74. rész - Csak a jéghegy lába

Percenként lestem a mobilom kijelzőjére; kedvetlenül forgattam számban a falatot. Reméltem az a tökkelütött Tomlinson nem vadult be nagyon a tegnapi kanpartin. Nem mintha az a fajta lett volna, csak tudom, mennyire a szívére vette Zayn cimborája esetét. Ilyenkor hajlamos engedni a baráti noszogatásnak, és megesik, hogy elereszti a gyeplőt. Fogalmam sincs mi lesz ebből. Már megint összecsapni készülnek a hullámok a fejem felett. Egész éjjel ekörül forgott az agyam. Tudtam, hogy messzire mentem, tudtam, hogy nem kellett volna újabb hazugsággal "menteni" a helyzetet, de nem volt más ötletem. Lehet, hogy mindent elrontottam? Mi a fene van a hazudozással? Eddig azt hittem, csak gyűlöletből, félelemből lehet hazudni. Létezik, hogy az ember szeretetből és féltésből is hazugságra kényszerüljön? Apám mindig azt mondta Niall-nek és nekem, hogy az őszinteség a legjobb taktika. Kár, hogy ennek ellenére a mi családunkban senki sem követte...de ez már megint egy másik történet.

Leültem a nyikorgós kanapé vastag karfájára. Pogo az ablak előtti padozaton ült, s érdeklődve sasolta a kilátást, az élénk utcaképet. Olykor felvakkantott egy-egy hangosabb autókürtre. Megjegyzem, London ma különösen zajos volt. Pont mint belső hangjaim. Azok, amelyek folyamatosan táplálták bűntudatomat, amelyek tegnap óta szüntelenül kóvályogtak fejemben, és azok, amelyek nem az én hangomon szóltak hozzám. Mások voltak; emlékek.

- Zayn-nek mikor akarod elmondani? Tudnia kéne róla, hogy apa lesz.

- Neked ott van Lou, nekem meg Zayn. Neked a tánccsoport, nekem a divattervezés. Boldognak kéne lennünk.

A vér is megállt az ereimben, úgy megijedtem, mikor a bejárati ajtón hangosan kattant ki a zár. Az előszoba fele robbantam, Pogo a nyomomban kocogott. Louis csatak másnapos. Ezt csupán abból derítettem ki, hogy arca gyűrött, szemei álmosak, Harry-be kapaszkodik, és úgy bűzlik, akár egy hordó cefre.

- Meghoztam a szállítmányt! -szalutált a fürtös, nemkülönb nyúzottan.

- Rossz címre hoztad -forgatom szemem, de mégis örülök, hogy mikiegér hangút végre itthon tudhatom. Pogo morrant párat, miután megszaglászta a vendégeket. Na igen, a másnaposok jellegzetes aromája...

Harry sietett, nem kért semmit, elmondása szerint rohan vissza a lakására, mert rendet kell tennie. Harry olyan ember volt, aki utálta, ha az evőeszközök a tányér nem megfelelő oldalán vannak. Utálta, ha nem látta a tükörképét a kanálban, vagy ha a szalvéta színe nem passzolt a teríték többi részéhez. Ezt senki sem gondolná róla. A legjobban attól akadt ki, ha disznóóllá változott a lakása. A tegnap este után pedig el tudom képzelni, hogy egy katasztrófa sújtott területre hasonlít a nappalija. És úgy sejtem, akkor még finoman fogalmaztam.

A fiúbuli úgy ért véget- Harry halovány emlékei szerint- hogy Zayn a már földön fetrengő Louis-t kezdte el rángatni, és fejvesztve ordibált vele. Senki sem értette mi ütött belé, csak úgy elviharzott.

- De mégis miért? -meredtem rá menten megpattanó idegekkel- Louis mondott neki valamit? -kaptam homlokomhoz, de ezt a baljós ötletet próbáltam elhessegetni. Harry csak a vállát vonogatta, nem igazán volt képben, és már rohant is néhány mély morgás után.

- Esküszöm nem iszom többet. -dünnyögött Mr. Felöntökagaratra. Úgy lógott le keze-lába a kanapéról, mint aki kipurcant.

- Ne esküdözz! Senki sem hisz neked - guggoltam le mellé. Szemei csukva voltak.

