92. rész - Love again

- Már csak Harry hiányzik.

- Mert ő hol van?

- Búcsúzik.

- Ja, Jolly-tól?

- Aha, a gyámügy végre megszülte, hova helyeztetik át a csajt.

- Találkoztál mostanában Harry-vel? Nem lehet ráismerni. Teljesen odavan.

- Szerinted komolyan gondolja?

- Szerintem igen. Liam azt mondja, madarat lehetne vele fogatni.

- Nina merre? -kérdezi Zayn gyanútlanul, mire Louis borpárás arca feléled. Éppen akkor, amikor Niall és Liam visszatér a konyhából; gyászos hangulatban kullognak egymás szoros közelében maradva. Aztán a szőke leroskad a díványra, gitárját a kezébe veszi, de csupán a célból, hogy állát megtámassza rajta.

- Louis mondd el! -paskolta meg vállát Liam. Zayn felvont szemöldökkel, várakozóan pislog Tomlinson keserűen legörbült szájára.

- Mit? Mi van? -türelmetlenkedik a kreol bőrű macsó.

- Ninához már semmi közöm. És pont -legyint, ő azt gondolja ez bőségesen elég információ.

- Tessék? -tátja el száját, mire a háttérből Niall integet neki, hogy ne faggatózzon erről. Zayn döbbenten tátog, majd beleőrül, hogy nem tudhat többet. De Louis nyelve megered, pont mikor hangos énekléssel megérkezik Harry is. A végszóra toppan be a helységbe, amikor Louis egy szívét átlyukasztó sóhaj után annyit mond:

- Nina számomra nem létezik többé. Kitörlődött. Megcsalt. Vége. Igyunk!

Niall egyetértően bólintott, és töltött is. Harry lecövekelt a boltív alatt, zöld, gomb szemei olyanná váltak, akár két csillogó égkő. A hír hallatán Zaynnel egyetemben sokkot kapott, ezért ők sem ellenkeztek, hogy legurítsanak néhány kört a legerősebb whiskey-ből.

Fél óra múlva földöntúlian jó hangulat kerekedett. Hangosan nevetgéltek, birkóztak, nem zavarta őket semmi. Louis a zongorához szegődött, Niall lelkesen csapott a húrok közé, majd tinilányok szívét rengető énekhangok szabadultak fel az alkoholban ázó torkokból. Louis fülig érő szájjal kacsintott Niall-re, aki Zaynre nevetett, Zayn megbökte Harry-t, Harry pedig összeöklözött Liammel. Mindannyian egyre gondoltak.

- Újrakezdjük?

- Folytatjuk!

- Ahol abbahagytuk.

- Teljes erőbedobással.

- Akkor iszom egyet. Magunkra!

- Erre az őrült barátságra!

- A One Directionre!

Amíg Nina bal karját szorító karpántba levegőt pumpáltak, saját hangja hozzá beszélt: emlékszel? Emlékszel még, hogy kezdődött minden? Késő tavasz volt, de a levegőben már izzott a nyár. Minden éppolyan reménytelenül indult, mint ahogy végződött. Mintha az egész csak egy jól megkoreografált történet lett volna egy kopott borítós regényben. Mintha minden, ami egyszer már valóság volt, most visszafelé pörgetné magát. A végén pedig nem változik semmi. 

Érezte, ahogy pulzált vére ereiben, egyre erősebben, majd végre lazult a szorítás a karján. Érdektelenül bámulta az orvos gumiszerű arcát, aki bozontos szemöldökét rosszallóan összevonta. Kis idő múlva kikapta füléből fonendoszkópját, hitetlenkedve közölte:

- 159/97 -nem sok jót ígérő tekintettel a lány mögött ácsorgó Simon Kettsbergre emelte tekintetét.

- Te szent isten! -hüledezett a dilidoki, mire Nina csak megrántotta a vállát. Tévedés, ha valaki egy percig is azt gondolta, hogy gőze sincs arról, milyen borzasztóan le van épülve az egészsége. Pontosan tudta, hogy mindezt magának köszönheti, nem a cukorbetegségének.

