96. rész: A fény felé

Nina erőltetett nyugalommal sétálgatott körbe-körbe. Aki kellően ismerte ezt a babaarcot, tudta: szó sincs higgadtságról, éppen ellenkezőleg. Ez csak a vihart megelőző csend. A pár órája még kacsalábon forgó lakás mostanra darabjaiban hevert. Az ablakok üveg híján meredeztek a sötét éjszakába, a jeges szellő kedvére járt-kelt a helységek között. Niall- nővérével ellenben- nem leplezte zaklatottságát. Merev tartással, mintha karót nyelt volna, ült a felhasított kanapén, s lázasan csillogott szemében a rettegés. Vontatott tekintettel követte nővére sokadszorra megtett lépéseit, miközben pattanásig feszült idegekkel hallgatta, ahogy cipőtalpa alatt élesen ropogtak a szilánkok. Liam a falnak dőlve sóhajtozott és igencsak úgy tűnt, ujjperceit darabokra szedi őrlődése közben. Főként azért, mert Nina nyomatékosan megkérte, ne hívja a rendőrséget. Hogy mindezt miért kérte, egyelőre nem árulta el, titkolózásával pedig csak tovább borzolta a kedélyeket. Valamiért mégis hallgattak rá a fiúk, engedelmeskedtek eszement ötletének.

- Beszélj Chesterrel, mert tutira mindjárt hívja a zsarukat! -mutatott Niall a konyha fele. Nina felszisszent.

- Meg ne próbálja! -meredt öccsére- Chester! Hallod?! -nagy huzattal trappolt az említett helység fele, majd amikor eltűnt, Liam ellökte magát a faltól.

- Te voltál a célpont, igaz? -kérdezte komoran, de nem nézett a Niallre.

- Gőzöm sincs -temette arcát tenyerébe.

- Nem fognak bántani minket. Ha szólunk a rendőröknek, akkor nem -egészen bensőséges hangra váltott, amint odahuppant a szőke mellé, és védelmezően átkarolta vállát. Niall nem reagált, bár egyetértett; a rend őreinek dolga elhárítani a fenyegetettséget.

Nina, s mögötte kullogva Chester visszatért a konyhából. Arckifejezésükből ítélve veszekedhettek. Liam és Niall türelmetlenül bámult rájuk; Chester összeöltött szemöldöke megrándult: - Senki nem hívja egyelőre a zsernyákokat! -adta meg magát elégedetlenül.

- Viccelsz? -csattant fel Liam. Nina a bokszoló fele fordult.

- Vegyetek ki valami puccos lakosztályt, ott fogtok megszállni, amíg helyre nem teszem a dolgokat.

- Te? Egyedül? -röhögött fel eszelősen Chester.

- Igen, én -bólintott a lány összevont szemöldökkel, mire Niall megragadta a karját és jajveszékelésbe kezdett.

- Nem, nem ezt nem engedem! Nina, nem neked kell ezt megoldanod! Hülyeséget csinálsz már megint, hallod? -olyan volt mint egy hisztis kiskölyök, de arca szokatlan rezzenései őszinte rettegésről árulkodtak.

- Tudom mit csinálok. Légyszíves fogadj szót, én pedig megígérem, hogy nem megyek fejjel a falnak. Óvatos leszek, és végszükség esetén szólok a zsaruknak. Jó?

- Veled tartok! -jelentette ki Chester, még kis is húzta magát, szeme pedig olyan acélosan ragyogott.

- Nem! Neked a fiúkra kell most vigyáznod! Egy hajuk szála sem görbülhet! Bízom benned!

- Rendben. Számíthatsz rám! -a férfi tettre készen az ajtó fele indult- Gyerünk fiúk!

Niall kétségbeesésében a sírás és a nevetés pengeélén táncolt. Képtelen volt megbarátkozni a gondolattal, miszerint veszélyben van mindenki, aki számára fontos, s nem utolsósorban saját épsége is. A rejtély egyre bonyolódott, és senki sem értette kik és milyen szándékkal állnak a háttérben. Robert Horan aznap még nem tudta, fia mostantól van csak igazán komoly veszélyben, azt pedig pláne nem, hogy lánya önként és dalolva teszi kockára életét, hogy megvédje testvérét.