- Forog a szoba...ú de forog -motyogta a párnába temetett arccal.

- Louis, félek, hogy eljárt a szád -osztom meg aggodalmam, mert képtelen vagyok nem erre gondolni.

- Hoznál egy kis vizet? Kérlek! -mormolja még mindig arccal a párnában. Persze, hogy hozok neki, csak éppen az idegösszeomlás fenyeget. Tomlinson használhatatlan. Megitatom, aztán kénytelen vagyok a főpróbára indulni. Most az egyszer viszont tényleg nem érdekel a tánc. Minden fontosabb most. Talán fel kellene hívnom Tommo anyukáját. Ő lehet az egyetlen segítségem.

Bár kicsit késünk Pogo-val, még éppen időben sikerül felkutatnom kényelmetlen maskarámat, de a színpadhoz vezető úton megállítanak. Az a fickó az, akinek olyan fura neve van, éppen ezért én mindig átkeresztelem. Szotyinak hívom, mert örökké szotyolát töröget. Habog valamit félhangosan, közben pedig rám sem néz, elmerülten mered mobilja kijelzőjére.A lényeg: James az öltözőben vár. Fontosnak tűnt, hogy odamenjek. Baljós érzésem támadt, de kinevettem magam érte. A koreográfia tökéletes, begyakoroltuk, a ruháink megérkeztek. Mi baj lehet? -tettem fel könnyen a kérdést. Aztán megkaptam a választ.

- Te most szórakozol velem? -hadonászok karommal a levegőben. Franco, Daisy és a többiek arcát fürkésztem. Mindentudó aggodalommal pislogtak rám. Egész egyszerűen nem akartam elhinni ezt az egészet.

- Nem léphetsz fel -ismételte meg James szavait egy vékony, kiállhatatlan hang. Hátrafordultam, de anélkül is rájöttem: Jenna az. Bájosnak nem mondható arcán diadalittas mosoly ült.

- Megmagyaráznád ezt? -fordultam vissza a csapat menedzseréhez, torkom parázslott, hogy valami hangosat és nagyon durvát találjak mondani.

- Nem az én döntésem, Nina -mondta lassan- A tehetségkutató média szakemberei folyamatosan figyelik a közérdeklődést.

- És? -meredtem rá kényszeresen összepréselt ajkakkal.

- És azt vették észre, hogy amíg te a showban táncolsz, elvonod a tévénézők figyelmét. Sokan csak miattad nézik a műsort.

- Tutira én vagyok a hülye megint, de nem az a cél, hogy minél nagyobb legyen a nézettség?

- Természetesen ez a cél. Csakhogy a műsor középpontjában mégiscsak az énekesek állnak. Ez az elsődleges szempont, nézettség ide vagy oda. A főszerkesztő tajtékzott, de meg kellett hoznia ezt a lépést.

Lassan ott tartok, hogy géppisztolyt ragadok, és végigpartizánkodok az épületen. Tehetetlenül pillantok társaimra; várok. Valaki nem akar kiállni mellettem?

- Na jó, ezt nem! James, beszélned kell a fejessel! Ezt nem hagyhatod! -szólal fel Franco, én pedig fellélegzem. James újfent sajnálkozó arccal rázza meg a fejét. Menten lekeverek neki egy pofont.

- Próbáltam. De meg van kötve a kezem. Most nem mi döntünk.

- Akkor mi sem lépünk fel -karol át a fiú izmos karja. Elmosolyodom őrült ötletén.

- Franco, szerződést kötöttünk velük. Kérlek törődjetek bele. Nina a színfalak mögül fog erősíteni titeket. Téma lezárva -lendül bele szerepébe a fickó, majd magunkra hagy. Előre tudom, hogy Jenna nem hagyja szó nélkül.

- Semmi baj Nina, nem mindenki mutathat olyan jól a tévében -kacsint rám önelégülten. A többiek hőzöngenek egy sort a nemkívánatos csapattag kicsit sem népszerű beszólásán.