- Azt hiszem hiába mondok bármit is. Te nem akarod kímélni magad, igaz? -kérdezi, mellyel tökéletesen fején találta a szöget, közben meleg kezeivel a lány álla alatt tapogatózik. Szigorúan pislog maga elé, aztán megkéri, hogy emelje fel a pulóverét. Nina vonakodva, de engedelmeskedik, megborzong, ahogy a fonendoszkóp hideg fémtappancsa mellkasához ér. S hirtelen belehasít a felismerés: nem maradt magára! Ott van például Dr. Belédlátok, aki éppen a háta mögött áll, akár egy aggódó apuka, minden rezzenését sasszemekkel figyelve. És ott van Wilo, még ha egy másik kontinens túlsó felén is. És Niall! Ő a legfontosabb!

- Tüdőgyulladás a javából -recseg az orvos hangja, majd latin szavakat diktál az asszisztensének, aki szorgosan gépel a komputerébe.

- Azért hazajöhet? -szólal meg Dr. Belédlátok.

- Azt javasolnám, maradjon bent megfigyelésre. Ez nem játék.

Simon kérdően Ninára pillant, aki -mint várta- hevesen rázza a fejét.

- Saját felelősségre távozom! -jelenti ki szilárdan, marasztalhatatlanul. Zsebre vágja a gyógyszer nevekkel teleírt receptet, és az ajtó fele siet. Meg sem várja dilidokiját. A folyosóra lépve azonban két szelíd szempár lázas figyelmébe ütközik.

- Wilo! - lepődik meg rekedt hangon, sápadtan, fakó tekintettel. Forró béke ömlik lelkébe, ahogy egymás fele közelednek. Sokadjára bizonyosodik meg arról, hogy telepátia létezik.

- Úristen, mi van veled? -tárja szét karjait, és minden szégyenlősség nélkül magához öleli a lányt. Nina figyelemre sem méltatja a tőlük pár méterre ácsorgó anyját, akivel Simon halkan diskurál, a nővel, akiért valamiért úgy odavan.

- Csak egy kis nátha -legyint Nina, majd sokatmondóan Wilo szemébe néz.

- Akarsz beszélgetni? -kérdezi gyengéden. Válaszul Nina felhúzta kabátjának cipzárját az álláig, odalépett a dokihoz és bejelentette, hogy ő most elmegy.

- Most? Mégis hova? -reagált az anyja fennhangon.

- Pár óra, aztán becsszó, elmegyek az öcsémhez -felelt a dokinak, mintha anyja levegő lenne.

- Tudom, felnőtt ember vagy -sóhajt megadóan a férfi, majd aggódva a jobbján álló nőre sandít.

- Hívd fel valamelyikünket, ha hazaértél! -kéri anyja, Nina bólint.

- Hé, ne vedd el az italom! - Louis mérgesen Harry-re ripakodik. A fürtös szigorúan felemeli mutatóujját.

- Eleget ittál! Beszélni szeretnék veled, komolyan.

- Még csak be sem sikerült csípnem -csettintett nyelvével duzzogás gyanánt.

- Túléled -forgatta szemeit, aztán körbenézett a kiürült szobában- Mondd már el, mi van! -hajolt közelebb bizalmasan. Tomlinson vonásai megkövültek, arca rideggé vált.

- Szerinted meddig fogom szeretni? -Louis a pohárban csillogó italba meredt, mintha ezzel közelebb kerülne a válaszhoz. Harry tehetetlenségében felsóhajtott, aztán végignyalt alsó ajkán.

- Nem tudom, tesó, nem tudom -töprengett komor arccal- Vagy talán mégis. Szerintem nem fogsz túllépni rajta -mondta ki őszinte gondolatát, amit meg is bánt abban a pillanatban, ahogy meglátta Tomlinson halálra vált arcán kétségbeesést.

- Ezt nem gondolhatod komolyan -sütötte le szemeit, és egy hosszú pillanatig így is maradt. Ujjait görcsösen morzsolgatta egyik tenyeréből a másikba.

- Dehogyisnem! Te is komolyan gondolod! Már ha nem vered át magad -vonta meg a vállát. Erős tiltakozásra számított, de ennél is rosszabb történt; Louis beismerően bólintott.

- Igazad van, a francba! Ennyire látszik rajtam? -nyitotta ki szemeit, száraz torka ellen nagyot kellett nyelnie.

- Csak ismerlek.

