sokkal inkább egymás sötét arcába. De egyikük sem mert közelebb lépni a másikhoz. Louis változatlanul a kocsinak támasztott háttal állt és várt. Úgy látszott legalábbis, vár.

- Hogy kerülsz ide? -kérdezte a lány sokkal gorombábban, mint ahogy tervezte. Pedig cseppet sem akart most sértettnek tűnni, jelen helyzetben ugyanis Louis jelenléte olyan volt, mint a megváltás maga, két lábon és közönyös kék szemekkel. Ekkor már közvetlen közelébe lépett, a sötétben eltompult vonásaiból igyekezett olvasni, megfejteni bármit is.

- Csak...én csak -lagymatag szomorúság terült végig abban, ahogy ezt mondta.

- Mi? Mi van veled, hallod? -Nina megfogta a fiú csuklóját.

- Minden annyira rossz -hangja szaggatott. A lány érzékei egyből tudták, hogy a baj nagy. Nagyobb, mint eddig.

- Mert nem engedted, hogy jobb legyen. Én segíthettem volna -hajolt lejjebb, hogy a fiú földet bámuló szemeibe tudjon nézni, ez viszont Ninának iszonyú megpróbáltatás volt; lelkének. Arra pedig végképp nem számított, hogy a jól ismert tekintet most ürességtől fog kongani. A lehető legfélelmetesebb üresség volt ez.

- Ne hazudj! -kérte lágyan- Fogalmad sincs, mi történt velem -kijelentése érdekfeszítő volt. Mellkasfeszítő.

Nina nem felelt semmit, hagyta, hogy Tomlinson magától mondja el, amit el akar; mégis közben Nina azon kapta magát, hogy két lépést hátra lépett. Valami fura érzése támadt, ami megmagyarázhatatlan okból arra ösztökélte, hogy meneküljön. El innen; tőle.

Tommo szólásra nyitott száját, de néma maradt pár pillanatig, amikor észrevette a lány hátrálását. Keserűen lehajtotta fejét, és így kezdett el motyogni; viselkedése cseppet sem volt hű magához. Más volt, kifordult.

- Tudom, hogy te hinni fogsz nekem. Te meg fogsz érteni. Te...Hiszel a szellemekben?

A lány megbántottsága és bűntudata együtt gonosz módon tévútra vezette, befolyásolta, és idegennek éreztette Louis-t. Mivel pedig idegenként viszonyult hozzá, ez csúful rányomta bélyegét reakcióira, melyek igaziak nem, de nagyon is reflexszerűek voltak

- A szellemekben? -kérdezett vissza elhűlve.

- Te hiszel bennük, nem? Floydot is csomószor láttad. Én is láttam nagyapát. Nem hallucináltam, még jeleket is küldött, a zongora megszólalt magától, a telefonomra fura üzenetek érkeznek, ezeket ő művelte.

Nina abban az egy szál ruhában jégtömbbé vacogta magát, mégis égett arcán a bőr, ahogy Louis-t hallgatta.

- Csupán még nem léptél túl a halálán -szólt közbe zavartan.

- Legalább te ne ezzel gyere, az istenit! -dörrent fel hirtelen- Kettőnk közül te voltál mindig a lelkileg elgyengült, pontosan tudod, hogy miről beszélek. Túlléptem volna már rég, de nem engedi. Valamit mondani akar nekem, amire már nem volt alkalma -hangja kegyetlenül elutasító volt. Ninát rémesen felpaprikázták a fiú szavai: "te voltál mindig a lelkileg elgyengült"

- Mit vársz tőlem, hm? -tette csípőre kezét, de már rég eldöntötte: nem akarja tovább hallgatni torz képzelgéseit.

- Hogy higgy nekem! -mondta követelőzve, mintha Nina tartozna neki.

- Fura -sóhaja párát fújt a sötétbe- Nem akartad, hogy veled legyek a legnehezebb pillanatokban. Idegenné tettél.

- Nem akarom elhinni, hogy féltékeny vagy Larára. Direkt csinálod? Miért? Ennyire haragszol? Ennyire haragszol rám, hogy rohadtul elgyengültem?

