94. rész - Bokszkesztyűt fel!

Harry őszintén sajnálta, ami Louis és Nina közt történt. November harmadika volt. Azon törte a fejét, vajon létezik az, hogy olyan erős szenvedéllyel szerették egymást, hogy a lángok túl magasra hágtak, s az  nem táplálta már szerelmüket, sokkal inkább porrá égette?

Harry mind a tíz ujját végigpergette a kormányon, mintha csak zongorázna. Egy hófehér társasház előtt parkolt. Egy ideje már. Némán elmélkedett, pont erre a nyugalomra volt most szüksége; az utca csendes őszbe burkolózott, a közeli játszótér vidám gyerekzsivaja tompán szűrődött be a kocsi felhúzott ablakain keresztül. Styles felettébb örült annak, hogy ilyen kihalt a környék. Olyanokra gondolt, mint hogy Nina és Tommo milyen jó párost alakítottak. Igaz, eleinte kicsit szokatlan volt számára, hogy Louis már nem lóg a nyakán a nap 24 órájában, de aztán könnyűszerrel beismerte; összepasszolnak ezzel a lánnyal. S, hogy miért voltak álompár, arra még ő maga sem talált magyarázatot. De kétségkívül azok voltak. Ámbár álompároknak együtt kellene maradniuk az idők végezetéig. Bolondultak egymásért, ezt mindenki láthatta, pedig sosem romantikáztak a kíváncsi szemek előtt. Harry viszont most értette meg igazán, hogy miért volt olyan különleges Louis tekintete, amikor Nina került szóba. Közben pedig rettentően félt attól, mi lesz a csapat mókamesterével most.

A műszerfal tetején búgni kezdett a mobilja, ami mellé táncot járt, ide-oda forgott. Harry anyukája volt az, aki napi szinten felhívta fiát a Gold Rust-os eset óta. Styles a fürtjeit csavargatva próbálja megnyugtatni a nőt, hogy minden rendben van. A göndörke hamar felemelte tengermély hangját, amikor gyanútlanul rákérdezett anyjánál, ugye már nem nyomoztat Mr. Horannal, a nő pedig kelletlenül bevallotta titkos ügyletét. Harry maga sem értette pontosan miért, de teljesen a plafonon volt már legelőször is, mikor megtudta, hogy az anyja egy magánnyomozót állított azokra a brutális alakokra, akik pépesre verték. Nem mellesleg ez a magánnyomozó éppen Robert Horan, s valamiért ez a tény csak még jobban nyomasztotta. Morcosan köszönt el anyjától, s úgy nyomta ki a telefont, mintha a készülék tehetne mindenről.

Megszólaltatta terepjárójának hangos kürtjét, mire néhány másodperc után egy fekete, apró alak suhant felé. Abból a takaros kis fehér falú lakásból, amely előtt Styles csodajárgánya időzött. Élénklila levendulabokrok szegélyezték az utat, melyen Joleneösszetéveszthetetlen sziluettje tűnt fel, s vékonyka karjaival kalimpálva próbálta magához csalogatni a fiút, aki az ablakon keresztül egyértelmű fejrázással a tudtára adta, hogy most nem akar bemenni. Jolene kétkedve visszafordult, nyomott egy puszit az ajtófélfának támaszkodó Angie arcára, aztán bepattant a járgányba.

- Szia! -sóhajtott, majd sápadt ajkába harapott, ahogy megbizonyosodott róla, hogy Harry tényleg nincs a legjobb kedvében.

- Szia - arcára mosolyt erőltetett, pont ezért őszintétlennek tűnt, s olyan gyorsan elkomorult, hogy az már több, mint gyanús volt.

- Baj van? -ráncolta vastag, fekete szemöldökét a lány, és még csak sejtése sem volt róla, hogy mennyire jól állt neki - Baj van -bólintott töprengve.

- Bízom benned kicsi lány. Ezt senkinek se, rendben? -meredt rá feszülten. Jolly lepetten bólintott, tekintetét nem mozdította Styles zöld szemeiről. - Anya még mindig nyomoztat Roberttel a Gold Rust-os botrány apropójából. Fel sem fogja, hogy ez veszélyes. Féltem őt. Mi van, ha rájönnek, hogy szimatol valaki utánuk? Harry választ sem várva felbőgette a motort, és dühösen eltekerte a kormányt.

- Hova is megyünk? -kapott Jolly ijedten a biztonsági övért.