- Azt mondtam neki, hogy tűnjön el az életemből örökre. De azt nem bírnám ki élve -a fiú kezei már-már reszketni kezdtek. Minden olyan elcseszettnek tűnt.

- Ahogy ő sem. Mi lenne, ha nem mártírkodnál, hanem adnál egy kis időt magatoknak?

- Nem megy. Az eszem nem hagyja, hogy a szívem diktáljon.

- Megölellek, jó? -búgta mély hangján a fürtös, majd karjai melegébe fogadta a lelkileg kimerült Tomlinsont.

- Bár tehetnék valamit, ami segít -motyogta Keane, s mélabús hangulat ide vagy oda, arcán ott ült  az a kölykös lelkesedés, ahogy kenyérbelet dobált a vadkacsáknak.

A folyó ártatlanul ringatózott, mintha az éjjel mi sem történt volna. Mintha nem dühöngött volna olyan megszállottan.

- A Temze lenyugodott. Nekem is le kellene -Nina a lábait a mélybe lóbálta. Csípős hideg volt, arcpirító.

- Ha jól ismerlek, úgysem fogsz lenyugodni. Semmi sem örök, kivéve ha igazán szeretsz valakit. Néhanap még érzem az ürességet, de te legalább itt vagy. Olyan mintha feláldoztad volna magad értem - Wilo monológját a kacsák hápogása zavarta meg. Nina is a kenyérrel teli zacskóba nyúlt, tépett egy darabot, elmorzsolta ujjai közt. Fel sem tűnt neki, hogy halványan elmosolyodik.

- Hogy-hogy nem mentél vissza az Államokba? -kérdezte váratlanul, mintha most éppen az efféle csevejre lenne szüksége. Nem szívesen elejtett könnyeit viszont csakígy tudta volna visszatartani, ráadásul annyi minden járt egyidejűleg a fejében.

- Valami nem engedett. Azt hittem el fogok menekülni a történtek elől, és látod, mégis itt ragadtam. Szembe kellett néznem ezzel. - motyogtam leszegett fejjel, és tudomást sem vett immár a nyakukat lázasan nyújtogató kacsákról, akik árgus szemekkel figyelték a fiú kezét, ami a csörgős zacskóban morzsolgatta a kenyeret. Nina terve ellenére a beszélgetés visszakanyarodott az eredeti medrébe.

- El sem hiszem, hogy mindez megtörtént -rázta meg savanyú vigyorral arcát, hangosan nyelt. A távolba révedt zöld szemekkel, olyan messzire, ahol a folyó szürke vonalai a matt ködbe vesztek.

- Bár ne történt volna meg, igaz? Bár leállítottam volna! Bár erősebb lettem volna!

Nina dühösen a fiú csuklójára markolt.

- Elég Keane! Ne magadat okold! Főleg én csesztem el. Megint. És te is tudod, hogy nálam ez sorszerű. Én ilyen vagyok. Nyughatatlan, és...és gőzöm sincs arról mit keresek a világban -ujjai már nem szorították a fiú karját.

- Felesleges ezen rágódni, Nina.

- De minden olyan szarul alakul.

- Nekem már esélyem sincs, hogy viszont lássam Beth-et, de te? Te láthatod Louis-t, te még helyrehozhatod, amit elrontottál. Tudom, hogy megsajnáltál, de hidd el, megvagyok. Megleszek. Csak ne mondj le Louis-ról, jó?

- Ő mondott le rólam! -csattant fel a lány, s kibukott belőle a sírás.

- Nem, én tudom, hogy nem! Láttam a szemében, hogy nem! -ölelte át megfontolt mozdulattal Ninát, de a szőke abban a pillanatban el is húzódott a fiútól.

- Mi az, hogy láttad? Hogy láttad volna? -törölte le nedves arcát.

- Elmentem hozzá. Azt hittem tudod. Téged kerestelek.

- Úristen. Te elmentél hozzá? Nem akarom elképzelni, miket mondhatott -tiltakozott rémülten, majd egy marék morzsát szórt a vízfelszínre. Wilo a karórájára pillantott.

- Ideje lenne hazamenned.

- És ha nem akarok? Ha csak itt akarok maradni, ülni, és a kacsákat etetni?

- Akkor én is itt maradok veled.

- Miért? Félsz, hogy talán beleugrom a folyóba?