Próbálta, tényleg próbálta; Louis annyira igyekezett összpontosítani, amennyire csak tőle telt. Megfeszülve erőltette gondolatait mézes, hiú ábrándokba. Olyanokba, mint hogy neki igenis jó lesz így. Jobb lesz Nina nélkül. Hogy úgyis napról napra könnyebb lesz majd, aztán pedig tovább tud lépni. Hogy újra szerelmes lesz, újra a felhők felett fog lebegni minden reggel és újra rózsaszín lesz a világ. De a megálmodott jövő végtelenül távolinak, szinte elérhetetlennek látszott. És amíg erőszakkal próbálta érzéseit leláncolni, s derűlátást varrni magára, fel sem tűnt neki, hogy a vele szemben ülő Harry szája be sem áll. Tomlinson egyetlen szót sem hallott, mintha Hazza csak tátogna valami láthatatlan búra alól.

- Nem, ez nem megy! -kiáltott fel Louis, fejét veszettül rázva. Az igazság az volt, hogy a Nina iránti gyengéd érzelmek szakíthatatlan szálakkal szövődtek lelke köré. Képtelen volt tőlük szabadulni, bármennyire is akarta. A fiú zokogni kezdett, mert épp akkor ébredt rá: hiába megy el a lány, szívéből nem moccan. Sem varázsa, sem az általa okozott üresség.

- Jaj istenem, Lou! -kapta kezét szája elé a fürtös, és nem igazán tudta, mit kellene most tennie. Louis pedig csak sírt és sírt, maga sem értette, miért nem tudja abbahagyni. Azt kezdte mormolni hüppögve:

- Tíz kicsi néger éhes lett egyszer, s vacsorázni ment, egyik rosszul nyelt, megfulladt, s megmaradt kilenc. Kilenc kicsi néger későn feküdt le, s rosszat álmodott, egy el is aludt másnap, s nem maradt csak nyolc. Nyolc kicsi néger sétára ment egy szép kis szigeten, egy ott is maradt örökre, s így lettek heten...

- Csak idő kell neked.

- Csak? -törölte le arcát- Szerinted nincs túl késő?

- Reméljük -szívta be alsó ajkát Harry.

- Nem mondod el senkinek, hogy sírtam? -nézett fel Louis a könnytől tincsekké tapadt szempillái alól.

Harry jóságosan elmosolyodott: - Persze, hogy nem - azzal felkelt és kiszolgálta magát a bárszekrényből. Tudta, hogy Louis majd beszél, ha akar, ha bír. És tudta azt is, hogy úgy segít most a legtöbbet, ha csupán itt van vele. Bár kezdte egyre jobban frusztrálni, hogy Tommo mély gödörben rekedt, és sehogysem jut egyről a kettőre.

Nina tisztában volt vele, hogy most jött el az igazi szükségállapot, s egy percet sem vesztegethet el. Egész éjszaka fent volt, Dr. Kettsberg íróasztala felett görnyedt, bögreszámra itta a kávét, s nem foglalkozott azzal sem, hogy keze remegésétől egyetlen szót sem tudott leírni olvashatóan. Hajnali 4-kor végre megadta magát , félretolta a telefirkált cetliket és elnyúlt a kanapén. Mielőtt azonban az álom a mélybe rántotta volna, eszébe jutott Keane e-mailje, amit a fiú tegnap küldött neki. Soraiból kivehető volt, mennyire várja már a lány érkezését, s kendőzetlenül bizakodó a jövőt illetően...