- Nem érted.

- Gondolom nem is fogod elmagyarázni. Jó, kösz a semmit. Remélem örülsz, hogy visszakaptad az 'emósaidat'! Táncikálj csak kedvedre én addig várom a szellemeket és becsavarodok! -zaklatottsága filmbe illően látványos volt. Rettentően jóképűvé tette.

- Ha hallanád magad! Hozd vissza Louis-t, te szemét! -biccentett oda fejével, majd csupasz talpon elszaladt a sötétbe.

- Úgy van, rohanj el! Gratulálok! -üvöltötte utána torkaszakadtából. A lány alakját rögtön elnyelte a sötét, a zajos utcák felé sietett, hogy fogjon egy taxit. Tomlinson viszont még ugyanúgy állt a kocsinak támaszkodva, s csattogó fogakkal vette észre, hogy kihűlt arcán forró nedvesség fut le. Küzdött ellene, mégis a hideg betonon ülve találta magát. Azt akarta, hogy hangosan bömbölve kiadhassa magából megkeseredett fájdalmait, de ehelyett csak néma zokogásra futotta; olyanra, amely láttán az ember szíve összefacsarodik és bármit megtenne, hogy enyhítsen a szenvedő fél kínján.

Nina talpába apró kavicsok fúródtak, a szél könnyedén átfújt éjkék ruháján. Már majdnem kiért a 22. utcára, amely az étterem mögött húzódott, mikor sokkoló érzés nyilallt mellkasába; hogy bűntudat volt-e vagy pusztán szerelem, nem tudni, mindenesetre Nina visszafordult, s ahogy egyre közelebb ért a még mindig ott parkoló autóhoz, szíve mind inkább csak kiszakadni készült. Nem látta hirtelen Louis-t, hosszas pásztázás után vette csak észre a földön gubbasztó alakot. Uzsgyi sprintelt hozzá, s olyan lendülettel vetette le magát mellé, hogy térdein véresre horzsolódott a bőr. De nem érzett fizikálisan semmit; szorosan magához húzta az elgyengült testet, állát Tommo hajában támasztotta meg.

- Cssss, jól van. Semmi baj -simogatta a kisfiúvá szellemült Tomlinson hátát, aki képtelen volt abbahagyni a reszketést és hüppögést. Kikészült, teljesen. Nina sem volt messze attól, hogy hasonlókép kifakadjon, de tudta, képes arra, hogy erős maradjon. Most ő a gyámolító, nem pedig a gyámolított.

- Köszönöm -mondta halkan, el-elakadó lélegzetével küszködve, miközben arcát el sem vette a lány nyakától.

Nina rettentő szomorú lett. Az járt fejében, hogy mindig Tomlinson volt az, aki vigasztalta őt, aki mindig csak vele törődött, és lehet, hogy közben nem figyelt rá eléggé. Ezektől a vádaktól pedig felfordult a gyomra.

- Nincs mit, Tomlinson.

Aztán pár perc után Nina végre lecsillapította Louis-t, és hazamentek. Mint kiderült, Louis ma érkezett vissza Londonba.

Louis

Csupán három, talán négy hétig voltam otthon, távol a szokott életemtől, s mégis teljesen más emberként jöttem vissza. Érzem, hogy nagyon törékeny lettem, egyben pedig csakis ez a Nina Horan nevű nőszemély tart. Tudom, hogy hogy bántam vele. Rondán, és ezt nem akarom megbocsájtani magamnak. Talán, talán majd Nina megbocsájt, talán ő elfeledteti velem, hogy meggörbült az életem kicsit. Mert Nino mindent egyenesbe hoz, tudom hihetetlen. Mindig történik vele valami, mint ahogy az is, mégsem kapta vissza a tánckarát. Ott kellett volna lennem vele, és letépnem Dixon arcát, amiért hozzá mert érni. Nem mintha féltenem kéne a szöszit, hiszen mesélte, hogy ráborította az asztalt. Fantasztikus barátnőm van.

...