- Gyűlölöm, hogy ilyeneket mondasz. Anyukád elmondta, hogy a vihar éjjelén majdnem...

- Mit mondott? Azt mondta bele akartam ugrani a vízbe? Ezt mondta neked?

- Aha -ráncolta homlokát elgondolkodva.

- Wilo. Nem akartam meghalni, vagy ilyesmi. Csak elkapott valami szörnyű érzés, egy nagyon erős érzés. Elvesztettem a kontrollt, és fogalmam sem volt, mit művelek. Én csak szomorú voltam.

- Elég életveszélyesen vagy szomorú, ugye tudod? -bokszolta vállon, hátha kicsit oldja az egyébként reménytelenül gyászos hangulatot.

- Kösz, hogy itt vagy. Hülyeség, hogy azt gondolom, te sosem fordulnál el tőlem? -nézett bátran a mellette ülő szemeibe. Azokba a mindig borús, sötét szemekbe. Most viszont másképp voltak sötétek.

- Kicsit sem. Csak ismersz -jegyezte meg meghatott mosollyal, majd hátizsákjában kezdett el kutatni. Elővette a fényképezőgépét, és Nina már csak arra eszmélet fel, hogy Wilo ellövi a képet.

- Hé! -fordult el a lány, de későn.

- Sajnálom. Még ebben az állapotban is túlontúl szép vagy. Szeret a kamera. Holnap indul a gépem vissza, kell egy kép rólad, hogy mindig velem legyél.

- Fura dolog ez az élet, Keane Wilo. Mennyi véletlen kellett ahhoz, hogy megismerjelek.

- A kérdés az, hogy szerencsés véletlen?

A világ egyik legfelkapottabb fiúcsapatát menedzselni nem kis felelősségű feladat. Peter és Brendon újult erővel kezdték meg az előkészületeket a nagy örömhír bejelentésére: A One Direction újra a pályán, és nem is tervezi, hogy többé félreáll. Úgy tűnt egyelőre mindenki nagyon lelkes, a fiúk tele vannak motivációval, énekórákra járnak, egyik stúdióból a másikba ingáznak. Az imádott ötös csillogó életének kulisszái mögött megkezdődött a kemény munka, a dalírás, új inspirációik formába öntése.

- Imádom ezt a két sort, imádom! -csapkodta combjait Harry, majd meglökte magát, és hármat pördült a forgós karszékben. Egy nagy üvegfal túloldalán Zayn tátogott hatalmas fejhallgatót szorítva egyik füléhez.

- Oké Zayn, szuper voltál! Kijöhetsz! -intett neki egy szakállas fickó, egyike a zseniális hangmérnököknek. Louis a szintetizátornál próbálgatott egy szólamot.

- Hé, Lou! Ez nagyon jó! -mutatott felé Niall, majd felült egy asztalra.

- Akkor csak hogy tisztázzuk! Mindannyian ugyanazon a véleményen maradtatok az album címét illetően? -kérdi a dús arcszőrzettel megáldott pasi, hátracsapott baseball sapkával fején.

- Igen! -ordította kórusban az öt fiú.

- Rendben. Akkor az új lemez címe: Love again.

- Erre baromi éhes lettem! -simogatta meg a hasát Niall, mire mindenki felnevetett.

- Közös kajálás? -fordult feléjük a fekete-fehér billentyűk mögül Tomlinson.

- Menjetek csak, mára eleget dolgoztatok! De csak semmi ordibálás, kíméljétek a torkotokat! -figyelmeztette őket az énektanárnőjük, Lilian, aki eddig a sarokban megbúvó fotelban ücsörgött kávét szürcsölve.

- Igenis királynőnk! -hajlongtak a fiúk, majd hangos ricsajjal robbantak ki a stúdió ajtaján, ami nem tűnt elég szélesnek ahhoz, hogy egyszerre 5 fiú préselje át magát rajta.