A teljes becsavarodás szélén állva hagyom ott a főpróbát, amelyben én már nem szerepelek. A hátsó lehajtóhoz sietek, és teszek rá, ki látja, ki nem: elszívok rögtön két szál cigarettát.  Arra gondolok, hogy pár hónapja még nem volt semmim, tényleg semmim, csak egy fájdalmas titkom. Minden más volt. A tánc biztosan. Csak táncoltam. És ez jó volt úgy. Azóta viszont folyton határidők, helyszínek, koreográfiák közé vagyok szorítva. Végül is... nem panasznak szánom. Csak sok minden hiányzik. Főleg Niall. Ő volt az, aki végig lökdösött a turnén, és neki köszönhetem, hogy most egy menő tánckarom van. De ér ez valamit, ha vele nem oszthatom meg mindezt? Egyáltalán mi van vele?

Dr. Kettsbergnél van jelenésem, én pedig kikerülhetetlen helyzetben találom magam ismét. Pogo már nem az én kutyám többé. Hivatalosan is elkeseredek.

- Kedveském, minden rendben?

Cipősarkok kopognak, s megcsap az a jellegzetes, tömény vanília illat. Ez Bunda néni. Felpattanok a hűvös lépcsőfokról, kierőltetek arcomra egy gyatra mosolyt. Bunda nénin valami teveszőr mellény van.

- Persze, semmi baj, köszönöm -ennyivel azonban nem rázom le. Mielőtt kilépne az utcára, szembefordul velem, mintha analizálna.

- Nekem elmondhatod. Könnyebbülj meg drágám! -ráncos keze vállamon pihen. Mit is mondhatnék, úgysem úszom meg a vallatást.

- Miért bízzak meg magában? -csúszik ki számon. Trillázva felnevet.

- Bölcs gondolat. De elég idős vagyok már ahhoz, hogy megértselek. És ha megértelek, akkor nincs okod a bizalmatlanságra. Ahogy egyik kedvenc költőm írta: "Szemem tavában magadat látod: Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod."

Szerintem idegennek hinni veszedelmes dolog, őszintének lenni vele pedig egyenesen vakmerő. Bunda néni mégis félrerúgja gátaimat. Csak úgy szaladnak ki számon feltorlódott sérelmeim.

- Semmi sem jó, az öcsém utál, de úgy kell tennem, mintha a legszebb testvéri viszony lenne a mienk, az anyám egy hárpia, a legjobb barátnőm élete romokban, hazudtam a fiúnak, akit szeretek, nem engednek táncolni a saját csapatomban, és Pogo sem az én kedvencem többé. -szinte lihegek a masszív felsorolás után.

- Ó bogaram. A végzet szele sodor mindannyiunkat; hol előre, hol vissza. Nem kell aggódnod, én látom a szemedben, hogy te elég erős vagy. Megnyerhetsz mindent, csak maradj önmagad -ezzel bólintott egyet, rám mosolygott, majd kisétált az üvegajtón. Zombiként baktattam fel a lakásba, és próbáltam eleget tenni a néni tanácsának: önmagam maradok.

- Vagy hatszor hívtalak! -ugrik torkomnak Louis, amint beteszem bakancsomat az ajtón. - Még üzenetet sem hagytál! -hangja szokatlanul barátságtalan.

- Bocs -rántom meg a vállam, tudván ezzel most tuti kiprovokálok belőle valami heves felcsattanást. Bingó!

- Ne szórakozz! Menten kiugrok az ablakon! -ujjait tördeli, meglep. Tényleg csillapíthatatlanul ideges. Közönyös kék szemei nyugtalanul mértek végig, mindig belém lát, de most több titkom van annál, mintsem hogy megengedhessem magamnak a teljes ellazulást. Már szinte izmaim is megfeszülnek, annyira igyekszem nem elárulni magam. Szörnyű érzés bűnösnek lenni, keserű tőle a szám.

Közelebb lép hozzám, remegek egy érintéséért, de nem kapom meg. Fintorogva a levegőbe szagol.

- Azt ne mondd, hogy füvet szívtál! -förmed rám enyhíthetetlen szigorral, de nincs merszem tükrös szemeibe nézni, inkább a karjára tetovált madarat vizslatom, meg azt az n betűt kicsivel alatta. - Elment az eszed? Ma este fellépsz! És hol van Pogo? -arca már lángol, de én képtelen vagyok arra, hogy levegyem tekintetem róla. Dögös, ha dühös. - Nina! -ordítja nevem- Lennél szíves figyelni?