- Egy klassz étterembe. Éhes vagy?

- Hát...

- Remek. Isteni a fűszeres libamáj ott -hadarta oda sem figyelve szavaira. Zavart volt, olyannyira, hogy Jolene egész egyszerűen nem mert többet kérdezni a dologról. Csak értetlenül meredt maga elé, de nem szólt semmit. Nem szerette feleslegesen jártatni a száját, mert félt, hogy untatná vele közönségét vagy jelen esetben kihozná Harry-t a sodrából. Inkább magában tartotta gondolatait, csendben figyelt, információkat, jeleket gyűjtött. Ennek ellenére oda meg vissza volt, ha hallgathatta Harry hangosan kimondott gondolatsorát. Most viszont a fiú sem szólt sokat. A nagy némaságnak viszont aztán valahogy vita lett a vége.

- Már ennyi az idő? -hökkent meg a fiú ahogy az élénkzölden világító műszerfalra pillantott. Esteledett, London főutain a kocsik fényfoltokként suhantak. A nyugovóra térő Nap sárgás fénnyel töltötte meg a város utcáit, miközben a Hold az ottfelejtett égszínkék háttér előtt ragyogott; megbolondult az ősz, a szél csak fújdogált.

- Kicsit igyekeznünk kell, ha nem akarunk elkésni a boxmeccsről -jegyezte meg Jolene ártatlanul, de Harry egyenesen felocsúdott szavaira.

- Mi? -szemei elkerekedve bámultak a lányra- Te nem jössz a meccsre! -mosolyodott el fagyosan és értetlenül.

- Nem?  Azt hittem én is mehetek -Jolly zavartan motyogott orra alatt, s reflexszerűen összerándult a szemöldöke, miközben a karkötőjén csüngő színes gyöngyökkel játszott.

- Ez nem lányoknak való sport. Főleg nem a te lelki világodnak -hangja akaratán kívül kicsit gőgösre sikerült, még ha nem is szánt szándékkal.

- Bizonyára sokat tudsz a lelki világomról.

- Szerintem tudok egyet, s mást -rántotta meg vállát ellágyítva hangjában bujdosó feszességet.

- Ringasd csak magad a hiú kis ábrándjaidba, Harry -közölte kedves hangján, és tényleg egy csepp dac vagy gúny sem volt benne. Időközben egy mélygarázsba gurultak, Harry parkolóhelyet keresett.

- Ne már Jo, kegyetlen és vérmes hely az. Nem vihetlek oda, érted? -támaszkodott a kormányra alkarjával, s teljes felsőtesttel a lány felé fordult. Leállította a motort.

- Egész idáig kegyetlen és vérmes helyen laktam. A saját épségem árán tapasztaltam meg, milyen az, ha megütnek. Újra és újra.

- Tudom! -vágott közbe a fiú- Éppen ezért nem akarom, hogy többé erre kelljen gondolnod.

- Elfelejteni sosem fogom, ugye tudod? -görbült le szája, Harry pedig alig tudott ellenállni azoknak a kicsit cserepes, kipirult ajkaknak.

- Biztos jönni szeretnél? -kérdezte elmosolyodva, s finoman a lány álla alá nyúlt.

- Fizikailag vagyok gyenge, de a lelki világom köszöni szépen erős. Legalábbis e téren.

- És milyen téren nem?

- Te téren -vallotta be szégyenkezve, aztán kicsit elvigyorodott; olyan őszinte és megfejthetetlen gyermeki vigyorral, amely teljes volt a szeplős orcájával együtt; tökéletessé tette a pillanatot, s feledhetetlen képet festett Jolly-ról Styles elméjében. A fiú megfeledkezett korábbi aggodalmairól, s bárgyú mosollyal hajolt csókért.

Kiszálltak, Harry detektíves szövetkabátja zsebébe süllyesztette a slusszkulcsot. Lapátnyi tenyerében elveszett Jolly aprócska praclija, és ez felettébb tetszett mind a kettejüknek. Az étteremhez vezető lifthez igyekeztek.

- Te gondoltad volna, hogy ennyire félelmetesen jó szerelmesnek lenni? -kérdezte Styles, majd huncut pillantással sandított a vele lépést tartani próbáló lányra.