A hír, miszerint a banda másnap egy vadonatúj számhoz készít klipet, szikraként pattant ki, s futótűzként terjedt el London-szerte. A forgatás helyszíne kész őrültek házává változott. A Rockefeller hotel egy kilométeres körzetében lázasan várakozó, ugráló, éneklő rajongóhad táborozott le, hogy akár csak egy pillanat erejéig is, de láthassák kedvenceiket. Brit nemzeti egyenruhás rendőrök nyüzsögtek mindenhol, kezükben walky-talky adóvevőkkel rohangáló biztonsági emberek intézkedtek. Bármilyen tébolynak tűnt is, ez öt fiú miatt volt így. A fiúk nem egyszerre érkeztek; előbb Louis, Zayn, és Baily, akinek még nem nőtt akkorára a pocakja, hogy az feltűnt volna hosszú kabátja alatt bárkinek is. Fél óra múlva újra begördült a placcra egy sötétített üvegű terepjáró, Niall, Rosie és Brendon szállt ki belőle, és szinte egyből sietettek is be a zaj és tömegmentes épületbe, melynek legfelső két szintje ki volt bérelve számukra. A klip rendezője egy roppant jóképű, 30-as pasas volt, aki a John névre hallgatott. A kellékesek, sminkesek, öltöztetők már teljes készültségben álltak, a magas építmény tetején szándékozták elkezdeni a forgatást. Állványok, reflektorok várakoztak odafent, London tetején.

Liamnek meggyűlt a baja az odajutással. Nyakán lógó bátyja ugyanis eltökélte, hogy vele akar menni a forgatásra. És Liam jól tudta, hogy amit egyszer Chester a fejébe vesz... A Payne tesók közti, nem túl virágos hangulat ellenére mégis együtt szálltak be a mikrobuszba, amelyben már ott ücsörgött Harry Styles és aprócska barátnője is. Az ikonikus fürtöket viselő ifjú összeráncolt homlokkal rágcsálta száját belülről, szokatlan feszültségének pedig oka kezét fogta; mert rettegett attól, hogy fognak reagálni Jolene-re, akit most mutat meg a világnak először, méghozzá barátnőjeként. A lány fekete szoknyájára szegezte a tekintetét, amelyen a színes csillámok úgy ültek, mint égen a csillagok. Harry megvadult gondolatokkal vívódva simított végig Jolly combján.

- Kicsit mintha izgulnál - dörmögi a fiú.

- Szerinted nem okkal? -fújja ki a levegőt nehézkesen, a torkában egy fazéknyi gombóc nehezíti a nyelést.

- Semmivel ne törődj! Én megígérem, hogy vigyázok rád! -mutatóujjával apró köröket rajzol a lány nyirkos tenyerébe.

- Biztos utálni fognak, tuti.

- Téged nem lehet utálni. Főleg nem ezt a galaktikus szoknyát! -jegyzi meg felvidulva. Jolene morcosan felhúzza az orrát.

- Gúnyt éreztem a hangodban. Valami baj van a ruháimmal?

- Nem, imádom ezeket a fura anyagokat és színeket rajtad. Egyedi vagy -bizonygatja huncut mosolyával, amivel egyszerre milliós nagyságrendű lányt venne le a lábáról. Eszébe jut, hogy mielőtt elindultak volna, Jolene mennyit készülődött, hogy biztosan megfeleljen a szerinte meglévő elvárásoknak. Harry hiába mondogatta, hogy senki nem vár el semmit sem tőle, az apró fekete szépség letargiába esett.

- Akkor a lila szőrmekabátomtól sem kapsz frászt?

- Viccelsz? Az a kedvencem! Bunda néni megirigyelné, ha kiderülne, hogy valami lila rókából van -nevet fel, mire a kis árkok megjelennek szája két szélénél.

- Ki az a Bunda néni?

- Louis szomszédja, majd mesélek róla, de megérkeztünk -tekint ki az ablakon, s félelemmel vegyes öröm villan fel szemében. A velük szemben ülő két Payne fiú is rémülten mered ki az üvegen. A tömeg hangosan kiabál, integet, karjaik az égbe nyújtóznak.

- Kicsit ijesztő -vallja be halkan Chester, majd a kocsi lefékez- Csak az a pár kis kordon tartja vissza őket? -kérdezi hüledezve, mintegy költőinek szánva.