- Ha nem emeled fel azt a mély, bariton hangod, akkor is megértem. Süket még nem vagyok! -tér vissza belém a szokásos dac- Éppenséggel vissza kellett adnom a dokinak Pogo-t, fellépni pedig nem fogok ma. Én nem -lesütöm szemem, de még így is érzem, hogy lyukat éget Tomlinson pillantása az arcomba. Hallom, ahogy kiereszti a levegőt, tudom, hogy nem nyugodott meg.

- Te nem? Mi történt? -lángnyelvek perzselnek belülről, ahogy hideg keze bőrömhöz ér. Számba kapok fogaimmal, egyre nehezebb nem kitárni lelkem előtte. Nyakamhoz bújt, puha haja csiklandozott. Nem tudom mit éreztem karjaiban. Megmásíthatatlanul szeretem őt, történjen bármi -jöttem rá közben- de az a valami más volt. Nem csupán egy érzés, egy tudat, hogy ő van nekem, nem csak megnyugvás. Ez a valami nagyon közel állt a mindenhez. Mégis szörnyen éreztem magam.

Miután elmeséltem az X-faktor gonosz húzását, Louis Tomlinson az ablakhoz sétált, majd miután felismerte, hogy odakint szakad az eső, fejére húzta kapucniját, felkapta rá dzsekijét, karon ragadott, és maga után húzott. Nem mondta meg, hova megyünk. A volán mögött ülve, nem úgy tűnt, mint akinek fóbiája van a sebességtől. Már-már nekem is halálfélelmem volt az anyósülésen. Tócsákban csattogva, a vakufények díszvilágítása elől tekeregve jutottunk be a műsor helyszínére. Ott akkor már javában állt a bál, hiába volt csak délután 3 óra.

- Szia Louis, de jó téged itt lá...

- Heló Tomlinson!

- Csá Louis!

A pasi a csuklómat szorítva elszántan menetelt, egyenes háttal, felszegett fejjel. Senkinek sem köszönt, ahhoz túlságos is be volt gőzölve. A dzsekije ujja alól kibukkanó n betűt figyeltem újra. Ebbe temettem figyelmem, aztán csak arra kaptam fel a fejem, mikor megálltunk, én pedig Louis hátának ütköztem. Csuklómat bilincsként szorító ujjai ellazultak, rám nézett, és csak annyit mondott: - Bízd rám szivi! -azzal eltűnt egy hatalmas szürke ajtó mögött. Vörösen lüktető csuklómat dörzsölgettem, közben gyanakodva szuggerált egy biztonsági őr. Meglehet, az az ajtó teljesen hangszigetelt volt, mégis hallani véltem Louis ingerült szavalatát. Darálta a szavakat, a műsor főproducere pedig percenként kinyögött két szót. Már-már elkönyveltem a sikert, elvégre is Tomlinson különösen befolyásos ember lett, főleg ebben a műsorban. Egyszer csak Peter suhan el mellettem, majd beigyekszik az irodába, helyette pedig a főproducer, a nagyfejű öltönyös pasas lép ki.

- Üdvözlöm Nina! -köszön bicskanyitogatóan lekezelő hangnemben.

- Szintúgy -morgom, de abban a pillanatban tisztán kivehető, felemelt férfihangokat hallok, melyek összefojnak, egymásba érnek. Már nem vagyok benne egészen biztos, hogy csupán az én táncikálásomról veszekednek. Az ajtónak támaszkodom, fülelek, de csak szófoszlányokat, neveket sikerül elcsípnem Pete dühös kiabálásából: A rajongóknak azt...; Niall-lel; a te barátnőd; Zayn-re; normális vagy?; a francokat; nem érdekel; a média nem...; felfogjátok;

Megelégelem a dolgot, visszagályázok az ismerős arcok közé. Belesek a csapatom próbájára, megjutalmazom ezzel magam egy újabb önelégült Jenna-mosollyal, aztán csak ülök az öltözőben és nézem a fennforgást. Tök jó érzés, hogy most nem vagyok része ennek a diliháznak, csupán külső szemlélője. A nyári turné elevenedik meg a szemem előtt, érzem orromban az óceán sós illatát.