Az utóbbi időben az álompárunk, "Zaily" egészen elszigetelődött úgy mindentől és mindenkitől.  S bár a Malik baba jövőbeli születése már hetekkel ezelőtt nyilvánosságra lett hozva, azóta is világszenzációnak számít Baily Benson terhessége. Zayn családja a hírt hallva meglágyult, s igyekeztek mindenben támogatni a kismamát. Zayn húgai egészen jóban lettek a kis vörössel. Az izgalom tehát érthető módon hatalmas, Zayn pedig kicsattan a boldogságtól. Nem engedi, hogy csillogó élete meggátolja abban, hogy sasszemekkel figyelhesse Bee minden lépését, miközben próbál minél több terhet levenni a válláról; többek között kénytelen volt megtanulni kezelni a sütőt, beindítani a mosógépet és nem megégetni vasalás közben az ingeket. Kettejük kis története kezdett tündérmesévé válni, boldogságuknak pedig rajtuk kívül még a fél világ örült. Mellesleg.

London egészen más hajnalban. Új arcát mutatja meg annak a néhány eltévedt léleknek, aki esetleg ilyenkor utcáin kószál. Olyanoknak, mint Nina Horan. November negyedikén jeges dara szállingózott, a szőke hajba ragadva apró kristályokként csillogtak. Zord idő volt, s Nina még a levegőt is egészen más illatúnak találta. Érezte benne, hogy a mai nap sorsfordító lesz, s egyre jobban aggasztotta, hogy nem tudta előre mitől. Kavicsokat rugdosva bandukolt a színes macskaköveken, fejében lármás káosz. Vajon melyik a fontosabb? Az őszinteség vagy az önzetlenség? Talán Nina mindkettőnek meg akart felelni, s éppen ezért vívott önmagával háborút; mert ha őszinte akart lenni magához, akkor be kellett hogy vallja: őrültség, amit művel. Önzetlenségét viszont nem volt mivel csillapítani, mindenáron, bármiáron tökéletes épségben akarta tudni az embereket, akiket szeret. Mert ezek az emberek nagyszerűek és mellette álltak a legmélyebb válságokban is. Úgy érezte, most rajta a sor; meg kell védenie őket. A gondolat pedig egyszerre erőt adott neki, miközben el is borzasztotta: egy szemernyi félelem nincs benne. Csak szilárd akarat és ösztön.

A kezében szorongatott mobil vibrálni kezdett.

- Apa?! -feszült meg a lány állkapcsa. Körbetekintett, sehol egy lélek.

- Minden rendben van veletek? -kérdezte a férfi rutinszerűen.

- Már hogy lenne?

- Mit mondtál?

- Azt, mondtam: már hogy lenne? Nem álltál le a nyomozással, igaz? -próbált higgadt maradni, de nem nagyon jött össze.

- Miről beszélsz? Honnan veszel ilyeneket? Én már nem nyomozok, ellenben te annál inkább. Vagy tévedek? Érdekesmód eltűnt néhány mappám, amikben Ricocconi üzelmeiről jegyzeteltem.

- De akkor...mivel magyarázod, hogy Niall lakását ripityára zúzták? Ha kicsit előbb ér haza, őt szedik szét a lakás helyett.

- Neked elment az eszed?! Az istenit, Nina! Nem akarom elhinni!

- Te másztál bele ebbe az egészbe! Ők figyelmeztettek az elején, de te nem álltál le.

- Ja igen, szóval én tehetek erről?

- Jó -szorította átfázott ujjait az orrnyergére- Figyelj, szedjük össze magunkat. Ne veszekedjünk, mert nem leszünk vele előrébb.

- Na és? Mi lesz? Hogy tegyünk pontot az ügy végére?

- Azt hiszem van megoldás.

- Az a megoldás, hogy szépen elrepülsz Amerikába, ahogy tervezted, a többit pedig bízd ránk. Meg tudjuk oldani!

- Mi ez a királyi többes? -torpant meg a lány, majd gyanakvóan elindult egy kivilágított kirakat fele.

- Úgy értettem, hogy...

- Mi a francot titkolsz? -emelte fel hangját. Megállt az üveg előtt, a műhavat és a porcelán karácsonyfákat nézegette.

- Nem csupán egy kisvárosi nyomozó vagyok, Nino. A Dublini főkapitányság bűnügyi osztályát vezetem.

Nina kínosan felnevetett, de hamar el is komorult.

- Szívatsz? -fordult meg, majd célirányosan elindult az Oxford Street felé.