- Jól van, kiszállás uraim! -fordul hátra az anyósülésről Peter. Testőrök érkeznek a jármű ajtajához, s legelőször Liam szökken ki belőle, majd szorosan mögötte Chester követi őt. Harry bátorítóan Jolly-ra néz, összekulcsolják ujjaikat, s ahogy a szabad levegőre lépnek, olyasmi történik, amire ők sem számítottak; elszabadul a vastagbetűs pokol. Egyszerre, s hirtelen, pillanatok alatt zajlik le minden. Mindkét oldali tömeg meglódul, s a kordonok könnyűszerrel ledőlnek, majd elnyelődnek az emberrengetegben. Az őrök hiába kapcsolnak időben, esélyük nem sok van, visszaterelni több száz megkattant tinit a kijelölt helyre. Fullasztó tömegnyomor kerekedik, a vakukat villogtató fotósok is kelepcébe kerülnek; nem mintha ez zavarná őket, a fényképlövöldözés ettől nem áll meg. Harry egészen elszédül, úgy viselkedik, mint akivel még csak hasonló sem történt eddig. Pánikba esik, fejét kapkodja. Mert rosszul volt, hogy ki fogják borítani Jolene-t az ezzel az életstílussal járó megpróbáltatások. Úgy szorította a lány apró kezét, hogy szinte porrá zúzta kéztőcsontjait, s szorosan húzta testét magához, nehogy bántódása essen a kiszámíthatatlan tömegben, melyben mindenki lökdösődött, ordított. Jolene már csak fényfoltokon keresztül látta a környezetét, bármerre pillantott mindig a szemébe villant egy vakulámpa.

A levegő egyre fogyott, az emberáradat egyre nagyobb, és elviselhetetlenebb erővel taszította jobbra-balra áldozatait.

- Na jó, ebből elég! -ordított fel Chester, s hogy hogy csinálta, nem tudni, de egyszerre helyet fúrt maga körül, aztán megragadta öccse karját, maga fele húzta és szempillantás alatt utat tört maguknak. Harry-t és Jolene-t legalább 4 testőr övezte, de még így is nyomasztóra sikeredett "Halene" első együtt mutatkozása. Végül valahogyan a hotel üvegajtajának a túloldalára jutottak, onnan pedig lifttel emelkedtek fel a legfelső szintre.

- Jól vagy? -fogta hatalmas kezeibe Jolene törékenynek tűnő arcát.

- Jól, aha -bólintott sokkosan. Harry nem tudott többet mondani, maga is ledöbbent az előbbi eseményeken.

Liam és Chester a hallban maradtak.

- Kösz, hogy segítettél kijutni onnan - bökött ki Liam az odakint még mindig őrjöngő emberek felé.

- Figyi tesó, én ezt azért nem gondoltam. Amit a tévében lát az ember és amit elképzel, az egy dolog. De most a saját bőrömön tapasztaltam meg, mivel is jár a hírnév. Nem annyira mézesbödön, öregem!

- Hát nem. Néha egészen elszabadulnak az indulatok. Harry például egyszer pánikrohamot kapott egy hasonló esetkor. A rajongóink nagyszerűek, de vannak, akik átlépnek egy határt.

- De nem látják, hogy ez abszurd? Ti is csak emberek vagytok! Ugyanolyan hús-vér, esendő, és nem tökéletes emberek.

- Ez ilyen, Chester -rántotta meg vállát Liam. Bátyja most egészen másképp festett; olyan döbbent arcot vágott, mint aki egész eddigi életében tévhitben élt, s most jött csak rá az igazságra.

- Figyi Liam, bocs, jó? -sandított rá bűnbánóan- Végig akkora egy paraszt voltam, és még csak fogalmam sem volt róla, hogy milyen kemény az, amit te csinálsz. 

- Miért? -nevetett fel lepetten- Azt hitted csak annyi a dolgunk, hogy azon töprengjünk, mire költsük a pénzünket? 

- Ja, nagyjából -fésülte hátra haját, majd önmaga dorgálásaként a fejét rázta- Büszke vagyok rád -tette még hozzá halkan, s nem éppen szívesen, mégis örült neki, hogy kimondta. Maga Liam sem akarta elhinni, hogy a kötekedő és pökhendi Chester ilyen normális is tud lenni. 

- Öregem, te aztán hajmeresztő dolgokat művelsz. Most akkor a család szégyene vagyok, vagy mi?

- Nem, az öcsém vagy, és nem mellesleg baromi tehetséges. Az, hogy a fiúkat szereted nem az én dolgom. Remélem idővel megbocsájtasz.

- Megbocsájtani?