Ahogy átléptem a lakásom küszöbén egészen kellemes érzések bújtak belém, aminek nagyon örültem. Nem tudom hogyan és miért, valahogy jó hangulatba hozott.  Nina viszont rémes pazban volt; vehemensen lerángatta magáról ruháját, és egy szál fehérneműben leroskadt a konyhapult mögé. Fásultan nézett maga elé, egy öngyújtót forgatott körbe-körbe ujjai közt. Arra gondoltam, mi bántja leginkább? Régebben azt hittem, olyannyira közömbös a világgal szemben, hogy nincs ami ennyire letörhetné. Aztán kiderült, hogy épp ellenkezőleg; ő mindent a szívére vesz. Főként mások sorsát.

- Ha azon a rohadék Dixonon kattogsz, ne tedd! -mondtam neki, miközben megetettem a halakat. Nem válaszolt, ugyanúgy ült ott, ugyanazzal az arckifejezéssel. Törődni akartam vele, de valahogy nem éreztem rá, hogyan tegyem. Erősítenünk kellene egymást, nem pedig fordítva.

Élettelen zölddé fakult tekintete, melyet képtelen volt felemelni a pultról és az öngyújtóról.

- Valld be, hogy azért titkon nem bánod annyira -morogta oda. Rosszul esett, tényleg.

- Sajnálom, lehet, hogy nem tudok helyesen szeretni.

Erre dermedten felkapta fejét és megrázta.

- De. Tudsz -rekedt hangja kitisztult, ellágyult, egész fura volt. Odasétáltam mellé, végighúztam mutatóujjam libabőrös karján. Tekintete mellkasomon állapodott meg. Ó, igen; az a tekintet. Világot rengető erősség bújt meg a közöny mögött. Őrült tekintet volt. Őrült lányé.

Nem is tudom, hogy történt. Csak leültem a kanapéra és kértem Ninát, hogy csatlakozzon. Azt mondta: mindjárt. Végül arra nyitottam ki a szemem, hogy reggel van. De nem is akármilyen napra ébredtem: Nina Horan szülinapjára.

Volt néhány ötletem, melyeket elszántan véghez akartam vinni. Nem kértem segítséget, ideje összeszednem a magam erejét. Különös volt, hogy szőke fejű szeretőm nem volt sehol sem. Aztán rájöttem miért tűnt el, mi elől bújt el. Mindenesetre nem jött rosszul távolléte, mert addig volt időm a szervezkedésbe fogni. A legizgalmasabb buli elé nézünk, ugyanis olyan lesz, mint Nina igazi világa. Annál pedig nincs izgalmasabb.

Remekül éreztem magam, ahogy ezerfelé kellett telefonálom, ezerféle ember számát kinyomoznom, ezerféle új hanggal tárgyalnom. Minden a lehető legjobban alakult. S az, hogy találkoztam négy másik cimborámmal csak megerősített abban, hogy nélkülük bizony megállna az élet. Megismertem Jolenet, de nem hiszem, hogy Harry sokáig kitart majd mellette. Valahogy Hazza nincs még kész erre.

Esteledett már, és én kezdtem kicsit aggódni; Nina még mindig nem vette fel a mobilját. Nem túlzok, legalább harmincszor hívtam. Elmentem Niall lakásához, mert valahogy az volt a megérzésem, oda rejtőzött. Mikor már úton voltam a lifttel felfelé, dalolni kezdett a csengőhangom, ami tulajdonképpen Nina füstös hangja, ahogy a One Thing-et énekli a zuhany alatt. Szerintem fogalma sincs, hogy titokban felvettem a produkcióját. Ha tudná, feltehetően megölne.

- Na végre! -szóltam bele boldogan.

- Ide figyelj kisapám, ha azért hívogatsz, mert szülinapom van és...

- Nem azért! Tudom, tudom, utálod a felhajtást. Csak gondoltam... veled lehetnék ezen a napon?

- De ez a nap pontosan olyan, mint a másik 364.

- Így igaz -adtam neki igazat a béke és tervem sikere érdekében- Csak hiányzol, elhiszed?

- El ám! -hangja hamar cserfes lett.