Megint minden ugyanúgy zajlott, ahogy szokott. Drága ruhákba felöltözve, tökéletesre gyúrt hajjal, luxusautóból ki, vakumezőn testőrökkel át, sikolyokon keresztül. Mámorító parfümfelhő, kisfiús sárm, babonázó szemek: íme Harry Styles. Az a Harry, aki mindig igyekezett a legtürelmesebb formáját hozni, kedves és nyugodt volt a legelfajultabb rajongókkal is. Ma este viszont Jolene-ra is figyelnie kellett, mert semmiképpen nem akarta, hogy olyan történjen, mint akkor, amikor megérkeztek a klippforgatásra.

Jolene közelében azért mégis odaférkőzött néhány lány, akik mézes-mázos kedvességgel bókoltak neki, és közös fényképet akartak készíteni vele. Jolly nem a laza és profi helyzet kezeléséről volt híres, éppen ezért jócskán zavarba is jött, Harry pedig gyanakvóan fürkészett mindenkit, aki a barátnőjéhez szólt.

- Azta! Láttad ezt? Ők tényleg engem is szeretnek? -hüledezett Jolly felderülve, amint beléptek az Angels and Kings kapuján. Harry közben felnyalábolt két pohár üdítőt.

- Persze, hogy szeretnek! De azért óvatosan velük, jó? Fura dolgokat tudnak művelni.

- Veled szoktak?

- Voltak érdekes esetek. Egyszer egy lány nem akarta abbahagyni a hajam markolászását. A végén majdnem kitépte az összeset. Máskor meg a reptéren egy csapat bugyira és melltartóra vetkőzött lány várt -mesélte elborzadó nevetéssel.

- Nekem ettől azért szerintem nem kell tartanom.

A nézőtér szinte már tömve volt, az első sor Chester Payne híres barátainak foglalva, még hézagosan várta további vendégeit. Peter, a fiúk pótapukája Louis-val diskurált, Niall is ott terpeszkedett mellettük, nem meglepően egy nagy adag nachosszal a kezében. 

- Bármikor szólhatsz ám. Csak mondd, és megyünk haza! -karolta át Harry Jolly-t, amint leültek a helyükre. Hazza odaintett a többieknek, aztán visszafordult a jobbjánál nézelődő lányhoz.

- Szokatlan az életed, nagyon.

- Tudom, rémes, mi? De inkább te mesélj! Minden rendben Angie-nél?

- Aha, szuper, csak tudod kicsit furcsa, hogy egyik napról a másikra kiderül, hogy valójában mindig is volt egy nagynénim. Aki mellesleg nagyon kedves ember és hozzám hasonlóan szeret alkotni. 

- Azt ne mondd, hogy ő is fest.

- Varr, horgol, hímez, köt, fon, sző, csomóz. És a padlástéren van a szobám! És megengedte, hogy fessek a fehér falakra! És minden reggel hoz a pékségből sajtos perecet! Angie nagyon jó ember -hirtelen olyan élénk lett, mint még soha. Harry képtelen volt nem mosolyogni.

- Olyan jó ilyennek látni téged. 

- Neked köszönhetem. Köszönöm -hálálkodott, válaszul Harry tiltakozóan megrázta fejét.

- Hallottál valamit apád felől?

Jolly a gondolataiba merült kissé, mielőtt felelt.

- Azt mondta, amikor bementem hozzá, hogy még a héten megejtik a tárgyalását. Azt is mondta, hogy sajnálja, ahogy velem bánt, és hogy ha egyszer tudok, bocsássak meg neki. Meg akarta fogni a kezem. 

- Várjunk, te bementél hozzá? 

- Igen. Angie bevitt. De nem jött be, kint megvárt. Apám soha nem beszélt Angie-ről, azt mondta egyedüli gyerek volt a családban. Angie viszont elmesélte, hogy az apám fiatalon már rossz útra tért, és elköltözött otthonról. Soha többé nem ment haza. Angie mindig próbálta megkeresni, de az apám hallani sem akart róla. 

- Nem hiszem el, hogy bementél hozzá!

- Nem tudtam jó ötlet-e, hogy meg tudom-e csinálni, de megcsináltam. 

- De minek mentél oda? Ráadásul egyedül! Nem is mondtad! 

- Mert...

- Ne magyarázd nekem, hogy ez csak a te dolgod, mert tudod jól, hogy nem így van! Felelőtlenség volt odamenni és értelmetlen is. Lefogadom, hogy könnyek közt trappoltál ki onnan!

- Elment az eszed -jegyezte meg halkan a lány magának, de Harry meghallotta.