- Amiért olyan gyökér voltam veled szinte mindig. Örülök, hogy te vagy az öcsikém, na -emelte égnek szemeit, és megadóan elvigyorodott.

- Gyere ide, te gyökér! -tárta szét karjait a békekötés jeléül.

- Ha már itt tartunk -vakarta meg tarkóját- Nem lakhatnék még néhány hétig nálatok? 

- Ennyire le vagy égve? Miért nem szóltál? A legjobb hotel...

- Nem, nem. Csak kicsit több időt akarok veled lenni. Évekig nem is nagyon beszéltünk. Van mit bepótolnunk.

- Igazad van. Csak megleptél. Addig maradsz nálunk, ameddig csak akarsz.

- Két és fél hét múlva lesz egy mérkőzésem a londoni sportarénában. Arra edzek.

- Tudok róla.

- Eljössz?

- Csak ha nyersz -vigyorodott el Liam.

- Még szép, öcskös! -kacagott fel férfias hangján, majd átkarolta Liam-et a nyakánál, s megindultak a liftek felé.

A 10. emeleti lakosztályok nyüzsgő átjáróházzá változtak. Louis és Zayn már készen volt, Niall arcát még púderezték. A mullingari szőkeség fejében éppen az járt, milyen furcsán hozta az élet... Mintha csak tegnap történt volna, hogy az első turnéjukra indultak, s a magángépen csücsülve Louis arról faggatta őt, hogy milyen a nővére, ő meg lelkesen mesélt neki róla. Elmondta az igazat, a zűrjeit, és azt is, hogy mindezek ellenére lehetetlen őt nem szeretni. A sors cseles fintora, hogy Louis sem tudta nem szeretni. Még most sem, azok után, amit Nina vele tett. Fél éve történt ez, hiába tűnik úgy, mintha tegnap lett volna. Niall kivételesen halálkomoly arccal ült, meg sem szólalt, s ebben a melegséget hozó emlékképben kutatott több és több mozzanat után. Aztán Louis fülbemászó kacajára kapta fel fejét, s valamiért dühös lett ettől. Nem akarta elhinni, hogy Tomlinson ennyire jókedvű. Mintha egy szemernyi fájdalom nem lenne benne Nina miatt. Mintha nem is létezett volna. Ugyanolyan őrült és bolondos volt, mint amilyennek megismerte. Ez persze önmagában nem baj, sőt, Louis-t mindenki ilyennek szerette, s Niall azt sem kívánta barátjának, hogy a párnája csücskét harapdálva pityeregjen minden éjjel, mégis ellenérzése támadt felhőtlennek látszó pajkosságától. Valamiért azt érezte általa, hogy az ő nővére még annyira sem méltó, hogy Tommo szomorkodjon miatta. Ez a gondolat pedig végtelenül bosszantotta, még akkor is, ha ő maga is neheztelt kissé nővérére, s az ő félrelépésére.

Az album címadó dalának, a Love again-nek a szövegét maga Louis Tomlinson írta. Újra szeretni - megtévesztő lehet a cím, hiszen a nóta sorait olvasva kiderül, hogy szó sincs rózsaszín ködről, szívecskékről és puha csókokról; épp ellenkezőleg; arról szól, hogy fenébe az érzelgősséggel, nincs szükség lányokra ahhoz, hogy jól érezze magát az ember, főként nem olyanokra, akik rafinált cselszövéssel próbálnak tetszeni a fiúknak, s igazából csak a felszínes cukormáz érdekli őket. A refrén aztán pedig egészen nyilvánvaló, kiről is szól:

Nem leszek többé szerelmes, nem, nem

(mekkora marhaság)

Főleg nem ezen az őrült éjjelen

(nem, nem)

Hé Malik, pörgesd fel a zenét,

(fel, fel)