- Merre vagy? Érted megyek, jó? Veszünk egy vödörnyi csirkeszárnyat és nézhetjük egymást, amíg megesszük.

- Tökéletesen hangzik! Itt vagyok Niall lakásán, de nincs itthon senki. Fura.

- Gondolom elmentek Liammel kajálni.

- Vagy motorozni.

- Vagy még több tetkót varratni.

- Louis?

- Hm?

- Bocs, hogy nem vettem fel a telefont egész nap.

- Semmi baj, ismerlek már -nevettem.

- Jó, de tök önző voltam. Igazán felvehettem volna -úgy motyogott, mint aki nem meri bevallani, hogy valami nagyon rossz fát tett a tűzre; megint nevetnem kellett, kikészít ez a nő.

- Kiengesztelhetsz.

- Mit óhajtasz? -hallottam, hogy gyanakodni kezdett, ezért gyorsan megnyugtattam.

- Hogy nyisd ki az ajtót -mondtam immár a lakás bejárata előtt.

- Oké, de...-nem értette- Minek?

- Csak nyisd ki.

- Ugye nem valami meglepetés, mert akkor nagyon megverlek.

A számra tapasztottam tenyerem, nehogy leleplezzem magam; a falhoz lapultam. Hangosan kattant a zár és apró robajjal kinyílt az ajtó. Perifériámból láttam, ahogy a szőke az ajtófélfába kapaszkodva kinéz előre. Gondoltam megijesztem.

- Bu! -ugrottam elé, mire kicsit felugrott, majd mérgét hirtelen öröm söpörte el, és a nyakamba vetette magát.

- Egy nagy idióta vagy! -súgta édesen a fülembe.

- Erre buksz kicsikém.

- Vesztemre -csókolt szájon, én meg kénytelen voltam belevigyorogni.

Mikor végre elhessegettem kétkedése utolsó morzsáját is, hogy ne izguljon, nem fog elé vetődni senki, Happy Birthday-t énekelve, végre beszállt a kocsiba; onnantól pedig nem tehetett semmit. Gőze sem volt, hogy nem a kedvenc gyors-éttermünkhöz tartunk.

Milyen érdekes, hogy néha annyira szeretünk valakit, hogy egyáltalán nem feltételezünk róla rosszat. Ha a saját szemünkkel látnánk is, hogy valami rosszat tesz, inkább szemorvoshoz fordulnánk, de benne még mindig rendíthetetlen maradna a hitünk. Én pontosan ilyen agyalágyult ember vagyok, aki éppilyen elvakultan látja Nina Horant. Lehet, hogy ő a földkerekség legzűrősebb embere, de sose tenne rosszat. Sosem ártana senkinek önszántából.

- De csendes vagy. Gyanús -szólal meg mellőlem, miközben a kesztyűtartóban turkál.

- Csak elgondolkodtam.

- Elfáradhattál benne -jegyzi meg ártatlan hangon, és elfordul, de így is tudom, hogy vigyorog.

- Talán ez hiányzott már nekem -mormolom magam elé szórakozottan, közben pedig izgatottan várom, mi lesz a szöszi reakciója, amikor meglátja, hova viszem. Tetszik, hogy rendhagyóak vagyunk. Tetszik, hogy Nina nem egy tipikus lány. Tetszik, hogy sosem kell rá várni, hogy elkészüljön, hogy nem nyavalyog, ha összekoszolta a ruháját, hogy nem hord magán ujjnyi vastag sminket és fojtogató parfümöket. Tetszenek azok az érthetetlen ír szavak, amiket dühében néha a fejemhez vág, tetszik, ahogy búzaszín haján aranylik a fény, ahogy ajkai mozognak, mikor beszél, ahogy a füle mögé tűri tincseit, ahogy riszál fogmosás közben, ahogy belém csimpaszkodik, ha játékos kedvében van, és ahogy...

- Hé, répafej! Nem tűnt fel, hogy rossz irányba fordultál? -bök oldalba, mire észbe kapok. Ha nem csillapítom le kételyeit, szagot fog és ugrott a buli.

- Te az utas vagy, én meg a sofőr. Tudom az utat! -húzom fel orrom duzzogva.