- Mi? Hogy mi? Az én eszem ment el? Ti nők tutira élvezitek, ha veszélyben vagytok! Előbb az anyám, aztán te!

Harry teljesen kiborult. Tisztában volt vele, hogy Jolene apja rácsok mögött pihen, így nincs nyilvánvaló veszélyben az imádott feketeség, mégis borzalmas pánikroham tört rá. Tegnap tudta meg, hogy Nina majdnem a Temzébe veszett, ma pedig kiderült, hogy Robert Horan a méhkast bolygatja, amellyel egyszer már meggyűlt a baja. Jolene vette a bátorságot és átölelte a fiút, aki próbált megnyugodni, de ahogy a lány válla fölött megakadt a szeme a csipszet majszoló Nialleren, indokolatlanul gyomrába mart egy kellemetlen érzés...De mire komolyabban törni kezdte volna a fejét, a küzdőtéren kigyúltak a fények, a piros sarkot bitorló Chester Payne mintha izgulna, vérre szomjas ellenfele annál kevésbé. Talán a mindig magabiztos és fölényeskedő Chesterre nyomást gyakorol, hogy öccse és világhírű barátai az ő győzelmében bízva ülnek itt? Kétkedne saját erejében?

A gong megszólalt, a nézőtér lázban égve őrjöngött. Liam ujjait morzsolgatta, száját tépdeste, s legalább 2 percenként felpattant székéről, odaordított valamit bátyjának, aztán Niall mindig visszarángatta ülésbe. Harry minden elcsattant pofon után Jolly-ra sandított, ami a lánynak is hamar feltűnt, így egy idő után már kénytelen megfogni Harry fejecskéjét, és visszairányítani a küzdelem helyszíne felé.

- Az első kör langyos víz volt -jegyezte meg Harry lazán, s keresztbe tette kinyújtott lábait.

Liam lázasan hadonászva, kézjelekkel bíztatta a szorító sarkában lihegő bátyját. Chester bólintott, visszrakta a fogvédőjét, az edzője vállon veregette, s kezdődött is a második menet. Nemvárt fordulat következett, Chester túlizgulta magát, nem összpontosított eléggé, beszerzett néhány csúnya nagy ütést. Fejvédője félrecsúszott homlokán, vércseppek gyöngyöztek le halántékán. Liam önkívületi állapotba esett, Harry torz arckifejezéssel kapta tekintetét Jolene fele. A kezét nyújtotta, a lány mohón kulcsolta hozzá ujjait. 

"Mindenki a saját boldogságáért felelős" -ez a mondat csalfa bűbájként keringett Nina fejében. Keane szájából hangzott el, azon a jellegzetesen szomorú hangján. Nina tudta, hogy Keane bölcs gondolatait érdemes fontolóra vennie, mégsem szabadult a mellkasát nyomó tehertől: Louis boldogságáért igenis felelős. Felelős volt. A rossz dolgok sormintája pedig éppen folytatódni látszott, ahogy az Angels and Kings sportarénához ért. A különbejáratú előcsarnokban már ott várta őt öccse, kinek arckifejezése jól definiálta lelki állapotát: gondterhelt.

Öleléssel köszöntötték egymást, s hosszúságából Niall arra következtetett: jobb, ha felkészül a legrosszabbra.

- Miért jöttél ide, Nino, hm? Tudod jól, hogy itt van ő is -bökött a stadion fele- Nem szeretném, ha találkoznátok. Bár...

- Bár?

- Ő is tudja, hogy itt vagy -tette hozzá kelletlenül, ajkait lefele biggyesztette. Nina arca megrezzent, próbálta összeszedni magát.

- Honnan?

- Meglátta az üzenetedet a mobilomon. Neki is rohadt szar, ugye tudod?

- Igen Niall, tudom! 

- Jó, mert...hé, anyu meg mi a fenét keres itt? -kerekedtek el világoskék szemei, melyek egyenesen meredtek át Nina válla fölött. Úgy tűnik a két Horant ugyanolyan lepettséggel érte anyjuk képbe toppanása. 

- Anya?! Mit csinálsz itt? -meredt rá Nina veszedelmesen, s felnyársaló pillantását nem mozdította semerre.

- Hála égnek időben értem ide! Niall, kérlek, beszélj a makacs nővéreddel! Engem meg sem hallgat! Ne engedd meg, hogy elmenjen! -a nő könyörgése rémületet keltett a szőke fiúban, mert fogalma sem volt, miről van szó.