Gyógyítsa be szívem sebét

Mert el akarom felejteni ezt a lányt

Ennyi, és többé semmi sem bánt

A videó koncepciója két főszálra épült. Az egyik az, amelyben a fiúk öt stréber, pattanásos fiút alakítanak, akiket a suliban mindenki csak "gyíknak" hív. Zsíros hajjal, rémes öltözékkel, vastag üveges szemüveggel nyomulnak, s hiába bátorodnak fel a fizikatanulás közben, hogy ők márpedig megszerzik maguknak a gimi legszebb és ezzel együtt legnépszerűbb lányait, kínos kudarcba fullad szánalmas kísérletük. Az ezredik megaláztatás után viszont valami elpattan bennük, rájönnek, hogy nézhetnek ki másképp is, s másnap öt sármos és jóképű srác tűnik fel az iskola folyosóján. A döbbenet garantált, az átváltozást még ők maguk sem hiszik el. A lányok pedig immár hiába csüngnek rajtuk, az egykori "kockafejek" jól tudják mire megy ki minden. Úgyhogy dobják a lányokat, és inkább csapnak egy fergeteges kanbulit egy épület tetején megrendezett bulin, ahol csak fiúk vannak, akik fiús dolgokat csinálnak; söröznek, kártyáznak, csocsóznak, és természetesen a végletekig dögösen teszik mindezt némi mókázással megfűszerezve. (zene itt)

Jobb lenne, ha most mennél. Úgy értem... elbúcsúznánk. Hagyom, hogy kicsit forogjon velem a világ, aztán látjuk egymást. Megígérem neked.

Mondta Nina, Keane pedig leszegett fejjel meredt a cipője orrára. Egyetértett, csak nem szívesen. Aztán csak annyit mondtak egymásnak: szia. Nina pedig szorosabbra húzta magán dzsekijét, s figyelte, ahogy a rideg köd, s városi por fátyla elnyeli a fiú lassan, ráérősen sétáló alakját. Éles nyilalás volt tüdejének, ahogy sóhajtott egyet, aztán leparkolt mellette egy kocsi, ő pedig borongós kedvvel beszállt.

- Nem tartom jó ötletnek, hogy odamész -morgott a doki, majd indított is. 

- Nem tartom jó ötletnek, hogy anyámmal jársz -vágott vissza Nina.

- El akartam mondani.

- Mert arról vagy híres, hogy elmondasz dolgokat magadról -rebbentette égnek szemöldökét, gúnyos hangnemét képtelen volt visszafogni.

- Figyelj csak, megteszel valamit a kedvemért? -kérdezte feszülten.

- A kedvedért meg.

- Anyád beszélni szeretne veled. Aggódik érted.

- Újfent. Csak elég későn, tudod? Tudod te, miket művelt? -háborodott fel hirtelen, aztán felismerte, hogy azért ennyire indulatos, mert pár percen belül a klipforgatás helyszínén lesz.

- A páciensem voltál, mindent tudok.

- Ja, tényleg -morgott orra alatt.

- Ha azon vagy, hogy bármit is helyrehozz, szerintem rossz úton jársz -sandított a mellette karba tett kézzel ülő lányra, aki egy szál cigarettát kapott elő a zsebéből. A kesztyűtartót nyitogatta, hangosan kotorászott benne.

- Gyújtót keresel? 

- Azt. Hé, doki! -csattan fel a lány hisztérikusan, amiért a férfi kikapta kezéből a gondosan betekert dohányt, majd egy laza mozdulattal kihajította az ablakon.

- Nincs füstölgés a kocsimban.

- Akkor kiszállok!

- Ugye tudod, hogy néha annyira gyerekesen viselkedsz? -emelte fel hangját.

- Néha lehet, de most nagyon elegem van belőled!

A doki nem felelt semmit, próbálta megtartani a közömbös arcot. Hosszú percek teltek el, amíg Nina végiggondolt egyet, s mást, aztán bocsánatot kért kirohanásáért. Őszintén kezdett beszélni, pedig nem is kérték meg rá.

- Ne haragudj rám, jó? Remélem nem sértelek meg, de te olyan vagy, mintha a naplóm lennél. Mindent tudsz rólam, túl sokat is. Mindig mellettem álltál, sokat köszönhetek neked. Ha nem is érted mindig, de teljesen ismered a lelkem minden rezdülését Floyd halála óta. Most pedig úgy érzem magam, hogy az egész életem egyetlen lapra tettem fel. Doki, engem csak egy fiú menthet meg. Nélküle nincs tovább.

Dr. Kettsberg töprengve tekeri meg a kormányt, s fordul be egy parkolóházba. Int néhány biztonsági embernek, felismerik őket, tovább hajthatnak. Megérkeztek.

- Bármi is történjen odabent, tudd, hogy Louis szeret. Sosem vetted észre, hogy mindenki szeret?