- Szerintem meg nem tudod -fonja össze karjait, majd mobilja után kutat. Elnémítja a halkan ciripelő ketyerét.

- Ki írt? Csak nem egy újabb szülinapi köszöntő? -kérdezem incselkedve.

- Anyám írt. Már vagy harmadszorra. Hívott is, de nem volt hangulatom hozzá.

- Még mindig ki vagy rá bukva? Semmi megenyhülés?

- Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád, mit tett.

Igyekeztem nem összeugrasztani magunkat, hiszen ez kényes téma volt mindig is, de kénytelen voltam közölni finoman véleményemet. - Az embernek igazából egy valamije van, és az a családja. Kicsi vagy nagy, akár egy ember. Ha valaki, én most aztán megtanultam, hogy még ha nehéz is néha, de a családot tisztelni kell. Gondolj csak bele, hogy elveszíted anyádat...nem gyűlölnéd magad, hogy eltaszítottad magadtól?

Felé sandítok, látom, hogy elgondolkodtatom, ámbár ideje leállni hegyi beszédemmel, mielőtt begorombul. Ugyanis utálja, ha valakinek igazat kell adnia.

- Jó, majd felhívom -enyhül meg, meg is lepődök. Kitekintek a szélvédőn, örömmel látom, hogy megérkeztünk. Az elhagyatott útszakaszt sűrű lombok szegélyezik. Körülöttünk semmi, csak a megállíthatatlanul közeledő éjszaka.

Nina tekintete véresen fenyegető, ahogy rám villan, mikor megállítom a motort. Kipattanok, és őt is magammal rángatom. Sóderes úton csoszogunk, egy lerobbant raktárépület felé húzom, ami kicsit ijesztően sejlik fel a sötétben.

- Ha valami elvetemült gyilkos lennél, azt hinném, azért hoztál ide, hogy végezz velem -szólal meg paprikás hangulatban.

- Csak mutatni akarok valamit, imádni fogod, na.

Egy ósdi, rozsdás fémajtó előtt álltunk meg. Két kézzel kapaszkodtam bele, cipőtalpammal  a falnak támaszkodva. Baromi nehezen akart megmoccanni a fémóriás. Nina pukkadozott a röhögéstől, végül ő is besegített, és végre elsikerült húzni. A hangulat Ninát arcon ütötte, képtelen volt nem engedni a tökéletes hatásnak; a zenének, a félhomálynak, a raktár omladozó, összefirkált falainak.

- Visszahoztad nekem! -kapaszkodott mindkét kezével csuklómba. Pontosan tudtam, mire érti: visszahoztam neki egykori világát. Sejtettem, hogy örülni fog, de azt nem, hogy ennyire. Nem csak a táncról van szó, hanem a szabad táncról. Nina erről rengeteget mesélt. Mullingarben egy óriási banda tagja volt, ahol senki nem volt ügyesebb vagy figyelemreméltóbb a másiknál. Nem voltak betanult produkciók, unásig ismételt mozdulatsorok. Ott csupán önmagukat adták, szórakoztak. Tudom, akkoriban Nina nem éppen tartozott a törvénytisztelő állampolgárok közé. Abban az időkben nagyon elveszett volt, rossz társaságba keveredett, nem tudta megválogatni cimboráit. Sokféle szert kipróbált, többször törtek be magánterületekre heccből. Fogalmam sincs miért, erre csupán mosolyogva tudok gondolni, hisz én ismerem ezt a lányt. Igazából olyan, mint most. Lelkes és melegszívű. (zenét be!)

Mire feleszméltem újabb mélázgatásomból -a mai napon nem először, és nem utoljára- Nina már rég a társai közé vetette magát. Mindenki csak rá várt. Egykori E-motion tagok és néhány mullingari haverja is eljött. 

- Ennél klasszabb ajándékot nem is adhattál volna neki -lép mellém Baily, most is bájos mosollyal. Talán a terhessége teszi vele, de egyre lassabban és egyre kevesebbet beszél.