Nem hiányzott egy újabb gond, mégsem érdekel már annyira, hogy nem léphetek fel.

- Hát itt vagy -állt elém Louis, fejét rázta. Látom rajta, hogy megviselte az a fejmosás amit -ki tudja pontosan mi mindenért- kapott az előbb Petertől. Csak akkor csillog ennyire a szeme, ha érzékeny lelke feltörni készül.

- Miattam ne aggódj. Elvégre nem azért lettem táncos, hogy a tévében produkáljam magam. Tudod, hogy ez nem számít. -hiába próbáltam vigasztalni, hajthatatlan volt a csüggedtsége. Olyannyira letört volt, hogy kis híján elbőgtem magam.

- Harry és Liam írt az előbb, a Sanderson-ban vannak. Beugrunk? -kérdezte, és láttam rajta, hogy szeretne menni.

- Persze -dobok egy puszit halántékára, és csupán az a tucatnyi nyüzsgő ember jelenléte tart vissza attól, hogy ne csókoljam le róla minden rosszkedvét.

A Sanderson Harry kedvenc helye. Meglehetősen puccos, elvont hely. Pont, mint Harry. Valójában egy hotelnak a bárja volt, melyben Hazza gyakran bújt el a világ elől. Legalábbis ezt hitte. A széktámlák hátuljára festett emberi szemektől egyenesen rosszul voltam. Mintha mindig figyelne valaki. Mintha minden titkomat tudnák. Le kellett gurítanom két kör vodkát egy konyakkal, mert már beleőrültem abba, hogy megállás nélkül forog az agyam. Nem érdekelt -miért érdekelt volna- hogy a három fiútól cserébe rosszalló pillantásokat kaptam. Legalább kellemesen elzsibbadtam és lelassultam. A női mosdóban egy talpig flitterbe öltözött lány bömbölt szétázott sminkkel. Nem szokásom az ilyesmi, és amúgy sem érdekelt holmi gazdag liba letört műkörmének tragédiája, most mégis leguggoltam hozzá, letöröltem a szeme alatti fekete csíkokat, és próbáltam megvigasztalni. Közben magamat is vigasztaltam belül. Különösen jól éreztem magam jótettem után, de amint visszaindultam (visszaszédelegtem) az asztalunk fele, előbújt ördögi énem. A srácok ugyanis feltűnően elfojtva sutyorogtak, közel hajolva egymáshoz, titkosan. Nem csak a kíváncsiság hajtott, de ismét kellemetlen előérzetem támadt. Pont volt egy üres box a mienk mellett. Becsúsztam hát annak a szélére, és koncentráltam. Újfent mondattöredékeket értettem csak, de éppen eleget.

- Na, Liam, mondd már! Este beszéltetek Niall-lal?

- Igen. De megígértem neki, hogy még nem árulok el róla semmit. Azt mondta ő akar veletek beszélni.

- És te mit mondtál neki?

- Lényegében azt, amit te is mondtál nekem Hazza.

- Ne kapjátok fel a vizet, de Peter is tud már Niall kis bibijéről. -szólt közbe Louis

Egyre idegesebb lettem: "Niall kis bibijéről?"

- Rólam is tud? -úgy tűnik Liam is valamitől idegessé vált.

- Tud -vallota be Lou.

- De mégis honnan tudta meg? Csak mi ketten tudunk erről -mutatott Harry a vele szemben könyöklő Tomlinsonra, majd magára.

- Ezt nem hiszem el -siránkozott Liam- Én nem vagyok meleg! -emelte feljebb hangját, mire a fiúk kidülledt szemekkel csitították.

- Mi a francról beszéltek?! -toppantam be a képbe meglepetésszerűen, mire a három muskétás lemerevedett arcizmokkal pislogott rám. A teljes lebukás szakadékába sodortam őket, mégis kimásztak a galibából.

- Semmiről. Fiúdolgok! -rántotta meg a vállát a fürtös, majd feszengve Louis-ra villantotta zöld szemeit, csináljon már valamit velem.