- Nina, nem mint az apád, hanem mint a törvény keze utasítalak, hogy hagyd abba a szuperhősködést, mert nem vagy az. A lányom vagy, és nem akarom, hogy bajod essen! Érted? - Robert Horan hangja nyugtalansága ellenére határozott és feszes volt. Nina elámult az új információk hallatán. Ez mindent felborít- gondolta.

- Meglátjuk -nyögte zilálva, a vonal túl feléről tisztán kivehető volt, hogy futásnak eredt.

- Hova rohansz?

- Veled ellentétben én nem csak ülök a babérjaimon.

Hogy csinálja? Baily Benson gömbölyű pocakkal, kikerekedett arccal is olyan csinos, mintha most lépett volna le egy magazin címlapjáról. Fején kötött sapka, arcán rózsás pír. Szája mosolyog, ahogy a babaágyakhoz lép, és egyből felvillan szeme, mikor meglátja azt a kis fehér rácsosat, ami felett púderszínű baldahin lengedezik, néhány apró, csillogó játékfigurával, virág alakú csörgővel.

- Ezt nézd, ezt nézd! -kiabál Zayn magára vonva a csendesen nézelődő kismamák figyelmét. Egy telepakolt kosárral karján rohan Baily felé, át a fél áruházon.

- Egek, te aztán belehúztál! -tátja el száját a lány nevetve, amint a fiú megáll előtte.

- Ezek csak a legszükségesebbek! Vettem szilikon sarokvédőket az asztalok, polcok szélére, néhány zenélős mesekönyvet, nézd ezt a báránykásat, plüsskutyus, csipog is, és találtam egy nagyon jót! -hosszas matatás után, előkap egy pufók könyvet a kupac aljáról- Babanapló! Látod milyen édi? Ebbe majd beletesszük az első fotóját, a kis hajtincsét, meg minden! Állati, ugye? -magyarázta fülig érő szájjal, tündöklő lelkesedéssel. Baily vigyorogva bólogatott.

- Minden nagyon szuper lesz! -simított végig a fiú vállán, aztán visszafordult a kiságy fele.

- Jaj tényleg, a bölcső! Szerintem az lesz a legmegfelelőbb! - mutatott Zayn kicsit odébb, egy kék, rakéta formájú felé. Teljesen fel volt pörögve, mint aki le sem lehet lőni.

- Nem hagyom, hogy a lányunk egy rakétában aludjon! -képedt el a lány.

- Bee, kisfiú lesz! -mosolyodtak el melegszínű szemei.

- Nem, én...-kezdett volna akadékoskodni a vörös.

- Css!

- Mi van?

- Hallok valamit! -emeli fel mutatóujját, majd lehajol, s fülét Baily pocakjára tapasztja; hunyorog, mintha koncentrálna- Tudtam! -vigyorodik el- Mazen azt mondja a rakétát szeretné -tárja szét karját. Baily nevetve égnek emeli a szemét.

- Hidd el, érzem, hogy a pici nem Mazen lesz, hanem Atifa Leanne Malik. Gyönyörű nevéhez pedig egy hercegnős ágyikó dukál.

- Na jó, mi lenne, ha megvárnánk az ultrahangot, hm? -húzogatta szemöldökét. A válasz egy csók volt.

Baily és Zayn kéz a kézben léptek be a The Cumberland hotel forgó üvegajtaján. A hallban fenyőgirlandok kanyarogtak mindenütt, fehér égősorok ragyogták be a hatalmas teret. Gyönyörű volt, amolyan filmbeillő pompa jellemezte a helyet.

- Nem mondom, búvóhelynek nem semmi! - nézett fel a kristályfüzérekben csüngő csillárra Harry.

- Hé, fürti! - biccentett Liam- rezeg a mobilod!

- Ó, Zayn az -emelte füléhez a lapos masinát- Szia Bradford daddy! -üdvözölte Harry csibész mosollyal- Itt vagytok? Szuper! Mi éppen ebédelni készülünk, fent vagyunk a -tanácstalanul oldalra nézett- azt hiszem a hamradikon, a Brasserie-ben. Persze, gyertek csak! Pá!