- Elmenni? Hova? Nina, mi ez? -kapkodta tekintetét. 

- El akar hagyni minket!San Franciscóba fog költözni! 8000 km-re innen! -sopánkodott a nő kipirult arccal, Nina hiába csitította.

- Anya, anya! Higgadj már le! -markolta meg anyja csuklóját.

- Igaz ez? -kérdezte Niall.

- Igaz. Holnap indul a gépem. Azért jöttem éppen, hogy elbúcsúzzak -hajtotta le fejét, s legszívesebben most azonnal futásnak eredt volna. Nem akarta végignézni, ahogy Niall-nak is szenvedést okoz. De késő volt. Megint. Louis a büfé felé tartott, útja keresztezte a Horan-dráma helyszínét. Nina egy szerencsétlen véletlennek köszönhetően pont elkapta tekintetét, s ezzel csak újra megforgatták egymásban a tőrt. Nina olvasott a jeges tekintetben: Undorító, amit műveltél. Én gyászoltam, te pedig hátba szúrtál. Sosem tennék ilyet veled. Te megtetted.

- Búcsúzni? Az istenért, búcsúzni akarsz? -bömbölt fel Niall, s cseppet sem érdekelte, hogy idegenek figyelmét vonzotta magára. Nina nagyot nyelt, próbált túllépni mindenen, ami eddig az élete volt. Ez persze nehéz volt és könyörtelen. Mind magával, mind a családjával, barátaival szemben.

- Le kell zárnom ezt itt -tárta szét karjait, aztán megfontolva kimondta, amit ki kellett mondania- Szépen majd helyrerázódnak a dolgok. Hinnünk kell benne. Már döntöttem, és utazom. Ezt akarom tenni. Rá kell jönnöm, kezdhetek-e tiszta lappal. Bármilyen nehéz is, engedj el, jó? -közelebb húzta magához öccsét, őszinte tekintetük összefonódott.

- Tényleg muszáj? -nyöszörögte elvékonyult hangon, s szájába harapott a felismerésre; menten sírva fakad.

- Igen. Kérhetek valamit, öcskös?

- Amit akarsz -bólogatott megszeppenve, arcán fénycsíkok futottak le.

- Vigyázz nagyon magadra és anyára is, jó? És sose hagyd el a négy legjobb barátodat! -szorította meg vállát.

- Megígérem így lesz! De nem maradsz mégis velem?

- Nem, Niall.

- Akkor gyakran hazajössz majd, ugye? Ha kell, bármikor küldök érted egy magángépet!

- Egy jó darabig nem tervezem, hogy visszajövök. Ott lesz az új otthonom. Emlékszel? Nemrég indultál az amerikai turnéra, emlékszel, amikor búcsúztál tőlem?

- De ez nem olyan! Te tudtad, hogy csak pár hónap és visszajövök.

- Azóta nagyot változott a világ. Ne sírj már!

Nina az anyja felé fordult, és elgyengült hangon megkérte, hogy egy pillanatra hagy beszéljen kettesben az öccsével. A lány félrehúzta a hüppögő fiút, és bizalmas komolysággal hajolt arcába.

- Idefigyelj Niall! Amit most mondok, az maradjon szigorúan köztünk, rendben?

A szorító izzott a feszültségtől, mikor a harmadik menet következett. Liam ördögi kacaj kíséretében emelte égbe az öklét, amikor Chester kerekedett felül, s ellenfele sarokba szorítódni látszott. Három perc alatt azonban néha sorsfordító dolgok történhetnek; mint most is. Chester érezte, hogy nyeregben van, s pont ez az elbízottság okozta vesztét. A kék oldali veszedelem újra erőt nyert, úgy sorozta ütéseit, mint valami gépfegyver. Egy reccsenő hangot hallató jobb horoggal és egy áll alatti pofonnal zárta produkcióját. Jolly nem kendőzte tovább, mennyire elborzasztja a látvány, s Harry ölelésébe fúrta magát. Liam arca elnyúlik, mintha gyurmából lenne, hiába üvölt, a nézőtér ricsaja elnyom minden hangot. A felettébb jóképű Chester Payne egész feje vérben tocsog, összegörnyedve fekszik a szivacsos talajon. Fogvédője messzire repült, vicsorgása megláttatta véres fogait. A mérkőzés véget érni látszott, a bíró rászámol, 6, 5, 4...