- Na jó Nino, elmondjuk -ültetett le maga mellé szorosan, és azzal a hihető sztorival jött elő, hogy a tegnapi buliban Leslie véletlenül Niall-nek húzott be egyet, holott Harry-nek szánta. Niall pedig nem mehet ki az utcára monoklival, a menedzsment megtiltotta. Szerintem látták rajtam, hogy nem teljesen csillapították le kétségeim, még ha ezt a mesét el is hittem. Hiszen hallottam, hogy Liam azt mondja, ő nem meleg. Dühös lettem, amiért hülyének néztek, éppen ezért elhatároztam magamban, hogy egyedül nyomozom ki féltett kis titkukat. Tervem azonban füstbe ment igen hirtelen, ugyanis Harry meghívott még két kör konyakra, én pedig  Louis tiltásának dacéra, azért is elfogadtam.

- Te hülye, ne adj már neki többet! inni -hallottam meg félkábulatban Louis hangját. Egyetlen oltári mázlijuk volt a srácoknak. Az, hogy akármit is susmosoltak, a részegség elnyomta a józan eszem annyira, hogy ne gyanakodjak többé, sőt, hogy teljesen el is feledkezzem arról, hogy valaha is szándékomban állt lenyomozni őket. Ha ez volt a tervük, bevált. - Bármi baja lesz, letépem a fejed! -tolta le Lou Harry-t ismét- aztán az utolsó mondat, melyre emlékszem, amikor Louis annyit mondott az utcazajban: - Cssss, semmi baj Nina. Mindjárt hazaérünk, jó? A hajamat simogatta, vicces neveken becézgetett, a taxi pedig végtelennek tűnő ideig suhant velünk. Párnám fickóm combja volt, altatódalom édes hangja.

- Jó reggelt! -énekelte operaénekeseket parodizáló módon. Oldalára feküdve, könyökén támaszkodott; elképzelni sem tudom, mióta nézte, ahogy alszom.

- Mhm -morogtam hunyorogva, és akkor jutott el tudatomig, hogy az este valahogy csúnyán leittam magam.

- Ideje lenne felkelni csipkejuliska -vigyorgott üde tekintettel.

- Az csipkerózsika, te marha -nevettem fel álmatagon. Nekiveselkedtem, és erőt gyűjtöttem ahhoz, hogy felidézzem magamban, mi is történt tegnap. Fura, semmi emlékem. Legutóbb az Up All Night turnén ütöttem így ki magam. Azok akkor még más idők voltak.

- Még félig borgőzös, de máris kötözködik -csóválta a fejét- Amúgy ne lepődj meg, ha majd néhány szomszéddal összetalálkozol, és csúnyán fognak rád nézni.

- Miért?

- Á, semmi -rántotta meg a vállát, miközben újra huncut vigyor terült el arcán. Mutatóujjával apró köröket írt le a lepedőn- Csak, amíg megpróbáltalak felhurcolni az emeltre, végigordítottad az utat. A brit himnuszt üvöltötted -meséli folyamatosa nevetve- Nem lehetett elhallgattatni. Aztán meg azt kiabáltad: Louis Répakirály Tomlinson! Tommoka! Louiska! Szexisten! Ez a Tomlinson egy isten! Én mondom,hogy egy isten!

Nincs mese, annyira elképedek magamon, hogy én is remegek a nevetéstől. 

- Na jó -kuncogok- De mégis hogy ihattam ennyit?

- Az az idióta Harry az oka. Rosszul vagy? -nézett rám aggódva. Ha tudná, mennyire imádom ezt az arcát.

- Fordult a kocka -bólintok- Most nekem kéne egy pohár víz. -csörögni kezd a mobilom. Legszívesebben a falhoz vágnám. Louis felsóhajt: - Biztos megint James az. Tegnap legalább 20-szor hívott.

- Úristen! -csapok homlokomra- Kihagytam az élő adást!

Titkot őrizni olyan, mint a tűzzel játszani. Ha megosztanám valakivel, ő is könnyen megégethetné magát. De ha tovább tartogatom magamnak, hamarosan hamuvá égek. Hiába jöttem rá, hogy nem akarom, hogy Louis megégesse magát; döntöttem. Elmondom neki, szövetséget kell vele kötnöm. A probléma csak az volt, hogy nem egy titkot őriztem. És mint kiderült, ő sem sokkal ártatlanabb, mint én...