- Louis nem jön le enni? -kérdezte Liam, majd feszengve a mellette ülő Niallra sandított, aki azóta is szótlanul forgatja ujjai közt a villáját.

Harry tétován tincsei közé markolt: - Ja, nem. Ő most, tudjátok... Az éjjel eléggé kibukott, szóval bevett egy altatót, hogy tudjon végre pihenni -motyogta lesütött szemmel. Pár pillanat múlva megérkezett az álompár, kedvük pedig szeghetetlennek látszott, persze csak mert fogalmuk sem volt, mi folyik itt. Örömittasan meséltek bevásárló körutukról, és újból elkezdtek vitázni a bébi Malik neméről. A fiúk viszont feltűnően rossz társaságnak látszottak.

- Hé, srácok, minden rendben? -fagyott le Zayn arcáról a jókedv. Liam körbesandított, várta, ki szólal meg előbb.

- Jókor veszed észre! -csattant fel Niall- Semmi sincsen rendben! Nem kellemes időtöltésként vagyunk itt, hanem mert rohadtul nagy szarban vagyunk. Valakik vadásznak rám, vagy ránk, és Nina is benne van! -csapkodott kipirulva, s mikor megérkezett a pincér a megrakodott tálcákkal, egyszerűen félrelökte, és kicaplatott az étteremből. Zayn és Bee elhűlve meredt egymásra. A napjuk váratlan fordulatot vett.

Niall pedig teljesen elvesztette az eszét, ilyen helyzetben nem is csoda, ha rémképek üldözték. Villámgyorsan kapkodta a lábait lefelé a lépcsősoron, azt az illúziót erősítve magábna, mintha tényleg üldöznék, s üldözője a nyakában lohol. Brasserie ide vagy oda, Niall Horant most az evés érdekelte a legkevésbé.

- Hé Horan! -kiáltotta nevét egy hang, de ő csak szaladt, mint akinek muszáj- Niall! Niall! -most már tényleg rohant utána valaki. Átszáguldott az útba eső koktélbáron, le az előcsarnokig. Niall csak annyit látott, hogy a perifériájában a színes világítások egyetlen, összemosódott fénypacaként kísérték őt. Az üvegajtón kívülre ért, mellkason vágta a jeges levegő.

- Basszus, állj már meg! -fogta meg a vállát egy lihegő alak.

- Louis, nincs időnk! -sóhajtotta fejét kapkodva. Rémálomba illő megérzései támadtak.

- Mi ütött beléd, hm? Hova mész? -nézett arcába komolyan- Niall, hallod?

- Nináért! Fogalmam sincs hol van, de annyira rossz érzésem van -lehelte elgyengülve, szemével még mindig az utcát pásztázva.

- Kell egy kocsi! -csettintett Tomlinson, majd eltűnt a mélygarázsban. Néhány perc múlva csikorgó gumikkal farolt ki egy Audi, a kormány mögött pedig egy acélkék tekintetű ifjú; a megtört Rómeó, Louis.

- Pattanj be! -intett, s szélsebesen el is hajtottak.