- Nélküled nem sikerült volna! Kösz, hogy szóltál Nina régi haverjainak -simogattam meg vállát. Zayn tetovált karjai fonódtak hirtelen a lány pocakjára, aztán el is tűntek látókörömből. Bömbölt a zene, bámulatosan táncoltak, tényleg. Egyszerre, de mégis fejenként máshogy. Niall-lel is összefutok aztán, nyaka körül Liam kezei lóbálóztak. Itallal kínáltak, de ma valahogy nem éreztem fontosnak. Niall persze sokadszorra kínálta meg magát egy sötét üvegből; azt mondogatta: - Egyszer van egy évben a nővéremnek szülinapja, egészségemre!

Egy kisebb raklaposzlop tetejére ülök, innen pazar a rálátás Nináékra. Olyanok, mint egy csapat menő fiatal, menő mozgással, akik egy olyan menő zenés filmből szabadultak. A por felkavarodik kicsit, a törött búrájú reflektorok szolidan pislákolnak rájuk, engem pedig elfed a sötét. Érzem, ahogy mellkasom az ütemre dörömböl, mintha szét akarna repedni. Aztán meglátom Harry-t. Odaintegetek neki, de nem vesz észre. Egyre gyanakvóbban figyelem őt; egy üveget tart a kezében, járása slampos és ingatag. A téglafalnak támaszkodik, mintha ki készülne dobni a rókabőrt. Aggódni kezdek érte, leugrok a páholyomból, és nagy örömmel konstatálom, hogy egy tucat szálka állt a hátsómba. Egyre közelebb érek, és észreveszem, hogy Harry a falhoz nyomva tartja fogságban Jolenet. Ennek nem láttam jó végét.

- Na Jolly Joker, igyál már! Mondom! -Harry kócos fürtjeit egy hajpánt simította hátra arcából, tekintete ide-oda siklott, képtelen volt egyenes tartani.

- Nem kérek, Harry! Tényleg nem -felelte sokadjára a lány, és akkor már maga sem értette, miért jött ide.

- Dehogynem kérsz! Pár korty és jobban leszel! -az üveg szájával Jolly arca előtt hadonászott. Egyértelmű volt, hogy Harry már annyit ivott, amennyitől kellően elveszítette úriember modorát.

- Nem, én... -próbálta elhúzni fejét, de a Fürtös úgy tehénkedett a törékeny kis testre, mintha porrá akarná zúzni.

- Igyál, igyál, gyerünk! Igyál már! -mély hangja erőszakosan bőgött fel, Jolene-nek hátborzongató emlékek jutottak eszébe erről.

Megragadtam a karját, és durván magam felé rántottam. Kiosztottam, mégis hogy bánhat így Jolene-nel, de láttam zavart arcán, hogy egy szót sem fog fel abból, amiről beszélek neki. 

- Állj le, hallod?! Eleget ittál, komám! -kikapom kezéből az üveget és biztos helyre rejtem. Várhatóan felháborodik, keménykedni akar velem, megfeszített mellkassal jön nekem.

- Fejezd be! -lököm vissza, ami könnyebb, mint hittem, lenullázódott egyensúlyérzékének hála. Nem szól semmit, megint megpróbál fellökni. Bikaerős is tud lenni, meginogok. Feltűröm pulóverem ujját, erős ölelésembe szorítom felsőtestét. Rúgkapál, ficánkol, de nem eresztem. A raklapok felé vonszolom túszomat, aztán leültetem oda. Pár perc és kiült rá fáradtság, jólesően eldőlt, fejét pedig az ölembe ejtette. Na, remek -gondoltam.

A franc se tudja mennyi idő telt el, de egy csomót bambultam. Aztán kellően megmacskásodtam, de Harry már nem volt mellettem. Én is útra indultam, a buli egyre jobban égett. Bebátorkodtam a sötét táncparkettre, hátha megtalálom a szőkémet. Hamar meg is leltem, amint éppen úgy hullámzott egész testével, mint egy zászló a szélben. Meglátott, és ahogy egymás karjába omlottunk, megint elmerengtem valamin, mert az a pillanat nagyon jelentős volt, ott és akkor. Mintha egy lelassított filmes montázs lenne, olyannyira megkapott hirtelen az egész. Nina csak éppen spicces volt, többet nem is engedtem volna neki. De hogy én mennyire imádom őt, mikor spicces! Egészen más olyankor. A szája folyamatosan a füléig ér és állati vicces dolgokat hord össze. Remekül áll neki, mint minden. 