- Chester kelj már fel, a fenébe is! -toporzékolt Liam a homlokát fogva, aztán feladta. Visszaült a helyére, s lemondóan a térdeire könyökölt. 

- Gyerünk Chester! -pattan fel mindenki meglepetésére Jolene, példáját lepetten, de Louis is követi, végül Harry is. Láss csodát, az utolsó pillanatban felkecmereg a férfi, elismerő ujjongást kap érte. A bíró az állapotáról kérdezgeti a szédelgőt, amíg edzője a vért törölgeti arcáról. Chester lesandít a nézőtér első sorára. Bólint, jelezvén, hogy folytatni akarja a küzdelmet. Ahogy azonban felcsendült újra a gong, nem történt újabb csoda. Chester fejét ért ütés jól láthatóan összezavarta koordinációs képességeit, végül kénytelen volt feladni, és a ring kötélkorlátjára dőlt. Az ellenfél, Tony Hill, régóta ismerte Chestert, sporton kívül is erősen ellenszenveztek egymással. Ezt mi sem bizonyította jobban, minthogy a kötélen támaszkodó Chesterhez lépett és trágár szavakkal fűszerezve tovább provokálta a vesztest. A végleg elgyengült fickó legelső apró próbálkozására Tony aljasul visszaélt a helyzettel, és egy utolsó, megsemmisítő ütést mért egyenesen Chester arcának közepébe. A bíró sietve közbelépett, a súlyos szabálytalanságot pedig azonnali kizárással jutalmazta. A nézők egyöntetűen fújoltak a sportszerűtlenségre, amikor pedig Payne-t két oldalról segítve vezették le a szorítóból, hatalmas üdvrivalgással tisztelegtek hősiességéért. 

Niall arca kővé dermedt nővére szavait hallva: - Nem kaptál mostanában furcsa telefonhívásokat? Nem észleltél semmi gyanúsat? Azért kérdezem, mert amíg a hülye tüdőgyulladásomat próbáltam kipihenni Mullingarben, okvetlen szimatoltam kicsit, apa éppen min dolgozik. Félek, hogy bőven átlépte hatáskörét azzal, hogy egy alvilági banda után kutat. Találtam pár fenyegető levelet a dolgozószobájában, de úgy tűnik apa fittyet hány rájuk.

- Micsoda? De mivel fenyegették meg? -kapott fejéhez döbbenten.

- A családjával, azaz velünk. Nem tudom ezeket mennyire lehet komolyan venni, nem tudom mennyire veszélyes alakokról van szó, de valahogy nem hagy nyugodni a dolog. Ezért kérlek meg, hogy légy nagyon óvatos, jó? Van egy csomó testőröd, nélkülük ne mászkálj este sehova! Megértetted?

- Persze, meg -legyintett, mert nem is vette igazán komolyan a dolgot. Egyre csak az járt a fejében, hogy most látja utoljára szeszélyes nővérét.

- Jó. Jó. -nyalta meg száját, aztán keserűen elmosolyodott. Homlokon csókolta a nála kissé magasabb fiút, s ebbe saját teste is beleremegett.

- Ne menj el, kérlek! -szorította magához ragaszkodóan, miközben jól tudta, mindkettejük helyzetét csak nehezíti ezzel.

- Szeretlek -ez volt a végszó. Nina nagyokat nyelt, hátha lazul a torkát szorongató érzés. Utoljára öccse szemébe nézett, s szíve nagyot koppant. Képtelen lesz feledni e kétségbeesett kék tekintetet, már akkor tudta. Remegő lábakkal fordult meg, s tévelyegve állt odébb, fejében a súlyos kétellyel: el tud engedni még egy embert?

Sikoltott volna döbbenetében: pont most engedte el.

Niall letörölte könnyeit, s egyedül hazaindult. Egyedül, a sötétben. Pont úgy, ahogy Nina megtiltotta. Kihalt mellékutcákon csatangolt, végig a szörnyű veszteséggel küzdve. Egyre idegesebb, dühösebb és feldúltabb lett. Mindezek aztán egy csapásra köddé váltak, amikor a lakása ajtaja tárva-nyitva várta őt. Lassú, nehézkes léptekkel lopakodott be, szilánkokon taposva. Az egész lakást romba döntötték, amit lehetett porrá zúztak. De mégis kik?

- Niall...? -szólalt meg mögüle egy hang, mire a szösziben megállt az ütő egy pillanatra.

.