Színes falevelek kergetőztek az égen, ahogy Nina felnézett rá. Nyelt egyet és felhúzta farmerdzsekije cipzárját egészen az álláig. Dacolt kétségeivel, de nem hagyta, hogy megtorpanjon. Fogalma sem volt, miért bízik meg valakiben, aki emberek életét veszi el.Valakiben, aki halálos fenyegetéseket küldött a családjának. De valamiért hitt abban, ha idejön, megállapodást köthet vele, ahogy megbeszélték. Hinni akarása felülkerekedett józan eszén, s csak ment előre, a bokrokon, fákon, a szögesdrót kerítésen túl. Közben pedig akaratától függetlenül is végigpergett fejében az az emléksorozat, amely vele az utóbbi időben történt. Lehetetlen mélységekben és káprázatos magasságokban egyaránt járt, s közben barátokat szerzett, szerelmet, szeretetet, aztán el is vesztette a nagy őt, s a bizalmát. Volt egy álma, de nem teljesült be maradandóan. És akárhányszor rossz döntést hozott, mindig megküzdött a következményeivel. Csak remélni tudta, hogy ezt, itt, most, nem fogja. A kietlen gyárépület nem sok jót sejtetett, de a lánynak esze ágában sem volt visszafordulni. Biztos volt benne, hogy az elhagyatott tákolmány jóval lakottabb, mint amilyennek látszik. Mégsem látott egy árva lelket sem. Szíve önkénytelenül is torkáig ugrott, amikor gyenge kezeivel a vaskos ajtóba kapaszkodott, hogy beléphessen az ördög barlangjába. Odabent ritka hátborzongató sötét volt, Nina hiába hahózott, hangja bágyadtan visszhangzott válasz nélkül. A lehangoló szürke színű építmény oldalához osont, most már kezdett benne motoszkálni a pánik apró csírája. Vaslemezeken, rozsdás alkatrészeken át bukdácsolt, miközben igyekezett nem zajt csapni. Úgy érezte, mintha szíve kiszakadni készülne, egyszerre minden olyan múlandónak tűnt; Niall, Louis, Keane, s aztán fülében feldörrent apja tiltó hangja. Vállára lerázhatatlan teher omlott, mert mérget vett rá, hogy minden rajta múlik. Egy acéloszlopnak támaszkodott, ami egy betonsilót tartott maga felett. (zene itt) Cipője orrára szegezte figyelmét, fülelt, várt, közben pedig észrevett a lábánál egy árva, eltaposott kis hajtást, melynek végén világító kék kis virág tárta ki szirmait. Egy nefelejts volt. Vaskos cipőtalp nehezedhetett rá, amilyen gyötörten hevert ott a földön, kitépve talajából. Nina felvette, az a képtelen ötlet jutott eszébe, hogy ha hazaért innen, akkor elküldi a virágot Louis-nak egy borítékban; azért, hogy: "ne felejts Nina tisztán kivehető lépteket hallott, s idegszálait cincálta, hogy fogalma sem volt, melyik irányból közelednek. Felé. Kétségkívül felé.

Mit tenne ilyenkor az ember? Elbújna? Futásnak eredne? Mit? Nina egyiket sem tehette, lábai lecövekeltek. Fülében lüktetett pulzusa, nedvesség futott le hátán.

- Nino, gyönyörű Nino! -egy szomorú fiú hangját hallotta. Tudta, hogy csak a rémület tréfálkozik vele, de ez esetben cseppet sem érzett késztetést, hogy nevessen. A hang halk volt, mintha egy vastag fal mögül szólna hozzá. Nina hiába reszketett, csak a fiú hangjára tudott koncentrálni- Úgy szeretlek! -mondta megint, de most már felismerte: Niall hangja volt.

Egy pisztoly tárának kattanása hasított élesen a levegőbe. Ezzel egy időben egy sötétkék Audi fékezett le nem sokkal a drótkerítésen belül, irdatlan nagy portengert kavarva. Fullasztó köd támadt, Nina köhögve lépett ki az oszlop mögül.

Két férfi alak rajzolódott ki látóterében. Boldogsággal vegyített kín szánkázott le halántékától a talpáig, amikor észrevette Louis-t és Niallt. Sikítani akart, tapsolni, csettinteni, vagy bármit, csak hogy egy gombnyomásra eltüntethesse őket innen.

- Jönnek a zsaruk, gyerünk innen! -ordította valaki az épületből. Mozgolódás kerekedett, mint derült égből a villámcsapás úgy szabadult el a téboly. Louis lepetten az égre bámult, helikopter suhogott el felettük.

- Niall! Te hívtad a rendőröket? -nyüszítette Nina, majd azon volt, hogy minél hamarabb eltűnhessenek innen.

- Igen, én hívtam! Nem tehettem mást, nem érted!? -ordította fülére tapasztva tenyerét. Az égből elkezdett ereszkedni a gép, dobhártya szaggató robajjal. Louis hevesen kalimpálni kezdett, de a tömény pornak köszönhetően nem tudta elkapni a rémült lány tekintetét. Úgy tűnt, mintha csak tátogna. Amikor Nina jelentőségteljesen Tomlinsonra villantotta zöld szemeit, már késő volt. Egy mozdulatlan árny állt előttük pár méterre.