Szóval ott voltunk a fejünket, szívünket betöltő ütemekkel, a sötétben, körülöttünk emberekkel; mégis mintha csak mi ketten lettünk volna, a teljes csendben. Arcát átgyúrták az imbolygó fények, nedves haja karomra tapadt, ahogy közelebb húztam magamhoz. Nyakába súgtam szavak nélkül, mennyire szeretem őt. 

Aztán mintha a moziban szemet bántó fény gyúlna, a filmnek vége, mindenki felkel a helyéről és duruzsol. Ilyesmi illúzióm támadt, amikor valaki erőteljesen meglökött minket. Gőzöm sem volt ki az, nem sokat láttam arcából. Kettőt pislantottam és még vagy 7-8 hasonló magatartású figura rontott a tömegbe. Mintha csak épp most szabadultak volna az állatkertből...vagy a zárt osztályról. Láttam, ahogy Baily-nek is nekiment az egyik, mire Zayn felbőszülten a srác után akart kapni, de hiába. Gyorsak és fékezhetetlenek voltak. Nem voltak ismerősök. De kik ezek? -kérdeztem. Néha-néha kibukkant Nino szőke kobakja az embersokaságból, de képtelen voltam elérni őt. Elsodortak minket egymástól, ahogy mindig nekem ütközött valaki. Fájdalom sajdult a karomba, odakaptam, s ahogy elemeltem kezem, véres volt. 

Ez egy ártalmatlan bulinak indult a barátainkkal. De egészen mássá fajult. Baily eltorzult ábrázattal fut felém, majd a fülemhez hajol.

- Ezek Nina balhés ismerősei. Őket nem én hívtam ide, nem tudom hogy kerülnek ide -kiabálta kétségbeesetten.

- Szólok a többieknek, kirakjuk őket!

- Inkább hívj segítséget, Lou! Ezek tényleg veszélyesek! Drogos vadbarmok, lehet, hogy késük is van.

- A francba -sziszegem magam elé, és pirosló karomra sandítok. Késük is van? Elborult az agyam, ha arra gondoltam, hogy ezek közt az őrültek közt ott hánykolódik valahol az én csajom. Ritkán érzem ezt, nem is rossz: erős vagyok és megállíthatatlan.

Még mielőtt balhézni kezdenék felszaporodott adrenalinnal, előttem terem Nina. Arcán vegyes olvasnivalók: aggódás és kéjes öröm egyszerre; lehetséges ez?

- Hé, hé, minden rendben? -kérdezem gyorsan kapkodva a levegőt.

Válaszul bólogat. Bólogat és mosolyog. Ledermed tekintetem, ahogy észreveszem fekete szemeit. Jóformán a pupillája elnyelte íriszét. Apáskodva kezem közé vettem arcát.

- Nina? Hallod?! Mit vettél be? 

Az őrületbe kerget, csak vigyorog rám.

- Ne csináld ezt, könyörgöm! -rázom meg vállait, aztán látom csak, hogy markában szorongat valamit. Hagyta, hogy kifeszegessem ökölbe zárt ujjait. Tenyerén pirulák sorakoznak.

- Mik ezek? Mi? Honnan vannak? -hangomban egy csepp jóindulat nincs, csupán színtiszta düh.

- Most kaptam Ufótól. Hogy kerül ő ide? Haragban váltunk el! -motyogja az arcához nem  illő mimikával. 

- Ufótól -ismétlem meg, közben már a hangyabolyként zsongó társaságot figyelem. Ujjaim azonban bilincsként szorítják Nina csuklóját, eszem ágában sincs ilyen állapotban elengedni őt. Egy nyugodtabb sarokba húzom, idegesen kutatok zsebemben a mobilomért. Szemem sarkából megpillantok egy gyémántosan csillogó női cipőt. Lepve kapom fejem a lányra, nem is tudom mit higgyek, miért van itt Jenna Dunler is? 