- Most hívtad utoljára ránk a zsarukat! Köszönj el szépen az életedtől, öcsi! -valami ilyesmit sziszegett., előrenyújtott markában fegyvert szorongatott. Nina ösztöne éles pengeként mart bőrébe.

- Intézd el és gyere már, Sid! -jött egy elhaló, de öblös kiáltás a helikopter felől. Niall a szemét dörzsölte a portól, mint egy álmos kisfiú. Nina természetfeletti erőktől megtáltosodva, minden gondolkodás nélkül ugrott, és teljes erejéből félrelökte öccsét. Louis megtorpanva állt, akár egy szobor; nem tudta hogy a tompa dörrenés az épületből jött vagy egy fegyver elsülése volt. Pár pillanaton belül azonban helikopter felemelkedett, s elnyelődött a piszkosfehér felhők felett. A por leült, pusztító csend támadt rájuk.

Niall semmit sem értve kelt fel, leporolta magát, majd aggódva nővérére nézett. Azt hitte álmodik, mert a látványra -ami fogadta- nem számított. Bármit megtett volna, hogy ezt álommá tehesse. Csak bámult és bámult, összeszorult torokkal figyelte, ahogy Nina halálra vált arccal hajtja le fejét, s a mellkasán éktelenkedő lyukra szorítja tenyerét. Remegő ujjai közt vér folyt le, szája tátva maradt a bénító érzéstől, mely rútul égetni kezdte minden porcikáját.

- Nem... -sóhajtotta Niall, s azon nyomban kibukott belőle a néma sírás. Testén végigszántott a kín. A lány megszédült, tétován lépett kettőt előre, aztán lábai tehetetlenül összecsuklottak alatta. Niall időben kapta el, fejét ölébe vonta. A fájdalomtól torz arccal meredt nővérére, kinek puha rózsaszín ajkai közül vörös vér szivárgott ki; zöld szemei hitetlenkedve bámultak Niall-re, kék szemeibe szívfacsaró mélységgel, mintha beszélne velük, mintha azt mondaná: nem bánja, ha meghal, még ha fél is. A testvér kezek ragaszkodóan szorították egymást, Niall hangosan bömbölt, a fejét rázta, fuldoklott, nővérével akart halni.

- Maradj velem, kérlek szépen! -préselte ki akadozva, mire Nina halványan elmosolyodott. Zöld szemei egyre tompábban fénylettek, bőre fokozatosan fakult ki. Niall szerette volna, ha elveheti nővére fájdalmát, mert igenis látta angyali arcán meg-megjelenni a gyötrődést. Érezte, ahogy egyre erősebben szorítja kezét, ahogy küzd még az életéért. Még mindig.

- Nina, légyszíves! -zokogta elvékonyuló hangon- Ne hagyj itt! Szükségem van rád!

- Sosem hagylak el! -nyögte ki nehézkesen, s egyre jobban rángatózott mellkasa. Ruhája gyászszínű feketévé változott.

Niall a lány szőke zuhatagába fúrta könnyben ázó arcát, s azt súgta fülébe: - Semmi baj nem lesz. Ússz a fény felé!

Amint elhúzódott tőle a lány teste érezhetően megfeszült, szemei felakadtak egy pillanatra, majd arca kisimult, s rezdületlenné vált. Földöntúli nyugalom terült el békés arcán, ujjai eleresztették Niall kezét, zöld szemei mereven egy pontot bámultak, szőke hajával viszont továbbra is élénken játszott a szél.

- Nem! -ordította égnek fájdalmát a fiú, amikor is kígyózó kocsisorban érkeztek meg a rendőrautók, visító-villogó szirénákkal. Későn. - Nem, nem, nem! -rázta az élettelen testet, arcát kezei közé vette, simogatta, s még mindig becézgetve szólongatta. Őrült módjára hitt benne, hogy felélesztheti nővérét; hisz ez nem történhet meg, Ninának még ezt is túl kell élnie.