- Nem olyan nagy ügy, csak kicsit vadabbul buliznak! -szólal meg Nina mellőlem, mire magam felé fordítom pofiját. Nem szívleli ellenőrizgető cselekedetem, de hagyja. Egy icipicit csökken csak idegességem; szemei újra a réginek tűnnek.  Duzzogva megpuszil aztán riszálva útnak indul, elvégre is ez az ő bulija. Honnan is vettem azt a képtelenséget, hogy hagyni fogja magát itt őrizgetni? Majd pont ő.

A buli viszont ekkora véget ér, zsupsz. Villódzó kék fény tölti be a helyet, hangulatosan csillog a fém állványokon, üvegszilánkokon. Riadt őrjöngés veszi kezdetét, mikor nem egy, és nem két zsaru kocog be a partira. Fura, mintha újra csak egy mozit néznék, ülök ott a hűsben, a sötét takarásban, és figyelem, ahogy "Ufót" és hívatlan bagázsát bilincsbe verik.

- Jó kis szülinap -szólal meg egy gőgös hang előttem. Felnézek, pedig csukott szemmel is tudom ki az.

- Mi a frászt csinálsz itt, Jenna? -hangom nem meglepően ellenséges.

- Csak benéztem. Fel akartam köszönteni az imádni való Nina Horant -kacag fel, aztán agyonhullámosított haját a válla elé dobja. Nem tudom minek pakolja magát, mert cseppet sem hoz lázba.

- Nagyon vicces. De most komolyan.

- Úgy döntöttem méltó ellenfél leszek, és nyílt lapokkal játszom. Ez igazán nagyvonalú tőlem, nem?

- Mit akarsz kibökni? Miféle ellenfél?

- Tönkre akartam tenni a kis szerelmed szülinapját -von vállat. Kezd viszketni a tenyerem, hogy megüssem, ámbár nőt nem ütnék meg, lehet, hogy Jennánál kivételt kell tegyek.

- Idehívtad ezeket a drogosokat? -vonom fel szemöldököm, és azt sugallom neki: totálisan nyugodt vagyok.

- Nina is egy ezek közül, csak mondom. -karmoknak is beillő körmeit nézegeti.

- Most fejezd be! -pattanok fel állásba. Reakciómra elégedetten körbefut szája. Az a vérvörösben izzó szája.

- Én csak jót akartam, hiszen Ninácska újra a saját közegében lehetett. Persze szólnom kellett a rendőrségnek, elvégre is ezek illegális szerek.

Ezernyi csúnya dolog jár-kel a fejemben, de inkább veszek egy mély levegőt, és nyelek.

- Nina fergetegesen boldog volt ma. Ez a kis balhé pedig meg sem kottyan neki. Nem vagy ellenfél, Jenna. Most pedig húzz el! -az ajtóként funkcionáló bádoglemezek fele mutatok.

- Pedig még el akartam mondani, hogy igazából ezt csak egy apró meglepetésnek szántam. A hab a tortán még eztán érkezik -diadalittasan végigméri megfeszült vonásaimat, hiszen pontosan ezt akarta látni rajtam. Meg tudnám fojtani ezt a libát. Felemelt fővel távozik, közben a rendőrök kocsijaikhoz vonszolják a huligánokat. Szám húsát tépkedem fogaimmal, miként az eseményeket pásztázom, s arra gondolok, hogy Jenna visszatért. Visszatért teljes erőbedobással, és nem babra játszik.
Nina toppan elém, fáradtan bújik hónom alá. Máris felbukkan Niall is, arca nyugtalanítóan gyászos.

- Srácok...-kezdi- Most hívott fel James. Az E-motiont nem oszlatják fel!

- Mi? -kérdem.

Nina felkapja fejét.

- De...nem fogjátok elhinni ki kapta meg a csapat irányításának jogát!

Lesütöm szemem, egy gyors, de annál mélyebb lélegzetre futja még, mielőtt megszólalok.

- Hagy találjam ki! Jenna Dunler?